Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-19 / 295. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2003. DECEMBER 19., PÉNTEK - 5. OLDAL SZOLIDÁRISAK, (r) A Pedagógusok Szakszervezetének megyei szervezete szolidáris a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével. Lapunkhoz eljuttatott közleményükben leszögezték, támogatják, hogy december 24-én 14 órakor zárjanak be az üzletek. A hatályos törvények mellett felhívják a figyelmet arra, hogy a kereskedelemben dolgozók többsége nő, akikre a családi kötelezettségekből jelentős rész hárul. Vitathatatlan joguk, hogy a szeretteikkel együtt ünnepeljenek. KARÁCSONYVÁRÓ, (b) A Doboziak Dobozért Közalapítvány, a helyi Kulich Gyula Művelődési Ház, az általános iskola, a nagyközségi könyvtár, a gondozási központ, illetve a napköziotthonos óvoda ma 17 órai kezdettel idén is megrendezi a községben immár hagyományos karácsonyváró ünnepséget. A Kossuth téren, közismertebb nevén a Furulyázó pásztor körüli központban rendezendő ünnepségen a helyi iskola tanulói, illetve a Dobozi Népdalkor tagjai adnak műsort. FOGADÓÓRA. Erdős Norbert országgyűlési képviselő december 20-án, szombaton 11 órától Telekgerendáson, a művelődési házban fogadóórát tart. NÉPI ÍRÓK. (esz) A Népi írók Baráti Társaságának Czine Mihály Kelet-magyarországi Egyesülete szombaton délelőtt fél tíztől tartja évzáró értekezletét a Debreceni Református Kollégiumban. A programban szerepel Hetényi György mezőkovácsházi költő előadása a mai magyar líra lehetőségeiről és szó esik a vésztő-mágori Ülyés-szQr bor felállításáról is. ÚJ SZAK. (r) A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Békés Megyei Területi Tanácsa közleményben üdvözölte a Szarvason a Tessedik Sámuel Főiskola pedagógiai főiskolai karán létrehozott roma- nológiai szakot. Ezzel megyénk újabb lépést tett afelé, hogy megfeleljen a 21. század és az Európai Unió elvárásainak. Leszögezik, a jövő a tudás alapú társadalomé, a tudáshoz, a szellemi javakhoz való hozzáférés magában hordozza a felemelkedés és a gyarapodás lehetőségét. ELÜTÖTTE, (c) Békéscsaba belterületén személygépkocsi gyalogost ütött el tegnapelőtt este. A balesetben a gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. KÓRHÁZBA VITTÉK, (c) Szarvas és Gyomaendrőd között tehergépkocsi hajtott árokba tegnap. A jármű sofőrjét súlyos sérüléssel szállították kórházba. ŐRIZETBEN, (c) A Sarkadi Rendőr- kapitányság vette őrizetbe tegnap a végegyházi F. R-t. A 21 éves nőt lopás bűntettével gyanúsítják. ■ SEGÉLY A RENDÖRARVAKNAK (c) Hagyomány, hogy karácsony előtt a szolgálatteljesítéssel összefüggésben elhalálozott, a belügyminiszter által irányított szervek dolgozóinak gyermekei segélyben részesülnek. Kilenc gyermek kap belügyi segélyt megyénkben, és ezt a lakhelyük szerint illetékes rendőrkapitányságon vehették, vehetik át. A segélyben részesülök: a gyulai kapitányságon Szobek János (17 éves), Kovács Gizella és Gabriella (6 évesek, képünkön), a békési kapitányságon Priskin Péter (16 éves), az orosházi kapitányságon Annus Tímea (18 éves) és Péter Gábor (16 éves), a szarvasi kapitányságon Medvegy Ákos Martin (11 éves) és Csík Balázs Béla (4 éves). A megyei főkapitányságon szerdán délután volt az ünnepség, itt a 6 éves Urbán Soma dr. Kurucz Ferenc dandártábornoktól, me- gyei főkapitánytól vehette át a segélyt. ________________________________________._________fotó, lehoczky péter Az utak megkeserítik a helyiek életét A kht.-nek négyszázhúsz milliója volt a megyei felújításokra Medgyesegyházát bárniemől közelíti meg az autós, rossz állapotú utakon érkezik a településre. Az utak állapota nagyon megkeseríti a helybéliek életét — ezzel tisztában vannak a medgyesegyházi képviselők, de a Békés Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság is. A legújabb országos közútfejlesztési program megcsillant némi reménysugarat a térség lakói előtt: eszerint 2006-ig változik a helyzet. Medgyesegyháza Medgyesegyháza tekintetében három út tartozik a Békés Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társasághoz: a Kevermes-Medgyesegyháza- Orosháza, a Gyula-Pitvaros-Makó összekötőutak és a medgyesegyházi vasútállomáshoz vezető út. Az utak állapota az országos közúti adatbank-, ban nyilvántartott minőségosztályzatok szerint is szomorú képet mutat. A megyei alsóbbrendű utak átlagosztályzataival összehasonlítva megállapítható, hogy a Medgyesegyházához is kötődő állami utak — a burkolatállapot, az egyenetlenség és a teherbírás alapján is - rosszabbak a megyei átlagnál, a vasútállomáshoz vezető szakasz kivételével, a két viszonylag nagy forgalmat lebonyolító út pályaszerkezete a tervezett élettartam vége felé jár - derült ki Vantara Gyula, a közhasznú társaság igazgatója beszámolójából. Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere az ülésen úgy fogalmazott, bár az utak megkeserítik a település lakóinak életét, tisztában vannak vele, hogy a közútkezelő társaság mindent megtesz a lehetőségekhez képest a helyzet javításáért. A gond „csupán” a pénz. Idén a kht. mindössze 420 millió, forinttal rendelkezett a megyei utak felújítására. Viszonyításképpen Nagy Béla elmondta, ennyi pénz mindössze 320 méter autópálya építésére elegendő. Vantara Gyula a képviselőket arról is tájékoztatta, hogy a legújabb közútfejlesztési program szerint 2006-ra elkészül a Gyula-Makó, Kevermes- Orosháza útszakasz felújítása. Az előbbi bemházás 1,1 milliárd forintba, az utóbbi 750 millió forintba kerül. A jövő esztendő a tervező munkáé lesz, a remények szerint 2005 tavaszán kezdődhet a beruházás. A szakemberek Medgyesegyháza országos közúthálózatának hosszú távú fejlesztéséhez sorolják a Dózsa György utca felújítását is. A terveket a társaság már elkészíttette, hamarosan kér- vényezik az építési engedélyt. ________ K. E. Matrica helyett drágul az M5-ös (Folytatás az 1. oldalról)- Azonnali hatállyal követeljük a matricarendszer bevezetését az M5-ösön, ezzel együtt térségünk hátrányos megkülönböztetésének a megszüntetését. A MAHÉSZ január 30-ára összehangolt demonstrációt szervez az autópályára és a környező utakra. Végh László kitért arra: konkrét választ várnak, hogy miért adott a kormány 100 milliárdos nagyság- rendű megbízást az AKA Rt. tulajdonosainak, miért részesítette tavaly júniusban soron kívül 1,5 milliárd forint támogatási előlegben a társaságot és miért segédkezett az AKA hitelének refinanszírozásában anélkül, hogy a matricás rendszer bevezetésében bármilyen előrelépés történt volna. Tóth Károly, megyénkbeli MSZP-s országgyűlési képviselő a közelmúltban találkozott Med- gyessy Péter miniszterelnökkel az autópálya témájában, és a kormányfő akkor is megerősítette: 2004 első felében, a lehető leghamarabb matricás lesz az M5-ös.- Azóta kormánydöntés is született erről - közölte a szocialista politikus. - Bár én sem üdvözlöm az AKA díjemelését, de az ellenzékiek demonstrációi, felhívásai sem gyorsítják a folyamatot, sőt, árfelhajtó tényezőnek számíthatnak. Az üzemeltető társaság ugyanis feljebb srófolhatja az árat, ha érzi az azonnali megállapodási kényszert az állam részéről. Ezáltal az ilyen tiltakozások az AKA malmára hajthatják a vizet. Úgy vélem, nem tüntetni, hanem megállapodni kell, és ehhez már csak némi türelemre van szükség. Tóth Károly kiemelte: a koncessziós szerződést nem a szocialista kormány kötötte, és a fideszes politikusok kormányzati szerepben négy évig nem jutottak megállapodásra az üzemeltetővel. (További információ internetes oldalunkon.) NYEMCSOK LÁSZLÓ VÉLEMÉNY Pártállástól és földrajzi fekvéstől független életminőséget... t NIEDZIELSKY KATALIN Hajózni, utazni pedig kell! Miközben állandóan azt halljuk, hogy manapság, a technika és az informatika vezérelte világban nincsenek távolságok, időnként nem árt a földön járni, körülnézni és legalább finomítani a bölcs kijelentésen: jobb helyeken nincsenek. Ott, ahol - pártállástól és földrajzi fekvéstől függetlenül — korszerű infrastruktúra szolgálja az embereket, egészséges, szép környezet határozza meg az életminőséget. Valóban lehet a hangsebességnél gyorsabban repülni, autópályákon száguldani, műholdak segítségével felfoghatatlan távolságból pontos felvételeket készíteni, másodpercek alatt levelet váltani a Föld másik oldalával — de csak annak, aki ezt meg tudja fizetni, akinek ez elérhető. Miközben állandóan azt halljuk, hogy a tehetős külföldi befektető, a működő tőke, a nevezetességek megtekintésére áhítozó vagy éppen gyógyulni vágyó turista csak oda tud elutazni, ahová út vezet, lehetőleg járható, köves, sőt ma már korszerű és biztonságos autópálya, a valóságban azzal kell szembesülnünk, hogy az úthálózat fejlesztése és vele együtt a gazdasági fellendülés folyamatosan elkerüli térségünket. Kettészelt égbolt, két Magyarország, egyre erőteljesebb leszakadás, halmozottan hátrányos helyzet. Milyen régi diagnózis! Milyen kevés a siránkozás! De mennyivel nehezebb innen, a világ végéről bárhová eljutni — az itt élőknek és az általuk teremtett értéknek. A sokszor nagyobb áldozatot követelő teljesítményért jóval alacsonyabb fizetség, kevesebb elismerés jár. A nagyon Budapest- és megyeszékhely-központú kicsi országunkban kirívóan magasak az autópályadíjak, bár a jelenlegi hálózat előnyeit a lakosság jelentős része nem is élvezi. A térségünkben lakók abban reménykedtek, hogy a matricás rendszer bevezetése az M5- ösön januártól valamit enyhít a terheken, az elszigeteltségen. Ehelyett azonban az autópálya üzemeltetőjének karácsonyi meglepetése az 5,5 százalékos díjemelés! Eddig is drága volt, most még drágább lesz. Hajózni, utazni pedig kell - időnként még a fővárosba is..._______■ Mennyiért lehet tévézni jövőre? Medgyesegyházán 2002-höz képest idén harmincöttel gyarapodott a kábeltelevízió előfizetőinek száma — adta hírül Farkas Gyula, a kábeltelevíziót működtető művelődési ház igazgatója. Medgyesegyháza A kábeltévé különböző díjcsomagokban, összesen 24 csatorna műsorát sugározza. Az előfizetők, pénztárcájukhoz viszonyítva, különböző díjcsomagok közül választhatnak, amelyek jövő évi árairól a december eleji ülésen döntött a képviselő-testület. A szociális alapcsomag 550 forintba, az alapcsomag 1500 forintba, a HBO-val kiegészített alapcsomag pedig 2900 forintba kerül havonta. A bekötési díj 16 000 forint, ha a megrendelő egy másik televízión is nézni kívánja a műsort, további 4000 forintot kell fizetnie. k. e. Gáz a csabai úti tanyáknak Kilencvenkét, Doboz közigazgatási külterületéhez tartozó tanyás lakóingatlan tulajdonosának nyüt lehetősége, hogy rácsatlakozzon a vezetékes gázellátásra. Tegnap a Doboz-marói erdőben lévő Vadász Panzió előtt Bállá Zsolt, a Dégáz Rt. műszaki és informatikai igazgatóhelyettese — ünnepélyes keretek közepette — meggyújtotta a gázlángot Doboz ______ Am int azt Szatmári János dobozi polgármester ünnepi beszédében kifejtette: összeköttettek Békéscsabával, hiszen - bruttó 16 millió 375 ezer forintos beruházás eredményeképpen — a gerlai elágazástól 4 küométer hosszúságú gerincvezetéket épített ki a Bartucz Tibor nevével fémjelzett Probart Kft., és ’ 28 ingatlantulajdonos máris rácsatlakozott a vezetékre. A nettó 13 millió 100 ezer forintos bekerülési költségből 8 millió 820 ezer forintot a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács területí kiegyenlítő alapjából (TERK1) nyert el az önkormányzat. Saját erő gyanánt, a megyei önkormányzattal, illetve a rácsatlakozni szándékozó ingatlantulajdonosokkal karöltve 4 millió 280 ezer forintot garantált az önkormányzat. Dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyei közgyűlés alelnöke örömének adott hangot, hogy megyénk országos viszonylatban is élen jár a veze- tékes gázeÚátottság területén, b. i. BOR A-iSmer Miwkedelmi Kft.- <1 -?*. C* ■Jé Pezsgóvásár! Asti Martini 0,75 1539 Ft BB Beach pezsgő 0,75 599 Ft BB Frizante 0,75 275 Ft BB pezsgők 0,75 399 Ft Kölyök pezsgők 0,75 199 Ft Pompadur pezsgők 0,75 389 Ft Törley pezsgők 0,75 519 Ft Walton pezsgők 0,75 459 Ft Áraink az áfát tartalmazzák! Központ: Békéscsaba, Hajnóczy u. 2. Tel./fax: (66) 529-640, (66) 453-546. www.bora-patrick.hu ITAL C + C ÜZLETEINK: Békéscsaba, Corvin u. 30. Békéscsaba, Kétegyházi út 7. (Angro-udvar) Gyomaendrőd, Pásztor J. u. 38. Gyula, Csabai út 9. Orosháza, Veress J. u. 2. Doboz, Vásár tér 2.. Kondoros, Csabai út 44. Mezőberény, Csabai út 7. Mezőkovácsháza, Árpád u. 194. Sarkad, Kossuth u. 1. Szarvas, Állomás u. 1. BORA-Hnter■ Mt mit mmmm Véradókat köszöntöttek A Magyar Vöröskereszt mezőkovácsházi területi szervezete ünnepi megemlékezést tartott a napokban, a véradókat köszöntötték a művelődési házban. Mezőkovácsháza A programon az ifjú vöröskeresztesek adtak műsort, akik között egy hosszú ideje gyógyulásra váró fiatal is szerepelt. A jelenlevők bizonyságot nyújtottak arról, hogy a 2004 elején műtétre váró gyermeknek, de más felnőttnek és ismeretlen szenvedőnek is lesz elegendő vér, számíthatnak az önkéntes donorok közreműködésére. A környező települések közül a lakosság arányos véradása 6,2 százalék, míg az országos elvárás 5 százalék. Az ünnepségen 7 ötvenszeres, 10 hatvanszoros, 30 hetvenszeres, 1 hetvenötszörös, 3 nyolcvanszoros és 1 küencvenszeres véradó vett át emléklapot és ajándékot segítő közreműködéséért. (p A NÉVADÓRA EMLÉKEZTEK, (esz) Házi ünnepségen emlékeztek meg kedden a békéscsabai Kés Károly Szakképző Iskola névadójának születésének százhuszadik évfordulójáról. Kovács Géza igazgató (felvételünkön balra) az Erdélyben született építész sokrétűségét méltatta, aki irodalommal, politikával, grafikával, iparművészettel, oktatással és néprajzkutatással is foglalkozott. Az ünnepség második részében Vollmuth Frigyes torzóját és Scholtz Endre két festményét avatták tel az előcsarnokban. Mindkét alkotó az iskola tanára. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER V 1 X