Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-12 / 289. szám

MEGYEI KÖR KÉP/SPORT 2003. DECEMBER 12., PÉNTEK - 13. OLDAL Tizenkét önhikisnek 21 millió A támogatottak közül 10 a gyulai választókerületben mogatás kiegészítését kérelmezte. Az érintett 208 önkormányzat 2 milliárd 52 millió 839 ezer forint támogatást igényelt. A szaktárca a vonat­kozó jogszabályi feltételrendszer alapján a támo­gatást igénylők közül 44 helyi önkormányzat ké­relmét nem találta megalapozottnak. Ebből kö­vetkezően összesen 164 önkormányzat 832 mil­lió 254 ezer forint kiegészítő állami támogatás­ban részesül. Csak emlékeztetőül: idén az első ütemben 1149 önkormányzat 22 milliárd 430 millió forin­tot igényelt. A PM akkor 1074 önkormányzat, összesen 14 milliárd 680 millió 700 ezer forint összegű igénylését minősítette megalapozottnak. Az első ütemben Békés megye 41 települési önkormányzata 958 millió 853 ezer forint támo­gatást igényelt, ebből 33 kérelmezőnek 588 mil­lió 360 ezer forintot juttatott a PM. Megyénkből a II. ütemben 18 önkormányzat 202 millió 692 ezer forint támogatást igényelt, ezzel szemben az előkészítő 21 millió 36 ezer forint folyósítását javasolta. — Eléggé kedvezőtlen a me­gyebeli kérelmezők elbírálása. Az előterjesztés javaslati részé­ben szereplő százalékos össze­hasonlítást véve górcső alá, az I- II. ütemben megítélt támogatás aránya az igényelt összeghez ké­pest - országos viszonylatban - 63%, míg ez a viszonyszám a Bé­kés megyei kérelmezők eseté­ben alig éri el a 35% támogatott­ságot - adott hangot kritikai ész­revételeinek a honatya. — Ami a 2. számú egyéni vá­lasztókerület országgyűlési kép­viselőjeként mindenképpen ag­gaszt az, hogy a II. ütemben tá­mogatást igényelt és kapott 12 Békés megyebeli önkormányzat közül 10 a gyulai választókerület­ben található. Az még tragiku- sabb, hogy éppen ez a halmozot­tan hátrányos helyzetű kistérség nem élvez kellő súlyú prioritást a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács fennhatósága alá rendelt, területi kiegyenlítést szolgáló pénzalapok felosztá­sánál - tette hozzá szárszóként Tóth Imre. ___________________________________HUH — AZ ÖNHIBÁJUKON KÍVÜL HÁTRÁNYOS HELYZETBEN LÉVŐ (MŰKÖDÉSI FORRÁSHIÁNYOS) BÉKÉS MEGYEI ÖNKORMÁNYZATOK __________2003. ÉVI II. ÜTEMŰ TÁMOGATÁSA Ön kormányzat neve Forráshiány összege (ezer Ft-ban) Jelzett igény PM-támogatás Biharugra 9 387 0 Békéssámson 5 975 1 210 Doboz 82 400 1 867 Dombegyház 9 231 36 Geszt 6 887 5 182 Kertészsziget 3 323 1 480 Kisdombegyház 10 117 2 000 Kétegyháza 1 650 2 780 Körösnagyharsány 6 650 0 Körösújfalu 1 417 1 417 Lökösháza 5 819 1 272 Magyardombegyház 2 329 0 Medgyesbodzás 1 020 1 020 Méhkerék 1 760 1 760 Szabadkígyós 1 536 0 Tótkomlós 43 789 0 Újszalonta 387 0 Zsadány 9 024 1 012 Békés meqve összesen 202 692 21 036 Az Országgyűlés Önkormányzati Bizottsága az elmúlt héten véleményezte a Belügyminisz­térium-Pénzügyminisztérium (BM—PM) által előterjesztett, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (önhikis: azaz működési for­ráshiányos) helyi önkormányzatok idei, máso­dik ütemű kiegészítő állami támogatás iránti kérelmét. A szakmai előterjesztő tizennyolc Békés megyei kérelmező közül 12 önkormány­zatot 21 millió 36 ezer forint összegben javasol támogatásra az idei II. ütemben. Sarkad—Budapest- Támogatási kérelmét a II. ütemben - azaz szeptember 30-áig - az országból összesen 208 helyi önkormányzat nyújtotta be - tájékoztatta lapunkat a parlament önkormányzati bizottsága által véleményezett, jóváhagyott előterjesztés részleteit ismertetve Tóth Imre országgyűlési Agilitysek a dobogón A Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub 14 versenyzővel — kíséretükben népes szurkolótáborral — vett részt Dunake­szin, az elmúlt hét végén rendezett VI. DOGFIT Agility Kupa el­nevezésű országos és nemzetközi kutyás ügyességi versenyen. alapján Gyaloghné Veres Katalin Rita nevű kutyájával a második helyen végzett. Az agilitysek de­cember 27-én a gyulai oktatási te­rületükön tartják karácsonyi ün­nepségüket, majd másnap ismét Dunakeszi városába látogatnak, ahol részt vesznek a Magyar Eb­tenyésztők Országos Egyesülete országos agility bajnokságának záró fordulóján. ö Strandfürdőt és gimnáziumot A rendszerváltás óta enyhén nőtt a lakosság lélekszáma Vésztő településfejlesztési koncepciója 15-20 évre kijelöli a te­lepülés fejlesztési irányvonalait. Az új városrendezési terv to­vábbi elemeit ennek a koncepciónak az alapján kell megal­kotni. A Kmetykó János békéscsabai vezető-tervező által ké­szített településfejlesztési koncepciót fogadta el a vésztői kép­viselő-testület. Vésztő Egyperces néma felállással kez­dődött az ülés: a nemrég elhunyt Molnár Tibor egykori alpolgár­mester, Vésztőért kitüntetett em­léke előtt tisztelegtek a képvise­lők. A településfejlesztési kon­cepcióval kapcsolatban a lakos­ság is elmondhatta véleményét. A képviselő-testület ezt köve­tően már második alkalommal tárgyalta a településfejlesztési koncepciót. Kaszai János polgár- mester felvetette: mivel a koncep­ció hosszú távú elképzeléseket fogalmaz meg, abba a gimnázi­umlétesítés mellett a strandfürdő­kialakítást is bele kellene építeni. Strandfürdő számára az úgyneve­zett Kecskés-zugban jelöltek ki területet a városvezetők. Takács Józsefné alpolgármes­ter megemlítette: a létesülendő tájház számára a településfejlesz­tési koncepció jövő évi életbe lé­péséig nem biztos, hogy sikerül megoldást találni. Ezért javasolta: a tájház létesítése szerepeljen a koncepcióban is. A képviselők által egyhangú­lag elfogadott koncepcióból az is kitűnik: a körös-sárréti városban a rendszerváltás óta nem csök­kent, hanem nőtt (1990-ben 8264-en lakták Vésztőt, jelenleg pedig 8309-en élnek ott) a lakos­ság létszáma. Ez pedig a térség többi településének lakosság­csökkenése ismeretében min­denképpen pozitívum. _____ M. B. GY ÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. vízik jánosné Mázán Judit Békéscsaba, Kun u. 17. szám alatti lakos 2003. december 10-én, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2003. december 13-án 14 érakor lesz a békéscsabai Alsévégl (Vasúti) temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család Búcsúzunk, emlékezünk j GYÁSZHÍR „Váratlan ért betegségem, elválasztott tőletek. Elbúcsúzni már nem tudtam, hát Isten vétetek. ’ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ SÁNDOR Békéscsaba, Gorkij u. 69. szám alatti lakos tragikus hirtelenséggel, 70 éves ko­rában váratlanul elhunyt Temetése 2003. december 13-án 13 órakor lesz a bé­késcsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Hi A támadójátékon kell javítani Mérlegen az Orosháza FC NB Il-es labdarúgócsapata A fehér mezes orosháziaktól a tavaszi szezonban jobb támadójátékot vár Belvon Attila edző 1WOTÓ: VERESS ERZS! Az Orosháza FC NB Il-es lab­darúgócsapata az őszi idény­ben a negyedik helyen végzett, 26 ponttal. Az orosháziak hét győzelmet arattak, öt döntet­lent értek el és háromszor vesztesen hagyták el a pályát, gólkülönbségük 21—12. A csa­pat szerepléséről Belvon Attila edzővel beszélgettünk. Orosháza- Milyen tervekkel vágtak neki az új szezonnak, mi valósait meg a célkitűzésekből? — A nyár folyamán jelentős változások történtek a keretben, hét új labdarúgó érkezett a csa­pathoz, akiket be kellett építem az együttesbe, ami nem volt könnyű feladat. Végül huszonkét tagú keret állt a rendelkezésemre, ami van amikor szerencsés dolog, van amikor nem. A vezetés az el­ső hat hely valamelyikének meg­szerzését tűzte ki célul. Az ősz fo­lyamán elért negyedik hellyel ezt a tervet teljesítettük, de játékban több mérkőzésen elmaradtunk a várttól, elsősorban a támadójáté­kunk döcögött. A védelem és a középpályás védekezés stabilizá­lódott, de a gólszerzésben nem tudtuk azt nyújtani ami elvárható lett volna, már pedig a szurkolók elsősorban a gólokért látogatnak a stadionokba. Hazai pályán ve­retlenek maradtunk, de sok volt a döntetlen, ami azt mutatja, nehe­zen tudjuk feltörni a kapujuk elé betömörülő csapatok védőfalát. Idegenben több győzelmet sze­reztünk, ami azt jelenti, hogy a kitámadó ellenfelekkel szemben több területünk marad a gólszer­zésre. A tavasszal egyébként a ta­bella első három helyezettje (Ma­kó, Gyula, Mátészalka) hozzánk látogat, s mivel tőlük kaptunk ki az ősszel, lehetőségünk lesz a visszavágásra. Szólnom kell még a gárda Magyar Kupa szereplésé­ről is, amelyért dicséret illeti a csapatot, hiszen csakúgy, mint egy évvel korábban, ezúttal is a legjobb harminckettő közé jutot­tunk, és csak az NB I-es Video­tontól szenvedtünk vereséget. — Mely mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt az ősz folyamán az együttes, s mikor okozott csalódást? — Próbálok maximalista lenni a labdarúgóinkkal szemben, és ezért a győzni akarást igyekszem beléjük táplálni. Úgy vélem, az ősszel már sikerült előrelépni ezen a téren, de még akad javíta­nivaló. A Kistarcsa elleni idegen­beli találkozón jól játszottunk, miként a Kiskunhalas elleni 6-2 gólzáporos győzelemmel zárult mérkőzésen is. Elégedett voltam a Videoton elleni Magyar Kupa ta­lálkozón nyújtott teljesítménnyel, valamint a Baktalórántházán mu­tatott játékkal. Három vereséget Békéscsaba, Újkígyós A hét végén fejeződik be az idei kick-box idény, amikor a magyar, és ezen belül a Békés megyei klu­bok a horvátországi Kutinába utaz­nak, ahol a Croatia Open 2003 elne­vezésű nemzetközi versenyen vesznek részt. Ezen most elsősor­ban az utánpótlás ismerkedik a nemzetközi versenyek légkörével. ' Békés megyéből az Újkígyósi Kick-box Klub és a Békéscsabai Gyula A fürdővárosban rendezte meg a Békés Megyei Diáksport Tanács a Pepsi Kupa megyei lábtenisz döntőt. A győzelmet a gyulai Bay Zoltán Általános Iskola csapata szerezte meg és jutott az orszá­gos döntőbe, amelyet a hét végén rendeznek a fővárosban. A für­szenvedtünk, s ezek közül csak a Mátészalka elleni volt a meggyő­ző, a Makótól öngóllal szenved­tünk vereséget, míg a megyei rangadón Gyulán a hosszabbítás­ban kaptunk ki. Az együttes tag­jai a leggyengébb produkciót a Sátoraljaújhely elleni győztes mérkőzésen mutatták. Sajnos az utolsó négy—öt fordulóban már nem azt nyújtotta a csapat, ami elvárható lett volna.- Kikkel volt elégedett, kik okoztak csalódást az őszi idény­ben? Hogyan alakult a házi góllö­vőlista? — Az ősz felmérő jellegű volt a játékosállományt illetően. A ke­retből öt labdarúgó [Such, Kiss L, Serban, Molnár R., Szabó P.) jól teljesített, nyolcan-tízen hul­lámzó teljesítményt nyújtottak és öten-hatan elmaradtak a várttól. Ez utóbbiaktól azt várom, hogy a télen magukra találnak és tavasz- szal jobb produkcióval segítik majd a csapatot. Sajnos a támadó­játékunk elmaradt a várttól, kevés gólt lőttünk, és a csapatból keve­sen találtak a kapuba. A házi gól­lövőlistát Pozsár vezeti 7 góllal, Dobi és Jakab ötször volt eredmé­nyes, a további sorrend: Lovas 2, Búza, Csiszár 1—1. Lakótelepi SE versenyzői lépnek küzdőtérre. A kígyósiak Dobra Péter és Korcsog László szemé­lyében elsősorban olyan verseny­zőket küldenek ki, akik idén — junior koruk ellenére — a felnőtt országos bajnokságon is jól mu­tatkoztak be. A békéscsabai ver­senyzők zömében az utánpótlás korosztályból kerülnek ki, Kondacs Györgynek és társainak a jövő évi eredményes szereplés miatt fontos ez a torna. ■ dővárosiak sikerének értékét nö­veli, hogy a Bay Zoltán az egyet­len gyulai oktatási intézmény, amelyben nincs tornaterem. Végeredmény: 1. Bay Zoltán Általá­nos Iskola, Gyula, 2. Mezőberény, 3. Gyulai 1. sz. Általános Iskola, 4. Körös- nagyharsány. Az országos döntőbe ju­tott gyulai csapat tagjai: Hetényi Csaba, Kovács Sándor, Horváth Dávid, Nagy Gergely, edző: Czápos Péter. ■- Milyenek voltak a feltételek, kik segítették a vezetőedző mun káját?- Szeretném cáfolni azt a hie­delmet, hogy Orosházán Kánaán ván a labdarúgóknál. A vezetőink igyekeznek mindent elkövetni azért, hogy a tárgyi feltételek és a játékosok nyugodt felkészülésé­hez szükséges háttér rendben le gyen. Munkatársaim közül Gyi- mesi András pályaedző, Gáti Fe­renc technikai vezető, Csapó Sán dór gyúró, Szénási József pálya­gondnok, a szakosztály irányítói, Restály György és Csizmadia Im­re, valamint Sarkadi Pál társadal­mi aktíva minden segítséget meg­adott.- Mi lesz a csapat további programja? Mikor kezdik a felké­szülést a tavaszi idényre?- A labdarúgók december kö­zepéig edzésben maradnak, majd szabadságot kapnak. A tervek szerint január második hetében kezdődik a felkészülés a tavaszi idényre. A keretben várható téli változásokról a szakosztály veze­tése a későbbiekben dönt, de annyi biztos, hogy nagy mozgás nem lesz a csapatban - fejezte be az értékelést a fiatal szakember. _________________(VERASZTÓ) Röv iden KARATE. Hódmezővásárhelyen rendezték meg a gyermek-, serdü­lő- és ifjúsági ITF Taekwon-do oí szágos bajnokságot, amelyen a serdülő fiúknál küzdelemben az 50 kg-osok mezőnyében Béres Ri- chárd, a Békéscsabai LTP SE ver­senyzője aranyérmet nyert. KÉZILABDA. Az orosházi Raffai Kata bekerült az 1988-89-es kor­osztályú ifjúsági leány kézilabda­válogatott bő keretébe. A tehetsé­ges játékosra — aki korábban az Orosháza-Nagyszénás KSE-ben szerepelt — felfigyelt az NB l es Dunaferr is és a közelmúltban le­igazolta. m Asztalitenisz A női Szuper liga alapszakaszának vég­eredménye 1. BSE 7 ­44:10 21 2. Hodonin 6 ­1 37:22 19 3. Orosháza 5 ­2 36:20 17 4. Ostravici 3 1 3 36:25 14 5. T. Topolcsány 3 ­4 28:30 13 6. Linz 2 1 4 26: 31 12 7. SKST Topolcs.- 1 6 12:44 8 8. Bratislava 1 6 8:45 8 Irány Horvátország Gyulai siker lábteniszben A képviselő (Fidesz), a grémium egyedüli megye­beli tagja. A II. ütemben igénylők közül 71 önkormány­zat 2003-ban első alakalommal jelentkezett, míg 137 önkormányzat az első ütemben kapott tá­Gyula A kupán 150 gazda—kutya páros mérte össze tudását. A gyulai sportolók közül dobogóra állha­tott mini egyéni A/3 jumping ka­tegóriában harmadikként Papp Kita Morzsi, másodikként Uj Mi hály Mancs nevű kutyájával. Ve terán egyéni maxi jumping kate góriában Baukó Ágnes Baba neví kutyájával a harmadik lett. Max egyéni A/l-es kategóriában a2 összetett verseny eredménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom