Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-12 / 213. szám

4. OLDAL - 2003. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK HÁT TÉR A románság székvárosába várják Ion Iliescut Megkérdeztük olvasóinkat A kötegyáni ökofejlesztésről Az országos önkormányzat kérésekkel fordul a köztársasági elnökhöz Vasárnap Magyarországra látogat Ion Iliescu, a Román Köztársaság elnöke. Kedden délután Gyulára érkezik a Magyarországi Romá­nok Országos Önkormányzatának meghívására. A román köztársa­sági elnöknek dokumentumot nyújt át az országos önkormány­zat vezetése, kérve segítségét több kérdésben mindkét ország érde­kében és a hazai románságért ha­tározottabb fellépést várva. Ion Iliescu Magyarországra érkezése Mádl Ferenc köztársasági elnök tavalyi látogatásának viszonzása. Gyula A budapesti tárgyalásokon túl a ro­mán köztársasági elnök Gyulán talál­kozik a magyarországi román kisebb­ség képviselőivel, ami egyben a tavalyi román-román bukaresti csúcstalálko­zó folytatását is jelenti közöttük - ér­tesült lapunk tegnap a legmagasabb állami szintű gyulai látogatás okáról Kreszta Trajántól, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatá­nak elnökétől. Ion Iliescu, Románia köztársasági elnöke kedden délután érkezik Gyulá­ra. Programja a városházán kezdődik 16 óra után, majd a Magyarországi Ro­mán Ortodox Egyház püspökségére látogat, misén vesz részt és találkozik Sofronie Drincec püspökkel. A látoga­tás a Magyarországi Románok Orszá­gos Önkormányzatának székházában folytatódik, ezután Ion Iliescut a Ro­mán Kulturális Központba várják 18 órára, amikor ünnepi műsort adnak tiszteletére. A román köztársasági el­nök itt találkozik fogadáson megyénk vezetőivel, a magyarországi románok civil szervezeteinek képviselőivel. A program szerint Ion Iliescu 19 óra után elhagyja a hazai románság szék­Vál®ÉjÍQá0d^jBVÍd XpiUipJSf'níin r, A MagViirors/igi RpttjánoJ gos Önkormányzata arra hogy dokumentumot adjon át Ion Ili­escu köztársasági elnöknek, amely azokat a kéréseket, elvárásokat, kitö­rési lehetőségeket tartalmazza, me­lyek a két országnak egyaránt fonto­sak — fejtette ki Kreszta Traján elnök. - Ilyen az autópálya igénye, miután úgy tűnik, a 44-es főút autóúttá fej­lesztése továbbra is álom marad. Ké­rik, hogy Kiskunfélegyháza, Szeged, Makó, Arad irányába autópálya épül­jön, mivel a magyarországi románság 80 százaléka Békés és Csongrád me­gyében lakik. Az autóút elkészülte a térség fejlődését szolgálná. Ugyanak­kor a Románia belső részében lévő turistaparadicsomok, a tengerpart fe­lé nyílna meg az út. Kérik, hogy azo­kon a határátkelőhelyeken, ahol már engedélyezték a 3,5 tonnáig szóló kisteherforgalmat, emeljék meg má­jusig a súlyhatárt 7,5 tonnára. Ez meggyorsítaná az árucsere-forgal­mat, megkönnyítené az áruszállítást a határon át. Battonya-Tornya eseté­ben már tárcaközi bizottság megtár­gyalta a kérdést, a napokban várják a magyar kormány döntését a 7,5 ton­Kreszta Traján: „A Magyarországi Románok Országos Önkormányzata arra készül, hogy dokumentumot adjon át Ion Iliescu köztársasági elnöknek, amely a két országnak egyaránt fontos kéréseket, elváráso­kat, kitörési lehetőségeket tartalmazza” »OTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET nás súlyhatár bevezetéséről. A ma­gyarországi románok szeretnék, ha Kiszombor-Csanád, Méhkerék- íUgyszajontA esetében is megvaló­sulna ez. Miután Magyar- ország 2004. májusában az Európai Unió tagja lesz, minden tagállam be­leegyezése szükséges ah­hoz, hogy bővítsék a ha­tárátkelőhelyeket. Szeret­nék elérni továbbá, hogy olyan helyeken, ahol már ideiglenesen határátkelő- helyeket nyitottak, példá­ul Eleknél, Dombegyhá­zánál és másutt, az átke­lőhelyek legalább a nap­pali forgalom előtt nyitva lennének, ami nem igé­nyel nagy beruházást. Míg Románia nem lesz az unió tagja, szükség lesz a legalább nappal nyitva tartó határátkelőhelyekre, például a kerékpáros tu­rizmus számára. A Magyarországi Románok Orszá­gos Önkormányzata arra is kéri Ion Ili­escu köztársasági elnököt, hogy mar­kánsabban lépjen fel a Magyarorszá­gon élő románságért. Kreszta Traján elmondta, úgy érzik, Romániának sokkal hatékonyabban kellene támo­gatnia törekvéseiket. Ilyen szándékuk például a parlamenti képviseletük régi megoldatlansága. Ez év december 31- éig módosítani kell a hazai kisebbségi Hatékony politikát várnak Mit várnak az elnöki látogatástól? - kérdésre Kreszta Traján, az országos önkormányzat elnöke azt vála­szolta: Kiállást, a románságért folytatott hatékony poli­tikát kérnek és várnak, ami megilleti például az RMDSZ-t Magyarországon és Romániában. Bár a magyarországi románság kisebb lélekszámú, ugyan­akkor céljaik megvalósítása érdekében igenis támo­gatásra van szükségük, hogy tovább tudják biztosítani a felnövekvő generációnak a magyarországi román­ság létét. Szeretnék elérni, hogy végre úgy az okta­tásban, mint más területeken Románia olyan informá­ciós eszközöket adjon nemcsak az itteni románság­nak, hanem egész Magyarországnak, melyek köze­lebb hoznák a két országot egymáshoz. A történelmi, földrajzi, turisztikai jelentőségű román tájak megisme­rése Magyarországon tovább erősítené a turizmus je­lentőségét, amelynek mindkét országban az egyik legfontosabb iparágnak kell lennie. és a választójogi törvényt. Szeretnék elérni, hogy csak olyanok indulhassa­nak a kisebbségi önkormányzati vá­lasztásokon, akik kötődnek a román­sághoz, ismerik a nyelvet. Magyaror­szágon a választójog a szabad identi­tásválasztáson alapulva lehetőséget ad olyanok indulására és megválasztásá­ra, akiknek nincs köze a román kultú­rához, a nyelv ismeretéhez, ápolásá­hoz. Szeretnék, ha végre megoldódna az oktatás finanszírozása. Magyaror­szágon a 13 román oktatási intéz­ményből 11 kisebb iskolában vissza­térő az anyagi gond. Igaz ugyan, hogy az Oktatási Minisztériumnál lévő in­tervenciós kerethez lehet pályázatot benyújtaniuk a települési önkor­mányzatoknak, de azt kérik, ezeket az iskolákat közvetlenül, pályázat nélkül százszázalékosan finanszíroz­za az állami költségvetés. Ezáltal ma­radhatna meg a kisebbségi oktatás, az identitás, még akkor is, ha nagy a ter­mészetes asszimilálódás. Az országos önkormányzat már öt éve együttmű­ködési megállapodást írt alá az aradi tanfelügyelőséggel. A magyarországi román iskolák, óvodák pedagógusai aradi és környéki intézményekben bemutató oktatásokon minden évben részt vesznek. E munkába bevonnák a két ország minisztériumait, a Tessedik Sámuel Főiskola Gyulai Egészségügyi Intézetét, az aradi ro­mán állami egyetemet. A romániai magyar és a magyarországi román pe­dagógusoknak a határ közelében sze­retnének létrehozni méltó képzési he­lyet, melyet rövidebb-hosszabb időre igénybe lehessen venni, akár egy hét­végére is, hiszen gyakran gyorsan kell reagálni egy-egy változásra. Románia minden évben több egyetemre szóló ösztöndíjat ajánl fel. A diplomákat azonban Magyarországon nem isme­rik el. Kérik, ezt a kérdést rövid időn belül oldja meg a két ország köztársa­sági elnöke. Az országos román önkormányzat a magyar-román kormányközi ve­gyes bizottság számára már megfo­galmazta és a bizottság ajánlása tar­talma:? ,1 azt a kérést, hogy a magyar- országi román ortodox püspökségen felhalmozott értékeknek múzeumot hozzanak létre. A nemzeti kincseket, a magyarországi románok kincseit méltó helyen kellene bemutatni, miközben azok áldatlan ál­lapotban hevernek a püs­pökség raktáraiban. A kin­csek bemutatása erősítené a fiatalokban a hitélet irán­ti tiszteletet és szeretetet. A román kulturális központ második ütemének építése azért szükséges, mivel az elkészült tervekben helyet kapott könyvtár segítené a román oktatást, az értelmi­séget. Az itt létesülő rádi­óstúdió, az országos ro­mán kutatóintézet, az új­ság szerkesztősége és több olyan ro­mán intézmény, amelyek most szét­szórtan, különböző településeken ta­lálhatók meg, integrálódnának, hogy minél magasabb színvonalú műhely­munka folyhasson - hangsúlyozta Kreszta Traján. SZŐKE MARGIT Váczi István, 45 éves, kötegyáni közmunkás: — Már csak azért sem kérdés, hogy szükség volt-e erre a beruhá­zásra, mert jelenleg ennek apropó­ján kaptunk munkalehetőséget. Komolyra fordítva a szót, s többek­kel egyeztetve, ezáltal sokak véle­ményét tolmácsolva, el kell mondanom, hogy je­lenleg az ökotó, illetve ökopark Kötegyán legszebb pontja. Nem volt hiábavaló az önkormányzat fára­dozása. Mindenképpen köszönet illeti a beruházás forrásigényét biztosító Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztériumot is. Csikós Mihály, 41 éves, kötegyáni közhasznú munkás:- Kétségkívül állítom, hogy nem találnak Kötegyánban olyan embert, aki ne értene egyet az öko­fejlesztés hasznosságával, szüksé­gességével. A közelmúltban elké­szített híd, a kopjafagyűjtemény, il-. letve a kilátó, valamint a Gyepes-csatornából kiala­kított tó szemet gyönyörködtető látvány. A szom­szédos településekről is sokan megnézik, gyö­nyörködnek az ökofejlesztésben. Az önkormány­zat mellett a Kötegyáni Baráti Kör Egyesület, de szellemiekben Szőke Sándor szobrászművész is sokat tett az ökofejlesztés érdekében. Dalmi Istvánná, 71 éves, kötegyáni nyugdíjas:- Főleg a nyári idényben - a mezőre, a temetőbe tartva — elég gyakran megfordulok errefelé, de őszintén mondom, nem tudok be­telni a látvány gyönyörűségével. Itt, a Gyepes-csatorna ezen szaka­szán korábban csak nád, susnyó volt, s most egy gyönyörű, rendezett terület, egy napról napra fej­lődő park fogadja az ide érkezőt. Örülök, hogy a régi betonhíd is értékes, művészi kivitelezésű ke­ményfa burkolatot kapott. Nem kis pénzbe került mindezt megvalósítani, de á település elöljárósága sikeresen megragadta a kínálkozó pályázati lehe­tőségeket. Nemes László, 25 éves, kötegyáni . szerződéses katona:- Bár nem nagyon élek itthon, örülök, amikor hazatérek, ha azt tapasztalom, hogy fejlődik a szülő­falum. Az ökofejlesztés igen dicsé­retes dolog, s tudom, hogy minden nem megy egyszerre, de feltétlenül azon kell gondolkodnia a falu vezetésének, hogy élettel töltse meg az igényesen kialakított teret. A község turisztikai vonzerejének növelése érdeké­ben célszerű lenne különböző, nagyobb léptékű, megyei szinten is közérdeklődést kiváltó szóra­koztató, kulturális rendezvényeket szervezni, b. i. D-FOTÓ: VERESS ERZSI Nyugdíjasok találkozója A medgyesbodzási Őszidő Nyugdíjas Klub kilenc környékbeli település nyugdíjasklubjának tagjait látta vendégül szeptember első szombatján. A klu­bok minden alkalommal más helyszínen gyűlnek össze egy közös este erejéig, a vendéglátás joga ez­úttal Medgyesbodzásé volt. A találkozón mintegy százötvenen vettek részt. A nyugdíjasokat Gecsei Lajosné, az Őszidő klub vezetője köszöntötte. A rendezvényen jelen volt Fári Pál, a Békés Megyei Nyugdíjas Szövetség elnö­ke is. A jó hangulatú rendezvényen a vacsorát ké­ső éjszakáig tartó bál követte. K. E. Játszóterek építésére pályáznak A lehetséges helyszínek közül a Béke sétány, illetve Ady End­re utca—Nagykert utca sarkán létesítendő játszótér ötletét tá­mogatta legutóbbi ülésén a sarkadi képviselő-testület. Sarkad Az Ifjúsági és Sportminisztérium még 2Ó01-ben indította el - a köztéri játszóterek fejlesztésére vonatkozó - cselekvési program­ját. A szaktárca feltett célja, hogy a pályázat révén ne csupán egy települési beruházás valósuljon meg, hanem a gyermekek és a szülők által birtokba vett játszó­tér közösségi térré, a közösség- fejlesztés színterévé is váljon. A GYISM e célkitűzés jegyében hir­dette meg a biztonságos játszóte­rek tervezésére, kivitelezésére és építésére vonatkozó kétfordulós pályázatát - a gazdálkodó szer­vek mellett - a települési önkor­mányzatok számára is. A városban már korábban több igény merült fel korszerű játszótér építésére. A Táncsics té­ren, a Temesvári utcán, a Kálvin téren, a Bihar utca-Éden tó II. környékén, de a Béke sétányon, illetve az Ady Endre utca- Nagykert utca sarkán is szorgal­mazta játszótér építését.a lakos­ság. A városatyák legutóbbi ülésü­kön úgy határoztak: a Béke sétá­nyon, illetve az Ady Endre utca- Nagykert utca sarkán létesítendő játszótér építését támogatják. A testület 4 millió 700 ezer forint saját erő biztosítása mellett közel 3 millió forint pályázati forrást célzott meg a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól. Kedve­ző elbírálás esetén a kivitelezési munkálatokkal a szaktárca által ajánlott kivitelezőt, a budapesti székhelyű Fito-System Kertépítő és Szolgáltató Kft.-t bízzák meg. B. I. Településeink krónikája Kovácsháza az egészségügyért Mezőkovácsháza képviselő-testülete legutóbbi ülésén több, a lakosság egészségügyi ellátását érintő témában döntött. A Vis-Medica Kft. kére­lemmel fordult az önkormányzathoz, melyben az elavult röntgen- és ultrahang-diagnosztikai készülékek pályázattal történő cseréjéhez kért anyagi támogatást. A pályázathoz 40 százalékos önerő szükséges, ezért kérik a járóbeteg-intézethez tartozó települések támogatását. Mezőkovácsházán úgy döntöttek, hogy a lakosság számára vetített összeget, azaz a 4,1 millió forintot biztosítják a kft.-nek, amennyiben a többi település is arányos részben hozzájárul a pályázathoz. Emel­lett döntöttek a kovácsházi központi orvosi ügyelet esetén a Szociális és Családügyi Minisztériumtól nyert támogatás saját erejének kiegé- szítéséről, mely a korábbi 4 millióról 8,3 millióra módosul. _______ So kan kötöttek tanulóbiztosítást A medgyesbodzási Általános Művelődési Központ Általános Iskolája évek óta kapcsolatban áll az egyik biztosító társasággal, amely a diá­koknak kedvezményes tanulóbiztosítási konstrukciót kínál. Mivel a kormány által meghirdetett ingyenes tanulóbiztosítással kapcsolat­ban több, egymásnak ellentmondó hír is napvilágot látott, és az ide­vonatkozó rendelet még nem jelent meg, ezért számos medgyesbodzási és gábortelepi szülő úgy döntött, a korábbi évekhez hasonlóan, igénybe veszik a biztosítótársaság által felkínált lehetősé­get. A gyerekek több mint fele rendelkezik a kedvezményes árú ta- nulóbiztosítással - tudtuk meg Paulik Ferenc igazgatótól. (kei Újabb lehetőség romáknak Az Országos Cigány Önkor­mányzat (OCÖ) pályázatot hirdet az október elsejétől fel­állítandó megyei és regionális kisebbségi kulturális és fog­lalkoztatási módszertani iro­dáinak vezetői és munkatársi munkaköreire. A térségi irodák feladata lesz ta­nácsadással, képzésekkel, szer­vezéssel elősegíteni a területü­kön működő cigány kisebbségi önkormányzatok, civil szerveze­tek tevékenységét és bekapcsolá­sát a térség társadalmi, kulturális és gazdaságfejlesztési folyamata­iba. A munkakörre való jelentke­zés feltétele a szakközépiskolai, illetve gimnáziumi érettségi. A vezetői feladatokra való kiválasz­tásnál előnyt jelent a főiskolai, egyetemi végzettség, valamint a szakmai gyakorlatba roma közös­ségek körében végzett tevékeny­ség. A fővárosi, a tizenkilenc me­gyei és a hét regionális iroda ve­zetői és munkatársai az OCÖ fő­állású alkalmazottjai lesznek. A munkába állás várható időpont­ja: 2003. október elseje. A pályá­zatoknak tartalmazniuk kell a je­lentkezők számítógéppel írt szakmai önéletrajzát, az iskolai végzettségeit igazoló bizonyítvá­nyok fénymásolatát, és annak megjelölését, hogy vezetői vagy munkatársi állásra szól-e a pályá­zat. Javasolt mellékelni továbbá az OCÖ egy megyei képviselőjé­nek ajánlását, a vezetői munka­köri pályázat esetén egy rövid le­írást a jelentkező munkakörrel kapcsolatos szakmai elképzelé­seiről. A pályázatról a 06-1-322- 8903-as telefonszámon lehet ér­deklődni. A jelentkezéseket a kö­vetkező címre kell elküldeni: Or­szágos Cigány Önkormányzat, 1074 Budapest, Dohány u. 76. A pályázatok beadási határideje: szeptember 20. H. cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom