Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-06 / 208. szám

6. OLDAL — 2003. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT MEGYEI K Ö R K ÉP/HIRDETÉS Hagyományőrzés lacipecsenyével, kakaspörkölttel A zsűri elnöke Benke László olimpiai bajnok, Venesz-díjas szakács lesz Szeptember második hétvégéjén rendezik meg az V. Ma­dzagfalvi Napokat Békésen. A rendezvénysorozat számos, már megszokott, bevált programmal és természetesen új­donságokkal, meglepetésekkel várja az érdeklődőket. Tra­díciónak számít az úgynevezett ízek utcája, amely idén hagyományőrző főzőversennyel is társul. A rendezvényről annak kitalálója és egyik szervezője, Varga István tájékoz­tatott. Békés Már megszokott, hogy a ma­dzagfalvi napok keretein belül megrendezik az ízek utcáját. A ligetben felállított főzőhelyeket bárki elfoglalhatja és elkészíthe­ti kedvenc ételét, legyen az pör­költ, sült vagy bármi más. A ren­dezvény kísérőjeként idén elő­ször főzőversenyt is szerveznek. Varga István tavasszal Szarva­son, majd Karcagon tanulmá­nyozta hasonló események szer­vezését, lebonyolítását, hiszen ekkor már megfogalmazódott a gondolat: a madzagfalvi napo­kon is főzőversenyt kellene ren­dezni.- Miután megszületett a dön­tés: megszervezzük a versenyt, Szélesítenék a palettát A rendezvény célja: részben a főzés, a ha­gyományos ételek népszerűsítése, rész­ben a tradicionális békési ízek megismer­tetése. Amennyiben a verseny sikeres lesz, a szervezők jövőre szeretnék kiszéle­síteni a palettát, például a kisebbségek ha­gyományos ételeinek elkészítésével. enyém lett a feladat, hogy kita­láljam, mi legyen, amit főzünk - mondta Varga István hentes és szakács. - Mivel a régi híres bé­kési vásárokon a sör mellé rend­szerint lacipecsenyét szolgáltak fel, úgy döntöttem, legyen az egyik feladat a hagyományos la- cipecsenye elkészítése. A kakas­pörköltet azért választottam, mert hajdanán az itt élő szegény kubikos embereknek ünnep volt, ha kakas került az asztalra. Mivel ez számunkra szintén ün­nep, a kakaspörkölt méltó lesz az első versenyhez.- Mi a nevezés feltétele, ho­gyan kell az ételeket elkészíteni?- Kizárólag hagyományos ételeket lehet készíteni. A lacipe- csenye a frissen vágott sertés vagy mangalica húsából a legfi­nomabb, csak sóval lehet ízesí­teni. Az igazi művészet így elké­szíteni. A kakaspörkölt is kizáró­lag hagyományos fűszerezéssel készülhet. Aki másképp szeret­né főzni, nem vehet részt a ver­senyben, azonban különdíjban részesülhet. Az alapanyagot a versenyzők ma­guk hozzák, így mindenki kedve szerint választ­hatja ki, miből szeretné az ételt elkészíteni.- Kik lesznek a zsűri tagjai? — A zsűri el­nöke Benke László olimpiai bajnok, Venesz- díjas séf lesz. A tagok a szponzo­rok vezetői és az önkormányzat képviselői. A verseny reggel ki­lenckor kezdődik, így remélhe­tőleg dél vagy egy óra táján tu­dunk zsűrizni. A versenyzőknek öt főre kell tálalni a lacipecse­nyét és a pörköltet egyaránt. Varga István szerint az igazi művészet a hagyományos ételek készítésében rejlik. D-FOTÓ: VERESS ERZSI- Hogyan lehet nevezni a ver­senyre? — Jelentkezni szabadon vá­lasztott, körülbelül öttagú csapa­tokkal lehet szeptember nyolca- dikáig a művelődési házban. Je­lentkezési lapot a helyszínen biztosítanak. A verseny előtti héten eligazítást tartunk, ennek időpontjáról tájékoztatjuk a résztvevőket. K. A. Tippek egy névtelen levélben Humor és szabad lélek Nem óhajtotta kilétét felfedni az a levélíró, aki a közelmúlt­ban Szarvas polgármesterének címzett levelében javaslatokat tett arra, hogyan lehetne „térd­re kényszeríteni” a magas pá­lyadíjakat alkalmazó ARA Rt-t. Szarvas Megkerestük Szarvas polgármes­terét, Babák Mihályt, aki kérdé­sünkre elmondta: a levél írója—sa­ját bevallása szerint — az AKA Rt. egykori alkalmazottja. A célja pe­dig az volt, hogy MAHÉSZ-szimpa- tizánsként (az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövet­sége) újabb, használható ötleteket adjon arra, hogyan lehet a fizetőka­puknál még jobban lassítani a for­galmat. Mint ismeretes, a szarvasi pol­gármester egyik kezdeményezője volt annak a két héttel ezelőtti ak­ciónak, melynek keretében több mint két órára megbénították a forgalmat az újhartyáni fizetőka­puknál, mert csupa aprópénzzel fizettek. A levélíró az említett módszeren kívül sokminden mást is ajánl, többek között a nagy címletű valutával történő fi­zetést, műszaki hibák színlelését, oda-vissza tolatást (így a kapu többször jelez áthaladást), illetve azt is, hogy próbáljanak meg blic­celni oly' módon, hogy az előttük álló autóval együtt hajtsanak ki a sorompó megnyitásakor. Babák Mihály a levél tartalmá­val kapcsolatban elmondta: mindez azt mutatja, hogy az AKA Rt.-nél is vannak, akik szimpati­zálnak a MAHÉSZ törekvéseivel. Ugyanakkor hozzátette, hogy csak törvényes eszközökkel kí­vánnak harcolni az autópályadí­jak csökkentéséért. Mint mondot­ta, az akciók még nem értek vé­get, mivel csak a széles körű ösz- szefogás, a folyamatos figyelem- felkeltés vezethet sikerre. l. j. A nagyszénás! KON Fémfeldolgozó Kft. LÖT keres felvételre. W Feltételek: mérlegképes könyvelői végzettség (regisztrált), szak­mai gyakorlat, külkereskedelemben való jártasság, megbízható, . önálló munkavégzés (német vagy angol nyelvtudás előnyt jelent). I Pályázatát fényképes önéletrajzzal az alábbi címre várjuk: TOOLEX Kft., 5931 Nagyszénás, Pf. 25. A Hungarocamion-Volán Tefu cégcsoport nemzetközi árufuvarozói tevékenységének bővítéséhez nemzetközi gépjárművezetők részére felvételt hirdet. Elvárások: „E” kategóriás jogosítvány, belföldi/nemzetközi árufüvarozói igazolvány, küldeménydarabos ADR-vizsga, PAVII. igazolás. Minimum 2 éves, nehézpótkocsin szerzett nemzetközi gyakorlat. ÉRDEKLŐDNI ÉS JELENTKEZNI LEHET: Hungarocamion Rt., 1239 Budapest XXIII., Nagykőrösi út 351. Tel.: 421-6666/2615; 421-6666/2478 vagy a 06 80-204-309-es ingyenes zöldszámon. A HVG, a Heti Világgazdaság címlaptára, annak kiállítási anyaga Orosházára érkezett. A lap történetének 24 évét felvo­nultató fotókról Kisvárdai Zsolt, az Egyesült Magyar Csomagoló­üveg Kft. HR-igazgatója osztotta meg benyomásait csütörtökön délután a Petőfi Kulturális Kht. koncerttermében. Mint mondta, olvasóként az újság indulásától figyeli az írott anyag mellett a képi megjelenítést. A HVG-re jellemző humor csak azért lehet ennyire informális a fotók által is, mert készítőik szabad lélek­kel élő emberek. Aktualitásuk mellett a képek alkotói lényeglá­tók, és engedik a komoly gon­dolatokat és a fantáziát is szár­nyalni. CS. I. Linamar íutoipar?s “p9yärt° ReszvenytarSaSgg HUNGARY Társaságunk, a kanadai többségi tulajdonú LINAMAR HUN­GARY Autóipari és Gépgyártó Rt., egyik fő tevékenységi kö­re az autóipari alkatrészgyártás. Orosházi és békéscsabai telep­helyünkön az alábbi munkaköröknek megfelelő szakemberek fel­vétele vált szükségessé. HUMÁNPOLITIKAI MUNKATÁRS (Orosháza) Elvárásaink: • munkaügyi és TB-ügyintézési ismeretek • angol nyelv alapfokú ismerete. BESZERZŐ (Orosháza) Elvárásaink: • felsőfokú gépészmérnöki végzettség • kereskedelmi végzettség • tárgyalóképes angol nyelvtudás • német nyelv ismerete. CNC GÉPBEÁLLÍTÓ (Orosháza, Békéscsaba) Elvárásaink: • fémipari szakmunkás végzettség • NC, CNC forgácsológépek programozásának ismerete. PROJEKTMÉRNÖK (Orosháza, Békéscsaba) Elvárásaink: • gépészmérnök végzettség, gépgyártás-technológus szak • autóipari minőségirányítási szabványok ismerete • tárgyalóképes angol nyelvtudás • önálló munkavégzés. Amennyiben tagja kíván lenni egy dinamikusan fejlődő társaság­nak, s részese kíván lenni egy jól működő csapat sikereinek, vár­juk önéletrajzát 2003. szeptember 12-ig a következő címre: Lestyánné Dániel Réka, 5900 Orosháza, Csorvási út 27. Tel.: 68/514-604, e-mail: daniel_r@linamar.hu -mb,,­Alapítványok, egyesületek, érdekképviseletek, szövetségek, szervezetek, ^li Határidő: október 31. Ugye nem felejtették el, hogy minden kedvezményezettnek közzé kell tennie, mire fordította a magánszemélyek szemé­lyi jövedelemadójából juttatott egy százalékot? Az 1996. évi CXXVI. törvény, a személyi jövedelemadó meg­határozott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasz­nálásáról a 6. § (3) bekezdésében kimondja: a kedvezmé­nyezettnek az e törvény alapján átutalt összeg cél szerinti felhasználását tartalmazó adatait az átutalást követő nap­tári év október 31-éig SAJTÓKÖZLEMÉNYBEN nyilvánosság­ra kell hoznia. A közzététel igazolása céljából a sajtóközle­mény egy eredeti példányára az adózásibizonylat-meg- őrzési szabályokat kell alkalmazni. A közzététel megkönnyí­téséhez a Békés Megyei Hírlap segítséget szeretne nyújtani az 2003. szeptember 9-én megjelenő lapszámában. E napon 50 százalékos árked­vezménnyel biztosítjuk a megjelentetést. A legkisebb felület 4,3 x 5 cm. Leadási határidő: 2003. szeptember 8. Részletes felvilágosítás: a Békés Megyei Hírlap hirdetésfelvételi irodájában, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. és a (66) 527-227-es telefonszámon kérhető. Kérte *+ elköltötte ^ dokumentálja! . AZ UNIVERZÁL RT. PÁLYÁZATOT HIRDET ruházati divízióvezető-helyettesi pozíció betöltésére. Ha Ön felsőfokú végzettségű, < B kategóriás jogosítvánnyal j rendelkezik, és úgy gondolja, hogy «»ruházati szakmai és/vagy kereskedelmi ismereteiben ❖ személyes adottságaiban, emberi tulajdonságaiban alkalmas arra, hogy egy dinamikusan fejlődő divízióvezető teamjének tagja legyen, küldje el pályázatát szeptember 26-ig az alábbi címre: Unlverzál Rt., 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 2. Jegyelővétel i FRANKO FÍSZTIVAL Békéscsaba, sportcsarnok, 2003. szept 13., 19 óra. Fellépnek: Desperado * Romme $ Mc Hawer&Jekknő ♦ Déia Vu # Sim Bass Monster ♦ Dm t Ámoktutók ♦ Paczuk Gabi ÉS MÉG SOKAN MÁSOK1. legyek elővételben 550 Ft-ért kaphatók: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉSFELVÉTELI IRODÁJA (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), TERJESZTÉSI ÜGYNÖKSÉGE (Gyula, Röfös udvar), Franki Praénkeli 06(20) 12 #BEKÉS MEGYEI HÍRLAP AZ AUTIZMUS NAPJA BÉKÉSCSABA, 2003. 09.12. CSABA CENTER A rendezvényit 13.30 órakor megnyitja Matus Ágnes főosztály­vezető-helyettes, Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Fogyatékosügyi Főosztály. Autizmussal élő gyermekek verses, zenés műsora. Az autista gyermekek munkáiból összeállított kiállítást megnyitja Pap János, Békéscsaba Város polgármestere. 14.15- 15.15 A Mami Blue című dokumentumfilm vetítése a Cen- * tér moziban belépődíj nélkül. A film egy autista kisfiúnak és családjának hétköznapjaiba enged betekintést. További programok az aulában 14.15- 17.00 Játékos feladatok gyermekeknek - a Magyar Védőnők Egyesülete Békéscsabai Szakosztálya. 14.15- 17.00 Derelyekóstolás - Magyar Hűtőipari Rt. 15.00-17.00 Kavicsfestés - Ákombákom játszóház. 15.30 4 éves az Aut-Pont Alapítvány - legyen vendégünk egy sze- . let tortára. A tortákat felajánlották: Jókai cukrászda, Kézmű­ves cukrászda, Mese cukrászda, Márvány cukrászda, Rajki István cukrászmester. 16.00 Tücsök Peti és Hangya Levi zenés gyermekműsora. Az Ákombákom játszóház 13-17 óráig várja az autista gyermekeket * * * 2003. szeptember 13-án, szombaton a sportcsarnokban, 19 órától kezdő­dő Frankó Fesztiválra térítésmentes belépést biztosítanak a szervezők az autista gyermekek és családjuk részére „Az autizmus napja” alkalmából. * * * Információ: t-Köz-Pont, Békéscsaba, Kinizsi u. Tel.: (66) 451-370, (30) 555-9345. •57670* 11. aA^it AUTISTA tvomuftitai t* FMMLOKttT AL 'V alapItvAny

Next

/
Oldalképek
Tartalom