Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-05 / 207. szám
SPORT 2003. Szeptember 15., csütörtök - 15. oldal A bentmaradás a cél Rajt előtt a Békéscsabai Előre NK női kézilabdacsapata Időpont egyeztetések Két mérkőzés vasárnap lesz, kettőt a tévé is közvetít A Békéscsabai Előre NK női kézilabdacsapata az élvonalból történt kiesés után a 2002—2003-as idényben az NB I B Keleti csoportjában egy pont hátránnyal a Tiszaújváros mögött második lett. A lila-fehérek az NB I B-re készültek, amikor július közepén kiderült, hogy az újvárosiak nem tudják vállalni az első osztályt, így az MKSZ felkérése alapján a csabaiak indulhatnak a legmagasabb osztályban. Mindehhez a város önkormányzata negyvenmilliós támogatást szavazott meg. A lila-fehérek felkészüléséről, a tervekről Gera Norberttel, a csapat fiatal edzőjével beszélgettünk. Békéscsaba- Mikor kezdődött a felkészülés, sikerült-e elvégezni a tervezett munkát?- A csapat eredetileg az NB I B-re készült és július 28-án kezdte volna meg a munkát. Miután eldőlt, hogy az első osztályban indulhatunk, két héttel előrehoztuk a munkakezdést, így július 14-én találkozott a gárda egy része, mivel voltak még, akik nyaraltak - kezdte a Szegedről érkezett szakember. - Megítélésem szerint a tervezett munka jelentős részét elvégeztük. Későn derült ki, hogy NB I-esek vagyunk, ahhoz, hogy megfelelő szinten elsajátítsák a lányok. Támadásban a rendszerjátékokat igyekeztünk gyakorolni. Az első két hétben napi két edzést tartottunk, majd egy napközis rendszerű, szintén kéthetes időszak következett napi három foglalkozással és azóta megint napi két edzést tartunk.- Milyen tapasztalatokat szerzett az előkészületi találkozókon?- Sajnos több előkészületi találkozónk elmaradt, így a Balaton Kupán három, a Debrecen és a Hódmezővásárhely ellen pedig két-két összecsapás, így mérkőzés hiánya van a csapatnak. A védekezésben és a támadásban is Vass Gabriellától Gobbra) sok gólt várnak az új bajnokságban is így nehezen tudtunk megfelelő szintű kézilabdázókat igazolni, mivel ekkorra már a többség szerződéssel rendelkezett más csapatoknál. Az érkezett próbajátékosok egy része pedig edzetlenül jött, így nem véletlen, hogy csak két külföldit tudtunk igazolni, akik később kapcsolódtak be a felkészülésbe. Örvendetes, hogy a junior világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar csapat tagja volt Kári Horváth Renáta, de emiatt ő is később csatlakozott az együtteshez, miként az ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmet nyert kapus, Triffa Ágnes is. Védekezésben próbálunk a hatos falas mellett mást is gyakorolni. Szeretnénk a nyitott védekezéssel is megismerkedni, de ez nem egyszerű feladat, s legalább nyolc-tíz hónapra van szükség D-FOTÓt KOVÁCS ERZSÉBET akad még javítanivaló. A Debrecen elleni két találkozón nyújtotta a legjobb teljesítményt a gárda. Bizony nehéz dolgunk lesz a bajnokságban, mivel hetente két mérkőzést kell játszanunk, így nagyon oda kell figyelni majd a terhelés és pihenés arányára és menetközben nem sok idő marad az új elemek gyakorlására. Külön figyelni kell a fiatalokra, akiknek még szokatlan lehet ez a felgyorsult bajnoki menetrend.- Újoncként milyen tervekkel vágnak neki a szezonnak?- Számunkra a bentmaradás lehet az elsődleges cél, ami nagyon nehéz lesz, hiszen erős a mezőny. Mindenkinek - játékosnak, szurkolóknak, edzőnek - ehhez hozzá kell járulnia. A kézilabdázók azzal tudnak segíteni, hogy becsületesen dolgoznak az edzéseken, szíwel-lélekkel küzdenek a mérkőzéseken, a szurkolók azzal, hogy sportszerűen biztatják a csapatot, míg az edzőnek fel kell készülnie az ellenfelekből és mindig az adott mérkőzésre kidolgozni a taktikát.- Milyen változások voltak a keretben?- Az együttesből Kovacsicsova Győrbe, Valaczkai Gyulára távozott. Kovácsáé egyetemi tanulmányokat folytat és vele abban állapodtunk meg, hogy amennyiben szükség lesz a rutinos kapus játékára, akkor segíti majd a csapatot. Űj játékosként érkezett a szerb- montenegrói kapus, Tosovics, aki legutóbb a Vácban szerepelt, az orosz Lipovska a Napredak Krusevacból jött, Kári Horváth a Győrből, Szilágyi a Nagyszánás- Orosháza SE-ből, Csiffáry a Gyulai SE-ből érkezett. Az NB I-es rutinnal rendelkező kézilabdázók száma kevés, nagyon sok a fiatal az együttesben. A tizenhét tagú keret tagja még az újak mellett: a két fiatal kapus, Triffa és Mike. Rajtuk kívül a régiek, azaz Va- lyuch, Vass, Hajdú, Ancsin, Such, Zsuzsa, Semjéni, Deák, Forczek, Knyihár alkotják a keretet.-Mit vár a pénteken 1730 órakor aj Kőbánya Spartacus elleni idegenbeli nyitányon?- Nagyon nehéz az őszi sorsolásunk. A nyitómérkőzésen az esélyesség terhe a fővárosiakat nyomja. Külön figyelnünk kell a tavalyi gólkirálynőre, Viglásira, a Békéscsabán jól ismert irányítóra, Babolyra és a balszélső Kovács Juditra. Szeretnénk szoros eredményt elérni, háromesélyesnek tartom a találkozót és egy bravúros győzelem önbizalmat adhatna a folytatásra - mondta befejezésül a szakvezető. VERASZTÓ LAJOS AZ IDEI MÉRKŐZÉSEK 1. forduló, szeptember 5., péntek, 15.30: K. Spartacus-Békéscsaba 2. forduló, szeptember 10., szerda, 18.00: Békéscsaba-Hypo NÖ 3. forduló, szeptember 14., vasárnap, 17.00: Esztergom-Békéscsaba 4. forduló, szeptember 19., péntek, 18.00: Békéscsaba-Dunaferr 5. forduló, szeptember 27, szombat, 18.00: Hmv.hely-Békéscsaba 6. forduló, október 1., szerda, 18.00: Békéscsaba-Vasas 7 forduló, október 5., vasárnap, 17.00: Váci NK-Békéscsaba 8. forduló, október 10., péntek, 18.00: Békéscsaba-Comexi 9. forduló, október 15., szerda, 18.00: Békéscsaba-Győri ETO 10. forduló, október 19., vasárnap, 11.00: Debrecen-Békéscsaba 11. forduló, október 30., csütörtök, 18.00: FTC-Békéscsaba 12. forduló, november 7, péntek, 18.00: Békéscsaba-K. Spartacus Budapest Tegnap az NB I-es labdarúgóklubok a szeptemberi és októberi menetrendet egyeztették a fővárosban, így kialakult a következő hat forduló órarendje. A nemzetközi kupasorozatban szereplő magyar csapatok kérésére beiktattak vasárnapi fordulót is, ezért a Békéscsabai Előre FC a három hazai meccse közül kettőt a hét utolsó napján játszik le. Két csabai derbi, a Balaton FC Siófok elleni, valaVáltóban ezüst Jeju Csütörtökön a 4x100 m-es leány váltóban volt érdekelt a koreai Jeju- ban zajló VII. uszonyos- és búvárúszó junior világbajnokságon Károlyi Csilla (felvételünkön), az Eötvös DPSE Orosháza 14 éves versenyzője. Előtte azonban még egy jó hírről számolt be Nemes Béla az orosháziak vezetőedzője: a szerdai 200 m-es uszonyos úszásban tanítványa egy helyet előrelépett, mivel az egyik előtte végzett koreai búvárt kizárták, így Károlyi az ötödik lett. A 4x100-as uszonyos leány váltóban a magyaroknál a gyöngyösi Székely Lilla kezdett, majd a kaposvári Kiss Eszter következett, aki Károlyi Csillát indította. Az orosházi lány remek ütemben haladt és 45,25-ös idővel - ami kilenc tizeddel jobb mint az általa tartott országos ifjúsági csúcs váltotta a debreceni Nagy Ágnes. A magyarok a régi világcsúcsot hat másodperccel megjavító orosz váltó mögött másodikként ütöttek a célba, mindössze két tizeddel elmaradva a korábbi világrekordtól. V.L Aerobik és fitness toborzó Békéscsaba A Hungarotel TC Fani aerobik és fitness szakosztálya 4-7 éves, a zene, a táncok és az akrobatika iránt érdeklődő lányoknak és fiúknak felvételt hirdet a kezdő csoportba. A foglalkozások helyszíne a Békéscsabai Hungarotel TC modem gumiasztallal is felszerelt épülete: Békéscsaba, Kórház utca 6. A foglalkozások minden hétfőn és szerdán 17-18 óráig tartanak, a kezdő csoportba a jelentkezés szeptember hónapban folyamatos. Az első foglalkozás szeptember 8-án, hétfőn 17 órakor kezdődik, jelentkezni Béládiné Hajtman Erika edzőnél lehet személyesen vagy a (70) 210—9853-as telefonszámon. ■ mint az MTK elleni idegenbeli találkozókat a televízió is közvetíti. S akkor íme az Előre FC menetrendje (zárójelben a junior csapat mérkőzései): Szeptember 12., péntek, 18 óra: Balaton FC-Békéscsabai Előre FC (szeptember 15., hétfő, 15 óra) Szeptember 20., szombat, 16 óra: Békéscsabai Előre FC-Vide- oton (szeptember 21., vasárnap, 13 óra) Szeptember 28., vasárnap, 16 óra: Békéscsabai Előre FC—Debreceni VSC (szeptember 29., hétfő, 13 óra) Október 3., péntek, 18 óra: MTK FC-Békéscsabai Előre FC (október 4., szombat, 11 óra) Október 19., vasárnap, 14.30 óra: Békéscsabai Előre FC—Újpest FC (október 20., hétfő, 14.30) Október 25., szombat, 16 óra: Matáv-Sopron-Békéscsabai Előre FC (október 26., vasárnap, 14.00) B Kiütéses győzelem Békés Békési FKC-Makó 38-23 (19-12) Előkészületi férfi kézilabdamérkőzés, Békés, 150 néző. V.: Bodóczy, Ökrös. Békés: Árdeleán P. - Gilan 6, Pásztor 1, Nagy K. 6, Novanc 2, Moldován 6, Szatmári L. 1. Cs.: Domokos (kapus), Kopcsák 4, Gálik 6, Polgár Z. 2, Nyitrai 1, Korcsok 2, Nagy Z. 1, Vida. Edző: Kádas László. A Makó legjobb dobói: Vörös Á. 8, Visi 7. Nehezen melegedtek be a csapatok, így a 20. percben 9-9 volt az állás, majd ritmust váltott a hazai gárda és az utolsó tíz percet 10-3-ra nyerte. Fordulás után sort váltott a Békés és növelte előnyét, a 45. percben már 29-16-ra vezetett. A hajrában technikai hibák után is növelte a két csapat közötti különbséget az NB I-es gárda, amely a hét végén a Cegléd Kupa nemzetközi tornán szerepel. A Békési FKC hétköznap 18 és 19.30 óra között árusítja a következő idényre szóló bérleteket a sportcsarnokban. ■ Fuss át az alagúton! Gatorade Terepfesztivál a Hármashatár-hegy lábánál Budapest A Világjátékok Alapítvány és a Budapest Sportiroda közös rendezésben egyedi eseménnyel várja a futókat a 8. K&H Éjszakai Futáson, szombaton este, a Roosevelt. téren. A „Tekintsd meg futva az esti Budapestet” gondolat jegyében immár nyolcadik alkalommal várják nemcsak a futni vágyókat, hanem azok családtagjait, hozzátartozóit, valamint mindazon érdeklődőket, akik szeretik a sportot és a hangulatos zenét. A hagyományoknak megfelelően a mezőny ezúttal is tűzijáték fényeire vág neki a 6,5 km-es távnak, 21 órakor. A K&H Éjszakai Futás útvonala a futóversenyek között egyedüliként átvezet az alagúton, majd ismét visszatér a Lánchídon át a pesti oldalra, ahonnan a díszvilágításban pompázó budai oldal teljes panorámája látható. Az éjszakai futás hangulata, élménye kiváló levezetés és feltöltődés egyben az augusztus 31-ei Nike Budapest Félmaraton után. Minden induló egyedileg emblémázott, sötétben floureszkáló pólót kap, valamint részt vesz a versenyt követő sorsoláson, ahol K&H ajándékokat lehet nyerni. A nevezési díj szeptember 5- éig 1700 forint, a verseny napján, a helyszínen már 2000 forintot kell fizetni. Egy nappal később, szeptember 7-én, vasárnap 11 órától rendezik a 7. Gatorade Terepfesztivált a Hármashatár-hegy lábánál (Vöröskővár-alja), a Budai-hegy- , s&jteití^^eBífflcgd.ílkkel tai$- ió'tt terepéh.'Üárom sportág, égy helyszínen: terepfutás, terepdu- atlon, mountain bike. A terepfutás kedvelői csakúgy, mint tavaly két táv (6 és 12 km) között választhatnak, s aki a két futás között szívesen ülne a bringája nyergébe próbálja ki a 2,5 km futásból, 6 km kerékpározásból és ismét 2,5 km futásból álló terepduatlont. Az idei Gatorade Terepfesztivál sem múlhat el újdonság nélkül, amely 12 kilométeres színtiszta kerékpározásra csábítja a mountain bike szerelmeseit. Itt is minden induló egyedileg emblémázott pólót kap és a célban Gatorade izotóniás ital várja. Nevezési díjak szeptember 6- áig kedvezményesek (terepfutás: 1300 forint, terepduatlon: 1400 forint, mountain bike: 1200 forint), de a verseny napján is van mód a nevezésre. Bővebb információ, Budapest Sportiroda (1) 273-0939-es telefonszámán kérhető vagy a www.bpsportiroda.hu honlapon olvasható. ■ Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA. NB I. Kőbányai Spartacus-Békéscsabai Előre NK, női, Budapest, 17.30. LABDARÚGÁS. Pannon Flax NB III. Alföld csoport. Jamina SE-Gyomaendrődi VSE, 16.30, Tóth S. SZOMBAT ASZTALITENISZ. Extra Liga. Orosháza Hungarotel ASE-Budaörs 2i SC, női, Orosháza, Eötvös téri sport- csarnok, 11.00. Békési TE I.—Káliói SC, férfi, Békés, városi sportcsarnok, 14.00. NB II. Orosháza Hungarotel ASE IL-Orosháza Hungarotel ASE HL, női, 11.00. Békési TE II.-Borsod Volán SE, férfi, 14.00. Makói Spartacus-Csabai Konzerv SE, férfi, 11.00. NB III. Szeged II.—Gyulai AC, férfi, 11.00. Eötvös DPSE Oros- háza-Kiskunfélegyháza, férfi, Orosháza, Fürdő utcai terem, 15.00. KÉZILABDA. Megyei bajnokság. Gádoros-Sar- kadkeresztúr, női, 16.00. Gyomaendrőd-Füzesgyar- mat, női, 18.00. Nagyszénás-Gyomaendrőd, férfi, 16.00. Felkészülési női torna. Szeghalom, városi sportcsarnok, 9.00. LABDARÚGÁS. NB I-es ifjúsági bajnokság. U-17: Balaton FC Siófok-Békéscsabai Előre FC, Siófok, 13.00. U-19: Balaton FC Siófok-Békéscsabai Előre FC, Siófok, 15.00. NB II Winner Sport Csoport. Kiskunhalas FC—Gyulai Termál FC, Kiskunhalas, 16.30, Nagy I. (Georgiu, Iványi L). Pannon Flax NB III Alföld csoport. Kondorosi TE-Örkény, 16.30, Kálé. Szarvasi FC-Algyő, 16.30, Solymosi. Lancast megyei I. osztály. Szeghalom-Békésszentandrás, 16.30, Majoros. Gádoros-Medgyesegyháza, 16.30, Viczián. Gyomaendrődi FC-Csorvás, 16.30, Flinta. Szabadkígyós-Magyarbánhegyes, 16.30, Fehér. Battonyai TK- Vésztő, 16.30, jv.: Arad megyéből. Mezőberény-Tót- komlósi TC, 16.30, jv.: Csongrád megyéből. BékésNet megyei II. osztály. Mezőhegyes-Elek, 16.30, Bagdi. Tarhos-Nagyszénás, 16.30, Scsitovics. Füzesgyar- mat-Csárdaszállás, 16.30, Boldoczki. Sarkadkeresz- túr-Csanádapáca, 16.30, Alberti. Kamut-Újkígyós, 16.30, Domokos. Kunágota-Sarkad, 16.30, Klem- bucz. Körösladány-Békéscsabai MÁV, 16.30. BékésNet megyei III. osztály. Északi csoport. Okány- Szarvasi LSZK, 16.30, Csatári. Dévaványa-Gerla, 16.30, Rácz. Kötegyán-Zsadány, 16.30, Valach. Kar- dos-Örménykút-Mezőbérény II., 16.30, Bata. Déli csoport. Pusztaföldvár-Lökösháza, 16.30, Vidiczki. Őszi torna nemzetközi gyermeklabdarúgó-torna, Békéscsaba, MÁV-pálya, 8.00. TEKE. NB II. Gyulai SE-Egri Nyomda SE, Gyula, 10.00. TENISZ. OB III. Gyulai Tenisz Szabadidő Klub- BSE-Transelektro, Gyula, 10.00. Orosházi VTK- Kispesti AC, Orosháza, 10.00. OSC-Békéscsabai Előre TK, Budapest, 10.00. Megyei bajnokság. Sarkad- Orosháza, 9.00. Mezőberény-Vésztő, 10.00. Békéscsabai Előre TK-Gyula, 9.00. Szeghalom-Szarvas, 9.00. SAKK. XIV. id. Bacsur Imre Rapid sakk-emlék- verseny. Orosháza, polgármesteri hivatal, 9.15. VASÁRNAP KÉZILABDA. Megyei bajnokság. Jamina-Doboz- Békésszentandrás, női, 13.00. Kétsoprony—Gerla-Sar- kad, női, 11.00. Orosháza-Bcs. Főiskola, női, 14.00. Mezőhegyes-Szeghalom, férfi, 11.30. Orosházi MTKEvery Day-Kondoros, férfi, 16.00. Csorvás-Körös- tarcsa, férfi, 10.00. LABDARÚGÁS. NB II. Winner Sport Csoport. Orosháza FC-Karcag, Orosháza, 16.30, dr. Bendik (Rischák, Ficze Gabriella). Lancast megyei I. osztály. Méhkerék-Orosházi MTK-Rákóczi Vasas, 16.30, Mihálik. Mezőkovácsháza-Békés, 16.30, Szabó Z. BékésNet megyei II. osztály. Telekgerendás-Gyulai Termál FC II., 16.30, Kepka. BékésNet megyei III. osztály. Északi csoport. Doboz-Csabacsüd, 16.30, Brusznyiczki. Déli csoport. Medgyesegyháza II- Békéssámson, 16.30, Gábor. Kétegyháza-Nagybán- hegyes, 16.30, Góg. Gerendás-Kaszaper, 16.30, Bálint. Kétsoprony-Dombegyház, 16.30, Tóth. Őszi torna nemzetközi gyermeklabdarúgó-torna, Békéscsaba, MÁV-pálya, 8.00. LOVASSPORT. Pegazus Kupa meghívásos díjugrató verseny. Békéscsaba, Öntözött rétek (Csányi utca végén), 9.00. TENISZ. OB III. Gyulai Tenisz Szabadidő Klub- OSC, Gyula, 10.00. Kispesti AC-Békéscsabai Előre TK, Budapest, 10.00. Orosházi VTK-BSE-Transelekt- ro, Orosháza, 11.00. Megyei bajnokság. Orosháza- Gyomaendrőd, 10.00. Vésztő-Sarkad, 10.00. Szarvas-Gyula, 10.00. Békéscsabai Penn-Békéscsa- bai Előre TK, 10.00. SAKK. XIV. id. Bacsur Imre Rapid sakk-emlékverseny. Orosháza, polgármesteri hivatal, 9.00. HÉTFŐ FUTSAL. NB II. Szentesi VSC-Csaba FC, Szentes, 19.00. Az utolsó selejtező forduló Döntő Füzesgyarmaton szeptember 13-án Kick-box Szombaton délben Budapesten kerül sor a Magyar Kick-box Szövetség 2003. évi semi-contact országos bajnokságának harmadik, utolsó fordulójára. Közvetlenül a verseny után hirdetik ki azoknak a versenyzőknek névsorát, akik a Füzesgyarmaton, szeptember 13- án megrendezésre kerülő bajnoki döntőn részt vehetnek. A fináléba súlycsoportonként hat versenyzőt hívnak meg. A mostani, budapesti versenyen várhatóan kevesebben lesznek, mint a megelőző fordulóban, ugyanis akadnak olyanok, akik már a korábbi versenyeken biztosították helyüket a döntőben. Békés megyéből is kevesebben indulnak a harmadik körben. A hölgyeknél a békéscsabai Csehi Katalin inkább light- contactos, de azért semi-contact- ban is a döntőbe szeretne jutni, bár kisebb sérülések zavarják. Szabó Edina már döntősnek érezheti magát, neki a ráhangolódás miatt kell ez a verseny. A fővárosban készülő Varga Viktória, aki fogyasztási problémákkal küzd, ezen a versenyen biztosíthatja be döntős helyét. A férfiaknál a csabai Szabó Attila felmérheti a riválisokat, hiszen az ő súlycsoportja teljesen nyílt. Debreczeni Dezsőnek el kell indulnia ahhoz, hogy a döntőhöz szükséges három kötelező versenye meglegyen. Az újkígyó- siak közül Korcsog László próbálja magát beverekedni a fináléba. m