Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-17 / 217. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR Hírek Azonosítás Sikerült azonosítani Anna Lindh külügyminiszter feltételezett gyilkosát, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrség cáfolta azt a lapértesülést, hogy már el is fogták az illetőt, mti Új nagykövet Horváth István, Magyarország új ausztriai nagykövete átadta megbízólevelét Thomas Klestil államfőnek. A diplomata 1983- ban Hágában, 1984 és 1991 között pedig Bonnban volt a magyar külképviselet vezetője, mti Őszi vásár Huszonhat magyar cég és képviselet kiállítás keretében szerepel a zágrábi nemzetközi őszi vásáron. A két ország közötti kétoldalú áruforgalom 2001- ben 22 százalékkal növekedett, tavaly pedig további 35 százalékkal. A Horvátországba irányuló magyar kivitel 36 százalékos növekedéssel meghaladta az évi 300 millió dollárt, mti EU-kritika Demokratikusabbá kell válnia az Európai Uniónak, s ennek érdekében meg kell szilárdítani az Európai Parlament pozícióját. Ellenőrzés alatt kell tartani a közös kiadásokat, és gondoskodni kell arról, hogy a terhek megosztása méltányos legyen - jelentette ki trónbeszédében Beatrix királynő, mti Oktatás Világszerte 123 millió iskolás korú gyermek nem jár iskolába az ENSZ Gyermekalapjának adatai szerint. Az UNICEF jelentése rámutat: az oktatásban nem részesülők kétharmada a Szaharától délre, valamint délkelet-ázsiai országokban él. mti Nincs tűzszünet Arafat palesztin elnök nemzet- biztonsági tanácsadója tűzszünetet javasolt Izraelnek, de az izraeli kormány elutasította felvetését. A palesztinok a tűzszünet fejében azt várnák: Izraelnek vállalnia kell a katonai akciók leállítását, a palesztin városok és települések blokádjának megszüntetését, mti Kártérítés Egy amerikai bíróság 420 millió dolláros kártérítést ítélt meg az iráni hatóságoktól a Teherán támogatását élvező Hamász szélsőséges palesztin szervezet által 1979-ben elkövetett öngyilkos merénylet 12 amerikai sebesültjének. A jeruzsálemi piactéren elkövetett robbantásban öt személy vesztette életét, kétszázan megsérültek, mti Báli merénylet Megerősítette egy indonéz bíróság a 2002 októberében Báli szigetén elkövetett, 202 halálos áldozatot követelő robbantás egyik résztvevőjének halálos ítéletét. A muzulmán szélsőségesnek tartott, jávai illetőségű Amrozit azzal vádolták, hogy ő vásárolta a merényletekben felhasznált gépkocsit és egy tonna vegyi anyagot, mti Erdőtűz Hatan megsérültek a Lisszabontól északra pusztító erdőtűz elleni küzdelemben. A portugál tűzoltók hirtelen lángok gyűrűjébe kerültek, és égési sérüléseket szenvedtek. A lángok később egy természetvédelmi területre is átterjedtek, mti ítélet Fegyverrel való fenyegetőzés és erőszakos cselekmény miatt kilenc havi felfüggesztett börtönre és súlyos pénzbüntetésre ítélte egy francia bíróság Guillaume Depardieu-t, az ismert francia világsztár, Gérard Depardieu fiát, és arra kötelezte őt, hogy pszichológiai gyógyke- zelésnek vesse alá magát, mti ■ 2003. Szeptember 17., szerda MAGYARORSZÁGI ROMÁNOK KÖZÖTT. A gyulai Román Kulturális Központ bővítéséről tárgyalt kedd délután, magyarországi látogatásának záró napján Ion Iliescu román köztársasági elnök a Békés megyei városban. _________________________________________fotó, békés megyei hIrlap/kovács ERZSÉBET Harm incnégy év hátrány Tekintettel a tíz új ország közelgő európai uniós csatlakozására, az Economist Intelligence Unit (EIU) „A kibővített Európa: tények és remények” címmel nemrégiben közzétette értékelését az EU bővítésének várható politikai, gazdasági és üzleti kihatásairól. Brüsszel A jelentés egyik fő következtetése szerint Európa jelenleg válaszút előtt áll, és az újonnan csatlakozó országoknak jól megalapozott fejlesztési stratégiát kell kialakítaniuk ahhoz, hogy meggyorsítsák felzárkózásukat a jelenlegi tagállamokhoz. Még „derűlátó” forgatókönyv szerint is legalább 50 év kell az EU új közép- és kelet-európai tagországainak ahhoz, hogy elérjék a közösség jelenlegi 15 tagállamának átlagos jövedelmi szintjét, és legalább 40 év, hogy elérjék annak 75 százalékát - áll a jelentésben az érintett országok hosszú távú növekedéséről készített előrejelzésben. Egyes országok azonban sokkal rövidebb idő alatt felzárkózhatnak - például Szlovénia és Észtország mintegy 30, Magyarország pedig 34 év alatt. Ám az érintett államok jesetében csaknem egy évszázad szükséges a teljes felzárkózáshoz. A „borúlátó” forgatókönyv szerint a rossz gazdaságpolitika és a csatlakozás növekedését gátló követelmények még ennél is hosszabbra nyújthatják a felzárkózáshoz szükséges időt. Még az is elképzelhető, hogy a csatlakozó országok rosszabbul járnak, mintha egyáltalán nem csatlakoztak volna - s ez már a kibővített EU puszta létét fenyegetheti. Ezek alapján az új tagoknak ajánlatos gazdaságpolitikájuk javításán ténykedni. Az újonnan csatlakozó országok most nehéz döntések előtt állnak: megragadhatják a lehetőséget arra, hogy kezdeményező hozzáállással társadalmukat és a vállalati szférát integrálják a globális online gazdaságba, vagy az EU-tagságot akadálynak tekintsék. A jelentés négy forgatókönyvet taglal, az összetartó és virágzó EU-tól a válságban fuldokló EU-ig. A legvalószínűbb kimenetel valahol e két végpont között lesz egy tarka, de viszonylag sikeres Európa formájában. A jelentés szerint az üzleti élet általában profitál a bővítésből. Az Accenture részvételével 315 felsővezető- bevonásával elvégzett legfrissebb világfelmérés azt mutatja, hogy az üzletemberek túlnyomó- részt támogatják a bővítést - mindössze 9 százalékuk ellenzi. A válaszolók 59 százaléka üzleti kibontakozást vár a bővítéstől, 22 százalékuk pedig egyenesen nagy lehetőségeket lát a csatlakozó országokban javuló üzleti környezetben, emelkedő élet- színvonalban és növekvő közkiadásokban. Öt év múlva Magyar- országon és a Cseh Köztársaságban lesz a legkedvezőbb az üzleti környezet, és Prága válik a régió üzleti fővárosává. A bővítésnek azonban ára is van - a válaszolók ezt a csatlakozó országok várhatóan szigorodó környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági előírásaiban jelölték meg. A válaszolók emellett négy olyan ágazatot neveztek meg a jelenlegi EU- tagországokban (mezőgazdaság, autógyártás, fogyasztási cikkek gyártása és bányászat-kohászat), amelyeket hátrányosan fog érinteni a bővítés kapcsán erősödő verseny a fogyasztókért és beruházásokért. EUROPRESS AZ EGY FŐRE ESŐ GDP NÖVEKEDÉSE {%) ÉS A FELZÁRKÓZÁSI IDŐ (ÉV) Alap- Pesszimista Optimista Felzárkózási idő forgatókönyv forgatókönyv forgatókönyv az optimista forgatókönyv szerint (*) Bulgária 2,8 2,6 3,8 63 Cseh Köztársaság 3,1 2,2 3,7 39 Észtország 4,5 3,5 4,8 31 Lengyelország 2,9 2,4 3,8 59 Lettország 3,0 2,3 3,9 58 Litvánia 2,9 2,2 3,8 53 MAGYARORSZÁG 3,0 2,7 4,0 34 Románia 2,6 2,4 3,8 80 Szlovákia 3,2 2,4 4,0 38 Szjovénia 3,1 2,1 3,2 31 SÚLYOZOTT ATLAG 3,0 2,4 3,8 56 Ciprus 3,1 2,0 3,4 21 Málta 3,4 2,8 4,1 29 (V Ennyi év kell az EU15 átlag eléréséhez az egy fóré eső GDP tekintetében, feltételezve, hogy az évi 2%-kal nő az EU 15-ben Forrás: Economist Intelligence Unit BÁN JÁNOS Koccintás, vadászat, pofon A magyar szabadság szobrát nem állíthatják fel Aradon. Nem állíthatják fel ismét, annak dacára, hogy a legmagasabb román politikai körök tettek rá ígéretet, nem is egyszer. Mi ebben a meglepő? Semmi. Legfeljebb azon érdemes elgondolkodni, vajon komolyan gondolta-e a szocialista Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter, hogy megalázkodással, bé- külékeny gesztusokkal bármit is képesek lesznek elérni hasonszőrű román partnereiknél? Medgyessy és Nastase december 1-jei koccintásának (Erdély Magyarországtól való elszakí- tásának „ünnepén”), a szánalmas vadászhaverkodásnak ugyanis nincs semmi eredménye. A kellőképpen hatástalanított kedvezménytörvényt nehéz lenne eredménynek nevezni, mint ahogy a meggyilkolt tizenhárom magyar tábornok vértanú emlékművének méltatlan kezelését is. A szocialista kormány külpolitikája látványos kudarcot vallott. A kérdés tehát most az, komolyan gondolták-e egyáltalán Medgyessyék, hogy román politikus szavában hinni lehet. Vagy inkább csak arról van szó, hogy a tiszteletkörökkel bizonyíthassák: a maguk részéről mindent megtettek? Akár így, akár úgy, ez alibipolitizálás, szemfényvesztés. Tény: a mindenkori magyar kormány keze erősen meg van kötve az erdélyi magyarság ügyeit tekintve, akár jobboldali, akár baloldali kabinetről legyen szó. De ha így van, legalább nem kellene lépten-nyomon megalázkodni, különösen nem egyoldalú engedményeket tenni, amikor a viszonzás gesztusára még csak remény sincs. Lehet, hogy ez ügyben is napvilágot lát majd egy Teller Ede-levél, s a hidrogénbomba atyja a síron túlról üzen: jobb a békesség, egyébként is mindenről a magyar ellenzék tehet. Előre mondom: sok mindenről tehet, de erről nem. Sem Teller, sem az ellenzék. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 ___________________ÁLLÁSPONT_____________________ ÁR PÁSI ZOLTÁN A Szabadság kínos mámora Márpedig a vértanúk emlékműve nem fog állni Aradon(!) - nagyjából ez az üzenete Iliescu román államfőnek, aki elvtársi-baráti látogatásra, és persze a román-magyar feszültségek elsimítására érkezett Budapestre, valamint Gyulára, a hazai románság fővárosába. Lényegében hasonló, „ráutaló magatartást” tanúsított Bukarestben Nastase miniszterelnök is. Mindketten azt követően gáncsolták el a Szabadság-szobor felállításának ügyét, hogy korábban odanyilatkoztak: állhat az emlékmű, ha a többségében románokból álló aradi tanács akarja. Az aradiak akarták, Iliescu és Nastase viszont meghazudtolták magukat. Miféle emberek az ilyenek? Ilyenek! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Szabadság-szobrot elsöprő érveik harmatgyenge lábon állnak. Azt mondta Iliescu: „az emlékmű nem ugyanazt jelenti a magyar és a román közvélemény számára, mivel 1848-ban a két nép nem ugyanazon az oldalon harcolt”. Hoppá! Nézzük csak, ki melyik oldalon harcolt! A honvédek a haladás oldalán fogtak fegyvert, hogy hadat üzenve a királyságnak, demokratikus országot teremtsenek. Ha Iliescu ősei velük szemben álltak, akkor ugyan haladást vagy maradást akartak? Megítélésükön még az sem változtat, hogy Kossuthék elhibázott nemzetiségi politikája miatt sokan estek el a magyar felkelők fegyvereitől. Aztán még valami: 1849. október 6-án nem a románok, hanem a császáriak álltak bosszút az elszenvedett sérelmekért. Akkor Aradon közönséges politikai gyilkosság történt. Románia elnöke - kétségtelen: pillanatnyi politikai érdekeitől vezérelve - ezt a politikai gyilkosságot kérdőjelezi meg, vagy próbálja a román áldozatoknak adott elégtételnek beállítani. A mámor, amelyben Iliescu úszik, kínos, nem csak a Szabadság-szobor sorsát illetően, de ránézve is. Mondjuk ki nyíltan: kár volt Budapestre jönnie, és kár lenne a Bukarestbe készülő magyar kormányfőnek most odautaznia. EGYETÉRTEK: 0640430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Egy szelet amerikai torta Az Europress riportja Babilonból (II. rész) „Barabás vagyok” - mondja az egzotikus szépségű amerikai lány - katonai ruhában. Babilonban vagyunk, sorban állunk az al-hillahi nemzetközi katonai bázis étterméhez vezető nemzetközi járdán. Kiss Dezső őrnagy és az egzotikus szépségű „Barabás” a szerző felvétele Babilon Még az oly harcedzett Kiss Dezső tájékoztatási őrnagy is meglepődik. Fejét felemelve, homlokát ráncolva néz maga elé. És konstatálja: az amerikai katonalány nagyapja magyar, a nagyanyja román volt, édesapja magyarként szeretett bele egy hondurasi lány- ba.Hiába, ilyen kicsi a világ! Ebből a keveredésből született Shy, aki most idejött velünk együtt sorbaállni. „Mindent értek, amit magyarul mondotok, csak nem tudok rá válaszolni” - teszi még hozzá a kék szemű lány, amikor a sor végén egymás mellett állva beleszeletelünk az amerikai zászlóba. A kérdéses zászlón minden tekintetben az amerikai lobogót formázó tortát kell értenünk. Amolyan jó vastagot, finom krémmel telit. Fatima - iraki társam - elveire hivatkozva eltekint az ebbéli élvezetektől, és másik asztalnál foglal helyet. Később persze „átül”, aminek Hautzinger Gyula ezredes örül a legjobban.- Tudja, azon gondolkodom, van-e jogunk beleavatkozni más emberek kultúrájába? - osztja meg gondolatait Fatimával a logisztikai főnök.- Ugyan, ne mondjon üyene- ket! - kacag öntudatos kolléganőm. - Ez az ország nagyon fejlett volt egészen 1977-ig. Meggyőződésem, hogy Szaddám Húszéin sem tudott rontani annyit az emberek szemléletén, hogy kulturális különbségek legyenek. Az ezredes gondolatai elgondolkodtatóak ugyan, én azonban inkább a pókerarcú, lassú mozgású, óriás termetű ezredes, Nyitrai Károly után eredek.- Itt, al-Hillahban hogyan fér meg egymás mellett a magyar és a nemzetközi érdek?- Nem lehet szétválasztani. A magyar érdek ebben a munkában az, hogy tisztességesen helytáll- junk. En személy szerint nem tartok azoktól a veszélyektől, amelyek a magyar sajtóban megjelentek. Természetesen vannak kockázati tényezők, elvégre a háború utáni országban sok fegyver került civüek kezébe. Bővebben a www.smspressz.hu címen. MAROSI ANTAL