Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-16 / 216. szám

4. OLDAL - 2003. SZEPTEMBER 16., KEDD HÁTTÉR Egy férfi őrlődései két világ között Zaklatás másképpen, avagy: akcióban a nők Néhány héttel ezelőtt a munkahelyi szexuális zaklatásról írtunk, ame­lyeket az erősebb nem képviselői követtek el nők ellen. A riport megjelené­se után egy férfi keresett meg és kijelentette: már­pedig vannak női zakla- tók is! íme az ő története. A férfi dühös. Azt kérdezi, miért hiszem azt, hogy csak a nőket lehet zaklatni? — Bosszant, hogy egyetlen fér­firől sem hozott példát, aki­ket nem hagynak békén a hölgyek. Pedig itt is úgy­mond egyenjogúság van, el­hiszi? Előbb telefonon hívott. Arra kértem, találkozzunk, megírom szívesen a történe­tét. így jöttünk össze Mi­hállyal, a magas, vékony, ko­paszodó, kecskeszakállas, középkorú úrral. — Jó fél éve nem tudom lerázni magamról Rozit - vág a történet kellős köze­pébe és nagyot szív a ciga­rettájából. - Pedig valaha öleltem, igaz, mély érzel­mek sohasem fűztek hozzá. Úgy kezdődött az ismeretsé- .günk, hogy két hónappal előtte összevesztem Icával, a feleségemmel, és elhatá­roztuk, hogy elválunk. Ne­héz volt meghozni a dön­tést, mert tizennyolc évet töltöttünk házasságban, és azt kell mondjam, jól él­tünk. Vita legfeljebb néha a gyerekek nevelése miatt volt. A fiam a váláskor 13, a kislányom 10 éves volt. Ta­lán ebben az életkorban ?án' a legnagyobb szükségük apára. Jól tudtam ezt. Sú­lyos ok miatt váltunk el. A nejem ugyanis elkezdett in­ni. Eleinte arra hivatkozott, hogy munkahelyi problémái vannak, és így akar lazítani. Azt mondtam neki, inkább jógázzon, azzal lehet igazán ellazulni. Talán azzal követtem el hi­bát, hogy esténként nem ültem le ve­le, hogy kibeszélje, mi a bánata. Én is fáradt voltam, nekem is voltak gond­jaim, hát belesüllyedtem a saját prob­lémáimba. Nem vettem észre, vagy nem akartam észrevenni, hogy zug­ivó lett. Amikor az ágyban akart tő­lem valamit, jól megszervezte. A ked­vencemet főzte, aztán megitatott ve­lem egy pohár bort, így legtöbbször nem éreztem rajta a szesz szagát. Egyik nap úgy jött haza, hogy erősen imbolygott. „Bedurrantam", és azt mondtam neki, ha nem hagyja abba az ivást, itt hagyom. A szemembe rö­högött, azt mondta: gyáva vagy te ah­hoz! Akkor még valóban úgy gondol­tam, nem tudom megtenni, hiszen szeretem őt. Hónapok teltek el, és nem vettem észre rajta, hogy ittas lenne. Aztán egy hétfői napon - ezt nem kötődtem hozzá. Tud­ja, valahol olvastam egy­szer, hogy az ember, ha nem lehet azzal, akit szeret, akkor azt szereti, akivel van. Hát nem jó mondás? Viszont azt vettem észre, hogy Rozi egyre jobban ka­paszkodik belém, ragaszko­dik hozzám. Amikor a gye­rekekkel találkoztam, lát­szott, és mondták is, hogy hiányzóm nekik. Azt is megtudtam tőlük, hogy az anyjuknak van valakije. El­végre fiatal volt, miért is ne lenne? De a szívem mélyén nagyon fájt. Hála istennek, a szívembe senki sem látott bele. Egyéves különélés után Ica váratlanul megje­lent a munkahelyem előtt. Azt mondta, a gyerekek mi­att, meg miatta is kezdjük újra, hiányzóm neki. Vállal­ta, hogy részt vesz egy elvo­nókúrán a szomszéd város­ban, hogy ne tudják meg a környezetünkben, mivel küszködik. Arra kértem, aludjunk rá egyet, aztán egy hét múlva térjünk vissza rá, és találkozzunk egy semle­ges helyen, a város népsze­rű cukrászdájában. Nem akartam Rozinak szólni, amíg végleg el nem dől, mi lesz velünk. Csakhogy az élet másként rendezte a ko­médiát. Rozi egyik munka­társnőjével fagylaltozni jött be, éppen abba a cukrászdá­ba, ahol mi tárgyaltunk. Se szó, se beszéd, odajött hoz­zánk, és kiverte a dilit. Üvöl­tött a feleségemmel. A tulaj­donos jött oda szólni, hogy a magánügyeinket az utcán intézzük. Lekurvázta a fele­ségemet, sajnos, Ica meg vissza őt. El kellett hagy­nunk a cukrászdát. Kint pe­dig szó szerint egymásnak esett a két nő, és megcibálták egymást. Nem akartam beleszólni a vitájukba, nem állt szándékomban egyiket sem meg­sérteni. A feleségem azt mondta, most már el kell döntenem,/ mit aka­rok, kihez akarok tartozni. Őt válasz­tottam. Ennek már fél éve. Azóta nincs nyugtunk, reg­gel, este, éjjel csörög a tele­fon, Rozi hívogat. Nem tu­dom honnan, de megsze­rezte Ica mobilszámát, és egyfolytában zaklat engem és őt is. Megmondtam ne­ki, hogy feljelentem a rendőrségen. Nem hiszi el. Tényleg nem mentem még be a rend­őrökhöz, mert nem akarom kiröhög- tetni magam. A múlt héten titkosítot- tuk minden telefonszámunkat. Ez­után levelet kaptam tőle, azt írja, nem nyugszik bele, hogy ott hagy­tam. Az ügynek lesz még folytatása. Mondja, mi ez, ha nem zaklatás? BÉLA VALI A történet ugyanaz, a szerepek változnak: ezúttal a nő fegyvere a zaklatás. ILLUSZTRÄCI0: KOVÁCS ERZSÉBET sosem felejtem el — betelt a pohár. Este későn értem haza. A kislányom sírva fogadott. Elmesélte, hogy el­ment az anyja elé a munkahelyre és döbbenten látta: totál részeg. Úgy kellett annak a kisgyereknek hazave­zetnie. Nem tagadom, a legrosszab­bat tettem, amit lehet. Po­fon vágtam az anyját. Hir­telen kijózanodott, mert az kiabálta, menjek a fe­nébe, elege van belőlem. Én meg dühömben fog­tam egy bőröndöt, bele­vágtam a ruháimat és anyámhoz költöztem. Azt hittem, másnap keresni fog és tisztázzuk az ügyet. Nem hí­vott. Amikor kerestem telefonon, le­vágta a készüléket, szóba sem állt ve­lem. Úgy éreztem, ennek a kapcsolat­nak vége, nincs tovább. Anyám meg egyfolytában rágta a fülemet, menjek vissza a gyerekek miatt, Ica előbb- utóbb abbahagyja az italozást. Anyámból is elegem lett, albérletbe költöztem. Kilátástalannak éreztem a helyzetemet. Ekkor jelent meg az éle­temben Rozi, az átlagos külsejű, ki­csit dundi, kedves, harmincas, vörös nő. Imádott főzni, megoldotta az esti étkezésem. Szerettem nála, mert szinte mindent meg tudtam vele be­Hol a női büszkeség? „Van nekem egy ismerősöm — meséli Mihály. — Őt is zaklatja a volt barátnője. Mondja, a nőkben nincs semmi büszkeség? Miért nem tudják tudomásul ven­ni, hogy megunták őket? Nem általánosítok, persze. Magamból indulok ki. Igaz, a férfiaknak másként fo­rog az agyuk, mint a nőknek. Hát, így kerek a világ!” szélni, ami érdekelt. A napi problé­mákat, a politikát, és még a sporthoz is értett. Az ágyban már nem volt ennyire szuper. Konzervatív volt, de azért ezzel sem volt probléma. Köz­ben hivatalosan is elváltunk. Úgy éreztem, a feleségem elhidegült tő­lem. Rozinál jól éreztem magam, de ahogy már mondtam, érzelmileg Megkérdeztük olvasóinkat A tűautomaták kihelyezéséről Gajdács Pál, 19 éves, sarkadi tanuló: — A híradásokból értesültem az első tűcsere-automata kihelyezésé­ről. Bármennyire is sajnálatos, a gondolattal meg kell barátkozni, hi­szen egyre több fiatal válik a kábító­szer rabjává. Ettől függetlenül az alapötlettel nem teljesen értek egyet, de azt végképp nem tudom megemészteni, hogy mi­ért éppen a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter adta át a tűcsere-automatát. A sportminisztériumnak az egészséges életmóddal kapcsolatos dolgokban kelle­ne élen járnia, nem a szenvedélybetegek kezelésé­ben. Egyébként is, a szigorúbb büntetés híve vagyok kábítószerügyekben, s nem a liberalizációé. Krucsó Lászlóné, 42 éves, sarkadi betanított munkás:- Egyszerűen megáll az ember esze! Még ilyet, hogy az önként vá­sárolt szenvedéshez az állam asz- szisztáljon, s anyagi áldozatot is vál­laljon. Senki nem kényszeríti arra a kábítószerest, hogy drogozzon! Ha meg a heroinhoz nyúl, akkor oldja meg a gondjait saját maga. A kötelező állami feladatok finanszíro­zására alig jut pénz! Arról nem is beszélve, hogy ez­által a kábítószeres úgy érzi, lényegében legalizál­ták a cselekményét, és szabadon „lőheti” tovább magát. Sokkal inkább keményen büntetni kéne a kábítószer-használatot, mintsem segítem. Nagy Sándomé, 30 éves, sarkadi el­adó:- Az, hogy a fiatalok droghoz nyúlnak, sajnálatos, de ha a homok­ba dugjuk a fejünket, és nem aka­runk tudomást venni a problémáról, semmivel sem lesz jobb. Éppen ezért helyénvaló ötletnek tartom a sport­minisztérium ártalomcsökkentési programját, ugyan­is az nem a droghasználatot hirdeti. Pusztán arról van szó, hogy ha valaki mégis a kábítószerhez nyúl, akkor legyen esélye legalább a fertőzések veszélyét kivéde­ni. Egyetértek azzal, hogy ne csak a fővárosban, ha­nem vidéken, a terveknek megfelelően akár Gyulán is helyezzenek üzembe tűcsere-automatát. Kovács Istvánná, 35 éves, sarkadi háztartásbeli:-*•' Eléggé elszomorítónak tar­tom, hogy a fiatalok drogokhoz nyúlnak. Nem vagyok szakember, s különösebbképpen járatos sem a témában, de a tiltást, a büntetést mindenképpen elfogadhatóbbnak, s inkább visszatartó erejűnek vélem, mint az ilyen fajta, burkolt engedélyadást. Szerintem a sportmi­nisztériumnak sokkal inkább a megelőzésben, az egészséges életmódra nevelésben kellene jó példá­val elöl járnia, s arra kellene fordítnia a rendelke­zésére álló forrásokat. A kábítószerfüggők kezelé­se talán inkább egészségügyi feladat. b. i. D-FOTÓ: VERESS ERZSI Emberi játszmák Orosházán Az Egyesített Szociális Intézmény Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata a módszertani feladatok ellátása keretében jelzőrendszeri találkozót szervez Orosházán. Szeptember 17-én 14 órakor az oroshá­zi polgármesteri hivatal nagytermében a szolgálat munkatársai a szolgálathoz tartozó 23 település szakembereit, az oktatási, nevelési intézmények gyermekvédelmi felelőseit, védőnőket várnak arra az előadásra, amelyet Rácz Tünde pszichológus tart. A résztvevők az ember kielégítetlen igényeiből, szükségleteiből fakadó, a társas kapcsolatokban zaj­ló „játszmákról”, a Gyermek és felnőtt játszmák a családban címmel hallhatnak előadást. ,CS| SZAVAZÁS AZ INTERNETEN j Lapunk internetes oldalán egy I héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket: Mit gondol arról, hogy 1 Gyulán a drogosoknak tűautomatát I állítanak fel? A szavazás a következőképpen alakult: Helyeslem, mert ez segít mérsékelni a fertőző betegségek terjedését. Helytelenítem, mert ez még több embert bátorít kábítószerezésre. A drogosok - attól tartva, hogy valaki megláthatja őket - úgysem merik használni az automatát. Ezen a héten alábbi témában kérdezzük véleményüket: Sikerrel jár-e a próbálkozás az aradi Szabadságszobor felállítására? Klikkeljenek a vmw.bmhirlap.hiHa! A kevermesi ikerborjak, Kávé és Kató „kézhez” szoktak, szívesen veszik a simogatást, a gazdától és az idegenektől is d-fotó, kovács Erzsébet Kávé, Kató, az ikerborjak Körömiék teheneinél nem ritka a tripla szaporulat A kevermesi búcsú nap­ján, szeptember 7-én Kö­römi Lajosék gazdaságá­ban ikerborjak születtek: Kávé és Kató. Kevermes A két kis boci, Kávé és Kató ismerősként fogadja a gaz­dát. Körömi Lajos büszke a most még aprócska jószágok­ra. Az elmúlt napokban nagy volt a nyüzsgés Körö­miék udvarán, sokan jártak a bocik csodájára. Gyerekek és felnőttek kéredzkedtek be bocinézőbe és -simo- gatásra. Kevermesen az utóbbi években már jóval keveseb­ben tartanak szarvasmarhát, mint annak előtte, így ritka­ságszámba megy az ikerszü­letés is. Nem úgy Körömi Lajoséknál. A nyugdíjas gaz­da örömmel meséli, hogy ná­luk egyáltalán nem ritka a dupla, sőt a tripla szaporulat.- Tavaly hármas ikreket ellett az egyik tehenem, de már idén is születtek egyszer ikrek a gazdaságunkban. Most Lepkének is két borja lett, a kis tehenet Katónak, a bikát pedig Kávénak nevez­tük el, utóbbit a színe alapján - tudtuk meg a gazdától, aki azt is elmondta, nem hívott állatorvost az elléshez, saját maga segítette világra a fajtá­jukat tekintve magyartarka borjakat. K.E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom