Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-16 / 216. szám

2003. SZEPTEMBER 16., KEDD ÁRA: 72 FORINT LVIII. ÉVFOLYAM 216. SZÁM * Ékszerdoboz a városközpontban Tanévkezdés a szlovák általánosban A beruházás az elmúlt év decemberében kezdődött és rekordgyorsasággal, kilenc hónap alatt fejeződött be. d-fotó, kovács ERZSÉBET „Köszönet a város vezetői­nek, a kivitelezőknek, az irá­nyítóknak és a kétkezi mun­kásoknak azért, hogy ez a gyönyörű épület, ez az ék­szerdoboz elkészülhetett itt a városközpontban” — mondta Medvegy Pálné, a szarvasi Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon igazga­tója a szeptember 14-én, va­sárnap megtartott ünnepé­lyes tanévnyitón. Szarvas A diákok bizonyára nem igazán haragudtak azért, mert ebben az esztendőben a szokásosnál két héttel később kezdődhetett csak a tanév. Ekkorra sikerült ugyanis befejezni azt a több mint hét- százmillió forintos beruházást, melynek keretében az intézmény nagy részét felújították, illetve új­raépítették. A város közelmúltbe­li történetének legnagyobb beru­házása az elmúlt év decemberé­ben kezdődött el és a téli szokat­lanul hideg idő ellenére rekord­gyorsasággal, kilenc hónap alatt fejeződött be. A megújult iskola impozáns aulájában összegyűlt diákokat, szülőket és meghívott vendége­ket Medvegy Pálné igazgató kö­szöntötte, aki emlékeztetett arra is, hogy az intézmény „igazi” ün­nepélyes átadása, melyre neves politikusokat, illetve a kormány képviselőit is várják, októberben lesz majd. A tanévnyitó résztve­vőit Babák Mihály, Szarvas pol­gármestere is üdvözölte. A tanévnyitó ünnepséget egy hatalmas ovációval fogadott meg­lepetés zárta: a diákok asztalnyi méretű, óriási tortát kaptak aján­dékba, melyet az ünnepség után jóízűen el is fogyasztottak. LJ. ff'' A Peugeot 307 a fenti kedvezménnyel már 2 790 000 Ft-tól megvásárolható. akár Peugeot 307 307 000 Ft engedménnyel! Az akció a 2003. szeptember 4. és december 31. között a Peugeot Hungária Kft. által kiszámlázott, akciós készletben szereplő autókra vonatkozik. Részletek a márkakereskedésünkben! | A kép illusztráció. p Kombinált: üzemanyag-fogyasztás: 5,2-8,3 1/100 km, CO^-kibocsátís: 138-194 g/km Peugeot Gallion, Békéscsaba, Bajza u. 19. Tel.: (66) 529-300. PEUGEOT 307. ÖNBIZALMAT AD. 307 Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu Internetes játékunk a 16. oldalon Megkérdeztük olvasóinkat Gajdács Pál sarkadi tanuló ügyekben a szigorúbb büntetések híve. VÉLEMÉNY Szobrot keveseknek emelnek, köztük sem marad meg mindenkié - írja jegyzetében Szőke Margit. (5. oldal) Megyei körkép Negyvenmilliónyi bírság fél év alatt Több mint kétezer-hatszáz munkaügyi ellenőrzés 43 millió forintot meghaladóan szabtak ki bírságot idén az el­ső hat hónapban megyénkben a munkaügyi felügyelők. Ösz- szesen 2669 ellenőrzést tartottak, s 1338 határozatot hoztak. Másodfokú eljárásra 16 ügyük került, melyek közül egy eset­ben semmisítették meg az első fokon megszületett döntést. Békés megye Országosan az év első hat hónap­jában összesen 27 ezer munkál­tatót és több mint 29 ezer telep­helyet ellenőriztek, a feltárt sza­bálysértések száma elérte a 23065-öt. Ebben az időszakban me­gyénkben 2669 volt az ellenőrzé­sek száma, melyek kapcsán 539 munkabiztonsági és 799 munka­ügyi határozat született - tudtuk meg dr. Virág Ágotától, a Békés Megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség igazga­tójától. A szakember elmondta: helyszíni bírságot 268 alkalom­mal, összesen 2 millió 313 ezer forint értékben vetettek ki, míg az egyéb bírságok összege 40 millió 948 ezer forint volt. Kül­földiek engedély nélküli foglal­koztatása miatt 7 esetben bírsá­goltak. Másodfokú eljárásra az Orszá­gos Munkabiztonsági és Munka­ügyi Főfelügyelőséghez 16 ügyük került, ezek közül egyetlen eset­ben semmisítették meg az első fo­kon született határozatot. Lapunknak adott nyilatkozatá­ban dr. Virág Ágota ismertette az ellenőrzések során tapasztalt leg­jellemzőbb problémákat. Mun­kabiztonsági szempontból a leg­gyakrabban a munkaeszköz biz­tonságának hiánya volt a gond, de magas volt a száma a létesíté­sekkel kapcsolatos előírások megszegésének, valamint több­ször találkoztak a felügyelők a munkavégzés személyi feltételei­nek a hiányával is. Munkaügyi- leg jellemző volt a munkaidőre, a pihenőidőre, a rendkívüli mun­kavégzésre és a szabadságra vo­natkozó szabályok megszegése, a munkaszerződés nélküli foglal­koztatás, valamint a munkabér összegével, illetve annak védel­mével kapcsolatos rendeletek megszegése. Az igazgató emlékeztetett rá: az év folyamán emelkedett a ki­szabható bírságok maximális összege: munkavédelmi tekintet­ben 3-ról 10, munkaügyileg pedig 3-ról 6 millió forintra. P.R. Bugyi Ferenc Revenues polgár- mestere panaszol­ja, hogy fillérekért vásárolnák fel a vágóbikákat. (6. oldal) 9 v71215l106023 03216 Teleházra pályáznak Medgyesbodzás Bár telefonnal sok medgyes- bodzási rendelkezik, a fax és az internet még csak kevés háztar­tásban elérhető. Az önkormány­zat éppen ezért teleház létesíté­sét tervezi. A helyét már kijelöl­ték: a művelődési ház egy jelen­leg kihasználatlan termében ala­kítanák ki. Ami egyelőre hiány­zik: az a pénz. A teleház létesíté­séről a szeptemberi testületi ülé­sen is szó esett. — Önerőből sajnos nem tud­juk kialakítani a teleházat, ami mintegy két-három millió forint­ba kerül. A megvalósítás éppen ezért attól függ, hogy pályázat segítségével forráshoz jutunk-e? Ha igen, jövőre már igénybe ve­hetik a helyiek a teleház lehető­ségeit — mondta Varga Gábor, Medgyesbodzás polgármestere. K.E. Három és fél milliárd Békésnek Négy megyei pályázat nyert címzett állami támogatást Mint arról szombati számunkban röviden már írtunk, a 2004. évi címzett támogatásra be­nyújtott kérelmek közül négy pályázattal sze­repelt sikeresen megyénk, így összesen mint­egy 3,5 milliárd forint értékű beruházás való­sulhat meg. Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a rendszerváltás óta nem volt ilyen sikeres címzett pályázati kérelme Békés megyének. _______________Békés megye_______________ Sik eresen szerepelt a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szak- középiskola két tannyelvű gimnáziummá való fejlesztését megcélzó anyag és az orosházi Pe­tőfi művelődési központ rekonstrukciójára be­nyújtott kérelem, valamint a megyei önkor­mányzat két pályáza ta. A Békéscsabán, a megyeházán tartott tegnap délelőtti saj­tótájékoztatón utób­biakat fejtette ki rész­letesebben Varga Zoltán. Az egyik pályázat a belvízrendezés téma­körét érinti, mint Varga Zoltán emlékeztetett, célul tűzték ki, hogy megvalósul 31 megyei te­lepülés belvízrendezése a kormányzati ciklus végére. A második ütem beindításához volt szükség az állami támogatásra, melynek ré­vén 899 millió forintból megoldódhatnak az észak-békési térség vízgyűjtő területén 9 tele­pülés belvízgondjai. A fentiek kapcsán be­szélt a megyei közgyűlés elnöke arról, hogy folyik az első ütem előkészítése, a hónap vé­gére lezárul az előminősítéses közbeszerzési eljárás, így a megvalósítás tavasszal elkez­dődhet. A másik címzett támogatás a dél-békési okta­tási centrum kialakítását foglalja magában mint­egy 992 millió forintból Mezőkovácsháza, Mező­hegyes és Magyarbánhegyes településeken. Ko­vácsházán mindez a Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola bővítését, átalakítását jelen­ti: az innovatív szakképzés, a távoktatás beindí­tásával, szerverszoba, kommunikációs bázis és teleház kialakításával. Mezőhegyesen a szak­képző intézmény fejlődhet az elnyert összegből, konkrétan a tanműhelyi ellátás, valamint a szo­ciális helyiségek bővítésével. A magyar- bánhegyesi általános iskola, speciális szakiskola életében is több területen történhet előrelépés, így az alapiskoláizta- tásban, a pályaori­entációban, a térségi koordinációban, va­lamint a gyógypeda­gógiai tanácsadás­ban. A tegnapi sajtótájékoztatón kérdésünkre el­hangzott, mindkét nyertes kérelem 10% önerőt igényel. — A rendszerváltás óta nem volt ilyen sikeres címzett pályázati kérelme a megyének, köszö­net mindenkinek, aki ezekért tett - fogalma­zott Varga Zoltán, aki úgy vélekedett, bebizo­nyosodott, hogy az összefogással beadott pá­lyázatoknak nagy esélyük van arra, hogy nyer­jenek. POCSAJI RICHÁRD A II. ütemes belvizes települések Dévaványa, Szeghalom, Körösladány, Füzesgyarmat, Ecsegfalva, Vésztő, Bihaaigra, Zsadány, Doboz. BÉKÉSCSABA, Lipták A. u. 7/2. (a volt sörgyár). Tel./fax: (66) 430-792, (66) 529-630. GYULA, Megyeház u. 4-8. ___________Tel./fax: (66) 361-204.___________ SU ZUKI A mi autónk! A F I K F T EGY ÚJABB ESÉLY... Mozgáskorlátozott-utalvánnyal jí Ft kezdő befizetéssel vásárolhat vagy használt SUZUKIT* teljes körű ügyintézéssel! ♦ Használt autó beszámítása ♦ gyors helyszíni ügyintézés. *Az utalvány a kezdő befizetést fedezi.------------------ AUTÓSZALONJAINK: -----------------­57 00 GYULA, Csabai út 9. MÁRKASZERVIZ 5520 Szeghalom, Széchenyi u. 12, Tel.: (66) 463-062. 5700 Gyula, Csabai út 9. Tel.: (66) 362-887, E-mail: afit@bekesnet.hu Tel.: (66)463-011. (70)254-6116. Ha új, ha régi: elad — vesz — javít! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom