Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-11 / 212. szám

10. OLDAL - 2003. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK KÉK TŰKOR MEGZAVARTÁK, (cs) Az Oros,- házi Üvegcentrum Katona utcai telephelyére ismeretlen tolvaj igyekezett behatolni egy forró augusztusi éjszakán. Neszezé- sére azonban felébredtek, az iroda feltörésén „fáradozó” tet­test megzavarták, ezért elmene­kült a helyszínről. A nyomozás során kiderült, hogy a betörést T. K. követte el, akit gyanúsított­ként az Orosházi Rendőrkapi­tányság munkatársai ki is hall­gattak. A férfi ellen betöréses lo­pás bűntettének kísérlete miatt folytatják az eljárást. TÖRTEK A CSONTOK, (cs) Az idei augusztus 20-a emlékezetes napja lesz annak a sértettnek, akit a nyílt utcán bántalmazott - előzetes szóváltást követően - két pusztaföldvári férfi. A verés­nek a következménye csonttö­rés lett, ami nyolc napon túl gyógyul. Súlyos testi sértés elkö­vetése miatt kell a két erős „legénynek” felelnie a törvény szigora előtt. ELVAKULT, (cs) Ki tudja, mitől vakult el az a gépkocsivezető, aki az augusztus 20-ai, gyo- párosfürdői tűzijáték után haza­indult Opel Astrájával, de figyel­metlenül kanyarodott és elso­dorta a vele szemben közlekedő két kerékpárost. Egyikük súlyos sérülést szenvedett az ütközés következtében. ITTAK, VEZETTEK, (cs) Az orosházi rendőrjárőr K. Z. helyi lakost igazoltatta az Előd utcán a hajnali órákban. A pilótáról hamar kiderült, hogy autóját it­tas állapotban vezette. Nagyszé­náson a gádorosi I. J.-t állította elő a rend éber őre, mert az ille­tő szintén alkoholos állapotban ült a volán mögé. HAMIS KULCS? (cs) Az egyik orosházi kávézóban történt az alábbi eset: augusztus 22-én, a késő esti órákban ismeretlen tet­tes — kijátszva a pultos ébersé­gét - hamis, vagy lopott kulcs­csal kinyitotta az ott lévő játék­gépet és abból nyolcvanegyezer forintot tulajdonított el. NEM SEGÍTETT, (cs) Segítség- nyújtás elmulasztása miatt indí­tott eljárást az Orosházi Rendőr- kapitányság ismeretlen tettes el­len. Az illető augusztus 27-én a délelőtti órákban, a Könd utcai gyalogos átkelőhelyen személy- gépkocsijával a szabályosan át­haladó járókelőt egyik lábánál (annak sarkán áthajtva) elütöt­te. A helyszínről megállás és se­gítségnyújtás nélkül elhajtott. Az azonnali rendőri intézkedés eredményeként kiderült, hogy a figyelmetlen autós Sz. A. oros­házi hölgy volt. Brókerbotrány: szorul a hurok Már tíz gyanúsítottja van a K&H Equities brókercégnél történt milliárdos sikkasztásnak; ezúttal Britton Kft. két képviselőjét hallgatták ki a nyomozók pénzmosás miatt. Az Europress úgy tudja: rövid időn belül a pénzintézet igazgatóságának és fel­ügyelőbizottságának tagjait is meghallgatják az ügyben. Budapest Újabb két gyanúsítottat hallga­tott ki az Országos Rendőr-főka­pitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a brókerbot­rány kapcsán. Ezúttal a külföld­ön bejegyzett Britton Kft. két képviselőjét hívták be a nyomo­zók pénzmosás gyanúja miatt. M. János, a cég egyik ügyvezető­je a Brittonnái tartott házkutatá­son még úgy fogalmazott: számí­tottak arra, hogy a rendőrök megjelennek a székháznál. A másik gyanúsítottról, F. Erikáról nem beszéltek a nyomozók, ám azt megerősítették, hogy a két személyt többmilliárdos sik­kasztással gyanúsítják. A Britton Kft.-nél tartott házkutatáson bi­zonyítékokat találtak, de nem­csak a milliárdos sikkasztással, hanem más bűncselekmények­kel kapcsolatban is. A cég neve a Pannonplast-részvények kap­csán merült fel, az csak később derült ki, hogy a brókercég ki­emelt ügyfele volt. A rendőrök sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták az Europress információját, misze­rint a közeljövőben meghallgat­ják, kihallgatják a pénzintézet, illetve a brókercég több vezető­jét. Lapunk úgy tudja, a nyomo­zók a felügyelőbizottság tagjait is kikérdezik. A rendőrség illeté­kese csak annyit mondott: ezek­re a meghallgatásokra, illetve ki­hallgatásokra még nem került sor. A rendőrség szerint nem te­kinthető a milliárdos sikkasztás az utóbbi évek legnagyobb gaz­dasági bűncselekményének. Mol­nár Csaba alezredes korábban úgy fogalmazott: sem az összeg, sem az érintettek személye nem igazolja ezt. NAGY ESZTER DÓRA Minden apró járműsérülésre jó a HBC Inter-Flott Center Közlekedési és Kereskedelmi Kft. 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94—96. Telefon: (66) 528-045; (66) 528-065 Fax: (66) 528-042; (66) 528-062 E-mail: info@interflottcenter.hu Korábban már írtunk a forradalmian új gyorsjavítási technológiáról, a HBC-ről. Azóta sokan jártak a Békéscsabán, a Gyulai úton találha­tó Inter-Flott Center Kft telephelyén, ahol a dán fejlesztésű rendszer megyei képviselete található. Ellátogattunk mi is a helyszínre, érdek­lődve, hogyan vált be a nemrég bevezetett szolgáltatás. Éppen egy ha­talmas lyukat tüntettek el egy autó kormányoszlopáról. A HBC-szisztéma olyan gyorsjaví­tást jelent, amely az apróbb, de igen kellemetlen sérüléseket tünteti el autónkról. Lehet vele karosszéria­sérüléseket kezelni - és ezt a szói­kat ront az üzleten. Ezzel szemben a HBC speciális technológiájával akár festés nélkül is gyári állapotba állítható vissza a felület. Nos, ezt so­kan fel is ismerték már. (egyes eljárásoknál pusztán néhány órát), készen vihetjük az autót, az elvégzett munka értékéhez viszo­nyítottan baráti áron. (Gondoljunk arra, hogy ha el akarjuk adni a ko­csit, mit jelent egy ilyen látványos sérülés, vagy mennyiért lehetne helyre hozni a megszokott mód­szerrel, az újrakárpitozással - ha kapunk egyáltalán olyan szövetet.) És hát itt van a műszerfal, ép­pen egy középkategóriás autó bel­ső borítását javítja a szerelő a gyu­lai úton. Éktelen nagy lyuk tátong a kormányoszlopon, nem tudni, miért fúrták ki. A speciális eljárás­sal - mindenestől - mindössze másfél óra alatt végeznek vele. Igaz, jó helyen volt, könnyű volt lebontani a szükséges részeket, de ha egy komolyabb repedés, vagy a mobiltartó lyukait kellett volna el- távolítania, az sem jelentett volna több időt néhány óránál. A felüle­te olyan homogén lett, hogy ha nem tudja az ember mi volt ott Tessék, a műszerfaljavítás „előtte", illetve „utána”. Nem igényel kommentárt... gáltatást veszik igénybe a legtöb­ben, mondta kérdésünkre Nyári Sándor, a társaság ügyvezető igaz­gatója -, valamint üveget javítani kőfelverődés után, kárpitsérülést helyrehozni, legyen az bőr vagy textília, továbbá a sérült műszerfal műanyagai is teljesen helyrehozha­tók, akárcsak a „padkabarázdált” könnyűfém felni és a bordás alumí­nium felületek, mint például ami­lyen a lakókocsik oldalán láthatók. Ezek az apró, de annál kellemetle- nebb problémák, vegyünk csak egy példát: autóeladásnál óriási gondot jelentenek. Ha számba vesszük, hogy egy-egy karosszériasérülést a hagyományos technológiával csak fényezéssel lehet javítani, már so­Azt viszont kevesebben, hogy micsoda lehetőséget nyújt a rikító cigarettacsikk vagy egyéb „ag- resszor” ütötte sérülés a kárpiton. A forradalmian új technológiával tel­jesen újjá javítható a szövet - sőt a bőr, műbőr is -, a mintát, színt utá­nozni lehet vele, a hiányzó részt ki­pótolni; ha rászánunk egy napot előtte, akkor garantáltan nem vesz észre semmit az egészből. És ez igaz bármelyik munkára, az aluf- elnire, a kárpitra, az üvegre, a bor­dáslemezre is, nem csak a karosz- széria horpadásos sérüléseire. Próbálja ki! Biztos van valami eltüntetnivaló hiba az autóján. Ne feledje, gyors, olcsó és jó! y Vadászkutya volt a nyomravezető Nem elejtett vadat, hanem tolvajt találtak Vadászkutya vezette nyomra a sarkadi zsarukat a közel­múltban. Az eset pikantériá­ja, hogy nem elejtett vad, ha­nem tolvaj az „áldozat”. Sarkad Egy sarkadi férfi bekerített portá­járól nyoma veszett a 10 ezer fo­rintot érő jagdterrier vadászku­tyájának. A sarkadi zsaruk addig „szimatoltak”, míg egy helybéli férfi portáján a vadászkutya nyomára nem bukkantak. Az il­lető elmondta: teljesen jóhisze­műen vásárolta az ebet a hely­béli F. L.-től, aki úgy nyilatko­zott, hogy egy békéscsabai te­nyésztőtől származik az értéke­sített kutya. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya F. L. ellen lopás vétségének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. Kihall­gatása során a gyanúsított el­mondta: megtetszett a G. P. udva­rán megpillantott jagdterrier. Megbontotta a drótkerítést és ki­csalogatta a kutyát, amelyet ké­sőbb értékesített. Rablásra berendezkedve Egy 26 éves, biharugrai férfi vette tervbe, hogy tegnap ki­rabolja a körösújfalui postát. A záródó ajtó miatt azonban letett szándékáról. __________ Körö sújfalu A postai dolgozók vették észre teg­nap reggel fél nyolc körül, hogy egy álarcos férfi közelít az udvar felől a körösújfalui postahivatal­hoz. Az alkalmazottak szélsebe­sen bezárták az ajtót, az arcát elta­karó férfi pedig ezt észlelve átmá­szott a kerítésen és kereket oldott. Kutyej Lajos őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense érdeklődésünkre tegnap el­mondta: sikerült beazonosítani az álarcos férfit. A 26 éves, biharugrai K. Z. — akinél postakö­zelítésekor konyhakés is volt - beismerte: előző éjszaka már ott aludt a posta udvarán, hogy más­nap rejtekhelyéről előbújva vég­rehajtsa tervét, vagyis kirabolja a hivatalt. Megvárta, amíg megjön, majd elmegy a postakocsi, aztán nekilódult. Miután azonban ész­lelte, hogy záródik az ajtó, jobb­nak látta a távozást. Kutyej őr­nagy elmondta: a biharugrai fia­talembert rablás kísérletével gya- núsítia a rendőrség. _________[ej Polgárő r egyesületet alakítottak Kétegyháza határában hama­rosan tábla hirdeti; a telepü­lésen polgárőrség működik. A lakosság nyugalmát a rend­őrök mellett ezentúl a polgár­őrök is őrzik. Kéteqyháza A kétegyházi polgárőrség köz­hasznú szervezetként működik. Az egyesületet augusztus köze­pén tizenhármán alakították meg, az ülés levezető elnöke Gu­lyás György polgármester volt.- A település közbiztonságá­val nem lehetünk maximálisan elégedettek, bár az utóbbi idő­szakban javuló tendenciát mutat a felderítések száma. A lakosság igénye is megmutatkozik a pol­gárőr szervezet megalakításában - fogalmazott a polgármester. Az alapító okirat szerint a pol­gárőrség a helyiek nyugalmának őrzését, a rendőrség munkájának segítését, és mezőgazdasági tele­pülés lévén, a mezőgazdasági ja­vak védelmét tűzte ki elsődleges célul.- Az önkormányzat, a polgár- mesteri hivatal épületében, helyi­séget biztosít a polgárőröknek a feladataik megbeszélésére:' Ä te­lepülés vezetése jó együttműkö­désre törekszik az egyesülettel - nyilatkozta a polgármester. A kétegyházi polgárőrök együttműködési megállapodás kötését tervezik a Békés Megyei Polgárőr Szövetséggel, a Gyulai Rendőrkapitánysággal és az Orosházi Határőr Igazgatóság­gal. ________________________KJ. Sz esz, mindenütt A Kiskőrösi Jövedéki Hivatal munkatársai váratlan ellenőr­zést hajtottak végre egy akasz­tói, jövedéki engedéllyel ren­delkező, kft. telephelyén. A pénzügyőrök 26 ezer 200 liter ismeretlen eredetű és összeté­telű szeszre bukkantak. Akasztó Szeszt találtak a pénzügyőrök mindenhol, keresni sem kellett nagyon. Ismeretlen eredetű és összetételű szeszes itallal volt te­le egy betontartály. Az udvaron parkoló IFA-n 2 kétezer és egy öt­ezer literes tartályban további 6800 liter „itókára” bukkantak. A pénzügyőrök mintát vettek az al­koholos folyadékból, majd lefog­lalták a teljes italmennyiséget, összesen 26.200 liter ismeretlen eredetű szeszt. Az egyelőre még ismereüen tettes mintegy nyolc millió forint jövedéki bírság megfizetésére számíthat. ____________________ K. E. SM S: (30) 4061-110 * EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; A SZÖVÉSÉT Ioy KEZDJE! BMH Franciaországban fogták el A férfit jelentős kárt okozó csalással gyanúsítják Ismét leszerepeltek „kitűnő” meteorológusaink: még hogy alig lesz napsütés! Ezeknek az­tán fejlődhet a technika! Ha más ennyit hibázna a munkahelyén, kirúgnák... Politika. Elvtársak! Ugye, most hiányzik a proletárdiktatúra? Régen ülnének a happyendes- félék és mindazok, akiket a Keller—Kuncze duó tolvajnak gondol, + akik gátolják a népha­rag beteljesülését, aggódó * Szoc. „feszítsd meg” hívők! Nem a párt, hanem törvény mondja ki a bűnösséget! Nem­zetszégyen, amit Juhász a pártja nevében művel! Ilyen szemlélet­tel nincs helyünk az unióban. Hol van dr. Bárándy demokrá­ciaféltése? Figyelő * F! A veled született Orbán-fóbiád már-már üldözési mániává fajult! MR. * Az MSZP szórólapja helyett (ne­kem felesleges rossz!) a gyest, nyugdíjam emeljék. Gázzal fű­tünk! 1 nyugdíjas * Az MSZP szórólapokat fog osztogatni, az utcán népszerűsíti csodálatos teljesítményét! Most akkor ki vi­szi a politikát az utcára? Tapsol­jatok! * Újhelyi pökhen­di, gőgös, udvariatlan, arrogáns! Sehol sincs a fideszesekhez képest! * Cs! Ordibálj, ahogy akarsz, komcsizz, ahogy jólesik, csak le­gyen elég eszed felfog­ni, hol illik és hol nem. F * Emlékezzünk Teller Edére! Zsidó emberként megkapta az Orbán- kormánytól a Corvin- láncot, és szavaival is rájuk vok­solt. Ennyit a jobboldal kire­kesztő magatartásáról. HUN * Balosok! A dicső múltból elő kell venni a jól bevált praktikát, mint például Mindszenty, Tildy és az 56-os perek. Tehát a népbí­róságot. Nem kell ide Polt. Uff * Azokkal, akik csak bal szemmel nézik a politikai népszerűségi listát, közlöm: Orbán Viktor megelőzte az egész volt KB poli­tikai bizottság garnitúrát, az SZDSZ teljes vezérkarát! Kövér Németh, Juhász, Keller trió előtt van! Szociknál ez a fő gond, nem a Kulcsár-ügy. fi­gyelő______________ Kedves kertes! Tény­leg leeshetne már az az égitest, s ripityára törhetne már! A fél ország erre vár! Nem dobozi Kedves Mónika! Én tudom, hogy melyik filmre gondoltál. A film valóban megrá­zó, de egyben mondanivalója is volt: az ember legnagyobb ellen­sége saját maga. Géza (Géza, Mónika! Most már áruljátok el nekünk is, miről van szó! — A szerk.) ______________________ Köszöne t a Hungarotelnek, négy hét után átkötötték a vonalat. A falat átfúrták, omlik a vakolat, sebaj, a szekrény mögött nem látszik, ott hagyjuk! A faforgács szétszórva a szőnyegen, cserébe van végre vonal. Ja, és pont há­rom óra, lejárt műszak. <normá- lis> Dobozon igazán rendbe hozat­hatnák a helyi sportpálya vécéit, mert az állapotuk igen siralmas jó pár éve! Sokan használnák, ha lenne hozzá gyomruk! Lásd ren­dezvényeken, meccseken vagy a gyerekeink a tornaórákon. Bele­férne a polgármester fizetéseme- lésébe! VKI__________________ Ar rogancia. Néha magadba néz­hetnél! Ott a pult másik oldalán is emberek dolgoznak. Sokszor a vásárló arrogáns az eladóval. Ka­pálni te is mehetsz. Egy nem el­adó____ Azt mondja egy énekes pár. Ami­ért ilyen ügyesen hallgatnak bennünket, ezért elénekeljük ugyanezt magyarul. Köszönjük. Örülj neki, ha fél nyolckor kiug­rasztott az ágyból a tűzoltóautó, volt időd megkeresni a füldugót, mire beindult az ünnepi repülő bömbölde! — Embervédést ki vállal? M Még 1997-re nyúlik vissza az az ü^y, melynek elsőszámú gyanúsítottját, a 38 éves bé­késcsabai K. J.-t idén április­ban fogták el Franciaország­ban, majd a napokban adták át a Békés Megyei Rendőr-fő­kapitányságnak. Békéscsaba Egy betéti társaság beltagjaként 1997-ben kötött szerződést műsza­ki cikkek értékesítésére 15,5 millió forint értékben a békéscsabai K. J. Az ám meg is érkezett, és azt rak­tárakban helyezték el, majd rövid időn belül értékesítették. K. J. a be­téti társaság nevében három váltót adott át a pesti cégnek, melyek le­járati ideje egy hónap volt. Ezen kí­vül az OTP igazolását mellékelte amól, hogy folyamatos számlafor­galma van ezen pénzintézetben is a bt.-nek. Közjegyzői okiratba fog­lalt vagyonnyüatkozatot szintén el­juttatott K. J. a szerződő partner­hez. Ebben az állt, hogy fedezet­ként rendelkezésre áll három bé­késcsabai belvárosi ingatlan is. A váltót a cég be kívánta váltani az egyik békéscsabai banknál, de fe­dezet hiányában ez nem volt lehet­séges. Innentől kezdve rendőrségi ügy lett az „üzletből”. Kiszely János alezredes, a me­gyei rendőr-főkapitányság nyo­mozóosztályának munkatársa tá­jékoztatóján elmondta: kiderült, hogy a banki igazolás és a köz­jegyzői okirat is hamisítvány. K. J.-t ugyanakkor nem találták, de „füles” érkezett, hogy Franciaor­szágban tartózkodik. Nemzetközi körözést adtak ki ellene, és ennek köszönhetően idén áprilisban fog­ták el. A kiadatási procedúra befe­jeződésével a napokban adták át a férfit a megyei főkapitányságnak. Kiszely alezredes hangsúlyoz­ta: K. J.-t jelentős kárt okozó csa­lással gyanúsítják, de az ügyben több gyanúsított is van. ny, l

Next

/
Oldalképek
Tartalom