Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-07 / 183. szám

6. OLDAL - 2003. AUGUSZTUS 7., CSÜTÖRTÖK ORVOSTUDOMÁNY Siker, ha visszahozunk valakit az életbe! ,,A műtét elvégezhető legyen,a beteg ne kerüljön ki rosszabb állapotban” Az ember valamiféle kíváncsisággal vegyes borzadállyal gondol általá­ban az intenzív osztályra, ahol mozdulatlanul fekvő embereken min­denféle vezetékek, csövek burjánoznak, villogó monitorok és sípoló szerkentyűk őrzik őket éjjel-nappal. És az is előfordul, hogy az ágyon fekvő beteg arcát letakarják, jelezve: a megfeszített küzdelem ered­ménytelen volt, az ember elköltözött egy másik világba. — Nyilvánvaló, hogy az in­tenzív osztályon való tartóz­kodás senkinek sem tarto­zik a kellemes emlékei kö­zé, de azt hiszem, a betege­ink többsége, akik tőlünk át­kerülnek alaposztályokra, azzal a tapasztalattal távoz­nak, hogy a lehetőségekhez mérten mind az orvosok, mind a nővérek mindent megtettek az ő életük, egészségük érdekében — mondta erről dr. Borgulya Gábor főor­vos, akivel a Réthy Pál Kórház inten­zív osztályának munkájáról beszélget­tünk.- Hogyan kerül egy beteg az inten­zív osztályra?- Léteznek úgynevezett szakmai ja­vallatok, ahol tételesen fel vannak so­rolva azok a betegségcsoportok, ame­lyeknek a kezelése intenzív osztályon, vagy intenzív betegellátó egységben történhet (ilyen pl. a szívinfarktus, az angina pectoris vagy a hasnyálmirigy­gyulladás, a gyomor- és bélrendszeri vérzés. Az idegrendszeri betegségek közül a bénulásos betegségek, a sú­lyos, roncsoló agyvérzés vagy agyérelzáródás). Osztályunk nemcsak a belgyógyászati osztályok intenzív hátterét adja, hanem az operatív osztá­lyokét is (sebészet, traumatológia, or­topédia, szemészet, szülészet-nő­gyógyászat, egyéb), ezért gyakran ide­kerülnek a súlyos sérültek, sebészeti betegségben szenvedők vagy a műtét előtt vagy a műtét után, ha állapotuk ezt indokolja. Ez jelent folyamatos EKG-megfigyelést, légzésellenőrzést, szükség esetén akár szívütésről szív­ütésre történő vérnyomás-ellenőrzést, agynyomásmérést, a koponyán belüli nyomás mérését. Ha a páciens állapo­ta megkívánja a szív perctérfogatának- a szív által percenként továbbított vérmennyiségnek - a folyamatos el­lenőrzését, ezt is el tudjuk végezni. Természetesen, ha indokolt. Mert ezek a sok információt szolgáltató vizsgálati módszerek azért többnyire invazív beavatkozást követelnek: nagyvénaszúrást nyakon, kulcscsont alatt, mellkascsövezést, és ezeknek mindig van némi kockázata is.- Mi a tulajdonképpeni tevékenysé­ge az intenzív osztálynak?- A mi egyik fő feladatunk az alap­vető életfunkciók, a legfőbb szerv- rendszerek működésének - légzés, keringés, anyagcsere, agyműködés — fenntartása. Például egy szívinfarktus esetén a vérrög-feloldó kezelés itt tör­ténik, az első három-öt napos kezelése itt zajlik le a betegnek, és amennyiben nincs probléma - súlyos szívelégte­lenség, ritmuszavar, szívizom-kilyuka- dás, egyéb -, akkor kerül a kardiológi­ai osztályra, ahol már a finomabb be­állítás történik. Ez egyfajta szerepmeg­osztás az alaposztályokkal: az ő lehe­tőségeiket meghaladó esetek idekerül­nek arra az időre, míg szükséges, azu­tán a kezelést már ők fogják befejezni. A másik terület az aneszteziológia. Magyarországon 1994 óta törvény rög­zíti, hogy altatást csak aneszteziológus végezhet, és az az orvos, aki magát a beavatkozást végzi, nem lehet egyben az altatóorvos. Ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy az operatív szakmák is el­ismerjék: mi társszakma vagyunk. Hi­szen amikor egy beteg akár sürgős, akár tervezett okból műtétre kerül, ak­kor mindig két team dolgozik vele: az egyik az operatőr, és az ő szakasszisz­tenciája, a másik az aneszteziológus és asszisztense. Mindenkinek megvan a saját feladata, a mienk az, hogy a mű­tét elvégezhető legyen és a lehetősé­gekhez képest a beteg ne kerüljön ki rosszabb állapotban a műtőből, mint ahogy bement. A mi dolgunk, hogy a beavatkozás ne fájjon, hogy a beteget lélegeztessük, ha vérpótlásra van szüksége, elintézzük. Az anesztezioló­gus figyeli mindvégig a beteg életfunk­cióit, és ennek alapján hoz döntéseket, hogy mit tesz, vagy mit nem tesz. Tré­fásan úgy szoktuk fogalmazni, hogy a mi szalonánk 98% unalom és 2% ria­dalom, csak soha nem tud­juk, hogy ez a kettő százalék mikor következik be. Az aneszteziológia olyan, mint a repülés: felszálláskor és le­szálláskor szokott probléma előfordulni, repülési magas­ságban - azaz már műtét közben - többnyire minden simán megy. Leginkább rizi­kós az a fázis, amikor az anesztéziát befejezzük, megszüntetjük az altató, fájdalomcsillapító, izomlazító gyógy­szerek adását, és várjuk, hogy a beteg ébredjen: szuszogjon, köhögjön, mondja meg a nevét, emelje meg a fe­jét, tudja jelezni, ha problémája van. Ha hosszabb ideig nem sikerül meg­nyugtatóan rendezni az állapo­tát, akkor felvesszük ide az osztályra, hogy folyamatos megfigyelés alatt tudjuk tarta­ni, és szükség esetén azonnal beavatkozhassunk.- Hogyan dől el, hogy ki ho­vá megy éppen dolgozni, illet­ve ki marad az osztályon? — Az osztályon mindig leg­alább két orvos van napköz­ben, ebből az egyik minden­képpen szakorvos. A többi megy a műtőkbe, illetve egy ember megy az anesztezi- ológiai ambulanciára. Négy éve hoztunk létre egy olyan já­róbeteg-rendelést, ahol a ter­vezetten műtétre kerülő bete­gek az operációt megelőzően megjelennek, elvégzünk egy fizikális vizsgálatot, illetve a kollégánk elbírálja, hogy mi­lyen teherbíró képességgel rendelkezik a páciens. Ki kell deríteni, hogy milyen króni­kus, vagy akár fel nem fedezett betegségben szenved az illető - magas vérnyomás, koszorú­ér-betegség, cukorbetegség, asztma -, és csak akkor vehe­tő fel műtétre az adott osztályra, ha ezek a problémák már rendben van­nak. Ugyanis ha az derül ki, hogy töb­bet árthatunk a műtéttel, mint hasz­nálunk, akkor azt mondjuk, hogy in­kább hagyjuk. (Persze, itt is van kivé­tel, a daganatos betegségek, vagy más olyan helyzet, amikor nincs alternatí­va, műteni kell.) Amelyik kollégánk tervezett műtétre megy, már előző nap újra átnézi a páciens leleteit, elbe­tott, akár fehér asztal melletti beszél­getések során.- Milyen képesítéssel rendelkezik egy intenzív osztályon dolgozó orvos?- Az intenzív terápiás és aneszte- ziológiai szakvizsga ma már alapszak­vizsga. Aki az egyetemről rezidens­képzésre jelentkezik hozzánk, két évig az egyetem alkalmazottja, s miu­tán a kórház alkalmazottjává válik, még három évet kell dolgoznia, csak utána szakvizsgázhat. Pontosan rög­zítve van, hogy ezalatt milyen tanfo­lyamokon kell részt vennie, milyen gyakorlatokat, illetve milyen típusú beavatkozásoknál hány anesztéziát (altatás vagy más érzéstelenítés) kell elvégeznie. A kollégák többségének persze van második szakképesítése is: belgyógyász, kardiológus szakvizsgát tettek, ami részben az ő egyéni ambí­cióikat is szolgálja, részben pedig az osztály érdekeit, hogy a hozzánk ke­rülő betegeknek minél szakszerűbb ellátást tudjunk nyújtani. A sok információt szolgáltató vizsgálati módszerek azért többnyire invazív beavatkozást követelnek.- Hány műtétnél működik közre egy aneszteziológus átlagosan napon­ta?- Vannak kisebb beavatkozások, az azért megterhelő, mert pörög a do­log: jön, elaltatjuk, lezajlik a pár per­ces műtét, felébresztjük, megy, jön a következő. A hosszabb, bonyolultabb műtétek előkészítése Viszont csak a mi részünkről egy órát vesz igénybe, mire mindennel felszereljük a páci­A főorvosi vizit során is alapos ellenőrzéssel kísérik nyomon a beteg állapotát, s a legkorszerűbb mű­szerekkel tartják egyensúlyban életfunkcióit szélget vele, tehát személyre szabot­tan készül a műtétre. Az sem mind­egy, hogy milyen típusú műtétről van szó. Minden szakterületnek megvan­nak a maga sajátosságai, a műtéteik- nek azok a buktató pontjai, amelyeket nem ismerve az aneszteziológus meg­kínlódik a feladattal. Ezek nüánszok, trükkök, amiket nem is annyira a szakirodalomból lehet jól elsajátítani, hanem a sebész, nőgyógyász, épp gasztroenterológus kollégákkal folyta­enst, elindítjuk az anesztéziát, és azt mondjuk, hogy kezdődhet a beavat­kozás. Akkor a műtét zajlik négy-öt órán át, majd az operatív résznek vé­ge, ők levonulnak, mi még ott leszere­lünk, megszüntetjük a gyógyszerek adását, ellenőrizzük, hogy valóban megszűnt-e a hatás, ha kell vért, infú­ziót adunk, egyéb. Sokszor egy óra is eltelik onnantól, hogy a műtétnek el­méletileg vége van, de a beteg még nem került át vagy ide hozzánk, vagy vissza az alaposztályra. Számunkra ugyanis ezzel ér véget az operáció. A napi átlagszámot tehát nehéz lenne megmondani, inkább jellemző adat, hogy évente összesen mintegy 7200 műtétre kerül sor, erre vagyunk mi most tízen, ez lényegesen több anesz­téziát jelent, mint hasonló méretű kül­földi kórház orvosának. Akár az ope­ratív szakmák, akár az intenzív orvos­lás, az osztály igényeit tekintve azt kell mondjam, hogy összesen 20-25 orvos kellene, szemben a jelenlegi tíz­zel.- Milyen az utánpótlás? Népszerű a szakma a fiatalok körében?- Most az elmúlt két évben jött hozzánk két-két rezidens, előtte mint­egy négy-öt évig nem jött senki. El­mondanám, hogy ez egy fiatal szak­ma, ebben nemigen öregszik meg senki. Elmennek nyugodalmasabb vi­zekre evezni, ahol nincs ez az állandó stressz. Itt gyakorlatilag 24 órás az üzem, bármikor történhet valami a kórház osztályain, vagy épp a saját betegeink egyikének válik kritikussá az állapota. Főként az jelent pszichés megterhe­lést, hogy akár álmunkból fel­rázva is azonnal döntésképes állapotban kell lennünk. Frei Tamás csinált egy riportfilmet arról a chicagói kórházról, ahol a Vészhelyzetet forgatták, ab­ban mutatták a sürgősségi osz­tályt. Nos, ott 40-45 évesnél idősebb orvos nincs. Az ember 24 évesen elvégzi az egyete­met, öt év múlva leteszi a szak­vizsgát, és van tíz éve, hogy ki­fussa magát. Utána elmegy. El­megy a magánszférába, vagy legalább egy olyan helyre, ahol tervezhető az élet, ahol nincs állandó készenlét, mert egy új­raélesztés kell a bel-ambulanci- án, vagy az egyik betegnek le­állt a légzése, vagy öt életveszé­lyes sérültet hoznak egyszerre a mentők... Ezt a terhelést sen­ki sem bírja a végtelenségig, előbb-utóbb változtatnia kell.- Mi a legvonzóbb és mi a legnehezebb ebben a szakmá­ban?- A legjobb a sikerélmény, amikor igen súlyos állapotú embereket sike­rül visszahozni az életbe, többé-ke- vésbé egészségesen visszaadni a csa­ládjának. Aztán a stressz félig-meddig afféle doppingszerként is hat, mint az ejtőernyősöknél, hiszen az óriási ve­szély és terhelés ellenére is újra és új­ra kiugrik a gépből, mert olyan jó ér­zés repülni. Es nem utolsósorban: ez egy kitűnő iskola minden orvosnak. Itt megtanulja, hogy ha nagyon nagy baj van, hogyan lehet elérni, hogy ad­dig is működjön a légzés, a keringés, a sejtek stb., amíg a finomabb diagnosz­tika megállapítja a baj okát. A legne­hezebb azt átvészelni, amikor elveszí­tünk egy beteget. Szerencsére van né­hány idősebb, tapasztaltabb kollé­gánk, akik régebben itt dolgoznak, sok mindent átéltek, ők segítenek az éppen padlón lévő kollégánknak meg­érteni azt, hogy vannak helyzetek, ál­lapotok, amikor már nem tehetünk semmit. Többeket a vallásos meggyő­ződésük segít ennek elfogadásában, tudomásul veszik, hogy ez volt az Úr rendelése, de ilyenkor is nagyon fon­tos, hogy nyugodt lélekkel elmond­hassuk: mi mindent megtettünk, ami szakmailag és emberileg egyáltalán le­hetséges volt. A legnehezebb, ha gyer­meket vagy fiatal embert nem sikerül megmenteni az életnek. Ilyenkor mindennek ellenére napokig rágódik rajta az ember, hogy vajon mindent jól csinált-e.- Ha egy jó tündér itt teremne, mi lenne a három kívánsága?- Az első: sok jól képzett fiatal kol­léga, akikkel jól együtt lehet működni, mind a saját szakmámban, mind a többi osztályon. A második: az esz­közparkunk felújítása, cseréje, a har­madik pedig, hogy mi, akik most itt dolgozunk, őrizzük meg az egészsé­günket, hogy ne kelljen se ide, se más osztályokra kerülnünk. Ez a kollégák érdeke is, mert mi biztosan sokkal rosszabb páciensek lennénk, mint egy civil. H -í Szabó Terézia Most néznénk tükörbe? ,,Határozott és reális koncepciónk van” Nem múlik el úgy nap, hogy valamelyik tv-csatorna ak­tuális politikai háttérműso­ra gombostűhegyre ne tűzné a magyar egészségügy vala­melyik szeletét. Hol a re­form égető voltáról, hol a kórház-privatizáció veszé­lyeiről, hol az épp ügyeletes botrányról beszélnek szak­emberek és politikusok, ci­vilek és kormánytisztviselők. Vajon a csabai kórház főigazgatója, dr. Szabó Terézia ho­gyan vélekedik minderről: használ-e á felhaj­tás a kórházak ügyének, vagy inkább árt?- Nehéz lenne erre egyértelműen felelni - mond­ja elgondolkodva. - Tény, hogy amerre csak járok, mindenütt szóba hozzák ezeket az ügyeket, per­sze, ki-ki hovatartozása és vérmérséklete szerint. Legtöbben egyenesen megkérdezik: na, mi van, el­adtak már benneteket, vagy csak ezután fognak? Nem mondhatok mást, mint hogy nekem hivatalos információm sem az eladásról, sem az ilyen irányú szándékról nincs. Semmi olyan jelzés nem érkezett hozzám, hogy esetleg új tulajdonosunk van. A kol­légáimnak és vezetőtársaimnak újra és újra elmon­dom: ha lenne, A három alapvetés az sem érintheti a mindennapi szakmai tevé­kenységünket. Nem ülhetünk arra várva, hogy jön az új tulajdo­nos. Persze, a bi­zonytalanság ál­talában nem tesz jót semmi­lyen intézmény­nek, ügynek, de a főigazgató úgy véli, most nincs is ilyesmiről szó. Számára a feladat egyértel­mű, a vezetés struktúrája ki­kristályosodott, és sikerült meg­szabó Terézia a jövő­képről szólva három alapvető fontosságú ügyről beszélt: az inf­rastruktúra fejlesztésé­ről, a humán erőforrás­ok gazdaságos kihasz­nálásáról és a minőség iránti elkötelezettségről. Mint mondta, ezek nem szép szavak, hanem na­gyon is konkrét felada­tok, amelyek a szüksé­ges épület-felújításokat éppúgy magukba foglal­ják, mint az új, ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségirányítá­si rendszerre való ez évi áttérést. jelölni azokat a hosszú- és középtávra szóló célokat, amelyek a továbbiakban meghatározzák a kórház egész mű­ködését.- A vezetésnek határozott és reális koncepciója van a kórház jelenlegi feladatáról éppúgy, mint a jövőjéről, a szakmai fejlődés irányairól - szögezte le dr. Szabó Terézia. — Békéscsaba a térség legna­gyobb városa, adottságaiból, centrális helyzetéből fakadóan meg kell feleim az elvárásoknak, az itt élők igényeinek. Számomra az a legfontosabb szakmai-erkölcsi parancs, hogy nincsenek első- és másodosztályú állampolgárok. Bár sok tekintetben a mi vidékünk elmarad a szerencsésebb területek fejlettségi fokától, egy biztos: az egészséghez való jog az itt élőket éppúgy megilleti, mint bárkit az or­szág fejlettebb vidékein. Nekünk tehát ugyanolyan, vagy még jobb színvonalon kell dolgoznunk, mint bármelyik városi kórháznak, beleértve a fővárosia­kat is. Erre minden esélyünk meg is van, és minden lehetőséget ki fogunk ennek érdekében használni: pályázati, önkormányzati és saját forrásokat egy­aránt.- Mi a feladatot a társadalomtól kaptuk, tehát a társadalom igényeinek és elvárásainak kell megfelelnünk - jelentette ki határozottan. - Jö­vőképünk világos és konkrét, tudjuk, hogy mit akarunk megvalósítani, és igen komoly lehetősé­geket is látunk a fejlődésre, hogy mást ne mond­jak, például az uniós tagság is kínál ilyeneket. Ami pedig az elején feltett kérdést illeti: olyan ez a mostani felhajtás az egészségügy körül, mintha most nézne tükörbe a társadalom. Most döbben rá, hogy van itt valami, amire eddig nem figyelt kellőképpen, túl hosszú idő telt el, túl sok prob­léma halmozódott fel. De én úgy vélem, most a szakma is magára talál, legalábbis mi itt, Békés­csabán tudjuk, mi a dolgunk, és tesszük is azt. Ebből a kemény munkából, a határozottságból és elkötelezettségből adódóan vagyok ma már egyre inkább bizakodó: a kórház jelene stabil, és igenis van jövőnk! ____________________________ a Az oldal a Békéscsabai Réthy Pál Kórház Rendelőintézet támogatásával készült. Internet: www.rethy.hu E-mail: titkar@korhaz.rethy.hu

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom