Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-06 / 182. szám

OLDAL 2003. AUGUSZTUS 6., SZERDA - 7. OLDAL C S A L A D Apa, anya, gyermekek a képernyő bűvöletében Családtag, amely, ha nem vigyázunk, megmérgezi az életünket Van, amelyik család a televíziót teljesen száműzi az életéből, s olyan is, aki minden szabad percét előtte tölti. Mátrai Mária Márta szarvasi pszichopedagógus a két végletet, mint a szél­sőségeket általában, károsnak tartja. Szarvas A műsoridő és a csatornák bő­vülésével a televízió folyamato­san belenőtt az életünkbe. Csa­ládtagnak számít, az életünket el sem tudnánk képzelni nélkü­le. Különösen igaz ez a fiatalabb korosztályra. A tizenhárom éves kislányom nemrégiben azt kér­dezte, mit tudtak csinálni az emberek akkor, mikor még nem volt televízió? - kezdte Mátrai Mária Márta, aki szerint ezt a je­lenséget elsősorban a családon belüli kapcsolatok oldaláról ér­demes átgondolni. - A mai fia­taloknak hihetetlen, hogy a tele­vízió előtt is volt élet, s hogy az estéinket tartalmasán el tudtuk tölteni. Beszélgettünk, sokat társasjátékoztunk, olvastunk. Vannak családok, ahol ezeket a meghitt alkalmakat teljesen ki­szorította a televízió. Nem ritka, hogy több készüléket tartanak, szól egy a nappaliban, a háló­ban, a konyhában, a gyermek­szobában. Ez olyan tévénézési szokást alakít ki, amely az em­beri kapcsolatokat háttérbe szo­rítja. A pszichopedagógus példa­ként a reggeli tévézést említette. A hírműsorok nagyon érdekesek, ám ha a szülő az adást nézi, nem tud figyelni a gyermekére. Nem veszi észre, ha szorong, nem ad­ja meg neki az annyira fontos buzdítást. Ott, ahol a szülők túl­ságosan sok időt töltenek a televí­zió előtt, a gyermeknek az lesz a követendő minta. A kommuniká­A rémfilmek ártanak Mátrai Mária Márta szerint a televízió tájékoz­tató, ismeretterjesztő szerepe vitathatatlan. Ám amennyire hasznára lehet, annyit árthat is a gyermeknek. A szülő ne engedje, hogy a gyermek válogatás nélkül nézze az adást. A műsorok kiválasztásakor legyen következetes és szigorú. Kivált a korhatáros, az erőszakos produkciók és a pszichére ható rémfilmek ká­rosak. Ne felejtsük el, hogy a gyermek a való­ságot nem tudja a filmek képzeletbeli világától elválasztani. A nehezen feldolgozható élmé­nyek hatására szorongóvá, rossz alvóvá, a sö­tétben félőssé válik. A gyermekek képesek órákig a képernyő előtt ülni és válogatás nélkül nézni az adást. A szülőknek kell rávezetni őket, hogy van más, hasznos módja is a szabadidő eltöltésének. d-fotó. veress erzsi ció megszűnik, a családtagok el­idegenednek egymástól, amely­nek következményeit kivált a gyermekek szenvedik meg, neve­lési, tanulási és pszichés problé­máik lesznek. Amilyen gyakori az első példa, olyan ritka az ellenkezője, amikor egy család teljesen elutasítja a te­levíziót.- Mindig is voltak, akik meg­tagadták, amit az átlag képvisel. A teljes elutasí­tást sem he­lyeslem, mert a tévé­zéssel együtt a további éle­tében is fon­tos élmény­től mesefil­mektől, is­meretterjesz­tő műsorok­tól, történel­mi filmektől fosztják meg a gyermekeket. Ide sorolhatjuk az ifjúsági, a zenei műsorokat is, amelyek szintén kedvesek ennek a korosztálynak - fogalmazott Mátrai Mária Márta, aki szerint a középút megtalálása a szülő fel­adata. A legfontosabb a szemé­lyes példa, az igényesség önma­gával és a gyermekével szemben. Amelyik a családban a televízió­nézésen kívül a kikapcsolódás és a kultúra más formáit is művelik, ott jóval könnyebb kialakítani azt a rangsort, amelyben az olva­sás, a tanulás és a sport mellet természetesen a tévézésnek is helye van. csath róza A látássérültek sportklubot alapítanak Látóként nehéz elképzelni, hogyan sportolhatnak a vakok és gyengénlátók, de a látássérültek állítják: könnyedén, csak egy kis fantázia kell hozzá. A Békés megyei vakok és gyengén­látók sport- és turisztikai egyesületet hoztak létre, ahol tetéz­hetnének, úszhatnának, csörgőlabdázhatnának, kajakozhat­nának az érdeklődők — ha találnának helyet. Békéscsaba klubot> hogV a me§Ye vakjai és gyengénlátói is sportolhassanak. - A csörgőlabda nem új talál- Itt természetesen nemcsak a mány, bár a Békés megyei látás- csörgőlabdát próbálhatná ki min- sérültek többsége csak nemrég derűd, hanem a tekét, az úszást is találkozott vele először egy nyír- - mondta Ádász István, a most egyházi tornán. Az ötletet látva alakuló Viharsarki Vakok és úgy döntöttünk, alapítottunk egy Gyengénlátók Turisztikai és Sport Egyesületének (VI-VA TS) ] elnöke. 1- Hogyan tekéznek a vakoki i- Tarolásos módszerrel. Va­gyis míg a látók háromszor gurít- i ják a golyót ugyanarra a felállásra - ha csak nem fogy el korábban i az álló bábu —, a vakok mindig új 1 táblát kapnak. Látók segítségével í futhatunk is. Ilyenkor az egészsé- j gesnek kell elől szaladnia és ve- í zetnie a sérültet. Ugyanezzel a ; módszerrel biciklizhetünk is, de a 1 kajak szintén szóba jön, igaz ott f éppen fordítva ülünk. A kétsze- ­Videojáték, mint tanítóprogram Hasznos is lehet a virtuális lövöldözés A fiatalabb korosztály „piros-pacsi” helyett számítógépes játékprogramokkal fejleszti a reflexeit. d-fotó: veress erzsi Eddig mást sem lehetett hal­lani, mint hogy az egyes szá­mítógépes játékok milyen ká­rosan hatnak a személyisé­günkre, most viszont egy ku­tatás által bebizonyosodott, hogy a monitorok előtt töltött óráknak haszna is lehet. A té­mával kapcsolatban megkér­deztük dr. Szentkereszty Tamásné szeghalmi pszicho­lógust. Békéscsaba Egy New York-i egyetem kutatói vizsgálataik során azt tapasztal­ták, hogy a különböző mozgó célpontra lövöldöző vagy repülő­gépet vezető gyermekeknél kitű­nő vizuális reflexek alakulnak ki. A kutatók két csoporttal végez­tettek el különböző gyorsasági teszteket: az egyik csoport a vide­ojátékok szerelmeseiből állt, a másik viszont nem mutatott kü­lönösebb érdeklődést az ilyen időtöltés iránt. A fiataloknak pél­dául azt kellett megszámolniuk, hogy a másodperc tört része alatt hány geometriai forma jelenik meg előttük a képernyő különbö­ző sarkaiban, illetve gyorsan fel kellett fedezniük egy fehér betűt a feketék között. A számítógépes játékprogramok hívei legyőzhe- tetlenek voltak ezekben a felada­tokban. Átlagosan ötven száza­lékkal több jó választ adtak, mint a másik csoport tagjai. Ugyanak­kor a kutatók meglepetéssel ta­pasztalták, hogy a különféle vi­deojátékok a vizuális reflexeket nem pusztán a program során használt, viszonylag szűk látó­mezőben javítják, hanem jóval ezen kívül is.- Milyen hatással lehetnek egy fejlődő szervezetre a számítógé­pes játékok? - kérdeztük dr. Szentkereszty Tamásnét. — A mai gyerekek különösen fogékonyak a számítógépek által kínált lehetőségekre. Úgy gondo­lom, nagyon fontos „terel­getnünk” a gyermekeket ezen a területen - kezdte mondandóját a pszichológus. — Ha a fiatalabb korosztály a számítógépet ren­deltetésszerűen képességfejlesz­tésre használja, akkor az min­denképp hasznos lehet. Gondo­lok itt például a diszlexiás kisis­kolásokra, akik a játékprogra­mokban váltakozó pályák és me­zők egymásutániságát az olva­sásban, a szótagok és szavak fel­ismerésénél hasznosíthatják. A lövöldözős-öldöklős játékokról az a véleményem, hogy a refle­xek javítása mellett levezetheti az agressziót, de veszélyes is lehet a gyermekek személyiségének megfelelő fejlődésére. Á virtuális világ természetesen sohasem pó­tolhatja a valóságot, mégis lehet­nek ezeknek az elsőre brutalitást és erőszakot sugalló játékprogra­moknak a való életben kamatoz­tatható, pozitív hatásai is - véle­kedett dr. Szentkereszty Ta­másné. HARTAY CSABA Szülővárosukban tanulhatnak Orosházán évtizedekkel ez­előtt fogalmazódott meg az el­képzelés: nappali tagozatos felsőoktatási képzést kellene biztosítani a városban. A rendszerváltás óta voltak, vannak próbálkozások, hogy esetleg békéscsabai, szegedi érdekeltségű oktatási intéz­ményekkel közösen jusson előbbre a városvezetés. ________ Orosháza__________ Az ok a felsőoktatási intézmé­nyek, amelyek Orosházához kö­zel vannak, nem akartak maguk­nak konkurenciát teremteni, nem is voltak fojgadókészek megkereséseinkre. Am a székes- fehérváriakban partnerre lel­tünk - mondta a legutóbbi tes­tületi ülésen Fetser János polgár- mester. A testület döntése értel­mében megszülethet az a megál­lapodás, ami elősegíti a viharsar­ki városban a felsőoktatási kép­zést a Székesfehérvári Kodo- lányi János Főiskola közremű­ködésével. A feltételek adottak: az önkormányzat adja a volt honvédségi ingatlant, az egykori műszaki szakközépiskola 4500 négyzetméteres területét. Az orosháziak az infrastruktúrát, míg a székesfehérváriak a tárgyi és a személyi feltételek megte­remtését vállalták. A Kodolányi főiskola vezetése vállalta a felső- oktatási (felsőfokú szakképzés, szakirányú továbbképzési szak, másoddiplomás képzés, alap­képzés, doktori képzés, kutatás, konferenciák, tudományos ren­dezvények szervezése) és a ki­egészítő tevékenység (tovább­képzések, nyelvi képzések, tan­folyamok, nyári egyetem) bein­dítását. Az ingatlan átvételét kö­vető 3 éven belül megkezdik a felsőoktatási képzést Oroshá­zán.- Ez annál is inkább nagy öröm, mert felpezsdülhet a diák­élet, a középiskolásokat maradás­ra serkentheti az oktatási intéz­mény, reményeink szerint a fiata­lok városunkban folytatják főisko­lai tanulmányaikat — adott hangot bizakodásának a polgármester. Természetesen komoly felújí­tás vár a Gyopárosi úton lévő épületre, ennek várható összege 264 millió forint. A város a beru­házást szakaszolni kívánja: első ütemben a 200 millió forint beke­rülési költség 80 százalékát sze­retnék az orosháziak pályázat se­gítségével megnyerni, azaz 160 milliót. Ehhez ,40 millió forintos önerőre is szükségük lesz. A felújítás második ütemét az iskolaalapítók 2004-re tervezik újabb források bevonásával. CSETE ILONA Sátortábor, strandolás, erdőtúra, kirándulások A Dél-Békési Térség Gyermekeiért és Ifjúságáért Alapítvány szervezésében 11 magyardombegyházi és 10 kisdombegyházi gyermek üdülhetett kísérőikkel tíz napig a kovácsházi Park- fürdőben és kempingben. Az első ingyenes sátortáborozásra a Miniszterelnöki Hivatal Turisztikai Államtitkársága, vala­mint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásá­val kerülhetett sor. _____ Mezőkovácsháza_____ A kistérségi alapítványt 2001-ben a Dél-Békési Vízművek Kft., illet­ve a tulajdonos önkormányzatok hozták létre. Elnöke Kürtösi Zsig- mond ügyvezető, míg a kuratóri­A mezőkovácsházi strandfürdőben táborozó gyerekek gondtalanul élvezhették a fürdőzés örömét. d-fotó. kovács ferenc umot Szokola Béla magyarbán- hegyesi polgármester képviseli. Az alapítvány célja, hogy a térség­ben élő gyermekeknek nyári Id- kapcsolódási lehetőséget biztosít­son. A július 28. és augusztus 6. között rendezett tábor elsősorban azon települések fiataljai számára szerveződött, ahol nincs fürdő, így nem tudják kihasználni stran- dolás_ lehetőségét. A táborveze­tést Ágostonné Dohányos Ivett, a kft. munkatársa látta el. A Magyardombegyházáról és Kisdombegyházáról érkező 12-14 éves gyerekek elhelyezésére a Parkfürdő kempingjében, sátrak­ban került sor. A pályázati forrás­ból és a helyi szponzorok támoga­tásával megvalósuló tábor, a kiírás szerint, a kömyezettudatosságra való nevelést célozta. A napirend reggel úszásoktatással kezdődött, majd változatos programok várták a résztvevőket. A gyerekek erdőtú­rán ismerkedtek a környék látniva­lóival, kerékpártúrát tettek a közeli tóhoz és megnézték a felújított szennyvíztisztító telepet. Kirándul­tak a mezőhegyesi Ménesbirtokra, a szegedi vadasparkba, valamint a helyi vadásztársaság fácánnevelő telepére. Természetesen szabad- programokra és a fürdőzésre is ju­tott idő. A táborozók végül sportve­télkedővel és esti tábortűzzel bú- csúztak egymástól. _________h.m. mé lyes csónakban mindig a látó helyezkedik el hátul, hiszen az irányít.- A kirándulás ezek után már gyerekjátéknak tűnik... — Valóban könnyebb, most is igyekszünk a lehető legtöbbet utazni. Szerencsére a menetjegy árának kilencven százalékát elen­gedik, így erre nincs gondunk. Sporteszközre viszont nincs pén­zünk, minden védőszerelést, te­rem- vagy pályabérletet szívesen fogadnánk. __________________________________________F.O.K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom