Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-19 / 193. szám
6. OLDAL - 2003. AUGUSZTUS 19., KEDD DOBOZ Hl Sportbarát község Bár a dobozi felnőtt focicsapat kiesett a megyei II. osztályból, sportnyelven szólva a vezetőség nem omlott ösz- sze. Átalakították labdarúgó- csapataik struktúráját. Ennek szembetűnő jele, hogy a dobozi felnőtt csapatot valóban doboziak alkotják a jövőben — tudatta Zsigmond Károly, az egyesület elnöke. — Természetesen nagy feladat hárul játékosainkra, hiszen az eddig ifi bajnokságban szereplő fiataloknak ősztől a felnőtt bajnokságban kell helyt állniuk. A versenyzés terén a tudatos utánpótlás-nevelést tűztük ki célul. Két szakosztályunk három csapata 60 igazolt játékossal versenyzik, illetve kiegészül még a Bozsik-programban szereplő 30 gyermekkel. Utánpótlásunkat serdülőink és a Bozsik-program keretében focizó gyerekek képezik. 2002-ben újraindítottuk a lány kézilabdát ifjúsági korosztályban. Idén is nagy erőbedobással készülnek az új bajnokságra - folytatta a 2002 januárjában alakult Dobozi Szabadidős Tömeg- és Versenysport Közhasznú Egyesület elnöke. A tömegsport terén nagy előrelépést jelentett, hogy 20 év után újra elindult á dobozi kispályás labdarúgó-bajnokság, s így péntekenként százan-száztízen töltik szabadidejüket sportolással. A bajnokság létrejöttét elősegítette egy — javarészt az önkormányzat anyagi áldozatvállalásának köszönhetően létrehozott -, világítással, védőhálóval ellátott füves kispálya kialakítása is. Sajnos, az épület, az öltözők, mellékhelyiségek leromlott állapotban vannak, a higiéniai elvárásoknak nem megfelelőek, s e problémák megoldása azért is nagyon fontos, mert a sportnak valójában az egészségmegőrzést kellene szolgálnia.- Bízunk benne, hogy a GYISM által kiírt pályázat segítségével sikerül megoldani ezen gondjaikat. Örömmel tapasztaljuk viszont, hogy vannak helyi vállalkozók, magánszemélyek, akik alkalmanként vagy rendszeresen is támogatnak bennünket, ami jelzésértékű lehet tevékenységünket illetően — tette hozzá zárszóként az egyesület elnöke. Az oldal a Dobozi Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Both Imre. Fotó: Veress Erzsi. Dobozi Kulturális és Sportnapok Tisztek Dobozi Polgárok! Tisztek Újságolvasók! Köszöntőm Önöket abból az alkalomból, hogy immár 6. alkalommal rendezzük meg augusztus 20-a tiszteletére a Dobozi Kulturális és Sportnapokat. Augusztus 19-én délután a hivatalos, protokolláris ünnepségeket bonyolítjuk le. Este a sportpályán szórakoztató műsorok sokasága kezdődik, amely augusztus 20-án egész nap folytatódik. Közben találkozunk Békés megye egyik legszebb üdülőhelye, Doboz- Szanazug lakóival is. Úgy gondolom, lesz mit ünnepelni ezen a napon. Nagy erőfeszítések árán, de szépen fejlődik településünk. Különösen kiemelendő az, hogy a község lakossága egyre többet tesz a közterületek és kertek vi- rágosításáért, a parkosításáért. Újabb, látványos eredményeket értünk el a községközpont szépítésében is. Hiszem, ha minden lakos és az intézmények is kiveszik részüket a településszépítési munkálatokból, az már önmagában is hatalmas lépés az európai értékrend helyi alkalmazásában. Ezen célok megvalósítása érdekében 2003-ban is csatlakoztunk a Virágos Magyarországért mozgalomhoz. Idén októberben átadjuk a Holt-Fekete-Körös rehabilitált belterületi szakaszát. A beruházás jelentős községképváltozást eredményez. Ennek folyamatos karbantartása és vízcseréje az elkövetkező évek egyik kiemelt feladata lesz. Augusztus 20-án adjuk át a felújított, korszerűsített napközis konyhát. Jelenleg is folyik a bölcsőde bővítése, melynek eredményképpen - reményeink szerint október elejére - elkészül a 25 férőhelyes, tágas és minden feltételnek megfelelő intézmény. Ezen túlmenően az idősek klubja tárgyi feltételeit is javítani tudjuk, s létrehozzuk a mozgáskorlátozottak támogató szolgálatát is. Ennek keretében vásárolunk egy kisbuszt, ami a mozgáskorlátozottak szállítását is lehetővé teszi. Sikeresen szerepeltünk a Sapard internetes pályázatán. Ebből eredően egy mikrohullámú bázisállomás épül a községben, melynek segítségével a község lakossága és önkormányzati intézményeink egyaránt rá tudnak csatlakozni a világhálóra Az ősz folyamán még számos pályázaton méretik meg a település. Ismét beadtuk pályázatunkat az 50 férőhelyes idősek otthona megépítésére. Folyamatban van a több száz miüiós szennyvíz-beruházási pályázatunk elbírálása. Pályázatot nyújtottunk be a Szanazugi bekötőút felújítása és a Magtár utcai útépítés tárgyában egyaránt. Megoldottuk a megépíteni tervezett tornacsarnok terület-előkészítését, s pályázati segítséggel lehetőségünk nyűik a megvalósítására Megtérítette a kormányzat a téli hóvihar, illetve a tavaszi belvíz elleni védekezésre fordított költségeinket. Folyamatban van a középületekben keletkezett károk felmérése, s erőfeszítéseket teszünk a belvíz által súlyosan megrongált személyi tulajdonú lakó- ingatlanok kárenyhítése érdekében is. Ezúton is megköszönöm a község lakosságának áldozatkész munkáját, segítő, támogató hozzáállását közös dolgaink megvalósításában. Kívánok mindenkinek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást! SZATMÁRI JÁNOS POLGÁRMESTER Ünnepi programok — hatodszorra 2003. augusztus 19. 14.45: Az I—II. világháborúban elesett hősök emlékművének megkoszorúzása 15.00: Ünnepi képviselő-testületi ülés Doboz Nagyközségért emlékérmek átadása (polgármesteri hivatal díszterme) 15.30: Ifj úsági Park átadása (Dobó utcai óvoda előtt) Doboz legszebb utcája; eredményhirdetés, díjátadás 16.00: A felújított napközis konyha átadása Sportpálya 19.00: Térzene 19.30: Tátika-show 20.00: A Break Dance Crew break-bemutatója 20.30: Polgá-rock-koncert 21.30: Szabadtéri lampionos táncparti Dj: Bíró&Bíró (sportpálya - szabadtéri színpad) 2003. augusztus 20. Szanazug — Emlékliget 10.00: A megjelenteket köszönti Vasvári Mihály, az üdülőhelyi bizottság elnöke Ünnepi beszédet mond Szatmári János polgármester Sportpálya 09.00: Augusztus 20. Kupa Felnőtt férfi kispályás labdarúgó-mérkőzések Női labdarúgó-mérkőzés Nevezés: ifj. Zsigmond Károlynál 09.15: Főzőverseny - benevezés 09.30: Gyermek kézilabda-mérkőzések 10.00: Meseország 7 próbája játszóház (korongozás, csuhézás, gyöngyfűzés, falikép készítése, mesemondás, üvegtöltés, gyermekrajz) 10.00: Sakkverseny (gyermek, felnőtt) 10.30: Arcfestés 11.00: Erős emberek versenye 12.00: Lengőtekeverseny 13.00: Tappancs Minitársulat Deák Mónika és Lustyik István gyermekműsora 14.00: A Dobozi Népdalkor műsora 14.30: Társastánc-bemutató 15.00: Aerobik-bemutató 16.00: Sztárvendég: a New Tone 16.30: Amazon Divatstúdió szórakoztató műsora 17.00: Slágerparti Székely Erikával 18.00: Sörivóverseny 18.30: A versenyek ünnepélyes eredményhirdetése 19.00: Színpadon a Picasso Branch 19.30: Tombolasorsolás 20.30: A Fekete Gyémántok műsora 21.00: Helyünk a világban rövidfilmvetítés Dobozról 21.30: Zárszó - Szatmári János polgármester 21.40: Tűzijáték Alapítvány a helyi iskolásokért A Dobozi Iskoláért Alapítványt 1996-ban az új iskolaszárny átadása apropóján dr. Bodzás Julianna, volt dobozi lakos kezdeményezésére 100 ezer forintos alaptőkével a Békés Megyei Általános Építőipari és Vállalkozási (BÁÉV) Rt. hozta létre. A Békés Megyei Bíróság PK. azoké, akik nehéz körülmények 60.16/2000/2. számú végzése ér- között nevelődtek, s szüleik anyagi telmében, 2000. február 7-ével helyzete nem teszi lehetővé a to- közhasznú szervezetté minősített vábbtanulást, illetve a tanuláshoz alapítvány - alapító okiratában is kapcsolódó tankönyv, kollégium rögzített - egyik célkitűzése: „Az stb. költségeinek viselését”, általános iskolát végzett tehetséges Az alapítvány kuratóriumának tanulók középiskolai továbbtanu- elnöke Váradi Mihályné, tagjai: lásának támogatása, különösen Kiss László és Köves Mihály. Két évvel ezelőtt a személyi jövedelemadó 1 százalékából felajánlott összeg révén 256 ezer 779 forintot kasszírozott az alapítvány, s anyagi áldozatvállalásuknak is köszönhetően bővítették az iskola számítógépparkját. Tavaly a nyelvi labor számára — a diákok eredményesebb nyelvtanulását elősegítendő - 4 ezer 400 forint értékben nyelvkönyveket, 168 ezer 750 forintért pedig magnót és fejhallgatót vásároltak. MEGÚJULÓ BÖLCSŐDE. Közel 11 millióból kívül-belül új „öltözetet" kap, s tágasabbá válik a Dobozi Gondozási Központ berkein belül működő bölcsőde. Ifjúsági park a fiataloktól A kastélykertben kialakított játszótér, Sámson-vár létrehozásával már a tavaly augusztus 20-ai ünnepségek apropóján letette névjegyét az akkor még igen zsenge korú Doboziak Dobozért Közalapítvány, s idén sem adják alább. A közalapítvány berkein belül időközben megalakult ifjúsági tagozat jóvoltából is a Dobó utcai óvoda előtti közterületen ifjúsági parkot avatnak augusztus 19-én. Azt már Debreceni Lajos alpolgármestertől, egy személyben a közalapítvány kuratóriumának elnökétől tudjuk meg, hogy a fiatalok keresték meg azon óhajukkal, miszerint erejükhöz mérten ők is szeretnének hozzájárulni a község fejlesztéséhez. A Kolarovszki Mariann vezette közel 20 tagú ifjúsági tagozat aktivitását mi sem igazolja jobban, minthogy az ifjúsági park ötlete is fejükből pattant ki, s a tervek elkészítésétől a kivitelezési munkálatok elvégzéséig mindenben tevékenyen részt vettek. — A beruházás financiális hátterét, közel 200 ezer forintot a települési önkormányzat, illetve a közalapítvány biztosította - tudatta Debreceni Lajos. A tavaly első ízben szervezett Doboz legszebb utcája elnevezésű közterület-szépítő verseny sikerén felbuzdulva a közalapítvány idén is meghirdette a pályázatot, s 13 utca versenyez egymással az első helyezettnek dukáló 50 ezer forintos pénzdíjért. A második legszebb utca ingatlantulajdonos közösségét 30 ezer, míg a harmadik legszebb utca lakóit 20 ezer forint pénzdíjjal jutalmazza a Doboziak Dobozért Közalapítvány. A Doboziak Dobozért Közalapítvány ifjúsági tagozata kezdeményezésére, önkormányzati áldozatvállalással született meg az Ifjúsági park, amelyet ma adnak át a községben. GYORS ÚJRAÉLESZTÉS. A tervezetben szereplő kivitelezési határidő lejárta előtt egy évvel, s a becsült költségeknél kevesebb összegből, 57 millió 850 ezer forintból valósult meg a - köznyelv szerint Holt-Fekete-Körösként emlegetett - Vargahosszai főcsatorna 4 ezer 200 méter hosszúságú belterületi szakaszának rehabilitációja. Dinamikusan fejlődő gondozási központ A kívülállónak nem könnyű átlátni a három tagintézményt — a bölcsődét, családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, valamint az idősek klubját — tömörítő Dobozi Gondozási Központ szerteágazó tevékenységét. A település vezetése a nagyközségben élő családok, egyének, gyermekek szociális gondjai enyhítésére 1998-ban határozott a jogelőd intézmény, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat megalakításáról. A képviselő-testület 2001-ben „keresztelte át” Dobozi Gondozási Központra az intézményt.- Munkánk során kifogástalan a kapcsolatunk, együttműködésünk a közoktatási intézményekkel, a gyámhatósággal, az egészségügyi intézménnyel, a cigány kisebbségi önkormányzattal, illetve a rendőrséggel egyaránt. A megyében megalakult szakszolgálatokkal, módszertani intézményekkel jó a kapcsolatunk, a jelzőrendszer - kölcsönösségi alapon - megfelelően működik — részletezte munka- kapcsolataikat ismertetve Váradi Mária, a gondozási központ vezetője. Az 1999-ben nyitott bölcsődéhez kanyarodva örömteli hírt újságolt Váradi Mária: jelenleg is tart az intézmény bővítése, teljes körű felújítása. A közel 11 millió forint bruttó bekerülési költségből megvalósítandó beruházás eredményeképpen 25 férőhelyesre bővül a bölcsőde, s külső-belső csinosítása mellett a berendezések teljes körű cseréje is megoldódik. A gondozási központ a hároméves kistérségi szociális felzárkóztató program keretében 3 millió forintot nyert szakember- képzésre, s szintén az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumtól (EÜSZCSM) 3 millió 300 ezret az idősek klubja tárgyi feltételeinek javítására. A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat tárgyi eszközeinek fejlesztésére szintén a szaktárcától 1 millió 72 ezer forint támogatást nyert a Váradi Mária vezette gondozási központ. Az intézményvezető abbéli reményének is hangot adott, hogy mihamarabb megépülhet az idősek bentlakásos napközi otthona. Szatmári János polgármester szerint nem megalapozatlan a vezetőnő reménykedése, hiszen ismételten benyújtják a tervezett 50 férőhelyes idősek bentlakásos otthona építését megcélzó pályázatukat. Óvatos költség- becslések szerint - kedvező elbírálás esetén — 238 millióból épülhetne idősek otthona Dobozon.