Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-16 / 191. szám
KÖRKÉP 2003. AUGUSZTUS 16., SZOMBAT - 5. OLDAL EGYE AZ ISKOLÁÉRT, (cs) Az Iskoláért, a Jövő Polgáráért Alapítvány az elmúlt években az adó egy százalékából kapott pénzt az iskola kézi- labdapályájának felújítására, valamint a nevezési dijak és a versenyeken való részvétel finanszírozására fordította. 2002-ben az szja 1 százaléka címén közel félmillió forintot írtak jóvá az alapítvány számláján, ennek felhasználására 2003 októberéig van még lehetőség. JADVIGA. [cs] A tótkomlósi születésű Závada Pál regényéből készült Jadviga párnája című film (a tótkomlósi forgatás a helybeliek aktív és lelkes közreműködésével zajlott) az idei monte-carlói televíziós filmfesztiválon komoly elismerésben részesült. Deák Krisztina alkotása megkapta a legjobb rendezésért járó Arany Nimfa-díjat. ÉLETFA, (esz) Szent István-na- pi műsort tart augusztus 19-én tíz órától a Csabai Életfa Nyugdíjasház, ahol Krajcsovszki Tamás festőművésznek is kiállítása nyílik. A tárlatot Szeverényi Mihály festőművész avatja fel. BÉLYEGKIÁLLÍTÁS, (esz) Magyarország művészete bélyegeken címmel nyílik kiállítás augusztus 19-én négy órakor a békéscsabai Munkácsy emlékház szalonjában, ahol Gulácsy Eszter, a Békéscsabai Ifjúsági Bé- lyeggyűjtő Szakkör tagja is bemutatja a Szentpétervárt megjárt gyűjteményét. Az augusztus 30-áig látogatható tárlatot Herczeg Tamás önkormányzati képviselő nyitja meg. ELTŰNT GYEREK, (y) Egy 13 éves sarkadi lányt keres nagy erőkkel a rendőrség, aki csütörtökön este hat órakor eltávozott a József Attila utcai lakásukból. Oláh Barbara 155 centiméter magas, molett testalkatú, idősebbnek, 16 évesnek néz ki, a szeme kékesbama, váltig érő haja lilára festett. Amikor utoljára látták, sötétkék félcipőt, fekete nadrágot, pólót, combig érő, bársony felsőt viselt, a fején fekete kendővel. A lány Békés megyében bárhol felbukkanhat, de Budapestre is utazhatott, korábban ugyanis ott lakott a család. KÁTYÚ, (y) Mezőberény belterületén kátyúba „szaladt” tegnap reggel egy idős kerékpáros. A bicikli megbillent, és az asszony olyan szerencsétlenül esett, hogy súlyos sérülést szenvedett. ÁROKBA HAJTOTT, (y) Eddig ismeretlen okból tegnap árokba hajtott gépkocsijával egy fiatalember Doboz belterületén. A sofőr karcolásokkal megúszta a balesetet, utasa, egy 19 éves dobozi fiatalember könnyű sérüléseket szenvedett. A KOCSI IS ÉGETT, (y) Tegnap hajnalban a gyulai és a békéscsabai tűzoltók vonultak Gyulára egy kigyulladt melléképülethez. A garázsban álló Volkswagen Golf jobb első része is a tűz martalékává vált. A becsült anyagi kár 100 ezer forint. _______■ Sz orosabb kapcsolatok Araddal Október 5-én felállítják a Szabadság-szobrot Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön a „Kreatívan - határok nélkül” című ifjúsági program romániai tükörprojektjének keretében Aradra látogatott, ahol megbeszéléseket folytatott Caius Parpalával, az Arad Megyei Tanács elnökével. A tárgyalások középpontjában a határon átívelő, futó Phare-CBC-programok áttekintése és újak kidolgozása szerepelt, emellett egyéb kérdésekről is szó esett. Elhangzott az is, október 5-én felállítják a Szabadság-szobrot. Arad Varga Zoltán és Caius Parpala tárgyalásain témaként szerepelt az Arad és Békés megye közötti együttműködési megállapodás megújítása. Elhangzott, a két megye kapcsolatát szabályzó alapdokumentum szövegtervezete elkészült, Békés megye képviselő-testülete várhatóan szeptemberi ülésén tárgyal róla. A megbeszélésen szóba került a Phare-CBC- program keretében a Körös-völgy árvízvédelmi fejlesztési projektje is. Ezzel kapcsolatban az Arad megyei elnök megjegyezte: román oldalon jól haladnak a munkálatokkal, ami a gátak megerősítését, árvízi szükségtározók kialakítását és a jelzőrendszer hatékonyságának növelését jelenti. Ugyancsak a tükörprogram keretében merült fel, hogy a megyei fenntartásban is működő békéscsabai Jókai színház és konferenciaközpont határon túli projektje a régi aradi színház teljes felújítása és bővítése lesz. Varga Zoltán felvetette azt is, hogy a gyulai kamionterminál gyorsabban tudná átengedni a teherjárműveket a román oldalra, ám technikai okok miatt ez gyakorta meghiúsul, így a magyar oldalon gyűlnek fel a kamionok, amelyek dudálásukkal zavarják a környék nyugalmát. Caius Parpala szerint román oldalon nincs semmilyen technikai hiányosság, inkább létszámgondok miatt kialakult problémáról van szó. Az Arad megyei tanácselnök és a békési megyegyűlés első embere egyórás találkozóján egyetértett abban, hogy a Duna-Körös-Maros- Tisza eurorégión belül szorosabbra fűzik kapcsolataikat. A megbeszélések után a Varga Zoltán vezette küldöttség megtekintette az Arad és Békés megyei középiskolás fiatalok közös gálaműsorát a Jelen Házban. Ezután ellátogatott a minorita templom udvarán található Szabadság-szoborhoz és a felújítás alatt lévő Attila térre, ahol október 5-én, egy nappal az aradi vértanú tábornokok évfordulója előtt ismételten felállítják a műalkotást. POCSAJI RICHARD Húsbavágó őszi áremelések előtt (Folytatás az 1. oldalról)- Tervezünk árkarbantartást húskészítményeinknél, megvizsgáljuk, hogy mely termékek bírják el a fentiek kapcsán begyűrűző költségeket, s amelyek nem, azok esetében ármódosításra lesz szükség. Én durván 7-8 százalékos emelésre számítok - fogalmazott Martos Géza.- A racionalitás egyértelműen az áremelés mellett szól, de a piaci viszonyok miatt ez nehezen kivitelezhető. Végleges döntés egyelőre nem született ez ügyben cégünknél — nyilatkozta megkeresésünkre Gyekiczki János, a szarvasi székhelyű Alföldi Hús Rt. vezérigazgatója. Mint fogalmazott, nem biztos, hogy a piac elbírja a drágulást, így elképzelhető: egy esetleges emelést rögtön akciókkal kell majd kompenzálniuk. Schukkert Imre, a füzesgyarmati Csúcs-Hús Kft. ügyvezetője elmondta, már annak örülnek, ha a háztáji élősertés növekvő felvásárlási árait le tudják követni. Ha ezzel párhuzamosan az energiadíjak változását is érvényesítenék, olyan drasztikus áremelést kellene végrehajtaniuk, melyet nem fogadna el a piac.- Nekünk sajnos a nagyüzemek után kell mennünk, s egy- egy szerény mértékű emelés ugyan mindig van, de ez nem elegendő. Szerintem ma Magyarországon mindenki veszteséggel dolgozik ebben az iparágban - vélekedett Schukkert Imre. Érzékenyen érinthetik a különböző költségek emelkedései a tejágazat szereplőit is. Krajcsovicz András, a kondorosi Fríz Tej Rt. vezérigazgatója, a Tej Terméktanács elnökségi tagja azonban állítja, egyelőre nem lehet tudni semmit, mert még nem alakultak ki az erővonalak. Kifejtette, mindenképpen az a cél, hogy ne csökkenjen a tejfogyasztás, de a feldolgozók egy bizonyos határ után áthárítják a költségeiket a fogyasztókra.- Én, mint termelő, azt tapasztalom, hogy a költségek emelkedése miatt a tej felvásárlói árának növekedése lenne indokolt, de biztos, hogy ez az idén nem valósul meg, így nem lesz fogyasztói áremelés, vagy ha igen, akkor nem a termelők miatt - hangsúlyozta Krajcsovicz András. _________ POCSAJI RICHARD Elakadtak az egyeztetések (Folytatás az 1. oldalról) — Miután azonban a dolgozók mereven elutasították ezt az ajánlatot, egy újabb tárgyalásra került sor augusztus 6-án, ahol már közeledtek az álláspontok: a prémiumrendszerben teljesen megegyezett a két fél, egy-egy dolgozó személyre szólóan az egy havi alapbére maximum 75 százalékát kapná. A béremelésnél viszont azon kívül, hogy az öt százalékban megegyeztek, nem jutottak dűlőre abban a kérdésben, hogy differenciáltan vagy általánosan járjon-e a többlet. Benyó András ügyvezető igazgató azzal érvelt, hogy az eddigiBefejezték, nem fejezték?- Mivel még megegyezés nem született, nincs konkrét terv, de a dolgozóknak csupán 10-15 százaléka esne ki a béremelésből, a többiek között pedig lenne szerintünk olyan is, aki a 30 százalékot is megkaphatná. Ezzel egyébként, hogy a szakszervezet nyilvánosságra hozta terveit a sztrájkkal kapcsolatban, úgy érezzük, már nem akarnak visszatérni a tárgyalóasztalhoz - mondta lapunknak Benyó András. Ezzel szemben a dolgozók képviselői azt mondják, ha mégis sikerülne megegyezésre jutniuk a céggel, eltekintenének a szeptemberi sztrájktól. ekben az inflációnak megfelelő béremeléseket adtak. (Mint már tájékoztattunk róla: jelenleg a gépek mellett dolgozók órabére 450 és 870 forint között mozog a cégnél; 1998-ban 5, 1999- ben 12,5, 2000-ben 13, 2001-ben 13, 2002-ben pedig 9,5 százalék volt a béremelés.) A vezető szerint azonban visszaesés tapasztalható a piacon, ezért kisebb haszon mellett dolgoznak, és a munkahatékonysággal is problémák vannak. Éppen ezért szeretnének differenciáltan emelni. (VAHDLIK) Felújítják a ravatalozót Kétegyházán nagy munkálatok kezdődtek a közelmúltban a görögkeleti temetőben lévő ravatalozónál. Kétegyháza A településen a következő időszakban felújítják az épület tetőszerkezetét, valamint tíz méter átmérőjű, félkör alakú, fedett teraszt is készítenek a ravatalozóhoz, ami a szertartások idején megvédi majd a gyászolókat az időjárás viszontagságaitól. A beruházást az önkormányzat finanszírozza, a munkálatokat a polgármesteri hivatal építőbrigádja végzi. Gulyás György polgármester elmondta, a tervek szerint ősz elejére, de legkésőbb halottak napjáig elkészül a ravatalozó felújítása. K. E. Az álomnyeremény reményében Sok a kételkedő, mégis egyre többen lottóznak Manipulálják a nyerőszámokat? Nem véletlen, hogy hónapok óta nincs ötös a lottón? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket és állításokat is hallhatunk a lottózással, a megnyerhető milliár- dokkal kapcsolatban. Ma este minden idők második legnagyobb magyar lottónyereményének örülhet az a szerencsés, aki eltalálja mind az öt számot. A lottólázról, az országos és Békés megyei helyzetről Somorai Lászlót, a Szerencsejáték Rt. sajtóreferensét kérdeztük. Békés megye Ismét itt az igazi lottóláz. Mindenki találgat, latolgat és reménykedik. Természetesen most is hallani olyan véleményeket, hogy manipulálják a számokat: „Biztosan csalnak, mert már több hete egymás melletti számokat is kihúznak.” Az ötös lottó heti nyereménye túllépte a kétmilliárdos határt. A megnyerhető összeg pontosan kétmilliárd 140 millió forint. Ez a pénz egy átlagbérért dolgozó ember számára ép ésszel felfoghatatlan. Az országos és a Békés megyei helyzetről Somorai Lászlót, a Szerencsejáték Rt. sajtóreferensét kérdeztük:- Békés megyében hasonló a helyzet, mint országosan. A feladott szelvények száma duplájára nőtt az alap 500 milliós kezdő- nyereményhez képest. Az ötös lottó forgalmával más szerencse- játékok részvételi aránya is növekedett, hiszen ha többen fordulnak meg a lottózókban, többen próbálkoznak például a Kenón vagy a hatos lottón is. Akik panaszkodnak, hogy sokszor egymás melletti számokat húznak szombatonként, azoknak azt lehet ajánlani, hogy egymás melletti számokat jelöljenek meg. Februártól bevezettük, hogy a stúdióban ülők döntik el, kézi vagy gépi módszerrel húzzuk ki a nyerőszámokat. A stúdióba való bekerülést egy jelentkezés utáni sorsolással döntjük el, így a manipuláció lehetősége ki van zárva. Az elmúlt két hónapban például két gépi és hat kézi sorsolás volt. Az öt nyerőszám eltalálásához pedig egyetlen biztos recept van: szerencsésnek kell lenni - nyilatkozta Somorai László. ______ HARTAY CSABA VÉ LEMÉNY VANDLIK JANOS ...úgy festenek, mintaki kapálni indul nagyestélyiben. Lehetőségek (azok nincsenek) Jó néha azt is olvasni, hogy több mint százból benne vagyunk abban a kettőben, amelyiket kiemelik a szürke tömegből. Még ha arról is van szó, hogy a vizsgált 103 strand esetében kettőnél találtak olyan hiányosságot, amely ideiglenes felfüggesztéshez vezetett. Legalább a rossz körülmények között is van tenni akarás, életerő. Vagy másik oldalról: hatékony az ellenőrzés mifelénk. Persze, sajnálom is a bezárt - és azóta már kinyitott - strandunk üzemeltetőit, hiszen elmaradott térségben nem lehet olyan könnyű megfelelni minden kritériumnak, pláne, ha azok a szerencsétlen szabályok szinte uniós magasságokban fogantak, illetve ily' mélységekig szabályozzák pusztai körülményekhez szokott életünket. Hiszen ezek a szabályok és végrehajtóik - már nem a fürdőellenőrzésröl beszélünk - gyakran úgy festenek, mint aki kapálni indul nagyestélyiben. Sokszor erőltetett, nem az itteni körülmények logikája alapján született következtetések kötnek gúzsba minket. Az alkalmazó pedig fújja a valójában neki is idegen passzusokat, gyakran látszik, ő sem hisz igazán létjogosultságukban, vagy akár abban, hogy ő maga fel lenne készülve a végrehajtásra, végrehajtatásra. Mentalitásuk semmivel nem jár előrébb azokénál, akiken számon kéne kérniük az idegen, új magatartásformákat. Emellett természetesen az is igaz, hogy sokunk az itteni körülmények logikájának megfelelő felelősségérzettel sem rendelkezik, akár ha a közlekedésre, vagy az együttélés más szabályaira gondolok, amelyek megkönnyítenék mindennapjainkat. Hú, de elkalandoztam attól a hírtől, amely megint adott egy kis betekintést közösségi létünk anatómiájába. Pedig még egy csavar idetartozik, valószínűleg szorosan. Mint egy mai hírünk tájékoztat, az APEH nemrég kiadott elemzése sem fest túl biztató képet megyénk helyzetéről: eszerint Békésben nem hogy lassulás következett be a gazdasági növekedésben, hanem komoly visszaesés tapasztalható. VANDLIK JÁNOS Átadták az aláírásgyűjtő íveket A Fidesz a polgári engedetlenségről Az M5-ÖS Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége (MAHÉSZ) által az M5-ös autópályát működtető AKA Rt. magas díjai ellen szervezett aláírásgyűjtés adatairól értesülhettünk a tegnapi békéscsabai sajtótájékoztatón. Végh László és Babák Mihály íideszes országgyűlési képviselők beszámoltak a polgári engedetlenségi mozgalom újabb eseményeiről is. Békéscsaba A MAHÉSZ (M5-ÖS Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége) által Békés megyében ösz- szegyűjtött, az AKA Rt. magas autópályadíjai ellen szóló aláírások tegnap érkeztek be a békéscsabai Fidesz-irodába. Végh László elmondta, hogy a gyűjtési akció már elindult Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten is.- A polgári engedetlenségi mozgalom demonstrációját augusztus 22-én 150 autóval szeretnénk elindítani. Sokan az előző kormány hibájának tartják, hogy még nem oldódott meg az autópálya-kérdés. Az új kormány viszont folyamatosan támogatja és túlértékeli az évek óta veszteséges AKA Rt.-t. A Medgyessy Péternek küldött, ezzel a témával foglalkozó levelemre mindössze annyi válasz érkezett, hogy továbbították az illetékes miniszternek, ezzel viszont még nem oldódott meg az ország déli részén élők magas autópályadíjak miatti, többszörösen hátrányos helyzete - hangsúlyozta Végh László. Babák Mihály, Szarvas polgár- mestere beszámolt arról, hogy eddig 10 ezer Békés megyei aláírást gyűjtöttek az AKA Rt. autópályadíjai ellen. — Ez a szám várhatóan emelkedik, mivel más térségekre is kiterjesztjük és folytatjuk az eddig mindenképpen sikeresnek mondható aláírásgyűjtő akciót. Szarvason a helyi Fidelitas segítségével 2200 aláírást sikerült összegyűjtenünk. Ezek a számok önmagukért beszélnek - nyilatkozta Babák Mihály. HARTAY CSABA Emelt szintű mérlegképes könyvelő OKJ-tanfolyam indul Felsőfokú szakképzés érettségizetteknek, ill. diplomásoknak. a A Budapesti Y perfekt Gazdasági Főiskola kihelyezett képzései Békéscsabán: V szervezésében szeptember 18-án adókedvezménnyel, részletfizetéssel. Kérje tájékoztatónkat! ♦ felsőfokú pénzügyi szakügyintéző (tandíjmentesen, diákhitellel, 2 év Békéscsabán) ♦ posztgraduális képzések (2 év). Cím: Békéscsaba, Kinizsi u. 5. Tel.: (66) 52-00-72. bekescsaba@perfekt.hu www.perfekt.hu (OKÉV: 07-0041-02, FAT: 0036) További felsőfokú, szakmát adó OKJ-képzések diplomával rendelkezőknek: ❖ adótanácsadó | ❖ okleveles adószakértő : ♦> okleveles pénzügyi revizor.