Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-04 / 154. szám
16. OLDAL — 2003. JÚUUS 4., PÉNTEK SPORT fcBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Maczik Róbert ismét győzött Békés A napokban tért haza Németországból Maczik Róbert és edző édesapja Maczik Pál, ahol a Kecs- kemét-Budapest vegyes csapat színeiben egy nagyszabású csapattalálkozón lépett kötelek közé a 64 kilós súlycsoportban. Ellenfele egy grúz származású, jó kötésű német bunyós volt, aki Murat Koko névre hallgat. Maczik Róbert minden menetben jobb volt ellenfelénél, s végül egyhangú pontozással nyert, jó öklözést bemutatva. E hét vége is zsúfolt lesz a békésiek számára, akik ismét Németországban, ezúttal Dacha- uban lépnek kötelek közé. A sör- fesztivállal egybekötött csapattalálkozón három Maczik-tanít- vány mutatkozik be. Maczik Róbert ismét a 64 kilósok között indul, Varga Balázs 91, Kurtucz Csaba pedig +91 kilóban bizonyíthat. Kurtucz Csaba egyébként még a télen hazatért a Vasasból nevelő egyesületébe, a Békésbe, ahol ismét Maczik Pál edző irányítja a felkészülését. Átigazolása folyamatban van. ■ Sinkendes legyőzte Cherechest Battonya A hetedik forduló küzdelmeit rendezték meg, valamint pótolták az első fordulóból elmaradt partikat a battonyai könyvtárban a tizenegyfordulós 31. Agrár Kupa sakkversenyen. Az elmaradt mérkőzések után Chereches — miután legyőzte Telbist - száz- százalékos teljesítménnyel vezette a mezőnyt, egy ponttal megelőzve Sinkovics nemzetközi mestert. A két sakkozó hetedik fordulóbeli rangadóján Sinkovics sikeresen hárította Chereches támadásait és végül nyert, így pontszámban utolérte riválisát. Eredmények. Elmaradt mérkőzések az 1. fordulóból: Terék (Battonya)—Venczel (Battonya) 1:0, Telbis (Battonya)-Chereches (Battonya) 0:1, Bajusz Gy. (Battonya)-Farkas (Arad) 0,5:0,5. 7. forduló: Terék-Deutch (Battonya) 0:1, Telbis-Hrabovszki (Battonya) 1:0, Chereches-Sinkovics (Bp.) 0:1, Farkas-Kreuzer (német) 0:1. Dön- teüenek: Bajusz Gy.-Kránicz (Bp. Statisztika), Venczel-Vigh (Mezőhegyes). Az élcsoport állása a 7. forduló után: 1-2. Chereches, Sinkovics 6-6 pont, 3. Kreuzer 5,5, 4-5. Deutch, Telbis 4-4, 6-7. Bajusz Gy., Kránicz 3,5- 3,5. (BAJUSZ) Csák János újabb elismerései Békéscsaba A napokban ismét örülhetett a postás látogatásának Csák János sakkfeladvány szerkesztő, lapunk sakkfeladvány rovatának szerkesztője, ugyanis újabb verseny elismeréseket kézbesítettek számára. Az Orbit újság 2002. évi kétlépéses szabadmatt kategóriában 72 szerző közül az első helyet szerezte meg. A Nikola Stolev-55 jubileumi verseny szabadmatt három lépésben kategóriában ugyancsak aranyérmes lett, itt 87 szerző közül. A Bakcsi-70 jubileumi versenyen sem tudták megelőzni, itt első lett húsz társa előtt. Bakcsi-70 kategóriában további két elismerést kapott Csák János. Végül öt dicséretet érdemelt ki az Európa Rochade 2003. évi szabadmatt versenyen. ■ Kupagyőztes Amazonok A Gyula és Környéke Kinder SC a fürdővárosban rendezte meg a hét végén kilenc csapat — köztük három Békés megyei — részvételével a III. Kun László női labdarúgó emléktornát, amelyen a győzelmet a Gyulai Amazonok együttese szerezte meg. Gyula Színvonalas mérkőzéseket, küzdelmes találkozókat láthatott a közönség a harmadik alkalommal kiírt viadalon, amelyen több NB I-es csapat is pályára lépett. A csoportmérkőzéseken százszázalékos gyulai együttes az elődöntőben 1— 0-ra nyert a játékos edző Molnámé lllich Irén góljával a Salgótarjáni Skorpió ellen és ezzel bejutott a hármas döntőbe. A fináléban a fürdővárosiak, jó játékkal magabiztosan 4-1-re verték az NB I-es Szentes együttesét, majd 2—0-ra nyertek Buják csapata ellen, így harmadik alkalommal is megérdemelten nyerték el a kupát. Végeredmény: 1. Gyulai Amazonok, 2. Cserhátgyöngyei Buják SC, 3. Szentes, 4. Salgótarjáni Skorpió SC, 5. Szolnoki MTE, 6. Dévaványai SE, 7. Apc, 8. Főnix SE Hatvan, 9. Békéscsabai Matadorok. Különdíjasok. Legjobb kapus: Liszkóczi Renáta (Salgótarján). Gólkirálynő: Siha Linda (Szentes). Legjobb mezőnyjátékos: Molnámé lllich Irén (Gyulai Amazonok). Legjobb hazai játékos: Béres Edit. A győztes gyulai csapat tagjai: Tulkán Ildikó, Szabó Tünde, Heidt Edina, Iszályné Lusztig Antónia, Tokajiné Szigeti Márta, Tokaji Adrienn, Béres Edit, Bogár Éva, Czeglédi Henrietta, Avramucz Mária, Árgyelán Zita és a játékos edző: Molnárné lllich Irén. ■ Elismerések a Sportújságírás Világnapján Kitüntették Hetven évvel azután, hogy Párizsban megalakult a világ sportújságíróinak szervezete, a közel ISO országot tömörítő szövetség elhatározta: július 2- át a sportújságírás világnapjává nyilvánítják. Kilencedik éve ezen a napon egy kicsit maguk is ünnepelhetnek a toliforgatók. Mint szerdán Tiszaújvárosban, ahol kollégánk Jávor Péter is kitüntetésben részesült. Tiszaújváros A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) jelenlévő képviselőinek Farkas Zoltán polgármester mutatta be a „sportvárost”, majd elismeréseket adtak át. Szekeres István, az MSÚSZ elnöke rövid köszöntőjét azzal zárta: munkahelyet kíván a szövetség mind a 450 tagjának. Együttműködési megállapodás aláírására is sor került a Magyar Labdarúgó Ligával, amely vállalta, hogy megfelelő munkakörülményeket és biztonságot nyújt a sportújságíróknak a különféle sporteseményeken. A tiszaújvárosi ünnepségen részt vett Mesterházy Attila, a gyermek-, ifjúsági és sportminisztérium politikai államtitkára, valamint Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatója is. Szarvas Mátyás remek visszatérése lapunk rovatvezetőjét, Jávor Pétert Lapuk sportrovat vezetője, Jávor Péter (balról) átveszi a világnapi elismerést Szekeres Istvántól, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökétől. a szerző felvétele Az idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Balaton kor Szupermaratoni, amely a Bécs-Budapest Szupermaratoni után a második leghosszabb magyarországi hosszútávfutó verseny, összesen 216 km. Balaton sítményét. A békéscsabai futó holtversenyben megszerzett mostani első helye remek eredmény a jövőre komoly feladatokra készülő sportembertől. Szarvas Mátyás teljesítményét tavaly elhunyt nagyszerű masszőré, a csanáda- pácai Tóth B. István emlékének és családjának ajánlja. Szarvas Mátyás eredményei a négy nap során. 1. nap: Balatona- liga-Fonyód, táv: 60 km — 4 óra 57 perc. 2. nap: Fonyód—Keszthely, táv: 34 km - 2 óra 51 perc. 3. nap: Keszthely-Zánka, táv: 55 km - 4 óra 49 perc. 4. nap: Zánka—Bala- tonaliga, táv: 67 km — 5 óra 33 perc. Összesített időeredmény: 18 óra 12 perc. Az elképesztő melegben megrendezett, négynapos viadalon nagyszerűen szerepelt Szarvas Mátyás, a Körösök Völgye Turista Egyesület (KVTE) sportolója, aki tulajdonképpen ezzel a versenynyel tért vissza, s ezzel mintegy rácáfolt azokra a hírekre, amelyek szerint már visszavonult. Szarvas Mátyás elmondása szerint: egyszerűen arról volt szó, hogy munkahelyi elfoglaltsága olyan mértékben lekötötte, hogy nem tudott edzeni, készülni a tőle megszokott módon a versenyekre. Nos, a visszatérés jól sikerült, hiszen a négynapos, 216 km-es, az utolsó két napon komoly szint- különbséget is magában foglaló versenyen önmagát is meglepve holtversenyben az élen végzett. A viadalról elmondható, hogy szinte a utolsó pülanaüg késhegyre menő küzdelmet vívott a zalaegerszegi Kösz Ferenccel, ám az utolsó nap utolsó méterein már kéz a kézben futottak át a célvonalon Balatonaligán, a Club Aligában mintegy elismerve egymás teljeBalra Szarvas Mátyás Röviden ASZTALITENISZ. Karádi Krisztina, az Orosháza Hunga- rotel ASE Extra Ligás női asztalitenisz-csapatának játékosa távozik klubjából. A rutinos versenyző a napokban egyéves szerződést írt alá az Extra Ligában szereplő Fastron AC Tolna csapatához. TENISZ. Szentesen fogott ütőt Hegyi Norbert, a Békéscsabai Előre TK fiatal versenyzője. A10 év alattiaknál induló fiú a Szentes Kupán ügyes tenisszel megnyerte a vigasztábla küzdelmeit. KISPÁLYÁS FOCI. Negyvenöt csapat nevezett a békéscsabai Esti Kupa kispályás labdarúgó- tornára, amelyet a Tréning Centerben rendeznek július végétől. A szervezők kérik, hogy július 4-én pénteken 12 óráig fizessék be a nevezési díjat azok a csapatok, amelyek még nem tették meg a Tréning Centerben Nemes Attilánál vagy Nemes Gábornál. TRIATLON. A Hatvan-Lőrinciben rendezett Aranyfácán Kupa országos ranglista versenyen a békéscsabai Kiskó Anna a junior lányoknál a harmadik, a szintén békéscsabai Bíró Zsolt az U 23 éves fiúk mezőnyében a második helyen végzett. Mindkét békéscsabai sportoló a Debreceni Oxigén színeiben versenyez. KAJAK-KENU. A közelmúltban Velencén megrendezett kajak-kenu diákolimpiái országos döntő keretében tartották meg a főiskolás bajnokságot, melyen a békési kajak négyes (Kovács Gábor, Vég Gábor, Budás Attila, Bereczki Dániel) megnyerte az 500 méteres számot. Ugyanezen a távon a Vég, Budás kajak kettes második, egyesben Vég hatodik lett. ÖKÖLVÍVÁS. Valószínűleg decemberben rendezik meg a Lennox Lewis-Vitalij Klicsko nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címmérkőzés visszavágóSportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS. Felkészülési mérkőzés: Szolnok-Békéscsabai Előre FC, Szolnok, 10.00. Barátságos labdarúgó-mérkőzés: Battonyai TKDebreceni VSC-Megaforce, Battonya, sporttelep, 17.00. STRANDRÖPLABDA. Békés megyei nyílt bajnokság második fordulója, Mezőberény, 9.00. TENISZ. Vésztő Kupa, Vésztő, 8.30. Barátságos csapattalálkozó: Békéscsabai Előre TK-Szabadkai vegyes, Békéscsaba, Kórház utca, 10.00. VASÁRNAP LOVASSPORT. Díjugrató bajnoki forduló, Békéscsaba, Gabonamúzeum melíetti pálya, 9.00. STRANDRÖPLABDA. Békés megyei nyilt bajnokság második fordulója, Mezőberény, 9.00. STREETBALL. Streetball Fesztivál, Békéscsaba, Csaba Center, 9.00. ■ Károlyi Csilla ismét bizonyított A hétvégén Hajdúszoboszlón rendezték meg az ifjúsági- és felnőtt uszonyos- és búvárúszó országos bajnokságot. Erős mezőny és remek eredmények jellemezték a versenyt, amelyen az Eötvös DPSE Orosháza sportolói tizenhét érmet nyertek. Szeniorok Szabadkán Hajdúszoboszló Mint Nemes Béla, az orosháziak vezetőedzője elmondta: az ifjúságiaknál még egy lehetőség adódik a versenyzők előtt a koreai világ- bajnokságra való kijutáshoz, s erre az öt egyéni bajnoki címet nyert Károlyi Csillának van a legnagyobb esélye. Károlyi a 100 nies uszonyos úszásban új országos ifjúsági csúcsot úszott, ami mindösszesen 0,17 mp-el marad el a válogatott keretbe való kerülés szintjéhez, de a szakember szerint minden adott ahhoz, hogy júliusban az orosházi serdülő- és junior országos bajnokságon teljesítse azt. A 14 éves Károlyi egyébként a felnőttek között is letette a névjegyét, négy számban jutott a döntőbe és az 50 m-es búvárúszásban ötödik lett. A csapat többi tagja is nagyszerűen versenyzett, amire a megszerzett 17 érem és az új egyéni csúcsok a bizonyíték. Az Eötvös DPSE eredményei. Lányok. Ifjúságiak. 50 m búvár úszás: 1. Károlyi Csilla 20,84, 2. Gelegonya R. 21,40, 5. Nemes A. 22,68, 6. Kiss Zs. 23,32, 7. Antali Sz. 23,60.100 m b. ú: 1. Károlyi Csilla 48,52, 3. Antali Sz. 51,02, 4. Nemes A. 51,87. 400 m b. ú: 3. Károlyi Cs. 3:59,61,4. Nemes A. 4:10,47, 6. Antali Sz. 4:32,55. 800 m b. ú: 3. Antali Sz. 9:05,61. 50 m uszonyos úszás: 2. Károlyi Cs. 21,76, 3. Gelegonya R. 22,94, 5. Nemes A. 24,14, 7. Kiss Zs. 24,44, 8. Horváth Zs. 24,51. 100 m u. ú: 1. Károlyi Csilla 46,36 (új országos ifjúsági csúcs), 4. Gelegonya R. 49,62, 5. Nemes A. 50,72, 6. Kiss Zs. 51,84, 8. Antali Sz. 53,01. 200 m u. ú.: 1. Károlyi Csilla 1:45,09, 4. Gelegonya R. 1:49,18, 5. Kiss Zs. 1:51,42,6. Nemes A. 1:52,87. 400 m u. ú.: 1. Károlyi Csilla 3:48,23,2. Gelegonya R. 3:51,86, 3. Kiss Zs. 3:53,91, 4. Nemes A. 3:57,83. 800 m u. ú.: 2. Nemes A. 8:03,07, 3. Gelegonya R. 8:08,29, 4. Kiss Zs. 8:14,24, 6. Horváth Zs. 8:30,64. 1500 m u. ú.: 2. Kiss Zs. 15:33,33, 3. Gelegonya R. 15:51,29, 4. Nemes A. 16:04,19, 4. Horváth Zs. 8:42,39.4x100 m váltó: 1. Eötvös DPSE (Károlyi Csilla, Nemes Andrea, Kiss Zsanett, Gelegonya Renáta) 3:19,34. 4x200 m váltó: 1. Eötvös DPSE (Károlyi Csilla, Nemes Andrea, Kiss Zsanett, Gelegonya Renáta) 7:23,03. Felnőttek. Nők. 50 m búvár ú.: 5. Károlyi Cs. 20,50. 50 m u. ú.: 6. Károlyi Cs. 21,96. 100 m u. ú.: 7. Károlyi Cs. 46,60. 400 m u. ú.: 8. Károlyi Cs. 3:48,76. Békés megyéből a Gyulai Kövizig- Várfürdő Búvárklub is képviseltette magát a viadalon és versenyzőik közül Demján Anikó 50 m búvárúszásban a 4. helyet szerezte meg, 22,48-as idővel, a 100 m-es uszonyos úszásban a 7. lett 51.90-el míg 50 m uszonyos úszásban a 13. helyen végzett 24,97-es idővel, v. l Battonyai parádé Battonya A déli határvárosra, Battonyára irányul a figyelem pénteken és szombaton, ahol Megaforce Parádé néven a helyi sporttelepen sztár együttesek (többek között a Romantic, a Christal, az R-GO, a De Ja Vu) és ismert sportolók részvételével nagyszabású rendezvényt tartanak. Ott lesz az olimpiai bajnok „gyűrű királyt”, Csollány Szilvesztert és a világ egyik legerősebb embere, Fekete Lászlót, valamint Hidi Miklós Guiness-rekorder motoros akrobata, no és az NB I-es labdarúgóbajnokság bronzérmesét, a Debreceni VSC-Megaforce együttesét. Szentes Lázár gárdája információink szerint teljes csapattal érkezik szombaton, hogy 17 órakor megmérkőzzön a házigazdákkal, a Lancast megyei I. osztály harmadik helyezettjével. A meccs játékvezetője a gyulai Megyebíró János FIFÁ-bíró lesz. ■ Szabadka A békéscsabai és gyulai szenior úszók Szabadkán jártak, ahol egy nagyszabású nemzetközi versenyen, a Ladóczky János-emlék- versenyen álltak rajthoz 15 egyesület csaknem kétszáz résztvevője társaságában. A Békés megyeiek eredményei. Férfiak. 50 m gyors. IV. kcs.: 1. dr. Legeza László (dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub, Gyula). 100 m gyors. I. kcs.: 1. Tóth Szilárd (Gyula). IV. kcs.: 1. dr. Legeza László. VII. kcs.: 2. Terdy (Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület). VIII. kcs.: 2 Pető (Békéscsaba). 400 m gyors. I. kcs.: 1. Tóth Szilárd. VII. kcs.: 2. Terdy. VIII. kcs.: 2. Pető. 50 m pillangó. IV. kcs.: 2. dr. Legeza. VIII. kcs.: 2. Pető, 3. Locskai (Békéscsaba). 100 m pillangó. IV. kcs.: 2. dr. Legeza. 50 m hát. VII. kcs.: 1. Terdy László. VIII. kcs.: 3. Locskai. 100 m hát. VII. kcs.: 1. Terdy László. 50 m mell. I. kcs.: 2. Tóth Sz., 3. Nagy-Pál (Békéscsaba) VIII. kcs.: 1. Pető László, 2. Locskai. 100 m mell. 1. kcs.: 2. Tóth Sz. VIII. kcs.: 1. Pető László, 2. Locskai. 200 m vegyes. VIII. kcs.: 2. Pető. Nők. 50 m gyors. I. kcs.: 2. Lipták (Békéscsaba). III. kcs.: 3. Fehér (Gyula). IV. kcs.: 2. Murnyák (Gyula). 400 m gyors. III. kcs.: 1. Fehér Edit. IV. kcs.: 2. Murnyák. VII. kcs.: 2. Csepeli (Békéscsaba). 50 m pillangó. I. kcs.: 2. Lipták. III. kcs.: 2. Fehér. IV. kcs.: 2. Murnyák. 100 m pillangó. III. kcs.: 3. dr. Vinczéné (Békéscsaba). 50 m hát. I. kcs.: 1. Lipták Éva. III. kcs.: 2. Fehér, 3. dr. Vinczéné. IV. kcs.: 3. Murnyák. VII. kcs.: 3. Csepeli. 100 m hát. III. kcs.: 1. Fehér Edit, 2. dr. Vinczéné. VII. kcs.: 3. Csepeli. 50 m mell. I. kcs.: 1. Lipták Éva. III. kcs.: 2. dr. Vinczéné. VII. kcs.: 3. dr. Kocsorné (Békéscsaba). 100 m mell. I. kcs.: 1. Lipták Éva. 200 m vegyes. III. kcs.: 1. Fehér Edit, 3. dr. Vinczéné. IV. kcs.: 2. Murnyák. VII. kcs.: 1. Csepeli Pálma. 4x50 m vegyes váltó. IV. kcs.: 1. Békéscsaba (Lipták, Csepeli, dr. Vinczéné, dr. Kocsomé). ■ I Sportújságírói életművéért Feleki László-díjat kapott- Novotny Zoltán, a rádiós sportújságírás klasszikusa, a szövetség egykori elnöke és Zsengellér Zsolt, a Képes Sport és a Sportfogadás korábbi munkatársa Három kollégájával együtt Világnapi elismerésben részesült Jávor Péter, lapunk sportrovatvezetője, aki 1978 óta dolgozik szerkesztőségünkben és szolgálja a megye sportéletét, kamatoztatva egykori válogatott, mi több, többszörös országos bajnok úszóként szerzett tapasztalatait. F,