Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-21 / 168. szám

ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT RFKF.S MEGYEI HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP A Gyulai Várfürdőben nem panaszkodhatnak, vendégeik száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest az év elejétől folyamatosan emelke­dett. A várfürdő megújult és az ideérkezők szeretnek itt lenni. motó: lehoczky péter Változnak az idegenforgalmi szokások? Ugyanannyi a külföldi, de több a belföldi vendég Alig van vendég a megye idegenforgalmi köz­pontjában, Gyulán — hallani lépten-nyomon. A polgármesteri hivatal városmarketing irodájá­nak vezetője, Borszéki Zoltán szerint nem ke­vesebb a turista Gyulán. Növekedett a város­ban töltött vendégéjszakák száma, és nőtt az önkormányzati idegenforgalmi adóbevétel is, s nem azért, mert az adómértéken emeltek vol­na. Az ugyanannyi, mint tavaly, éjszakánként és személyenként 300 forint. Békés megye Gyulavári Andrea, a gyulai székhelyű Békés Me­gyei Tourinform Iroda vezetője is hasonlóan tu­ristaforgalom-növekedésről tájékoztatott. Az iro­da reprezentatív felmérésre készül annak kiderí­tésére, hogy a számok­kal ellentétben miért ér­zékelnek kevesebb ven­déget a városban? A KSH adatai szerint Bé­kés megyébe ugyanany- nyi külföldi érkezett, mint tavaly, ám megnőtt a belföldi vendégek száma, így az elmúlt évi idegenforgalmat eddig meghaladja az idei. Dr. Albel Andor, a gyulai székhelyű Magyar Turizmus Rt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője arról tájékoztatott, Fürdővárosi adóbevétel Idegenforgalmi adóbevétel tavaly janu­ártól júniusig: 19,1 millió forint Idegenforgalmi adóbevétel idén január­tól júniusig: 23,4 millió forint hogy a szélsőséges időjárás - hosszú tél, hirte­len jött nyár - közepette a dél-alföldi régióban a tavalyihoz képest januártól májusig a vendég­szám növekedése meghaladta a 7 százalékot, míg a vendégéjszakaszám csaknem 11 százalék­kal nőtt. A magyarországi régiók között itt a leg­nagyobb arányú a növekedés, ami jelenleg a ha­todik helyre sorolja térségünket a hazai idegen- forgalom vendég- és vendégéjszaka-számában. A régióban a kereskedelmi szálláshelyeken re­gisztrált külföldi és belföldi látogatók aránya fo­kozatosan eltolódik a belföldiek javára. A belföl­di vendégszám-növekedés különösen Békés me­gyében jelentős, 27 százalékos, a külföldi látoga­tók száma stagnál, míg Bács-Kiskun és Csongrád megyében visszaesett. Külföldről a régióba Né­metországból, Olaszor­szágból és Romániából érkezett a legtöbb turis­ta. Az osztrák látogatók száma csökkent, de to­vább maradnak, mint korábban. A csökkenés oka vélhetően továbbra is a nehéz megközelíthetőség. A szintén fejlesz­tett nyugat-dunántúli fürdőket könnyebben el­érik az osztrákok. A fürdőknél az árelőny hoz­hat vendégszámbővülést. (Folytatás az 5. oldalon) ANGIKÉ? ÉLELMISZER-NAGYKERESKEDELEM MANCS ÜDÍTŐ (rostos, 5 fos) 199 Ft! Békéscsaba, Kétegyházi út 7. Tel./fax: (66) 520-790. Csak viszonteladókat szolgálunk ki! AKCIÓ AGIP KENŐANYAGOK!«. Diesel motorolajok ; Hidraulikaolajok ? Hajtóműolajok Hidrauukatömlők (400 BAR.) P.Z.S. Vállalkozás, Békéscsaba, Péki u. 9. Tel.: (66) 453-640, (66) 4544)51. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E mail: szerk.bekes@axels.hu Interjú ________ Dr . Kurucz Ferenc főkapitány szerint akinek nincs vaj a fején, azt nem irritálja az intézkedés. (4. oldal) VÉLEMÉNY Jegyzetében , Bede Zsóka a nyaralás hazai és külföldi elérhetőségén elmélkedik. (5. oldal) 03168 9 771215 106016 Rendpárti polgárőrök Békésben A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége és Csorvás önkor­mányzata megyei polgárőr­napot rendezett a nagyköz­ségben. A megye 41 egyesüle­tének csaknem ezer önkénte­se szórakozott, bemutatózott a csorvásiak sportpályáján szombaton. Csorvás A polgárőmapok kifejezik a moz­galom erejét, elkötelezettségét a rendpártiság mellett - e szavak­kal köszöntötte Békés megye pol­gárőreit a megyei randevún dr. Túrós András, az Országos Pol­gárőr Szövetség elnöke. Ahogy fo­galmazott: az önkéntesek első vo­nalbeli bűnmegelőzők, akik arra törekszenek, hogy a rendőrség­gel, a határőrséggel minél tartal­Gépkocsiadomány A Békés Megyei Polgárőr Szövetség fon­tos láncszeme a mozgalomnak. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a megyei elnök Csorváson jelentette be, hogy a kétegyházi polgárőrök Lada Niva gépko­csit, a békésszentandrásiak Opelt kap­tak, öt település (Békésszentandrás, Bélmegyer, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Körösnagyharsány) egyesülete pedig 100 ezer forint támogatással gyarapodott masabb együttműködést alakít­hassanak ki. Ez az összhang adja meg a polgárőrmozgalom szak­maiságát. Magyarország, azon- belül Békés megye közbiztonsága kiegyensúlyozott, ez a polgár­őröknek is köszönhető — hangsú­lyozta az országos elnök, majd el­ismeréseket adott át példás szol­gálat ellátásért. Köböl Károlynak (Nagykamarás), Szuda Balázsnak (Újkígyós), Pántya Jánosnak (Bélmegyer), Braun Györgynek (Gyomaendrőd) és Kajári György­nek (Sarkad). Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőr Szövetség elnöke 16 polgárőrt jutalmazott. Kónya János rendőr százados, Zsótér Attila rendőr hadnagy, Csizmadia János határőr őrnagy és Pardi Géza határőr őrnagy a polgárőrség, valamint a rendőrség és a határőrség közötti együttműködés erősítésé­ben szerzett érdemeiért vehetett át elismeréseket. Az egész napos program játékos versenyekkel, be­mutatókkal folytatódott, miközben az egyesületek a csorvási sportpálya szinte minden szegletében felállí­tották bográcsaikat és bene­veztek a pörköltfőző ver­senybe. CSETE ILONA A világsikerű Ford rcc O /o kezdő befizetéssel, vagy akár 650 OOO Ft árelőnnyel megvásárolható. 0 CSAK MOST! 0 CSAK NÁLUNK! 0 CSAK A KÉSZLET EREJÉIG! Vegyes átlagfogyasztás: 5,4-9,4 1/100 km, C02-kibocsátás: 142-222 g/km. BÉKÉSCSABA, Szarvasi út 79. Telefon: (66) 520-300. www.fordhovany.hu A y if J / „EZEREGYÉV” - ELTÁNCOLT TÖRTÉNELEM, (s) A szolnoki Sziglige­ti Színházból indult, s azóta - méltán - világhírre szert tett budapesti ExperiOance társu­lat szórakoztatta szombaton a Kígyósi kastélyjátékok közönségét. A rendkívül látványos és saját zenei anyagot - népzenei válogatásokat, valamint feldolgozásokat - felhasználó produkció a magyar néptáncot modern mozdulatelemekkel is ötvözte. A társulat a magyar történelmet a teremetés szerves folytatásaként, a jó és rossz örökös harcaként mutatta be sok humorral, és ami lényeges, optimistán tekintve a jövőbe. d*otói kovács Erzsébet Csak figyelmeztetések ként gyermekek késői diszkós je­lenléte miatt kellett intézkedniük. Az APEH és a munkavédelmi fel­ügyelőség munkatársai is részt vet­tek az akcióban. Az adóhatóság képviselői elsősorban a nyugtaadás elmulasztása, a munkavédelmi fel­ügyelők pedig néhány esetben a foglalkoztatás szabályának be nem tartása miatt intézkedtek. _____ici Re ndőrségi szempontból csen­des éjszaka volt a pénteki. A razziázóknak csak figyelmez­tetésekkel kellett élniük. Békéscsaba Több mint 30 szórakozóhelyet láto­gattak meg a bűnügyi, közbizton­sági akció keretében a rendőrök pénteken a megyeszékhelyen. Fő­CSABA AUTOHAZ KFT., Békéscsaba, Gyulai út 65/2. Tel.: (66) 520-920. Fax: (66) 520-940. www.csabaauto.hu u hangú, a Csaba Autó 03. július 25—2 G, J *'\Vd Legújabb akcióinkat most báli hangulatban fogjuk Önöknek felkínálni. Jöjjön el márkakereskedésünkbe július 25-énI Meghosszabbított nyitva tartással és megdöbbentő Anna-báli hangulattal várunk minden kedves Érdeklődőt! Mit is kínálhat egy ilyen alkalom Önnek? Báli hangulatot zenével, hidegtálakkal, bálhoz méltó ruhákkal, meglepetésekkel és nyereményekkel! Aki 2I-éii vagyí^íNáty vásároljam Cg új autóját ajándékba ka phagÚ^ kéMzejrn^ps,hétvégét a balatonfüredit HapiiiltóKótfIbenI (Közvetlen Balaton-parton, uszoda, szauna, zárt parkoló, svédasztalos reggeli.) FELIALALLIí,K_Ó_NNEK BÁLI AKCIÓINKAT:-Vegyen Skoda Fabia Classic Limuzint, Sedant, vagy Combit és most a klímát ajándékba kapja! MELEGBEN AJÁNLJUK! Használt, régi roncs autóját számítássá be 300 000 Ft-ért Skoda Fabia Limuzinba vagy Sedanba, 350 000 Ft-ért FabiaCombiba. RÁNtfJZÁMÍTHATl- Vegyen Octavia Cool 1.6 102 LE-s modellt ajándék klímával, biztonsági extrákkal most a lehető legkedvezőbb áron, 3 780 OOO Ft-ért!^ Kérje akciós tartozéklistánkat értékesítőinktől! Jöjjön el a Csaba Autóház által rendezett Anna-bálra: a finom i hangulatról és a kellemes közérzetről a Csaba Autóház gondoskodik! Nyitva tartás: pénteken reggel 8 órától este 10 óráig, szombaton 9 órától 13 óráig! > V

Next

/
Oldalképek
Tartalom