Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-19 / 167. szám

2003. JÚLIUS 19., SZOMBAT - 11. OLDAL Kit érdekel egy mozgássérült gyermek a sivatag középért? A harminchatos sorszámú vietnami kisfiú álma Matimi Malembo öt esztendős, és Közép-Afrikában jár iskolába. Az idegenek kéré­sére, szomorú barna szemével egy pillanatra belebámul a kamerába. Szakadt póló­jában egy percre felhagy a szaladgálással, és a képről most engem néz. Matimi nem igazán érti, miért fotózzák, és el sem tudja képzelni, hogy fényképét egy idegen em­ber nézze valahol, egy egészen más kontinensen, Európában, Magyarországon. minden apróság beszél angolul, de Észak-Koreában például nem tudjuk ga­rantálni a folyamatos kapcsolattartást, az összeg viszont mindenképpen eljut a vá­lasztott kisgyermekhez.- Milyen kapcsolat alakulhat ki egy- egy látogatás során?- Iszonyú lelkierőt követel a munka. Éppen az említett szahará diagnosztizá­lás során hoztak a sátrunkba egy négy­Az utóbbi közel harminc év alatt senkit nem érdekeltek a Szahara közepén élő beteg gyerekek. dön fekvő apróságok félelmét, betegséget, szegénységet sugárzott békés otthonaink­ba. Egy magyar misszió útjáról készültek a felvételek. Tagjai messzi földre utaztak, hogy a külföldön már jól bevált gyakorla­tot követve, tovább terjesszék a „Fogadj örökbe egy gyermeket” segítő mozgalmat. A Baptista Szeretetszolgálat több ország­iban működő próbálkozásáról Révész Szil­via programigazgatóval beszélgettünk. — Két esztendeje kezdtük a „Fogadj örökbe egy gyermeket” mozgalmat - me­séli Szilvia. - Nemcsak a kambodzsai ott­hon árváit vettük szárnyaink alá, hanem Észak-Korea, Mongólia, Vietnam és Kö- zép-Afrika tájaira, de Kárpátaljára, vala­mint a Vajdaságba is eljutottunk. Az árva gyerekek számunkra elké­pesztő körülmények között élnek, tulajdonképpen egy­mást nevelgetve tengetik mindennapjaikat. Mikor elő­ször látogattunk el a kambo­dzsai otthonba, láttuk, hogy a nagyobbak mosnak a ki­csikre, tanítgatják őket, fel­nőtt felügyelet mellett telje­sen egymásra vannak utalva a szegénységben. A nélkülö­zés miatt gyógyszert csak az öt éven aluliak kaptak, sok alapvető berendezés mellett víztisztító berendezés sem volt az otthonban. Akkor született az ötlet, hogy a kül­földön már bevált módszert, az úgynevezett egyéves örökbefogadást alkalmazzuk Magyarországon. ellátására fordítják. A segítők fényképet kapnak a gyerekekről, írhatnak nekik, s fo­lyamatosan kapcsolatot tarthatnak velük. Idővel eljutottunk nyugat-szaharai „ „ „ menekülttáborokba is, ahol huszon­hét éve 270 ezren tengetik életüket az éhínségtől és betegségtől fenye­getve. Felfigyeltünk az ottani közös­ségekben árrá, hogy rendkívül sok a mozgássérült fiatal, akik semmiféle segítséget nem kapnak életükhöz a sivatag közepén. A szakemberek ál­tal végzett diagnosztizálás során kiderült, hogy nem velük született fogyatékosságról van szó, hanem a legtöbb esetben lejárt szérumoktól, vagy fertőzött fecskendőktől betegedtek meg a gyerekek. harminc év alatt senkit nem érdekeltek a Szahara közepén élő mozgássérültek.- Sokakban felmerül a kérdés, hogy Milyen címen segíthetünk? Magyar Baptista Szeretetszolgálat 1390 Budapest 62, pf. 241. Tel: 30/314-0870 www.fogadjorokbe.hu tényleg a rászorulókhoz jut-e el a támogatás...- A pártfogolt gyermekekkel levelezni is lehet, bár minden program esetében más és más a lehetőség. Afrikában szinte Vietnamban a beteg piciket a földre fektetik, kiáltásuk, sírásuk nemigen talál vigasztalásra. éves, halmozottan sérült kisfiút. A gyer­mek mindamellett, hogy süket és vak volt, a születés során mind a négy végtagja 4 megsérült. A vizsgálatkor érzékelhető volt, hogy minden mozdulat iszonyú fájdalmat okoz neki. Sosem láttam még olyan arcot, amely ilyen néma kiáltás­ba torzult, mint ezé a kisfiúé... Láttunk olyat is, hogy a cseperedő kisgyermek mind a négy végtagját hosszú időn át kikötötték, hogy a sok testvér mellett ne legyen vele gond, ne izegjen- mozogjon, ne mászkáljon mindenfelé, így az izmok egy idő után elsorvadtak. Igazán szívet szorító órákban volt ré­szünk a felmérések során. Vietnamban ta­lán még szomorúbb a helyzet, a beteg pi­ciket a földre fektetik, kiáltá­suk, sírásuk nemigen talál vigasztalásra. Mindenkép­pen fontos, hogy egyre több ember segítsen, hiszen, ha már egy kis élet feltételeit jobbá tudjuk tenni, már ak­kor is megérte. E sorok írója befejezésül hadd legyen szubjektív: egy közeli ismerősöm éppen vi­etnami kisgyermeket segít egy éven át. A harminchatos sorszámú kicsit kapta meg. A fotón a kisgyermek szundi­kál. Álmában arcán az izmok bizonyosan néha megrándul­nak. Talán csak éppen annyi­ra, hogy nehogy gyorsan fel­ébredjen erre a világra, ahol még neve sincs... B. Párkányi Adrienn Omlásveszély Finoman szólva is rossz a helyzet. A gaz­dasági, amelynek nyomasztó gondjai egyelőre még nem nehezednek ránk. De árnyai egyre rémisztőbbek. A helyzet drámaiságát csak fokozza, hogy a kor­mány újabb és újabb szociális intézke­déseket jelent be, azt sugallva, mintha min­den rendben lenne: tessék nyugodtan aludni, költekezni, hi­telre vásárolni, nyaral­ni, mert a gazdaság tör előre, mint a győ­zelmi zászló. Ezzel szemben az elemzők egyenesen vészhelyzetről be­szélnek, s arra figyelmeztetnek, hogy Magyarország a kelet-európai térség gaz­dasági értelemben vett vezető országából sereghajtóvá ,,küzdötte le" magát. Bizo­nyíték erre, hogy az év eddig eltelt hó­napjaiban a bejövő tőke nagysága afri­kai szintre csökkent. Van aki úgy látja, ilyen helyzetben felelős politikus nem megy el szabadságra. S ha nem megy el, akkor megpróbálja megfordítani a ked­vezőtlen folyamatokat. Mások .................................. úg y véleked­nek, nagy a baj, de an­nál még na­gyobb gond, hogy a la- «*»»•••••••«*»»» kosság ebből mit sem érez. Költekezik, mintha ver­senyképes gazdaság állna mögötte, pe­dig a tönk szélén áll az ország, s vele mi is. Nagy biztonsággal megjósolható - állítják -, hogy Medgyessy-csomaggal vagy anélkül jövőre csökken a reáljöve­delem, nem lesz miből inflációarányos béremelést fizetni, nő a munkanélküli­ség, bedugulnak a plusz jövedelmi for­rások, amelyekből sokan most felvett hiteleiket törlesztenék. A jóléti rend­szerváltás hajója megfeneklett, az orr már a zátonyt éri, de minden gőz még a kürtön. Úgy vélik, a tragikus helyzetből a közszféra karcsúsításán kérésziül visz a kivezető út. Miközben a termelő ága­zatokban a rendszerváltást követően tömeges leépítések történtek, s ezzel párhuzamosan a hatékonyság jelentő­sen növekedett, az egészségügy, az ok­tatás, a közigazgatás szinte moccanat­lan. Lényegében változatlan létszám­mal, a korábbinál magasabb költség­gel működik és ellenáll minden átszer­vezési törekvésnek. Sőt - okkal vagy ok nélkül - egyre csak követel és mind több pénzt emészt fel anélkül, hogy cserébe hatékonyságot ígérne. Elegen­dő egy-egy település költségvetésére rá­nézni, s érzékelhető, miről van szó. Erős, érdekeit a szakszervezetei útján, s a neki kiszolgáltatottak mozgósításá­val érvényesíteni tudó ágazatról van szó. Nem véletlen, hogy kilencven óta mindegyik kormány gyáva volt hozzá nyúlni. A jelek szerint úgy néz ki, nincs to­vább: a bürokrácia fölfalja a gazdasá­got. Nagy kérdés, lesz-e ereje és bátorsá­ga mindezt felismerni a kormánynak és változtatni a helyzeten, vagy úszik to­vább a népszerűség árján. Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu Kiss László Drága Hakapeszimaki, kezdhetném úgy­is, hogy leveled megkaptam, és nagy örömet oko­zott, hogy újra lát­lak, hogy ismét megmutatkoztál, és lám, máris így kezdtem, pedig, hidd el, a gondolat •megelőzte a tettet, ergo lett volna lehetőségem, mégsem így jártam el. Kérded, miért? Jelentkezésed nem volt ugyanis meg­lepetés. Nem pusztán azért, mert mind többször jutott eszembe a napokban gyermekien kedves arcod, azzal a két nem túlságosan mélyen ülő kerek kávé­barna szemmel, plezúros pofácskáddal együtt pedig a méltatlanul száműzött hetyke bajusz és az elmaradhatatlan táblacsoki, hanem azért is, mert éppen Móka Miklós lakásán üldögéltem, aki szokásos kávézásunk közben egyszerre örvendezni kezdett, hogy ohókám, ka­pott Tőled levelet, ha úgy tetszik, jel­zést, arról, hogy életben vagy, és nem csak hogy életben vagy, de remekül is érzed magad, pompásan szórakozol, nézzem csak, szedett elő valahonnan egy kis Junosztyot, és megelevenedett a kistévé képernyője, és benne egy bohó- kás figura táncot lejtett, miközben a sa­rokba állított pulton egy furcsa szerzet, elálló fülekkel, édességet követelt, és durcásan fenyegette az őt csitítani igyekvő főbiztost, és épp lendült már a keze, hogy rárabolva az utolsó tábla csokira végleg lehúzza a rolót, amikor Móka Miklós egyszerre félbeszakította a filmet, hogy ő valamiért úgy sejti, olyan érzése támadt, hogy itt az ideje az indulásnak, igyekezzem csak hazafelé, és igazán nem akarja elárulni, minden­esetre szedjem a lábam, s ne mulasz- szam el meglesni a postaládát sem. Megörültem, hogyisne, imádok levelet kapni, csak hát amióta van ez a nagy virtuális valóság, ritkábban nyitogatom a levelesládát, pedig az az igazi, a házi­lag ácsolt, madáretetőszerű kis levél- szekrény, amiből oly kedves bír lenni az üzenet, különösen ha, drága Haka­peszimaki, baráti ölelésről számol be. Es ahogy a levelesládából is az ó, a ko­pottas, az avitt a jó, a szép és a kedves, úgy élményből is rendre az kívánkozik művészféle ajkára, ami elmúlt, ami tá­vol, és amit éppen ezért nem olyan könnyű felismerni, mint ahogy azt első ránézésre az ember gondolná, és ami a legszörnyűbb, hogy nem is a szemmel van a baj. (Drága Hakapeszimaki, min­derről nekem Darvasi László szegedi prózaművész ötlik eszembe, aki vala­hogy imigyen fogalmazott Háy János határsértő prózaművész rajzai kapcsán, a szomorúmanókat nézve, tehát hogy ez minden valószínűség szerint, sőt minden bizonnyal: művészet. Amit on­nan tudunk, nem pontosan idézem, on­nan tudsz, tudói, hogy nézed, nézed - és akkor egyszercsak fáj.) És nem teszek én egyebet e helyütt, kedves régi ismerős, csupán megsúgom neked: napról napra mind világosabban látom és tudom, hogy aligha bírok sza­badulni a béklyóból, amit a Körös-part és a dédszüleim háza jelent számomra, máskülönben miért fordulna elő az a ma teljességgel lehetetlennek tetsző helyzet, hogy belépve szobájukba, úgy érzem, élnek, hogy itt (ott?) vannak, és orromban motoszkál a pállott ágynemű reggeli szaga, dédi pedig bizonyára az udvarvégi favécé felé tipeg, míg táti a sérvkötővel bajlódik, de nem merek szellőztetni, mert az a dédi reszortja, annak tisztességgel kitaposott útja van, az, a szellőztetés, drága Hakapeszi­maki, rituálé, sorban elhúzni a spalettá- kat, egy levitézlett tésztagyúróval kitá­masztani a függönyt, és akkor jöhet a nyitás, a nyitással a rigók és a napfény, a napfénnyel a szellő és az udvarias zi- zegés a szilvafák alól, a szellővel és a zi- zegéssel Szalay bácsi, amint a tejesem­berhez biceg, Szalay bácsival pedig az Árnyas utca öt, a Kati néniék háza, amelynek a romjain a minap leltem rá egy megfakult szalmadarabra, képeslap a múltból, falrészlet, továbbmegyek: fa- liszőnyegrészlet, de már nem emlék­szem, hová tettem, amin nincs mit cso­dálkozni - a felnőtt, ahogy Márai írja, rosszul emlékszik —, szóval, drága Hakapeszimaki, a szellőztetéssel, han­gozzék bármilyen elcsépelten: a nyár. A nyárral együtt pedig egy göndör buksi, kócos hülyegyerek, ahogy a ké­sőre nyúlt reggeli végeztével cukros nyalánkságot majszol a tévé előtt, mert szünidő van, és a Zsebtévé után az ab­lakhoz áll, ahonnan pompás rálátás nyí­lik az Árnyas utca keskeny aszfaltsza­lagjára, amelyen éppen akkor, délidő­ben, a Zsebtévé után indul meg az élet, vagy, drága Barátom, ellenkezőleg, ép­pen akkor ér véget. Minden gőz még a kürtön. Nemrégiben szomorú képsorokat nézhet­tünk végig egy kambodzsai gyermekott­hon mindennapjáról, melyet váaha ha­zánk fiá építettek. A film sebes arcú, föl­- Mit jelent a képletes örökbefogadás? — A segítem kívánók egy esztendőre vál­■ lalnak pártfogói szerepet, ami havi három­■ ezer forintot jelent. Az összeget a gyerekek- Mit tud tenni ilyenkor a szeretetszol­gálat?- Mivel azt valljuk, hogy nem háat, hanem hálót kell adni a rászorultaknak, egy mozgássérültek részére kidolgozott, hazánkban jól működő módszert próbál­tunk továbbadni Afrikában. Az anyák sírva jöttek a kijelölt sátorba, s köszöne­tét mondtak azért, hogy foglalkoztunk az ottani beteg kicsikkel; az utóbbi közel

Next

/
Oldalképek
Tartalom