Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-12 / 161. szám
2003. JÚLIUS 12., SZOMBAT - 5. OLDAL I HÍRLAP MEG YEI KÖRKÉP A SZLOVÁK KULTÚRA ESTJE, (vm) Békéscsabán, a Városházi estéken szlovák és csabai tehetségek is bemutatkoztak. Fellépett Lóczi Klára, a Zürichi Zeneakadémia magánénekese, Székács Csilla oboaművész (képünkön) és Sutyinszky Beáta fuvolaművész. A hatodik szlovák est nagy sikeréhez a Békéscsabai Vonós Kamarazenekar is hozzájárult. Tóth István zenekarvezető elmondta: jövő héten pénteken a Szabadkígyósi napokon Strauss műveiből játszanak keringőket, csárdásokat. »om veress erzsi Tűzijátékkal zárul a Center-napok A szervezők szerint egyre magasabb a programok színvonala Ma van a kilencedik, zárónapja a Csaba Center-napoknak, a szervezők búcsúzóul minden eddiginél látványosabb tűzijátékkal szeretnének egy évre elköszönni a vidék egyik legnagyobb szórakoztató programsorozataként jellemzett békéscsabai rendezvénytől. Zsibrita Pál, a bevásárló- és szórakoztatóközpontot működtető Csaba Center Invest Kft. és a létesítmény igazgatója, Hrabovszki György összegezte az eseménysorozatot. Békéscsaba Három igazi sztár lesz a „főmenü” a mai záróprogramban, Krisz Rudi és Ganxsta Zolee mellett fellép Charlie is. Nyitásként szerepelt már tűzijáték, de a mára ígért fényparádé nemcsak elődjét, hanem valószínűleg a térségben , eddig látottakat is.meghaladja látványában — véli a két vezető. — A sikernek köszönhetően a bérlők önként támogatták a zárónap látványosságát - mondja Hrabovszki György. - így maradandó keretet adhatunk a sok vendégünk által a vidéki rendezvények egyik legnagyobbikának titulált Csaba CenBabák Mihály: nincsenek elit iskolák — Én nem szegénységpárti vagyok. Azt szeretném, ha tehetős családok élnének a városban. Sajnos, a szarvasiak nem tehetősek — mondotta Babák Mihály, Szarvas polgármestere, aki Elit iskolák tehetős családoknak? című, július 11-én megjelent cikkünkre reagált. Szarvas ÉRETTSÉGI UTÁN. (cs) Az orosházi Magyar Királyi Állami Mezőgazdasági Középiskola 1943-ban végzett diákjai 60 éves érettségi találkozójukat tartották a közelmúltban. A 11 élő diáktárs közül 9 jelent meg e jeles eseményen, ahol az egykori mezőgazdász, dr. Kiss A. Sándor vegyészprofesszor bemutatta az iskolaévekről szóló második kötetét (2002-ben jelent meg az Osztályfőnök úr tisztelettel jelentem című könyv). A szerző az Érettségi után című munkájának ismertetésekor megidézte legendás hírű osztályfőnökük, Holecska Gyula alakját, elismeréssel szólt mindazokról, akik a 420 oldalon megosztották élményeiket, gondolataikat az olvasókkal. ÚJ ELNÖK, (y) A Marx Károly Társaság Békés Megyei Tagozata tisztújító ülésen egy évre Nagy Imrét választotta a tagozat elnökének. Az új számvizsgáló Nádházi János. TEMPLOMFELÚJÍTÁS. (i) Füzesgyarmaton - több millió forint értékű beruházásként - elkezdődött a 200 esztendővel ezelőtt épült református templom épületének felújítása. A gyarmati önkormányzat lehetőségei szerint készpénzzel, valamint szakipari és segédmunkákkal is támogatja isten házának felújítását. VÉRADÁS, (z) A Magyar Vöröskereszt békési szervezete július 30-án, szerdán nyolc órától tizenegy óráig a nyugdíjasok közösségi házában - az egykori MHSZ épületében - térítésmentes véradást szervez. A szervezőiedéiben a véradókat a Sarokház vendéglőben ebéden látják vendégül. KERESKEDELEM, (i) Vésztőn jelenleg 92 bolt és 38 vendéglátó-ipari egység működik. A boltok „toplistáját” az élelmiszer- és vegyesboltok vezetik: 29 létesítmény található a településen. A vendéglátó-ipari egységeknél a kocsmák és zenés szórakozóhelyek vezetnek, amelyekből 38 várja vendégeit Vésztőn. KEREKEK KÖZÉ. (y) Medgyes- egyházán dinnyeszedés közben súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett egy fiatal férfi, amikor egy traktor vontatta pótkocsin állva beesett a kerekek közé. A kerekek ugyan nem haladtak át a testén, de a járműre felakadva a traktor több méteren át vonszolta maga mögött a sérültet, mire a vezető felfigyelt a balesetre. KERÉKPÁROS, (y) Békéscsabán tegnap két kerékpáros összeütközött. Egyikük súlyos sérülést szenvedett. Szarvason nincsenek elit iskolák - szögezte le Babák Mihály, Földesi Zoltán szocialista országgyűlési képviselő július 10-ei sajtótájékoztatójáról szóló tudósításunkra reagálva. A polgármester hozzátette: az elit iskola műszaki és tartalmi értelemben az új évezred elvárásait követi, és a szülők tandíjat fizetnek. Bár a most folyó beruházásokkal jelentősen csökken ez a hátrány, elit iskola később sem lesz a városban. Sajnos tehetős családok sem élnek ezen a vidéken, jelenleg 2100 gyermek szorul segélyre. A polgármester szólt arról is, hogy a pedagógusok elbocsátása elsősorban a csökkenő gyermeklétszámmal függ össze. Félő, hogy az új oktatási törvény miatt újabb elbocsátások történnek. Az oktatási intézmények külső fenntartóhoz kerülése kapcsán a polgármester emlékeztetett rá: a kormány a pedagógusbérről nem gondoskodott és a normatívákat sem emelte. Az oktatási intézmények állami finanszírozási problémái miatt a költségvetésben nagy a feszültség, a működési hiány százmillió forint. Az országos szlovák önkormányzat fenntartásába kerülést maga a szlovák iskola tartja biztonságosabbnak. Az országos önkormányzat képes finanszírozni az iskola évről évre növekvő működési kiadását. — Szeretnénk túlélni azt a köz- gazdasági helyzetet, amit a mostani kormány okozott. Ebben szerencsére az intézményeink együttműködőek - nyilatkozta Babák Mihály. ___________ Cs.r. PAP ÍRTEKERCSEKBŐL ÚTTORLASZ. (cs) A rádió kora reggeli híradásai arról tájékoztatták a hallgatókat pénteken, hogy a 47. számú főútvonal Csorvás és Békéscsaba közötti szakaszán a rendőrség eltereli a forgalmat, mert egy teherautó felborult, a rakomány akadályozza az előrehaladást. Felvételünk és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletesétől kapott tájékoztatás szerint, nyomdaipari célra papírtekercseket szállított egy Mercedes típusú teherautó, amikor az enyhén balra ívelő kanyarban „bebicskázott" és a pótkocsival együtt árokba borult 5 órakor. Személyi sérülés nem történt, a jármű műszaki mentésével és az út szabaddá tételével 9 órára végeztek. d-fotó, lehoczky péter Kisebbségi javaslatok Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Ön- kormányzata legutóbbi ülésén megvitatta a kisebbségi jogszabályok módosításának aktuális kérdéseit, az előadó Grósz György elnök volt. Békéscsaba Grósz György elmondta, hogy a jelöltek elfogadását szigorítani kell. Fontosnak tartja, hogy Budapesten ne kerületenként, hanem fővárosi szinten legyen kisebbségi választás, valamint a kisebbségi önkormányzatok részére a pénzátadás ne a települési önkormányzat költségvetésén keresztül, hanem közvetlenül történjen. Arról is szó volt, hogy a minimális ülések számát hatról nyolcra kellene növelni. Grósz György végül az országos kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a tiszteletdíjakat törvényileg kellene szabályozni, s hogy az ön- kormányzaton belüli elosztás is szabályozott legyen. _______H. cs. VÉ LEMÉNY CSATH RÓZA Egymást segítették talpra állni. Sorsok, találkozások Először fürdőruhában, majd csipkés fehérneműben vonultak körbe. Mosolyogtak, a tekintetünket keresték és kacéran pózoltak fotós kollégám gépe előtt. Kilenc asszony, akinek a sorsa egy ponton találkozott. Az emlőműtétjük után lettek a speciális fehérneműt forgalmazó cég manökenjei. A rehabüitáció nem hétköznapi, de hatásos módjára leltek. Egymást segítették talpra állni, s közben annyi szeretettartalékot és erőt gyűjtöttek, hogy abból másoknak is jut. A magabiztos fellépés, a zenére ringó csípő, a testük vállalása mindennél hitelesebben bizonyítja, a mellrákból is fel lehet gyógyulni, és egy asszony a műtét után is ízig-vérig nő marad. A személyes példa meggyőző erejét egyetlen patikaszer sem pótolhatja - ezt vallja az a szarvasi onkológiai szakasszisztens, aki a rendelőintézetben eddig is leültette egymás mellé a műtét előtt álló beteget és a hasonló problémából felgyógyultat. Az eredményt látva határozta el, hogy klubot szervez, amely a rehabilitáció hatékony része lehet. A rendhagyó divatbemutató és a kapcsolódó előadások figyelemfelkeltőnek bizonyultak, mert a napokban tartott klubalapító összejövetelre tizenöten mentek el. Rákbetegek és gyógyultak; a legfiatalabb alig múlt harminc, a legidősebb közel a nyolcvanhoz, nők, férfiak vegyesen. Nem búsulni akarnak, hanem élni. Mégpedig jól élni, sőt jobban, mint előtte. Ehhez kellenek a társaktól kapott tapasztalatok, az egészségügyi szakemberektől hallott életmódbeli tanácsok, és kell az érdekképviselet is, amelyet a klub a Rákbetegek Országos Szövetsége tagjaként gyakorolhat. Nevet is választottak, Együtt egymásért klub. Mert bármilyen értékrendet valljunk, amikor kísért a baj, ösztönösen és helyesen az emberi kapcsolatainkba kapaszkodunk. Milyen kár, hogy ezt a tudást mindenkinek drágán, egy-egy próbatétel árán méri a sors. ■ A szocialisták a sportért Békéscsaba megyei jogú város közgyűlése július 10-ei ülésén nagy többséggel, időben, első kérésre biztosította a támogatást az Előre FC labdarúgócsapatának és az Előre NK női kézilabdacsapatának. A Magyar Szocialista Párt városi szervezete szerkesztőségünkhöz eljuttatta a támogatással kapcsolatos felhívását. Békéscsaba A felhívásban a szocialisták Békéscsaba és Békés megye sport- szerető polgáraihoz fordulnak. „Most rajtuk a sor, nekik is le kell adniuk támogató szavazatukat, hogy évtizedekkel ezelőtti hangulatban és létszámban szurkolhassunk csapataiknak. Vásároljanak éves bérletet a labdarúgó- és kézilabda-mérkőzésekre! A jövőben mi akkor támogatjuk az egyesületeket, ha önök, sportszerető szurkolók is megteszik azt, és az egyesületek hiánytalanul betartják a szerződéses kötelezettségeiket! Ezzel bebizonyosodik: helyesen döntött a közgyűlés, valós társadalmi igényt támogatott; biztos, kiszámítható anyagi támogatáshoz jutnak az egyesületek; a valóban sportszeretők fogják látogatni a mérkőzéseket; így lehet legjobban kiszűrni azokat, akik csak „balhézni” akarnak. Hajrá, Csaba, és ha valóban így gondolják, vásároljanak bérletet!” - szól a békéscsabai szocialista képviselők felhívása. „EZ A LEGNAGYOBB MARHASÁG, AMIBE EDDIG BELEVÁGTUNK. EZ AZ ATOMBOMBA SOHASEM FOG FELROBBANNI. EZT ÉN MONDOM, AKI ÉRTEK A ROBBANÓANYAGOKHOZ.” (WilliamLeathy admirális) A világsikerű lr r W *806*4**«* FordFocus vagy akár 650 OOO Ft árelőnnyel megvásárolható. 0 CSAK MOST! 0 CSAK NÁLUNK! 0 CSAK A KÉSZLET EREJÉIG! Vegyes átlagfogyasztás: 5,4-9,41/100 km, C02-kibocsátás: 142-222 g/km. Szarvasi út 79. Telefon: (66) 520-300. www.fordhovany.hu ter-napoknak, amelyet igazából a látogatóink megajándékozására szervezünk, ezért is ingyenesek a programok. Tapasztalataik szerint a tér rendkívül alkalmas a hasonló szórakoztató programok megszervezésére, de jövőre még szebbé szeretnék varázsolni a környéket. Maguk a rendezvények nem csak a fiataloknak szóltak, mint mondják, például Fenyő Miklós, Aradszky László, Mary Zsuzsi hangulatteremtésben felvették a versenyt a számosán megjelent újabb előadókkal is. Az eltelt évek alatt a programok is egyre színvonalasabbak lettek, így a Center látogatóinak száma az esemény alatt naponta elérte a 40—50 ezret is. A rendezvényeknek köszönhetően, jelentősen megnőtt az üzletek forgalma is; nagyon sikeres továbbá a Fókuszban egy új lakás akció, amelynek második részsorsolását ma tartják a helyszínen, sok egyéb ajándékszelvény kihúzásának kíséretében. — Szeretnénk megköszönni bérlőinknek az egész éves stabil együttműködést, közös sikerünket, és remélem, szombat esti programnak minél többen minket választanak. Nem bánják meg! - fogalmazott Zsibrita Pál. __________^j.