Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-16 / 138. szám

6. OLDAL - 2003. JÚNIUS 16., HÉTFŐ KULTÚR A Idősebbek is barátkozzanak az iskolapaddal! Egyetlen szakma, diploma ma már kevés az érvényesüléshez A Tessedik Sámuel Főiskola Felnőttképzési Központja 2001-ben jött létre és a felsőoktatási intézmények közül elsőként szerzett akkreditációt. D-FOTÓ: VERESS ERZSI Amíg a nyugati államokban egy ember az életpályája során három-négy alkalommal vált hivatást, addig nálunk legtöb­ben az elsőként megszerzett szakmával, illetve diplomával szeretnének a nyugdíjas korukig érvényesülni. A munkaerő- piac azonban e területen is változást diktál, előbb-utóbb meg kell barátkozni az élethosszig tartó tanulással. Szarvas A Tessedik Sámuel Főiskola Fel­nőttképzési Központja 2001-ben jött létre és a felsőoktatási intéz­mények közül elsőként szerzett akkreditációt. A felnőttképzési törvény értelmében a képző in­tézmények és a képzésben részt­vevők kedvezményekhez juthat­nak. Ez többek között állami tá­mogatású kurzusokat, illetve az egyén szempontjából adókedvez­ményt jelenthet — tájékoztatott a képzési központ felügyeletét vég­ző dr. Gulyás László oktatási rektorhelyettes. Hozzátette, a fel­nőttképzést még sokan a munka- nélküliek átképzésével azonosít­ják, holott tartalmában egészen mást jelent. - A felnőttképzés el­sődleges feladata, hogy az egyént a karrierépítésben segítse. Ez el­sősorban a felsőfokú végzettségű, már állásban lévő embereket érin­ti. A képzés egyrészt a folyamatos frissítést igénylő területekre ter­jed ki, így a nyelvtanulásra, az elektronikus kommunikációra, továbbá a naprakész közgazdasá­gi ismeretekre. Ezen ismeretek birtoklása ma már a legkülönbö­zőbb foglalkozási területeken el­várásként jelenik meg. Ugyanide tartozik a felsőfokú szakképzés, amely a saját szakterületen való fejlődést, továbbá az egészen más irányban való érvényesülést teszi lehetővé. A karrierépítést segíti többek között a logisztikai szer­vező, illetve a marketing- és rek­lámmenedzser képzés. A felnőttoktatás nagyban hoz­zájárulhat az egyén munkahelyi pozíciója megtartásához. Erre szolgálnak a kompetenciaképzé­sek, amelyek egy-egy szakmán belül bizonyos tevékenységi terü­letre adnak jogosítványt. Példa­ként, a mezőgazdasági szakem­ber a növényvédelmi szerek hasz­nálatában, a közgazdász a pénz­ügyi és adózási ügyekben tehet szert kompetenciára, az építőipa­ri szakmunkás pedig a hőszigete­lésben szerezhet jogosítványt, versenyképesebbé téve ezzel ma­gát és a munkaadóját. A rektorhelyettes emlékeztetett rá, a cégeknél egyre általánosabb a minőségbiztosítási rendszer, amely a foglalkoztatottak továbbképzése gyakoriságában is elvárást támaszt. Ekképpen a legtöbbünk számára valóban megkerülheteüen lesz az élethosszig tartó tanulás. A felnőttképzési központ az or­szág Tiszától keletre eső területén igyekszik az igényeket kielégíteni. A két mezőgazdasági karon már évek óta szervezik az ezüst- és az arany­kalászos gazdatanfolyamokat az ag­rár szakképzettséggel még nem bí­rók, ületve az elavult ismeretekkel rendelkezők számára. A békéscsa­bai gazdasági kar, a szarvasi peda­gógiai kar és a gyulai egészségügyi intézet is aktív a felnőttoktatásban. Tekintve, hogy a tanulás ma leginkább pénz és idő függvénye, a központ a képzések mobilizálá­sával szeretne a tanuláshoz még kedvezőbb feltételeket teremteni. CSATH RÓZA A FELNŐTTKÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK ÉLETKORI MEGOSZLÁSA: 20-24 év 22 százalék 25-29 év 19 százalék 30-34 év 16 százalék 35-39 év 12 százalék 40-45 év 15 százalék 45-50 év 10 százalék 50 év fölött 6 százalék A szívbeteg gyermekekért Attila hun király falunapja A zalaegerszegi bejegyzésű Szív­beteg Gyermekekért Alapítvány orosházi irodájából (a Huba utca 8. szám alól) koordinálják Békés megye mellett a szomszédos há­rom megye beteg, arra rászoruló apróságainak az adománygyűjté­sét. Simon László kirendeltség­vezető lapunknak elmondta, négy főállású dolgozó hivatalos megbízólevéllel járja a várost, a megyét, hárman pedig megbízot­ti jogviszonyban állnak az alapít­vánnyal. Gyűjtéseiknek köszön­hetően június 21-én, szombaton 9 órára 57 szívbeteg gyermeket invitálnak az orosházi nyugdíjas­házba, ahol gyermeknapot tarta­nak részükre. Megvendégelik a családokat és apró ajándékokkal lepik meg őket. CS. I. Dudás Árpád, Zsadány polgár- mestere hónapok óta intenzív kutatásokat folytat, hogy bebi­zonyítsa: Attila, hun király fapa­lotája Zsadányban állott. Az ed­digi ismeretekre alapozva június 28-án és 29-én Attila király falu­napja elnevezéssel nagyszabású rendezvényeket tartanak a falu­ban. Az első napon a szórakoz­tató programok játsszák a fősze­repet. A helyi és környékbeli művészeti csoportok mellett ne­ves együttesek is fellépnek. Más­nap kispályás labdarúgótornát rendeznek Attila Kupa elneve­zéssel. Valamennyi rendezvény­re a helybéliek mellett elvárják a Zsadányból elszármazottakat, valamint a község iránt érdeklő­dőket is. _______________________________ül A T áncsicsból eltanácsolták... Találkozó a Széchenyi-díjas akadémikussal Kémikus, kutató egyetemi ta­nár, Széchenyi-díjas akadé­mikus dr. Hargittai István, aki budapesti születése elle­nére szülei (Wilhelm Jenő, Brünner Magdolna) révén orosházi. Orosháza Régen megfogalmazott öt lete az intézménynek, hogy a középiskola meghívja egykori nö­vendékeit, aídk sike­res pályájukkal pél­dát hoznak a vihar­sarki ^kisvárosba. Ezt a gondolatot váltotta valóra az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola vezetése, amikor vendégül látta dr. Hargittai István ké­mikust. A találko­zás azért is volt aktuális, mert a professzornak 2003-ban jelent meg Életeink - Egy tudományos kutató találkozása a XX. század­dal című könyve. Az orosházi kötődéseire büsz­ke, ám a gimnáziumi évekre kis­sé keserű szájízzel gondoló (osz­tályidegenként eltanácsolták az intézményből 1956-ban), kiváló Hargittai professzor most megjelent könyvét is dedikálta. BFOTÓ: VERESS ERZSI elme egykori osztálytársaival, va­lamint a mostani táncsicsistákkal találkozott, mesélt munkájáról, arról, milyen felelősség terheli a kutatókat, illetve a felhasználó társadalmat. Orosházi látogatása végén azt a hat könyvet is dedikálta, ame­lyeket majd a gimnázium tanév­záróján az arra érdemes diákok- nak adnak át jutalomként. cs.j. Színházi bérletek az új évadra Jön a Diótörő és a Viktória, marad a Da Vinci A Békés Megyei Jókai Szín­házban a közelmúltban zá­rult az évad, de már készül­nek a következőre. A napok­ban megkezdődött a bérletek árusítása is. A régi bérletesek június 27-éig újíthatják meg bérleteiket, akik pedig elő­ször váltanak bérletet, ezt au­gusztus 25-étől tehetik meg a színház szervezőirodájában, Békéscsabán, az Andrássy út 1. szám alatt. Békéscsaba A 2003/2004-es évadban a felnőtt és ifjúsági bérlettel öt előadást nézhet meg a színházszerető kö­zönség, Lillian Heilman Könyör­telenek című drámáját, egy ősbe­mutatót, a Szurdi-Szomor- Valla szerzőhármas által színpad­ra állított musicalt, a Diótörőt, Móricz Zsigmond Úri muriját, Neil Simon Pletyka című vígjáté­kát és Ábrahám Pál Viktória című operettjét. A diákbérlet négy elő­adásra szól, a Diótörő, az Úri mu­ri, a Pletyka és a Viktória című darabok megtekintését teszi lehe­tővé. A mesebérlet két előadásra hívja a kicsiket. Az egyik Frank L. Baum Óz, a nagy varázsló című mesejátéka lesz, a másik pedig egy ősbemutató, Szente Béla és Gulyás Levente Rigócsőr király című zenés mesejátéka. Bérleten kívül a következő évadban Pozsgai Zsolt Razzia cí­mű groteszkjátékát (ősbemutató) és Dobozi Imre A tizedes, meg a többiek című vígjátékát állítja színre a Békés Megyei Jókai Szín­ház. Műsoron marad az idei évadban nagy sikerrel játszott Da Vinci című musical és a Csende­sek a hajnalok című lírai történet. K. E. Bérletárak Bemutató bérlet 5 előadásra: I. rendű 8000 Ft II. rendű 6400 Ft III. rendű 4700 Ft Felnőtt bérlet 5 előadásra I. rendű 4650 Ft II. rendű 3460 Ft III. rendű 2530 Ft Ifjúsági bérlet 5 előadásra: I. rendű 2400 Ft II. rendű 2000 Ft III. rendű 1400 Ft Diákbérlet 4 előadásra: I. rendű 1600 Ft II. rendű 1400 Ft III. rendű 1100 Ft Mesebérlet 2 előadásra: egységesen 1100 Ft Háromezer festmény méltó helyre vár A megyeházán június 30-áig látható Jankay Tibor festőművész kiállítása. Amely csupán villanás gazdag élet­művéből, hiszen 3 ezer olajfestmény, közel 300 kisplasztika, 257 vázlat­könyv és 2 ezernél több színes dia is a hagyaték része. ______________Békéscsaba______________ — Életútját 25 esztendeje kísérem figye­lemmel, és már ismeretségünk elején szó­ba került, hogy gazdag életművét szülővá­rosára hagyja - mondta a megnyitón az 1994-ben Los Angelesben elhunyt mű­vészt méltatva dr. Simon Mihály főjegyző. Jankay Tibor festményeit 1926-ban is­merhették meg először a békéscsabaiak a Munkácsy múzeumban, azok után, hogy számos nyugati tanulmányúton vett részt, miközben megismerkedett Matissal, Picassóval is. Életének további fordulatai közé tartozik, hogy 1934-ben műtermet kapott a várostól, majd jöttek a háború borzalmai. A munkatáborok. Cso­dával határos módon a cseh-német határ­nál sikerült megszöknie és 1945 januárjá­ban hazatért, aztán 1948-ban kivándorolt Amerikába. Még kilencvenéves korában is sokat be­szélt környezetének az élet szépségeiről, a szerelem és a művészet mindent elsöprő erejéről, a művészi kifejezés végtelen le­hetőségeiről. „Már nagyon régen élek Amerikában, de gondolat- és álomvilágomban egyre többet vagyok Csabán” - idézte a címze­tes főjegyző Jankay Tibor hetvenes évek végén megfogalmazott gondolatait. Azóta tudjuk, még halála évében határozott úgy az önkormányzat: nagy köszönettel és megbecsüléssel fogadja a művész végren­deletében megfogalmazottakat, hogy gaz­dag gyűjteményét a városra hagyja. Simon Mihály így zárta Jankay Tibort méltató gondolatait: „Remélem, a sors ke­gyes lesz hozzám és megélem, hogy a mű­vész kívánságának és a város ígéretének megfelelően, állandó és méltó helyet kap a hagyaték”. Ennek töredéke látható most a Körös-- parti irodaházban. ___________________________________(FÁBIÁN) Jankay Tibor Őszinte szerelem című képe 1990-ből. Szervezetbe tömörült alkotók Vésztői alkotókból, művésze­tet kedvelő fiatalokból alkotó­kor alakult a napokban. A kö­rös-sárréti várps legfiatalabb civil szerveződése szoros kapcsolatra törekszik a Gyu­lai (GYAK) és a Sarkadi Alko­tókörrel (SAK). Ezt az is bizo­nyítja, hogy a Vésztői Alkotó­kor (VAK) születésénél a gyu­lai és a sarkadi kollégák „bábáskodtak”. VÉSZTŐ Vésztőn tavaly jelent meg először a Sziget irodalmi lap, amelyet a helyi irodalmat művelők hívtak életre. A kezdetben 8 oldalas ki­advány első három száma önálló­an jelent meg, az idei évtől pedig a Vésztői Újság melléklete. A Szi­get köré tekintélyes kis csoport tömörült, műveikkel rendszere­sen szerepelnek a lapban. Egyfaj­ta továbblépésként vetődött fel az alkotókor alakításának gondo­lata. Az ötlet megvalósításában a Gyulai és a Sarkadi Alkotókor nyújtott segítséget. A városi könyvtárban a napok­ban összegyűltek a vésztőiek és megalakították az alkotókört. El­nöknek Tölcsér Istvánt, elnökhe­lyettesnek Rabatin Zsoltot, titkár­nak Lakatos Bélát, szervezőnek Ambrus Ildikót választották. Kaszai János polgármester be­jelentette: még Vésztőn is keve­sen tudnak a tehetséges alkotók­ról, ezért a közeljövőben jó lenne antológiát megjelentetni. Június 21-én a Sinka István Művelődési Központban közös rendezvényen mutatkoznak be az alkotókor tagjai, az eseményre vendégül látják a gyulai és sarkadi alkotókat is. Mocsár József, a Gyulai Alko­tókor titkára pedig augusztus el­sejére Gyula és Sarkad közé, a Fekete-Körös partjára invitálta a vésztőiket, ahol így idén immár három alkotókor tart közös tárla-

Next

/
Oldalképek
Tartalom