Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-23 / 144. szám

14. oldal - 2003. Június 23., hétfő SPORT Hős ötödik, Szabó hetedik Székesfehérvár A 105. felnőtt úszó országos baj­nokság harmadik és negyedik ver­senynapján a kéttagú békéscsabai küldöttség két fiatalja egyaránt a 100 méteres pillangóúszásban állt rajthoz. Szombaton délelőtt az előfutamok során, majd délután a középdöntőkben jeleskedtek és nem is akár hogyan, hiszen a dél­utáni versenyen már mindketten egyéni legjobbjukat teljesítették, amivel természetesen a fináléba is bekerültek. De maradjunk az első napnál. Délelőtt a nemrégiben Hódmező­vásárhelyről igazolt Hős Péter az előfutamok során 56,89 másod­percet repesztett 100 méteres pil­langóúszásban, míg az egy évvel fiatalabb Szabó Zsolt 58,55-öt. Délutánra aztán még jobban föl­szívták magukat a csabai fiatalok és Hős Péter 56,25 másodperces teljesítménnyel a negyedik he­lyen került be a vasárnapi finálé­ba, Szabó Zsolt pedig 57,58-cal ötödikként. Igaz, ezzel az ifjúsági Eb-szinttől még egy kissé elma­radtak (55,68). A vasárnapi döntőben Hős Pé­ter nagyon remekül kezdett, az első ötven méter után úgy tűnt, tovább javít eddigi legjobbján, de a végére egy kicsit elfáradt, ezért 13 századmásodperccel gyengéb­ben úszott, mint szombaton, de az 56,38 másodperces eredmé­nye, így is az ötödik helyhez volt jó. Szabó Zsolt viszont új egyéni rekordot pörgetett, az 57,39 má­sodperces eredménye a hetedik ' helyhez volt elegendő. _______■ Há rom mezőhegyesi bronz Budapest Budapesten, a Nemzeti Lovardában rendezték meg a hét végén a 17. Gróf Széchenyi István díjugrató-emlékversenyt. A viadal első napján Fodor Gábor, a Mezőhegyesi Ménesbirtok lovasa a 140 cm-es akadá­lyokkal tűzdelt pályán a második versenyszámban (34 induló) a har­madik helyen végzett Multimed Marokkó nyergében. Az összevetés­ben hibátlan mezőhegyesi lovas rosszabb időeredményével végzett a bronzérmes helyen. A második napon a negyedik számban (145 cm-es pályán) Szász Attila, a Mezőhegyesi Ménesbirtok válogatott lovasa Perseo nyergé­ben hibáüan teljesítménnyel bronzérmes lett és csak rosszabb idő­eredménye miatt szorult a harmadik helyre. Vasárnap a viadal utolsó napján a 150 cm-es akadályokkal nehezített pályán Szász Attila újabb bronzérmet szerzett Perseo nevű lovával. ■ Bíróék hatodikok az Eb-n Hatodik lett vasárnap a fel­nőtt férfi magyar válogatott, amelynek tagja volt a fiatal békéscsabai Bíró Zsolt is a csehországi Karlovy Varyban rendezett triatlon Európá­ba jnokság második napján. Karlovy Vary A magyar férfi válogatottban a ru­tinos Kuttor Csaba mellett a fiata­lok kaptak lehetőséget, köztük a békéscsabai, de jelenleg a Debre­ceni Oxigén színeiben versenyző Bíró Zsolt. A junior lányok csa­patversenyében a magyarok a he­tedikek lettek. A csapat tagja volt a békéscsabai Kiskó Anna, aki szintén a Debreceni Oxigén ver­senyzője. Eredmények. Férfi csapat: 1. Svájc 1:01,02 óra, 2. Spanyolország 1:01,12, 3. Svédország 1:01,24..., 6. Magyaror­szág (Bajai Péter, Bíró Zsolt, Bura Gá­bor, Kuttor Csaba, Rendes Csaba) 1:04,01. Női csapat: 1. Csehország 1:09,29,2. Spanyolország 1:09,37, 3. Olaszország 1:10,47. Magyar csapat nem indult. Ju­nior fiú csapat: 1. Oroszország 1:02,48..., 5. Magyarország (Nógrádi Tamás, Fecskovics Attila, Esküdt Ro­land, Vanek Ákos, Benőcs Zoltán) 1:05,11. Junior lány csapat: 1. Svájc 1:11,33..., 7. Magyarország (Bodor Ág­nes, Mihályi Krisztina, Gyenesei Judit, Kiskó Anna, Csáthy Csilla) 1:18,22. ■ Nem indulnak az ETTU Kupában Békés A közelmúltban levelet ka­pott a Békési TE asztalitenisz szakosztálya a Magyar Aszta­litenisz Szövetségből, amely­ben felkérték az NB I A cso­portjában ötödik helyen vég­zett együttest arra, hogy in­duljon az ETTU Kupa 2003- 2004-es idényében. Mint Balogh József vezetőedző elmondta: megbeszélték az indu­lás lehetőségét a város önkor­mányzatának vezetőivel is, s mi­vel igen költséges lenne a nem­zetközi kupaszereplés - egy for­duló hat-nyolcszázezer forintba kerülne — úgy döntöttek, hogy nem vállalják ebben az évben az ETTU Kupa indulást. A békési gárda egyébként az új szezonban az Extra Ligában a tavalyi kerettel indul, miután el­dőlt, hogy marad a csapat erőssé­ge, a világbajnok Klampár Tibor, s mellette Kovács János, ifj. Ko­vács János, Baranyi József és ifj. Balogh József alkotja az együttest az új bajnoki idényben. m Éles küzdelmek a Hidi-Sped Kupáért A szeghalmiak hűek voltak a hagyományokhoz: élen a Hidi- Sped Kft.-vel, idén is méltó körülményeket biztosítottak orszá­gos autós sporteseményükhöz. Az immár orosházi színekben versenyző legjobb sárréti, az örökifjú Somogyi Gyula most is derekasan küzdött és negyedik lett az ob-mezőnyben kurió­zum Ladájával. Szeghalom Mellesleg a fokozatosan csökke­nő bajnoki mezőny legjobbjai szinte mindegyik kategóriában éles küzdelmet vívtak, ha nem az élen, akkor a dobogó második­harmadik helyéért. Mondta is Hidi Sándor főszervező: annak külön örülök, hogy a szépszámú érdeklődő igazán nem unatko­zott, főleg a döntők során. Amíg tudjuk, évente egyszer meghív­juk az ország legjobb autócrosso- zóit. A megyeiek közül kategória él­lovas, momentán nyaraló Rácz János és az inkább debreceni amatőr viadalt választó, állítólag az ob-ből kiszállt ifj. Somogyi, va­lamint a csak Eb-re koncentráló Kárai Tamás távollétében az ed­dig szintén 32 pontos Kiss Tar­soly biztosan nyert felettébb csendes Fordjával. A nagyoknál Darázs Antal csak jelezte hogy in­dul, ez látszólag megkönnyítette Jelinek Zsolt dolgát, aki a leg­gyorsabban rajtoló Keresztes és Nagy György mögött indult, az el­ső kör végén utolérte Nagyot, de BMW-je felkúszott az előtte meg- pördülő Hondára. Az orosháziak bajnoka olyannyira megúszta a karambolt, hogy végül a bajnok­ságban ötödik helyen álló Keresz­test is biztosan megelőzve nyert. „Mit adjak elő a vezető bíró­nak, mindenki látta mi történt...” - mondta dühösen a harmadik­nak járó zöld koszorút át nem ve­vő, sisakját földhöz csapó Pap MSE autósa. „Nem tehettem semmiről, Nagy megpördült előttem” - így Jelinek. A bajnokság július 12-13-án Dömsödön folytatódik. Úgy hír­lik, az évad eddigi tapasztalatai alapján is, a versenysorozat meg­újításán törik a fejüket a szakág vezetői, igaz csak jövőre, amikor a tervek szerint közösen rendezik a bajnokságot az osztrákokkal és szlovákokkal. Egy kicsit már erre utal az is, hogy a szeptemberi, utolsó előtti forduló a szlovákiai Losoncon lesz. Eredmények. Divízió I., kasznis autók. 1. Kiss Tarsoly Gyula (Simara 2000, Ford Escort Cosworth), Kalmár (Szt. Lőrinc, Audi), 3. Kis (Pap MSE, Audi), 4. Somogyi (Orosházi TSE, La­da). Divízió III./l., 1600 kcm. 1. Pap László (Pap MSE, Honda), 2. ifj. Orosz (Dömsödi ASC, Honda), 3. Miklósi (Hór-Völgye AMSE, VW Golf). Divízió III/2., 3500 kcm. 1. Jelinek Zsolt (Oros­házi TSE, BMW), 2. Botka (Botka Te­am, Audi), 3. Nagy (Pap MSE, Honda). Junior. 1. Balta Ferenc (Botka team, Orosházi TSE, Yamaha), 2. Makovics (Pap MS, Honda), 3. Hell (Szt. Lőrincz AMSE, Hollós Suzuki). Amatőr verseny. 1. Emődi János, 2. ifj. Hfdi, 3. Tárnok (mindhárman szeg­halmiak). A 4. Hidi-Sped Kupa ob-forduló meg­határozó támogatói: Polgármesteri Hi­vatal, Hidi-Sped, Hidi panzió, Csavar kötőelem szaküzletek, Puszta csárda, Hotel Gara, Sárrét TV, Somogyi Maxiker Kft., Rapidsped Rt., Domonkos Autóalkatrész kereskedés, Körös 2000 Kft. (FÁBIÁN) V.u'orVWarvVB. Somogyi Gyula és jó öreg Ladája. Hazai pályán is derekasan helyt álltak D-FOTÓi LEHOCZKY PÉTER Komlósi fölény jegyében Békéscsaba Hét csapat, csaknem ötven sport­lövője látogatott ki a Silver Falcon Lövész Klub 4-es Honvéd utcai bázisára, hogy négy fegyvernem­ben megmérettessen a Silver Fal­con Kupa nemzetközi pontlövő minősítőn. A viadal nemzetközi­ségét a Szerbia-Montenegróból érkezett Zrenjanin (Nagybecske- rek) részvétele adta, akik azon­ban rossz előjelekkel készülőd­hettek a versenyre, ugyanis a ha­táron a vámosok visszatartották fegyvereiket, s csak a házigazda békéscsabaiaknak volt köszönhe­tő, hogy egyáltalán lőállásba lép­hettek. A csapat- és az egyéni ösz- szetett versenyt egyaránt a tót- komlósiak nyerték, akik közül Bedő Zoltán a kis kaliberű piszto- lyosoknál is aranyérmes produk­ciót mutatott be. A kupa lebonyolítása zökkenő- mentes volt, köszönhetően töb­bek között Gyaraki Ferenc, Gegea Valentina és Filyó László (a Békés Megyei Sportlövő Szövetség elnö­ke) lövészetvezetőknek. Eredmények. Ifjúságiak. Légpuska: 1. Tóth János Gergő, 2. Priskin L., 3. Gécs Bemát (mindhárom Silver Falcon, Békéscsaba). Felnőttek. Kis kaliberű pisztoly: 1. Bedő Zoltán (Tótkomlós) 186 kör, 2. Rattai K. 180, 3. Serkédi L. (mindkettő Békéscsabai VLK) 178. Kis kaliberű puska. Nők: 1. Rattai Katalin 285 kör, 2. G. Kovács (Szerbia- és Mon­tenegró) 267, 3. Kádár K. (Tótkomlós) 249. Kis kaliberű puska. Férfiak: 1. Drágán Grozdanov (Szerbia- és Monte­negró) 284 kör, 2. Bedő Z. 279, 3. Garamvölgyi Zs. (Tótkomlós) 278. Nagykaliberű pisztoly: 1. Csiszár Tibi (Szerbia- és Montenegró) 179 (jobb 10- es köreredménnyel), 2. Bedő Z. 179, 3. D. Grozdanov 173. Egyéni összetett: 1. Bedő Zoltán 644 kör, 2. Rattai K. 627,3. D. Grozdanov 617. Csapat: 1. Tótkom­lós (Bedő T., Garamvölgyi Zs., Pipis I.) 1835 kör, 2. Zrenjanin 1803, 3. Békés­csabai VLK 1773. c. P. Jól osztják be a pénzt Gádoros A Gádorosi Kézilabda Klub az idei esztendőre 400 ezer forint önkormányzati támo­gatásból gazdálkodik. A május 31-éig tartott bajnoki szezonra - időarányosan — 200 ezer forintot használtak fel. Já­tékvezető költségeket, felszere­léseket, igazolási díjakat, úti­költséget fedeztek ebből a pénz­ből. A sportegyesületek gazdálko­dását tárgyaló gádorosi testületi ülésen a Minerva SE elnöke, Kiss Zoltán arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a település­től kapott 120 ezer forintnak a felét használták fel. Kissné Far­kas Erzsébet, a Horizont TSE el­nöke is a 400 ezer forintos támo­gatás kapcsán mondta el, hogy 2003. május 21-éig mindössze 100 ezer forintot költött a sport­körük. c. I Ismét Esti Kupa Békéscsaba Békéscsaba megyei jogú vá­ros oktatási-, közművelődé­si- és sportirodája labdarúgó szakszövetsége a nyáron is­mét megrendezi az Esti Kupa pénzdíjas kispályás labdarú­gótornát a Tréning Center pályáján, (Békéscsaba, Víz­tároló u. 2.). Nevezési határidő: 2003. jú­nius 30. A torna július 28-tól augusztus 29-éig tart, a találko­zókat a kijelölt mérkőzésnapo­kon 17.30 és 23 óra között ren­dezik. A versenybizottság tech­nikai okok miatt maximum negyven csapat nevezését fo­gadja el. A mérkőzések játék­ideje: 2x20 perc. Egy csapatban 15 játékost lehet nevezni. Az Esti Kupán minden tizenhat életévét betöltött labdarúgó részt vehet, függetlenül attól, . hogy milyen szintű bajnokság­ban szerepel. Díjazás: a első négy helyezett oklevél és pénzdíjazásban ré­szesül és különdíjakat is átad­nak. A technikai értekezletet és sorsolást július 2-án, szerdán 16 órakor tartják a polgármesteri hivatal ebédlőjében. ■ Totóeredmények A 25. heti szelvényekhez 1. Győri ETO FC—Ethnikosz 1—1 x 2. Videoton FCF—M. Dupnica 2—2 x 3. Kamerun—Törökország 1—0 1 4. USA—Brazília O—l 2 5. Alavés—Valladolid 1—1 x 6. Barcelona—Celta Vigo lapzárta után 7. Deportivo—Espanyol 2—1 1 8. Mallorca—Malaga 1—0 1 9. R. Santander—Osasuna 2—3 2 10. R. Madrid-Ath. Bilbao lapzárta után 11. R. Sociedad—A. Madrid lapzárta után 12. Sevilla—Valencia 0-3 2 13. Villarreal—Betis lapzárta után Plusz egy mérkőzés: 14. Japán—Kolumbia lapzárta után Egy pont hiányzott az aranyhoz a Békéscsabai ENK-nak A női kézilabda NB I B-ben tavasszal kitűnően szerepelt a Békéscsabai Elő­re NK együttese, amely csak az első fordulóban vesztett pontot a Szegedi KKSE ellen, s mint később kiderült, ez az egy pont hiányzott az NB I-be jutáshoz. A bajnoki címet 44 ponttal a Tiszaújváros szerezte meg a 43 pon­tos lila-fehérek előtt. A csapat vezető­edzőjével, Szabó Károllyal beszélget­tünk az együttes teljesítményéről. Békéscsaba- Milyen tervekkel vágtak neki a szezon­nak1 Mi valósult meg a célkitűzésekből?- Tervünk az első három hely valame­lyikének elérése volt, s ebben benne volt a bajnoki cím megszerzésének lehetősé­ge is. Az őszi idény után tizennyolc pont­tal a harmadik helyen álltunk, négy pont­tal lemaradva a listavezető Tiszaújváros- tól. Hallatlan sérüléshullám érte el a csa­patot az ősszel, így Kovacsicsova, Csen­des, Vass, Szöllősi nem szerepelhetett a legfontosabb mérkőzéseken, emiatt kap­tunk ki például a Herz-FTC II. csapatától, amelyért, mint később kiderült, súlyos árat fizettünk. A tavaszra érett össze az együttes, mind szakmailag, mind mentá­lisan, pedig nem volt könnyű feladat a ü- zenöt-tizenhat éves lányokat a harminc év fölöttiekkel csapattá formálni. Úgy ér­zem, a tavasszal a mezőny fölé nőtt a gár­da és általában a második félidőben ki­domborodott a csapatunk erőnléti fölé­nye is a mérkőzéseken. A tavasszal sérü­lés miatt kiesett Zsuzsa, Felegyi, Kovacsicsova és Deák, s mindez nehezí­tette a helyzetünket. Az egész szezonban valamennyi találkozón csak Valaczkai és Hajdú szerepelt. A védekezésünk jó volt, több variációt is alkalmazni tudtunk, mi kaptuk a mezőnyben a második legkeve­sebb gólt, 593-at, ami 22,8-as mérkőzé­senkénti átlagnak felel meg.- A szakvezető szerint mely mérkőzé­seken játszott jól a tavasszal a békéscsa­bai együttes? — A Tiszaújváros és a Mátészalka elle­ni rangadón nagyon jól játszottak a lá­nyok, míg Csömörön a második félidő­ben remekeltek, miként a Göd elleni ide­genbeli találkozón is, ahol vesztett állás­ból fordítottak. — Kérem, értékelje egyénileg a játéko­sok teljesítményét. Hogyan alakult a házi góllövőlista? — A tavaszi idényt tekintve a serdülő Góllövőlista Az együttes hétszáznegyven gólt szerzett a szezonban, ami 28,46-os mérkőzé­senkénti átlagnak felel meg, s ezzel a másodikok a Keleti csoportban. A házi góllövőlistát Valaczkai vezeti 127 góllal, a további sorrend: Ancsin T. 123, Vass 119, Kovacsicsova 99, Hajdú 53, Zsu­zsa 48, Valyuch 44, Csendes 25, Felegyi, Szöllősi 23-23, Deák 20, Such 18, Mahler 6, Mészáros 5, Knyihár 4, Semjéni 3. válogatott, de már az ifjúsági válogatott­ban is többször szerepelt Triffa Ágnes ka­pus nyújtotta a legjobb teljesítményt 7,6- os átlaggal. Az egész éves teljesítményt figyelembe véve, Kovácsné áll az élen 6,94 ponttal, őt követi Kovacsicsova 6,93, majd a hat mérkőzésen szerepelt Csen­des jön 6,75 ponttal. A további sorrend: Triffa 6,71, Ancsin T. 6,67, Vass 6,5, Valaczkai 6,07, csak az ősszel szerepelt Szigeti kapus 6,0, Hajdú 5,88, Zsuzsa 5,21, Such 5,02, Felegyi 5,01-es átlagot produkált. Szóhoz jutott még a fiatalok közül Mike, Deák, Knyihár, Mészáros, Semjéni, Forczek, Völgyi, valamint az őszi idényben a télen távozott Mahler és Szöllősi.- Milyen változások várhatók a nyár folyamán a békéscsabai keretben? Mi lesz a csapat programja az őszi bajnoki rajtig?- Az együttes éremosztóját és évad­záróját június 13-án tartottuk a Mester Klubban, amelyen a Tobak Lászlóné ál­tal irányított, százszázalékos teljesít­ménnyel bajnoki címet nyert ifjúsági együttes tagjai is átvették az aranyérme­ket. Külön öröm, hogy a serdülő csapa­tunk a Békéscsabán rendezett Országos Serdülő Bajnokságon ezüstérmes lett, mindez a magas szintű utánpótlás-neve­lő munkát mutatja. Az új szezonban már nem vállalom az edzői munkát, csak az ügyvezetői posztot töltöm be. Sikerült megegyeznünk az új szakvezetővel, egy éves időtartamra a szegedi Gera Norbert irányítja az együttest. A klub vezetése úgy döntött, hogy jövőre megpályázzuk az NB I B-ben a bajnoki címet. Eddig a csapat tagjai közül csak Kovacsicsova je­lentette be távozási szándékát, akit az NB I-es Győri ETO és több külföldi együttes keresett meg. A többiek úgy nyilatkoztak, hogy maradnak, az esetle­ges erősítésekről és a keret kialakításáról majd az új szakvezető dönt — mondta Szabó Károly. ______________________________(vnAtrrúi

Next

/
Oldalképek
Tartalom