Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-27 / 148. szám

I 10. OLDAL - 2003. JÚNIUS 27., PÉNTEK KÉK T Ü K Ö R ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Zsarolók őrizetben Előzetes letartóztatásba he­lyezte a rendőrség azt a négy középkorú férfit, akik megzsa­roltak egy vállalkozót Délegy­házán. A tettesek erőszakkal kényszerítették áldozatukat egy nyilatkozat aláírására, amelyben a sértett lemond a fenyegetők cégének több­milliós tartozásáról, europress Rendőr balesete Szolgálatteljesítés közben mo­torjával balesetet szenvedett a Szegedi Rendőrkapitányság járőre. A rendőr egy előre nem látható szennyeződésen megcsúszott és eldőlt. A törzsőrmester a baleset követ­keztében lábtörést szenvedett. A vizsgálat megállapította, hogy a balesetért a sérült nem felelős, europress Gyilkossági kísérlet Emberölés kísérlete miatt vet­tek őrizetbe egy 31 éves besz­tercei férfit. A gyanúsított korábbi élettársát akarta meg­ölni egy késsel. A bűncselek­ményt két polgárőr akadá­lyozta meg. A férfi egy házilag barkácsolt pisztolyt is elővett, ám a polgárőrök azt is ki­csavarták a kezéből, europress Rejtélyes robbanás Súlyos sérülésekkel szállítot­tak kórházba egy 28 éves fér­fit Pátrohánál. A sérült elmon- ; dása szerint megpiszkált egy szántásban talált vascsövet, ami felrobbanhatott, europress Segítő szomszéd Egy eszméletlen állapotban fekvő férfit találtak Nyíregy­házán egy családi háznál, a • Sértettet súlyos fej sérüléssel szállították kórházba. Az áldo­zat a fiával együtt érkezett a nővéréhez, majd bántalmazni kezdték az asszonyt. A nő a szomszédba szaladt segítsé­gért, közben a férfit leütötte a fia. europress Megkerült az eltűnt Megtalálták azt a 73 éves asszonyt, aki szerda este tűnt el Kerecsenyről. Az idős be­teg nőt egy patakparton ülve fedezte fel egy járókelő. Az asszony épen és egészsége­sen került elő, csak a lábán voltak kisebb karcolások, amit a sűrű növényzet oko­zott. EUROPRESS Gyalogost gázolt Halálos gázolás történt Érd közelében. A Tárnok és Sós­kút közötti úton egy személy­autó elütött egy gyalogost, akit a vezető későn vett észre a sötétben. A gépkocsi az árokban kötött ki, de további sérülés nem történt, mti Csigák a táskában A röszkei vámhivatal védett csigákat foglalt le egy szerb férfitől. B. M. szerb állampolgár Rösz- kén kérte beléptetését. A vámvizs­gálatot végző pénzügyőrnek nem jelentett elvámolnivalót, a tételes vizsgálat során azonban a táskájá­ból 64 — nemzetközi természetvé­delmi egyezmény alapján védett - fagyasztott éti csiga került elő, értékük 128 ezer forint. Mivel a szerb illető nem rendelkezett a magyar természetvédelmi hatóság behozatali engedélyével, a vámhi­vatal a védett csigákat lefoglalta, az elkövetőt pedig természetkáro­sítás bűncselekményének elköve­tése miatt feljelentették. B. D. szerb állampolgár ugyancsak Röszkénél kívánta átlépni az államhatárt. Járműve csomagtartójában a tételes vám- vizsgálat során a vámosok 200 egymilliliteres Testosteron Depo teljesítményfokozó szert tartal- mazó ampullát találtak. k. e. Korruptnak tartott rendőrök Traktorral borult a tóba Önnek általánosság}) an véve inkább kedvező, p oz itív, vagy inkább kedvezőtlen, negatív véleménye van a magyar Rendőrségről? (N = 1501) □ 'Nem tudja, nincs véleménye h Nagyon kedvezőtlen Bilnkább kedvezőtlen niRészben kedvező, részben kedvezőtlen E3,Inkább kedvező h fagyon kedvező Budapest Szinte minden szempontból kedvezőbbnek értékelik a rendőrség munkáját az ál­lampolgárok, mint fél éve. A nemrég elkészült közvéle­mény-kutatási adatok szerint az emberek elégedettek a rendőrök segítőkészségével és udvariasságával, de lassú­nak tartják az ügyintézést és hosszadalmasnak a várako­zási időt. A lakosság szerint minden negye­dik rendőr korrupt. Többek kö­zött ez derül ki abból a közvéle­mény-kutatásból, amelyet az Or­szágos Rendőr-főkapitányság ké­szíttetett a Gallup Intézettel. Fél évvel ezelőtt is készült hasonló felmérés; a két statisztika azt bizonyítja, hogy most kedvezőb­ben ítélik meg az emberek a rendőrséget, mint tavaly novem­berben. A megkérdezettek többsége szerint az elmúlt két év alatt jobb lett a közbiztonság. Az állampol­gárok a rendőrök segítőkészségé­vel és udvariasságával a legelége­dettebbek, ugyanakkor kedvezőt­lennek ítélték az ügyintézési és várakozási Időt. A fél évvel ez­előtti adatokhoz képest a megkér­dezettek hozzáértőbbnek találták a rendőröket. A statisztika szerint az idősebb embereknek jobb a véleményük a rendőrségről, mint a fiatalok­nak. A megyei jogú városokban a lakosság több mint fele elégedett a rendőrség munkájával. Érdekesség, hogy azok jobb véleménnyel vannak a rendőrség­ről, akiknek személyes kapcsola­tuk nincs a szervvel, csak az újsá­gokból vagy más forrásokból hal­lanak róla. A statisztikából kide­rült az is, hogy csupán a lakosság 40 százaléka kerül valamilyen kapcsolatba- a rendőrséggel, kö­zülük a legtöbben közúti ellen­őrzéseken. Az állampolgárok a rendvédel­mi szerv legfontosabb feladatá­nak azt tartják, hogy hatékonyan lépjen fel a kábítószer terjesztése ellen. Fischer György, a Gallup In­tézet kutatási igazgatója ezt azzal magyarázta, hogy az emberek szerint az Európai Unióhoz való csatlakozás után, a határok felol­dásával könnyebb lesz a drogokat behozni az országba nyugatról. A megkérdezettek csaknem fe­le úgy vélekedik, hogy a rendőr­ség nagyobb részt, vagy teljes mértékben politikai befolyás alatt áll. Fél éve kevesebben gondolták így. Azt, hogy a rendőrség egyál­talán nem áll politikai befolyás alatt, csupán a megkérdezettek nyolc százaléka állítja. A rendőrség idén még egy köz­vélemény-kutatást készít, sőt az ORFK tájékoztatása szerint fél­évente megismétlik. Az adatokat mintegy 1500 ember véleményé­ből összesítik. NAOY ESZTER DÓRA Minisztériumi telefonbotrány A Belügyminisztérium külső cégekhez telepített telefonvona­lainak visszahívását kezdeményezte a tárca közigazgatási államtitkáránál Salgó László. Az országos rendőríőkapitány a telefonbotrány és a személyét érintő támadásokkal kapcso­latban azt mondta: a vonalkihelyezések még rendőr-főkapitá­nyi kinevezése előtt történtek. Budapest Összesen 16 belügyminisztériumi telefonvonalat helyeztek külső cé­gekhez még 2002. július 1-je előtt, ebből 12-t térítés nélkül használtak - jelentette ki Salgó László. Az or­szágos rendőrfőkapitány hozzátet­te: javaslatot tett a Belügyminiszté­rium közigazgatási államtitkárá­nak, hogy valamennyi vonalat von­ja vissza. A botrány egy napilap cikke alapján pattant ki, amelyben feltárták, hogy egy magazinnál is van belügyminisztériumi telefon- vonal. Később kiderült: az érintett újság szakmai tanácsadó testületé­nek tagja az országos rendőrfőka­pitány, a büntetés-végrehajtás, a határőrség országos parancsnoka valamint az Országos Polgárőr Szö­vetség elnöké. Salgó László szerint ez egy örökölt státus, de érdemi munkát nem végeztek. Az újsággal 1997 januárjában kö­tött együttműködési megállapodást a rendőrség, ebben engedélyezték a megkülönböztető jelzés használa­tát egy, a magazinhoz kihelyezett tiszt számára. Nem sokkal később a laphoz került az említett telefonvo­nal is. Hasonló vonalat telepítettek egy alapítványhoz és öt állomás ke­rült a paksi atomerőműhöz is. Az országos rendőrfőkapitány közös megegyezéssel felbontotta az érintett magazin főszerkesztőjének közalkalmazotti szerződését. A ta­nácsadói feladatokat ellátó igazgató Salgó László szerint az első alkalma­zott, akit országos rendőr-főkapitá- nyi kinevezése óta távozásra késztet. NAGY ESZTER DÓRA Jogi lépés Az érintett magazin megszüntette a lap szakmai tanácsadó testületének működését. A lap szerkesztőségé­nek közleménye szerint a szerveze­tet 1999-ben hozták létre az olva­sók hiteles tájékoztatása és a rend­védelmi, rendészeti szervek munká­jának bemutatása érdekében. A magazin nyilatkozatában szerepel az is, hogy az újságot ért támadások miatt jogi lépéseket tesznek. Üzletek lopásból, betörésből A Gyulai Rendőrkapitány­ságra városbeli szórakozó­helyről érkezett bejelentés az egyik éjszaka: ellopták a pultos Siemens mobiltele­fonját. Az elkövető gyulai fi­atalembert, H. A.-t elfogták a rendőrök. Gyula H. A. elmondta, aznap több kocs­mában is járt ismerősével. Azon a szórakozóhelyen, amikor nem figyelt oda senki, zsebre tette a telefont. Másnap eladta 6 ezer fo­rintért. H. A.-t őrizetbe vette a rendőrség, a teléfont pedig visz- szaadták jogos tulajdonosának. Hat nappal korábban Gyulán egy Temesvári úti virágüzletbe tört be ismeretlen elkövető, aki a bejárati ajtó melletti léceket megbontotta, így jutott be, és a pénztárgépből kivette a fém­pénzt. A hátsó ajtóban benne volt a kulcs, így könnyen távoz­hatott. A rendőrök adatgyűjtést végeztek a környéken és néhány nap múlva elfogták a fiatalkorú K. S.-t. Kiderült, a virágüzlet kasszájában 500 forint volt, és elhozott egy 10 ezer forint érté­kű Nike-kabátot is. Az utóbbit épp H. A.-nak adta el egy póló- ért és némi pénzért. ________iö) A halőrt a jármű nyomta agyon vagy megfulladt Egy halőr borult traktorral ha­lastóba tegnap Békéscsabán és életét vesztette. Békéscsaba Az úgynevezett Dobos utcai ma- gánhdastavak egyikébe zuhant az általa vezetett traktorral tegnap délelőtt a 34 éves, békéscsabai P. Tibor. A fiatalember halőrként dolgozott a halastónál, és a tava­kat körbevevő földútról kanyaro­dott a tavak közötti töltésre a jár­művével, onnan pedig eddig is­meretlen okból beleborult a víz­be. A boncolás hivatott azt megál­lapítani, hogy a férfi megfulladt vagy a traktor nyomta agyon. Az eset körülményeit műszaki, mun­kavédelmi és orvosszakértő bevo­násával vizsgálja a rendőrség. A helyszínen beszerzett információink szerint a halőmek senki nem adott olyan feladatot, amiért erre az egyéb­ként keskeny és cseppet sem masz- szív töltésre kellett volna mennie az elölplatós kistraktorral. A járműnek rakománya sem volt. Ezt a keskeny utat többek szerint csak gyalogosan, legfeljebb kerékpárral használták. A szörnyethalt férfival kollégái még reggel 9 óra után néhány perccel beszéltek, aztán kevéssel fél tíz után már munkatársa tett bejelentést a rendőrségre, hogy a halastóhoz tartozó traktor a víz­be esett, P. Tibort pedig sehol nem látják, találják. _______nyl Ol tás után Bátorság Érdemrend Szent László-nap alkalmából ünnepeltek a határőrök Az Orosházi Határőr Igazga­tóság szerdán tartotta Szent László-napi ünnepségét a Pe­tőfi művelődési központban. Orosháza A határőrök ünnepén részt vett Stübe Ferenc ezredes, rendészeti igazgatóhelyettes, a helyi rendvédel­mi szervek vezetői, valamint a te­mesvári és a nagyváradi határrend- örségi igazgatóságok képviselője. Az ünnepi parancs ismertetése után az igazgatóság állományának tagjai és a határőrök külső segítői átvehet­ték a jutalmakat, elismeréseket. A belügyminiszter Bátorság Ér­demrendet adományozott Pintér Zoltánnak, aki egy családi ház ol­tásánál jeleskedett, lélekjelenlét­ének köszönhetően nem robbant fel egy gázpalack. Szent László Érdemjelet kapott Czvitkó Zoltán idegenrendészeti és szabálysérté­si osztályvezető, tanácsosi címet pedig Ludvig József technikai osztályvezető. A belügyminiszter dicséretben és jutalomban része­sítette Barta Károlyt és Szigeti Bé­lát, tárgyjutalomban Kunos Sándornét, Bandi Zsoltot és Papp Ferencnét. A miniszter soron kí­vül előléptette Takács Gyulát. A Határőrség országos pa­rancsnoka soron kívül léptette elő Decsi Róbertét és Kopomyik Já­nost. Országos parancsnoki pénz­jutalmat vett át Péter Sándor, Bá­rány Zoltán, Talpai Zoltán, Mol­nár János és Vígh Antalné. Rendé­szeti főigazgatói pénzjutalomban részesült: Wekerle György, Karsai Imre, Bajzák János és Németh Im­re. Gazdasági főigazgatói pénzju­talmat kapott Mucsi Istvánné, Ko­vács Zoltán, Keresztes Annamária és Laurinyecz Pál. Az Orosházi Határőr Igazgató­ság igazgatója soron kívül előlép­tetett 29 tiszthelyettest, 4 munka­társat fizetési fokozattal előre so­rolt, 48 dolgozót pedig igazgatói pénzjutalomban részesített. Több mint egy évtizedes mun­kájáért az igazgatóság pénzjuta­lomban részesítette lapunk volt munkatársát, Ménesi Györgyöt. CSETE ILONA Autóbusz hajtott át a piroson Békéscsaba és Gyula között, a 44 es főúton rendszeresen letörik a fi­gyelmetlen autósok a jánoszugi vasúti átjáró sorompóját Az utób­bi napokban egy autóbusz is át­hajtott a piros jelzésen. Személyi sériilés szerencsére nem történt Gyula Békéscsaba felől Gyula irányába ha­ladt autójával a csabai A. E. Figyel­men kívül hagyta a fénysorompó piros jelzését és a jánoszugi vasúti átjáróban letörte a sorompót június 20-án délelőtt. Az intézkedő rendőr járőr megtalálta a sérülést a női ve­zető kocsiján. A Gyulai Rendőrkapi­tányság eljárást indított A. E. ellen. Hat nappal korábban, délután fél kettőkor is figyelmen kívül hagyta egy ismeretlen rendszámú Ikarus autóbusz vezetője a fénysorompó tilos jelzését és a lecsukódó sorom­pót letörte a jánoszugi vasúti átjáró­ban. A vezető adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. Sze­mélyi sérülés szerencsére nem tör­tént, az anyagi kár négyezer forint. A Gyulai Rendőrkapitányság köz- rendvédelmi osztályának járőrei megtalálták az autóbuszt, amely a Körös Volán menetrend szerinti já­rata volt. A vezető elismerte a so­rompó letörését, azt mondta, jelen­teni akarta, hogy mi történt, az utasszállítás végén. A rendőrség a vasúti közlekedés biztonsága elleni gondatlan vétség alapos gyanúja miatt indított eljárás a Körös Volán buszsofőrje ellen. ____________<öi SM S; (30) 4061-110 EMELTDÍJAS SMS; BMH (90) 635-135 ZAPA! Te csak a hardvert látod, ami megöregszik, elromlik. Pedig a szoft­ver a lényeg, a szellem, ami örökké­való. Csak az nem mind­egy, hol lesz örökké. Menny? Pokol? Sz.-----------------------------í------­Gy es. '98 májustól volt gyesen a feleségem, 14 ezer forintot kapott havon­ta. Ennek a pénznek mire kell elégnek lennie? Miért csodálkozik az állam, hogy kevés a gyerek? S/S * Hová lehet leadni az igénylést az elmaradt jövedelempótlék­ra? '98-ban gyeses (Az ille­tékes államháztartási hivatalhoz, vagy oda, ahonnan a gyest folyósítot- ták. — A szerk.) ___________________ Ho gyan vezetik le a stresszt a 15 éve­sek?. A szüleiknek, akiktől a legtöbb szeretetet, kedvességet, márkás ru­hát kapnak, durván, flegmán vála­szolnak. Miért? Clara Politika. T. Medovarszky úr! Lehet szeretni vagy nem szeretni Orbán Viktort, de a Lisszaboni határozat dokumentált tények alapján készült. Önök szelektív vakságban szenved­nek. A tények beszélnek. A Népsza­badság, a Heti Hetes, a Napkelte pe­dig erősen torz képet fest a magyar valóságról! MR. X * Jobboldali va­gyok, de Orbántól félni kell, sajnos tökéletes dik­tátor aíkat. * A kórház­törvény ellen mindenki tiltakozott, aki él és mo­zog. A parlament balol­dala mégis megszavazta úgy, hogy közben a köz- társasági elnököt is meg­alázták! Jó ez nekünk? * Medgyessy Péter nyaral. Immár ötödik alkalom­mal, mióta miniszterel­nök. A ciklus legjelentő­sebb szavazását sem tisztelte meg (kórháztörvény, oktatási törvény), a visegrádi miniszterelnökök is nélkü­lözni kényszerültek a személyét. Bezzeg Viktor! Vanilla * Lenin per­manens forradalomtézisét a dialekti­kusán gondolkodó egykori kommu­nista Medgyessy átreformálta perma­nens nyaralássá. Uff. * F! Miért van az, hogy miniszterelnököd embert próbáló döntések elől külföldre me­nekül, milyen államfői magatartásra vall? M * Az MDF miért nem vállalja a konfliktusokat? Csak a baloldalt tartja ennyire össze valami? A MIÉP miért nem kritizálja a kormányt? VB * Figyelőnek! Olvass többet a törté­nelemről! A legnagyobb magyar Szé­chenyi István volt. Éppen Kossuth nevezte annak. UL * Figyelő! Kossut­hot a tettei tették naggyá, nem Ferenc Jóska gyűlölete. A legnagyobb ma­gyar pedig Széchenyi volt. Kuka * Aki a második legnagyobb magyar címére pályázik, az vegyen bélyeget a levelére vagy legalább pontosan ad­ja fel a postán. Agg * Kossuth úgy lett nagy államférfi, hogy az egész nem­zet szerette. Aki néhány ezer csápoló bálványa, az a nyomába sem léphet. F * Végje a kormány is rájött, csak erővel lehet ezek a jobbos bajkeve­rők ellen politizálni. Csak így tovább, ahogy ők is tették! * Maci! Attól len­ne ősszoci Juszt, meg a többiek, mert nem paríroztak Orbánéknak, akik ezért négy évre kitiltották őket a közmédiából, ugyanúgy, mint Bajor­tól Gálvölgyiig, Nagy Bandótól a Pa- Dö-dőig mindenkit, aki ellenük mert szólni? A Fidesz most egy hét alatt több műsoridőt kap, mint amit ők négy év alatt adtak a szociknak. F Volán! Mitől van, hogy a távolsági jára­tokon két sofőr van, mégis 15—25 per­ces késéssel közlekednek? Például: Budapest—Komádi-Gyula. Fizető utas Mit az a Gugyuló Jézus? (Kapos­vár legrégibb, 1721-ből származó szobra, amely az összekötött ke­zű, töviskoszorús Jézust ábrázol­ja, guggoló helyzetben. - A szerk.) Az én egyik ismerősöm gyerekkora óta templomjáró. De ha megkérdem tőle, hogy mitől van évszakváltás a Földön, nem tudja. Ilyen emberek kellenek a papoknak. ZAPA* (Kö­szönjük a témával kapcsolatos üzene­teket, de zárjuk le az eszmefuttatást! - A szerk.) Útjavítás. Kívánom a közútkezelő minden illetékesének, hogy saját autójával sokszor autózzon olyan felújított úton, mint amilyet Lökösháza és Kevermes térségében barmolnak! Autós * Autófényezők és kőfelverődés-javítók! Települje­tek Dél-Békésbe! A közútkezelő biz­tosítja a folyamatos munkával ellá­tottságotokat remekbe szabott útfel­újításaival. * Útjavítók! Ha jobbá nem tudjátok tenni az utakat, leg­alább ne rontsátok! Az ilyen „útjavításokból”, mint Lökösháza környékén, nem kérünk! Legfelhá- borodottabb autós Májusban, ha belépünk az EU-ba, a munkavállalóknak a vízummal együtt a kivárás is megszűnik? Kö­szönettel: Zol (Valószínűleg nem. - A szerk.) Zaj. Zoli! Miért zavar a sok fesztivál? Legalább vannak programok és az idősebb korosztály is tud szórakozni! SZ * Csak az objektivitás kedvéért: vasárnap reggel egy alkalommal volt, egyébként nem túl hangos zene, a Samsung-futáson, ahol a program 9- kor kezdődött. Üdv.: Csaba Center Sok az elektorhoz kötött álláshirde­tés. Nem törvényellenes ez? .ap. A gyomai strandon olyan hideg a víz a medencében, hogy a gyerekek az egyórás úszótanfolyam alatt lilára fagynak. A vízmester ajánlata: a jó is­tennél panaszkodjunk. SCV! A gyerekek olvasásoktatásában te is besegíthetnél, mint szülő! Nem kell minden kudarcodat a tanárokra kenni! V Hirdetés. 27 éves srác barátnőt keres komoly kapcsolat céljából. Kocsim, lakásom nincs. Sms: 20/598-5664.

Next

/
Oldalképek
Tartalom