Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-26 / 147. szám

KÖRKÉP 2003. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL MEGYE Jubileumi ajándék: éjszakai fényvarázs A vár környékén, a tószínpadon és a Ladics-házban játszanak egyéves munka előzte meg. Gazdag programmal várják a színházbarátokat a jubileumi évében, melyet a támogatások is lehetővé tettek. Fő tá­mogatójuk a gyulai önkormányzat, költségveté­süket az évforduló miatt meg is emelték. A Nem­zeti Kulturális Örökség Minisztériuma a szabad­téri színházaknak juttatott keretből kiemelten segítette a gyulait. Támogatja a színházat a Békés megyei ön- kormányzat, és várakozásaik szerint a Széche­nyi Turizmusfejlesztési Program is segít majd. Helyben kiemelt támogatójuk az OTP Bank Rt. gyulai fiókja, a Gyulai Húskombinát Rt., a bé­késcsabai Autó Körös Kft. gépkocsi-biztosításá­val, Volkswagen-bemutatójukat június 28-án láthatják a várnál. Költségvetésüknek köszön­hetően hat nemzeti együttest hívhattak meg, hat fesztivált rendezhetnek és tíznél több ven­dégjátékot. Játszási helyük a várudvar, most még a régi nézőtérrel. A városi önkormányzat kezdeményezésére a műemlékvédelmi hatóság biztosította a várbelsőt számukra, a 600 millió forintos felújítás szeptemberben kezdődik meg. Ugyan kisebb nézőtérrel, de 2005-ben megújulva szeretnék fogadni a színház látoga­tóit. Játszási helyük a vár környéke, a tószín­pad és a Ladics-ház udvara is. A Gyulai Várszín­ház 40. évadát és a IV. Körös-völgyi sokadal- mat, a Dél-Alföld népművészetének háromna­pos ünnepét dr. Hiller István kulturális minisz­ter és dr. Perjési Klára, Gyula polgármestere nyitja meg június 27-én 19.30 órakor. A nyitó­napon 22 órakor Várszínházi fényvarázs cím­mel emlékeznek az elmúlt 39 évre óriásvetítés­sel a várfalon, melyet fényművészeti bemutató foglal keretbe. A Várszínház első saját előadása a Magyar Ál­lami Népi Együttes vendégjátékával a Naplegen­da című táncshow lesz június 29-én 20.30 órától a tószínpadon. SZ.M. Inkább utazunk, mint várakozunk Roham az okmányirodákban - megoldás csak ősszel? Csúcsforgalom az okmányirodákban, a nyaralásra készülők többsége csak most csap a homlokára: lejár(t) az útlevele! A hírhedten nagy forgalmú békéscsabai iroda helyett mostanság sokan választják a kisebb városok kisebb forgalmú okmány­irodáit, így azóta ott is megnőtt a várakozási idő. Június 27-én kezdődik a Gyulai Várszínház ju­bileumi, negyvenedik évada. Az ünnepélyes megnyitón, 19.30 órakor felcsendül Erkel Fe­renc dallama, a Hazám, hazám, felvonják a várfalra a zászlót és három ágyúlövéssel beve­szik a várat, ami hat hétre a kultúráé. A szín­ház folytatva eddigi művészeti koncepcióját, összművészeti fesztivált szervezett, melynek 42 napja alatt 42 előadást láthat a közönség. Gyula A tegnapi sajtótájékoztatón Gedeon József szín­házigazgató elmondta, a negyvenedik évadot Az összművészeti fesztivál 42 napján 42 előadást láthat a közönség. (ARCHÍV FELVÉTEL) „KI NYER MA?” (z) A XXVII. Békés-tarhosi zenei napok prog­ramjának sorában holnap, pén­teken 12 óra 40 perckor a békési városi könyvtárból sugározza a Magyar Rádió népszerű „Ki nyer ma?” című vetélkedőjét. A Kossuth adón jelentkező tízper­ces élő vetélkedőre az adás nap­ján 12 óráig várják a játékos ked­vű, zeneértő hallgatók jelentke­zését. ELŐADÁS, (o) „A felvidéki ma­gyarság helyzete és a kedvez­ménytörvény módosítása” cím­mel Halzl József, a Rákóczi Szö­vetség elnöke tart előadást pén­teken 18 órakor Békéscsabán, a Nagy Imre téri MDF-székház- ban. A DROG ELLEN, (y) A drogel­lenes világnap alkalmából ma reggel nyolctól tízig nyílt napot tartanak a gyulai Pándy Kálmán kórház drogambulanciáján. Ugyanitt 10 órától „Mondjam vagy mutassam?” címmel fóru­mot rendeznek, ahol a prevenci­ós tevékenységről beszélgetnek a résztvevők. KISS GYÖRGY KIÁLLÍTÁSA, (ö) A 60 éves Kiss György Mun- kácsy-díjas szobrászművész, Gyula díszpolgára kiállítását nyitja meg dr. Perjési Klára pol­gármester június 28-án 11 óra­kor Gyulán, a Kossuth utcai La­jos Ferenc Galériában. Közre­működnek: Vásárhelyi Melinda (hegedű) és Molnár Tibor (csel­ló), a göteborgi operaház művé­szei. A kiállítást Krasznahorkai Géza rendezte. A tárlat augusz­tus 2-áig látható. SÚLYOS SÉRÜLT, (f) Egy személy­autó és egy segédmotor-kerékpáros ütközött össze tegnap Békéscsabán, a Luther és a Kis-Tabán utca keresz­teződésében, a következmény: súlyo­san megsérült a segédmotoros. FŐÚTI KARAMBOL, (f) A 44-es főút Békéscsabáról Békés felé vezető sza­kaszán szerdán délelőtt egy teher­gépkocsi előzés közben beleszaladt az előtte balra kanyarodni készülő személyautóba. Szerencsére csak egy könnyebb sérülés történt, az au­tóst kellett ellátni. VESZÉLYES REKLÁM, (f) A nagy szél és a rossz felfüggesztés miatt a közlekedést is veszélyeztette egy rek­lámtábla a Békéscsaba—Gyula közti fő­úton a körforgalomnál. A balesetveszé­lyes reklámot a tűzoltók szerelték le. SZIVÁRGÓ FÜST. (f) Gyomaendrő- dön egy 2. emeleti lakásban füst szi­várgott ki a bejárati ajtó alól. Kihív­ták a tűzoltókat, de addigra már elol­tották a lakók a tűzhelyen felejtett étel miatt keletkezett tüzet. B „NYILVÁNOSAN IMÁD­KOZNI NEKEM VADABB, MINTHA VALAKI A TÉVÉ­BEN SZERETKEZIK.” (Mácsai Pál) Békés megye Praktikus tanácsot adott nemrég egy békéscsabai önkormányzati képviselő a Csaba Rádióban azoknak az ügyfeleknek, akik nem jutnak be a nagy forgalmú békéscsabai okmányirodába.- Azt tanácsoltam, hogy utaz­zanak át a környező települések­re, hiszen az okmányirodák or­szágos hatáskörűek, az útleve­lünket, személyi igazolványun­kat vagy jogosítványunkat bár­melyik városban megújíthatjuk - fejtette ki lapunknak Szüvásy Fe­renc. - Véleményem szerint ér­demesebb 15 percet autózni Bé­késre, Mezőberénybe vagy Gyu­lára, mint fél napot várakozással tölteni. Megjegyezem ugyanak­kor azt is, hogy a kisvárosok lakó­inak is érdemes lenne szakítani azzal a berögződéssel, hogy min­den ügyet csak a megyeszékhe­lyen lehet elintézni. A rádióműsor után meg­növekedett a kisvárosi okmány­irodák forgalma, Békésen például több mint kétszeresére.- Eddig is feszített munka folyt az irodában, olykor kényte­lenek voltak túlórázni is a mun­katársaink - mondta a város cím­zetes főjegyzője, Molnárné dr. Tarkovács Márta. - Nemrég úgy döntöttünk, a polgármesteri hiva­tal egyik ügyintézőjének átcso­portosításával javítunk a helyze­ten, ám a békéscsabaiak rohamát már végképp nem tudjuk állni. A duplájára nőtt forgalmat jelezni fogjuk a Belügyminisztériumnak - fejtette ki a főjegyző asszony. A békéscsabai helyzetről az okmányiroda vezetője, dr. Szombathyné dr. Nagy Margit számolt be.- Több ügyfél jelentkezik, mint amennyit a kapacitásunk elbír. Bé­késcsabán idén tizenegyezer útle­vél jár le, de máshonnan is érkez­nek ügyfelek. Mire a megyeszék­helyen dolgozók vagy tanulók ha­zaérnek, bezár a saját településük okmányirodája, ezért itt intézik el a dolgukat. Az útlevéligénylést két munkatársunk végzi, naponta kö­rülbelül száz ügyféllel tudnak fog­lakozni, de az irodánkhoz tartozik a személyi igazolványok és jogo­sítványok megújítása is. A sor­számok gyakran már reggel el­fogynak, akik nem járnak szeren­csével, kénytelenek másik napon újra próbálkozni. Szeptembertől új rendszer szerint dolgozunk: előre is be lehet majd jelentkezni, sőt telefonon keresztül is adunk időpontot. Reméljük, csökkenni fog a várakozási idő. Nem biztos, hogy kevesebb ügyfelünk lesz, de kedvezőbb lesz az időbeli eloszlá­suk, az útlevél-igénylési hullám pedig - várhatóan - még idén le­cseng. _______ CSICSELY ZOLTÁN VÉ LEMÉNY ________MAGYARI BARNA íg y irtunk mi A nagy irtások és az ártalmatlanítások idejét éljük. Közmunkások és magánszemélyek a parlagfű irtásán serénykednek. Néhol a szú­nyogirtás jelent komoly kihívást vagy a kommunális hulladék szakszerű ártalmatlanítása ad feladatot. A parlagfűirtáskor általában a leghatékonyabb módszert alkal­mazzák: az allergiát okozó növényt tövestől tépik ki a földből. A szúnyogirtás már költségesebb beruházás: ennek hatékonyságá­hoz nem elég csak a kétkezi szerszám. A veszélyesebb kommuná­lis hulladék ártalmatlanítására pe­dig sokszor csak távoli helyszíne­ken kerülhet sor, amelyeket nem biztos, hogy mindenki könnyen el­érhet. Az egyik körös-sárréti tele­pülés képviselő-testületi ülésén a minap felvetődött a kérdés: a házi­asszonyok hol adhatnák le a hús­sütésben „megfáradt” háztartási olajat? A legtöbben azt tanácsolták: az „olajos asszonyok” pattan­janak személygépkocsiba, s a benzinkutaknál próbáljanak meg­szabadulni a fáradt háztartási nedűtől. Volt, aki ironikusan megje­gyezte: ha elég kitartóak, lehet, hogy már a nyolcadik töltőállomás­nál sikerrel is járnak. Jó néhányan viszont sokkal személyesebb irtásokban és ártal­matlanításokban gondolkodnak. így nyári strandszezonban a hiú hölgy a dereka körül burjánzó zsírpárnát irtaná ki egyetlen mozdu­lattal. A Körös-Sárréten élő Jani bácsi a családi vitánál felesége bo- garasságát fújná le rovarirtó spray-vel. A kistermelő gyakran azért háborog, hogy a tőle bagóért átvett termés a boltba érve milyen trükkökkel változhat négy-ötszörös áron eladható termékké. Az alkalmazott nem érti, hosszabb táp­pénz után miért köszönik meg munkáját. Az ember gyakran úgy érzi, csak kis pont a társadalmi züllés árnyékában. Többek vérnyo­mása azért csap a magasba, mert a mindennapi igazságtalanságo­kat nehezen tudják elviselni. A mai világban sokan kérdezgetik: ki fogja a legnagyobb szemeteket ártalmaüanítani? a Az „olajos asszo­nyok” pattanja­nak személygép­kocsiba!? Ne a borz kutassa a történelmet! Európai nyelveken is megjelennek az Attila-kutatások — Ez a rendezvény konkrét dolgokat nem tud bizonyíta­ni, de elindítja azt a hógolyót, amelyből lavina lehet — Győri Nagy Sándor professzor, a gö­döllői Szent István Egyetem kultúrökológiai és környezeti kommunikációs tanszékének vezetője mondta ezt tegnap Zsadányban, az Attila király fővárosának és sírhelyének felkutatására tartott konfe­rencián. Zsadány Mint olvasóink előtt ismert, Du­dás Árpád, Zsadány polgármeste­re hónapok óta azon fáradozik, hogy bebizonyítsa: Atüla hun ki­rály fővárosa egykor Zsadányban lehetett, s a nagy királyt a telepü­lés határában temethették el. Du­dás Árpád ezúttal is részletesen ismertette teóriájának alapjait. Megjegyezte: munkáját több he­lyen is számon tartják, például Prágából már konkrét ajánlatott is kapott, hogy hol, milyen minő­ségű fémkereső detektort lehet vásárolni. A polgármester több olyan cserépedény-darabokat is bemutatott, amelyeket Zsadány határában, Hé-halomnál a borz ásott ki.- El kell érnünk: ne a borzok kutassák, hogy milyen történel­mi értékeket rejt a föld, hanem a tájlakó embereknek joguk és kö­telességük legyen megismerni környezetük múltját! — hangoz­tatta Győri Nagy Sándor profesz- szor. — Egy szabad világban, az új Európában az önismereti sö­tétséget is meg kell szüntetni. Én egy Kárpát-medencei, valamint egy német, angol és francia nyel­ven megjelenő folyóiratnak is a főszerkesztője vagyok. Mindkét lapban szívesen közlünk írást a Zsadányban folyó Attila-kutatá- sokról, hogy az itt folyó munkát, minél többfelé megismerhessék. Ami pedig a régészeti ásatások megkezdését illeti: először azok­nak a kunhalmoknak a feltárásá­ra kell engedélyt kérni, amelye­ket mára már megbolygattak, tönkretettek. Ezekre a szakható­ságok biztosan megadják az en­gedélyt, legfeljebb azt mondják, nincs pénz a munkálatokra. Ha viszont az engedély megvan, könnyebb tovább lépni. A tanácskozást követően a konferencia résztevői Zsadány határában több olyan helyszínt is megtekintettek, ahol hun emlé­kek feltételezhetők. ________ M. B. Ad minisztráció sújtja a termelőket Az elektronikus közháló kiépítéséért Az elképzelés egybeesik a minisztérium programjával Egészségterv és életminőség — Tapasztalataim szerint a ter­melők egyre nehezebben tud­ják teljesíteni a rájuk neheze­dő adminisztratív feladatokat, egyre több ügy intézésében ké­rik segítségemet — mondta Rajtár Gyöngyi falugazdász a legutóbbi medgyesegyházi képviselő-testületi ülésen, ahol tevékenységről számolt be a község vezetőinek. Medgyesegyháza- Az érvényben lévő rendeletek szerint folyamatos a termelők re­gisztrálása és támogatás­igényeik be­fogadása. A területalapú támogatást június 30-áig igényelhetik a gazdák. Az előző évekhez viszo­nyítva eddig kevesebben éltek a le­hetőséggel. Mivel a leadási határ­idő vészesen közelít, ezért a követ­kező időszakban nagy ügyfélforga­lomra számítok. A határidők betar­tása sajnos még mindig nagy prob­lémát okoz a termelőknek - derült ki a falugazdász beszámolójából. Rajtár Gyöngyi arról is tájé­koztatta a képviselőket, hogy a településen jelenleg is folyik a túlsúlyos sertések felvásárlása. Az előző évekhez hasonlóan idén is a falugazdásznő felelős a dinnye­fesztivál szakmai konferenciájának megszervezéséért, lebonyolításáért. A program megvalósításához pályá­zatot nyújtott be, Gazdálkodást segí­tő ismeretátadás címen a Békés Me- gyei FVM-hivatalhoz. ________i^e. Me dgyesegyháza polgármes­tere a napokban levelet kül­dött az Egészségügyi, Szociá­lis és Családügyi Minisztéri­um közigazgatási államtitká­rának, melyben javaslatot tesz a községi egészségügy információs hálózatának ki­építésére. Medgyesegyháza Nagy Béla polgármester sze­rint az eddigi, több mint 10 millió forintos pályázati támo­gatással jelentős előrelépést tehetett a község az oktatás, a közigazgatás és közművelődés számítástechnikai felzárkózta­tásában.- Az egészségügy informati­kai szolgáltatásai azonban más területekhez képest elmaradot­tak, melyek fejlesztésére is nagy szükség lenne — emelte ki a község elöljárója. Ezért segít­ségért fordult az egészségügy közigazgatási államtitkárához, illetve javaslatot tett a közháló­ra csatlakozás lehetséges terü­leteinek kialakítására. Eszerint az egészségügyet érintően egy belső kommunikációs rendszer (orvosok egymással, orvos-vé­dőnő, orvos-gyógyszertár, or­vos-családgondozás), valamint egy külső (orvos-kórház, or­vos-labor, orvos-központi ügyelet) rendszer kiépítésében látná a korszerűsítés célszerű megoldását. - Az elképzelés - mondta Nagy Béla - egybeesik a minisztérium Közháló elne­vezésű programjával, mely re­ményt ad a kérés meghallgatá­sára. __________________________________H.M. A felnőtt lakosság valameny- nyi korosztályából megkér­deztek férfiakat és nőket, ak­tív munkavállalókat és mun­kanélkülieket, családosokat és egyedülállókat annak ér­dekében, hogy reális képet al­kothassanak a csanádapá- caiak életminőségéről. CSANÁDAPÁCA Egészségtervet készítenek Mórocz Ildikó védőnő koordiná­lásával, a lakosság 10 százalékát kérdőív segítségével igyekeztek szóra bírni. A kérdezőbiztosok arra keresték a választ, ki, meny­nyire elégedett a község helyze­tével, az intézmények működé­sével, igénybe veszik-e az egész­ségügyi szolgáltatásokat, hogyan töltik szabadidejüket, milyen fej­lesztéseket javasolnának. — A Dél-Alföldi Régió Telepü­lési Egészségterv Egyesületéhez csatlakozott Csanádapáca, az el­készült kérdőíveinket ott értéke­lik ki. A lakossági igényeket fel­mérve, a civil szervezetekkel együttműködve az önkormány­zat majd pályázhat - sorolta az egészségtervvel járó előnyöket a koordinátor. Kiderült, az apácaiak a fejlesztések közül a munkahely- teremtést tartják a legfontosabb dolognak, valamint az úthálózat, a közbiztonság, a járdák felújítá­sa, a kerékpárút, a helyi szórako­zás kérdése foglalkoztatja őket. A fejlesztésekre tett javaslatokat, öt­leteket cselekvési tervbe foglalják és a következő néhány témában szeretnék pályázatukat elkészíte­ni az apácaiak: a parlagfű irtása kapcsán fűnyírógép, a helyi pol­gárőrség részére pedig két mobil- telefon vásárlására pályáznának. Ha sikerül, szociológusokkal mé­retnék fel, hogy Csanádapácán ki­nek és milyen munkahelyre len­ne igénye. Őstermelők Medgyesegyházán jelenleg 1177 őstermelőt tartanak nyitón.- 2003-ban érvényesített őstermelői igazolványok száma: 1159- Visszavont őstermelői igazolványok száma: 58- Újonnan kiadóit őstermelői igazolványok száma: 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom