Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-03 / 128. szám
SPORT 2003. Június 3., kedd - 13. oldal Folytatódik a küzdelem az aranyéremért Északon a MÁV Ünnepelhetett BÉKÉsNeT MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Sarkadkeresztúr— CSANÁDAPÁCA 6—0 (2—0) Sarkadkeresztúr, 180 néző. V.: Zsurka. Sarkadkeresztúr: Cserháti - Rózsa, Berényi, Fábián (Bállá), Zimbrán, Rúzsa (An- csin), Csúz, Petruzsán, Bányai (Molnár), Kóra, Zsoldos. Edző: Cserháti István. Csanádapáca: Hajdú V. - Furák, Fábián, Hajdú G., Rakonczás, Dóka (Dobák), Nagy, Benkovics, Tóth, Keresztéig Náfrádi. Edző: Oláh Imre. A hazai csapat a kapufák mellett gólokat is lőtt, és a második félidőben az elfáradó vendégek ellen akár két számjegyű győzelmet is arathattak volna. G.: Kóra (11-esből) a 20., a 45., a 71., a 72., Zsoldos az 58., Balia a 80. percben. Jó: Kóra, Petruzsán, Zsoldos, ill. Hajdú G„ Náfrádi. Cserháti István: - Helyenként jó játékkal, sok helyzetet kidolgozva, megérdemelten nyertünk. Oláh Imre: - Az elmúlt időszakról vonja le mindenki a következtetéseket, én a magam részéről már megtettem. Sok játékosom mentalitása, játékhoz való hozzáállása még a városi bajnokság színvonalát sem éri el. (Bakucz Péter) Mesterlövészek A BékésNet megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának élmezőnye. 30 gólos: Balázs (Mezőkovácsháza). , 26 gólos: Méhes (Tarhos). 17 gólos: Kóra ' (Sarkadkeresztúr). 15 gólos: Belicza (Csor- vás). 14 gólos: Bíró (Kunágota), Szabó (Mezőkovácsháza), Lábos (Csorvás). 12 gólos: Bányai T. (Gyulai Köröstáj, Sarkadkeresztúr), Marócsik (Mezőkovácsháza), Wagner (Mező- berény). 11 gólos: Csák (Füzesgyarmat), Zsoldos (Sarkadkeresztúr). 10 gólos: Elekes (Csanádapáca), Czakó L. (Dévaványa), Ur- bancsok (Csabacsüd), Nagy (Tarhos), Vári (Mezőberény). 9 gólos: Keresztély (Csanádapáca), Botyánszki (Kamut), Kővágó (Csabacsüd), Gulyás (Nagyszénás), Kapocsén (Elek). Tarhos—Csorvás 2—4 (1—1) Tarhos, 200 néző. V.: Simon János. Tarhos: Vári A. - Vári P., Szabó, Fodré (Djabar), Provosin- szki, Nagy, Gézárt, Püski, Rózsavölgyi, Fehér (Balogh), Méhes. Edző: Zsigmond Károly. Csorvás: Farkas - Botyánszki, Fabulya, Boldizsár (Krámli), Trányik, Kun, Benyovszki, Lábos, Ivanics (Lad- nyik), Simon (Sütő), Kaszai. Edző: Turcsek Zoltán. A frissebben mozgó csorvásiak megérdemelt győzelmet szereztek. G.: Nagy a 25., Provosinszki a 70., ill. Simon a 28., Lábos (11-esből) a 65., Benyovszki a 72., Kaszai a 79. percben. Jó: Nagy, Püski, ill. Kaszai, Benyovszki, Botyánszki. Zsigmond Károly: - Fejben és fizikálisán fáradtabbak voltunk, de helytálltunk. Turcsek Zoltán:- Egy jó csapatot sikerült legyőzni, a kidolgozott helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. (Zs. K.) Füzesgyarmat—Kamut 4—2 (1-2) Füzesgyarmat, 150 néző. V.: Dajka. Füzesgyarmat: Sárközi - Kiripóczki, Kovács, Bakk, Szabó, Ajtai (Barna), Bere, Vad, Tóth, Kincses (Dávid), Baksa. Edző: Lázár István. Kamut: Kohut - Pozsár (Laurinyecz), Knapp R, Molnár, Knapp Z., Koszta, Sajben, Gera, Horváth, Botyánszki (Lenkefi), Urda. Edző: Borgida János. A hazai csapat a második félidei jobb játékának köszönheti a győzelmet. G.: Baksa a 40., Bere a 63., Vad a 72., Tóth a 81., ill. Koszta a 13., Horváth a 19. percben. Jó: Sárközi, Szabó, Tóth, ill. Horváth, Kohut. Lázár István: - Hatvan perc álmos játék után fölébredtünk, és megnyertük a mérkőzést. Borgu- la János: - Ahhoz már hozzászoktam az előző időben, hogy a játékosok nem járnak edzésre, a vereségekkel is hasonlóképp vagyok, de azt már nehezen fogadom el, hogy a labdarúgók egy része a hétvégi bajnoki mérkőzésre sem jelenik meg. (L. I.) Mezőberény—Kaszaper 4—0 (3-0) Mezőberény, 100 néző. V.: Hegedűs. Mezőberény: Barabás — Bereczki L., Kiss, Szűcs (Kukely), Benyovszki, Somvári, Pántya, Kocsor P. (Bereczki G.), Bokor (Balogh), Vári, Wagner. Edző: Ramos János. Kaszaper: Mező - Kun, Kőszegi T. (Papp), Kőszegi J., Kocsor J. (dr. Mikite), Bállá, Forgó Sz„ Forgó Z„ Zádori (Kőszegi L), Borsi, Szanda. Játékos edző: dr. Mikite Attüa. A hazai csapat győzelme megérdemelt, de jobb összpontosítással a gólarány nagyobb is lehetett volna. G.: Somvári a 15., a 25., Vári (11-esből) a 39., Wagner a 62. percben. Jó: Somvári, Bereczki L, Kiss, Benyovszki, ill. Kőszegi J., Kun. Ramos János: - A kötelező győzelmet hozta a csapat, amit a Kukely ikreknek ajánlunk. Dr. Mikite Attila: - Jövő héten mindenkit szeretettel várunk az edzésen. Ma csak a mezünket vittük el a pályára napozni. (Tímár Zoltán) NaqyszénAs—Dévaványa 3—2 (2-1) Nagyszénás, 110 néző. V.: Alberti. Nagyszénás: Lipcsei - Takács, Moszheim, Faragó, Uhlár, Boros, Zsigovics (Gyömrei), Horváth Zs., Horváth Z„ Gulyás, Ozgyin (Valaczkai). Edző: Füredi János. Dévaványa: Darvasi - Czakó L, Borbíró, Vaszkó, Nagy (Kovács), Tóth, Pesztránszki (Zeller), Adamecz, Szakács, Bányai (Kálmán), Pálfi. Edző: Barna Sándor. Csapkodó játék jellemezte mind a két félidőt, a meleghez jobban alkalmazkodó hazaiak a végén tudták ráerőltetni akaratukat a vendégekre. G.: Ozgyin a 13., Gulyás a 39., a 74., ill. Szakács a 27., a 60. percben. Jó: Lipcsei, Moszheim, Takács, Boros, Horváth Z„ ill. Bányai, Szakács, Adamecz, Borbíró. Füredi János: - A meleg és a győzelmi kényszer rányomta bélyegét a játékunkra. Barna Sándor: - A mérkőzés végére a hazaiak erőben fölénk kerekedtek, ezért megérdemelték a minimális győzelmet. (F. J.) Mezőkovácsháza—Doboz 10—0 (6-0) Mezőkovácsháza, 200 néző. V.: Gyekiczki. Mezőkovácsháza: Bíró - Papp, Mészáros (Szabó), Kopócs, Marócsik, Zábrák, Húsvétit, Kindel, Balázs, Koncz, Mohamed. Edző: Juhász Zoltán. Doboz: Balogh - Furák, Gyebrov- szki, Skumáth, Tóth, Lukucz, Balogh, Barcsay, Bodó (Fekete), Gergely, Vantara (Szatmári). Edző: Szűcs Mihály. A mérkőzés elején a hazai csapat azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és már a második percben megkezdte a gólgyártást. A második félidőre teljesen szétesett a vendégcsapat, nem tudta megállítani a hazaiakat. Kiállítva: Balázs (játékon kívül volt a labda, és megszorongatta ellenfelét) a 65. percben. G.: Balázs a 2., az 5., a 24., a 32., 47., Mohamed a 38., az 56., Marócsik a 34., Papp az 51., Koncz a 77. percben. Jó: Kindel, Papp, Mohamed, Marócsik, ill. Gergely. Juhász Zoltán: - Az elmúlt héthez képest sokat léptünk előre a csapatjátékban, felszabadultan, látványosan játszottunk, és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Szűcs Mihály: - Ezen a mérkőzésen még edzőpartnemek is kevesek voltunk. Teljes csőd, amit produkáltunk. (Szabó Lajos) Kunágota—Csabacsüd 3—0 (0-0) Kunágota, 150 néző. V.: Rózsa. Kunágota: Csomós - Laczkó, Török, Samu, Varga, Multyán Zs., Multyán L„ Balogh K., Suha- nyeczki (Kovács), Multyán Cs„ Méreg (Nagy). Edző: Szilágyi János. Csabacsüd: Kondacs — Va- lencsik, Mizik (Bracsok), Koszti, Palyov, Fekécs, Gombár Cs„ Pillér, Urbancsok, Jansik, Kővágó. Edző: Gombár György. A hazai csapat állandó nyomás alatt tartotta a vendégek védelmét, jobbnál jobb helyzeteket teremtett, de az első játékrészben csak négy kapufára futotta. A második játékrészben már csak egy kapufa, de három gól született. G.: Multyán Cs. az 51., a 62., Multyán L. a 88. percben. Jó: Varga, Multyán Zs„ Balogh K„ Multyán Cs., ill. Urbancsok, Gombár Cs., Fekécs. Szilágyi János: - Egy percig sem volt kétséges az, hogy melyik csapat nyer. Csak az volt a kérdés, hogy mikor találnak be a kapuba a hazaiak. A helyzetek alapján akár két számjegyű is lehetett volna az eredmény. Gombár György: - Az első gól után - ami szerintem les volt - kihagytunk egy ziccert, majd a végére teljesen szétestünk. (Sz. J.) Elek-Gy. Köröstáj 7-1 (3—0) Elek, 100 néző. V.: Majoros. Elek: Pataki - Puskás, Csonka, Ráday, Lakatos, Bíró, Gyulai, Erdei, Kapocsén (Sánta), Donnert (Popu- cza), Márk (Lénárt). Edző: Kiss Tibor. Köröstáj: Monori Kakas, Kamarás, Tar, Szelei, Vincze (Gergő), Gimesi, Cseke, Mihucz, Bágy (Kiss), Oláh. Edző: Bagi Tibor. Tovább őrzi kitűnő formáját a hazai együttes, és közönségszórakoztató, jó játékkal fektette két vállra a szimpatikus és sportszerű vendégegyüttest. G.: Kapocsén az 5., a 38., Puskás a 17., a 80., Lakatos az 58., a 90., Gyulai a 72., ill. Mihucz a 28. percben. Jó: Pataki, Ráday, Erdei, Csonka, ill. Gergő, Kiss. Kiss Tibor: - Nagyon nehéz mérkőzés volt, de már hetek óta benne volt ez az eredmény a csapatban. Görcsösen kezdtünk, de a második félidőben már az történt a pályán, amit mi akartunk. Bagi Tibor: - Hatalmas egyéni hibáinkból naggyá tettük a hazai csapatot. (Hotya Mihály) Ifjúságiak: Sarkadkersztúr-Csanád- apáca 2-1, Tarhos-Csorvás 2-5, Mező- berény-Kaszaper 0-0, Nagyszénás- Dévaványa 5-2, Mezőkovácsháza- Doboz 2-1, Kunágota-Csabacsíid 3-2, Elek-Gyulji .Köröstáj 3-0, Fü- zesgyarmát-kSrndt '2-0-rtáí, iorózatbs4 kamuti kiállítások után félbeszakadt. A BékésNet megyei II. osztály állása BékésNet megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság 1. Csorvás 18 7 2 66-23 61 2. M.kovácsháza 18 6 3 8130 60 3. Mezőberény 18 5 4 55■24 59 4. S.keresztúr 17 7 3 5427 58 S. Kunágota 13 4 10 4541 43 6. Tarhos 12 6 9 5656 42 7. Kamut 12 2 13 4244 38 8. Nagyszénás 10 7 10 3540 37 9. Füzesgyarmat 10 4 13 4143 34 10. Gy. Köröstáj 8 8 11 3348 32 11. Csanádapáca 8 7 12 4054 31 12. Elek 6 9 12 3839 27 13. Csabacsüd 6 6 15 4269 24 14. Kaszaper 5 6 16 2747 21 15. Dévaványa 5 4 18 3254 19 16. Doboz 4 4 19 2471 16 Következik. Június 7., szombat, 17.00: Doboz-Mezőberény, Csaba- cstid-Mezökovácsháza, Csorvás-Sar- kadkeresztúr, Kamut-Tarhos, Körös- táj-Filzesgyarmat, Dévaványa-Elek, Kaszaper-Nagyszénás, Csanádapáca- Kunágota. ÉSZAKI CSOPORT Zsadány—Gerla 4—7 (2—5) Zsadány, 100 néző. V.: Valach. Zsadány: Sütő - Eszenyi, Szabó S„ Fábián (Vásárhelyi), Mészár, Muntyán, Száva, Szabó Z., Kiss, Kutasi. Edző: Nagy Róbert. Gerla: Szalai - Laukó, Andó, Bucsi, Bodzás (Carutasu), Diószegi, Bíró, Kacsán, Halász, Hrubecz, Szilágyi. Edző: Koszecz László. A mérkőzés pályaválasztói jogát a gerlai pálya felújítása miatt megcserélték. A Gerla az első félidőben biztosította a győzelemhez szükséges gólokat, a második félidőben már könnyedén, felszabadultan játszottak. G.: Kutasi 2, Vásárhelyi, Kiss, ill. Diószegi 2, Bíró 2, Szilágyi, Kacsán, Mészár (öngól). Jó: Szabó, Eszenyi, Kutasi, ill. Szalai, Diószegi, Bíró, Hrubecz. Nagy Róbert: - A helyzetek alapján akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Kritikán aluli volt a játékvezetés. Koszecz László: - A csapatom szép búcsúmérkőzést rendezett a számomra. Köszönöm az egész évi teljesítményüket. (Kiss Sándor) Mezőberény II.—Csárdaszállás 2-0 (1-0) Mezőberény, 50 néző. V.: dr. Christián. Mezőberény: Bein- schróth - Bondár, Pecze G., Szabó, Burai, Schäffer, Balogh, Ma- léth (Gál), Patai, Pecze P. (Krcsmarik), Lakatos. Játékos edző: Gál András. Csárdaszállás: Rau (Farkas) - Kovács, Lakatos, Csejtei, Ulrich (Szűcs), Bartyik, Horváth, Burai L, Tóth L, Varga, Tóth S. Edző: Halmosi József. A két szomszédvár csatájából a hazai csapat került ki győztesen. Kiállítva: Patai (lerántásért), ill. Lakatos (második sárga lap után). G.: Maiéth, Krcsmarik. Jó: Bein- schróth, (>6026 G„ Lakatos, ill. Horváth, Varga. Gál András: - Megérdemelten nyertünk. Halmosi József: - Elismerésem a hazai csapatnak. (Tímár Zoltán) Bucsa—Kétsoprony 2—1 (1—1) Bucsa, 50 néző. V.: Domokos. Bucsa: Tóth - Nagy J., Kónya (Füzesi), Csurka, Kovács, Dede, ifj. Bányai, Szoboszlai (Nagy F.), Budai, id. Bányai, Nagy S. Játékos edző: id. Bányai István. Kétsoprony: Petrovszki 1. P. - Kékesi, Leszkó Sz., Leszkó K„ Surin, Petrovszki II. P, Kerekes R„ Kerekes A., Ancsin, Petrovszki Zs., Viczián (Petrovszki A.). Edző: Purzsa Roland. Helyenként szikrázó összecsapáson megérdemelt hazai győzelem született. G.: id. Bányai, Dede, ill. Petrovszki Zs. Jó: Nagy J., Kovács, Nagy S., A csorvási Lábos (szemben) egy góllal járult gyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban hozzá csapata 4-2-es tarhosi sikeréhez a meD-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Dede, ill. Leszkó Sz., Kerekes A„ Surin. Id. Bányai István: - Búcsúzni csak szépen. Köszönöm azoknak a játékosoknak, akik végig kitartottak mellettem. Purzsa Roland: - Botrányos játékvezetés, idén már sokadszor. Ami a partjelzőket illeti: a nőket hagyják meg a tűzhely mellett. (B. I.) Okány—Köteoyán 3—1 (0—1) Okány, 200 néző. V.: Egeresi. Okány: Sajti - Silling, Komáromi, Pardi, Szatmári, Mohácsi (Ta- ri), Szabó S., Sújtó, Márta, Rácz, Jámbor. Edző: Király Endre. Kö- tegyán: Dobi - Herczeg (Czirle), Csatári, Molnár, Tóth, Csíkos, Papp, Gajdács (Forgács), Ujj (Deák), Iszáka, Berényi. Edző: Gurzó Sándor. A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött, Irázi Árpád 62 évesen elhunyt egykori nagy tehetségű labdarúgó csatárra emlékezve, aki 15 éves korától több mint húsz éven át volt aktív és meghatározó játékosa az okányi csapatnak. Az első játékrész kimaradt hazai helyzetekkel és egy szemfüles vendéggóllal zárult. A második félidőben gólokra váltották fölényüket az okányiak, és megérdemelten győztek. G.: Rácz 2, Jámbor, ill. Iszáka. Jó: Szatmári, Szabó, Rácz, Jámbor, ill. Dobi, Gajdács, Iszáka. Király Endre: - A csapat nevében köszönöm mindazoknak, akik egy picit is hozzájárultak az eredményes szereplésünkhöz. Sovány vigasz számunkra a tavaszi elsőség. Ügy érzem, hogy ez a csapat többre hivatott annál, mint hogy jövőre is a legalacsonyabb osztályban szerepeljünk. Mike István, a Kötegyán intézője: - Megérdemelt az okányiak győzelme. (Fekete Zoltán) Békéscsabai MÁV—Szarvasi LSZK 10-0 (7-0) -' Békéscsaba, 150 néző. V.: Vozár. Békéscsaba: Magda - Dobó, Prekop (Török), Méhes, Szalai, KohanyeczK. (Romvári), Mla- donyiczki, Kohanyecz T., Lovas, Nouas, Galovicz (Szarka). Edző: Braun Attila. Szarvas: Wéber - Hajduch, Gábos, Hován (Petro- vics), Zahorecz, Závoda, Veles, Kókai, Kincses, Bohák, Sárkány. Edző: Rumi György. A vasutasok az első negyedórában lőtt négy góljukkal gyorsan eldöntötték a mérkőzés sorsát. A találkozó lefújását követően éremosztóra került sor: az arany medálokat a bajnok MÁV labdarúgóinak Tóth Márton, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség instruktora adta át. G.: Nouas 5, Galovicz, Mladonyiczki, Török, Kohanyecz T., Kókai (öngól). Jó: Nouas, Galovicz, Mladonyiczki, Lovas, Török, ill. Zahorecz, Bohák. Braun Attila: - Remélem, az elkövetkezendő hetekben sikerül • megteremtenünk a feltételeket a megyei másodosztályban való induláshoz. Rumi György: - Elismerésem a MÁV-nak a bajnokság megnyeréséért. (B. A.) DÉLI CSOPORT Pusztaföldvár—Kétegyháza 1-0 (0-0) Pusztaföldvár, 80 néző. V.: Maginyecz. Pusztaföldvár: Ökrös — Vokanics, Bús, Fekete (Jávora), Kvak, Holecska, Nagy R., Sinka (Kasza), Klembucz (Fü- löp), Gulácsi, Svecz. Mb. edző: Kormányos Antal. Kétegyháza: Szelezsán A. - Faur, Isztin, Búkor, Tila, Mészáros, Csumpilla Cs., Abrudán, Szegedi (Csumpilla N.), Árgyelán (Szelezsán Gy.), Papp. Edző: Negye Zoltán. A hazaiak nagyobb arányú győzelme a rossz helyzetkihasználáson múlott. G.: Gulácsi. Jó: Ökrös, Vokanics, Kvak, ill. Szelezsán A., Búkor, Csumpilla Cs. Kormányos Antal: — A helyzetek alapján nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Negye Zoltán: - A mérkőzés alapján az igazságos eredmény a döntetlen lett volna. (Zalai Antal) DOMBEGYHÁZ—BÉKÉSSÁMSON 2-1 (1-0) Dombegyház, 100 néző. V.: Vidiczki. Dombegyház: Kontró- Szatmári (Tapasztó T.), Tapasztó Zs., Vezér, Kiss Zs., Szilágyi, Bajkán, Lugasi (Tóth), Csabai, Gyüre I. (Szalai), Talpai. Edző: Ménesi Róbert. Békéssám- son: Döme - Csenki, Kerekes, Krajcsovics G„ Fodor, Katona, Gulyás (Varga), Krajcsovics A., Rancz, Csordás (Hotorán), Gyüre T. Edző: Újvári János. Az első félidei hajtós játék egy-egy szép lab- dakihozatallal, a második félidei egy tucat kihagyott helyzettel jellemzehető. Akár nagyobb gólkülönbségű győzelmet is arathatott volna a hazai csapat. G.: Bajkán, Kiss Zs., ill. Csordás. Jó: Tapasztó Zs., Vezér, Kiss Zs„ Szilágyi, Talpai, ill. Rancz, Döme, Csordás. Ménesi Róbert: - Örülök, hogy az őszi tüskét sikerült visz- szaadni a sportszerű békéssámsoni csapatnak. Újvári János: - A szerencsésebb csapat győzött. (M. R.) Lökösháza—Medgyesegyháza II. 4-1 (1-0) Lökösháza, 180 néző. V.: Klembucz. Lökösháza: Bajusz — Zima (Papp), Povázsai, Stír A., Szántó, Murvai, Szincsák, Stír M., Bauer (Flender), Gug, Borsi (Lévai). Edző: Varga István. Medgyesegyháza: Nicu - Valyuch (Szűcs S.), Kiss, Csomós, Széli, Zsurzsucz (Vágási), Zsadány, Bozsó, Temesvári, Gubcsó, Gyo- vai (Szűcs Zs.). Edző: Gellény Ferenc. Egy erős vendégcsapatot győzött le szép számú közönség előtt a kemény, sportszerű mérkőzésen a helyenként jó játékot mutató hazai együttes, s ezzel megszerezte az ezüstérmet. Kiállítva: Csomós (második sárga lap után). G.: Gug 3, Lévai, ill. Zsadány, Jó: Bajusz, Povázsai, Gug, Lévai, Szincsák, Stír M„ ill. Nicu, Zsadány, Gubcsó. Varga István: - Minden adott volt.a jó játékhoz, és végre törlesztettünk kitartó, lelkes közönségünknek. A fiúk megmutatták, hogy többre is képesek. Gellény Ferenc: - Megérdemelt hazai győzelem született. (V. I.) Gerendás—Kardos-Orménykút 0-3 (0-0) Gerendás, 100 néző. V.: Petrovszki. Gerendás: Tóth L. - Hrabovszki, Adamik, Zatykó, Oláh, Bakos, Botyánszki, dr. Nagy (Németh), Kun (Seres), Ni- kora (Kómár), Benyovszki. Edző: Lengyel József. Kardos-Örmény- kút: Galáth (Bíró Z.) - Tóth R„ Opauszki, Jelen, Sonkoly, Kóródi, Becsei, Sztvorecz S. (Varga), Kondacs (Bíró Zs.), Sztvorecz L, Tímár. Edző: Galáth Pál. Közepes iramú találkozón a hazaiak hiába lőttek szabályos gólt, nem kaptak meg egy 11-est, így nem is lehetett más a végeredmény. G.: Kondacs, Tóth R., Adamik (öngól). Jó: Tóth L, Oláh, Botyánszki, ill. Tóth R„ Kóródi. Lengyel József: - Sajnos, a végére sok sérültünk lett, megérdemelt a vendégek sikere. Galáth Pál: - Sportszerű mérkőzésen megérdemelten nyertünk. (T. B. I.) A Telekgerendás-Békéscsabai Előre (U-16) találkozót elhalasztották a békéscsabaiak NB I- es ifjúsági bajnoki mérkőzése miatt. A megyei III. osztály állása Északi csoport 1. Bcs. MÁV 14 3 1 68- 12 45 2. Csárdaszállás 13 2 3 47- 16 41 3. Okány 13 1 4 52-20 40 4. Gerla 11 1 6 63-33 34 5. Kötegyán 9 1 8 37-47 28 6. Mezőberény 11.6 2 10 32-29 20 7. Kétsoprony 5 3 10 32-36 18 8. Zsadány 5 13 33-76 15 9. Szarvas 4 14 27- 77 12 10. Bucsa 3 1 14 17-62 10 Déli csoport 1. Telekgerendás 14 2 1 58-22 44 2. Lökösháza 11 4 3 46- 21 37 3. M.egyháza 11.12 1 5 50-29 37 4. Békéssámson 10 2 6 44-28 32 S. Dombegyház 9 3 6 45- 27 30 6. Pusztaföldvár 9 2 7 39-25 29 7. Gerendás 5 1 12 29-53 16 8. Kétegyháza 4 1 13 26-46 13 9. Kardos-Ö. 4 1 13 27-48 13 10. Bcs. Előre U-162 1 14 25-88 7 I 4 á 1 4