Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-21 / 143. szám
2003. JÚNIUS 21., SZOMBAT — 7. OLDAL KÉK TÜKÖR Tűzoltók vízsugárkupája A századforduló után az egész országban megalakultak az önkéntes tűzoltó szervezetek. Ezek a testületek, mint Csor- váson is, a polgárosodás termékei, zászlóvivői voltak. A Csorvási Önkéntes Tűzoltó Testület 1903. március 25-én jött létre, a miniszteri jóváhagyást 1903. június 12-én kapták a hivatalos működéshez. A fennállásának 100 éves jubileumát ünneplő csorvási tűzoltók ma 10 órától a település sportpályáján CTIF Vízsugárkupa néven nemzetközi tűzoltóversenyt rendeznek 53 csapat részvételével. A megmérettetésen női és gyermek indulókkal is találkozhatnak az érdeklődők, az eredményhirdetéskor a Magyar Tűzoltók Országos Szövetségének elismeréseit is átadják. Prostitúcióra kényszerítették Három méterről figyelték a fogvatartók Igazoltatásakor bukkantak rá a rendőrök Siófokon a fővárosból eltűnt lányra, akit - mint kiderült - fogvatartói prostitúcióra kényszerítettek. A „rabtartó” házaspárt is sikerült elfogniuk, ugyanis - könnyelműen - a siófoki kapitányság közelében vártak a lány kiengedésére. Siófok A főváros XIII. kerületéből jelentették a 23 éves lány eltűnését, akit - mint később kiderült - a IX. kerületben raboltak el még májusban. Most Siófokon talált rá a rendőrség akciócsoportja egy igazoltatás során.- A két rabló cecei lakos, a lányt pedig - egy másik nőáldozattal együtt - egy sárbogárdi házaspár tartotta fogva - mondta Horváth Gyula, a siófoki kapitányság bűnügyi osztályának vezetője. - Sárbo- gárdról mindennap Siófokra szállították este tizenegy óra körül, ahol a sétányon férfiakkal kellett pénzért közösülnie. Ez napi százötven-kétszázezer forintos bevételt hozott fogvatartóinak. Olyan „szoros pórázon” tartották, hogy képtelen volt a szökésre. Az alkalmi partnereknek nyújtott szexuális szolgáltatásait is - mintegy három méterről - folyamatosan figyelemmel kísérte a sárbogárdi páros. Fogvatartói annyira szemtelenek voltak, hogy az igazoltatás során előállított lányért elmentek a siófoki kapitánysághoz is, hogy ott várják meg, amíg kiengedik. Csakhogy a lány elmondta az őt kihallgató rendőröknek, hogy valószínűleg most is az épület környékén lesnek rá. Pontos leírásának köszönhetően el is kapták őket az épület előtt. Kihallgatásuk után őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték a lányt futtató házaspárt.- A vele együtt raboskodó másik lányt is felkutattuk - tette hozzá Horváth Gyula. - Ő is hasonló körülmények között tűnt el, és fogvatartóihoz hasonlóan maga is sárbogárdi lakos. KESZTHELYI ZOLTÁN SMSi (30) 4061-110 EMELTDÍJAS SMS; BMH (90) 635-135 Fejezzétek be a mentők szurká- lását! Értünk, miattunk száguldoznak, éppen úgy, mint a rendőrök vagy a tűzoltók. A KRESZ egyértelmű, a megkülönböztető jelzést használó járművet előnyben kell részesíteni. Kulturáltan és figyelmesen kell közlekednünk, mint például Németor- szágban. OPEL_______________ Politika. Vigyázzunk az 1948-as politikusokkal! Tán nem Zichy Ödönhöz hasonlítod Orbán Viktort, akit Görgey ükapja fellógatott hazaárulásért? Agg * Uff! Ha megadod a címed, elküldöm Horn Cölöpök című önéletrajzát. Ha elolvasod, talán nem terjesztesz róla hazugságokat. KUKA * Orbán Viktort hol terjeszthetnék fel az idei irodalmi Nobel-díjra? Más volt miniszterelnök is megkapta már, igaz, ő angol volt. * A Polt Pótról írt megfigyeléseket a polgári körök aktivistái fogalmazták, hogy aztán a szocikra fogják. Fidesz-forgatókönyv. Agg * „Tegnap találkoztam a labdarúgás nagyjaival: Buzánszkyval, Flórival, Bozsikkal”... Ezt Gyurcsány miniszter elvtárs mondta a Szerda este című műsorban. Hogy lehet az sportminiszter, aki azt sem tudja, hogy Bozsik Cucu már rég az égi fut- ballpályán játszik? * Mr. X! Tudod, mi volt a könyvhét nyereménye? Nem ordibáltátok végig, mint tavaly. Ha szerintetek az volt a rendezvény fénypontja, hogy Orbán a könyvét dedikálta, rossz helyre mentetek. Erre a célra megfelelt volna a Fidesz pártszékháza is. F * F- nek! Az MSZP—SZDSZ-kormány jókat ígért, rosszat nyújt: korrupció, emelkedő munkanélküliség, sertés-, tejválság és növekvő infláció... =Ja= * Orbán támadja a magyarokat, ezzel kifejezve nemzetiségi hovatartozását. UL Állat. Állatkínzó! Én panellakásban tartok „megfelelő” méretű állatokat, ami még mindig jobb, mintha az utcán kóborolnának felelőtlen, állataikat megunt gazdik hibájából. Vak kutyám és mozgássérült macskám van. Másnak már nem kellettek, én befogadtam őket. Higiénia * Embervédő! Én sem pa- ............... nelban tartok 17 cicát, hiszen ez tényleg kínzás lenne. Arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy ne legyünk közömbösek az állatokkal szemben, és mindenféle téves feltevés alapján ne hárítsuk el a felelősséget magunkról!_______ Ok mányirodás! Én 5.30-ra mentem az okmányirodába, így végeztem 8.15-re. Reggelizz meg otthon, akkor nem kell kaját csomagolnod. Sok szerencsét! Már harmadszorra küldtem el az emeltdíjast, de mindig visszadobta. Persze, az ötszázast levette. (Valószínűleg nem írtad az sms elé a BMH kódot. A pénzt nem veszi le, amíg nem fogadja el az üzenetet. — A szerk.)______________________ Az á llami hivatalokban miért csak rokoni, ismerősi alapon vesznek fel valakit dolgozni? Jó lenne, ha egynémely „nehéz helyzetű” vállalkozó új autó vásárlása helyett az alkalmazottak bérét fizetné ki időben. Tudtok valamit a gyes-kiegészítésről? Arról volt szó, hogy júniusban döntenek. Nagyon a csend. Egy anyuka (Június 25- én tartják a tárgyalást. - A szerk.)______________________ Sz épen lejáratta magát Kovácsháza az edzőváltással! Addig jó, hogy feljutnak, de mi lesz utána? Semmi esély! „Mandy” ELLOPTÁK RUHÁJÁT, (z) Egy lökösházi vendég tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki június 10-én, a Békés-dánfo- ki Üdülőközpont egyik épületének szobájából ellopta az ott pihenő ruháját, valamint bankkártyáját. Az eltulajdonított ruhanemű értéke mintegy 20 ezer forint. KERÍTÉSNEK CSAPÓDOTT, (r) Súlyos motorosbaleset történt minap Békésszentandráson. A feltehetően nagy sebességgel haladó motorkerékpáros egy enyhe kanyarban kisodródott és az út menti ház kerítésének csapódott. A jármű vezetőjét súlyos sérüléssel szállították kórházba. LEFÜLELT TOLVAJ, (r) A motorkerékpár tulajdonosa érte tetten a gyomaendrődi vasútállomáson azt a tolvajt, aki megpróbált ellopni egy Babetta típusú segédmotor-kerékpárt. A 39 éves, dobozi lakos a rendőrségi kihallgatásakor elismerte, hogy megpróbálta eltulajdonítani a járművet. ERŐSZAKKAL, (r) Csabacsü- dön egy asszony lakóházába próbált bejutni egy helybéli férfi. A ház kerítésén bemászva nekiesett az ajtónak, de nem bírta befeszlteni. A férfi ellen magánlaksértés alapos gyanúja miatt indult eljárás. RIASZTÓS TYÚKÓL, (cs) Az éjszaka leple alatt egy orosházi sértett gazdasági udvarába hívatlan látogató érkezett. A tyúkól lakattal volt bezárva, éppen azt feszegette az ismeretlen, amikor megszólalt a nyitást érzékelő csengő. Ennek a zajnak köszönhető, hogy elinalt a tolvaj. Ám a rendőrök a bejelentés után hamarosan kézre kerítették az orosházi férfit, B. L.-t, az ügyben bíróság elé állítást kezdeményeztek. FÁNAK ROHANT. Súlyos közlekedési baleset történt péntek reggel 6 órakor a 36-os úton, Nagycserkesz és Tiszavasvári között. Egy rakomány nélküli kamion tartott Tiszavasvári felé, és eddig tisztázatlan okból leszaladt a padkára. A megbillenő teherkocsi több fát kitört, az egyiknek frontálisan nekiment. A so- főr súlyosan megsérült, de maradék erejét összeszedve segítségért telefonált. _______fotó, pusztai Sándor Bö rtön a volt polgármesternek Két év nyolc hónapi börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság Francsics Zoltán volt fonyódi polgármestert. Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés volt a vád. Kaposvár A fonyódi önkormányzat és egy pécsi székhelyű részvénytársaság 2001 novemberében hozta létre a Fonyódi Lakásépítő Kft.-t a kikötő'területén lévő pavilonsor újjáépítésére. A beruházást hitelből kívánták megvalósítani, fedezetül a pavilonsor alatt húzódó önkormányzati telek szolgált volna. 2001 végén el is kezdődtek az előkészítő munkálatok. A polgármester viszont többször is közölte a pécsi cég vezetőjével: a haszonból ő is szeretne részesedni 50 százalékos arányban, különben megtorpedózza a beruházást. írásbeli megállapodást kötöttek, hogy Francsics „gazdasági tanácsadóként” dolgozik majd a pécsi cégnek, s ezért őt illeti a haszon fele. Ilyen tevékenységről azonban szó sem volt. Később a polgármester a nyereség előlegeként 10 millió forintot kért, ám ezt nem kapta meg. A tárgyalás során Francsics elismerte, hogy aláírta a megállapodást, ám - mint mondta - nem gondolta, hogy vesztegetést követ el. Állítása szerint nem ő kezdeményezte a megállapodást, mint ahogy 10 millió forintot sem kért. A bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését: Francsics Zoltánt vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében találta bűnösnek, ezért két év nyolc hónapi börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős, jakab edit Röviden Életveszélyes ütés villával Mindkét férfi megemlegette a találkozást A rendőrség életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítja az 50 éves, békéssamsoni Sz. P.-t. Az ügyben keletkezett iratokat a minap küldték meg a Békés Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal. Békéssámson Még 1996-ban vált el férjétől a békéssámsoni Sz. P.-né, és kezdetben két gyermekükkel albérletben élt, majd összeköltözött az asz- szony a 42 éves, szintén helyi O. Á.-val. A kapcsolat nem volt felhőtlen, idén április 4-én is szóváltásba keveredett a nő és a férfi egymással. Az asszony összepakolt, és egyik fiával visszament egykori férjéhez, aki megengedte, hogy egyik háízában töltsék az éjszakát. 0. Á. napközben iszogatott, aztán elhatározta, hogy rábeszéli élettársát a visszaköltözésre. A ház előtt találkozott Sz. R-vel, tett- leg bántalmazta a férfit, aztán a szomszéd közbelépésére kibékültek. Sz. P. megengedte, hogy az utcai ablakon keresztül beszéljen az asszonnyal 0. Á., aki azonban élettársára nemigen tudott hatni, ezért betörte a bejáraü ajtót, és bement a házba. Az előszobában újra összetalálkozott Sz. P.-vel, aki egy gombos vasvillát felkapva egyszer fejbe verte 0. Á.-t. A sértettnek emiatt többek között agyburok alatti vérömlenye is keletkezett, és így életveszélyes sérüléssel került kórházba. Molnár Tibor főhadnagy, fővizsgáló, a megyei főkapitányság vizsgálati osztályán tartott tájékoztatón elmondta: 0. Á.-val szemben könnyű testi sértés és magánlaksértés gyanújával az Orosházi Rendőrkapitányság nyomoz._________________ny.l Marihuánát és Extasyt árultak Kábítószerrel való visszaélés gyanúja Kábítószerrel visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség a 20 éves, orosházi K. R.-t és a szintén 20 éves, budapesti Cs. G.-t. Orosháza—Kondoros Demeter Lóránt főhadnagy, fővizsgáló a megyei főkapitányságon tartott tájékoztatón elmondta: K. R. marihuánát és Extasy tablettákat adott különböző rendezvényeken pénzért, illetve ellenszolgáltatás nélkül kondorosi és orosházi fiataloknak 2001-ben és 2002-ben. A fiatalember kondorosi tartózkodási helyén a házkutatás során le is foglaltak Extasykat és marihuánát. Kiderült: az anyag a budapesti Cs. G.- től került K. R.-hez. Szintén kábítószerrel visszaélés gyanújával indult eljárás 13 fogyasztó ellen. Amennyiben azonban ők megelőző felvilágosító szolgáltatáson vesznek részt meghatározott ideig, akkor ellenük megszüntetik az eljárást. Nem vonatkozik mindez K. R.-re és Cs. G.-re, az ő ügyükben keletkezett iratokat a napokban a rendőrség vádemelési javaslattal megküldte a Békéscsabai Városi Ügyészségnek. __________________________IS Üzleti rendezvények, fogadások, szakmai bemutatók • Kongresszusok, konferenciák • Társasági ösz- szejövetelek • Bálák, divatbemutatók • Előadói estek, koncertek • Családi rendezvények - ballagások, esküvők, keresztelők... V.ART RENDEZVÉNYSZERVEZÉS 5700 Gyula, Kulcs u. 8. Tel./fax: (66) 467-841. Mobil: 06 (20) 356-4246, 06 (30) 452-1253. S E mail: vart3hu.lnter.net ” S.O.S. TELEFONOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT Ingyenesen hívható (vezetékes telefonról) a nap 24 órájában az egész megye területéről (a 68-as körzetből is): (66) 441-300 További elérhetőségeink: E-mail: sos.lelkisegely@axelero.hu Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 305. NYÁRI VÁSÁR a ZENZERÓBAN! Női és gyermek nyári készterméket §§* 7ÍÜ engedménnyel vásárolhat a készlet erejéig. Zen zero Kft. Békés, Verseny u. 7., ISlyitva: h.-p.: 12,00- I8,00 Vállalkozni akar, de nincs szakképesítése? Pályakezdő vagy munkanélküli? Alapozza meg jövőjét, tanuljon a KISOSZ-nál! Az alábbi tanfolyamokat indítjuk a következő helyszíneken: BÉKÉSCSABÁN ABC-eladó, gyorsétkeztetési eladó, 2003. június 25-én. Kereskedő boltvezető, vendéglátóüzlet-vezető 2003. július 28-án. Szervezés alatt Orosházán, Mezőkovács házán, Szeghalmon! BÉKÉSCSABÁN INDULÓ TANFOLYAMOK: Kereskedelmi menedzser és vendéglátó menedzser 2003. július 23. Mixer (barman) 2003. július 23. Ingatlanközvetítő (értékbecslő) 2003. július 21. Becsüs (ékszer-műtárgy szakirány) 2003. júlis 22. Lakberendező 2003. július 22. Részletfizetés lehetséges! Államilag elismert, szakképesítést nyújtó képzések. OKÉV-szám: 06-0173-02, FAT-szám: AL-0181. Adókedvezmény igénybe vehető Kedvező finanszírozás, jelentkezzen most! Képzési támogatásokról és más fontos tudnivalókról felvilágosítás a KISOSZ-nál! Békéscsaba, Dr. Becsey O. u. 4/1. Tel.: (66) 325-997, (66) 327-193, (66) 451-741, 06 (30) 9354-371. | E-mail: bmkisoszCájbekes. hungary. net