Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-23 / 119. szám

6. OLDAL - 2003. MÁJUS 23., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP Milliárdos kincs, húszezer kiló arany a tét? Német turisták már ellátogattak Attila hun király feltételezett fővárosába A magyarországi történészek többsége még kételkedik ab­ban, hogy valóban Zsadány- ban állhatott Attila hun király palotája. Külföldön viszont egyre komolyabban érdeklőd­nek a zsadányi polgármester ez irányú kutatásai iránt. Szerdán délután a németor­szági Passauból egy busznyi érdeklődő csoport érkezett Zsadányba, hogy a helyszínen győződjön meg a hallottak va­lódiságáról. Zsadány- Szeretettel köszöntőm önöket Zsadányban, Attila hun király fő­városában. Önök az első turisták, akik annak eredményeként ér­keztek településünkre, hogy fél éve próbáljuk bizonygatni, itt le­hetett a nagy király székhelye - hangoztatta Dudás Árpád polgár- mester. A településvezető megemlítet­te azt is: Attila sírjában 1-10 milli­árd forint értékű kincs lehet, hi­szen a család birtokában csak aranyból több mint 20 ezer kilo­gramm volt. Sepp Rottenaicher, a passaui küldöttség vezetője érdeklődé­sünkre elmondta: a Zsadányban folyó Attila-kutatásokról Győri Nagy Sándortól, a gödöllői egye­tem kultúrökológiai tanszékveze­tőjétől - aki a passaui püspökség­gel áll kapcsolatban - szereztek tudomást. A németeket azért ér­dekli a hun király, mert uralkodá­Dudás Árpád polgármester előadását nagy érdeklődéssel hallgatták a német vendégek. motó. takács zoltán Ha május utolsó vasárnapja, akkor gyermeknap! Léggömberegetés, spagetti, lovaglás, tombola, járdarajz- és tortaevőverseny A hagyományoknak megfelelően május első vasárnapján mindig az édesanyákat köszöntjük, az utolsó vasárnap pedig a gyermekeké. Ezen a hétvégén a legkisebbeké a pálya me- gyeszerte. Alábbi összeállításunkban néhány település gyer­meknapi programjából adunk ízelítőt. Csabacsüd Május 24-én idén is nagyszabású gyermeknapot rendez a csaba- csüdi szülői munkaközösség. A községi sportpályán színpadi programokkal várják a gyermeke­ket, akiknek reggelivel, ebéddel, üdítővel és édességgel is kedves­kednek. A községi sportpályán szombaton nyolc órától várják a gyermekeket. Kilenc órától lég- gömberegetéssel kezdődnek a programok, majd a diákpolgár­mester ünnepélyesen átveszi a község irányítását. Mindenki tet­szés szerint választhat a sport- és szellemi vetélkedők, illetve a színpadi műsorok közül. Délben bolognai spagettivel vendégelik meg a gyermekeket. A bűvész 13.30 órától lép fel, s utána egé­szen 16 óráig a gyermekek köré­ben marad. 14 órától a lovaglást, valamint az elektromos kisautók és motorok vezetését is kipróbál­hatják az érdeklődők. A18 órakor kezdődő tátikaversenyt tombola­sorsolás követi, majd tűzijáték zárja a programot. A rendezvény­re vidéki gyermekeket is várnak. Nekik hétszáz forint a belépő. Gyula Városi gyermeknapot rendez Gyulán, a Göndöcs-kertben a Zabhegyezők Egyesület, a Diák­iroda és az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ május 25-én 10-től 14 óráig. Lesz járdarajz­verseny 10-től 12 óráig, az alkotó­házban lehet készíteni parafából állatokat, valamint csipkelepkét, szélforgót, tulipánt hajtogatni. Versenyek zajlanak 10.30-tól fo­lyamatosan, melyekre nevezni a helyszínen lehet. Lesz horgász-, BMX-, görkorcsolya- és torta­evőverseny, terepbiciklizés. A Bó­bita Együttes 11.30-tól ad műsort a színpadon, 13-tól a Napsugár Bábegyüttes Ludas Matyi című bábelőadását láthatják az érdek­lődők. A rendezők sok egyéni és csoportos versennyel várják a gyermekeket. Orosháza Orosházán, a bogárzói lovas­pályán május 25-én, vasárnap 10 órától a gyermeknapon, fellép a mazsorettcsoport, a Truffaldinó Bábszínház, az Orosházi íjász Egyesület, a Léghajószínház, a Best-Dance Company Tánccso­port. A kutyaiskólások, a model­lezők mellett a veteránautósok, a rendőrség, a tűzoltóság is jelen lesz a helyszínen. A kézműves bemutatók, a portrérajzolás, a ké­pességfejlesztő játszóház, a ke­rékpáros ügyességi vetélkedő, az aszfaltrajzverseny is a gyermekek szórakoztatását szolgálja az egész napos programon. Tótkomlós Tótkomlóson, az Erzsébet liget­ben május 25-én, vasárnap már 8 órától várják a legkisebbeket. A gyermeknapi horgászverseny résztvevői a ligetben gyülekez­nek, a duatlonfutásra a TTC- pályára várják a nevezőket, a lég­puska céllövő versenyt pedig a lő­téren rendezik meg 10 órától. 13 órától a ligetben - ahol térzene szól - lehet rajzolni, ügyeségi ve­télkedőkre jelentkezni, lovagolni. Fellépnek a helyi és az orosházi művészeti iskola diákjai, de lesz táncház, családi foci is. A prog­ram 18 órakor zárul a Korzó mo­ziban, ahol Lilo és Stich, A csillag­kutya című amerikai rajzfilmet vetítik. _____ CS. I.-C3. R.-SZ. M. Pr ogram az élhetőbb faluért Az agrár-, a belügy- és a munkaügyi minisztéri­um tavaly augusztus­ban hozta létre Az él­hetőbb faluért progra­mot, ami az ország leg­hátrányosabb települé­sein szervezett köz­munka-programokat támogatja. Mi valósult meg eddig az elképzelésekből? — erről dr. Karsai József (képün­kön), országgyűlési képviselőt, programbiztost kérdeztük. Battonya- A programmal 10 megye 516 legelmaradottabb települését tá­mogatjuk, kétharmaduk kistele­pülés. Közülük mintegy három­száz faluban az önkormányzat az egyetlen munkáltató, de a többi településen is nagyon nagy ará­nyú a munkanélküliség. Az első pályázatot tavaly, az utolsó ne­gyedévben hirdettük meg. Az él­hetőbb faluért program keretében 160 település jutott összesen 150 millió forintos támogatáshoz. A három hónapos közmunka-lehe­tőség — ami egyetlen forinttal sem terhelte az önkormányzatok költ­ségvetését, hiszen 100 százalékos mértékben a program segítségével valósult meg - a téli időszakra esett. A három hónap leteltével kérdőíves felméréssel értékeltük a progra­mot, melynek rendkí­vül jók voltak a vissz­hangjai. Az egyik részt­vevő úgy fogalmazott: mindenki jól járt: az önkormányzatok is, amelyek saját forrás biztosítása nélkül fog­lalkoztathatták a helyi munkanél­küliek egy részét. Jól jártak a köz­munkaprogramban dolgozók is, akik havi nettó 43 700 forintot ke­restek, illetve jól jártak azok is, akiknek a közmunkások segítsé­get nyújtottak. Az élhetőbb faluért program második üteme május elején in­dult. Ezúttal 150 települést részesí­tettek 500 millió forintos támoga­tásban, ami hat hónapos közmun­ka szervezésére nyújt lehetőséget. Békés megye öt települése, Körös­újfalu, Nagykamarás, Kunágota, Battonya és Kevermes, összesen 150 millió forintot kapott.- A második félévben újabb pályázati lehetőséget biztosí­tunk, amire közel 400 millió fo­rintot fordíthatunk. Az idei utol­só pályázatot pedig ősszel írjuk ki, a program jövő évi költségve­tése terhére - nyüatkozta Az él­hetőbb faluért program koordi­nátora, dr. Karsai József. k. e. Két épületre hetvenöt millió­A felújítási pénzt pályázatokkal próbálják előteremteni A szeghalmi önkormányzat két intézményének — a műve­lődési központnak és a Dózsa utcai általános iskolának — az épületét mielőbb fel kell újíta­ni. A rekonstrukciók több mint 75 millió forintba kerülnek, amire az önkormányzatnak nincs pénze. A tervezett felújí­tásokhoz most pályázatok út­ján próbálnak forrást szerezni. Szeghalom A szeghalmi művelődési központ mozi- és színházterme még az el­múlt tél folyamán vált életveszé­lyessé. Az épületet aládúcolták, a felújításra pedig terv készült. A ter­vezők a rekonstrukció költségeit 29 homlokzatot fel kell újítani, a vi­zesblokkot pedig részben át kell építeni. A munkálatokra vonat­kozó műszaki tervet az Optimál- Terv Építész Iroda Kft.-vel elké­szíttettük, a beruházás 20 millió 853 ezer forintba kerül. A képvi­selő-testület e célra 18 millió 768 ezer forint támogatást kért a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériuma és a Gyermek-, Ifjú­sági és Sportminisztérium által kiírt közös pályázaton. A hiány­zó 2 millió 53 ezer forintot saját erőből pótoljuk ki - közölte Macsári József polgármester. Az általános iskola Dózsa utcai épületén a tetőszigetelésen kívül fel kell újítani a külső homlokza­_________________INTÉZMÉNYI TERVEK_________________ A művelődési ház mozi és színházterme életveszélyességének meg­szüntetése: 29 millió 682 ezer forint A művelődési ház felvizesedésének megszüntetése, a homlokzat és a vizesblokk átépítése: 20 millió 853 ezer forint Az általános iskola Dózsa utcai épületének legszükségesebb re konstrukciója: 24 millió 651 ezer forint millió 682 ezer forintra becsülik. Az összeget a város önkormányzata saját erőből nem tudja előteremte­ni, ezért a összegre vis major támo­gatást kértek a Békés Megyei Terü­letfejlesztési Tanácstól.- A művelődési központ épü­letével sajnos további problémák is vannak. A szigetelés hiánya miatt az épület felvizesedik, a tot, valamint a vizesblokkok egy részét. A munkálatok 24 mühó 651 ezer forintba kerülnek; 19 millió 721 ezer forintot a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű decentralizált keretéből szeretne támogatásként megkap­ni a város. A maradék 4 millió 930 ezer forintot az önkormányzat előteremtené. maqyari barna „Kis” orvosi rendelők lesznek? A házipatika-rendszer helyett gyógyszerészi gondozás Jól, egészséges környezetben élni Az életvitel tantárgy országos versenyének döntője Nemrégiben felmerült a gondolat, hogy a háziorvosi rendszer mintájára célszerű lenne bevezetni a házipatika-rendszert is. A kérdésről megoszlott a gyógyszerészek véleménye. A házipati­ka-rendszer mára gyógyszerészi gondozássá „szelídült”. Hogy hivatalosan mikortól vezetik be, egyelőre nem lehet tudni — vá­laszolta lapunk kérdésére Melczer Mária Ágnes, a Magyar Gyógyszerész Kamara Békés megyei szervezetének alelnöke. Békéscsaba Az általános iskolások környezettudatos magatartásának, az egészséges életmódjának kialakításában, az ezzel kapcsola­tos elméleti és gyakorlati ismeretek elmélyítésében segít az életvitel tantárgy. E tantárgy országos versenyének döntőjét tartották a napokban Szarvason. Szarvas- A korábbi elképzelések sze­rint a gyógyszerészek körében is be kívánták vezetni a kártya- rendszert, vagyis a betegek a számukra szimpatikus gyógy­szertárban leadhatták volna a kártyájukat, ami alapján a gyógyszerészek kártyapénzt kaptak volna. A tervezett rend­szerrel kapcsolatban megoszlott a vélemény a kamarán belül is. Felmerült a kérdés, szükség van- e arra, hogy a gyógyszertárak a plusz szolgáltatások révén való­ságos „kis orvosi rendelővé” váljanak, ahol vérnyomást, vér- cukorszintet, testsúlyt is mér­nek. A tervek, valószínűleg az anyagi vonzata miatt is, az utób­bi időkben módosultak. A jelen­legi elképzelések között a gyógyszerészi gondozás szere­pel, ami hasonlít a házipatika- rendszerre, de nem a betegkár­tyára alapoz. — Ha hivatalosan nem is mű­ködik a házipatika-rendszer, so­kan már választottak gyógyszer­tárat, illetve gyógyszerészt ma­guknak. Gyógyszervásárlásaikat többnyire mindig ugyanott bonyo­lítják le.- Ez így igaz. Már az állami gyógyszertárak idején is jellem­ző volt a házipatika-választás, ami az 1996-os privatizáció után tovább erősödött. Mi mindenkit arra buzdítunk, hogy válassza­nak maguknak gyógyszertárat. Az ott dolgozó gyógyszerészek, illetve asszisztensek az idők fo­lyamán megismerik a beteg gyógyszerszedési rendjét, amit a számítógépes rendszerrel is nyo­mon lehet követni. A patikus így figyelemmel tudja követni a pá­ciens egészségi állapotának vál­tozását, tanácsokkal szolgálhat - fogalmazott Melczer Mária Ág­nes. KOVÁCS ERIKA Az életvitel tantárgyon belül jól érvényesül az az elvárás, amely az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását szorgalmazza. A környezettudatos szemlélet, az egészséges életmód kialakítása, a lelki egészség megóvása a cél, s ehhez igen sok eszköz áll a peda­gógusok rendelkezésére. Több tantárgy, kivált a biológia, a ké­mia és a földrajz közvetít olyan tudást, amire az életvitelt oktató tanár építkezhet — kezdte Bődi Lászlóné, a szarvasi Fő Téri Álta­lános Iskola pedagógusa. A tanár­nő, mint a biológia, környezetvé­delem és életvitel tantárgyak me­gyei szaktanácsadója, szívesen vállalta az országos döntő meg­szervezését. A május 16-ai versenyre vala­mennyi megye benevezte a csa­patát. A húszoldalas tesztsor megoldása mellett gyakorlati fel­adat is várt a gyermekekre. Az egészséges táplálkozás jegyében zöldségsalátát kellett készíteniük. A salátához a rendelkezésükre bocsátott alapanyagok közül ma­guk választották ki a megfelelő­ket. A zsűri a saláta összetételét, az elkészítés módját és a terítést pontozta. A teljesítményt egyéni­leg és csapatban is értékelték. A versenyt egész napos programmá bővítve a házigazdák a várost is megmutatták a vendégeknek. Amíg a diákok hajókirándulást tettek, illetve az Arborétumban sétáltak,, a zsűri meghozta a dön­tést. Egyéniben első díjat nyert Gáncsos Nikoletta, a szeghalmi Alapfokú Művészeti Általános Is­kola diákja; csapatban a szeghal­mi Gáncsos Nikoletta és iskola­társa Kovács Krisztina, valamint Torna Gábor, a mezőberényi 1. Számú Általános Iskola diákja al­kotta Békés megyei csapat teljesí­tett a legjobban. A gyakorlati ver­seny első díját a Bárdos Lajos Ál­talános Iskola tanulói nyerték Du­nakesziről. ______ CSATH RÓZA sa idején a mai Németország egyes területei is a hun biroda­lomhoz tartoztak. Persze a néme­tek más szempontok alapján kö­zelítenek Attilához, elsősorban a hódítót látják személyében. Dudás Árpád elméletét nagyon érdekesnek találták a német kül­döttség tagjai, akik azt is hozzátet­ték: őszintén kívánják, hogy a pol­gármester találja meg Attila király sírját, és akkor majd visszajön­n nek, hogy közösen ünnepeljenek. [- A passaui vendégek Zsadány. ha­li- tárában több olyan helyszínt is l- megtekintettek, ahol hun emléke- y két feltételez a polgármester. [- __________________________—. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom