Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-05 / 103. szám
6. OLDAL - 2003. MÁJUS 5., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Szeptemberben költözhetnek az első lakók Hónapokon belül elkészül az Erzsébet-lakópark első két üteme Megfelelő az árvízi biztonság A megyének is kapcsolódnia kell a Vásárhelyi-tervhez Varga Zoltán elnökletével zárt Megyei Védelmi Bizottság a na elhangzott, a Körösök vidékén de azért akad tennivaló. Békéscsaba Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság első embere az árvízvédelmi biztonságról készült írásos anyagát egészítette ki szóban. A vízügyi szakember elmondta, hogy Békés megyében, a Körösök vidékén megfelelőnek és megnyugtatónak nevezhető az árvízi biztonság, de mint hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy ne volna tennivaló. Ezzel kapcsolatban beszélt a kora tavaszi, szolnoki kihelyezett kormányülésen ismertetett új Vásárhelyi-tervről, amely a Tisza-menti és a tiszántúli terület ajtók mögött tartotta a Békés ipokban soros ülését. Mint itt megfelelő az árvízi biztonság, árvízvédekezésében jelent majd komoly előrelépést. Bak Sándor hangsúlyozta, hogy a nagyszabású terv elsősorban a Tisza felső folyószakaszát, valamint Szolnoknak és környékének megerősítését szolgálja, de egyes elemei kapcsolatban vannak a Körösökkel és a Berettyóval. Éppen ezért elsőrendű feladat, hogy Békés megye megfelelő módon kapcsolódjon az új Vásárhelyi-tervhez. Bak Sándor emellett még szólt arról, hogy vízrajzi adatgyűjtésben minőségbiztosítási rendszert vezet be a Kövizig, amely még pontosabb előrejelzéseket garantál a jövőben. Végül elmondta, hogy a magyar—román határvízi egyezmény megújítása kapcsán a szomszéd ország szakemberei elfogadták azt a régóta hangoztatott magyar javaslatot, amely szerint vízgyűjtő- terület egészében kell gondolkodni ilyen együttműködések kapcsán. A megyei katasztrófavédelmi felkészítésről is szó esett a tanácskozáson, majd Csepregi Péter, a Békés Megyei Hadkiegészítő Parancsokság vezetője a sorozás időszerű kérdéseiről számolt be. Végül a testület egyhangúlag jóváhagyta az új nukleárisbaleset-elhárítási terv kidolgozásáról szóló Békés megyére vonatkozó előterjesztést. ______________ P. R. A l akóparkban felépülő 60 négyzetméter hasznos alapterületű házakban egy és két félszobát, konyhát, kamrát, fürdőszobát alakítanak ki D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az eredeti elképzelés szerint összesen 91 költségalapú bérlakást alakítanak ki az Er- zsébet-lakóparkban, a Tompa és a Táncsics utcák által határolt területen. Bár a harmadik ütem — s ezzel 34 ház — sorsa még bizonytalan, 57 ingatlan műszaki átadása szeptember végéig megtörténik. A tervek szerint az első házakba pedig már be is költözhetnek az érintettek ekkorra. Békéscsaba- Az első ütemmel, azaz 24 házzal július 30-áig, míg a második ütemmel, azaz 33 házzal szeptember 30-áig leszünk készen - fogalmazott lapunknak a költségalapú bérlakásokat kulcsrakész állapotban felhúzó Strabag Építő Rt. építésvezetője, Sebestény János. Az Ér- zsébet-lakóparkban felépülő 60 négyzetméter hasznos alapterületű házakban egy és két félszobát, konyhát, kamrát, fürdőszobát alakítanak ki, s mindegyik ingatlanhoz tartozik egy első és egy hátsó kis kert. A cég a házak építésén túl a területet is rendezi. Sebestény János elismerte, hogy a munkálatok miatt a Tompa utca igénybevétele erőteljesen megnőtt, de mint fogalmazott, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy ezt a lehető legkevésbé érezzék meg az ott élők. A Tompa mellett a Táncsics utcát is folyamatosan takarítják. A harmadik, újabb 34 ház felépítését magában foglaló ütem sorsát firtató kérdésünkre 12-től 226 forintig A megyeszékhelyen jelenleg 446 önkormányzati bérlakás van. A havi bérleti díjak 12 és 146 forint között mozognak négyzetméterenként, kivéve a kiemelt övezetet, ahol 66 és 226 forint között vannak. Utóbbiak közé azonban csak néhány lakás tartozik - emelte ki Gojdámé dr. Balázs Katalin, aki arra is emlékeztetett, hogy a közgyűlés a közeljövőben áttekinti a bérlakások ügyét. az építésvezető annyit mondott, hogy azt még nem pályáztatta meg a város, mindenesetre a közművesítést ott is kivitelezi a Betonút Rt. Hogy mi legyen a harmadik ütemmel, azt tehát még megvitatja majd a városi közgyűlés. Az első két ütem egyébiránt a Széchenyi-terv - 139 millió 813 ezer, illetve 230 millió 84 ezer forintos - támogatásával valósul meg. — Előreláthatólag szeptemberben költözhetnek az első lakók az Erzsébet-lakóparkba — nyilatkozta a Hírlapnak Gojdámé dr. Balázs Katalin, a vagyonkezelő iroda vezetője. Az első ütem tekintetében rendeletben döntött arról a közgyűlés, hogy a havi albérleti díjat 270 Ft/négyzetméterben állapítják meg, azaz 16 ezer 200 forintért lakhatnak ott azok a családok, akiket majd kiválasztanak. Bár a kiírásból mintegy százat elvittek, összesen 47 pályázat érkezett be. A bérlakásokban öt évig élhet egy- egy család, ez az időtartam egy alkalommal hosszabbítható meg. Kötelező számukra emellett családonként négy éven keresztül a havi 10 ezer forintos lakás- előtakarékosság fizetése, s 120 ezer forint óvadékot is le kell tenniük. Az átlagosnál magasabb bérleti díjat Gojdámé szerint az indokolja, hogy állami támogatással épülő lakásokat csak olyan díj ellenében lehet bérbe adni, amely meghatározott időn belül „visszahozza” a beruházás költségét. Bár döntés e tekintetben még nem született, nagy valószínűséggel a későbbiekben átadandó házakba is Uyen feltéte- lekkel lehet majd beköltözni. pocsaji richárd Lánglovagok ünnepe Tűzvédelmi munkájukról, az EU-s csatlakozással járó elvárásokról is szólt Csongrádi Pál, az Orosházi Tűzoltóparancsnokság vezetője a pénteki, Szent Flórián-napi ünnepségen. Orosháza Éppen öt esztendeje annak, hogy a parancsnokság kollektívája Szent Flórián napján ünnepélyes szolgálat átadás-átvétel keretében emlékezett meg először a lánglovagok védőszentjéről. Csongrádi Pál idei köszöntőjében örömét fejezte ki, mert sikerült hagyományt teremteniük, ezek a napok jó alkalmak arra, hogy a lakosság előtt is bemutatkozzanak. A parancsnok arról is szólt, milyen kihívásokkal kell szembesülniük a tűzoltóknak a XXI. század küszöbén, majd jutalmakat adott át a kollektíva legjobbjainak. Műiden évben az óvodások és az iskolások körében rajzversenyt hirdetnek. Az idén az óvodások között a csanádapácai Mazula Krisztina lett az első, 2. a tótkomlósi Szabó Bence, 3. Monostori Tamás Orosházáról. Az iskolások kategóriájában orosháziak bizonyultak a legjobbaknak: 1. Benkő Anita, 2. Bakos János, 3. Tóth Noémi, különdíjas: Szabó Márk. CS. I. ANGOL HASZNÁLTRUHAÜZLETÜNKBEN 2003. május 5-én teljesen új nyári árukészlettel várjuk vásárlóinkat! Nyitva: h.-p. 8-17 óráig j> szó. 9-12 óráig I Békéscsaba, Andrássy út 30-32. ŰTíTHJTflT SÖDDaSHiUIl wmm tós? mmm SEGÍTSÉGÉVEL' 06 90 230-363 mi KOS 06-90-230-351 MÉRLEG 06-90-230-357 BIKA 06-90-230-352 SKORPIÓ 06-90-230-358 IKREK 06-90-230-353 NYILAS 06-90-230-359 RÁK 06-90-230-354 BAK 06-90-230-360 OROSZLÁN 06-90-230-355 VÍZÖNTŐ 06-90-230-361 SZŰZ 06-90-230-356 HALAK 06-90-230-362 Éjjel-nappal hívható! A hívás díja 120 Ft+áfa percenként + kapcsolási díj. AS-B Kft. Audíotex 1539 8p„ PÍ591 Tel.:488-5615 Döntés 48 órán belül • Kezes nélkül • Sorban állás nélkül A hitel felső határa 100 000 Ft. Egy példa a hitelkonstrukcióra: 65 000 Ft hitel felvétele esetén a heti törlesztés 3 757 Ft, 26 hetes futamidővel. További információért hívja a Provident Pénzügyi Rt.-t hétköznapokon 7:30-20 óráig, egy helyi hívás díjáért: IQOOQ I 0640505050 IOOOO^ THM: 227-438% S PROVIDENT FINANCIAL vagy küldje el a HITEL szót és NEVÉT SMS-ben, és mi visszahívjuk: 06 20 555 50 50 A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a Provident a kölcsönt a saját feltételei szerint bocsátja rendelkezésre. Trombitaaiándék Amerikából Nyugdíjazásom alkalmából ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akikkel - akár önkéntes vállalásuk alapján, akár munkáltatójuk delegálása révén - a Békés Megyei Közlekedés-biztonsági Tanács (később Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság) titkáraként az elmúlt 20 évében lehetőségem nyílt együtt- mőködni a közlekedési baleset-megelőzésért. Kárpáti Béla nyugalmazott rendőr alezredes *123550* Új műsorral Orosházán a világhírű MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ, Magyarország legnagyobb és legszebb utazó cirkusza! OROSHÁZÁN május 6-án, 7-én 18 órakor Belépőjegyek a helyszínen, a szokott cirkusztéren válthatók. Cirkuszinfó: 06 (20) 935-4050. Május 6-án, kedden 18 ólától a nyitóelőadáson háromszázan § a Békés Megyei Hírlap vendégeként tekinthetik meg a műsort. ^ ^ _________Várjuk nyerteseinket! Tr ombitát ajándékozott a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskolának az Amerikában élő trombitaművész, Kapitány László. Az értékes hangszert a tombitaművész nővére, az ugyancsak Amerikában élő Adler Júlia adta át Gyulán Kepenyes Pálnak, a zeneiskola igazgatójának szerdán. Gyula Kapitány László Los Angelesben, a Magyar Házban hallott Czene Ferenctől, a Gyulai Zenei Napok Alapítvány elnökétől a júniusi, harmadik rendezvénysorozatról. Kapitány László Kínában kapta azt a trombitát, melyet most a gyulai zeneiskolának adományozott. A muzsikus 1956-ban hagyta el Magyarországot, addig a rádió zenekarában játszott, most Amerikában stűdiózenész. A hangszeradományon túl fővédnökséget is vállalt a III. Gyulai Zenei Napok felett. A háromnapos programsorozatot június 20-ától 22-éig rendezik meg. Gazdagnak ígérkező programjában részt vállal önálló műsorával Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera tenoristája is. A zenei napok szervezői május 5-én 18 órakor az Erkel Ferenc Zeneiskola Pfeiffer-termében megbeszélést tartanak, melyre várják a támogatókat, a zenepedagógusokat, az önzetlen segítőket, az érdeklődőket. A közérdekű célokat szolgáló Gyulai Zenei Napok Alapítványt a napokban jegyezte be a Békés Megyei Bíróság. Az alapítvány kulturális tevékenységet folytat. Célja a kulturális örökség megóvása, a műemlékvédelem, a magyarországi nemzetí és etnikai kisebbségekkel, a határon túli magyarsággal a kapcsolattartás.