Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-27 / 122. szám
4. OLDAL - 2003. MÁJUS 27., KEDD HÁT TÉR Kilencmilliós Miss World Hungary a fürdővárosban Az ml-en ma este mutatják be a filmet a szépségkirály nő-választásról Fásy Ádám, a Miss Universe és a Miss World Hungary licence tulajdonosa, a világszépségversenyek magyarországi elnöke kérdésünkre elmondta, a Miss World Hungary gyulai területi elődöntője minden költségével együtt csaknem 9 millió forintba került, a rendezvényt szerte az országból támogatták. A Magyar Televízió felvételt készített a szépségkirálynő-vá- lasztásról és a városban is forgattak. Az 50 perces film ma 21.50-től látható az ml adásában. Gyula A Miss World Hungaryről Fásy Ádám elmondta, az országot átszövő rendezvénysorozaton a Magyar Televízióval dolgoznak együtt. A Miss World hazai megmérettetésének szervezését az előző évben elkezdik, az őszi rendezvénysorozatot, a Miss Universe versenyeit is már teljesen előkészítették. Magyarországon két világverseny honosodott meg, a Miss World és a Miss Universe. Tavasszal és nyáron az előbbi, ősszel az utóbbi rendezvénysorozatot láthatja a közönség. Mindkét szépségverseny a világ legnézettebb televíziós showműsora, egyenként több mint két és fél milliárd ember kíséri figyelemmel a képernyő előtt. A két Pénz, szállás, arany karkötő A 8—9 millió forintba kerülő rendezvény megyei támogatói:- gyulai önkormányzat 2 millió forint,- Gyulai Várfürdő 1 millió forint,- Corvin Hotel 1 millió forint értékű szolgáltatás (szállás, étkezés a lányoknak, zsűrinek, szervezőknek, harminc fős állófogadás, kétszemélyes hosszú hétvége a győztesnek teljes ellátással),- Fani Sport fürdőruhák a lányoknak a fellépéshez, nagy értékű fürdő- és sportruházat (karitatív céllal) a városban élő állami gondozottaknak, valamint az SOS-gyermekfalu- nak,- lapunk kiadója, a Népújság Kft. arany karkötő a királynőnek. A Miss World Hungary gyulai területi elődöntőjét a 18 éves budapesti szakközépiskolás lány, Bende Adrienn nyerte. A Várfürdő Szépeként képviseli Gyulát a győztes az augusztus 19-ei országos döntőn M0TÓ. VERESS ERZ8, szépségversenyre általános felhívásaik jelennek meg folyamatosan, így közöttük a jelentkezésekben átfedések vannak. A versenyeket januárban kezdik meghirdetni rádióban, tévében, újságban. A jelentkező lányokat Budapestre hívják előválogatásra, szakmai zsűri elé. A gyulai területi elődöntő húsz résztvevőjét 60 lányból válogatták ki, szám szerint 17-et, a többieket a megyénkből. A lányok három nappal a rendezvény előtt kezdték meg a felkészülést a megmérettetésre, hiszen zömmel most léptek először színpadra. A területi elődöntők az országot reprezentálják, nem a megyét, a környéket, nem az számít, honnan jönnek a lányok - fogalmazta meg Fásy Ádám megjegyzésünkre, mely szerint kevés volt a környékbeli résztvevő. Békéscsabáról egyébként egy lány bejutott a hajdúszo- boszlói középdöntőbe, aki a szolnoki elődöntőn versenyzett. Eleinte úgy volt, a második területi elődöntő Székesfehérváron lesz, nem Gyulán. Ha már az előző év végén tudott, hogy a Várfürdő Szépe néven belekerülhetnek a gyulai programba, akkor elődöntőt szerveznek környékbeli válogatásra. Mivel Faniszló József - a Fani Sport tulajdonosa - és a város megkereste, hogy Gyulán legyen a rendezvény, lokálpatrióta lévén emellett döntött. Székesfehérvár az őszi rendezvénysorozat egyik helyszíne lesz. A gyulai rendezvény mindennel együtt — szállás, étkezés, koreográfia, tévéműsor, tűzijáték, fények, hangtechnika - 8-9 millió forintba került. Az országos rendezvénysorozat fő támogatói, támogatói biztosítják a rentábilissághoz az anyagi hátteret. A területi elődöntőt jelentős összeggel támogatta a helyi önkormányzat is a város marketingköltségeiből, hiszen úgy vélték, a május 27-én este adásba kerülő 50 perces tévéműsor népszerűsíti Gyulát. Az ml-en egy félperces reklám ára ebben a műsoridőben 500-800 ezer forint. A szerződés titkos záradékára hivatkozva nem tudtuk meg, hogy a gyulai önkormányzat mennyivel járult hozzá a területi elődöntő megrendezéséhez. így információinkra hagyatkozhattunk. Ezek szerint az önkormányzat kétmillió forinttal támogatta a rendezvényt a helyi vállalkozók mellett. Fásy Ádám szerint a következő, hajdúszoboszlói elődöntőt az ottani önkormányzat 11 millióval támOgattcL SZŐKE MARGIT Kitüntetés a jubileumra Tájházat nyitottak, helytörténeti füzeteket jelentettek meg Kivilágítanák az edzőpályát Újabb öltöző és lábdafogó háló is hiányzik a sporttelepről Harminc esztendővel ezelőtt, 1973 májusában alakult meg Füzesgyarmaton a Csánki Dezső Helytörténeti Egyesület. A jubileumi évforduló alkalmából most a város képviselőtestülete Pro Űrbe kitüntetéssel ismerte el az egyesület kiemelkedő tevékenységét. Füzesgyarmat Három évtizede Hegyesi János költő, Tokaji Gyula református lelkész, Borbíró Lajos Titász- dolgozó, Csák Imre tévészerelő, Borbíró Lajosné mozidolgozó, Ibrányi János köztisztviselő és Borbíró Sándorné könyvtáros, mint alapító tagok hívták életre a Csánki Dezső Helytörténeti Egyesületet. Célként lebegett előttük a néprajzi, helytörténeti, történelmi, irodalmi emlékek megismerése, átadása, művelése, a természet- és műemlékvédelem. Az egyesület tagjai kemény, dolgos munkával hozták létre a füzesgyarmati tájházat, helytörténeti füzeteknek pedig egész sorát jelentették meg. Többen eredményesen vettek részt a különböző pályázatokon, sikereikkel öregbítve Füzesgyarmat hírnevét. Az immár hosszú ideje Borbíró Lajos elnök vezetésével működő egyesület a jubileumi évforduló alkalmából a napokban egész napos ünnepi rendezvényt tartott. Ennek keretében „Harminc évesek vagyunk” címmel kiállítást nyitottak a tájházban, emléktáblát avattak az épület falán, majd ünnepi konferenciát rendeztek, ____________________M. B. Vés ztőn több területen is fejleszteni szeretnék a sportpályát. A tervezett beruházások közül az edzőpálya megvilágítása kerülne a legtöbbe. Molnár Mihály, a Vésztői Sportegyesület elnöke a város képviselő-testületi ülésén úgy fogalmazott: a kért árajánlatok között 5 millió forinttól 600 ezer forintig sokféle összeg szerepelt. VÉSZTŐ — Békés megyében az 54 hitelesített focipálya közül 28 villany világítással ellátott. A világításnak korai sötétedéskor az edzések megtartásánál van nagy jelentősége. A villanyvilágítás mellett terveink között szerepel egy újabb öltöző építése is, hiszen jelenleg a vendég felnőtt és ifjúsági csapat egy öltözőt kénytelen használni. Két 15X4 méteres „labdafogó” hálót is fel kellene szerelni a kapuk mögé, mert ez hamarosan kötelező feltétel lesz. Sajnos, mindezekre egyelőre még nem biztosított az anyagi fedezet - közölte Molnár Mihály. A Vésztői Sportegyesület 2002- ben 6 millió 116 ezer forintból működött. Az összeg legnagyobb részét, 5 millió 217 ezer forintot a város önkormányzata biztosította. A képviselő-testület tagjai megállapították, hogy Vésztőn a focinak van jövője, hiszen a különböző korosztályos csapatokban összesen 80 gyerek edz. A felnőttcsapat is jól helytáll a bajnokságban, az eredmények Vésztő hírnevét öregbítik, a hazai mérkőzéseket pedig 200- 250 ember látogatja. g Megkérdeztük olvasóinkat A balesetek csökkentéséről Bugyik József, 47 éves, körös- újfalui lakos: — A balesetek jelentős hányadának a kerékpárosok az áldozatai, sőt az előidézői is. Ahhoz, hogy a balesetek lényegesen lecsökkenjenek, sokkal több kerékpárúira lenne szükség. Az is nagyon fontos lenne, hogy a gépjárművek műszaki állapotát jobban ellenőrizzék. Többször előfordul, hogy műszaki hiba miatt következik be a baleset. Az ittas vezetőket ki kell szűrni! Ha az ittas vezetést szigorúbban büntetnék, az talán nagyobb visszatartó erőt jelentene. A sebességtúllépőket is keményebben kell szankcionálni. Dán Imre, 53 éves, zsadányi lakos: — Sajnos, a gépjárművezetők nagyon felelőtlenek. • Zsadányban is láttam már teherautót, személygépkocsit 80 kilométeres sebességgel keresztülrobogni a falun. Szerintem az efféle száguldozókat „fekvőrendőrökkel” lehetne megfogni. Tudom, erre az illetékesek azt mondják: drága megoldás. Az emberélet viszont mindennél drágább, pénzben nem mérhető. Több figyelemfelhívó villogóra - például iskolák környékén - is szükség lenne. A legjobb persze az lenne, ha minden közlekedő maximálisan betartaná a KRESZ-szabályokat. Tóth Sándor, 68 éves, biharugrai nyugdíjas:- Szerintem több odafigyeléssel jelentősen csökkenthető a balesetek száma. A kerékpárosoknak jobban kellene figyelniük az autósokra, a járművezetőknek pedig a biciklisekre kéne jobban vigyázniuk. Az is fontos volna, hogy sötétedés után csak az üljön kerékpárra, akinek a „kétkerekűjét” felszerelték világítással. Sok baleset ugyanis azért következik be, mert a bicikli nincs kivilágítva. Szerencsére Biharugrán nem jellemzőek a nagy balesetek. Nem is tudom, mikor volt itt jelentősebb karambol. Mezei István, 24 éves, körösúj- falui lakos: — Akkor történne kevesebb baleset, ha kevesebben használnák gépjárműveiket. Ma azonban már nem népszerűek a tömegközlekedési eszközök. Sokan távolabbi utakra egyedül is személygépkocsival indulnak el. Márpedig, ha a közutakon sok gépkocsi közlekedik, a balesetek szaporodására is nagyobb az esély. Aki gépkocsival rendelkezik, nehezen mond le a járművezetésről. Kerüljön bármennyibe is a benzin, igyekszik előteremteni a rávalót. Ha már sokan közlekednek, legalább figyeljenek egymásra. MAQYARI BARNA D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Két új tag a vezetőségben Tiltakoznak a kórházprivatizáció ellen A Fidesz—Magyar Polgári Szövetség kongresszusa után szerte az országban tisztújító közgyűléseket tartanak. A Fidesz—MPSZ gyulai szervezete pénteken választotta meg az új vezetőséget. Az elnöki tisztet ezután is dr. Szelezsán Róbert tölti be, az elnökségbe két új tagot választottak, Erdei Ibolyát és Torma Bélát. Gyula A tisztújító közgyűlésen szó volt a kórházprivatizációról is, mivel Gyulán található a megyei kórház, amelyre az elmúlt kormányzati ciklusban több milliárd forintot költöttek közpénzekből. A privatizáció ellen a gyulai szervezet állásfoglalást fogadott el. A kórházprivatizációt lehetővé tévő törvénytervezet súlyosan károsítja az egészséget, mivel átgondolatlan és semmilyen szempontból nem indokolható a koriátok nélküli tőkebevonás, hiszen ezzel együtt is megmarad az állami finanszírozás. így a magyar állam biztosítaná a befektető hasznát. A gyulai Fi- desz-szervezet tiltakozik az ellen, hogy a közvagyont, a Pándy Kálmán megyei kórház ingatlanjait, az ottani gyógyító tevékenységet privatizálják. A megyei kórházban 2200-an dolgoznak, az intézmény a megye legnagyobb fogalakoztatója. A tervezett privatizáció figyelmen kívül hagyja a betegek színvonalas ellátásának jogát és az egészségügyi szakdolgozók érdekeit egyaránt. ______________________________BB.il. SZAVAZÁS AZ INTERNETEN Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket Újra meggyilkoltak egy rendőrt: kapjanak-e több jogot a bűnüldözők? A szavazás a következőképpen alakult: Igen, mert a keményedő bűnözés ellen csak így van esélyük. Ne, mert visszaélhetnek a plusz jogosítványokkal. Igen, de ellenőrizzék szigorúan, hogyan élnek jogaikkal. ■B;: 33% Mától az alábbi témában kérdezzük véleményüket: Rendjén vari-e, ha a parlament a héten úgy dönt, hogy a magyar katonák menjenek Irakba? Klikkeljenek a wm.bmhirtap.lnHB! Településeink krónikája Alkotókor alakul Vésztőn Vésztő városa joggal büszke arra, hogy az irodalommal foglalkozó helybélieknek rendszeresen publikálási lehetőséget biztosít az önkormányzat. A Sziget nevű irodalmi lap korábban önálló kiadványként jelent meg, az utóbbi hónapokban pedig a Vésztői Újság mellékleteként jut el olvasóihoz. A Gyulai Alkotókor (GYAK) és a Sarkadi Alkotókor (SAK) 1999 óta együttműködik. Ennek a két alkotókörnek a tagjai május 24-én délelőtt 10 órakor a vésztői városi könyvtárban kapcsolatfelvétel céljából találkoznak a helyi alkotókkal. Ezen az eseményen alkotókört alakítanak a vésztői irodalomművelők is._________________________(i) Erdei iskola Szeghalom-Várhelyen A szeghalom-várhelyi ifjúsági tábor e hónaptól már a szeghalmi művelődési házhoz integrálva működik. A szeghalmi gyermekek részére a napokban elkezdődött az erdei iskola programja, amely keretében kellemes környezetben ismerkedhetnek a tanulók a Sárrét természeti értékeivel, hagyományaival.- Ahhoz, hogy a szeghalom-várhelyi tábort még jobban kihasználhassuk, elengedhetetlen a tábor felújítása. A célra 5 millió forint értékben pályázatot nyújtott be önkormányzatunk a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz - mondta Macsári József, Szeghalom polgármestere. __________________________________________________ül Ma jális a gyulai húskombinátnál A Gyulai Húskombinát Rt.-nél működő Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alapszervezete a hetedik családi majálist rendezi meg május 31-én az rt. sportpályáján a dolgozóknak és hozzátartozóiknak. A majálist 10 órakor nyitják meg, a vidékről bejáró dolgozókat autóbuszok hozzák az egész napos rendezvényre. Délelőtt sportprogramokat rendeznek, a felnőtteknek férfi kispályás labdarúgást, dartz- és teniszversenyt. A gyermekeket csapatversenyek várják, míg délután játszóházat rendeznek nekik. A nap során bemutatót tartanak tűzoltók és társastáncosok, lesz szkanderverseny, tombolasorsolás, fellép bűvész, nosztalgiaslágereket énekel Beraczka és Zsizsi. Az idén sztárvendégnek Délhúsa Gjont hívták meg. A majálist éjfélig tartó diszkó zárja. (Ö1 Útépítés Kétsopronyban Egy éve készült el Csorvás és Kétsoprony között a külterületi út 2,7 kilométer hosszú, hat méter széles szakasza. Az út másfél kilométernyi belterületi szakasza is igencsak felújításra szorul, rendbetételére akkor nem futotta a falu költségvetéséből. Az önkormányzat az útszakasz építésére pályázaton 24 millió forintot nyert, az ön- kormányzat 14 millió forint saját erővel társul a beruházáshoz. A kivitelező, a Békés Megyei Közútkezelő Kht. a munkákat június elsején kezdi, a befejezés határideje augusztus 31. A munkák elkészültével a falut két irányból jó úton lehet majd megközelíteni, s megszűnik a zsákjelleg. (1B Helyi autóbuszjárat Békésen Régi vágyuk teljesül a békésieknek: június másodikén, műszakkezdéstől a Körös Volán három útvonalon megindítja a helyi járatú autóbusz-közlekedést. Az 1-es járat az autóbuszállomás-„Mezgé”-fürdő, a 2-es járat a téglagyár-autóbuszállomás-fürdő, a 3-as járat a Szabadkai utca-autóbuszállomás-Volán-telep között közlekedik. A vonalas menetjegy ára 74 forint, az összvonalas bérlet ára 2 ezer forint, a tanuló- és nyugdíjasbérletek ára 590 forint. Díjmentesen utazhatnak — 6 éves korig — a gyermekek, a 65 év felettiek, a vakok és gyengénlátók, a hadigondozottak, a hadköteles katonák, a polgári szolgálatot teljesítők, valamint a bevonuló hadkötelesek. __________________________________________________Ifi