Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-19 / 115. szám

KÖRKÉP 2003. MÁJUS 19., HÉTFŐ - 7. OLDAL MEGYE Egészségvédelem a baromfiiparban A Hajdú-Bét a csirkevész magyar hatásáról Az ország egyik legnagyobb baromfiexportőre a Hajdú-Bét Rt. cégcsoport, melynek leány- vállalata, a Pannon-Liver Kft. baromfifeldolgozó egysége Bé­kés megye szempontjából is je­lentős gazdasági tényező. A hí­rekben megjelenő hollandiai és belgiumi baromfivész kap­csán az ágazat vezetése is megtette a szükséges egészség- ügyi óvintézkedéseket. M EZŐKOVÁCSHÁZA — Az exportorientált magyar ba­romfiipar az elmúlt hetekben észlelt keresetnövekedést a friss csirke- és a pulykamellfilé pia­cán, és vásárlói igények jelentek meg olyan kereskedő cégektől, amelyek korábban Belgiumból vagy Hollandiából szerezték be az árukat - kommentálta az ese­ményeket Poór Zoltán, a Hajdú- Bét Rt. vezérigazgató-helyettese. — A magyar baromfiipar termé­kei közül főként a csirke- és puly­kamellfiié versenyképes az unió pi­acán, ezekre eddig is nagy volt a ke­reslet. A Hajdú-Bét véleménye sze­rint Magyarország a közeljövőben sem tud jelentősen többet exportál­ni, mert ehhez sem több élőáru, sem nagyobb vágási kapacitás nem áll azonnali rendelkezésre. A belga és holland kényszervágások csak kismértékben befolyásolják a ba­romfitermékek kínálat-keresleti egyensúlyát a magyar piacon. A Hajdú-Bét telepein eleve szigorú a járványügyi védelem. Ez a ki- és be­lépéskori fertőtlenítésen, a védőru­ha használatán túl folyamatos állat­egészségügyi vizsgálatot is jelent - mondta a vezérigazgató-helyettes. Poór Zoltán szerint a kettős véde­lem, egyrészt az állat-egészségügyi hatóságok által hozott intézkedé­sek - Belgiumból és Hollandiából tilos a járványügyileg veszélyes ter­mékek, tárgyak behozatala -, más­részt az rt. járványmegelőzési rendszerében történt szigorítások elegendőek arra, hogy ne terjedjen át a flandriai fertőzés a társaság ba­romfiállományára _________h^m. Ba kot lőttek a külföldi vadászok A Hidasháti Rt. bélmegyeri vadászterületén a fácánvadá­szat után április utolsó nap­ján megkezdődött az őzbak- vadászat. A téli, intenzív ete­tés jótékony hatással volt az őzállományra, jó erőben vé­szelték át a zord időjárást. Bélmegyer Szabó Imre fövadász elmondta: a kedvező időjárás nyomán az erő­södő búzavetések és lucernások az erdőből kicsábították az őze­ket, s az elkövetkező hetekre, a tavaszi időszakban a külföldi va­dászok tizennyolc bak kilövésére kaptak engedélyt. Ezekben a na­pokban belga és olasz vendégva­dászok járták a területet, s három vadász nyolc bakot lőtt. A puska­végre kapott őzek agancsai közül négy (arany) éremesélyes. Július végén, augusztus elején, a párzás időszakában az idősebb bakok közül még néhányat kilőnek. Vaddisznóra ezekben a hetek­ben nem vadásznak, ugyanis az el­húzódott tél miatt a kocák később fialtak, s mindennap több szopta­tós koca jelenik meg 4-7 malacával az etetők környékén, ami bíztató a jövőre nézve. Egyébként a vad- disznós kertben a vadászatot de­cemberre tartogatják, ugyanis egy népes vadászcsoport többnapos hajtást és két nagy terítékű fácán­vadászatot kötött le._________(sg Vezetnek a vagyon elleni bűncselekmények Egyre több a garázdaság, a magánokirat-hamisítás, az adócsalás Tavaly 3314 felnőttet ítéltek el közvádas és 24- et magánvádas bűncselekmény miatt a Békés megyei bíróságokon. Személy elleni bűncse­lekmények miatt 244 emberre szabtak ki bün­tetést, legtöbbjüket, 150 vádlottat, súlyos testi sértés miatt ítélték el. Emberölés miatt öt, gon­datlanságból elkövetett emberölés miatt há­rom, emberölés kísérlete miatt két személy ka­pott büntetést. Békés megye Tavaly közlekedési bűncselekmények miatt 651 felnőttkorú elkövetőt ítéltek el. A bűncselek­ménycsoporton belül közúti baleset gondatlan okozásának vétségében 9 személyt találtak bű­nösnek a bíróságok, maradandó fogyató kossággal záruló köz­úti baleset gondatlan okozása miatt 19, míg halálos közúti baleset gondatlan okozásáért 14 vádlottat ítéltek el. A közlekedési bűn- cselekményeken be­lül ittas járművezetés vétségéért 483 elköve­tőre szabtak ki bünte­tést. A házasság, a csa­lád, az ifjúság és a ne­mi erkölcs elleni bűn- cselekményekért 91 felnőttet ítéltek el. Tartás elmulasztása miatt 69, erőszakos közösülés miatt 3, szemérem elleni erő­szak miatt 6, termé­szet elleni erőszakos fajtalanság miatt egy sze­mélyt marasztaltak el. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények miatt 90 elkövetővel szemben szabtak ki büntetést megyénk bíróságain. Em­bercsempészés miatt egy, hivatalos személy elle­ni erőszak miatt 12, hamis vád miatt 8, hamis ta­núzás miatt 7 és bűnpártolásért 11 személyt ítél­tek el. A közrend elleni bűncselekmények között valamelyest több ítéletet kellett kiszabni, mint korábban. Tavaly öszesen 661 vádlottat ítéltek el. Növekszik a garázdaság miatt elítéltek szá­ma, kiemelkedő még a magánokirat-hamisítás­ban bűnösnek találtaké. Tavaly ezért 116 sze­mélyt ítéltek el, míg közokirat-hamisítás miatt 83-at. A kábítószerrel visszaélés bűncselekmé­nye miatt 74 személyre szabtak ki büntetést. A gazdasági bűncselekmények száma évről évre növekszik, tavaly 173 vádlottat találtak bűnös­nek. Kiemelkedő az adócsalás, a jövedékkel visz- szaélés, a csempészet és vámorgazdaság és a csődbüntett. A vagyon elleni bűncselekmények száma az összes bűncselekmények 42 százalé­kát teszik ki az ítéletek tükrében. Lopás, sikkasz­tás, csalás, rablás, kifosztás és zsarolás miatt születtek a bírósági ítéletek. Magánvádas bűn- cselekmények - könnyű testi sértés, rágalma­Gazdasági (173) A KÖZVÁDAS BŰNCSELEKMÉNYEK MIATT ELÍTÉLT FELNŐTT KORÚAK SZÁMA 2002-BEN Honvédelmi j kötelezettség j elleni (6) Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni (90) A házasság, a család, az ifjúsági és a nemi erkölcs elleni (91) zás, becsületsértés — miatt tavaly 24 személyt ítéltek el. Végrehajtandó szabadságvesztést tavaly 338 alkalommal szabtak ki. Csökkent a felfüggesztett szabadságvesztések száma 2201-hez viszonyítva. Közérdekű munka büntetést is kevesebbszer szabtak ki, tavaly összesen 86 esetben. Pénzbün­tetés mellett 1535 alkalommal döntöttek, ebből 38 felfüggesztett volt. Önállóan alkalmazott mel­lékbüntetést 860 esetben szabtak ki tavaly. SZ.M. Három otthon együtt Sérült embertársaink is igénylik a mozgást és a szó­rakozást. A Körösladányi Pszichiátriai Betegek Szociá­lis Otthonában sportnapot rendeztek a mezőkovács­házi, az eleki és a körösladá­nyi gondozottaknak. Körösladány A mezőkovácsházi, eleki és körösladányi otthon évek óta kapcsolatban áll egymással, kö­zös programokat szerveznek la­kóik számára. A mostani ladányi sportnapon az ügyessé­gi játékoktól a kispályás focin át a zenés szórakozásig számos ki­kapcsolódási lehetőség várta az egybegyűlteket. Valamennyi mérkőzés és vetélkedő eredmé­nyeit összesítve, a körösladá- nyiak végeztek az élen. A díja­kat Mező Zsigmond alpolgár­mester adta át. A több dolgozó­nak munkát adó Fővárosi Kéz­műipari Rt. Winner gyáregysége mindhárom intézménynek két- két focilabdát ajándékozott. A jó hangulatú sportnap végén a három otthon lakói azzal váltak el, hogy legközelebb Eleken tarta- nak közös programot. ______m. b. Ne gyven millióból Okányban, ha szilárd burko­latot kapna, fontos gyűjtőút­ként szolgálhatna a Bacsó Béla utca. Okány A 38 millió 742 ezer forint érté­kű útépítést pályázati támoga­tással szeretné megvalósítani az önkormányzat. A célra az Útko- ordinációs Igazgatósághoz 19 millió 371 ezer forint, a Terület- kiegyenlítő Alaphoz 17 millió 433 ezer forint értékű támoga­tást kérő pályázatot nyújt be a település. A további bő 1 millió forintot pedig saját erőből bizto- sítja a község. _____________m PÁ LYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. számú törvény 57. § (7) bekezdés b) pontja, valamint a térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 27/2003. (III. 4.) Kormányrendelet (a továbbiakban Rendelet) alapján pályázatot hirdet a térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat 2003. évi — a rendelkezésre álló 1844 millió Ft keret terhére — támogatásának elnyerésére A pályázat célia: a) a zsáktelepülések térségi-gazdasági kapcsolatainak javítás; b) a hátrányos helyzetű területek tőkevonzó képességének erősítés; c) a hátrányos helyzetű térségek termelő és humán infrastruktúrájának, elsősorban a közúthálózatának a fejlesztés; d) valamint az Európai Unió Strukturális Alapjai fogadására való felkészülés elősegítése. Pályázatot nyújthat be: Pályázat a területfejlesztési szempontból kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 91/2001. (VI. 15.) Korm.-rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott kedvezményezett térségekben és a 7/2003. (I. 14.) Korm.- rendeletben meghatározott kedvezményezett településeken megvalósuló fejlesztések esetén nyújtható be a célelőirányzat decentralizált kerete terhére kiírt pályázati felhívások alapján. Támogatás belföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, egyéni vállalkozók, illetve belföldi állandó lakóhellyel rendelkező magánszemélyek részére nyújtható, a dél-alföldi ré­gióban megvalósuló projektekhez. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A pályázat tartalmi követelményeit összegző pályázati egységcsomag a DARFT Regionális Fejlesztési Ügy­nökségen (6720 Szeged, Oroszlán utca 2.) és a DARFT megyei régióirodáiban (6000 Kecskemét, Deák F. tér 3.; 5600 Békéscsaba, Dérkovits sor 2.; 6720 Szeged, Rákóczi tér 1.) vehető át. A pályázati egységcsomag a www.del-alfold.hu címen is letölthető. A pályázóknak a támogatási igény 5 ezrelékét, de minimum 25 000 Ft- ot pályázati regisztrációs díjként kell befizetni a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Magyar Államkincs­tárnál vezetett 10028007-00283858-00000000 számú számlára. (A regisztrációs díj befizetése alól mentesül­nek a hátrányos helyzetű települési önkormányzatok.) A pályázatokat a pályázati egységcsomagban megje­lölt mellékletekkel együtt 1 eredeti és 8 másolati példányban a DARFT Regionális Fejlesztési Ügynökséghez lehet postán benyújtani. (Postai cím: 6720 Szeged, Oroszlán utca 2.) A pályázatok benyújtása 2003. május 14-től 2003. szeptember 1-ig folyamatos. Forráshiány miatt a pályáza­tok befogadása felfüggeszthető. Az első bírálaton 2003 június 26-ig postára adott pályázatok vehetnek részt. A támogatási igényről a Dél- alföldi Regionális Fejlesztési Tanács a pályázat befogadását követően 60 napon belül dönt. Befogadottnak a hiánytalanul, vagy a hiányok pótlásával benyújtott pályázat tekinthető. A döntés­ről a pályázók 15 munkanapon belül értesítést kapnak, a támogatási szerződések megkötésére ezt követően folyamatosan kerül sor. A nyertes pályázók nevét, a támogatott célt és az elnyert támogatás összegét a ta­nács a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács hivatalos honlapján és a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítő­ben nyilvánosságra hozza. Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács felhívás A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács partnereket keres a hamarosan induló Dél- Alföld Portál működtetéséhez, a felálló keret- rendszer tartalommal való feltöltéséhez és táplálásához. Lehetővé kívánjuk tenni bemutatkozó és szakmai anyagok elhelyezését éppúgy, mint a már meglé­vő, bővebb információtartalommal rendelkező honlapokhoz vezető kapcsolatok megteremtését. Várjuk mindazon szervezetek, intézmények jelent­kezését, akik hosszú távon is vállalni tudják, hogy a Dél-Alföld fejlesztését, fejlődését szolgáló, szak­területükhöz kapcsolódó közhasznú, illetve közér­dekű híreket, információkat visznek be a rendszer­be, és azt a későbbiekben is gondozzák, frissítik. A jelentkezők közül szeretnénk kiválasztani a rovat­vezetőket is, akik a szerkesztőség tagjaként vállal­ják az egyes rovatok, vagy alrovatok kialakítását és gondozását, valamint újabb partnereket kutatnak fel és vonnak be az információszolgáltatásba. A DARFT-nak lehetősége van a rovatvezetői felada­tokat vállalók munkáját a szakmai konzultáció mel­lett a kezdeti időszakban egyszeri anyagi támoga­tással is segíteni. Jelentkezni május 22-éig lehet. Részletes tájékoztató a DARFT honlapján található (www.del-alfold.hu/tartalom.htm), illetve a DARFT titkárságán Nógrádi György tud segítséget nyújta­ni [tel: (62) 422-252 e-mail: ngyuri@del-alfold.hu].

Next

/
Oldalképek
Tartalom