Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-17 / 114. szám

2003. MÁJUS 17., SZOMBAT - 11. OLDAL Udvardy Anikó: A művészfeleségnek áldozatokat is kell hoznia Elszakadva, mégis több szállal kötődve A közismert képzőművész, szob­rász házaspár, Udvardy Anikó és Széri-Varga Géza két város, Bé­késcsaba és Budapest között ingá­zik. Mindkét hely az otthont és a munkát jelenti számukra. Udvardy Anikó elmondta lapunk­nak, miért döntöttek a kétlakiság mellett, hogyan fér meg közös háztartásban két művészember, emellett — természetesen — a munkájáról és művészetéről is beszélgettünk.- Budapest mellett, Csobánkán lak­nak és alkotnak a férjével, Széri-Varga Gézával, ugyanakkor a békéscsabai evangélikus gimnáziumban taníta­nak. Hogyan lehet a kettőt összeegyez­tetni?- Mindkettőnknek sikerült az órá­inkat hétfőre és keddre beosztani, így ezt a két napot töltjük Csabán. Nem vagyunk ezzel egyedül, országszerte számos művésztanár ingázik a lakhe­lye és a munkahelye között, persze hazudnék, ha azt mondanám: nem fá­rasztó az utazás. Csobánkához szá­mos baráti és rokoni szállal kötő­dünk, több, mint tíz éve a nagyobb le­hetőségek reményében költöztünk oda. Minden jelentősebb kiállítást a fővárosban rendeznek, és talán a gye­rekeinknek is könnyebb lesz ott az el­helyezkedés. Ettől függetlenül szíve­sen járunk a férjemmel Csabára, hi­szen harminc évig itt éltünk, sok szál­lal kötődünk a városhoz. Az elmúlt időkben kiderült az is, hogy a budapesti szakközépis­kolákban teljesen telített a művésztanári pálya.- Mivel foglalkozik a hét többi napján?- Kisplasztikákat, szobrokat készítek és raj­zolok, emellett akad bőven munka a há­zunk körül is, ami még mindig nem készült el telje­sen. Művészfele ségként rám há­rul a házimun ka legna­gyobb része is, ami bizonyosfajta lemondást igé­nyel tőlem. Több ötlet, terv van a fe­jemben, mint amennyit meg tudok valósítani. Akad olyan köztük, ami lassan egy éve hever a fiók mélyén. Tisztában kell lenni az­zal, hogy a művészek munkája bizonyosfajta önzéssel jár együtt, két hasonló gondolkozású embernek nehezebb egy­más mellett élni. Igyek­szünk hát nem beleszólni á másik művészi szabad­ságába, segítjük egymást, és ügyelünk arra, hogy a művészet ne menjen a család rovására.- Jó néhány köztéri szobor került ki a kezei közül, melyikre a legbüsz­kébb?- Mindig arra törekszem, hogy a portréalanyaim legjellemzőbb voná­sát mutassam meg, ezért mielőtt Névjegy Név: Udvardy Anikó Iskolái: Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szak- középiskola (Szeged), Magyar Képzőművészeti Főiskola (1976) Életút: Békéscsabán, az ifjúsági házban rajzelőkészítőt tartott felvételizőknek, 1994-től a békéscsabai Evangéli­kus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanára, je­lenleg rajzot és festést tanít. Tanítványai közül többen ta­nárok, építészek, képzőművészek lettek Család: férje Széri-Varga Géza szobrászművész, gyermekei Eszter és Zoltán hozzálátnék a konkrét munkához, fotókat nézegetek, életrajzokat olva­sok. A legjobban talán a Bak Mihály- ról készült szobrom sikerült. Mezőberény néhai közkedvelt orvo­sát 14 éves koromig személyesen ismertem magam is, akik talál­koztak vele, tudják, szíwel- lélekkel dolgozott a betege­kért. A szobrok formáját egyébként először agyag­ból, majd gipszből, vé­gül bronzból készítem el.- Mikor mondja azt a szobrász, hogy ké­szen van, nincs már több javítanivalója? - Ez egy nagyon kritikus pont, nem szabad, hogy a leadási határidő szabja meg a munka végét. Úgy vélem, ha ki­adok egy szobrot vagy kisplasztikát a kezeim közül, azt később is vállalnom kell. A felkészülés gyakran sokkal több időt vesz igénybe, mint a konkrét munka. Az utóbbi lehet né­hány nap, de több hónap is.- Hogyan határozná meg a művészi stílusát? — Élethelyzetek, életér­zések fogalmazódnak meg bennem, ezekhez keresek megjelenítési for­mát. Nagyon kedvelem a cirkuszi témát, azon be­lül az egyensúly, a lebe­gés, a függés témakörét. A találkozás fogalmát úgy öntöttem formába, hogy két emberalakot egy földgömbre helyeztem, ezzel mutat­va meg: számtalan út áll előttünk. Azt szeretném, hogy a „műélvezőkben” is emlékek, benyo­mások elevenedjenek fel a munkáim láttán. — Ön nemcsak műveli, hanem tanít­ja is a művészetet. Milyennek látja a magyar iskolarendszeri ebből a szem­pontból?- Nagy hiányosságokat tapaszta­lok a művészeti oktatásban, egyre ke­vesebb óraszám jut a vizuális szemlé­letmód kialakítására, ráadásul sok­szor a pedagógusok sem megfelelően használják a rendelkezésükre álló időt. Ezzel szemben megszaporodtak a művészeti szakközépiskolák, a ko­rábbi három helyett ma már 23 mű­ködik országszerte, ez persze nem je­lenti azt, hogy a képzés színvonala is emelkedett volna. Csicsely Zoltán „Azt szeretném, hogy a »műélvezőkben« emlékek, benyomások elevenedjenek fel a munkáim láttán” D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Milyen titkot rejt a másodalispán naplója? Csokonai Vitéz Mihály is vendéges­kedett a nagybajomi Sárközy- kúriában, amely különleges hely­történelmi kiállítással várja az ér­deklődőket. Nagybajomnak, So­mogy legfiatalabb városának egyik éke a Sárközy-kúria, amely hely- történeti múzeum. Az épületszárny legősibb része 1699- ben épült - tudtuk meg Deák Varga Jó­zsef címergrafikustól, aki a kúria egyik szárnyában él feleségével. Az utcai szárnyat 1800-ban építtette Sárközy Ist­ván, Somogy vármegye másodalispán­ja, akinél Csokonai, „a víg poéta” is vendégeskedett, _ de megfordult itt Pálóczi-Horváth Ádám is. Az 1992 óta működő múzeum az önkormányzat tu­lajdonában van, s évente félezren tér­nek be, hogy szemügyre vegyék a relik­viákat: köztük a Sárközy-család festmé­nyeit, bútorait, a népélet gazdag hasz­nálati- és dísztárgygyűjteményét vagy a Gyergyai-hagyatékot. A nagybajomi születésű Gyergyai Alberttól, a neves írótól, irodalomtörténésztől található itt néhány személyes tárgy. Iratok, kitün­tetések, díszpolgári oklevél, könyvek al­kotják a kollekciót. A Sárközy-dokumentumok egyik leg­érdekesebb darabja a másodalispán tit­kos írású naplója, amit eddig még senki sem fejtett meg. Igaz, nem is tolong sen­ki, hogy megtudja: vajon mit tartott fon­tosnak papírra vetni kora társadalmá­nak, művészetének ismerője? Talán egy­szer majd megfejü valaki a rejtélyt, s vél­hetően az is kiderül a naplóból, miért tit­kos írással teltek meg lapjai. Két helyiségben régi mázas cserép­edények, s különféle használati tár­gyak: a néprajzi anyag kapott itt helyet, de egy heraldikai kollekcióval is megis­merkedhetünk. Deák Varga József, a múzeum kezelője ugyanis megszállott kutató; a somogyi címerek kétharmadát tervezte és festette. Világháborús erek­lyékkel is találkozunk, hiszen a telepü­lésnek jelentős szerepe volt a második világháborúban; négy hónapig itt állt a front, és sok katona veszítette el az éle­tét. Az egyházi tárgyak között jó álla­potban őriztek meg egy 1828-ból való Úrasztala-terítőt, de zsidó tárgyi emlé­keket is bemutatnak. Iparos emlékek ugyancsak helyet kaptak itt, mint ahogy a település iskolatörténeti relikviái, amelyek a palatáblás időkről mesélnek. Lőrincz Sándor MÁV, a titokzatos Nem nehéz belátni, hogy a vasútvonala­inkon közlekedő Bz-motorvonatok kivo­nása a forgalomból tengelyhiba miatt, tetemes többletterhet jelent a MÁV-ra, áttételesen a gazdaság egészére nézve. Nemcsak a könnyűmotorosok javítása, hanem a helyükre át­menetileg beállított ne­hezebb mozdonyok, az M44-esek, illetve a vo­natpótló autóbuszok magasabb üzemelteté­si költsége, valamint az utasoknak fizetett milliós kártérítések miatt. Aki valameny- nyire is tájékozott az ügyben, tudhatja, hogy térségünkbe érkeztek vissza legké­sőbb a reparálásra elvitt Bz-k, a Mezőhegyes-Battonya, a Vésztő- Körösnagyharsány és a Murony-Békés vonalakon még ma is autóbuszok szál­lítják az utasokat - immár ötödik hó­napja. Az itt járatott gépek vagy nagyon rossz állapotban lehettek vagy egyszerű­en csak hát- ,,,, rébb sorolták azokat a ja­vítóbázisa- Igenis közünk kon. Több- mn hozzá! szorosén ér­dekeltek Va- gyünk tehát-úgyis mint adófizetők, úgy is mint itt élők - annak kiderítésében, mibe is ke­rülnek a MÁV-nak, s persze nekünk az elhúzódó munkálatok. Egyszerű matematika az egész. Ki kell számítani a Bz-mozdonyok és a he­lyükre beállított nehezebb gépek fogyasz­tását, a különbözeiét meg kell szorozni az üzemanyag árával, a vasútvonalak hosszával, végül a járatok számával. Az eredményként kapott adat természete­sen hozzávetőlegés, de nagyságrendileg mutatja, mibe kerülnek a több hónapig tartó tengelycserék. Nos, képzeljék el a következőt: mi­közben a MÁV naponta ad ki újabb és újabb diadaljelentéseket Bz-motorvo­natok újbóli üzembe helyezéséről, állo­mási nagytakarításokról és egyebek­ről, az érintett vonalhálózat hossza és a járatok száma, valamint a két moz­donytípus fogyasztása üzleti, ha nem államtitkot képez. A csomópontok nem nyilatkozhatnak róla, a területi igazgatóságok a vezérigazgatóságra mutatnak, odafönn pedig - magas hely, fontos hely - hallgatnak, mint a csuka. Még a Kommunikációs Igazga­tóságon is, amit ugyebár a sajtó és az utazóközönség tájékoztatására talál­tak ki. A telefont nem veszik fel, faxra nem válaszolnak. Mintha a Magyar Államvasutak a szaddami Irak kezé­ben lenne, ahol súlyos titkokat rejte­getnek. Irak elesett, a MÁV áll! A kettő között nem csak ez a különbség. Irak­kal semmi dolgunk, az Államvasutak viszont a miénk. Ha nyereséges, akkor a mi nyereségünk (ilyenről nem tu­dunk), ha veszteséges, akkor a mi veszteségünk. Igenis közünk van hoz­zá! Sem a szervezet, sem annak bár­mely, közvéleményre tartozó adata nem lehet senki hitbizománya. Jo­gunkban áll tudni ránk (is) tartozó, nyilvánvalóan nem államtitkot képező számokat. Árpási Zoltán Kántor Zsolt Egy ingázó jegyzetei Az ingázásnak fi­lozófiája van, pláne ha egy könyvkiadó ve­zetőjének a sor­sáról van szó, ak­kor kiváltképp fölépül egy böl­cseleti rendszer a napi átjárás mi­benlétéről, a tá­volsági autóbu­szozás hasznáról és jelentőségéről. De elmondhatni, hogy elmélet nélkül is eléggé kegyetlen és hálátlan tevékeny­ség a rendszeres utazgatás, akár rövid távon, akár hosszú távon. Elöljáróban annyit, hogy kopik az ember, haszná­latban van folyamatosan a láb, a kéz, jobban koszolódnak a ruhák, mintha két utcával arrébb volna a munkahely és gyalog lehetne átsétálni az irodánk­ba. A rendszeres ingázó nagyra értéke­li azt a lehetőséget, hogy valakinek kö­zel található munkahelye van, mert tudja mi az, amikor nem. Tehát ott­honról kell elindulni minden reggel. Uzsonnával, olvasnivalóval, táskával, esernyővel, egyebekkel. Nem lehet le­késni a buszt. Ezért a kapkodás és a pánik pillanatait sok esetben lehet az utazónál tetten érni. Eleinte. Azután megtanulja a leckét. És ha lekési a be­tervezett járatot, stoppal megy, jön. Az egy külön regény, de legalább egy no­vella. Szóval, tizennégy év után az iz­galom sincs már ott a lélekben utazás előtt, inkább az unalom és a fáradtság mélyrétegeiből fölhúzódó súlyos érzé­sek. A közöny, a fásultság melegbarna irhája. És akkor mi van, ha lekési? Mi van, ha egyáltalán nem megy be dol­gozni, már nem annyira fáj a trehány- ság, mint fiatalon. Le lehet mondani a fitt tradíciókról. Magyar ember egy idő után beletörődik a lehetetlenbe. De a kiadóvezetők azért mások. Ezt próbál­ja a kedves olvasó elhinni legalább. Egy szerkesztő az nemcsak ember, nemcsak test és lélek, hanem szellem is. Nem különb ezáltal, mint más, aki szintén ingázik Békéscsaba és Szarvas városa között, csak mégis tessék fel­fogni, a szerkesztő tele van élettel és gondolatokkal. Nem a puszta egzisz­tencia tölti ki a lényét, idejét, nemcsak a tények, tevékenységek, parancsok, csekkek, klisék és pásztorórák. A ki- adóvezető, ha valóban az, elüt az át­lagtól, ha nem téved a talentum ben­ne, de az nem szokott, tudjuk. A talen­tum tehát éberré teszi az ingázó szer­kesztőt, aki egyúttal kiadóvállalatot is vezet. Az illető redaktor tehát fölfigyel Bárka ^ Saroíg minden neszre, ami a buszban törté­nik, zajlik. Neki minden mondat, ami ottan elhangzik, munkadarab, maté­ria, ami beépíthető egy-egy szövegbe. Éppen ezért fárasztó számára ez a folytonos figyelem. De néha, amikor élvezi, akkor nagyon jó neki ez a zson­gás, nyüzsgés, nyomakodás, préselő- dés, tolakodás, tusakodás, kavalkád és ricsaj. Ehhez azért pihentnek kell len­ni. S ez a pihentség csodával határos módon alkalmanként előáll. Ebben az esetben jön be a képbe az ingázásról alkotott eszmék felkenése. A szarvasi buszon. Kis cetlikre, pöndörödő jegy­zetlapokra. Diplomatatáskán írva, olyan kalligráfiával, amilyen kanyaro­kat bevesz az autóbusz, olyan szókö­zökkel, amilyeneket a fékezések meg­engednek. Alapszabály, hogy télen a fűtőtes­tekhez közel kell helyet foglalni, leg­alábbis a hátsó ajtótól távol, lehetőleg belső ülésen. Kövér ember mellé nyá­ron nem ülünk, mert melegünk lesz, télvíz idején a nagy darab bácsik, né­nik jól jönnek. Kitűnően melegítenek. Persze ennyi év után tudni lehet, a fű­tőérték arányban áll-e azzal a vesződ- séggel, ami azzal jár, hogy a „fűtőtesttel” beszélgetünk. A szájme- néses radiátorokat egy idő után kerüli az ingázó rapper. Nyáron elhúzható ablak mellé jó ülni, mert Kondorosnál már elfogy a levegő a busz belsejében, és akkor hiába a rágógumi, a limonádé, a fulladás veszélye megnő. Ennyit előzetesként, de folytatni fo­gom. A lényeg az, hogy: ez egy mese­ország, ez az ingázó járgány, ez a szar­vasi busz. Van benne mindenre példa, ezért kitűnő metafora. Lehet belőle még folytatásos regény is. Ahogy egy törzsutas felkiált: Szamócát és naran­csot vettem apukámnak, jól tettem, tes­sék mondani? A sofőr bólint. Erre a nő: jót tesz a műtött proszta­tának az eper, tudta?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom