Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-05 / 80. szám
2003. Április 5., szombat - 17. oldal Vámos Miklóst olvassák, nézik, hallgatják, a könyvhétre várják új regényét „Nem zavar, ha nem én vagyok a legnagyobb magyar író” A megyei könyvtár játszószobájában ezen az estén még a szőnyegen is ültek a felnőttek. Közel háromszázan vártunk az íróra, aki elektronikus informatikus világunkban olyan csodákra képes, hogy százezres példányszámban vásárolják a könyveit. Vámos Miklóst nem egyértelmű hódolattal becsülik írótársai, a kritika mértéktartó vagy érdes, az olvasók tömegei viszont imádják. Olvassák, nézik hallgatják... Elsőként egy fickándozó, fekete kutyus húzza pórázán fiatal hölgygazdáját az első sor székeihez. Meghökkentő. „A művész úr kutyája” — terjeng a suttogás, majd fény derül a titokra. Rainer Maria Rilke a négylábú méltó neve, s nem volt hová elhelyezni, ugye elnézi a tisztelt publikum... Ez a kutya tud viselkedni. Két-három vakkantás után szaglászódig majd Vámos asztala alá fekszik, s igazán diszkréten horkol. Grecsó Krisztián, megyénk ifjú írótehetsége köszönti a vendéget, aki pillanatok alatt lazán átrendezi a helyszínt. Kedves természetességgel kirámolja a takaró mikrofonállványokat, hátratolja a foteleket, előre a dohányzóasztalkát, amelyre ketten telepednek a házigazdával. - „Jó estét mindenkinek! Szeretem látni az arcokat, megértik, igaz? ” - szól Vámos Miklós, majd ismert közvetlenségével beszélget íróval és hallgatóval, töménytelen élmény- és ismeretanyagát megosztva velünk. Egy a szentség, bár műveiben gyakoriak az önéletrajzi elemek, de a magánélet az tabu, arról nem beszélünk. Sokan olvasták a legutóbbi művét, az Apák könyvét (az est témáját), s ennek regénypárjait, az először 1983- ban megjelent Zenga zéneket, az 1995-ben napvüágot látott Anya csak egy van címűt. Az Apák könyvében háromszáz év, 12 főhőse Csülag Kornéltól Henryk Csillagig, apák és fiák sorsa pereg fejezetenként nyelvi stílusával, s a csillagjegyek sorával követve az idő múlását.- Az anyámról szólót három nőből gyúrtam össze, az apám után Pécsett, a levéltárban, majd a véletlenül fennmaradt zsidó anyakönyvi bejegyzések között kezdtem kutatni - emlékezik Vámos. - Kiderült, apámról nem, csak az apákról lehet regényt írni. Ha azt kérdezik, zsidó vagyok-e? A válaszom, igen, ha őket bántják és más vagyok, ha másokat sza- pulnak. Zsidó, cigány vagy homoszexuális, mindez nem kínos kérdés, csak azzá teszik. Megtudtuk, hogy Vámos egy régi vágású szerző, „korszerűtlen”, mert önmaga szerint „földhözragadt” és érthető, van mondanivalója. A tények, bár számos az önéletrajzi elem a könyveiben, csöppet sem érdeklik. Barátai voltak Jovánovics Miklós, Örkény István, Déry Tibor, Mándy Iván, Gál István, Weöres Sándor és még többen a becsültek közül.- Nem zavar, ha nem én vagyok a legnagyobb magyar író, azt egyébként is az idő dönti el - zárta az estét, majd elárasztották a dedikációkérők. A Bárka (megyei irodalmi és kulturális folyóiratunk) dolgozószobájában sikerült a láthatóan fáradt, mégis készséges embert szóra fakasztanunk.- Ha arról kérdez, miért nem szeretnek esetleg engem más írók, akkor készítsen velük interjút. Ha rám kíváncsi, beszéljünk rólam. Találkoztam még a rendszerváltás előtt író-olvasó találkozóra kivezényelt emberekkel, ez teljesen abszurd jelleget öltött. Nem bátorság kérdése volt, hogy mégis közös nyelvre találtunk. Az első beszélgetésen a Ganz Mávagban voltam harmadmagammal, szemben 50, iszonyú fáradt ember, akiken látszott, hogy mennének már haza. A gyári kultúros elrendelte, hogy az író elvtársakat fogadni kell. Tudtuk azt is, hogy egyikünktől sem olvastak semmit, ezen a társaim vérig megsértődtek. Kezdtem én: - Ha már idejöttünk, ne üljünk csendben! Hagyjuk az irodalmat, milyen brigádból vannak és hogy telt a napjuk. Megmondták. „Szeretnek olvasni? Nem baj, ha nem.” Nem bizony, mire hazamennek, fáradtan ülnek és nézik a televíziót. így beszélgettünk egy órán át, persze közben szisztematikusan beleszőttem, olvassák a könyvem ezért és ezért. Úgyse vesznek könyvet, de ha már vesznek, vegyék az enyémet. Rájöttem, hogy így tudunk beszélgetni, és jobb, ha nincs ott még két író. Más toliforgatók szerettek együtt menni, jól-rosszul telt a találkozó, azután ők elvonultak, esetleg berúgtak. Én nem iszom. Gondoltam, jobban járok, ha elmegyek egyedül.- Népszerű lett az olvasók között, a televízióban...- Tudtam, hogyan kell beszélgetni egy embercsoporttal, tudtam kezelni a mikrofont, hová üljek, már sportot űztem a találkozókból. Ha szabad úgy mondani, árulgattam magamat. Ezért aztán nekem, a szocializmusnak nevezett időszakban is, sok könyvem elkelt. Talán azért, mert tetszett, talán azért, mert szerveztem a saját olvasócsoportomat. Szoktam mondani, hogy kezdetben minden olvasómat névről ismertem, ma már ez nem így van, de ahová hívnak, várhatóan sokan beszélgetnének velem, jövök, változó helyszínre esetleg egyszer egy hónapban. (Kicsit többet szerettem volna magánéletéről megtudni, ezért faggatom.)- Melyek Ön számára a legbecsesebb dolgok a világon?- A kérdés kicsit édeskés, de rendben. Az első a szeretet, a második a megértés. A legbecsesebb tevékenység az olvasás és az írás, de ezek ikertestvérek. Meggyőződésem, ha az asztalon lévő könyvet tíz ember elolvassa, az tíz különböző könyvet olvas. Ahhoz, hogy egy könyv elsüljön, egy jó író és egy jó olvasó kell! Olyan együttes mutatványára van szükség, mint az akrobatáé, akár az író vagy az olvasó az unterman, netán az ugró, vagy fordítva...- Ön nagyon szépen beszélt ezen az estén a nőkről....- A nők és a férfiak között rengeteg a különbség, több mint nő és nő között. Magam nagyra becsülöm a nőket.- Vitraytól hallottam egyszer, hogy Ön tette hangsúlyossá a csendet, érzékeltetvén jelentőségét, és ennek értelmet tudott adni.- Szép mondás, jólesik.- Politikával nemigen foglalkozik, de híre kelt, hogy a hadkötelezettség ellen felemelte a szavát.- Nem akarok idegen toliakkal ékeskedni. Farkasházy Tivadar egyik rendezvényén Bródy odajött hozzám, hogy mit szólok a katonasághoz. Én, mint katonaviselt ember válaszoltam, hogy szerintem a kötelezően besorozott ifjak nem képesek megvédeni ezt a hazát, tehát ellenzem a hadkötelezettséget. „Akkor itt írd alá” - mondta. így történt.- Most meg itt a nyakunkon a háború...- Az itt van.- Idegen nyelven visszatudják-e adni a stílusát?- Nem volt eddig szerencsém a fordításokkal, most van valami készülőben, de arról babonából nem beszélek. A stílusomról annyit, talán az angol, az angolszász világ az, amellyel a leginkább azonosulni tudok. Igaz, tartottam e nyelven beszélgetéseket, tanítottam is, alkalmas az én gondolkodásmódom tükrözésére. A francia kultúra kicsit távoli a számomra, a legidegenebb a német.- Olvastam, hogy napi írói teljesítménye három oldal.- Legfeljebb.- Készülőben a Sánta kutya című regénye, amelyből részletet olvashattunk a Bárkában. Mikor vásárolhatjuk meg?- Ha minden úgy alakul, ahogyan én szeretném, a könyvhétre megjelenik. Bede Zsóka Apák könyve „Olyan regényt akartam létrehozni, mely után akár hosszabb időre is letehetem a tollat. Ezzel a könyvvel búcsúzom a huszadik századtól, föltehetően életem nagyobbik felétől. (Ötvenéves vagyok.) (...) Fáj most, hogy e regény számomra bevégződött, úgy érzem, többé már nem az enyém. (...) Ha szerencsém van, az Olvasóké lesz - s marad." (Részlet az Apák könyve 2000-es kiadásának bontójáról) A Vámos-aktatáska kopott külseje ellenére olyan értékes (tudtuk meg titkon asszonyától), „ha Miklóst kipottyantanák egy sivatag kellős közepén, a benne segédeszközökkel bárhonnan hazatalálna”! D-FOTÓi VERESS ERZSI A bocsánatkérést nem takaríthatja meg. Hülyézés Sarkadon Épp egy hete, az MSZP nyilvános fórumán az agrárminiszter lehülyézte a sarkadi polgármestert, miután az sérelmezte, hogy felvetéseire nem kapott választ. Erre a város első embere visz- szahülyézte a minisztert, majd közölte vele, többé nemkívánatos személy Sarkadon. Hogy ennek miként szerez majd érvényt a polgármester, egyelőre rejtély. A kiutasításra a miniszter másként emlékszik, sarkosabb fogalmazást emleget: „ Takarodjon Sarkadról”! Az ügy várhatóan a parlamentben folytatódik. A sértett a T. Ház nyilvánossága előtt firtatja: le- het-e miniszter az, aki lehülyéz egy polgármestert? Az eset több kérdést felvet. Lehü- lyézhet-e bárkit egy miniszter? Kihozhatják-e sodrából a kormány egyik tagját annyira, hogy lehülyézzen valakit? Részt vehet-e egy kormánypárti rendezvényen egy nemkormánypárti polgármester? Ha részt vesz, intézhet-e kérdést a miniszterhez, s ha intézett, de nem kapott kielégítő választ, felszólalhat-e újólag, mintegy főszereplővé emelve magát a fórumon? Végezetül, a lehülyézés miatt illene-e bocsánatot kérnie a miniszternek, ha nem, távozzon-e a kormányból? Nem szükséges politikusnak lenni ahhoz, hogy a kérdésekre válaszoljunk. Természetesen senkinek nincs joga ahhoz - különösen nem egy köz szolgálatára szerződött miniszternek -, hogy bárkit lehülyézzen. E tekintetben nincs jelentősége annak - legfeljebb súlyosbítja a helyzetet -, hogy mindezt a köz bizalmából pozícióban lévő személlyel, egy polgármesterrel szemben követték el. Szintén természetesen, egy politikus soha nem jöhet ki annyira a sodrából, hogy elveszítse a fejét. Azt is természetesnek kell vennünk, hogy egy ellenzéki polgármester elmegy egy nyilvánosan meghirdetett kormánypárti rendezvényre. Elég baj, hogy ebben az országban ez egyáltalán nem szokványos. Nyilván az is természetes, hogy ha már egyszer ott van és kérdés feszül benne, akkor azt fel is tegye. Végtére is egy miniszter nem a bal- vagy a jobboldal minisztere, hanem az egész országé, akár tetszik, akár nem, még az ellenzékre szavazóké is. Más kérdés, hogy egy polgármester részéről nem árt az önmérséklet, végtére is, hivatalánál fogva számos lehetősége lenne kérdéseit megfogalmazni, a véleményét elmondani. Ami pedig a történtek következményeit illeti: a miniszter aligha fog felállni a bársonyszékből. A lehülyézés sajnos beleillik a tizenhárom éves magyar demokrácia stílusába. Ám a bocsánatkérést nem takaríthatja meg. Ezt ugyanis okkal elvárhatja a sértett, és mindenki más, aki még hisz abban, hogy lehet kulturáltan is politizálni az országban. Árpási Zoltán Grecsó Krisztián Nyugdíjazás Hogy Csillagszedő Márió meglátogatta Kert Lajost, öröm volt, nagy öröm. Kert Lajost már akkor afféle izgalom járta át, amilyen csak születéskor és menyegzőkor szalad át az emberen, mikor Márió belépett a „gépész tartózkodó” ajtaján. Még meg se szólalt a gyulai mesehős, még el sem mondhatta, hogy ő egy gyermekvers kötetben született meg, pontosabban egy Kiss Ottó nevű gyulai szerző agyában, és csak mióta olvassák, azóta rója a viharsarki pitypangos, ördögszekeres, lapuleveles mezőket, szóval még semmit sem mondott magáról Márió, Kert Lajos, a tótvárosi megyei könyvtár mindenese már úgy érezte magát, mint azokban a kifestett, fölöltöztetett és kivikszolt pillanatokban, mikor a halandó is oszthat némi szentséget napjaira. Mondom, mint esküvőkor vagy keresztelőkor. Pedig nem volt Márió se rokona, se ismerőse Kert Lajosnak, és nem is nagyon tudtak egymásnak mit mondani, mégis. Nekem nincs gyerekem, mondta Lajos, családom sincs, nem tudom, hogyan kell bánni a gyerekekkel. Én csak megírva létezem, és csak azért vagyok megrajzolva, mert magam is rajzolok. Egy térképen dolgozom, suttogta és elhallgatott. Tudom, felelte Márió, és nevetni kezdett, milyen furcsa, hahotázta, hiába nő fel pz ember, a lelke éppen olyan buta és esetlen marad, mint csecsszopó korában. Kikérem magamnak, háborgott Kert Lajos, én nem végeztem sok iskolát, ipari tanuló voltam, marós, de a lelkem érzékeny, redőzött és izgatott. Ilyenkor tavasszal, mikor gazlik az Előre pálya széle, a közepe meg csupa vulkanikus vakondtúrás, mikor a malom előtt tülkölnek a román kamionok, és egy vékony csíkban végig folyatják a búzát a gyulai úton, mikor Doboz felől úgy fordulnak be a libaszállító ZIL-ek, hogy az Üvegház kocsma karzatáról remekül látni, amint el- elhullajtanak egy-egy gácsért, és a termetes állat nagyot nyekken a Gyulai út tágas bitumenjén, de aztán feltápász- kodik és szárnyát lebegtetve a határ felé tipeg, szóval ilyenkor, mikor Tótvárosban ennyi csoda van: Samu bácsi is - karján nemzetiszín szalag - újra irányítja a forgalmat a Teleki utca sarkán, ilyenkor az én lelkemben lakodalom van: a boldogság fogad örök hűséget Bárka _ 5aroté önmagának, ilyenkor én megváltanám az egész világot akár, de a Berzsenyi utcát és a mentőállomást mindenképpen... Én nem erre gondoltam, mondta félve Csillagszedő Márió, hanem arra, hogy te, aki csak az Élet és Irodalom hasábjain létezel, csak egy tótvárosivá avanzsált író agyszüleménye vagy, hogyhogy nem tudod, hogy a regények, mesék, drámák hősei ismerik egymást, és ha olvassuk őket, barátaink lesznek, ha akarod, Iván Karamazov lakást vesz a Lencsési lakótelepen, Pierre Bezuhov gróf és Natasa grófné pedig megvacsorál veled a Halászban, nem tudod te, Kert Lajos, hogy mesét azért jó olvasni, mert mi is hősök, bukott angyalok, királyfik lehetünk? A Csaba Centerben dán királyfik szoktak fánkot majszolni, és közben apjuk szellemével diskurálnak, Turge- nyev, Camus és Krúdy alakok üldögélnek a romos és csalános szabadtéri színpad lépcsőjén! Ha elolvaslak, mindent tudok rólad, azt is, hogy nincs gyereked, hogy a napokban nyugdíjazási ünnepségen vettél részt a könyvtárban, egy botra támaszkodó úr és egy ujjait tördelő hölgy nézett ki a Köröspart irányába, odakünn remegtek a kopasz faágak, és te arra gondoltál, hogy micsoda érzés lehet egy végigdolgozott életet ünnepelni, és úgy kenni a szendvicseket, hogy ezzel most vége: még egy harapás, egy koccintás, egy rétes, egy saláta - és vége, le lehet adni a kulcsokat. Lajos, mondta Márió, én még ezt is tudom rólad, pedig ez a valóság... Valóság és képzelet is, nevetett Kert Lajos, mert a képzelet végtelen, addig rajzolom tovább, ameddig csak akarom, és nem elég, hogy semmilyen ünnepséggel nem lehet lezárni, de édestestvére a valóságnak, mert amikor az ünnepség után telipakoltam Bárkával a garázst, Baukó Jani tekintetét éreztem magamon, és még egyszer megnéztem, dörmögve, haragosan, köhögve, ahogy ő szokta, hogy biztosan be van-e zárva az ajtó. i
