Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-30 / 100. szám
6. OLDAL — 2003. ÁPRILIS 30., SZERDA DOBOZ Hagyományőrzés A Dobozi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat égisze alatt - ifjú Zsigmond Károly és Sztojka Tibor vezetésével —, nem csak a cigány folklór gyöngyszemeit gyűjtő, feldolgozó hagyomány- őrző klub alakult Dobozon. A kisebbségi önkormányzat a közelmúltban két pályázatával is eredményesen szerepelt - tudatta lapunkkal Zsigmond Károly, a kisebbségi önkormányzat elnöke. A Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól a közösségi ház működtetésére 700 ezer forintot, az immár hagyományosan megrendezendő cigány vezetők közéleti képzésére 500 ezer forintot nyert a kisebbségi önkormányzat. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától a települési romanap megrendezésére 300 ezer forint támogatást, a Gyopárosfürdőn esedékes hagyományőrző tábor sikere érdekében pedig - ugyancsak a kultusztárcától - 150 ezer forintot igényeltek. „Idén későn indult a Roma Start Plusz program, s egyre nagyobb gondot jelent a munkanélküliség kezelése” - tette hozzá még Zsigmond Károly. Vadászszerencsét! Joggal bizakodik Kiss Mihály, az 5820 hektár bérelt területen vadgazdálkodó dobozi székhelyű Kettős-Körös-menti Vadásztársaság vezetője, hogy az idei esztendőben is jól jönne a vadászszerencse, hiszen — amint mondja — a tavalyi esztendőben a lőttvad-értékesítés, de az euró árfolyamcsökkenése egyaránt pénzt vett ki a társaság zsebéből. Ettől függetlenül panaszra nem lehet okuk, hiszen a 2002/2003-as szezonban fácánból a megyében egyedülálló terítéket sikerült puskavégre keríteniük. Összesen 10 ezer 275 fácán került terítékre, s egy ízben 1500 feletti darabot lőttek le. Ezer feletti terítékkel többször is büszkélkedhettek. A serpenyő másik mérlege sem maradt üresen, hiszen vadászatra 29 ezer 632 fácánt helyeztek ki. Az oldal a Dobozi Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Both Imre. Fotó: Kovács Erzsébet A városiakkal is állják a versenyt Azt, hogy felkészült, önzetlen, tudása s tehetsége legjavát adó pedagógus kollektíva tevékenykedik a dobozi általános iskolában, nem kell mondania az alma matert 21 esztendeje igazgató Váradi Mihályné címzetes direktor asszonynak. A 40 esztendős pedagógusi pályafutás tapasztalataival felvértezett igazgató asszony helyett az eredmények beszélnek. Matematikából ugyanis országos versenyen vett részt tanulójuk, a Boros Lászlóné által felkészített Hallai Tímea, de se szeri se száma a megyei, illetve területi tanulmányi versenyeken, sport- és kulturális vetélkedőkön, a különféle pályázatokon kimagasló eredményeket elérő diákjaiknak. Ugyancsak az iskola hírnevét öregbíti az immáron országszerte ismert kick-boxoló testvérpár, Szabó Lajos és Szabó László is. A tantestület nagy része törzstag, az iskolában eltöltött időt évtizedekben számolhatják. A 392 tanulót 19 tanulócsoportban 33 pedagógus okítja, neveli.- Mint minden iskola, mi is érezzük a közoktatási rendszer négyévenként változó, merőben ellentétes koncepcióit. A közoktatási törvény tanterv „módosítgatása” nem kifejezetten a nyugodt oktatási légkört, a tervezhetőséget biztosítja. Jelenleg négy tantervből tanítunk felmenő rendszerben, de szeptembertől újabb változtatás várható — fogalmazza meg az oktató-, nevelőmunkát negatívan befolyásoló oktatáspolitikai „csapongásokkal” szemben felmerülő aggályait az igazgató asszony. Ennek ellenére Váradi Mihályné arra biztatja kollégáit, hogy odaadóan végezzék munkájukat. Az iskolai sportélet, annak ellenére, hogy csak két tornaszobával rendelkeznek, eléggé pezsgő. Az oktatási intézmény vezetése kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozó, felzárkóztató foglalkozásokra is. A kötelező tanórákon kívül 12 szakkör működik, angol és német nyelvoktatás, informatikai szakoktatás folyik az iskolában. „Okos Kölykök” a település óvodáiban Annyi bizonyos, hogy Doboz örvendetesen rácáfol az országos demográfiai mutatókra — summázzuk Kámyáczki Hilda vezető óvónővel a pár év múlva óvodakötelessé váló gyermeklétszámot elemezve. A vármegye legrégibb falujában 2000- ben 40-en, tavalyelőtt 46-an, tavaly 51 születtek. Az Okos Kölyök program játékai erőszakmentesek — Az örömbe mindössze annyi üröm vegyül, hogy egyelőre a két telephelyen működő óvodai intézményhálózat 120—125 százalékos kihasználtsága mellett is az óvodás korú népesség csupán 82-88 százalékának tudunk férőhelyet biztosítani - jegyezhetjük a vezető óvónő „statisztikai adatszolgáltatását”. Természetesen a fenntartó minden tőle telhetőt megtesz, de a végleges és megnyugtató megoldást egy új, legalább 7 csoportos óvoda létesítése jelentené. Ennek ellenére a hangulat bensőségesen családias, s jó kezekbe adják „szemük fényét” a dobozi szülők. A nevelőtestület előtt nem ismeretlen az élethosszig tartó tanulás fontossága, hiszen ennek jegyében - a közelmúltban - minőségbiztosítási ismeretekkel gazdagodtak. Az már alapjában az apróságok talentumát igazolja, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság által Közlekedésbiztonság gyermekszemmel címmel meghirdetett pályázaton remekeltek a doboziak. Takács Nóra, Szabó Éva, Kónya Kristóf, Szabó Ákos és Szász Fanni alkotása a Csaba Centerben megrendezett kiállításon is szerepelt. Szabó Ákos a megyei baleset-megelőzési bizottság különdíját is elhódította, Takács Nóra pedig az óvodás korosztályban második helyen végzett. Munkáját az országos pályázatra is felterjesztették. A dobozi óvoda az IBM Magyarország, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium által indított KidSmart (Okos Kölyök) programba is bekapcsolódott - tudjuk meg zárszóként Kámyáczki Hildától. Zöld út a Körös-parti fürdőzésnek Vasvári Mihály, a doboz—szanazugi üdülőhelyi bizottság elnöke, a további hiányosságok orvoslásában is bízva nem fukarkodik a méltán megérdemelt elismeréssel, s elöljáróban leszögezi: a települési önkormányzat közbenjárására is, a megyei önkormányzat anyagi áldozatvállalásának köszönhető, hogy Doboz-Szanazug a közelgő szezonra fellélegezhet. A tüdőkórház tisztított szennyvizének időszakos tározásával ugyanis megoldódik a természetes fürdőhely vízminőségének biztosítása. Az idei költségvetés elkészítése során a probléma megoldásához - a pénzügyi lehetőségek függvényében —10 millió forintot különített el a megye. Az április 4-ei megyegyűlésen a képviselők arról is határoztak, hogy az esetlegesen felmerülő többlet saját erőt a tartalék terhére biztosítja az önkormányzat.- Bár messze még az alagút vége, de látjuk már a fényt, s megnyugtat valamelyest, hogy a megye vezetése is felismerte Szanazug turisztikai vonzerejét — fogalmazott Vasvári Mihály, a doboz-szanazugi üdülőhelyi bizottság elnöke. Szavaiból kiderült, Szanazug készül a nyárra, hiszen már megrendelték a part rendbetételéhez szükséges 200 köbméter homokot, s a fürdőhely kijelöléséhez szükséges bójákat. Szatmári János polgármester megígérte a parkolók kialakítását. Az üdülőhelyi bizottság május 17-ei, éves közgyűléséig kifüggesztik Szanazug és a kerékpárutak térképét. Átfestik az imahelyet, s megoldódik a harang üzemeltetése is — tájékoztatott Vasvári Mihály. FURULYÁZÓ PÁSZTOR. A település - egyre szépülő - központjában, a millennium évében felavatott Furulyázó pásztor Mészáros Atttila békéscsabai szobrászművész alkotása Ötödik községi majális Április 30. 20.00: Szórakoztató program 21.00: Szabadtéri diszkó (DJ: Bíró&Bíró) Május 1. 7.00—10.00: Horgászverseny a Tuskós-tónál (Nevezhetnek engedéllyel rendelkező gyermekek 14 éves korig 1 darab úszós bottal.) Rendezvények a sportpályán: 9.00: Május 1. Kupa - felnőtt kispályás labdarúgótorna (Nevezés április 29-éig ifjú Zsigmond Károlynál.) 10.00: Gyermek- és felnőtt kerékpáros ügyességi verseny (Nevezés a helyszínen.) 11.00: Játszóház- papírhajtogatás — faliképek készítése — korongozás — üvegtöltés terményből — rajzverseny 11.30: Sörhalászat, üdítőhalászat 12.30: Horgász-totó kitöltése 13.00: A vadásztársaság szellemi vetélkedője 13.30: Tátika-show 15.00: A Dobozi Népdalkor műsora 15.30: Crystal együttes műsora 16.30: Aerobik bemutató 17.30: Amazon divatstúdió bemutatója 18.30: A versenyek eredményhirdetése 20.00: Színpadon a Déja Vu együttes 21.00: Diszkó Egész nap zeneszolgáltatás, sörsátor, büfé várja az érdeklődőket. (Rossz idő esetén a koncerteket a helyi Kulich Gyula Művelődési Házban rendezik meg.) Víziparadicsomot szeretnének Abban minden bizonnyal igaza - A szanazugi gyermek- és if- van Debreceni Lajos dobozi al- júsági tábor fejlesztése érdeké- polgármesternek, perszonáluni- ben — 6 millió forintot igényelve óban a szanazugi üdülőtábort is — pályázatot nyújtunk be a Gyer- működtető Békés Megyei Gyér- mek-, Ifjúsági és Sportminisztéri- mek- és Ifjúsági Közalapítvány um, valamint a Miniszterelnöki kuratóriumi elnökének, hogy a Hivatal turisztikai államtitkársá- doboziak számára „a legéde- ga által koordinált kiírásra - sebb gyermek” Szanazug. mondja Debreceni Lajos. A kilenc település által jegyzet- A közelmúltban lezajlott vezető- ten, nemrégiben megalakult Körö- ségváltás keretében ugyanis sök-völgye Natúrpark Egyesület al- nemcsak a közalapítványi elnök elnöki tisztségéből eredő feladato- kiléte változott, hanem Szatmári kát is ellátó Debreceni Lajostól János polgármester, megyegyű- megtudtuk: rövid távú elképzelé- lési képviselő személyében a seik között szerepel, hogy a Gyulaszervezet gazdálkodására fel- Városerdő, Doboz-Szanazug, illet- ügyelő bizottság elnöke is dobo- ve Békés-Dánfok „tengely” vonzó zi lett. víziparadicsommá fejlesztessen. Faluszépítő, tisztasági nap „Olyan a falu, mint egy hangyaboly, mindenki szorgoskodik, a lakosság egésze bekapcsolódott a takarításba” — jelentette szombaton Dobozról Debreceni Lajos alpolgármester. A Doboziak Dobozért Közalapítvány, a helyi önkormányzat, az általános iskola, a Napsugár Közhasznú Egyesület, a polgárőr csoport, valamint a Kettős-Körös- menti Vadásztársaság által koordinált, s a Föld napjához igazítottan megrendezett településszépítő nap eredménye: 13 tonna papírhulladék, s közel 3 tonna fémhulladék. Ez csak a hasznos, illetve újrahasznosítható hulladék egy részét képezi, melynek ellenértéke a helyi általános iskola gyermeknapi rendezvényének finanszírozására szolgál. ! Édes költemények a Papp Cukrászdában Nemcsak Doboz-szerte, de Békéscsabán, sőt a megyében is márkanév a Papp Cukrászda. A tíz éve üzemelő családi vállalkozás 1997 óta működik jelenlegi székhelyén, Dobozon, a Kossuth tér 24. szám alatt.- A fiam, ifjabb Papp Tibor a főcukrász, de szükség esetén a férjem is besegít. A cukrászmesterség nekem is tanult szakmám - mondja Papp Tiborné. A vállalkozás lépésről lépésre gyarapodott: ma már Békéscsabán, a Petőfi utca 2. szám alatt is friss süteményekkel, tészta- és tortakülönlegességekkel várják a vásárlókat.- Szezonban 24—30-féle főzött, házi fagylaltból válogathatnak vásárlóink - tette hozzá Papp Tiborné, mondván, hogy a 30 szeletestől a 200 szeletes laA cukrászdában folyamatosan friss süteményekkel, tészta- és tortakülönlegességekkel várják a vásárlókat Német tulajdonú vállalat erőművi és ipari létesítmények, gépészeti rendszerek kivitelezéséhez keres megbízható munkatársakat az alábbi munkakörökbe: projektvezető, projektmémök, szerelésvezető, hegesztőmérnök, minőségügyi megbízott, művezető, minősített hegesztő, csőszerelő, | minőségellenőr. Feltételek: energetikai környezet ismerete, ezen a területen szerzett, legalább 3 éves kivitelezői gyakorlat, kiváló problémamegoldó képesség, a projektvezetőt projektmérnöki, szerelésvezetői és minőségügyi megbízotti munkakör esetében felsőfokú végzettség Az angolnyelv-tudás előny. Versenyképes jövedelmet, hosszú távú, biztos munkahelyet, szakmai fejlődési lehetőséget, a projektvezetői pozíciónál magáncélra is használható személygépkocsit biztosítunk. Szakmai önéletrajzzal és bizonyltványmásola- tokkal ellátott jelentkezéseket a megpályázott munkakör megjelölésével kérjük az alábbi címre küldeni Kraftszer Kft., Maré Ágoston, 1139 Budapest, Lomb u. 23-27., telefax: 350-1063 Bővebb információ a www.kraftszer.hu honlapunkon. M fítPO-JÁm 2003! A XI. Csaba Expo Nemzetközi Kiállítás és Vásár alkalmából hirdetnek játékot a szervezők. Április 28-ától április 30-áig jelenik meg játékunk, összesen háromszor, minden alkalommal egy-egy képrész^ letet közlünk. A képrészletekből összeállított képet, kell felragasztani egy levelezőlapra és bedobni /\ a vásár ideje alatt, legkésőbb május 3-án 19 óráig a kiállítási sátorban, a vásári in-' formációnál elhelyezett urnába. Sorsolás: május 4-én 17 órakor az Expo-színpadon. A szerencsések expós ajándékcsomagot nyerhetnek. XI. Csaba Expo, 2003. április 30.-május 4., Békéscsabán a Tescónál. Koaaimi tortáig, a legtunonDo- i zőbb süteményekig rendelést í akár telefonon is felvesznek a ;66) 268—179-es, vagy a (66) 143-990-es számon. ▼