Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-12 / 86. szám

2003. ÁPRILIS 12., SZOMBAT - 17. OLDAL A József Attila-életmű helye a világban, és a poéta emlékét ápolók A költészet küldetése a minőségi ember újrateremtése Két év múlva, 2005. április 11-én lenne száz esz­tendős a magyar líra egyik legnagyobb alakja, József Attila. Proletárköltő, a világ és az egyén alapvető összefüggéseit feltáró poéta, szeren­csétlen sorsú, tudathasadásos zseni? Bármelyi­ket is tartjuk jellemző énjének, joggal övezi em­lékét a világhír, s születésnapjánál méltóbb év­fordulóhoz nem kapcsolódhatna a költészet napja. Számos tudományos felfedezést tartogat­hat még a kimeríthetetlenül gazdag József Atti­la-életmű. A közelmúltban megalakult József Attila Társaság (JAT) nemcsak a költő szellemi­ségének átörökítését tekinti céljának. Hanem azt is, hogy föltérképezze azokat a „fehér folto­kat”, amelyeket az irodalomkutatók a kilenc­vennyolc éve született géniusz halála óta eltelt évtizedek irodalompolitikai diktátumai miatt mindeddig nem vehettek eléggé figyelembe. Jó­zsef Attila utóéletéről, a költészet napjáról és a líra erejéről Valachi Anna irodalomtörténészt, a JAT ügyvivőjét kérdeztük.- Miért csak a közelmúltban alakult meg a József Attila Tár­saság?- Talán mert korábban sen­kinek sem jutott eszébe, hogy létrehozza. Pontosabban: már 2000 tavaszán fölvetődött az öt­let — be is jelentettük szándé­kunkat a sajtóban -, de halasz­tódott a terv. A 2005-ben esedé­kes József Attila-centenáriumra gondolva azonban nem halogat­hattuk tovább a társaságalapí­tást — mondja a társaság ügyvi­vője. Ha visszaemlékezünk a rend­szerváltás utáni időkre, azt is eszünkbe idézhetjük, hogy a ki­lencvenes évek elején József At­tila szellemi örökségét ellent­mondásosan ítélte meg az utó­kor. Voltak, akik legszívesebben kitessékelték volna a tanköny­vekből életművét, mert - szűk- látókörű politikai szempontok alapján - az előző rendszer apologétájának, szellemi védel­mezőjének tartották a költőt, aki élete egy rövid szakaszában a kommunista mozgalomhoz csatlakozott. (A larekesztő szemléletű utókor hangadói csak azt nem vették tudomásul, hogy maga a költő volt az, aki rövid időn belül a mozgalom eretnekévé vált). Remélhetőleg ez a torz felfogás már a múlté. Mivel a költő verseit halála óta számos világnyelvre lefordítot­ták, s lírája nemzetközi értelem­ben is „közvagyonná” vált, fon­tos célnak tartják, hogy az UNESCO hivatalosan József Attila-éwé nyilvánítsa 2005-öt, születésének centenáriumi évét. Lírája mindig megtalálja a maga közönségét Irodalom és pszichoanalízis- ,.Fecseg a felszín, hallgat a mély" címmel ön szer­keszti és vezeti a budapesti Műcsarnokban a Ferenczi Sándor Egyesület és a JAT műhelybeszélgetéseit, ame­lyek a pszichoanalitikus szemlélet szélesebb körű meg­ismerését szorgalmazzák.- Fontosnak tartom - és nemcsak a József Attila- életmű elemzése során - az irodalmi művek pszicho­analitikus megközelítését. Ez a szemlélet a múlt szá­zad első évtizedeiben termékeny nézőpontnak számí­tott hazánkban, de az ötvenes években minden ran sírva fakad. Semmiről sem tud sematikusan me­sélni. Úgy tűnik számomra, József Attila testvéreinek az lett a sorsa, hogy költő-fivérük emlékét ápolják. A szárszói tragédiát követően Jolán lett a család króniká­sa és a költő legelső életrajzírója. József Attila élete cí­mű könyvét - mely 1940 nyarán, Cserépfalvi kiadásá­ban jelent meg - irodalmi szenzációként fogadta a ko­rabeli kritika, és Móricz Zsigmondtól Bálint Györgyig minden élvonalbeli író és ítész meghajolt írásművé­szete előtt.- Nem úgy tíz évvel később, amikor A város pere­mén címmel átírta korábbi sikerkönyvét...- Pedig valójában akkor is a jó szándék vezérelte, amikor pártutasításra áthangszerelte és meghamisítot­ta az eredeti, jobbára hitelesnek tekinthető életrajzot. A Rajk-per idején - az ötvenes évek félelmet keltő lég­körében -, ideálteremtő szándékkal, ifjúsági regényt készített a műből, amolyan pionírregényt, amelyet az­tán a Rákosi Mátyás vezette kommunista párt az ötve­nes években propagandaanyagként használt. Jolán ab­ban a tévhitben élt, hogy a dogmatizmus éveiben Jó­zsef Attila csak az ő áldozatos ferdítései révén lehet halhatatlan. Tévedett — és ez­zel „a hazugság vértanújaként” maga is kiírta magát az irodalomból. Sajnos, még ma is az a tapasztalatom, hogy a könyvtá­rakban A város peremén-ből jóval több példány maradt, mint az annak idején méltán elismert, s többször kiadott József Attila életé-bői, noha a régi hiánykönyvet néhány éve újra megjelentették. Jolán, aki rengeteg hiteles emléket átmentett a kö­zös gyermekkorból, 1950-ben - hírhedtté vált műve megjelenésének napjaiban - 51 évesen meghalt, és az emlékápolásban az akkor 47 esztendős Etelka vette át a szere­pét. Etus nénihez — aki március 22-én töl­tötte be századik életévét - azóta bárki bekopoghatott, mindenkit szívesen látott; egy öcsödi házaspárral még a legutóbbi időben is levelezett. Intenzív belső életet él ma is, de látása és hallása meggyengült, nemigen fogad már vendégeket. ,,a nemzet: közös ihlet”- Átmeneti korunk kulturális változásait úgy szokták jellemezni, hogy a ,,Gutenberg-galaxist” fokozatosan felvált­ja az ,,Internet-galaxis”. Ugyanakkor az is igaz, hogy a számítógépet nem lehet az ágyba vinni, és semmivel sem pótolható a könyvek illata. A közönség - köztük a de­rék diákhad - azonban a jelek szerint in­kább a valóságshow-kal választja: a ké­szen kapott, semmitmondó, mesterséges látványt. Eljut-e így a költők üzenete a címzettekhez?- Meggyőződésem, hogy a líra mindig megtalálja a maga közönségét. Nem hi­szem, hogy a valóságshow-k nézői lenné­nek a rendszeres versolvasók. Úgy tűnik, a vüág ebben is megosztott, hiszen jól látha­tók az „ellentáborok”. A költészet remél­hetőleg soha nem szorul a korlátozott ér­deklődésre számot tartó elitkultúrába - hiszen a vers nemcsak gondolkodni és érezni tanít, hanem fogékony- nyá, érzékennyé is tesz mások gondolatai, emóciói iránt. A költő műve önkifejezés, de mindig feltételez legalább egy olvasót, s ilyenformán - József Attilával szólva - „a nemzet: közös ihlet”. A versolvasó tehát szellemileg nyitott lény, aki együtt rezonál-játszik- gondolkodik a költővel, újraalkotja magában, s nem en­gedi elenyészni a lírát. A költészetre a virtuális szöveg korában ugyanaz a kulturális misszió hárul, mint évez­redek óta, mind ez idáig: a minőségi ember újraterem­tése. Ha nem így lenne, egészen bizonyosan meggör­bülne „a világ gyémánt-tengelye”. Lőrincz Sándor „pszi”-vel kezdődő tudományt betiltottak Magyaror­szágon. Ezért a hatvanas-hetvenes évekre Ferenczi Sándor és a világhírű budapesti iskolához tartozó ana­litikusok munkásságának az emléke is elhomályosult. József Attila költészete azonban hídszerepet töltött be a nehéz időkben: pszichoanalitikus ,,ihletettségű” művei közvetítésével a felnövekvő nemzedékek is tu­domást szereztek „a rejtett összefüggések tudomá­nyának” művészileg kiaknázható értékeiről - hangsú­lyozza Valachi Anna.- Köztudott, hogy József Attila is éveken keresztül pszichoanalitikus kezelésre járt...- József Attilának személy szerint is sokat segített a pszichoanalízis, hiszen a lélekelemző terápia során előbukkanó, korábban elfojtott emlékképek nemcsak öntudatosodását, identitása erősítését segítették, ha­nem költészetét is beláthatatlanul gazdagították. Az 1932-től sorjázó anyaversek különös ambivalenciája is a kora gyermekkori, elfojtott élmények újraélésével, a tudattalan emlékek tudatosodásával magyarázható. Gondoljunk csak a Kései siratóra! Attila és nővérei- Történelmi idők tanúja a költő fiatalabb nővére, Jó­zsef Etelka, aki idei nemzeti ünnepünkön - századik születésnapja alkalmából - kormánykitüntetést ka­pott a hagyaték ápolásáért, gyarapításáért -, s aki év­tizedeken át készségesen segítette az irodalomkutató­kat, öccse emlékét ápolva. Milyen benyomást tett önre ez a madártestű asszony?- A hozzá fordulóknak mindig szívesen beszélt a közös gyermekkor emlékeiről, különös empátiával él­ve bele magát a réges-régi, de az ő emlékezetében so­hasem fakuló eseményekbe. Öccse halálát legalább ezerszer elmesélte már, s amikor emlékeit idézi, gyak­Ahol a csabai is számít. Gyulai, ami nincs Kétségtelen, okos ötlettel állt elő az EU Kommunikációs Központ, amikor arra kérte az ország településeit, nevezzék meg, mit visznek kulturális hozomány­ként a közösségbe, ha megyünk. Végig­bogarászva a megyei listát, széles a skála, fesztiváloktól szobrokon, könyve­ken, épületeken és életműveken át a ter­mészeti szépségekig húzódik az ív. Ami egyik helyen érték, a másikon a település nagysága, múltja, a megnevezhető hagyo­mányok sokasága miatt szóba sem jön. Másutt a döntéshozók feledékeny- sége ejtett ki igazi kincseket. Mint Gyu­lán, ahol a vár és Erkel zenei öröksége mellé már nem fért be a gyulai kolbász. (Szemben Békéscsabával, ahol a csa­bai is számít!) A minap olvastam egy kimutatást arról, melyek a legismertebb magyar márkane- »••*•••»••*••«»«» vek. Olya­nok, ame­lyeket a ma­gyar, ha ál­mából fel­ébresztik ••♦»••••••*••♦♦•• vagy fél liter bor után faggatják, holt­biztosán megnevez. Fiiszik, nem hi­szik, a gyulai kolbászt ezek közé sorol­ták, s a megyéből egyedüliként a tíz legismertebb magyar márkanév között tartják számon. Valószínű nem téve­dek nagyot, ha azt írom, hogy a makói hagyma, a kalocsai és szegedi paprika, a Balaton, a Pick-szalámi, a tokaji bor, a pálinka, az Unicum, a szürkemarha, a Törley, a herendi porcelán, a puli, a Hortobágy, és a gulyás sorában a gyu­lai kolbász is sok külföldi számára Ma­gyarországot jelenti. És persze a várost, amely nevet adott neki. Ha az ország álmából ébredő vagy ama fél liter bor után is józan polgárai magasra taksál­ják a gyulait, miért nem teszik ugyan­ezt azok, akik számba vették a helyi ér­tékeket? Miért nem tartják hozomány­nak Stéberl András világkiállítási aranyérmes termékét, amikor az uniós batyuba pakolandó értékeket kell meg­nevezni. Az EU Kommunikációs Központ kezdeményezése játék. Nagyon jó já­ték, amelyet érdemes folytatni. A me­gye települései által összeállított hozo­mány-lista - amint a gyulai példa is mutatja — kiegészítésre szorul, de ki­váló lehetőség természeti, kulturális, műszaki értékeink számbavételéhez. Ha megtesszük, arra is érdemes egy pillantást vetni, mi az egyetemes, az Európának és a tengerentúlnak is fon­tos és mi a provinciális. Mi az eladha­tó és mi, amit csak annak hiszünk. Ki­derülhet a világ más mércével mér, mint mi, akik rögeszmék rabjaiként évtizedek óta európai minőségnek gondolunk nagyon is magyar, nagyon is helyi értékeket. Márpedig képzetekre sem nemzeti, sem helyi tudatot nem lehet építeni. Ha ezt belátjuk, akkor talán a gyulai kolbász is megjelenik a városi hozománylistán. Árpási Zoltán Elek Tibor A könyv szerepe. „Kedves Fiam! A könyvről írok neked. Lásd, alig kez­dem, máris elakadok. Hidd el, nincs nehe­zebb, mint a fiatal­sághoz szólni. Abból az időből tudom ezt, mikor magam is olyan fiatal voltam, mint most te. Elpirult az arcom, vala­hányszor a felnőttek »bölcs« intelmeit olvastam. Szégyenkeztem, hogy fölé­nyes jósággal nyitják ki előttem tapasz­talatuk tárházát, melybe beraktározták mindazt, amit évek során gyűjtöttek. Ennélfogva hozzá se nyúltam. De sok­kal jobban szégyenkeztem, mikor oda­kuporodtak mellém, selypegtek, s az ar­cukra az ifjúság lurkómosolyát festve, pajtikájuknak neveztek. Ilyenkor még inkább éreztem a köztünk lévő korkü­lönbséget. Arra gondoltam, szíveseb­ben tisztelem őket, semhogy »ilyen jóban« legyek velük. Azon igyekszem, hogy most egyik hibába se essem bele. Nem tanítani akarlak, csak vallani, hogy milyen vi­szonyban vagyok a könyvvel. Nem di­csérem. Prédikálni se fogok róla oktató modorban. Mindez céltalan volna. Amennyiben vonzódd a könyvhöz, csak olyasmit ismételgetnék, amit nél­külem is tudsz, s amennyiben idegen­kedsz tőle, semmiféle rábeszélésre se hajtanál. A könyvet nem lehet megsze­rettetni, mint valami tárgyat, valami portékát. Csak tok ez, melybe valami be van zárva. A tartalmát kell megszeret­tetnem, az éterrezgéseit, a szellemet, melyből a könyv létrejön. Ehhez kevés pár perc. Kevés egy emberélet is...” Kedvesem Fiam, az idézőjelből látha­tod, hogy ezek nem a saját szavaim, de teljes mértékig azonosulok velük. Ami­kor az igazgatónőd megtisztelő felkérő­levelét elolvastam - írjak egy kisesszét A könyv szerepe a XXI. században cím­mel a felújított iskolai könyvtáratok át­adása alkalmából megjelenő iskolai új­ság díszkiadásába - mindjárt a fenti, Levél a könyvről című írás jutott eszem­be. Szerzője Kosztolányi Dezső - a XX. századi magyar költészet egyik legna­gyobb, s a )ÖC. századi magyar próza ta­lán még nagyobb alakja —, tudod, aki­nek a Fürdés című novelláját a hetedi­kes irodalomkönyvedben olvastad, egy tragikusan végződő apa-fiú viszonyról. Az idézett, 1929-ből való levelében Ádám fiához szól az író (aki akkor épp annyi idős volt, mint most te), de per­sze, másokhoz, például hozzánk is. Többek között arról, hogy a XX. század már addig is fantasztikus tudományos, technikai eredményei mennyire átalakí­tották a világot, például legyőzték a tá­volságot, rendkívüli módon felgyorsítot­ták az emberi élet ritmusát. Azt is meg­jósolja, hogy ez a szédületes iram még • $arka - 5arofe tovább is folytatódhat. „Egyszer azon­ban ennek is vége szakad. Álékor az em­beriség egy kicsit megdöbben. Ekkor majd magába szál, s tűnődik útjáról, rendeltetéséről. És választ is keres a kér­désre parlagon hagyott, elkérgesedett lelkében. De egyelőre nem talál. Erre fe­lel majd a könyv. A könyv, melyet lené­zett és sutba dobott. A könyv...” Tizen­öt ihletett mondat következik ezután, amelyekkel, újra és újra nekifutva, meg­próbálja összefoglalni, mit is jelentett és jelenthet számunkra a könyv. Verseny­re kelni e mondatokkal, ha szépíró len­nék, akkor is hiábavaló lenne, idézni őket nincs terem, ezért arra kérlek in­kább, hogy alkalomadtán olvasd majd el Kosztolányi írását. Megtalálod a könyvtárunkban (ami egyszer a tiéd lesz), de talán az iskolaiban is, a K betű­nél, a Nyelv és lélek című csodálatos könyvében. Mit is tehetnék én hozzá a XXI. szá­zad elején mindahhoz, amit Kosztolányi írt, ma, amikor éppúgy elmondható, mint az ő idejében, hogy a könyv nem divatcikk, „s a jelen más egyebet bá­mul”, miközben, mint minden más áru­cikknek, a könyvnek is soha nem látott dömpingjével árasztanak el bennünket? Talán csak annyit, hogy meggyőződé­sem szerint a tartalmas, a jó könyv a XXI. század embere számálra épp azt fogja jelenteni, mint a XX. századi szá­mára, mert egyszerűen nincs semmi, ami pótolja. Persze, csak akkor, ha ki is nyitjuk azt a tokot, „melybe - Kosztolá­nyi szerint — valami be van zárva”. Az­az, ha könyvtáraink polcairól le is kerül­nek azok a könyvek, ha el is olvassuk őket, hiszen csak általunk válhatnak élő­vé, s tölthetik be szerepüket a mi éle­tünkben. Kedves Fiam, azt hiszem, szemé­lyes vallomásként ennyi elég, s ha an­nak idején majd éppúgy fogsz olvasni esténként a fiadnak, ahogy én olvas­tam neked, s ha alkalomadtán majd Kosztolányi levelére is felhívod a fi­gyelmét, akkor, tudom, megértettük egymást, ennél pedig fontosabb nin­csen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom