Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-08 / 82. szám

S P 0 R T 2003. ÁPRILIS 8., KEDD - 13. OLDAL Az Elek kiütötte a Mezőberényt Északon helycsere az élen BÉKÉSNET II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Csanádapáca—Kaszaper 1—1 (1-0) Csanádapáca, 200 néző. V.: Vozár. Csanádapáca: Hajdú V. — Furák, Fábián, Nagy M„ Rózsa, Szilágyi, Szekeres T., Tóth A„ Harmati, Keresztély, Bónus (Do- bák). Edző: Oláh Imre. Kaszaper: Mező - Kun, Forgó Z„ Kőszegi J„ Kőszegi L, Deák (Szabó), Forgó Sz„ Somogyvári, Zádori (Papp), Kőszegi T., Szanda (Elek). Meg­bízott edző: Bállá Sándor. A két szomszédvár küzdelmes találko­zóján egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. G.: Harmati a 13., ill. Forgó Z. az 58. percben. Jó: Hajdú V., Furák, Nagy M., Fá­bián, ill. Forgó Z., Kőszegi J„ Kun, Kőszegi L. Oláh Imre: - Két ellentétes fél­idő, igazságos eredmény. Bállá Sándor: — A második félidei játé­kunk alapján győzelmet érdemel­tünk volna. (Tóth B. István) Kamut—Gyulai Köröstáj 1—0 (0-0) Kamut, 150 néző. V.: Magi- nyeez. KamutiKohut - Gyebnár, Sajben (Gál), Knapp, Gera, Urda, Gilik, Pozsár, Horváth, Botyán- szki, Darócz (Lenkefi). Edző: Borgula János. Gyula: Veres — Kamarás, Séllei, Tar, Cseke, Bá­nyai, Gimesi, Kakas, Bágy (Mi- hucz), Oláh, Vincze (Kiss). Edző: Bagi Tibor. A viharos szélben le­játszott sportszerű mérkőzésen a lelkes vendégek megnehezítették a nagy akarással küzdő kamutiak dolgát. G.: Botyánszki az 52. percben. Jó: Knapp, Urda, Po­zsár, ill. Veres, Bányai, Gimesi, Kakas. Borgula János: - A korábbi­aknál szervezettebben játszott a csapat, ám sajnos a helyzeteket továbbra is kihagyta. Bagi Tibor: - A mezőnyben egyenrangú el­lenfelei voltunk a jó nevekből álló hazaiaknak, akik egy szerencsés góllal tartották otthon a három pontot. (Szlancsik János) Sarkadkeresztúr—Doboz 3—0 (1-0) Sarkadkeresztúr, 200 néző. V.: Benyovszki. Sarkadkeresztúr: Cserháti (Fábián Zs.) - Rózsa, Fá­bián F., Berényi, Zimbrán, Rúzsa (Molnár), Csúz, Petruzsán, Bá­nyai, Kora, Zsoldos (Szabó). Edző: Cserháti István. Doboz: Szabó - Tóth, Szűcs, Skumáth, Vantara, Lukucz, Balogh, Gyeb- rovszki (Petrina), Szatmári (Fu­rák), Gergely, Békési (Fekete). Já­tékos edző: Szűcs Mihály. Szeles időben a hazai csapat gyorsan szerzett góljával előnyhöz jutott, majd a második félidőben bebiz­tosította győzelmét. G.: Rúzsa a 2., Bányai az 55., Kóra a 63. perc­ben. Jó: Berényi, Fábián F., Petru­zsán, Bányai, ill. Fekete. Cserháti István: — A viharos erejű szél zavarta a játékot. Akad­tak hibáink, ennek ellenére ma­gabiztosan szereztük meg a győ­zelmet. Szűcs Mihály: - Sajnos minden héten változtatnunk kell a csapat összeállításán, s ez a já­tékban és az eredményben is megmutatkozik. Megérdemelt a keresztúri győzelem. (Bakucz Péter) Tarhos—Csabacsüd 3—2 (2—2) Tarhos, 100 néző. V.: Petrov- szki. Tarhos: Vári - Rózsavölgyi, Szabó, Mészáros (Fodré), Provo- sinszki, Püski (Djabbar), Gézárt, Fehér, Nagy, Méhes (Balogh), Tótfalusi. Edző: Zsigmond Kár­oly. Csabacsüd: Kondacs - Csi- csely, Koszti, Janecskó, Nagy, Valencsik (Jansik), Tusjak, Pillár, Palyov, Kővágó, Fekécs. Edző: Gombár György. Az első félidő­ben a hazaiak több helyzetük kö­zül kettőt kihasználtak, amire a vendégek kétszer válaszolni tud­tak. A második felvonásban a tar- hosiak 11-esből szerezték meg a győztes gólt. G.: Méhes a 20., a 25., (11-esből) a 80., ill. Kővágó a 35., Koszti (11-esből) a 40. perc­ben. Jó: Méhes, Vári, Fehér, ill. Fekécs, Pillár. Zsigmond Károly: - Bár védelmi hibáinkkal nehéz­zé tettük a mérkőzést, megérde­melten győztünk. Gombár György: — Itt is, ott is kimaradtak a helyzetek, ezért különösen fájó, hogy a tarhosiak egy büntetővel tartották otthon a há­rom pontot. (Zs. K.) Füzesgyarmat—Mező- kovácsháza 0—4 (0—1) Füzesgyarmat, 100 néző. V.: Makay. Fü­zesgyarmat: Bánfi - Latyák (Haraszti), Vár- konyi, Bakk, Bere, Bak- sa, Pardi (Nyári), Csák, Varga (Kincses G.), Ki- ripóczki, Sándor. Edző: Csák Sándor. Mezőko- vácsháza: Bíró - Papp, Dumitriu, Márkus, Zsó- tész, Zábrák, Mohamed (Mészáros), Kindel, Ba­lázs, Koncz (Sipos), Szabó. Edző: Szabó Fe­renc. A Mezőkovácsháza védelmi hibából szerzett vezetést, amely fordulás után tovább növelte elő­nyét. G.: Balázs a 29., Szabó a 47,, az 51., az S8. percben. Jó: Bakk, ill. Szabó (a mezőny legjobbja), Dumitriu, Zsótész, Papp, Balázs. Csák Sándor: — Megérdemelt vendéggyőzelem született. Szabó Ferenc: - A második félidei kitű­nő játékunkkal biztosan nyer­tünk a sportszerű hazaiakkal szemben. (Cs. S.) Nagyszénás—Kunágota 1—0 (0-0) Nagyszénás, 110 néző. V.: Kurucz. Nagyszénás: István — Asztalos, Gyuris, Horváth Z., Bo­ros, Faragó, Takács, Ozgyin (Va- laczkai), Moszheim, Zsigovics (Uhlár), Gulyás. Edző: Füredi Já­nos. Kunágota: Csomós — Lacz- kó, Török, Samu, Bócsik (Körö­si), Multyán L, Multyán Zs., Mul- tyán Cs„ Kovács, Bíró, Dómján (Balogh). Edző: Szilágyi János. A jól játszó szénási gárda saját ma­gának tette nehézzé a mérkőzést. Két kapufát és számtalan nagy le­hetőséget hagytak kihasználatla­nul. Kiállítva: Gulyás (utánrúgá- sért) a 75. percben. G.: Ozgyin a 70. percben. Jó: Gyuris, Moszhe­im, Boros, Asztalos, ill. Török, Multyán L, Samu. Füredi János: - A kiállításig jól, utána meg nagy szívvel ját­szottunk. Szilágyi János: - Egy csapatnak ki lehet kapni, de nem ilyen óriási lesgóllal. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi sem futballoztunk csúcsfor­mában. (F. J.) Elek—Mezőberényi FC 4-0 (1-0) Elek, 50 néző. V.: Scsitovics. Elek: Pataki - Lázok, Popucza, Puskás, Lakatos, Bíró, Gyulai, Er­dei, Kapocsán (Sánta), Márk (Fe­kete), Donnert (Ásós). Edző: Kiss Tibor. Mezőberény: Barabás - Bereczki, Kiss, Szűcs, Gézárt, Benyovszki, Pántya, Bokor, Kocsor (Pecze), Krecsmarik, Vári. Edző: Ramos János. A bajnokság legjobb játékával rukkolt elő a ha­zai együttes. Nézőcsalogató talál­kozón az elekiek megérdemelten győzték le az élbolyban tanyázó herényieket. Kiállítva: Bereczki (kézzel ütötte ki a gólba tartó lab­dát) az 1. percben. G.: Lakatos (11-esből) az 1., Puskás a 48., Mesterlövészek A BékésNet-megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság góllövőlistájának élmezőnye. 20 gólos: Méhes (Tarhos). 17 gólos: Balázs (Mezőkovácsháza). 14 gólos: Bíró (Kunágota). 12 gólos: Kóra (Sarkadkeresztúr). 11 gólos: Marócsik (Mezőkovácsháza). 10 gólos: Csák (Füzesgyarmat), Bányai T. (Gyulai Köröstáj), Zsoldos (Sarkadkeresztúr). 9 gólos: Lábos (Csorvás). 8 gólos: Sze­keres T. (Csanádapáca), Urbancsok (Csabacsüd), Szabó (Mezőkovácsháza). 7 gólos: Szűcs (Kamut), Wagner (Mezőberény), Gulyás, Horváth Zs. (Nagyszénás), Belicza (Csorvás), Botyánszki (Kamut). Márk az 55., Bíró a 78. percben. Jó: Erdei (a mezőny legjobbja), Lakatos, Lázok, Donnert, Bíró, ill. Pántya, Benyovszki. Kiss Tibor: — A három ponton túl végre a jó játékunknak is örül­hettünk, bár az első félidőben a helyzetkihasználásunk gyenge volt. A másodikban ezen is sike­rült javítanunk. Ramos János: - Ez egy nagy pofon volt! (Hotya Mihály) Csorvási SK—Dévaványa 2—0 (0-0) Csorvás, 120 néző. V.: Hege­dűs. Csorvás: Farkas - Kun, Fa- bulya, Varga, Krámli (Kaszai), Botyánszki, Benyovszki, Lábos, Simon (Orvos), Belicza, Boldi­zsár (Pogonyi). Edző: Turcsek Zoltán. Dévaványa: Darvasi - Czakó 1., Nagy, Vaszkó, Csatári (Tóth), Bereczki, Séllei, Pálfi, Czakó L. (Remeczki), Szakács (Pesztránszki), Tagai. Edző: Bar­na Sándor. Az első felvonásban a széllel támogatott vendégcsapat­nak, a másodikban a csorvásiak- nak akadtak lehetőségei, amely­ből utóbbi gárda kettőt értékesí­tett. G.: Lábos a 75., Belicza a 86. percben. Jó: Farkas, Simon, Lábos, Belicza, Kaszai, ill. Nagy, Pálfi, Czakó I. Turcsek Zoltán: - Végig nyo­masztó vendégfölényben játszot­tunk, a lelkesen és fegyelmezet­ten küzdő vendégek ellen, de a győzelmet csak a hajrában elért góllal tudtuk biztossá tenni. Bar­na Sándor: - Végig jobban ját­szottunk, a sok kihagyott lehető­ség - ahogy az lenni szokott - megbosszulta magát. (Evanics István) Ifjúságiak: Füzesgyarmat-Mezőko- vácsháza 2-2, Tarhos-Csabacsüd 2-0, Sarkadkeresztúr-Doboz 3-5, Csanáda- páca-Kaszaper 1-1, Csorvás-Dévavá- nya 1-1, Kamut-Gyulai Köröstáj 4-0, Nagyszénás-Kunágota 9-0, Elek—Me- zőberény 1—1. A BékésNet II. osztály állása 1. M.kovácsháza 13 4 1 49­19 43 2. Csorvás 11 5 2 33­15 38 3. S.keresztúr 10 6 2 38­23 36 4. Mezőberény 10 4 4 31­19 34 5. Kunágota 10 1 7 34­27 31 6. Tarhos 9 3 6 40­39 3(1 7. Nagyszénás 8 5 5 26-22 29 8. Kamut 8 2 8 26-22 26 9. Csanádapáca 7 4 7 32­32 25 10. Füzesgyarmat 6 4 8 24­30 22 11. Gy. Köröstáj 5 6 7 25­25 21 12. Elek 4 4 10 23­30 16 13. Kaszaper 4 3 11 20­34 15 14. Dévaványa 4 2 12 23­37 14 15. Csabacsüd 3 4 11 26­46 13 16. Doboz 2 3 13 16-46 9 A BékésNet megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokságban következik. Április 12., szombat: Nagyszénás- Elek, 16.30. Mezőberény—Füzesgyar­mat, 16.30. Doboz-Csanádapáca, 16.30. Mezőkovácsháza-Tarhos, 16.30. Dévaványa-Kamut, 16.30. Kunágota- Gyulai Köröstáj, 16.30. Április 13., va­sárnap: Kaszaper-Csorvás, 16.30. Csa- bacsüd-Sarkadkeresztúr, 16.30. BékésNet III. osztályú labdarúgó-bajnokság ÉSZAKI CSOPORT Szarvasi LSZK—Zsadány 2—1 (1-1) Szarvas, 50 néző. V.: Németh. Szarvas: Wéber - Petrovics, Ru­mi, Sárkány, Hovány, Hajduch, Gábos (Bohrát L), Bohák, Zaho- recz, Bohrát P. (Kókai), Závoda. Edző: Rumi György. Zsadány: Sütő - Eszenyi, Szabó S„ Fábián, Gombos, Muntyán, Kovács, Ür- mösi, Kis P. (Kiss F.), Kutasi, Vá­sárhelyi. Edző: Nagy Róbert. El­lentétes félidők után született meg a szerencsésnek mondható hazai győzelem. G.: Bohrát P„ Hovány, ill. Kis P. Jó: Petrovics, Bohák, ül. Kis R, Kutasi. Rumi György: - Nehéz mér­kőzésen rászolgáltunk a győze­lemre. Nagy Róbert: - Nem a jobbik csapat győzött. (Kepenyes György) Kötegyán—Gerla 3—2 (2—1) Kötegyán, 100 néző. V.: Flinta. Kötegyán: Dobi - Csatári, Somo­gyi, Gajdács (Belanka), Tóth, Gurzó, Kodreán, Csíkos (Czirle), Berényi, Iszáka Z. (Molnár), Papp. Edző: Gurzó Sándor. Gerla: Szalai — Kiss, Laukó, Andó, Bu- csi, Kacsán, Hankó, Bíró, Mlinár, Szilágyi, Bodzás. Edző: Koszecz László. A győzelem ellenére is gyengén játszott a házigazda. A Gerla a második félidőben tíz em­berrel küzdött, és így is gólt rú­gott. Kiállítva: Szalai (szembe­köpte az egyik játékost. G.: Kodreán, Gajdács, Czirle, ill. Szil­ágyi, Bíró. Jó: Iszáka, Tóth, Csatá­ri, Papp, ill. Bíró, Laukó. Gurzó Sándor: - A győzelem ellenére is gyengén játszott a csa­pat. Koszecz László: — Halvá­nyan futballozott az egész együt­tes. (Nagy Lajos) Kétsoprony—Okány 1—4 (0—0) Kétsoprony, 50 néző. V.: Frey. Kétsoprony: Petrovszki I. P. - Petrovszki II. R, Laurinyecz, Leszkó T., Petrovszki A. (Leszkó R), Ancsin, Surin, Kerekes, Kéke­si (Krajcsó), Petrovszki Zs., Viczián. Edző: Purzsa Roland. Okány: Sajti - Silling (Márta), Komáromi, Pardi, Szatmári, Tari (Pál), Jámbor, Szabó S„ Sújtó, Buka, Rácz. Edző: Király Endre. Hetvenöt percig kiegyenlített erők küzdelme folyt a pályán, ezek után azonban az okányiak öt perc alatt dűlőre vitték a dol­got. G.: Pál (öngól), ill. Rácz 3, Buka. Jó: Petrovszki Zs., ill. Rácz, Pardi, Szabó S. Purzsa Roland: - Tíz perc alatt négy hatalmas hibából négy gólt kaptunk. Király Endre: - Gyenge játékkal sikerült nyerni egy lelkesen futballozó gárda el­len. (Laurinyecz János) Csárdaszállás—Bucsa 4—0 (3-0) Csárdaszállás, 100 néző. V.: Acs. Csárdaszállás: Kovács A. - Hor­váth, Szabó, Lakatos, Csejtei, Ko­vács I., Bartyik, Balogh (Geszti J.), A világosabb felszerelésben játszó okányiak négy gólt lőttek a Kétsopronynak a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójában d-fotó: veress erzsi Tóth I., Ulrich, Farkas (Szűcs R.). Edző: Halmosi József. Bucsa: Tóth L. — Nagy, Kónya, Csurka, Füzesi, Kovács S., ifj. Bányai I. (Bede), Szoboszlai, Tóth Sz., Bányai I., Nagy S. játékos edző: Bányai Ist­ván. Az időjárással is meg kellett küzdeni a csapatoknak. G.: Ulrich, Horváth, Tóth I„ Balogh. Jó: Far­kas, Szabó Z„ Horváth, Kovács I., ül. Tóth L, Tóth Sz., Nagy S. Halmosi József: - A folyama­tos játék kialakulását az erős szél nagyban befolyásolta. Bányai Ist­ván: — Jó csapat ellen hősiesen küzdöttünk. (Gulyás István) Békéscsabai MÁV—Mezőbe­rény-Berény Color 1—0 (1—0) Békéscsaba, 50 néző. V.: Do­mokos. MÁV: Magda - Szálai, Dobó, Marik, Prekop, Galovicz (Török), Nouas (Romvári), Koha- nyecz, Méhes, Mladonyiczki, Lo­vas. Edző: Braun Attila. Mezőbe­rény: Beinschroth - Bondár, Pecze, Szabó, Burai, Scháffer, Ba­logh, Maléth, Nyeste, Patai, Ábe- lovszki (Krecsmarik). Edző: Gál András. A találkozó előtt egyper­ces gyászszünettel emlékeztek a közelmúltban elhunyt Ballangó Jánosra, a MÁV egykori szertáros­ára. A sok hibával tarkított mérkő­zésen a két kapufát szerző és több nagy helyzetet elpuskázó hazaiak megérdemelten nyertek. G.: Lo­vas. Jó: Lovas, ül. Pecze, Patai. Braun Attila: - Azokat, alak ilyen időben megnézték az ala­csony színvonalú találkozót, jutal­mazni kellene. Gál András: - Nem érdemeltünk vereséget. (B. A.) DÉLI CSOPORT Medgyesegyháza II.—Békéscsa­bai EFC (U-16) 6-0 (3-0) Medgyesegyháza, 100 néző. V.: Nagy L. Medgyesegyháza: Relu - Valyuch, Juhász, Temes­vári, Csomós, Szűcs Zs. (Csete), KoVáts (Fűti), Széli (Potocska), Gubcsó, Gyovai, Zsadány. Edző: Gellény Ferenc. Békéscsaba: András (Jászberényi) — Nagy B„ Stir, Sipka, Dózsa, Hajdú (Faze­kas), Becsei, Ungor, Márkus, Ger­mán, Lakatos (Zoltán). Edző: Ja­kab Péter. Fizikai fölényét kihasz­nálva különösebb megerőltetés nélkül győzött a hazai csapat. G.: Gubcsó 5, Kovács. Jó: Gubcsó (a mezőny legjobbja), Valyuch, Zsadány, Juhász, Temesvári, ül. Sipka, Ungor, Germán. Gellény Ferenc: - Helyenként jó játékkal egy kellemes ellenfelet sikerült legyőzni. Jakab Péter: - Nem volt támadójátékunk a mai mérkőzésen. Hiába játszottunk szépen, a fizikai fölény eredmé­nye csakis hazai győzelem lehe­tett. (Uhrin Pál) Kardos-Örménykút— Kétegyháza 3—0 (1—0) • Kardos, 50 néző. V.: Csonka. Kardos: Galáth - Tímár, Opausz- ki, Sonkoly, Jelen (Csicsely), Kó- ródi, Becsei, Sztvorecz Z. (Brach- na), Kondacs, Sztvorecz L„ Varga (Zahorecz). Edző: Galáth Pál. Kétegyháza: Urbán - Búkor, Csumpilla Cs., Faur, Grósz (Bottya), Dila, Szegedi, Árgyelán, Uhrin, Csumpilla N. (Mészáros), Papp J. (Papp L.). Edző: Negye Zoltán. Sportszerű mérkőzésen biztos hazai győzelem született. G.: Becsei, Kondacs, Kóródi. Jó: Kondacs, Sztvorecz L. Opauszki, ill. Uhrin, Csumpilla Cs. Galáth Pál: - Kapu előtti hatá­rozott játékkal akár nagyobb kü­lönbséggel is nyerhettünk volna. Negye Zoltán: — Úgy érzem, a mérkőzés folyamán alárendelt szerepet nem játszottunk, (-th) Gerendás—Dombegyház 1—0 (1-0) Gerendás, 30 néző. V.: Lauro- vics. Gerendás: Kiss Z. - Zleov- szki, Benyovszki, Oláh, Bakos, Kun, Zsiga (Nikora), Szalacsi (Tóth L), Adamik, Kontár, Bo­tyánszki P. (Seres). Edző: Lengyel József. Dombegyház: Kiss Zs. - Szilágyi, Dohor (Ménesi), Vezér, Szatmári, Gyüre, Szalai, Lugasi, Bajkán, Talpai, Kiss Cs. (Tapasz­tó). Edző: Ménesi Róbert. Hózá­porral tarkított mérkőzésen a ki­tűnő napot kifogó Kiss Zoltán ka­pus vezérletével megérdemelten nyertek a hazaiak. G.: Botyánszki P. Jó: Kiss Z. (a mezőny legjobb­ja), Benyovszki, Komár, ill. Szü- ágyi, Vezér. Lengyel József: - Nagyszerű helytállással szereztük meg a há­rom pontot. Ménesi Róbert: - A helyzetek alapján két góllal kel­lett volna nyernünk. (T. B. I.) Békéssámson—Lökösháza 0—0 Békéssámson, 100 néző. V.: Vidiczki. Békéssámson: Döme M. - Csenki, Kerekes, Krajcso- vics G„ Fodor, Csordás, Hotorán, Krajcsovics A., Rancz, Fári, Kato­na. Edző: Újvári János. Lököshá­za: Bajusz — Flender, Povázsai, Stír, Bauer, Murvai, Szántó (Ba­kai), Szincsák, Zima, Bartók, Lé­vai. Edző: Varga István. Egyenlő képességű csapatok találkozóján a második félidőben mutatott já­ték alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jó: Csenki, Karjcsovics G., Hotorán, ill. Pová­zsai, Bajusz, Zima. Újvári János: - Kihagytuk a helyzeteinket, így igazságos dön­tetlen született. Varga István: — Megküzdöttünk a pályával és a széllel. Igazságos pontosztozko­dás, idény eleji forma. (Kutasi Ferenc) Telekgerendás—Pusztaföldvár 3-1 (0-1) Telekgerendás, 120 néző. V.: Enyedi. Telekgerendás: Leszkó — Nagy, Ránkli, Vidéki, Kovács, Tóth L., Szalai, Hrabovszki, Kiss K. (Futó), Lukács (Valyuch), Sipiczki P. (Nagypál). Edző: Gajd­ács Tibor. Pusztaföldvár: Ökrös — Vokanics, Fekete, Fülöp, Kvak, Klembucz (Javora), Sinka, Kurucz (Nagy), Holecska, Szivák, Gulácsi (Svecz). Edző: Kormá­nyos Antal. Az orkánszerű szél­ben lejátszott mérkőzésen a jól küzdő vendégek ellenállását fo­kozatosan őrölte fel a hazai csa­pat. G.: Valyuch 2, Sipiczki R, ül. Szivák. Jó: Hrabovszki, Kovács, Tóth L., Szalai, Valyuch, ill. Holecska, Szivák, Vokanics. Gajdács Tibor: - A mérkőzés elején bekapott gól egy kicsit megbénította a csapatot, de a má­sodik félidőben kiütközött a tu­dáskülönbség. Kormányos An­tal: — Megérdemelt a hazai győ­zelem. A végére összeomlott a vé­delmünk. (Hegedűs József) AIII. osztály állása Északi csoport 1. Csárdaszállás 8 2­21- 4 26 2. Gerla 8­2 35- 9 24 3. Bcs. MÁV 7 1 1 34- 6 22 4. Okány 6 1 3 27-15 19 5. Kötegyán 6­4 24-30 18 6. Zsadány 3­7 17-36 9 7. Berény-Color 2 2 5 11-12 8 8. Kétsoprony 2 1 7 11-28 7 9. Szarvas 2­8 17-32 6 10. Bucsa 1 1 8 9-34 4 Déli csoport 1. Telekgerendás 8 i i 37-12 25 2. M.egyháza II. 8 i i 26-12 25 3. Lökösháza 6 2 2 27-11 20 4. Dombegyház 5 1 4 27- 12 16 5. Békéssámson 5 1 4 23- 19 16 6. Pusztaföldvár 4 1 5 27- 19 13 7. Kétegyháza 3 1 6 13-20 10 8. Kardos-Ö. 2 1 7 13-21 7 9. Gerendás 2 1 7 14-40 7 10. Bcs. Előre U-16 2­8 17-58 6 A BékésNet mej labdarúgó-bainokst gyei III. osztályú ígban következik. Április 12., szombat. Északi csoport: Bucsa—Bcs. MÁV, 16.30. Okány—Csár­daszállás, 16.30. Zsadány-Kötegyán, 16.30. Mezőberény-Szarvasi LSZK, 16.30. Déli csoport: Pusztaföldvár- Medgyesegyháza II., 16.30. Dombegy- ház-Kardos-Örménykút, 16.30. Április 13., vasárnap. Északi csoport: Gerla- Kétsoprony, 16.30. Déli csoport Lökös- háza-Gerendás, 16.30. Bcs. Előre U- 16-Békéssámson, 16.30. Kétegyháza- Telekgerendás, 16.30. Totónyeremények A 14. heti Totó nyereményei: 13 plusz egy találatos szelvény 1 db, nyeremé­nye 17 millió 638 ezer 204 forint; 13 ta­lálatos szelvény nem volt; a 12-esek 73 ezer 765, a U-esek 4816, a 10-esek 958 forintot érnek. A Góltotón 6 és 5 találatos szelvény nem volt; a 4-esek 19 ezer 463 forintot fizetnek. A helyes tippsor: 2,1, x, 2, 2, x, 1, x, 1,1,1,1, xésx. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom