Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-06 / 55. szám
ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP U KÖZÉLETI NAPILAP A 2003. MÁRCIUS 6., CSÜTÖRTÖK ARA: 72 FORINT LVIIL ÉVFOLYAM 55. SZÁM Archív felvételünkön látható lépcsősor a szebb napokat látott kastély főbejáratához vezet. Ma a művelődési házba lehet bejutni a történelmi teraszon keresztül, melynek tetőszerkezete a hó áldozatául esett wotó: kovács Erzsébet Leszakadt a Tisza-kastély teraszának teteje A kár közel hárommillió, az újjáépítés ennél lényegesen több Bár tovatűnőben a tél, azért emlékeinkben kutatva felrémlik még a ritkán látott hómennyiség, s a zord időjárás. A rendkívüli hómennyiség a geszti Tisza-kastély úgynevezett lépcsős teraszának tetejét sem kímélte, hiszen az a közelmúltban leszakadt — kaptuk a hírt. Geszt Amint arról lapunkat Tárnok Lászlöné jegyző asszony tájékoztatta — szerencse a szerencsétlenségben az éjszakai időpont-, személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár így is jelentős. A Tisza-kastély műemléki épület, s külső fedett terasza tetőszerkezetének leszakadásával a csatornarendszer is károsodott. Az előzetes felmérések szerint a kár becsült értéke eléri a 2,5-3 millió forintot, de i a helyreállítás, újjáépítés költségei ennél lényege- ' sen magasabbak. j A Tiszák geszti megjelenésével, birtokbalépésével kapcsolatosan csakúgy, mint a kastély építésének időpontját illetően több dátum maradt ránk. Egyes források szerint, az Ady által „tarisznyás embernek” nevezett Tisza László 1765-ben vagy 1766-ban nyerte el a geszti birtokot. A historikusok egy jelentős része ezzel szemben azt állítja, hogy Tisza László 1748-ban adta be per- újrafelvételi kérelmét, s a kor egyik legnevesebb ügyvédje, Lehoczky Dávid segítségével 1759- ben első fokon pert nyert a kincstárral szemben és a geszti uradalom új tulajdonosa már 1760-ban birtokba lépett. A millennium apropóján a Száz magyar falu könyvesháza sorozatban megjelent, dr. Kereskényi Miklós törté- nész-gimnáziumigazga- tó és K. Cseh Edit levéltáros szerzőpáros által jegyzett, tudományos alapossággal írott, összeállított műben a kastély építésével kapcsolatban találjuk a kiemelésben idézetteket. (Folytatás az 5. oldalon) Múltidéző kutatások ,,A kastély építésére vonatkozóan biztosan tudjuk azt, hogy 1769-ben még a földszintes épület sem állt. A szakmai közvélekedés szerint a kezdetben földszintes, barokk stílusú kastélyt 1772-ben építették. A kastélyon kis átalakítás, annál nagyobb bővítés történt az eltelt kétszáz év alatt. Ezért az ma is a XVIII. század második felében épült vidéki, nemesi, de puritán lakói ízlésének megfelelő, egyszerű kúriák hangulatát idézi”. CSAB, I „Ajlncjékköi-á" vasárnaponként a Centerben. Vásárlás és szórakozás minden nap egy helyen! Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E mail: szerk.bekes@axels.hu Megkérdeztük olvasóinkat György Antalné: — a földleadással lehetőség nyílik a nyugdíj-kiegészítésre. (4. oldal) Riport Autisták: bezárkóznak saját világukba, és nem hagyják magukat jcicsalogatni. (4. oldal) VÉLEMÉNY Mi keli ahhoz, hogy az ember a fotelhez szögez- tessék? Ezt fejti meg jegyzetében László Erzsébet. M (5. oldal) (Hp# Agrárhíradó színes melléklet '71215r1060 Internet: nincs fejlemény A Hungarotel Rt. még tárgyal az IHM-mel A Matáv után a hónap közepétől az alternatív internetszolgáltatók is 25 százalékkal csökkentik kedvezményes lakossági díjcsomagjaik árát — derült ki a napokban. Megyénk telefontársasága, a Hungarotel Rt. még tárgyal az illetékes tárcával, így nem tudni, hogy a békésiek élhetnek-e a lehetőséggel. Békés megye — Az internet-szolgáltatók egyeztek meg az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal, a telefontársaságok, a Matáv kivételével, még nem írták alá a szerződést — fogalmazott lapunknak Tajti Endre, megyénk vezetékes telefonszolgáltatója, a Hungarotel Rt. értékesítési igazgatója, aki arra is kitért, hogy a tárgyalások részükről is folynak a tárcával. Azon kérdésünkre, hogy a megyei internetes cégek az ő kikerülésükkel, a Matáv hálózatára kapcsolódva kijuthatnak-e a világhálóra, Tajti Endre azt válaszolta, hogy vezetékes telefonon keresztül nem tehetik meg ezt. — Bérelt vonali és vezeték nélküli megoldásokkal lehetséges mindez, de ezek nem általánosak - tette hozzá az értékesítési igazgató. Tízéves a vezető képzés Közoktatást irányítók rendszeres tréningje A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán tíz évvel ezelőtt, 1993-ban kezdődött a közoktatási vezetők posztgraduális képzése. Évente mintegy száz pedagógus szerez ezen a szakon másoddiplomát. A jelenlegi első évfolyamos közoktatás-vezető hallgatók háromnapos tréningen Orosháza-Gyopárosfürdőn bővítették ismereteiket. Orosháza-Gyopárosfürdő Gyopárosfürdőre esett a választásunk, részben a közelsége miatt, másrészt pedig azért, mert itt jobbak az oktatás feltételei - tudtuk meg dr. Ormándi János főiskolai tanártól, a tréning vezetőjétől. A közoktatás-vezető hallgatók a háromnapos tréningen többek között az oktatásügy tartalmi és módszertani korszerűsítéséről, tanügy-igazgatási, munkajogi kérdésekről és a minőségbiztosításról hallgattak előadásokat. Megvitatták a ha— A tréningen résztvevő hallgatók Békés- Csong- rád- és Bács-Kis- kun megyéből érkeztek, akik az orosházi, a szentesi és a szegedi kurzusainkon tanulnak. Az elmúlt kilenc évben Siófokon, illetve Ba- latonfüreden tartottuk az év végi vizsgákra, illetve a másodévesek esetében az államvizsgára felkészítő tréningjeinket. Most Törvénymódosítás hatodszor- Nem tesz jót az oktatás ügyének, hogy 1985 óta hatodik alkalommal módosul a közoktatási törvény, ez labilitást eredményez. Pedagógus-optimizmusom azonban azt sugallja, 4-6 éven belül, ugyanúgy, mint a politika, a közoktatás is megtalálja az arany középutat, ami az oktatásügy hosszú távú stabilitásához vezet — mondta dr. Ormándi János az új közoktatási törvény tervezetével kapcsolatban. % RENAULT thaUoL ÖN IS HUS TARSRA VÁGYIK? kesauuR andevú Nálunk megtalálja: most limitált A Thalia Oasis limitált szériához /nőst a manuális klímaberendezést ajándékba adjuk. Motorválaszték: 1.4 75 LE, 1.4 16V 98 LE, 1.4 16V 98 LE automata és 1.5 dCi 65 LE. Főbb felszereltségei: szervokormány, 4x15W-os rádiómagnó, állítható magasságú vezetőülés, ködfényszórók. Mindezt most 2 485 000 Ft-tól, 230 000 Ft árelőnnyel elviheti! A Thalia Prima limitált szériát felszereltsége és verhetetlen ára rendkívül vonzóvá teszi. 1.4 75 LE motor, dupla légzsák, menet közben záródó központi zár, 510 literes csomagtér, dupla optikás fényszórók, indításgátló és biztonsági övfeszítő rendszer. Mindez most 2 099 000 Ft-ért az Öné lehet! Ismerkedjen meg új limitált szériáink széles választékával a március 8-9-i Renault Nyílt Hétvégén! Várjuk márkakereskedésünkben! www.ren^lLhu Fogyasztás: vegyes használat liter/100 km: 6,8-7.!; városi: 6-9,9: országúti: 4-5,8 ; C02kibocsátás: g/krn 126-168. RENAULT MESZLÉNY1 MfcAamata, KMÉMKy tv InÍ. Tetetem (M) 443133 Békés is részesedni akar Békés megye is szeretne részesülni a Gripen típusú vadászgépek bérletéről szóló gazdasági ellentételezési programból — közölte szerdán békéscsabai sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke. Békés megye A módosított ellentételezési program új lehetőségeket kínál a Békés megyei vállalkozások számára is. A befektetési területek listájára ugyanis felkerült egyebek mellett a gyógyturizmus, a szállodaépítés, a repülőtér-fejlesztés és az ipari parkok.- Békés megyében hat gyógyfürdő is fejlesztés alatt áll, s közülük a Gyulai Várfürdő és Gyopá- rosfürdő számára kiemelten fontos, hogy a gyógyvíz mellé megfelelő szállodakapacitások is kiépüljenek - hangsúlyozta Varga Zoltán. A békéscsabai repülőtér fejlesztése ugyan már megkezdődött, ám leszállópályák kiépítéséhez még hozzájárulhat a svéd tőke. Az ellentételezési programba bekerült 78 kistérség is, így a megyei elnök szerint — jó ajánlatokkal - eséllyel pályázhatna az észak-békési, a dél-békési és a sarkadi kistérség is munkahelyte- remtő beruházásokra. ________ifi El fogták a gyilkosság gyanúsítottját Egy nyolc évvel ezelőtti békéscsabai emberölés gyanúsítottját fogták el a minap Budapesten. Budapest—Békéscsaba Információink szerint március 3- án körözés alapján Budapesten fogták el azt a román állampolgárságú férfit, aki 1995 júniusában megyeszékhelyi, Damjanich utcai lakásában megölte L. Sándort. Már akkoriban is szárnyra kapott, hogy a későbbi áldozat külföldieknek rendszeresen adott szállást lakásán. Olyan értesülést is kaptunk, hogy a megyei főügyészség ,i bíróságnál már előterjesztést tett az elfogott férfi előzetes letartóztatásba helyezésére. Ladányi Zoltán őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője tegnap érdeklődésünkre azt az információt megerősítette, hogy valóban elfogták az 1995 júniusi békéscsabai emberöléssel alaposan gyanúsítható férfit. Később megtudtuk, a bíróság előzetes- be helyezte a gyanúsítottat, ny. l a 2003-m évben ingyen tankolhatja? ©nbisalemmat és éremmel tekinthet a l©Q3--as évre. k Pewgeet Qéé férést értéké Shell üsemanpf- wtalvánppl kedveskedik mitten éj 3 és S ejtés Peygeet W vásárlónak február 1, és április ? késé«. fféssletek a márkakereskedésünkbe«. 41- léé V i éé kw. ' 3%-- Iák léé Qéb rv-Ms mm* árkeétetmé*# temsávftk *% steKft moréik* tiúúi an JCft. Békéscsaba, Bajza u. 19. (Bejárat az Ursziny! u. felél.) Tel.: (ti) 529-300. PEUGEOT, VEZETNI MINDIG ÉLVEZET. 7 marosan elfogadásra kerülő új közoktatási törvény tervezetét ÍS; _____________________________________Iti