Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-28 / 73. szám

10. OLDAL - 2003. MÁRCIUS 28., PÉNTEK KÉK TŰKOR DÍSZTÁRCSÁKAT, (c) Egy Opel gépkocsiról négy dísztár­csát szerelt le és vitt el ismeret­len elkövető a közelmúltban Bé­késcsabán, a Fövenyes utcában. Az okozott anyagi kár 30 ezer forint. NYOLCSZÁZEZRES KÁR. (c) A megyeszékhelyen, a Két- egyházi úton egy társas vállalko­zás telephelyén jártak hívatlan látogatók nemrégiben. Hatszáz négyzetméternyi alumíniumle­mezt zsákmányoltak, 800 ezer forint értékben. FIGYELEMELTERELÉS, (c) Az alkalmazott figyelmét terelte el az az ismeretlen, aki a napokban Békéscsabán, a Mednyánszky utcai ajándékboltba ment be. A pult alól kiemelte az eladó pénz­tárcáját, és a benne lévő 80 ezer forinttal kereket oldott. LEMEZSZEKRÉNYT, (c) Bé­késcsabán, az Andrássy úton egy cég irodájába hatolt be is­meretlen tettes a minap. A le­mezszekrényt tulajdonította el, a benne lévő 100 ezer forinttal együtt. ÉPÜLŐ HÁZBÓL, (c) Hat radi­átort és kéziszerszámokat zsák­mányolt az az ismeretlen elkö­vető, aki a közelmúltban Békés­csabán, a Kenderföldek egyik épülő házát fosztotta ki. A kár 200 ezer forint. MEGRONGÁLTA, (c) A rendőr­járőr érte tetten telefonfülke-ron­gáláson nemrégiben a megye- székhelyen, a Bartók Béla út és a Tulipán utca kereszteződésében a 17 éves, békéscsabai R. T.-t. A fiatalember „ténykedésével” 20 ezer forintos kárt okozott. MŰSZAKI CIKKEKET, (c) A megyeszékhelyen, a Szabó De­zső utcában egy gazdasági társa­ság telephelyén végzett kutatást ismeretlen elkövető a napokban. Műszaki cikkeket, szerszámokat vitt el, 600 ezer forint értékben. BAROMFIÓLBÓL, (c) Kilenc tyú­kot „röptetett el” ismeretlen tettes a minap Békéscsabán, a József ut­ca egyik házának baromfióljából. A kár 12 ezer forint. SZEMÜVEGGEL BUKOTT, (c) A megyeszékhelyen, az And­rássy úti szemüvegboltból lo­pott el egy 16 ezer forintos szemüveget a gyanú szerint a kétsopronyi, 26 éves M. Z. A fér­finél még távozása előtt megta­lálták a „szemrevalót”, és eljá­rást indítottak ellene. GARÁZDASÁG, (c) Felborította a biliárdasztalt, székeket, beren­dezéseket tört össze ismeretlen elkövető a közelmúltban Békés­csabán, a Lencsési-lakótelepen lévő Trió bárban. Egyelőre nem tudni, miért követte el tettét. A kár 150 ezer forint. ■ Tűzoltók birkóznak az avartűzzel Somogy megyében FOTÓI SOMOGYI HÍRLAP/KOVÁCS TIBOR Halálra égett nő az avartűzben Halálos áldozatot követelt egy gazégetés a Vas megyei Meggyeskovácsiban. A 87 éves nő a há­za udvarán égette a száraz füvet, de a lángok továbbterjedtek. Az asszony próbálta megaka­dályozni, amikor feltehetően rosszul lett és elesett. A tűz a nő ruhájára is átterjedt, a teste megégett. Meggyeskovácsiban nem tudták megmenteni a nő életét, mire a tűzoltók és a mentők kiérkez­tek, meghalt. Nemrég Érden is meghalt egy idős asszony, aki a gallyakat akarta elégetni háza ud­varán, de ruhájába belekaptak a lángok. Tetemé­re csak egy nappal később találtak rá. Nincs tűzgyújtási tilalom az országban, de az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra kéri a kiskerttulajdonosokat, ne gyújtsák meg az összegyűjtött száraz növényeket. Napi 5-600 esethez riasztják a tűzoltókat, de egyelőre nem kértük az illetékes minisztériumtól a tűzgyújtási tilalom elrendelését - mondta lapunknak Dobson Tibor. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hozzátette: az időjárási előrejelzések alapján a hét végén csapadékra számíthatunk, ezért nem intézkedtek. Várha­tóan a jövő héten kezdeményezik a tűzgyújtási tilalom bevezetését. TOLNA megyében az elmúlt néhány nap alatt a megye tűzoltói közel 50 alkalommal vo­nultak égő avar, aljnövényzet, nádas oltásához. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájé­koztatása szerint naponta 10-12 alkalommal kapnak riasztást ilyen jellegű tűzesetekhez. BÁCS-KISKUN megyében egy hét alatt több mint százötvenszer kellett a megyei tűzoltóknak avartűzhöz vonulni. Előfordult, hogy a felügye­let nélkül hagyott tűz milliós kárt okozott. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság ügyeletén megtudtuk: az elmúlt héten na­ponta átlag hússzor vonultak a megyében dolgo­zó hivatásos és önkéntes tűzoltók avar- és nádastűzhöz. Napokkal ezelőtt az 52-es út men­tén százhektáros területen pusztítottak a lángok. Az elmúlt hét talán legnagyobb kára azonban azt a gazdát érte, akinek 320 kör szalmabálája égett el Dunatetétlenen. A bálába rakott szalmát két órán keresztül oltotta hat tűzoltóautó sze­mélyzete. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK megyében is naponta többször adnak munkát az avartüzek az utóbbi időszak melegebb és szárazabb idő­járása miatt - mondta Erdélyi TiboY, a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletese. Az esetenként több hektárra kiterjedő avartüzek alapvető oka itt is az, hogy őrizetlenül hagyják az égő területet. SOMOGY megyében alapvetően a tavaszias, meleg időjárás okozott avartüzet. A talaj felső ré­tege a nedvességet elpárologtatta, így a legkisebb gyújtóforrás is lángokat eredményezett. Horváth Anted ügyeletes tűzoltó azt mondta: az elmúlt na­pokban 30 vonulásuk volt avartüzekhez, szeren­csére jelentősebb kár eddig még nem történt. BARANYA megyében a héten idáig 42 eset­hez riasztották a tűzoltókat, ebből 38-szor kellett avartűzhöz vonulniuk. Személyi sérülés egyetlen esetben sem történt, és az anyagi kár sem volt jelentős. A szakemberek sokéves tapasztalatai szerint általában a földtulajdonosok felelőtlensé­ge okozza a terület lángra lobbanását: a gaz le­kaszálása helyett sokan az égetést választják, a tüzet azonban gyakran őrizetlenül hagyják. Egyelőre nincs tűzgyújtási tilalom az országban. Karcz László, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Tartalékgazdálkodási Főosztályveze­tője szerint eddig nem kaptak olyan jelzéseket az il­letékes szervektől, amelyek miatt be kellene vezet­ni a tiltó szabályozást. Hozzátette: a tilalom beveze­tése az időjárástól is függ, az elmúlt években ápri­lisban vagy májusban kellett intézkedni, de volt már példa arra is, hogy márciusban hoztak döntést a tűzgyújtás szabályozásáról. KOMÁROM-ESZTERGOM megyében lap­zártakor a tizennyolcadik esethez indultak oltás­ra a tűzoltók, akik néhány nap alatt több mint száz esetet regisztráltak. A tűzben villanyosz­lopok is károsodtak. Lábatlan környékén har­minc hektáron kellett megfékezni a lángokat. HEVES megyében naponta átlag 15-ször vo­nulnak ki avartűzhöz a tűzoltók. Bányai József tűzoltó alezredes szerint legtöbbször az erdős területek közelében csapnak fel a lángok. BÉKÉS megyében a héten még csak egy-két avartűzzel kapcsolatos telefon érkezett. Bozó Zsolt békéscsabai tűzoltó őrnagy azt mondta: egy 2001. évi kormányrendelet szerint hulladé­kot, háztartási tüzelőanyagot, papírt, fát csak zárt helyen, például kályhában szabad égetni. Közút, vasúti sín, töltés, árok mellett száz méte­ren belül nem szabad meggyújtani semmit. Tar­lót csak növény- vagy talajvédelmi okból lehet meggyújtani, hogy minél kisebb legyen a levegő szennyezettsége. ______________________■ SM S (30) 4061-110 A csabai belváros szégyene a Bat­thyány utca. Mikor kap már szi- lárd burkolatot? Zoli____________ Az üzletben ugyanazt a terméket dupla áron adják. Nem milliomo­sok járnak oda vásárolni. (Uni­com) _________________________ Ho gyan ajánlhatom fel a holtteste­met orvosi kutatási célokra? — Morbid— (írj nyilatkozatot, hitele­síttesd közjegyzővel és küldd el egy anatómiai intézetnek! - A szerk.) Politika. Az Apeh- és az eü- megfigyelési botrány esete a nyu­gati demokráciákban már rég a kormány lemondását jelentette volna. De Magyarországon? M. * Az IM szét akarja választani az in­gatlan-nyilvántartás tulajdoni lap­jait, a 2-es 3-as oldalakat a bírósá­gok tartanák nyilván. A tervezett eljárás jog- és alkotmányellenes és célszerűtlen. Az MSZP módosítani akarja a kétharmados jogalkotási törvényt, bevezetve a miniszteriá­lis rendeletalkotást. Egyelőre nem aktuális a téma, majd akkor lesz az, ha az elvtársak igazi szoede- mek lesznek. YX. * F! Honnan tudsz te a bizonyos öt évre vissza­menőleges számlákról? V * Elszo­morító és felháborító a közöny, ahogy a híradások az emberiség bölcsőjének, a több ezer éves ország szétbombá- zásáról, újjáépítéséről számolnak be! kertes (Hidd el, minket is meg­ráznak a történtek, de té­nyeket kell közölnünk, nem az érzéseinket. - A szerk.) ________________ Ne a rendszeres pénzbeli ellátásokat zárolják Magyarbánhegyesen, in­kább vezessék be az ipar­űzési adót! A Mezőkovácsháza—Orosháza kö­zötti utat felújítják belátható időn belül? MA (Mi a belátható idő1 Idén csak kátyúznak. - A szerk.) Állat. Jimmi, cica ügyben! Esetleg nincs olasz vendéglő a környéken? Nézz körül! Kispajti * Gazdát kere­sek négyéves szuka németjuhász keveréknek! T.: 66/437-260, este. * Ha valakinek van felesleges fehér újságpapírja, köszönettel elfogad­nám spániel kiskutyák alá. Nagyon jó nedvszívó. T.: 30/473-8989. Kérem, jelentkezzenek, akik feb­ruárban az sms-rovatban segítsé­get kérő férfinek marketing-szak­dolgozatot adtak köl­csön! Sms: 30/357- 9171. _______________ Egy négyéves gyermek fülét éjszaka, érzéste­lenítés nélkül, állat módjára kezelni, durva dolognak tartom. Egy dühös anyuka A citrom gyors diéta­pontos leírását kere- sem, T.: 30/536-7433 Mit akarnak elérni a hirdetők a 60. születésnapon gyermekkép­pel, név nélkül leadott hirdetés­sel?___________________________ Tudja valaki Némedi Józsi postás elérhetőségét (cím, telefon)? T.: 30/248-8045 ___________________ Ka ptam egy termékmintát egy kontaktlencse tisztító oldatból. Szívesen odaadnám annak, aki tudná használni! T: 70/232-3475 Ha délután szeretnék egy-két órát úszni az Árpád fürdőben, mennyi­be kerül a jegy egy tanulónak? kistehén@ (Ugyanannyiba, mint egész napra: 450 forint. — A szerk.)________________________ Sz ívküldi 17 éves, 182 cm magas, 62 kiló, rö­vid, barna hajú, szürke szemű srác vagyok. Várom 16—17 éves lányok sms-ét Csabáról és környékéről. T,: 20/220-0389._______________ Sz erelem. Ha szerelmes vagy, azért vagy az, hogy legyen, akiben egy iciripicit is megbízhass! (Véle­ményem szerint.) Szűcsi * Mert megérdemled. J._______________ Ker esem azt a fekete hajú lányt, akivel március 21-én 18.40-kor Csabáról Pest felé utaztam. T.: 30/522-8447___________________ Ke resek 29 éves, csinos, szoláriu- mozott, csabai lányt tartós kapcso­latra. Egy 25 éves, mackós pasi. T.: 30/586-7565___________________ Ha rminc év felettieknek miért nem adjátok le a Szívküldi társkeresést? Én már kétszer beküldtem. (Mert az etikett nem engedi. Add fel hir- detésben! - A szerk.) Súlyos sérülést okozott a rendőr? Súlyos sérüléssel került kór­házba tavaly szeptemberben egy gyulai fiatalember. Édesap­ja szerint egy rendőr verte meg. Az ügyészség vádiratot nyújtott be a városi bírósághoz. Gyula- Tavaly szeptember elején Gyu­lán, a Nagyváradi út egyik házá­ban megverték a fiamat - kezdte a történetet Szőke Imre. - A fiam és a barátja elmondta nekem, hogy a nagynéni kihívta a rendőr­séget akkor éjjel, mert a fiam ba­rátja véletlenül kikapcsolta a vil­lanyórát. Két rendőr jött ki, az egyikük általuk jól ismert volt, L. I. Amikor meglátta a fiamat - akit már máskor is megvert -, egy nagy zseblámpával többször ál­lón ütötte. Fiamnak több helyen eltört az álla. Hazajött, én vittem be a kórházba. Az orvos megálla­pította a súlyos testi sértést, már haza sem engedték, megműtöt­ték. Az orvos hivatalból feljelen­tést tett, a sérülések miatt, telefo­non a rendőrségen és azt is közöl­te, hogy a fiam által jól ismert rendőr verte meg. A fiamnak több fogát ki kellett húzni és az állkap­csába mindkét oldalon rögzítő fé­met ültettek be. Ezután feljelen­tést tettünk Gyulán, az ügyészi nyomozóhivatalban - mondta. Szőke Imre hozzátette, van tanú­ja fia indokolatlan megyerésének. A Gyulai Városi Ügyészség február 28-án vádiratot nyújtott be a Gyulai Városi Bírósághoz egyrendbeli súlyos testi sértés bűntette és kétrendbeli, hivatalos eljárásban elkövetett bántalma­zás vétsége miatt a Gyulai Rend­őrkapitányság főtörzsőrmestere, L. I. ellen - tudtuk meg a Békés Megyei Főügyészségen. Dr. Tábi Tibor, a Gyulai Rend­őrkapitányság vezetője annyit mondott: amikor az eset történhe­tett, nem dolgozott a kapitánysá­gon. Döntését az ügyben a bíró- ság ítélete után hozza meg. «. m. Fordot is lopott Gyula Keddre virradóra ismeretlen tet­tes behatolt Gyulán, a Kálvin utca és a Tomcsányi utca sarkán lévő élelmiszerboltba, ahonnan élel­miszert, italt' és cigarettát zsák­mányolt nagy mennyiségben. Ezt követően a tettes a bolt udvarán lévő garázsból eltulajdonított egy Ford Tranzit típusú tehergép­kocsit. Az autó színe fehér, for­galmi rendszáma: AIR-966. A rendőrség kéri a lakosság segítsé­gét. Aki az ellopott autóval vagy a bűncselekmény elkövetőjével kapcsolatban információval ren­delkezik, értesítse a Gyulai Rend­őrkapitányságot a 66/361-644 te­lefonszámon vagy tegye meg be­jelentését a 107-es, illetve a 112- es segélyhívón.____________icj Női táskával futottak Táskatolvajokat fogott el a rendőrjárőr a napokban Bé­késcsabán, az Orosházi úton. Békéscsaba A rendőr arra lett figyelmes, hogy két fiatalember szalad a járdán, és egyikőjük kezében női táska. A járőr utolérte a duót, igazoltatta és elszámoltatta őket. A táskától el- dobási manőverrel megszabaduló fiatalok a gyanú szerint az Oroshá­zi úti Csengődi borozó elől egy női kerékpárról emelték le a táskát, benne mobiltelefonnal, iratokkal. Érdekessége az esetnek, hogy a táska tulajdonosa — egy megye- székhelyi nő - a borozóba ugrott be meginni valamit. A pénztárcá­ját magával vitte, de a táskát a töb­bi értékkel kint hagyta a biciklin. A lopással a rendőrség az egyaránt 19 éves és békéscsabai M. Zs.-t és D. G.-t gyanúsítja. __________ici Hú svéti kosztüfflvásí t ír a G-Texben! Kosztümök, 2 részes 2000-4000 Ft 3 részes 4500-4900 Ft Női blúzok 1000 Ft Rövid alkalmi ruhák 1000 Ft/db Női nadrágok, szoknyák 1000 Ft/db Női tavaszi kabátok 3000-4000 Ft G-Tex Áruház, Gyula és Békéscsaba között a 134-ss km-könél, tál.: (6«) 362-439, 466-269. S, Véaztő, Kossuth u. 54. Tel.: (66) 477-119. Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18-lg, szombat, vasárnap 8-13-lg. r GYÖNGYÖSI ZSOLT Orosházán ma ünnepli születésnapját. Szívből jövő szeretettel •116820* köszönti családja! KÉTEqyhÁzÁN BORSÓS GÁBOR BALÁZS | MA ÜNNEpli 10. szűkíts NAPJÁT. fjj SzERETETTEl köSZÖNTi ANyA, ApA, BíanIía, NAqyszülók, dÉdszülók. Sok boldog születésnapot [ kíván a Szirony a Herkó család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom