Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-24 / 69. szám

16. OLDAL - 2003. MÁRCIUS 24., HÉTFŐ Tisztességes eredmény Budapest 10. perc: Korolovszky harminc méterről hatalmas lövést eresztett meg a hal alsó sarok irányába, ám Fekete nagy bravúrral hárított szögletre. 13. perc: Vincze Zoltán a bal ol­dalon elfutott, az ötös magasságá­ból laposan belőtte a labdát kö­zépre, a jó ütemben érkező Ke­resztúri elől az utolsó pillanatban mentett Tamási. 19. perc: Egy magas labdára Németh Tamás és Tóth György ugrott fel, balszerencséjükre, mindketten elvétették a labdát, és egymást fejelték le. Mindkét játé­kos rövid ápolás után folytatta a játékot. 22. perc: Keresztúri labdájával Tóth Gy. ugrott ki, lefutotta a vé­dőket, majd az ötös bal oldali sar­káról fölé lőtt. 24. perc: Ismét Korolovszky ve­szélyeztette az Előre kapuját, mintegy tizennyolc méterről dur- rantott fölé. 25. perc: Grujics ollózott az Új­pest 16-osán belül, majd földre esés közben megsérült, ám két­perces ápolás után folytatta a játé­kot. 31. perc: Németh T. futott el a jobb oldalon, beívelt labdáját Ko­vács Z. az ötös sarkáról mellé fe­jelte. 34. perc: Korolovszky cselezte be magát a csabai kapu előterébe, majd nagy lövést eresztett meg a bal alsó sarok irányába, de Fekete parádésan hárított szögletre. A be­ívelt szögletből Sloncík lőtt kapu­ra, Fekete ismét parádézott. 36. perc: Kovács Zoltán ugratta ki a bal oldalon Tokodyt, aki pár lépés megtétele után a kapujából kimozduló Fekete mellett félma- gasan a kapu bal oldalába bombá­zott, 1—0. 48. perc: Újpesti támadásnál Grujics a kiugró Kovács elől akart menteni, szerencsétlenségére a labda a bal felső sarok felé pattant, ám Fekete a levegőben úszva, óri­ási bravúrral hárított. 53. perc: Kovács ugratta ki Tokodyt, akinek tízméteres lövé­sét Fekete hárította. 55. perc: Gavrilovics beadását Keresztúri elől szögletre mentet­ték az újpesti védők. 56. perc: Grujics Korolovszky- val rúgott össze, Grujics a földön maradt, levitték a pályáról, három perces ápolás után visszatért. 59. perc: Fekete nagyot hibá­zott azzal, hogy kapujából felesle­gesen mozdult ki, így Tokody a labdát el tudta mellette gurítani, de a kapus szerencséjére Bánföldi a mezőnybe vágta ki a játékszert. 63. perc: Tokody ugratta ki kö­zépen Rósa Henriket, aki a védők közül kilépve, a tehetetlen Fekete mellett a bal alsó sarokba rúgta a labdát, 2-0. 70. perc: Tokody ugrott ki a bal oldalon, Fekete kapujából kisza­ladva elé vetődött, ezzel megza­varta a támadót, aíd gyatrán gurí­tott a kapu irányába, Grujics a gól­vonal elől mentett. A békéscsabai játékosok nem feltett kézzel mentek ki a pályára, ezért változatos küzdelem alakult ki a két 16-os között az első játék­részben. A viharsarki együttes egyáltalán nem tisztelte nagy ne­vű ellenfelét, bátran védekezett, majd a megszerzett labdákból igyekeztek gyorsan felzárkózni az elöl tanyázó Keresztúri mellé. Az Újpest egy szerencsés góllal szer­zett előnyt az első félidőben. De az is tény: ha ebben a játékrész­ben nem Fekete Róbert lett volna a mezőny legjobbja, akkor az Új­pest már gólokkal vezethetett vol­na a szünet előtt. A második félidőben paprikás­sá vált a játék a pályán. Mindkét oldalon több szabálytalanságot nem torolt meg a játékvezető, és ezért a labdarúgók olykor elragad­tatták magukat. A Békéscsaba to­vábbra is igyekezett a fegyelme­zett játékát nyújtani az egyre na­gyobb elánnal rohamozó újpesttel szemben. A védelem a legtöbb­ször biztosan állította meg a vil­lámgyors újpesti akciókat. Néha ugyan pontatlan átadásokkal segí­tették a házigazda lila-fehéreket, de az eladott labdák után is igye­keztek területet zárni a játékosok, hogy megakadályozzák az újpes­tiek újabb gólszerzési lehetősége­it. Amikor lehetősége nyílott a vi­harsarki gárdának a támadásveze­tésre, azt hosszú, gyors indítások­kal igyekeztek megoldani, több­kevesebb sikerrel, ugyanis a befe­jezésekkel nem volt szerencséje a csapatnak. Az utolsó pillanatok­ban mindig közbe nyúlt egy új­pesti láb. A Békéscsaba a vereség ellenére emelt fővel távozhat Új­pestről, hiszen innen lényegesen jobb csapatok távoztak már meg­alázó vereséggel. Jó: Sloncík, Rósa H„ Korolovszky, Kovács Z., ill. Fekete, Bánföldi, Keresztúri. Szabó András: — Nagy küzde­lemben sikerült legyőznünk a jól játszó Békéscsabát. A végjátékban voltak problémáink, de végül is si­került megnyerni a számunkra fontos találkozót. Garamvölgyi Lajos: — A csapat nagyon akart, küzdött, de a na­gyon jó Újpest ellen ez ma kevés­nek bizonyult. A fegyelmezett já­tékunkkal, az eredménytől füg­getlenül, elégedett vagyok. Nagy küzdelemre sikerült késztetnünk a más célokért küzdő újpesti csa­patot. KÖNCZÖL LÁSZLÓ ____________Budapest____________ Újp est—Békéscsabai Előre FC 3-2 (2-0) NB I-es junior bajnoki labdarúgó- mérkőzés, Budapest, 50 néző. V.: De­meter. Békéscsaba: Matkó — Szabó S. (Popol), Czipó P., Kolarovszki (Valen- tényi), Futaki — Szeverényi, Megyesi, Juhász (Ondrejcsik), Ursz — Cseke, Szoboszlai. Edző: Silviu Iorgulescu. Az első félidőben két védelmi hiba után szerzett vezetést a hazai csapat, miközben a csabaiak több ziccert hibáztak. Fordulás után át­vette az irányítást a Békéscsaba, előbb szépítettek, majd sok hely­zetet kihagytak, így ismét kétgó­los előnyre tett szert az Újpest, amire csak eggyel tudott válaszol­ié: TERRAKOTTA BÉKÉSCSABA, Bartók B. út 46-50. Tel.: (66) 445-442. www.tiszanet.hu/terrakotta £ Azulev ^1 MEDITILES cerámícas aparicl Európa vezető burkolói 10% kedvezménnyel! Ilié szinte az egész mérkőzésen a kispesti védők előtt járt A Videoton negyedszer nyert A labdarúgó NB I. hétvégi fordulójában sem eresztett le a Videoton, Bicskei Bertalan együttese ezúttal hazai pá­lyán a Dunaferrt győzte le könnyedén, s negyedik tavaszi sikerénél tart. Ferencvárosnak sem sikerült nyernie szombaton, Lipcseiék | Zalaegerszegen az utolsó pilla­natban kaptak gólt, így döntet- j lenre végeztek. A Győr továbbra is csak árnyéka őszi önmagá­nak, Varga Zoltán „irányításá­val” még nem tudtak három | pontot szerezni a zöld-fehérek. MTK Hungária: Hajdú ­Molnár, Komlósi (Elek, 73.), Smiljanic, Fűzi - | Czvitkovics, Illés, Jezdimi- I rovic, Rednic - Zavadszky, | Silva (Drágán, a szünet | ben). Vezetőedző: Egervá­ri Sándor. Sopron: Farkas - Balaskó (Horváth A., 64.), Csiszár, Tóth A., Majoros - Hor­váth R., Pintér (Fehér, 70.), Somogyi, Bagoly - Tóth M„ Sira (Javmjan, 56.). Vezetőedző: Komjáti András. /§ Győr-Siófok Győr: Sebők - Salamon, Stark; Hucika (Herczeg, 31.) - Peric (Baumgartner, 39.), Jaki, Jovanovic (Fűzi, 67.), Szanyó, Németh N. - Bajevszki, Nicsenko. Szakmai igazgató: Varga Zoltán. 1-1 (0-1) jgp Siófok: Németh G. - Pan- tic, Pusztai, Koller - Grósz, Kovács (Kuttor, | 80.), Schwarcz, Soós - | Schultz (Sipeki, a szünet- I ben), Szabó (Filipovic, | 60.), Csordás. Vezetőedző: Csank János. | Budapest, Hidegkúti-stadion. Nézőszám: 800. Játékvezető: Hajdó Attila (★★★). 1 Sárga lap: Smiljanic (66.), | illetve Somogyi (26.), | Pintér (67.), | Horváth A. (83.). Győr. Nézőszám: 2000. Játékvezető: Erdős József (★★★). Gólok: Szanyó (49., 76.), illetve Csordás (5.), Koller (61.). Sárga lap: Jovanovic (18.), Németh N. (20.), illetve Soós (55.), Koller (79.). Következik Az NB l-es labdarúgó-baj­nokságban következik. Áp­rilis 4., péntek: Kispest- Győr, 18.00. Április 5. szom­bat: Dunaferr-MTK, 16.30. Siófok-Zalaegerszeg, 16.30. Békéscsabai Előre FC-Deb- recen, 16.30. Sopron- Újpest, 16.30. Ferencváros— Videoton, 18.00. ni a vendégegyüttes, amely rá­szolgált volna az egy pontra. G.: Cseke, Megyesi. Jó: Popol, Ursz, Megyesi, Cseke. Békéscsaba Békéscsabai Előre FC— Debreceni VSC 0-1 (0-0) NB I-es ifjúsági A korcsoportos (U-19) labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Iványi. Békéscsaba: Schvarz — Czira — Szenti, Bíró — Matúz, Zsilák, Potocska (Rubus), Somlyai, Komróczki (Ungor) — Acs, Csikai. Edző: Szenti Zoltán. Egyenlő erők küzdelmében egy jól eltalált lövés döntött a fel­sőházba igyekvő Debrecen javára. G.: Lovas. Jó: Czira, Szenti, Bíró, ill. Király, Batári, Rák, Tőzsér, Lo­vas. Békéscsabai Előre FC— Debreceni VSC 0—2 (0—1) NB I-es ifjúsági B korcsoportos (U- 17) labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Vereska. Békéscsaba: Harman — Pribojszki (Nagy B.j, Sip­ka, Juhász — Buzási (Hajdú), Balogh (Gonda), Süli, Csejtei (Gál) — Lengyel, Germán T„ Miklya. Edző: Jakab Péter. A Békéscsaba ezen a találko­zón akár pontot is szerezhetett volna. A fiatal hazai csapat becsü­letesen helytállt a jó erőkből álló vendégekkel szemben. G.: Rezes, Rahu. Jó: Harman, Sipka, Juhász, Lengyel, Balogh, Miklya, ill. Ráko­si, Ludánszki, Rezes, Szöllősi, Rahu, Siklósi. ■ Videoton - Dunaferr 3-0 (2-0) Videoton: Végh - Monyé, Ristic, Vilotic, Kóczián - Némedi (Szalai T„ 57.), Pomper, Szabó T., Tóth N. - Térjék (Földes, 75.), Kor­sós (Róth, 68.). Vezető­edző: Bicskei Bertalan. Dunaferr: Bita - Szabó G., Pintér, Vaskó, Zsók - Niko- !ov, Klement (Báló, 44.), Medic, Búzás (Tóth J„ 67.) - Lengyel, Drobnjak (Rom- pos, 85.). Szaktanácsadó: Gálhidi György. Székesfehérvár. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Világi Balázs (★★★★). Gólok: Korsós (5.), Térjék (39.), Pomper (70.). Sárga lap: Kóczián (5.), Róth (81.), Tóth N. (86.), illetve Zsók (20.). Békéscsaba 2-0 (1-0) Újpest: Vlaszák - Németh, Tamási, Juhár, Vanczák - Sloncik (Simon, 88.), Far­kas B„ Korolovszky (Simek, 63.), Rósa H.-Kovács Z. (Cseri, 90.), Tokody. Veze­tőedző: Szabó András. Békéscsaba: Fekete - Lapsán- szki (Szilveszter, 37.), Fehér, Grujic, Vrncze Z. Schindler- Bánföldi (Brlázs, 82.), Udvari, Tóth Gy. (Hoffmann, 68.) - Gavrilovic, Keresztúri. Veze­tőedző: Garamvölgyi Lajos. Budapest, Megyeri út. Nézőszám: 2000. Játékvezető: Solymosi Péter (★★★★). Gólok: Tokody (35.), Rósa H. (62.). Sárga lap: Farkas B. (26.), Simon (89.), illetve Gavrilovic (34.), Szilveszter (73.). FTC Zalaegerszeg: Túri - Ko- csárdi, Urbán, Szabó Z., Szamosi - Babati, Ljuboje- vic, Molnár, Balog Cs. (Gyánó, 87.) - Kenesei (Sabo, 74.), Egressy. Veze­tőedző: Bozsik Péter. 3-2 (2-0) Ferencváros: Szűcs - Vuk- mir, Dragóner, Balog Z. - Kriston, Kapic (Zováth, 81.), Lipcsei, Keller - Penksa, Tököli, Leandro. Szakmai igazgató: Gara­mi József. Debrecen: Törnie - Ber- náth (Kiss, 54.), Éger, Sze­keres, Selymes (Hanák, 79.) - Dombi, Vincze, Sán­dor, Böőr - Ilié, Bajzát (Su- mudica, 74.). Vezetőedző: Szentes Lázár. Kispest-Honvéd: Tóth J. - Erős G. (Mracskó, 84.), Hrutka, Mészáros, Takács - Torghelle, Balogh, Erős K., Bárányos - Sasu (Her­cegfalvi, 59.), Hamar. Ve­zetőedző: Őze Tibor. Zalaegerszeg. Nézőszám: 11000. Játékvezető: Szabó Zsolt (★★★). Gólok: Gyánó (91.), illetve Lipcsei (83.). Sárga lap: Kenesei (58.), Molnár (87.), illetve Kapic (39.), Leandro (88.). Debrecen. Nézőszám: 4000. Játékvezető: Szarka Zoltán (★•*•). Gólok: Ilié (18.), Bajzát (44.), Szekeres (56.), illetve Hamar (51.), Hercegfalvi (85.). Sárga lap: Selymes (57.), illetve Erős K. (53.), Takács (60.). fTfTS Debrecen - Kispest í Élvezetes, gólokban gazdag ki- j lencven percet játszottak a csa- j patok Debrecenben. Lüktetett a : játék, mindkét oldalon helyze- j tek sokaságát dolgozták ki a i támadók, s többször is betalál- j hattak volna, ha a két kapus nem véd jó formában. A ha- I zaiak a győzelemnek örül- i hettek, de a kiesés elől f menekülő vendégek is M; I bizonyították, tavasszal | képesek elismerésre j méltó produkciót is nyújtani. Tóth J. «pp ősszel Kispest-Honvéd 1 % Kispest-Honvéd - Győr 2-2 1-3 Sopron - Újpest 1-1 0-3 Koller Dunaferr - MTK 1-2 1-5 Újpest Debrecen Siófok Békéscsaba - Debrecen 0-1 1-6 Siófok - Zalaegerszeg 1-1 0-1 Farkas B. Lipcsei Tóth N. Ferencváros - Videoton 2-1 36 Kispest Újpest FTC Videoton S. Ilié Debrecen Tokody Újpest A FORDULÓ játékvezetője: Világi Balázs (★★★★) Videoton - Dunaferr 1A 27 éves játékvezető végig magabizto- ; * san vezette a mérkőzést, egy-két \ esetben azonban a lesek megítélésé­nél felülbírálhatta volna asszisztenseit. Név Gólok száma 1. IffTK 21 14 4 3 39 -18 46 Tokody Tibor (Újpest) liésBda(MTK) 13 2. FEKKeSÁRSS 21 14 3 4 I 49-17 45 A mindössze 23 éves csatát Kovács Zoltán (Újpest) 13 3. ÚJPEST 21 11 4 6 44-29 37 kezdőként lépett pályára a Bé­TütólUttUa (FTC) 12 4. DeBBECEH fi! 21 Ilii 9 3 41-39 36 késcsaba elten, s a 36. percben Marius Samndlca (Debrecen) U 5. Zalaegerszeg 21 8 6 7 37-35 30 vezetést szerzett az Újpestnek. Horváth Ferenc (Újpest) 10 8. Smut 21 SM 9 8 27-27 29 A100. élvonalbeli mérkőzését Kenesei Krtsz»án(ZTE) 10 7. Gvűt 21 8 5 8 33-35 29 ünneplő játékos rendkívül élén­Szanyó Károly (Győr) 1D 8. Videoton 21 7 6 8 29-29 27 ken futballozott, ezért a vendé­Keresztúri András (Békéscs.) 8 9. Sopron 21 6 5 19 33-35 23 gek vezetőedzője, Garamvölgyi Lajos cserélni is kényszerült, a Tokodyvaí nem bíró Lapsánszki helyére Szilvesztert küldte be. TóSiMtfy (Sopron) 8 19. Dunateru 21 4 5 12 25-4B 17 lipcsei Péter (FTC) 8 11 Kispest 21 4 3 14 27-49 15 ftrenczl Hsán (MTK) 7 12. Békscsaüa 21 4 2 IS 25-58 flt Totóeredmények A Totó 12. heti eredményei 1. Zalaegerszeg—FTC l-t X 2. Bielefeld—Dortmund 0-0 X 3. Bremen—Hannover 1-2 2 4. Kaiserslautern—Leverkusen 1-0 1 5. M.gladbach—Hamburg 2-0 1 6. Schalke 04—1860 München 1-1 X 7. Wolfsburg—Bochum 2-0 1 8. Hertha BSC—Cottbus 3-1 1 9. Milan—Juventus 2-1 1 10. Atalanta-Chievo 1-0 1 11. Como—Bologna S-l 1 12. Parma—Lazio 2-1 1 13. Torino—Perugia 2-1 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Udinese—Internazionale lapzárta után Maczik nem bírt Kataliniccel Mohács A Duna-parti városban rendezték meg a Magyarország-Horvátor- szág nemzetek közötti ökölvívó versenyt, amelyen a hazai váloga­tott tagjaként lépett kötelek közé a 64 kilogrammos súlycsoportban a békési Maczik Róbert. Ezúttal az ellenfele a nála jóval fiatalabb Katalinic volt. A mérkőzés érdekessége, hogy ezen a találkozón két horvát és egy magyar pontozóbíró műkö­dött közre. Az első két menetben enyhe fölénybe került a békési fiú, ám ezt követően egyre inkább fáradni látszott, és a fiatal Katali­nic egyre nagyobb iramot diktálva fordított. Végül 2:1 arányú ponto­zásos vereséget szenvedett Ma­czik Róbert. Összességében a ma­gyar válogatott 12:10 arányban le­győzte a horvátokat. Maczik március 28-án lép újra kötelek közé, ekkor a szlovákiai Dubnicában, az Inter Liga kereté­ben, amikor a szlovák együttes — amelynek légiósa a magyar fiú - a Brno gárdáját fogadja. Ezen a ta­lálkozón nem lesz könnyű dolga Macziknak, hiszen egy súlycso­porttal följebb, a 67 kilogrammo­sok között indul a dubnicaiak ké­résére. A korábban profinak szegődött Surman Zoltán élete hatodik profi mérkőzésén lép kötelek közé ápri­lis 12-én. A Polish Box Promotíon versenyzője ezúttal Angliában igyekszik megőrizni veretlenségét, de egyelőre ellenfele ismeretlen. ■ dolatával kell foglalkozniuk, ha­nem azzal, hogy a felsőházbar minél jobb helyezést érjenek el Az MTK pénteki botlása után i A székesfehérváriak kiváló for- I mában futballoznak tavasszal, ha így folytatják, néhány fordu­ld ló múlva már nem a kiesés gon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom