Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-21 / 67. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. Március 21., péntek Hl Mától fogad az Utazás kiállítás A belföldi vendégforgalom 2002-es jellemző adatai hands: Maavat Iun/mus Ht. Budapest Reményteljes hangulatban nyílt meg tegnap 26. alkalommal az Utazás 2003 kiállítás, amely a nagyközönség számára mától látogatható. Az eseményen 33 országból 845 kiállító vesz részt. Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős államtitkára szerint e rekordszám mutatja, hogy a vállalkozói szektor bízik a békében, abban, hogy a nyáron már zavartalan lehet a forgalom. A hagyományoknak megfelelően az idén is külön-külön pavilonban mutatkoznak be a kiutaz- tatók és a belföldi programokat kínáló cégek. A választék igen bőséges, hiszen a vállalkozások - a A belföldi vendég- forgalom 2002. évi jellemző adatai- 3 millió vendég- 7,7 millió vendégéjszaka- 47,7 százalékkal több vendég- éjszaka a gyógyszállókban- 14,2 százalékkal több forgalom 3 és 4 csillagos szállodákban- 85,7 milliárd forint bevétel a kereskedelmi szálláshelyeken feszült nemzetközi helyzet ellenére is - a korábbi években megszokott módon készültek a vásárra és a szezonra. A külföldi vendégek közül Törökország a díszvendég, ahol úgy vélekednek, Magyarország az egyik legfontosabb piacuk. A török-magyar turistaforgalom a ’80- as évek végén kezdett élénkülni. Igaz, a fejlődés nem volt töretlen az évtized közepén, ám az ezredforduló ismét felfutást hozott, tavaly közel 52 ezer magyar turistát regisztráltak a török üdülőhelyeken. Évről évre fokozatosan gazdagodik a belföldi pavilon kínálata is, ahol mint meghatározó kínálati elem, az egészségturizmus került a középpontba. Emellett az egyes tájegységek gazdagodó kínálatukkal hívják fel a figyelmet. Szakemberek úgy vélik, a belföldi élénkülést segítheti az üdülési csekk kedvező adóváltozása is. Az idén - hasonlóan mint a múlt évben - külön pavilont kapott a lovasturizmus, s újdonságként külön pavilonba várják a magyar gasztronómia iránt érdeklődőket. Csődtől tartanak a csirketermelők A minisztérium szerint nyertes lehet az ágazat Az önköltségnél alacsonyabb felvásárlási árak miatt már a közeljövőben csőd fenyegeti a hazai baromfitermelőket. A gazdálkodók attól tartanak, hogy az uniós csatlakozás után még rosszabb lehet a helyzetük. A szaktárca szerint az ágazat összességében jól fog járni. Budapest Már a közeljövőben csődöktől tartanak a hazai csirketermelők az önköltségnél kisebb felvásárlási árak miatt - hangzott el a tegnapi érdek-képviseleü ülésen. A gazdálkodók kifogásolták az agrártárca és a Baromfi Termék- tanács között létrejött megállapodást, amelyben a felek kilónként 163 forintban határozták meg az első osztályú csirke minimális fel- vásárlási árát, Erre átlagosan csak 22 forintnyi állami támogatás rakódik, így a termelők szerint a 185 forintra tehető összes bevétel messze elmarad a 190 forint körüli önköltségtől. Az alacsony átvételi árakat az magyarázza, hogy a külpiac 2001 óta nyomott, ami miatt az exportárak csökkennek. A gazdálkodók szerint az uniós csaüakozás tovább ronthat a helyzeten, mivel többen nem tudják majd felvenni a versenyt uniós versenytársaikkal, elsősorban a hatékonyságbeli gondok miatt. Utóbbiak arra vezethetők vissza, hogy a termelők jelentős részénél elmaradtak a szükséges fejlesztések, mivel nem képződött megfelelő nyereség az elmúlt években. Lesznek olyan vállalkozók, akiknek mással kell foglalkozniuk a belépés után - derült ki. Az uniós csatlakozás komoly alkalmazkodási kényszert jelent, de a baromfiágazat összességében nyertese lehet a teljes jogú tagságnak - szögezte le Máhr András, az FVM helyettes államtitkára. Felhívta a figyelmet arra, hogy a belépéssel az exporttámogatási lehetőségek jelentősen bővülnek. Ugyanakkor nem lehetne fenntartani az eddig alkalmazott minőségi árkiegészítő támogatásokat, ezért ezeket az FVM már az idén úgynevezett haszonállattartást segítő dotációkkal váltotta fel. Máhr tájékoztatása szerint EU-tagként is mód nyílik a hatékonyságjavító, minőségnövelő beruházások, illetve a környezetvédő fejlesztések támogatására, és továbbvihetők lesznek az állati hulladékok megsemmisítésére szolgáló és prevenciós dotációk is. A minisztérium emellett az ágazati szereplőkkel közösen marketingprogramot kíván kidolgozni, és az eredményesebb piaci fellépés érdekében „termelői ösz- szefogások” létrehozására buzdítja a gazdákat. Eszközök a baromfitermelők versenyképességének javítására:- haszonállat-tartási dotáció;- uniós exportszubvenció;- hatékonyságnövelő beruházások támogatása;- környezetvédő fejlesztések támogatása;- minisztériummal közös marketingprogram;- termelői összefogások létrehozása. VÉGRE IGAZI OTTHON? Elérhető az FHB Otthonteremtő Hitelével! Minden lakáscélra felvehető. Pár hét alatt hozzá lehet jutni. Alacsony a kamat (új lakásra 2,9%, használtra 4,25%)*. Minden állami támogatás, kamat- és adókedvezmény igénybevehető. Megelőlegezett „szocpol.” gyermek(ek)et vállalóknak. Köztisztviselőknek további kedvezmények. Megfelelő fedezet mellett a hitel a vételár vagy építési költség akár 100%-a is lehet. Csak ingatlanfedezetre is igényelhető. Az anyagi biztonságot (külön költség nélkül) hitelfedezeti életbiztosítás segíti. További információ: FHB szegedi irodája (Tisza Lajos krt. 20., tel.: 62/553-300), internet: www.fhb.hu ml, RTL Klub képújság 508. oldala. * A kezelési költség évi 1,5%. OTTHONTEREMTŐ HITEL AZ FHB-TOL ES PARTNEREITŐL sport! MA 17.15 VANCOlVER-NASnVILLE NIIL JéKkttroiiH-mórkőxrá 20.50 HOkS/ll \IVSZOIH\k. Ilpiin-Milo (1001) SZOMBATOM 10.15 SAN ANTONIO SPIRS- M INN ISO! A TIMKHRWOLVKS NBA koNÓHulHlu-mtM'ltőzéN 13.15 MANCHESTER INITEII-EllLHVM angol bajnoki labdariígó-mérkőzÓN (EMI) 17.45 GYŐRI GRABOPLAST I IO- SILCOTCB ZALAI! női kézilabda KEk-nogyeddöntő. viNNzavágó (ÉLŐ) 20.15 MILAN-J L VENTL'S óla«/ bajnoki labdarúgó-méi’kőzéN (ÉLŐ) A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 7381,17 pont-0,22% DJ Stoxx 50 2153,34 pont-1,55% Forint a sávban-10,88%-19 bp Euró forintban 246,04 Ft +0,51 Ft Euró dollárban 106,19 cent +0,29 cent Dollár 231,56 Ft-0,18 Ft Referenciahozam, 1 éves 6,46% +3 bp Meglehetősen hektikusan, mindenfajta irány nélkül mozogtak tegnap a nemzetközi értéktőzsdék, ám zárásra nem igazán távolodtak el a szerdai záróárúktól. Lapzártunkkor enyhe csökkenést mutatott a Wall Street is. A Budapesti Értéktőzsde indexe 0,2 százalékkal, 7381,17 pontra mérséklődött, ám vegyesen mozogtak a blue chipek is. Az OTP és az Egis közel 0,6-0,6 százalékot erősödött, míg a Mól kurzusa ugyanennyivel gyengült. A Richter árfolyama 1,1 százalékkal, 14285 forintra esett. GABONAÁRAK Szállítási határidő _______________minimum TA KARMÁNYKUKORICA 2003. május 21100 2003. július 21 700 2003. november 22 600 2003. december 23100 Elszámolóár (Ft/t) maximum új______előző 28 000 22330 22 350 27 000 22 900 22 980 26 500 22 700 22 700 27500 23100 23100 TAKARMÁNYBÚZA 2003. május 2003. augusztus 2003. szeptember 2003. december 20000 24 500 20700 24400 20700 24 300 23 600 23 600 22 800 22 800 21 300 21 300 21 300 21 500 22 600 22 600 BÚZA 2003. május 2003. augusztus 2003. szeptember 2003. december 22050 28050 22 250 29 000 22450 25700 24100 27 200 23000 23 020 23650 23650 23750 23750 24700 24700 Forrás: Budapesti Árutőzsde ÉLEZŐDŐ LÍZINGVERSENY Pár éven belül egy konszolidációs folyamat veheti kezdetét a hazai gépjárműlízing-piacon. A megnövekedett költségek és a magas kockázat hosszabb távon több társaság működését veszélyeztetheti - mondta Kobssváry Ádám, a Merkantil csoport elnök-vezérigazgatója. Az általa vezetett társaságok megemelt tartalékszinttel és körültekintően választott partnerhálózattal védekeznek. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM ____ EU-FELKÉSZÜLÉSRE 606 MILLIÁRD Összesen 606 milliárd forintba kerül még Magyarország felkészítése a közösségi joganyag átvételére és alkalmazására a jövő májusi EU-csatlakozásig. A közösségi vívmányok átvételének a szerdai kormányülésen elfogadott nemzeti programja (ANP) egyúttal mintegy 4300-4400 új állás megteremtését irányozza elő a közigazgatásban a csatlakozásra való felkészülés jegyében. Tavaly 2047 új állás jött létre a közigazgatásban az EÚ-belépés- sel kapcsolatos feladatok végrehajtására, ezek egy részét új munkatársak felvételével, más részét a meglévő munkaerő átcsoportosításával töltötték be. Az idén is mintegy kétezer új állás keletkezik, jövőre pedig, a május 1-jei csatlakozásig további 2355 - ismertette az ANP sarokszámait lapunk érdeklődésére Kosaras Ferenc külügyminiszté- riumi főosztályvezető. Mindez az érvényes minisztériumi létszámkeretek terhére történik, bár megfigyelők szerint elképzelhető, hogy egyes tárcák- ha sikerül jól megindokolniuk- akár növelhetik is létszámkeretüket a csaüakozásra való felkészülés feladataira hivatkozva. Nehezebb dolguk lesz viszont akkor, ha e címen pótlólagos költségvetési forrásokat is megpróbálnak megszerezni, hiszen a büdzsének alig van tartaléka. A legtöbb új állás a határőrségnél jön létre, ez teszi ki a bélés igazsági együttműködésbe való bekapcsolódás címén az idén és jövőre megvalósuló 1800-1900 fős létszámbővítés zömét. Több mint 700 új munkahely keletkezik az FVM alá tartozó intézményekben is. VÁLLALATOK ________ÉS PIACOK________ JÖ HET A TÁMOGATOTT KÁBELNET Várhatóan a hónap végére születik egyezség az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), illetve a magyar kábeltévés cégek képviselői között a kábeles internet állami támogatásáról - erősítette meg lapunk kérdésére Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) elnöke és a szaktárca kommunikációs irodája. A kábeles internetezés terjedésének költségvetési támogatása azután merült fel, hogy az IHM az ilyen, úgynevezett szélessávú világhálós kapcsolatok kiépítését januártól adókedvezménnyel segíti. Tíz nap múlva valószínűleg tető alá hozzák a szaktárca és a magyar kábeltelevíziós cégek egyezségét az internet állami támogatásáról, s ez segíthet a többnyire veszteségesen működő vállalkozásoknak. A szóban forgó cégek a gyakorlatban csak a telefonvonalon keresztüli széles sáv, vagyis az ADSL fejlesztéséért kapnak támogatást. A kábeles szakma képviselői úgy vélik, hogy az első minisztériumi egyeztetéseken a korábban hangoztatottnál jóval behatároltabb lehetőségek kerültek szóba, és a támogatásra elkülönített összeg is csak töredéke az előzetesen vártnak. A feleknek elsősorban abban kell megegyezniük, hogy a kábeles internet lehetőségét megteremtő beruházásokat, vagy közvetlenül az internetezőket támogassák. A piaci szereplők mindkét megoldásra vonatkozóan részletes javaslatokat juttattak el az IHM-hez. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP