Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-20 / 66. szám
16. OLDAL - 2003. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK SPORT ' pLilLLU UlljAJllJl limUrtf Mától már rajtkövön A magaslati edzőtábor után verseny Klerksdorp Mint beszámoltunk róla, idestova egy hónapja a Dél-afrikai Klerksdorpban készül az idei megmérettetésekre a Békéscsabai Előre Úszó Klub egy maroknyi élversenyzője, Budavári István vezetőedző irányításával. A magaslati edzőtábor dolgos hétköznapjai véget értek, a tanítványok elvégezték a kitűzött feladatokat, ami napi 16-18 kilométer leúszása és a mintegy másfél órás erőfejlesztő gyakorlatokból állt. — Ugyan próbára tette úszóim fizikai és lelki képességeit, a több, mint három hét alatti megfeszített tempó, azonban szorgalmasan és kitartóan dolgoztak valamennyien — informálta lapunkat Budavári István. — A körülmények maximálisan jók voltak. A klerksdorpiak az egykori hódmezővásárhelyi tréner, Risztov Éva nevelőedzője, Bán Sándor segítségével mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. A kemény munkát feledtetni március 15-én elvittek bennünket egy remek kirándulásra San City- be, az elveszett városba, amelynek építői így képzelték el a paradicsomot. Itt tanítványaim kikapcsolódhattak és önfeledten strandolhattak. Szakmai szemmel úgy ítélem meg, hogy a kitűzött feladatokat remekül elvégeztük. A hazajövetel előtt március 20-24- én a Bloemfonteinben megrendezésre kerülő Sa National Age Group Prestige gálán állunk rajtkőre, amely a helyiek 10-18 évig terjedő korosztályos nyílt országos bajnoksága. Az előzetes mérlegelésem szerint több döntős és dobogós helyezés megszerzésére van esélye a békéscsabai fiúknak. Fordítottak Rostáék Tatabánya Magyar B-válogatott— Ausztria 22-20 (9-11) Nemezetek közötti előkészületi férfi kézilabda-mérkőzés, Tatabánya, 400 néző. V.: Herczeg, Südi. A magyarok legjobb dobói: Bendó 5, Frey T„ Tombor 4-4, Józsa M. 3, Rosta 1.2. Az első félidő végére az osztrákok szereztek előnyt. Fordulás után Bendó vezérletével 22-17- re elhúzott a magyar B-váloga- tott, amelynek tagja volt Rosta István, az Every Day Orosháza beállósa is, aki két gólt szerzett. Skaliczki László szövetségi kapitány: — Sem a védekezéssel, sem a támadójátékkal nem voltam elégedett, de a játékosok teljesítménye érthető volt, hiszen az elmúlt két napban nagyon sokat dolgoztunk. ■ Asztalitenisz amatőröknek Tőrözőket nevelnek Dobozon A Karácsonyi Lajos BVE követi a nyugati mintát Az ifjú tanoncok árgus szemekkel figyelik és nyitott fülekkel hallgatják Szűcs Ervin edzőt IH’OTÓ: VERESS ERZSI Magyarországon először a Balaton Vívó Klub vette át az Európában már korábban bevett gyakorlatot, amely szerint több vidéki kistelepüléssel összefogva a tehetségek felkutatása érdekében tanfolyamokat indítanak, hogy a legjobbak később a városi anyaegyesületben folytassák a munkát. A mintát a Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület is átvette: a klub egyik edzője az elmúlt héten Dobozon kezdett el foglalkozni egy kisebb gyerekcsoporttal. Békéscsaba, Doboz A község általános iskolájának tornatermében a klub frissen végzett edzője, Szűcs Ervin tart hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön, egyformán 17.30 és 19 óra között foglalkozást.- Miért éppen Dobozon indult a tanfolyam? - tettük fel a kérdést Galli Zsolt vezető edzőnek.- Több érv szólt a település mellett. Egyrészt ott nincs akkora sportélet, mint más nagyobb helyeken, másrészt a helyi általános iskolában egykori vívónk, Szabó Mária tanít, aki örömmel fogadta kezdeményezésünket, amely remekül illeszkedik a Magyar Vívó Szövetség Vidéki Vívócentrumok programjába. Az országos szövetség tavalyi látogatásakor került a nagyobb nyilvánosság elé a vidéki vívócentrumok ötlete. Immáron tény, hogy az országban négy ilyen létesül, és ebből az egyik éppen Békéscsabán. A szövetség centrumonként egy edző bérét állja, a mi régiónkban egyesületünk tehet javaslatot személyére. Visszatérve Dobozra, a csabai szakosztály egy bemutatóval kívánt kedvet csinálni a 4., 5. és 6. osztályos gyerekeknek a víváshoz. Ennek nyomán a tanfolyamra több mint húsz gyerek jelentkezett. Az oktatás júniusig tart, amikor amolyan záró edzőtábort tartanak. Az oktatás iskolakezdéskor, szeptemberben folytatódik. Az első tapasztalatokról Szűcs Ervin beszélt.- Betegségek miatt kevesen jelentek meg a foglalkozásokon, de már most elmondható, hogy a gyerekek ügyesek és nagy kedvvel ismerkedtek a sportággal, amelyről korábban nem sok fogalmuk volt, csak a televízióban láthatták, hogy müyen is az tulajdonképpen.- Az egyik célunk az, hogy a gyerek érezze jól magát, és ha ez így lesz, akkor elterjed a híre és akár többen is csatlakozhatnak — veszi vissza a szót Galli Zsolt. — Ilyen rövid idő elteltével még nem tudjuk lemérni, hogy a kezdeményezés mennyire lesz működőképes, de bizakodunk. A csabaiak Dobozon rendhagyó módon nem párbajtőrre, hanem tőrre oktatják a nebulókat. E fegyvernem egyébként abszolút nem idegen a karácsonyisoktól, hiszen korábban több sikeres tő- rözőt neveltek ki, elég ha csak Fekete Gábor, Horváth Tamás, vagy Hanczár Tímea nevét említjük. A dobozit állandó helyszínnek tekintik, vagyis egyelőre nem kívánnak további településeken folytatni ebbéli munkát, bár ha esetlegesen bővülne az edzői kapacitásuk, úgy később szó lehet erről is. A klub edzői most csak és kizárólag Dobozra koncentrálnak, ott szeretnének sikeres mun- kát végezni. ___________(gajdács) Röv iden DARTS. A válogatott keret tagjainak március 22-én Budapesten válogatót rendeznek az áprilisi bécsi Európa-bajnokságra, amelyen az orosházi Csányi József és Szabó Attila, valamint Gombos Pál (Első Gyulai Dárda Egylet) szerepel. KÉZILABDA. Az Every Day Orosháza NB I-es ifjúsági csapatának saját nevelésű, 18 éves beállósa, Kocsis Csaba meghívást kapott az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar ifjúsági fiú kézilabda-válogatottba. ASZTALITENISZ. A Nemzet közi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) közzétette a 21 éven aluliak legújabb világranglistáját. A nőknél Borza Valéria, az Orosháza Hungarotel ASE19 éves román légiósa az ötvenkettedik helyen áll a rangsorban. LABDARÚGÁS. Csorvás-Med- gyesegyháza 6—2 (3—0). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Csorvás, 50 néző. V.: Benyov- szki. G.: Lábos, Simon 2-2, Beli- cza, Korcsmáros, ill. Gubcsó, Petruzsán. TEREMFOCI. A békéscsabai városi labdarúgó szövetség ismét megrendezi a 35 éven felüliek teremlabdarúgó-bajnokságát. A tornára rekordszámú, tizennyolc csapat nevezett, amelyeket két kilences csoporba osztottak. A mérkőzéseket hétfőnként és keddenként 18 órától rendezik a 2-es iskola tornacsarnokában. ÚSZÁS. Az Ausztrál Úszó Szövetség visszavonta a 2007-es világbajnokság rendezésére vonatkozó melbourne-i pályázatot. A szervezőbizottság elnöke, John Devitt szerint a gazdasági nehézségek nem teszik lehetővé, hogy a város egymást követő években jelentős versenynek adjon otthont, 2006-ban ugyanis Melbourne lesz a házigazdája a Nemzetközösségi Játékoknak. ■ Oké! Reggeli UHT ital, 2,8%-os, 11 Régi ár: 155.129.Hungerit baromfivirsli, 60 napos, kg Régi ár: 649.499.SáGa Fokhagymás pipifasírt, 500g Régi ár: 399.- 598 Ft/kg 299.Szeretettel várjuk a Békéscsaba, Kazinczy út 21-23. szám alatti Plus élelmiszer Diszkontban! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 7.00-19.00, szombaton: 7.00-13.00 Akció Rama margarin, 500g + ajándék Haas sütőpor, vanillin cukor Régi ár: 245.- 398 Ft/kg 199.Trappista sajt, kg Régi ár: 1149.989.Univer triopack (mustár, 670ml + ketchup, 730g + majonéz, 31 Og) CS. Plus Élelmiszer Diszkont iSEBBARAT ARAK- amelyen ezúttal férfi egyéni és páros számot hirdettek meg - a Trefort Ágoston Szakközépiskolában kerül sor. Nevezni a helyszínen lehet 8-8.45 óra között. ___________________________■ Bék éscsaba---------------------------------------------- i A hét végén, március 23-án, va- 1 sárnap 9 órától rendezik meg Bé- 1 késcsaba nyílt amatőr asztalite- s nisz-bajnokságát. Az eseményre