Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-07 / 32. szám
2003. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK Békés megyei agrárhíradó iii. Agrárpolitikusok és az EU-csatlakozás 2. Matuska Sándor: Mentettük a menthetőt Matuska Sándor 1994-ben, a Horn-kormány idején szocialista politikusként került az akkori országgyűlés mezőgazdasági bizottságába, ahol — mint saját tevékenységét áttekintve fogalmazott — elsősorban az agrárvilág szakmai szabályozását biztosító törvények kidolgozásának kevésbé látványos, de messzire mutató folyamatában vett részt. Számára a parlamenti munkában az európai csatlakozás gondolata az állandó összehasonlításra, egyfajta „távolságmérésre” való késztetést jelentette. Csak éppen nem az izgatta, hogy MÉG milyen messze van a magyar agrárium teljesítménye az európai színvonaltól, hanem az, hogy milyen messze van MÁR attól.- Nagy reményeink voltak a rendszerváltás előtt és az azt követő első években a magyar mezőgazdaság jövőjével kapcsolatban, mert sok jel arra mutatott, hogy a teljesítményünket a nyugati szakemberek is elismerik. Növelni akartuk a termelést mind mennyiségi, mind minőségi szempontból, hiszen ezt láttuk a Lajtán túli Európában is. Azt észleltük azonban, hogy ezt belső okok gátolják, hisz a gyengülő állam egyre kevésbé támogatta és egyre inkább adóztatta az ágazatot. Korábban ennek ellenére nem hittük, hogy lesz erő és akarat egy emberöltővel visszavetni a mezőgazdaság, termelőképességét, leértékelni a paraszti hivatást, s a rendszerváltás terheinek zömét a falura zúdítva feszültségeket kelteni és békétlenséget ültetni a telkekbe. Tévedtünk: volt erő is, meg akarat is. — Mire én a képviselői munka közelébe kerültem, az átalakulás első fejezete lezárult, s úgy lefékeződött az európai szintű agrár- termelésünk, hogy szinte a felét produkálta, mint annak előtte, ráadásul az agrárpiacok fele elveszett, de ami még súlyosabb, hogy a belső támogatásoknak a lehetősége is csökkent egy rossz megállapodás miatt, amelyet a WTO-val kötöttünk. Leértékelődött az agrárvagyon, pusztulásnak indultak az épületek, gépek, az infrastruktúra leállt vagy csökkentett üzemmódban vegetált, a felvásárló, ellátó szervezetek felbomlottak, a termékpályák szétszakadtak. Többszázezer hektárnyi föld parlagon maradt, s százezrek váltak agrármunkanélkülivé.- Hogy mi, képviselők mit tettünk? Nos, igyekeztünk menteni a menthetőt, azaz megpróbáltuk szakmai, ökonómiai alapra állítani a mezőgazdaság irányítását. Ennek érdekében sorozatban készültek a szakmai törvények, így az élelmiszer-, a vetőmagtörvény, az állatorvosi kamaráról, a területfejlesztésről, a vadgazdálkodásról szóló törvény, végül az általam legfontosabbnak tartott, az agrár- gazdaság fejlesztéséről szóló törvény megalkotása következett. Igaz, kissé későn, a ciklus végén. Ez lett volna hivatott a mezőgazdaság támogatásának kötelező mértékét előírni, s a versenyszférában helytálló és a szociális jellegű termelést szétválasztani. Ez írta elő azt is, hogy a miniszter évente beszámoljon a parlamentnek. Úgy emlékszem, ezt egyébként csak egyszer tartották be öt év alatt. — A kormányváltás után, 1998- ban még egyszer sikerült eladni az egyébként jogos, de idejét múlt falusi álmokat, s az EU- csatlakozás közeledtével - miALFA-GEP Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 84. Tel.: (66) 447-909, fax: (66) 449-434. E-mail: info@alfa-gep.hu „ZÖLD” MOTOROS, MINŐSÉGI ÉS TÍPUSBIZONYÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ MTZ TRAKTOROK ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL,! KEDVEZŐ ÁRON! ERŐ- ÉS MUNKAGÉPEK TELJES VÁLASZTÉKA! VIKING KISGÉPSZAKÜZLET ÉS SZERVIZ láncfűrészek és ^‘'egyéb STIHL termékek TELJES VÁLASZTÉKA! Erdészeti, kertészeti, építőipari kisgépek teljes választéka. Fűnyíró gépek, rotációs kapák, vízszivattyúk, áramfejlesztők, fűrészláncok, vezetőlemezek, lánckerekek, reszelők... elektromos kéziszerszámok és tartozékaik TÖRŐ hómarók Alkatrészek, tartozékok, kiegészítő felszerelések. GÉPKÖLCSÖNZÉS (láncfűrész, bozótvágó, talajfúró). 3 SZERVIZ, ALKATRÉSZELLÁTÁS. HITELLEHETOSEG! DANSZKI-CSISZÉR Kft. Kisgépszaküzlet és Szerviz, Gyula, Béke sgt. 54. Tel.: (66) 561-770. 06 (30) 9551-531, (30) 3032-676. Fax: (66) 561-771. E-mail: stihl_gyula@bekesnet.hu közben a tárgyalások folytak - a mezőgazdaságból élők felkészítését újra félretették. A mai, utolsó évi agrárleltár szerintem nem kedvező. A teljesítményünk még mindig csak 60%-a az egy évtizeddel ezelőttinek, míg a „kapun belüli” versenytársaké 130% (még a gabonafélék esetében is). A száz- milliárdokra rúgó megsemmisült vagyon és az ezermilliárdnyi kivont tőke hiánya ma is érezteti hatását, s az is gond, hogykevés példa van a tisztességes felvásárlásra. A szervezett termékpályák hiánycikknek számítanak, a termelő szenvedi meg, ha jó a termés, mert akkor alacsony az ár, ha meg rossz, akkor az árualap kevés, de feldolgozók helyzete sem megnyugtató. Az emberek pedig keveset tudnak a csatlakozásról. Ez mindnyájunk — de elsősorban a politikusok - felelősségét veti fel.- S ha most valaki azt kérdezi, szabad-e így, a hátrányainkat ismerve csatlakozni,' akkor azt mondom, nemhogy szabad, hanem egyenesen KELL belépni azon a kapun, amely a történelemben először az egyenrangúság ígéretével tárul ki a magyarok előtt.» Csak éppen ehhez az egyenrangúsághoz az őszinteség és a támogatás szándékával és a tanulni sem rest újonc igyekezetével kell eljutni. Ezzel, esély lesz arra, hogy megszűnik a gazdálkodók politikának, érdekcsoportoknak, szűkmarkú költségvetésnek való kiszolgáltatottsága. A legutóbbi tárgyalási eredmények pedig visszaigazolták, hogy a magyar mezőgazdaságtól azt várják, amiben fénykorában is nagy volt: a jó minőségű gabona termelését. Ezt támogatják is. Én támogatom a csatlakozást, amely szerintem azt hozhatja, hogy újra szép lesz a földművelés, az állattenyésztés, s hogy végre egy rossz álomnak vége szakad. Mezőgazdasági gépeinek biztos üzemeltetéséhez &IVET* Nagy- és kiskereskedés- Kenőanyagok.- Akkumulátorok. - Csapágyak. — MTZ-alkatrészek, ékszíjak, szimerin- gek, bilincsek, szűrök, láncok, kardánok, Tip-Top javítóanyagok, gumiköpenyek, autóápolók. ÜZLETÜNK: mmm—m Duvet Kft., Békéscsaba, Lipták A. u. 7. Tel.: (66) 445-410, 528-510. Óriási választék — Kedvező ár! BÉKÉSCSABÁN a Gálik János, a Berzsenyi, a Bessenyei, a Lenkei utcában átriumos sorházban lakás leköthető. Teljes körű ügyintézés! ! Tel.: 06 (20) 547-8659. 11VECO ROAD PATROL SZERVIZ ÉS KERESKEDELMI KFT, • 0% KEZDŐ BEFIZETÉS, AKÁR 3 ÉV INGYEN CASCO! Új és használt IVECO haszongépjárművek forgalmazása. Gyári IVECO. alkatrészek forgalmazása. Személy- és tehergépjárművek teljes körű javítása. Még tavalyi áron akciós modellek! Cím: Békéscsaba, Felsőnyomás 243. (Szarvas felé a tv-torony elölt jobbra.) Tel.: (66) 323454, tel./fax: (66) 446482, mobil: (30) 2799443, (30) 4664)425. Tavaszvárás a növénytermesztésben Január, február a mezőgazdaságban dolgozók számára már a tavaszi előkészületeket jelenti. Az előző év lezárása, értékelése, mérlegelése után már az új mezőgazdasági szezonra való készülődés időszaka. Megkezdődnek a piackutatások, hol milyen vetőmagot érdemes választani, melyik fajta hozta a legtöbb termést, milyen piaci viszonyokra lehet számítani az elkövetkező időszakban? Az idei tél azonban feladja a leckét a gazdálkodóknak. Alig egy hónapon belül többször is több mint 30 °C-os hőingadozás különösen megzavarta a növényvilágot. Az elkövetkező egy-másfél hónap pedig csapadék szempontjából is meghatározó. A jelenleg leesett hómennyiség még nem jelent veszélyt, a talaj annyira mélyen vízhiányos, hogy egyenletes olvadás esetén ez felvehető víz- mennyiség. Az azonban egyértelmű, hogy az őszi árpát jelentősen károsította a fagy és elsősorban a korai vetésűeket, A Hód-Mezőgazda Rt., mint az ország egyik legnagyobb szántóföldi növény vetőmag előállítója néhány tavalyi eredmény felelevenítésével és észrevétellel kívánja segíteni a gazdálkodókat. A Hód-Mezőgazda Rt. belső fajtaso- rain végzett kísérletek jól szemléltetik a tavalyi aszályos esztendő miatt a különböző érési idejű vetőmagfajták közötti különbségeket. Napraforgó termésből 2002- ben lényegesen jobb betakarítási eredményt értek el országosan is a gazdák. A Hód-Mezőgazda Rt. fajtasorain a legjobb hozamot a Saatbau Linz vetőmag-nemesítő cég Prince fajtája hozta 4,2 t/ha eredménnyel, ezt követte a Syngenta fajtatulajdonos Alexandra PR fajtája 4 t/ha-ral és ugyancsak 4 t/ha-ral a Monsanto cég Floyd fajtája. Az előző éveket meghaladó napraforgótermésnek magas volt a felvásárlási ára, viszont a le nem szerződött tételeket csak áron alul lehetett eladni. Ebből a szempontból is érdemesebb tehát a gazdáknak szerződést kötni, hiszen így biztos a felvevő piaca terményüknek. A kukorica 2002-ben ugyanakkor a vártnál jóval gyengébb termést hozott a dél-alföldi régióban. A Hód-Mezőgazda Rt. 50 hibrid kukorica kísérleti fajtasorából a rövidebb tenyészidejű fajták hozták a legmagasabb termést. Az élen a Monsanto Dekalb 440-es végzett 8,02 t/ha átlaggal, ezt követte a Syngenta Kanada 7,89 t/ha-ral, majd ismét egy Monsanto, a DK 391-es szerepel a legjobbak között 7,88 t/ha hozammal. A térségben a nyári hőségnapok, azaz a 30 °C fölötti hőmérsékletű napok száma jóval magasabb volt a százéves átlagnál, s ennek az volt a következmé-* nye, hogy a közép- és késői érésű kukoricák gyakorlatilag felsültek. Szomorú volt ezt látni a nagy kiterjedésű és félszáz fajtát felvonultató bemutatóterületen is, mely átlagos, öntözés nélküli területe volt. így a hőségnapokon kívüli rendkívüli aszály duplán sújtotta a térséget. A Dél-Dunán- túlon több csapadék hullott, ott viszont a kukoricabogár okozott súlyos károkat. Bár az Alföldön már korábban megjelent a kukoricabogár, a vetésforgó alkalmazása miatt nem okozott még gondot. Mivel a dunántúli csapadékosabb területeken a kukorica jövedelmezősége kedvező volt, nem tartották be a vetésváltást, aminek az lett a következménye, hogy egyes, kukoricabogár által károsított területeken az 1 t/ha-t sem érte el a betakarított kukorica mennyisége. Éppen ezért a szakemberek a kukoricabogár jelenléte miatt felhívják a termelők figyelmét a vetésforgó szükségességére. A kukoricapiacon viszont nem éppen kedvező a helyzet. Az általános tendenciával ellentétben tavaly betakarításkor magasabb volt a felvásárlási ár, mint jelenleg. Ennek egyrészt a forint erősödéséből adódó dollár- árfolyam jelentős csökkenése, másrészről sajnos a sertéspiac válsága az oka, pedig a tavalyi aszály miatt országosan is alacsonyabb volt a kukoricatermés. Csongrád megyében az átlagtermés 4 t/ha volt, s a kukoricafajták FAO-számától függően ugyanazon a területen háromszoros eltérés is mutatkozott termésmenynyiségben, hiszen a kései fajták sajnos felsültek. A cukorrépa esetében a szabályozott piac biztonságosabb helyzetet teremtett. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Hód-Mezőgazda Rt.-nél teljes egészében öntözött területen termett cukorrépa. A 52 t/ha- os és 16-os digesszióval a legjövedelmezőbb növénynek bizonyult az elmúlt idényben. Praktikusnak tartják a termelők is, hogy a Hód-Mezőgazda Rt. igényfelmérést készít a keresett fajtákat illetően, hogy az igényeket ki tudják elégíteni. A 2003-as szezonra a Hód-Mezőgazda Rt. vetőmagüzeme a legkiválóbb hazai és külföldi nemesítésű hibrid- kukorica-, napraforgó-, árpa- és borsófajtákat ajánlja a termelők figyelmébe. Kukoricából a Martonvásári, az Advanta, a Monsanto, a KWS-RAGT, a Syngenta és a Saatbau Linz hibridjei, napraforgóból az Advanta, Syngenta, Monsanto, KWS-Ragt hibridjeivel állnak az érdeklődők rendeíkezésére. Szintén széles körű és szakszerű ajánlatot tudnak adni a szarvasmarha-tenyésztők siló termesztéséhez az érési idő teljes vertikumát átfogóan, tavaszi sör- és takarmány árpa termesztéséhez, valamint borsó termesztéséhez a magas fehérje- tartalmú száraz borsóra hívják fel a figyelmet. A megfelelő talaj-előkészítés, a tápanyag-utánpótlás, a terület adottságai meghatározóak a fajtát illetően is, de a szakemberek a különböző vizsgálati eredmények birtokában hasznos információkat tudnak adni az érdeklődőknek. A Hód-Mezőgazda Rt. Kútvölgyi Vetőmag Üzeme ezen kívül kedvező fizetési feltételeket is biztosít a vásárlók számára. Kis- és nagykereskedelmi értékesítéssel kapcsolatosan is lehet keresni a 06 (30) 9382-927-es és 06 (30) 9536-580-as telefonszámokat. A Hód-Mezőgazda Rt. új vetőmag üzemi beruházással gyarapodott. Az egy időben történő befogadási kapacitás bővülésével gyorsabb betakarítást, nagyobb fajtabiztonságot és minőségbiztonságot tud garantálni partnereinek a Hód- Mezőgazda Rt. a 2003-as esztendőben. I HÓD ■gMG. RT. A Hód-Mezőgazda Rt. és a fajtatulajdonosok 2003. február 18-án (kedden) 9.30 órai kezdettel VETŐMAG VEVŐTALÁLKOZÓT tartanak, amelyre Önt és munkatársait tisztelettel meghívják. A rendezvény helyszíne: Hód-Mezőgazda Rt. Kiállítási Centrumának ebédlője, Hódmezővásárhely, 47-es főút 195. km, Hódmezővásárhely, Kutasi út. Program: pp- Megnyitó: Egyed Béla vezérigazgató - Hód-Mezőgazda Rt ip*- Tájékoztató a 2003. évi agrártámogatásokról, mezőgazdaság-fejlesztés az EU-csatlakozás jegyében - Dr. Máhr András helyettes államtitkár - FVM. ipp A nemzetközi gabonapiac átalakulása az ukrán és orosz gabona hatására- Makay György főtitkár - Gabona Szövetség. pp- Sikernövények 2002-ben:- Olajnapraforgó - Nagy Levente magbeszerzési osztályvezető - Cereol Rt.- Étkezési kukorica - Netye Miklós üzletág-igazgató - Agrimill-Agrimpex Rt. pp- Szünet. pp- Az amerikai kukoricabogár elleni védekezés jelentősége - Hataláné Zsellér Ibolya laborvezető - Csongrád Megyei NTSZ. pp A fajtatulajdonosok kutatási eredményeinek ismertetése: Advanta Németh Róbert KWS Csathó Csaba Martonvásár Szundy Péter Monsanto Kososé Árpád Syngenta Békési Zoltán. in* A Hód-Mezőgazda Rt. 2003. évi integrációs és termeltetési, valamint tavaszi vetőmagajánlata. r m Iri JJ ADVANTA, KWS, MARTONVÁSÁRI, HÓD MONSANTO, SYNGENTA MG. RT. kukorica- és napraforgóhibridek kedvező áron. >■ hóú UMMG. RT. Továbbá tavaszi árpa, zab és borsó vetőmagakció, amíg a készlet tart. BŐVEBB INFORMÁCIÓ: Hód-Mezőgazda Rt. Vetőmagüzletág Igazgatóság, Hódmezővásárhely-Kútvölgy. Tel.: (62) 535-074. Fax: (62) 229-298. E mail: hodmag@hodmgrt.hu Mobil: (30) 9536-580, (30) 2698-401, (30) 9382-927.