Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-05 / 30. szám
KÖRKÉP 2003. FEBRUÁR 5., SZERDA - 5. OLDAL MEGYEI KÖZGYŰLÉS, (ö) A Békés- Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület székhelyén, Gyulán, a Scherer Ferenc út 14. szám alatt tartja február 7-én 15.30 órától közgyűlését. Szó lesz az elmúlt évi munkáról és a költségvetésről, az ez évi feladatokról, s vezetőséget is választanak. PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK, (o) A békési képviselő-testület legutóbbi ülésén elhangzott: a város tavaly összesen 34 pályázatot adott be, melyek közül 21 szerepelt sikeresen. Az elnyert összeg 81 millió 187 ezer 500 forint, a megpályázott pénzek 66,7 százaléka. TETŐÁTÉPÍTÉS, (i) A szeghalmi művelődési ház és mozi épületének tetőszerkezete több hónapja felújításra szorul. A tető- szerkezet átépítését önerőből nem tudja biztosítani a város, ezért a több millió forint értékű beruházás támogatására pályázatot nyújtott be a város. KIÁLLÍTÁS, (y) Békéscsabán, a megyeházán február 7-én 9 órakor Szelekovszky László kiállítása nyílik. A február 28-áig látogatható tárlatot dr. Biri István főjegyző nyitja meg. CUKORBETEGEK, (y) A Békéscsabai Cukorbetegek Klubja február 7-én 15 órakor tartja közgyűlését a megyeszékhelyi Réthy Pál kórházban. KIGYULLADT A PINCE, (f) Hármas, vagyis kiemelt fokozatú riasztással vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók tegnap késő délelőtt az orosházi üveggyár területén lévő Egyesített Magyar Csomagoló Kft.-hez. Karbantartáskor, hegesztéskor kigyulladt a pincesorban lévő olajos, zsíros anyag, majd a tetőre is átterjedtek a lángok. Végül is csak 100 ezer forint kár keletkezett a gyors beavatkozás miatt. Személyi sérülés nem történt. KAMION AZ ÁROKBAN, (f) Egy román kamion az árokba csúszott kedden délelőtt a 44-es főúton, Békéscsabától hat kilométerre, a Kondoros felé vezető szakaszon. A rendőrség csak a műszaki mentésben és a fél- pálvás útlezárásban segítkezett. * Ki látta a balesetet? Még tavaly december 23-án történt az a halálos kimenetelű baleset Tótkomlós és Orosháza között, amelynek a rendőrség keresi az esetleges szemtanúit. Tótkomlós felől egy Wartburg haladt déli fél 1 órakor Kardos- kút felé, amikor előzés közben egy Trabanttal ütközött, majd utóbbi a fának ütközött. Ennek következtében vezetője életét vesztette. Aki a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja fel az orosházi rendőrkapitányságot (68-411-344), illetve a 107-es vagy 112-es segélyhívót __________________ro. Ké tszázmilliós beruházás az ipari parkban Információs központ és élelmiszer-ipari üzemek létesülnek Tavaly októberben Békéscsaba városa a Vállalkozói Centrum Kft. előkészítésében pályázatot nyújtott be az Európai Unió Phare-program- jához a Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Innovációs Központ (MEIK) létrehozására. A minap megérkezett az értesítés: nyert a pályázat, azaz több, mint 470 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban, csaknem 120 millió forintban részesült a projekt. Békéscsaba Az innovációs központ a békéscsabai, Szarvasi út melletti, úgynevezett almáskerti ipari parkban épül fel jövőre. A város saját forrásból 80 millió forintot biztosít. A megyeszékhely közgyűlése legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a 120 millió forintos Phare-támogatás mellé bevállalja a 80 milliós önerőt, melynek forrását az almáskerti ipari park telkeinek értékesítéséből származó bevétel alkotja majd a tervek szerint. (Információink szerint az eddigi telekeladásokból befolyt már 30 millió forint és a további 50 milliós, hasonló bevételre is esély van az ipari parkban.)- A létesítménykomplexumban egy száraz- kolbászt gyártó mintaüzemet, egy zöldség-gyümölcs osztályozót-, csomagolót, tárolót és egy információs szolgáltató központot hozunk létre — hangsúlyozta érdeklődésünkre Sztankó János, a Vállalkozói Centrum Kft. ügyvezető igazgatója. - A Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Innovációs Központ projektjében együttműködő partnerünk a békéscsabai ön- kormányzat, a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint a Magyar Tudományos Akadémia regionális szervezete is. A szárazkolbász-gyártó mintaüzemben az EU-s előírásoknak megfelelő technológiával és körülmények között készítik majd a csabai kolbászt, és az EU-s elvárásokat, a modern eljárásokat bemutatják, oktatják is. A zöldség-gyümölcs osztályozó, Sztankó János a békéscsabai, ipari parki Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Innovációs Központ tervével. A projekt megvalósításának időtartama 18 hónap d^otó: kovács Erzsébet csomagoló üzem lényegében integrátorként a megyénkbeli termelőknek nyújt értékesítési lehetőséget. Az üzem a zöldséget és a gyümölcsöt nagykereskedelmi üzleüáncoknak és exportra szállítaná. A létesítmény harmadik része az információs szolgáltató központ lesz, ahol a mezőgazdasági termelőknek, a feldolgozással foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyomtatott és számítógépes adatbázist biztosítanak majd. Itt egyaránt információkat gyűjthetnek be technológiákról, gépekről, szabványokról, termelési eljárásokról, piaci lehetőségekről. Sztankó János hangsúlyozta: a projekt megvalósításának időtartama 18 hónap, tehát várhatóan a jövő év nyarán adják át a létesítményt. NYEMCSOK LÁSZLÓ Olasz érdeklődés is A békéscsabai, almáskerti ipari parkban jelenleg az SMK Hungary Kft. tévé-, video- és DVD-távirányítókat gyártó üzeme működik. Az Overta Kft. a parkban csomagolóanyag-gyártó üzemet létesít, várhatóan az idén. A BÉKÖT-LATO Kft. textilüzem kialakítását tervezi a telkén. A napokban olasz befektető is jelentkezett, aki 3-4 hektáros területen olyan festékgyárat építene, mely megfelelne a legszigorúbb EU-s környezetvédelmi követelményeknek is. Gáz, ha nem fizetjük a (gáz) számlát (Folytatás az 1. oldalról) A lakossági fogyasztó átmeneti fizetési nehézsége miatt - 15 napos határidőn belül - amennyiben a Dégázzal szemben egyéb fizetési hátraléka nincs, részletfizetési kérelemmel fordulhat a gázszolgáltató társaság területileg illetékes ügyfélszolgálati irodájához. Ott minden körülményt mérlegelve, a tartozás részletekben történő kiegyenlítését engedélyezhetik - tudtuk meg Bállá Eleonórától. A megye 54 településén szolgáltató Békés Megyei Vízművek Vállalatnál dr. Moskovits Sándor gazdasági vezérigazgató-helyettes érdeklődésünkre elmondta, hogy havonta a vízdíjak átlagosan 7-8 százaléka nem érkezik be hozzájuk, ezek zöme a lakossági fogyasztásban jelentkezik. A kintlévőségeik nagysága jelenleg mintegy 250-300 millió forint körül alakul, ami csak akkor tűnik soknak, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy az éves bevétele a vállalatnak négymilliárd forint. A szakember szerint pár esztendővel ezelőtt sokkal komolyabb volt fogyasztóik tartozása. Régebben az volt a módszer, hogy aki nem fizet, az kétszer kapott felszólítást, elsőként a határidő lejárta után rögtön, majd 30 nap elteltével ismételten figyelmeztették őt elmaradására. Az utóbbi időben a víz-csatornadíj esedékes számlán közli a cég a ki nem fizetett tartozás mértékét, s minden számla felszólításnak is minősül egyben. Ha nem reagál a fogyasztó semmit, akkor a vállalat kapcsolatba lép azzal a behajtó céggel, amelyikkel erre a célra szerződést kötöttek, s ennek a vállalkozásnak a munkatársai személyesen keresik fel az adósokat. Ők jogosultak részletfizetésben való megállapodás megkötésére is. Munkájukat megpróbálják emberségesen végezni, amit a vezérigazgató-helyettes szerint alátámaszt, hogy voltak olyan fogyasztók, akik levélben mondtak köszönetét a tisztességes eljárásért.- Mindez azért fontos nekünk is, mert ezek az emberek is részei a vállalat imidzsének - fogalmazott dr. Moskovits-Sándor, aki kitért arra, hogy ha az utóbbi módszer is eredménytelen, akkor egy ügyvéd révén végrehajtási eljárást kezdeményeznek az adós ellen. A végső eszköz a kikötés, de ez nem mindenhol oldható meg, s ehhez egyéb feltételek is szükségesek. POCSAJI RICHÁRD VÉLEMÉNY SZŐKE MARGIT A legnagyobb tőke Ülünk a közmeghallgatáson. Egy felszólaló azt magyarázza, korábban - és talán most is - sokan azért nem jöttek el hasonló fórumokra, mert azt tapasztalták, hogy szavuk annyit ért, mint a falra hányt borsó. Egyetértés ugyan volt a „lakosság” kérésével, de a vége mindig az lett, hogy sajnos, nincs rá pénz. A lakosság kérésére nincs? Csak néhányat kérünk, azt teljesítsék - hangzott a határozott kívánság. Ülünk a közmeghallgatáson és azon gondolkozom, hányféleképpen is szorít a cipő. Mindenkinek a maga baja fáj a legjobban. Van köztük szó kiégett izzókról, hiányzó lámpákról, útalap nélküli utakról, a hóesés idején felemelt ekékkel szaladgáló gépekről, csinosítandó piacról, ami nemcsak bevásárlóhely, hanem a társasági élet egyik színtere is. Akár egy hely kapujának is lehetne nevezni, ahol a kínált áruk megmutatják, mire képesek a helybeli dolgos kezek és belőlük mit tudnak elvinni a vevők. A vevők azonban egyre fogynak, magukba szippantják őket a nagy áruházláncok. Hiszen a vevő is számol, főleg, ha neki sincs mit költenie, miként a kistermelő is azért árul, mert neki sincs elég jövedelme. Az eredmény a fogyatkozó gazdasági szerepű piac. Ezt a helyet sem kerüli el az átalakulás, még akkor sem, ha igyekeznek megvédeni létét. Eladóit lehet, vevőit azonban nem odaparancsolni... Kérdések, válaszok, vélemények sorjáznak. Akik eljöttek a közmeghallgatásra, hisznek abban, hogy valóra váltják kéréseiket. Akik válaszolnak, szintén hisznek benne, közös akarattal, párbeszéddel előbbre lehet jutni. A jövő majd igazol vagy sem. Egy biztos: a közlési vágy nagy az emberekben és ez az erő sokat ér. Még akkor is érdemes számolni vele, ha a szavakat valami miatt nem követnék tettek. A közlési vágy mögött ugyanis ott a bizalom, a reménykedés: talán most! Kockázatos dolog egy közmeghallgatás, kétélű fegyver lehet. Próbálkozás nélkül azonban még szerencse sincs. _______■ Ha bsburgokkal az unióról Dr. Perjési Klára, Gyula polgármestere is részt vett a találkozón, melyet azon települések vezetőinek rendeztek, ahol Habsburg Ottót díszpolgárrá választották. A találkozót ifj. Habsburg György sóskúti házában tartották mintegy 25 polgármester részvételével. A kötetlen beszélgetésen az Európai Unióhoz csatlakozásról volt szó. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió volt elnöke az ügyet előmozdító javaslatokat várt. ___________Gyula Dr . Perjési Klára tegnap elmondta, az ország legkülönbözőbb részeiről érkeztek a polgármesterek, a bal- és jobboldali képviselők, a két, egymástól legtávolabbi település Velem és Gyula volt. A kötetlen beszélgetésen ifj. Habsburg György felvetette a kérdést, a polgármesterek településein az ott élők hogyan látják az unióhoz csatlakozást, milyen a hangulat, miféle eredmény várható, a hátralévő időben szükséges-e lépéseket tenni és milyeneket. Habsburg Ottó javaslatokat kért, milyen kérdésekkel foglalkozzon az uniós csatlakozás érdekében. A beszélgetésen kiderült, kedvezőtlen tendenciák jelentek meg. Tavaly még egyértelmű volt, hogy Magyarország várja a csatlakozást, azt kedvezően ítéli meg, az utóbbi hónapokban elhangzott nyilatkozatok többsége azonban kételyt fogalmazott meg, részlet- kérdéseket felnagyítva. A találkozó résztvevői úgy látták, több figyelmet kell fordítani az uniós csatlakozásra, mert mint Habsburg Ottó mondta, Magyarországot valamennyi felvételre váró közül legelsőként tartják számon. Nem volna jó, ha az általános európai vélekedést az ország lerombolná. Az egyik legfontosabb cél, hogy minél többen elmenjenek szavazni, véleményt mondjanak, s igent a csatlakozásra, hogy az európai megítélést semmi ne csorbítsa. Magyarország jövőjére kell gondolni és részérdekek miatt azt az értéket eldobni, amit az uniós csatlakozás jelenthet szemléletben, gazdasági területen, nem lenne jó. Ami most kedvezőtlennek látszik egyes rétegeknél, azt a hátrányt meg kell próbálni előnnyé változtatni a különféle strukturális és kohéziós pályázatok segítségével — összegezte a beszélgetésen elhangzottakat dr. Perjési Klára. Elmondta, a gyulai, április 4-5-ei nagyköveti találkozóra várják Habsburg Ottót és ifj. Habsburg Györgyöt is feleségével. A találkozó fővédnöke Kovács László külügyminiszter lesz. SZ. M. A mezőgazdasági vállalkozókért (Folytatás az 1. oldalról) Fontos tudni, hogy a legtöbb pályázatnál nincs mód hiánypótlásra és ha valaki kicsúszik a határidőből (ez is módozatonként változó), elvesztette a lehetőséget, miként a 235 milliárd forintos keret kimerülése is ugyanezt jelenti. Ezek természetesen csak kiragadott példák, szemléltetésül. Valamennyi információ olvasható a kamara Gazdatárs című regionális hírlevélben és a www.agrarkamara.bekescsaba.hu honlapon is az interneten. Az adóbevallás sokak számára nem egyszerű művelet. Kopján-Kiss Sándor adószakértő tájékoztatójában többek közt elmondta: részben a sajtóban napvilágot látott hírek miatt is, többen rosszul értelmezik a számítógép-vásárlás és a felnőttképzésből adódó, egyébként összesen 60 erez forintos személyenkénti adó- kedvezményt. Két kulcsszó: a számítógépeknél a pályázat, a vizsgadíjaknál és tanfolyamoknál az akkreditált képzőhely. Kerékpártól sem riadnak vissza némelyek, bár az nem igazán hóban járó közlekedési eszköz d-fotó: lehoczky péter Próbálgat bennünket a tél... Talán kevesebb riadalmat keltett a közlekedésben Évekig azt hittük, hogy mediterránba fordulunk, most meg már szinte ismerősként köszöntjük a havat, akár az eszkimók. Na, de ne túlozzunk, újra itt a hó, szerencsére kisebb vehemenciával érkezett elődjénél. A közútkezelő képviselői este még bizakodók voltak, a közlekedők pedig remélhetőleg már valóban megszokták a téli közlekedés fortélyait — így talán az útviszonyokkal való elégedetlenségük is mérsékeltebb lesz. No persze a beletörődés is szerepet játszhat ebben... Békéscsaba Nézzük jól ismert körképünket, először Virág Mihály főmérnököt kérdeztük a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht.-nál.- Éppen terepszemlén vagyok, most Kondoros táján egy alsóbb rendű úton utazom. A vártnál jobb a helyzet, eddig mindenhol járha- tóak az utak - mondta. A nap folyamán átlagban húsz gépünk járta az úthálózatot, ebből 14 a főutakat tisztította, a hat pedig az alsóbbrendűeken próbálta fenntartani a közlekedést. - Most nem esik a hó, ha az esti helyzet nem lesz rosszabb a nappalinál, akkor tartani tudjuk a frontot. Természetesen újra kihangsúlyozandó: a fontossági sorrend és az, hogy téli közlekedésre kell felkészülni. A vasútról sem kaptunk olyan rossz híreket, mint a tél első igazi nekifutása alkalmából. A szegedi főüzem-irányító szerint a késő délutáni helyzetben 20-30 perces késésekkel kellett számolni Békéscsaba térségében, még a nemzetközi vonatok sem „csúsztak” többet. - A továbbiak alakulása jelentősen függ a szél és a fagy alakulásától, ezek ugyanis tovább nehezíthetik a váltók állítását — közölte. (Egyéb MÁV-informáci- ók a 9. oldalon). A Körös Volánnál azt a tájékoztatást kaptuk, hogy távolsági járatok esetében 5-10 perces késéssel kellett számolni, de minden járatot elindítottak. Nagyobb probléma az egyik főúton adódott, ahol egy kamion csúszott árokba. A helyi járatok esetében semmilyen komolyabb probléma nem volt Békéscsabán, a legnagyobb nehézségekkel akkor kellett szembenézniük a gépkocsivezetőknek, ha a buszfordulóba személyautó parkolt. VANDLIK JÁNOS Nagy a közlési vágy.