Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-20 / 43. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. Február 20., csütörtök Még várat magára a magyar döntés A NATO felszólította tagállamait a határozat végrehajtására Egyelőre nem született megállapodás a Törökországnak nyújtandó NATO-támogatás ügyében, ezért pénteken újabb négypárti megbeszélés várható - derült ki szerdán, miután a parlamenti pártok és a kormány képviselői megbeszélést folytattak a kérdésről a parlamentben. Budapest A Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy a felkérés ügye és az iraki háború kérdése élesen elválasztható legyen a határozati javaslatban. Kovács László külügyminiszter szerint a kormány tervezete mindenki számára elfogadható, hiszen szerepel benne: Magyarország olyan NATO-or- szágból származó szállítmányokat enged át, amelyek Törökország védelmének megerősítésére szolgálnak. A részletes felsorolást, amit a Fidesz szeretne, a kormány értelmetlennek és el- lenőrizhetetlennek tartja. Kovács László szerint nem késő, ha az Országgyűlés csak hétfőn dönt a határozati javaslatról. Németh Zsolt Fidesz-alelnök kijelentette: fontos, hogy kizárólag a NATO-döntés keretein belül maradjon a magyar Ország- gyűlés. Herényi Károly (MDF) szintén úgy látja, hogy konkretizálni kell, Magyarországon mi haladhat át a NATO védelmi bizottságának állásfoglalása alapján. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szerint a magyar- országi utakon áthaladó eszközök egyértelműen csak Törökország védelmére és a NATO-szö- vetség keretein belül használhatók. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, parlamenti frakcióvezetője úgy vélte: a Fidesz úgy fut a pénze után, hogy közben nem képes átlépni a saját árnyékán, akadályozva ezzel a konszenzus létrejöttét. A NATO védelmi tervező bizottsága szerdán utasította a szövetség katonai hatóságait: kezdjék meg a Törökország védelmének megerősítéséről szóló február 16-ai határozat végrehajtását. A NATO állandó tanácsa megbízást adott a szövetség magas szintű polgári védelmi tervező bizottságának, hogy az eshetőségekre felkészülve álljon készen és adjon ajánlásokat a NATO-or- szágok nemzeti polgári védelmi hatóságainak. Az iraki önkéntesek első csoportja 31 napot tölt a bázison; szerdán, a kiképzés 19. napján tantermi foglalkozásokon vettek részt fotós europress/epa Svájci nem Szaddámnak és Amerikának Szaddám Huszeint beutazási tilalommal sújtotta a svájci kormány szerdán, egyben elutasította az Egyesült Államok átrepülésekre vonatkozó kérelmét. Előzőleg katonapolítikusok kezdeményezték, hogy az iraki háború megelőzése érdekében Svájc fogadja be az iraki diktátort. Medgyessy és a „levélcsapda” Medgyessy Péter miniszterelnök a francia Libération szerdai számában higgadtan reagált Jacques Chirac elnök hétfőn Brüsszelben elhangzott heves támadására, amely az Európai Unióval való szolidaritás hiányát vetette a „nyolcak” szemére. Brüsszel hosszú távon nem lesz hatással ~ a francia-magyar kapcsolatokra. A magyar kormányfő, „tévedés- A levél célja,éppen az,yplt,. hogy nek” és a pillanat hevében szüle- hozzájáruljon az Európai Unió tett megnyilatkozásnak minősí- Irakkal kapcsolatos közös állástette Jacques Chirac indulatos ki- pontjának kialakításához. Meg- rohanását. Medgyessy szerint az győződésé szerint e levél hiányá- eset feledhető incidens, amely ban a tizenötöknek nem sikerült volna közös nevezőre jutniuk a hétfői brüsszeli rendkívüli csúcs- értekezleten, éppen ez a válság provokálta ki a konszenzust. A magyar kormányfő szerint előrelépés történt az EU közös kül- és biztonságpolitikájának meghatározásában. Egyetértett azzal, hogy az Uniónak szüksége van a francia-német párosra, de hozzáfűzte: Párizs és Berlin elmulasztotta bevonni a többi országot a közös megoldás kereséTengerjárókon rejtegetik a fegyvereket A brit és az amerikai hírszerző szol- hogy Hans Blix vezetésével ismét munká- gálatok három nagy fehérhajót tartanak ba kezdtek Irakban az ENSZ fegyvermegfigyelés alatt, azt gyanítva, hogy fe- zetellenőrei. Az amerikai és a brit hadi- délzetükön rejtegetik Irak tömegpusztító tengerészet állítólag azért vonakodik a ha- fegyvereit - írta szerdán a The Inde- jók megállításától és átkutatásától, mert pendent. félő, hogy beavatkozás esetén a hajókat azonnal elsüllyesztik, márpedig ez bioló- London giai és kémiai, esetleg atomfegyverek szállítása esetén környezeti katasztrófához A brit napilap értesülései szerint a 35-40 vezetne. ezer tonnás hajók három hónapja járják Nagy-Britannia szerdán felszólította ál- az Indiai-óceánt, teljes rádiócsendben, és lampolgárait, hogy haladéktalanul hagy- megtagadnak minden felvilágosítást a ják el Irakot. A brit külügyminisztérium rakomány mibenlétéről és úti céljáról. Ez közleménye a térségben növekvő feszült- egyértelműen a nemzetközi hajózási sza- séget és a terrorcselekmények kockázatát bályok megsértése. A hajók november jelölte meg indokul, végén futottak ki, néhány nappal azután, ___ ■ KE RCZA IMRE Számyaszegett vonalak Aláírásokat gyűjtenek Nagyatádon a vasútért. A vonat Nagyatád és Somogyszob között - ez mindössze egyetlen állo- másnyi távolság - azért nem jár, mert a BZ-motorkocsikat („lánykori nevükön”: a Piroskákat) elvitték felülvizsgálatra. A nagyatádiaknak nagyon hiányzik a vonat, mert ez jelenti a kapcsolatot nemcsak a szomszédos Somogyszobbal, hanem szinte az egész országgal. A kérdés, hogy miért hiányzik ilyen nagyon egy kis városnak a kisvonat, csak nehezen válaszolható meg. A felelet összefügg a szárnyvonalak múltjával és megszüntetésével. Az országban az 1970-es évek végén program készült a gazdaságtalanul üzemeltetett szárnyvonalak megszüntetésére, s a MÁV korszerűsítésében talán ez volt az egyetlen pont, amit teljesítettek. A mézesmadzagot akkor elhúzták a települések előtt: ígérve azt, hogy az autóbuszok, amelyek a vonatokat helyettesítik, gyorsabbak lesznek, komfortosabbak, sőt egy ideig vasúti tarifán is szállították az utasokat. Aztán lassan elmaradtak a sűrű autóbuszjáratok, merthogy gazdaságtalan volt az üzemeltetésük. A települések lakói ma drágábban és nehezebben jutnak el céljukhoz, ha a tömegközlekedést választják. (Autóval persze mindenki úgy jár, ahogyan tud.) Az áruszállítás ugyancsak nehezebbé vált. Ezek a szárnyvonalak mezőgazdasági területeken vezettek keresztül, vagy ma is kihasználatlan, de idegenforgalmilag jól hasznosítható tájakat érintettek. A mezőgazdasági területekről időszakosan kellett nagy mennyiségű árut elszállítani. Amire a közúti kapacitás nem mindig volt alkalmas, vagy az utak zsúfoltsága, vagy a drágaság miatt. Aztán egy idő után az is kiderült - bár a politika ezt a mai napig nem ismeri el -, hogy elődeink nem véletlenül építették arra a vasúti szárnyvonalakat. Még ma sem merte kimondani egyetlen szervezet, politikai erő sem, hogy megszüntetésük legalábbis hiba volt. De talán annál is több. Ezt tudják azok, akik aláírják Nagyatádon a tiltakozó jegyzéket. EGYETÉRTEK! 064W30-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 _________________ÁLLÁSPONT __________________ KO NCZ ANDREA Mulasztásos vétség Új ösztönzési rendszert vezetne be az Országos Egészség- biztosítási Pénztár az orvosoknál júliustól - jelentette be Pusztai Erzsébet (a magyar egészségügy kettes számú nagyasszonya), a megbízott szakmai bizottság vezetője. A terv lényege az, hogy ösztönözni kívánják a racionális gyógyszerfelhasználást, a háziorvosoknak juttatott készpénz formájában. Dicséretes, hiszen ki ne tudná, gyógyszerevő nemzet vagyunk, a közkasszából meg csak folyik el a temérdek pénz. Mielőtt azonban bárki is lebuktatna, bevallom: nem értek az egészségügyhöz, és nem tudom eldönteni, hogy a fenti koncepció jó-e. Annál is inkább, mert á* koncepciót még ki síéin dolgozták, nem világos, hogy az említett (500 ezer és egymillió forint közötti) összeget milyen rendszer szerint kapnák meg az orvosok, az ösztönzés mértékére egyelőre nem készültek számítások. Két dolgot azonban egészen biztosan tudok. Egyfelől azt, hogy az amúgy tisztességes béremelés ellenére továbbra is megalázóan alacsony fizetést kapnak azok a szakemberek (és szakasszonyok), akikre sokszor az életüket bízzák az emberek. És addig nem is javulhat a helyzet, amíg a jelenlegi finanszírozási rendszer fennmarad. A második dolog, amit biztosan tudok, hogy az egészségügy reformját megígérte minden kampányban minden párt, legutóbb épp a liberálisok aduja volt a „rendbe tesszük az egészségügyet” szlogen. Hiába ígértek azonban bármit, a tényleges reform - úgy tetszik - akkora falat, hogy egyetlen kormány sem mer belevágni. Pedig ez nem kétperces munka, belekezdeni a ciklus elején lenne érdemes. Ha ez így megy, az egészségügy reformjáról megint csak a következő kampányban hallunk. Pedig már nincs is olyan párt, amelyik el ne mulasztotta volna. EGYETÉRTEK: 0640-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási di] A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. A VILÁG HÍREI Aláírásgyűjtés a NATO ellen Több mint 250 ezer aláírást gyűjtött össze az a NA- TO-ellenes csoport, amely el akarja érni, hogy Szlovákia belépéséről ne a kormány és a parlament, hanem népszavazás útján döntsenek. Ha a kezdeményezők elérik céljukat, akkor az államfő az EU-nép- szavazással azonos időpontra írja ki a NATO-refe- rendumot is. mti Pokoli metró és a hanyagság Hanyagság címén vizsgálatot indítottak a dél-koreai hatóságok, mert beigazolódott: a tegui metrón történt tűzkatasztrófában biztonsági hiányosságok vezettek a halálos áldozatok magas számához. A pokoli metró két szerelvényében összesen 125 ember halt kínhalált és 146 sebesült meg. mti Hóvihar dúl Amerikában Elmaradt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye a Virginia állambeli Fairfaxben. A két hónapos amerikai turnéján járó együttes az óriási havazás miatt nem tudott eljutni szállodájából a koncertterembe, és minthogy a közönség sem indult útnak, a hangversenyt elhalasztották, mti Nyomulnak az albán szakadárok Macedóniában a szakadár albán Nemzeti Felszaba- dítási Hadsereg hatalmába kerített egy főútvonalat, amely az ország második legnagyobb városát, az albán többségű Tetovót köti össze a Szerbiához tartozó, de tőle különálló, albán többségű Koszovó tartománnyal. MTI Újabb vérengzés Gázában Legalább tizenegy palesztin vesztette életét és több mint negyven megsebesült az izraeli hadsereg újabb behatolása során. A csapatok még kedd este hatoltak be Gáza városának keleti részére harckocsikkal és páncélozott járművekkel, helikopterek fedezete alatt. A szélsőséges Hamász közölte, a halottak között van egyik tagja is, aki kamikazeként egy izraeli tank alatt robbantotta fel magát, mti ETA-tagok őrizetben Észak-spanyolországi városokban tartott razziák során letartóztatták a Baszk Haza és Haladás (ETA) terrorszervezet 13 feltételezett tagját. Az elfogott személyek az ETA terrorkommandói új csúcsvezetésének a felépítésén dolgoztak, mti Utolsó koalíciós esély Ausztriának még mindig nincs új kormánya Wolfgang Schüssel kancellár fogadkozása ellenére eddig nem sikerült megállapodni sem a szabadságpártiakkal, sem a zöldekkel az új kabinet felállításáról. Thomas Klestil államfő egyre idegesebb - írja a Die Presse. Bécs Csütörtökön „új időszámítás” kezdődhet Ausztriában: ha a novemberi választásokon győztes Néppárt (ÖVP) meg tud egyezni a szociáldemokratákkal (SPÓ), akkor talán kihasználható a kormányalakítás „utolsó esélye”. Alfred Gusenbauer, az SPÖ vezére a néppárti kancellárral folytatott tárgyalásain mindesetre kikötötte, ha a „pirosak és a feketék” a jövőben együtt akarnak kormányozni, pontról pontra „össze kell fésülni” reformelképzeléseiket. Klestil államfő sürgeti az egyeztetések lezárását, s nem rejti véka alá azt a meggyőződését, hogy a szocialisták „korszerű, a jövőre orientált világképe és szociális érzékenysége” az új kormány nyeresége lehetne. Schüssel kancellár azonban a jelek szerint nem kapkodja el a döntést. Miután az elmúlt hetekben a szabadságpártiakkal (FPÖ), majd a Zöldekkel próbálkozott, most - az „új körben” - másodszor ül le szociáldemokratákkal. A megbeszélések ezúttal „mélyrehatóbbak”, ám a szociáldemokraták is kemény feltételeket támasztanak. A többi között élénkítem kellene a gazdaságot, javítani az idősebbek foglalkoztatásán. Michael Hdupl szociáldemokrata alelnök, aki egyszersmind a főváros polgármestere, változatlanul gyanakvóan figyeli a kancellár „tánclépéseit”. Szerinte Schüssel már most a „mártír pózában” tetszeleg, olyan látszatot kelt, hogy igencsak „töri magát”, s ezt még inkább kihasználni igyekszik majd, ha mégsem jön létre a megegyezés. Ez esetben valószínűsíthető, hogy megpróbálkozik a kisebbségi kormányzással, és azonnali új választások kiírására törekszik, de elképzelhető az is, hogy a választópolgárok megkérdezését őszig halogatni fogja. Szakértők rámutatnak: már csak azért is kérdéses a néppárti-szociáldemokrata megegyezés, mert Schüssel egyszer már félbeszakította az SPÖ-vel folytatott egyeztetéseket. toronyi attila sének folyamatába. Medgyessy Péter elhárította azt a felvetést, hogy a kelet-európai országok az Amerika-barát vonalat képviselnék. „Ha nem írtam volna alá a nevezetes levelet, azt hányták volna a szememre, hogy elutasí- tomídutránszfltlaati szoiidaritást’.’l f ■ jelentette ki*, hozzátéve: eseté-- ben a levél aláírásakor olyan* csapdáról volt szó, amelyet nem lehetett megkerülni. ■