Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-17 / 40. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. Február 17., hétfő Bát-összefoglaló Morzsolódó árak Budapest A Budapesti Árutőzsde gabonapiacán az elmúlt héten összesen 1,4 milliárd forint értékű áruval kereskedtek a brókerek, míg a határidős devizapiacon 2,7 milliárd forintos forgalmat regisztrált a tőzsde - derült ki a BÁT hét végi összefoglaló jelentéséből. A kukoricapiacon az ótermésű lejáratok árfolyamai csökkentek, a többi termin stabil maradt. A március 350 forinttal, 22 300 forintra gyengült. A búzalejáratok szintén alacsonyabban zártak. A márciusi jegyzésű kenyérnek való 23 900 forintra esett vissza. Az extrabúza értéke 23 700 forint maradt. A takarmánybúza egy határidőre erősödött, márciusra 22000 ezer forintért lehetett jegyezni. A takarmányárpát ugyanerre a határidőre 19 700, az olajnapraforgót 60 000 forintért kínálták az alkuszok. Az ammónium-nitrát márciusi ára 41600 forint volt. A határidős pénzpiacon az euró volt a legkeresettebb. A közös európai valuta ára négy határidőre csökkent, a márciusi 245,37 forintot ért. A dollár márciusi elszámolóértéke 227 forint volt. A zöldhasú áprilisra 229,20 forintra drágult. A februári lejáratú japán jen elszámolóára 189, a márciusi lejáratú svájci frank 168,50, a cseh korona 7,89, a zloty 23,70 forintot ért.- ÚJVÁRI _______________HÍREK ______________ BÁ BOLNA. A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Rt. a múlt évben a tervezettnél kisebb, 1,7 milliárd forintos árbevétel ért el. Az elmaradás oka - Szőts István, a társaság szóvivője szerint - a lóértékesítésben Euró- pa-szerte mutatkozó túlkínálat, s az ebből fakadó alacsony ár volt. Az idén a korábbinál nagyobb bevételt remélnek az idegenforgalomból és a lovas programokból, europress CSATLAKOZÁS. A magyar társadalomnak nincs oka arra, hogy jobban tartson az európai uniós csatlakozástól, a nagytérségi versenyben való szerepléstől, mint térségi történelmi sorstársainknak - mondta Kádár Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. Kádár Béla kifejtette: minden közgazdász tudja, hogy a viszonylagos versenyképességi előnyök döntik el, melyik ország tud sikeresebben felzárkózni, teljesítményt javítani, jövedelmet gyarapítani, problémákat megoldani, márpedig ezekben Magyar- ország meghaladja csatlakozás előtt áló társait, mti ADOTTSÁGOK. Magyarországon meg kell kezdeni a természetes adottságok hasznosítását - hangzott el a megújuló energiahasznosítással foglalkozó konferencián. A vissza nem térítendő állami támogatási forrásokra kiírt 23-féle szakminisztériumi pályázat közül 9 a megújuló energiaforrásokat, az energiatakarékosságot érinti, mti ÁFAFIZETÉS. Az éves bevallást választó vállalkozásoknak legkésőbb ma kell bevallaniuk, és ha szükséges, befizetniük általános forgalmiadó- (áfa) tartozásukat. A hatályos törvényi előírás szerint a határidő február 15., mivel azonban ez a nap 2003-ban szombatra esett, a határidő ilyenkor kitolódik az azt követő első munkanapra. Ugyanez vonatkozik az egyéni vállalkozókra és az áfafizetésre kötelezett ma- gánszemélyekre is. mti _________■ Áf aköteles közös képviselők Jelentett a három nagy A lakásszövetkezetek által közös költségként beszedett pénzt januártól nem teljes egészében terheli 25 százalékos áfa - mondta lapunknak Burány Sándor, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. Budapest Kifejtette: a közműdíjak, például az áram-, a vízszolgáltatás vagy a szemétszállítás költsége eddig is tartalmazott 12 százalék áfát, a felújítási alapba helyezett pénzt a korábbiakhoz hasonlóan most sem terheli áfa. Csak a közös képviselet kerül át a tárgyi adómentes körből az általános áfakulcs alá, amely egyebek mellett a karbantartói tevékenységek költségeit foglalja magában - ezt nem csak akkor kell kifizetni, ha vele külső vállalkozást bíznak meg, hanem akkor is, ha a szövetkezet végzi el. E tételek a lakószövetkezeti költségek 15-25 százalékát teszik ki, így az új áfateher kevesebb mint 5 százalékkal növeli a lakók költségeit. Az Országgyűlés várhatóan március 17-ig fogadja el az adótörvények küszöbön álló módosítását, amelyek egyebek mellett biztosítják, hogy a magánszemélyek azonos mértékű adójóváírást élvezzenek attól függetlenül, hogy az adóéven belül milyen eloszlásban szerezték meg a jövedelmüket. Ezért az érintett adózóknak e parlamenti döntést érdemes megvárniuk az szja-bevallás benyújtásával, amelynek végső határideje március 20. - mondta Burány Sándor az Europress kérdésére válaszolva. Mint kifejtette, a korrekció az eredeti szja- nyomtatvány felhasználásával elvégezhető, csak az adójóváírás számítási módja változik a kitöltési útmutatóban foglaltakhoz képest. (A módosított törvény kimondja majd, hogy az adójóváírás egész adóévre számított ösz- szege nem lehet kevesebb a megszerzett bér 10 százalékánál, illetve jogosultsági hónaponként legfeljebb 3000 forintnál.) A változás viszonylag szűk kört érint, ám aki a korábbi számítási mód szerint rosszabbul járna, és az ez alapján készült szja-bevallását már beadta - az utólagos korrekció lehető- ségével is élhet. dóczy László Budapest A Matáv 4. negyedévének eredményessége az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult, a cég nettó profitja 9,952 millió forint lett. A telefoncég eredménye továbbra is stabil. Üzemi eredményét tekintve a Matáv csalódást okozott, a 21,309 millió forintos operatív profit jóval elmarad az elemzői konszenzustól. Kedvező gyorsjelentést adott ki a Mól 2002 utolsó negyedévére. A nettó eredmény csaknem háromszorosa lett a vártnak, 11 milliárd forintot tett ki. Az OTP Bank Rt. piaci helyzete, ügyfélszáma és eredménye egyaránt javult a 2002. évben - mondta Spéder Zoltán alelnök a társaság tőzsdei gyorsjelentését ismertetve. Az OTP tavalyi adózás előtti eredménye 58,1 milliárd forint volt, ami 22,7 százalékkal haladta meg a 2001-es eredményt, s a várakozásoknál is kedvezőbben alakult. (A teljes konszern adózás előtti eredménye 68 milliárd forint volt, ami 18,6 százalékos növekedés.) A bank összes kintlévősége 1234,7 milliárd forintot tett ki, az ügyfélforrások pedig 2011 milliárd forintra rúgtak. A lakáshitelek 40,8 százalékkal, 212,4 milliárd forintra emelkedtek. Lemezkalauz ökoturistáknak Máshol olcsóbb a távfűtés A távfűtés költségei talán legjobban a nagycsaládosokat sújtják. Ha a kimutatásokat vizsgáljuk, szembetűnik, hogy amíg a győriek havi 5000 forintot fizetnek azért, hogy kellő meleg legyen a lakásukban, addig a többi város 55-60 négyzetméteres lakásaiban havi 8-10 ezer, sőt van, ahol 11 ezer forintot fizetnek. Budapest A Győri Hőszolgáltató Kft. az ország egyik legnagyobb hőszolgáltató rendszere. A fél várost fűtik és látják el meleg vízzel, az országban a legolcsóbban. Mi a titok? - kérdeztük Nagy Ferencet, a Győri Hőszolgáltató Kft. főmérnökét.- Nem beszélhetünk csodáról. Mi mindig is állítottuk, hogy az energia- és a fűtési díj csökkentéséért a hőszolgáltató tehet a legtöbbet. Évek során elértük, hogy nem foglalkozunk mással, mint hőenergia-termeléssel és -szolgáltatással. Birtokunkban van a fűtőmű, a távvezeték-hálózat és a fogyasztói hőközpontok nagy része. Fűtőművünk fűtőolajjal vagy gázzal is működik, így mindig az olcsóbb tüzelőanyagot használhatjuk. Amióta a távhőtörvény életbe lépett, folyamatosan telepítjük a mérőket az épületek alatt, ezzel már lépcsőházanként tudunk fogyasztást mérni. Mindezt sok év alatt értük el, mert a nyereségünket minden évben fejlesztésre fordítottuk. Az olcsóbb távhőszolgáltatás érdekében 20 éve, hacsak nincs farkasordító hideg, hajnalig A Győrhő Kft. 1993. január 1-jével alakult önkormányzati vállalatból önkormányzati tulajdonú kft.-vé. Az alapítási vagyont 750 millió forint nagyságrendben határozták meg a korábbi nettó eszközérték alapján. (A fűtőművi berendezések 1995. december 31-i vagyonértéke 200 millió forint volt, amely jelentősen elmaradt az újra-elöállftási értéktől.) A cég a fűtőművi hőtermelésen, illetve gőzkiadáson kívül a forró vizes távhőelosztó hálózatot és a hőközpontokat is üzemelteti, a fogyasztók részére fűtési és használati melegvíz-szolgáltatást végez, de van négy fogyasztója, amelyeket gőz hőhordozóval szolgál ki. lekapcsoljuk a fűtést, hogy ezzel is csökkentsük a lakosság fűtésre fordított költségeit. . ______SaZZZl'JtA-.________l«>6* Drá va mente A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) Dráva menti területeinek ökoturisztikai kínálata cd-re került. Valamennyi bemutatóhely, tanösvény szerepel benne, s több mint kétezer fotó mutatja be a látnivalókat. Készítői szerint hasonló hazai természetvédelmi kiadvány még nem jelent meg. Borián György, a környezetgazdálkodási intézet munkatársa elmondta: a DDNP tette a legtöbbet a Dráva menti idegenforgalom fejlesztéséért; bemutatóhelyek, kirándulóutak sorát teremtette meg a térségben. Mindehhez több vállalkozás kapcsolódhatott, megélhetést biztosítva az itt élőknek. Ezt a folyamatot, az ökoturizmus kialakulását szolgálja ennek a lemeznek a kiadása is.- Rendkívül friss anyagot sikerült összeállítanunk, már a 2003- as információk is szerepelnek benne. A térségben található valamennyi természetvédelmi bemutatóhelyet, kerékpárutat, túraútvonalat feltüntettük, köztük azokat is, amelyeknek kialakítása idén fejeződik be. Megtalálhatóak a vízitúrák útvonalai és a kikötőhelyek, s részletes tájékoztató készült a védett területekről, azok természeti értékeiről. A térségben lévő települések bemutatása sem maradt le, a falvakban található látnivalóktól a szállás- és étkezési lehetőségekig minden információ megtalálható a lemezen. Felkerültek a Dráva-monitoring eddigi tapasztalatai is. A folyó bemutatása mellett a természet- védelmi és határrendészeti jogszabályok is megtalálhatók. Az ingyenes lemezt a DDNP munkatársai készítették, s elsősorban iskolákhoz, önkormányzatokhoz szeretnék eljuttatni, de jó hasznára lehet mindenkinek, aki kíváncsi a Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva menti látnivalóira. ___ HAGY LÁSZLÓ A k edvezményes adó esete Budapest Az Európai Könyvkereskedők Szövetsége (EBF) a könyvekre kirótt áfa harmonizálásán dolgozik, s mint megtudtuk, az EBF tagja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) is. Hazánkban rendkívül magas, 12 százalékos áfa terheli a könyveket, miközben számos európai országban 0 százalékos ez a ráta. A magyar egyesülés bő hét éve küzd azért, hogy alacsonyabb legyen a könyvvásárlókat sújtó adó. Az Európai Unió több tagországában egyáltalán nem terheli áfa a könyveket. Az adókulcs egyedül Dániában magasabb, mint nálunk: 25 százalék. Ha ezen északi országot figyelembe vesszük, akkor is csak 6,2 százalék az átlagos adókulcs az EU-ban, ha meg Dániát kivesszük az adatsorból, akkor az átlag alig haladja meg a 4 százalékot. Az Európai Könyvkereskedők Szövetsége a kulcsok harmonizálásán dolgozik, s 5 százalékos kedvezményes ráta alkalmazását tervezi például a könyvekre. Az EBF-tag Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója, Zentai Péter László a Világgazdaságnak azt mondta: az egyesülés bő hét éve küzd azért, hogy mérséklődjék a kiugróan magas adó. Eddig csak azt sikerült elérniük, hogy 1999- ben 0 százalékos lett a közoktatási tankönyvek adókulcsa. Ha megnézzük az EU tagországait, azt látjuk, hogy Dánia kivételével nincs olyan, amelyben a könyvek áfája elérné a magyarországi 12 százalékot. De Lengyelországban, Oroszországban és Romániában is 0 százalék, Csehországban és Észtországban 5, Szlovákiában 6, Szlovéniában pedig 8 százalék a könyvek áfája. A magyarországi 12 százalékos kulcs mellett az is kész csoda, hogy 1997 óta folyamatosan, minden esztendőben az inflációt meghaladó mértékben növekedett a hazai könyvpiac. Az sem lehet érv a magas áfa mellett, hogy a kommersz könyvek vásárlóit segítené az adó mérséklése, hiszen ez a hazai könyvforgalom alig 20 százalékát teszi ki. Zentai Péter László elmondta, hogy az új kormány hivatalba lépésekor öt pontba foglalt javaslatot juttattak el Görgey Gábornak, a nemzeti kulturális örökség miniszterének. Ebből az 1. pont volt az áfa mérséklése, amiről többször tárgyaltak már a tárca vezetőivel. Mivel Görgey Gábor támogatja a javaslatot, a sor a Pénzügyminisztériumon van. Az NKÖM vezetői azt ígérték, hogy a 2004. évi adótörvények módosításakor mindent megtesznek azért, hogy a nyomtatott könyveket terhelő 12 százalékos adókulcs az EU átlagára, azaz 5-6 százalékra csökkenjen. Az egyesülés javaslatai között szerepelt, hogy bővítse a minisztérium a kedvezményes kamatozású könyvszakmai hitel támogatási keretét. Ezt a támogatást Magyar Bálint kulturális-oktatási minisztersége idején vezették be, s a lényege az volt, hogy egy erre a célra elkülönített pénzalapból a tárca átvállalja a könyvkiadók és a kereskedők bankhitelkamatainak a felét. Sok kiadó ugyanis krónikus forráshiánnyal küszködik, s miközben egy könyv elkészülte után általában 30 napon belül ki kell fizetnie a nyomdaszámlát, a könyvek eladása hónapokig tarthat, a bevétel tehát lassan csordogál. Ennek áthidalásában sokat segített a kedvezményes kamatozású hitel, amelynél a kamatok felét átvállalta a kulturális tárca. Az előző kormányzat radikálisan csökkentette Polcra kerülhetnek végre az erre fordítható minisztériumi keretet, most viszont a kulturális tárca fölemelte a hitelkamat támogatási keretét az MKKE által kért 60 millió forintra. Ami reális hitelkeret, ha a könyvpiac évi összforgalmát nézzük. Az ötpontos javaslatban szerepelt az is, hogy töröljék el a Nemzeti Kulturális Alapprogramba (NKA) minden könyv után befizetendő 1 százalékos kulturális járulékfizetési kötelezettséget. Az egyesülés kimutatásai szerint a hazai könyvkiadás az NKA 10 esztendeje alatt több járulékot fizetett be, mint amennyit különféle pályázatokon elnyerhetett. Ez pedig azt jelenti, hogy a többletbefizetéssel maga az anyagi segítségre szoruló könyvkiadás támogatott más ágazatot is. A kulturális tárca vezetői azt ígérték: a 2004. évi költségvetési törvény vitájában kezdeményezik, hogy töröljék a könyveket terhelő 1 százalékos járulékfizetési kötelezettséget. Birtokpolitika 2-300 hektár föld adhat biztos megélhetést Budapest A földbirtok-politika hazánk uniós csatlakozását követően is nemzeti hatáskörben marad, az Európai Unió ugyanis csak a mezőgazdasági üzemek támogatására ír elő különböző szempontokat - hangzott el egyebek között az MSZP agrármunkacsoportjának legutóbbi ülésén. Pásztohy András, a munkacsoport helyettes vezetője elmondta: a 2003. évi költségvetés, valamint az agrárágazat és vidékfejlesztés támogatási rendszere - új hitelkonstrukcióval, kamattámogatással és készfizető állami kezességvállalással - segíti a gazdálkodók birtokfejlesztését, a versenyképes üzemméretek kialakítását 300 hektár birtokméretig. A tartós - ötéves vagy annál hosszabb időtartamú - földbérlet adómentessége az idén január 1-jén lépett életbe. Ez a rendelkezés is a földhasználók biztonságát szolgálja. A termelői szerveződések támogatása pedig a több kisebb földterületen gazdálkodók eredményesebb együttműködését hivatott elősegíteni. A politikus szerint a nemzeti földbirtok-politika megvalósítását szolgáló törvények adják meg az esélyt arra, hogy a magyar gazdálkodók méltó versenytársai legyenek hazánk csatlakozását követően az uniós gazdáknak. A jogszabályokban tükröződnek a kormány földbirtok-politikai törekvései. Ezek közül a legfontosabbak: a magántulajdon tiszteletben tartása, az állami földtulajdon megbecsülése, valamint a mezőgazdaságból élők kiszámítható tulajdonszerzésének és földhasználatának az elősegítése. Ezeknek az elveknek a megvalósítását a földtörvény módosítása, a Nemzeti Földalap intézményének létrehozása, továbbá a „termőföldért életjáradékot program” elindítása szolgálja leginkább. A földtörvény módosításának legfontosabb eleme a helyben lakó gazdálkodók elővásárlási jogának biztosítása, hogy azok kapjanak segítséget, akik valóban a termőföld megműveléséből helyben szeretnének megélni. E rendelet módosítása hozzájárul a haszonbérlet intézményének stabilizációjához, továbbá elősegíti a termőföld hatékony művelése érdekében a földhasználat cseréjét. A Nemzeti Földalap intézményrendszerének létrehozása lehetővé teszi az állami föld- vagyon átlátható kezelését és védelmét, és hozzájárul, hogy a mezőgazdaságban versenyképes birtokszerkezetek alakulhassanak ki. Ezt segíti a „termőföldért életjáradékot” program is, amelynek célja az elaprózott parcellák nagyobb birtoktestekbe történő összevonása. Az agrárkabinet számításai szerint jelenleg Magyarországon 200-300 hektáros földterület adhat biztonságos megélhetést egy- egy gazdának, amennyiben azon úgynevezett gof-növényeket - gabona, olajos magvak, fehérje - termeszt. Ehhez azonban jó környezeti adottságokra, legalább 20 aranykorona értékű földre van szükség, amelyen hektáronként 5-5,5 tonna búza vagy 8 tonna kukorica, illetve 2,5-3 tonna napraforgó terem. Pásztohy végül kitért arra, hogy az Európai Unióhoz hasonlóan a támogatások Magyar- országon is elszakadnak majd a termeléstől, és azokat inkább a vidékfejlesztés forrásaiból lehet megszerezni. _________________________(ÚJVÁRI)