Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-12 / 36. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2003. FEBRUÁR 12., SZERDA - 5. OLDAL IBI BIBLIAI TÖRTÉNETEK, (ö) Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban február 13-án 18 órától a Bibliaiskolák Közössége szervezésében az Elizeus az el­lenség gyűrűjében című előadás hangzik el. Az előadássorozat a Biblia legszebb történeteit eleve­níti fel. FOGADÓÓRA, (z) Erdős Nor­bert, Békés országgyűlési képvi­selője minden hónap utolsó csü­törtökén, az önkormányzat ülé­sének napján, 12 órától fogadó­órát tart a polgármesteri hivatal­ban. Az országgyűlési képviselő legközelebb február 20-án tart fogadóórát. TANULMÁNYI VERSENY, (z) A Békési Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat ebben a tanévben is meghirdeti tanulmányi versenyét általános iskolások részére. A versenyen azok az alsó tagozato­sok vehetnek részt, akiknek ta­nulmányi átlaguk minimum 4-es, a felsősök közül pedig azok, akik­nek a tanulmányi eredményük eléri a 3,5-es átlagot. Feltétel még, hogy a tanulók szorgalmi jegye legalább 4-es, magatartásuk pél­dás legyen, illetve nem lehet iga­zolatlan hiányzásuk. A tanulmá­nyi versenyen részt vehet min­den helybeli cigány tanuló. Tízmilliárdos bevételre számítanak Megyei tagjai is vannak a sertésértékesítő és beszerző szövetkezetnek Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Szövetkeze­tét alapított hétfőn Debrecenben 13 jogi és 14 ter­mészetes személy. A versenyképes piaci méret kialakítása érdekében döntöttek a termelők a szövetkezet megalakításáról. A szövetkezetnek Békés megyéből tagja a mezőhegyesi Sertéste­nyésztő és Értékesítő Kft., valamint a HAGE Rt. békéscsabai, a Csanádapácai úton lévő telepe. Nádudvar—Békés megye Hozzátette: 350—400 ezer hízósertés értékesítését tervezik, ami a hazai nagyüzemi sertésállomány 10 százaléka. Rövid távú céljuk az ötszázezer­egymillió közötti vágósertés piacra juttatása. Az európai uniós előírásoknak is megfelelő ter­melői csoport végleges elismeréséig 30 millió fo­rintos támogatásra számíthat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. Végleges elis­merését követően pedig árbevételének 6 százalé­kát kapja majd támogatásként, aminek 80 száza­lékát beruházásokra kell fordítani. Csúvár Zsolt kiemelte, hogy a szövetkezet már az idén folya­modik a termelői csoport minősítéséért. Az elnök szólt arról, hogy az országban első­ként megalakult sertés­értékesítő és beszerző szövetkezet nyitott, tag­ja lehet bármely terme­lő, aki elfogadja a szö­vetkezet alapszabályát. Jelentkezés és bővebb információk Gorzás Já­nosnál a 06 (54) 480- 205-ös telefonszámon. Annyit még mindenképpen érdemes megje­gyezni, hogy a szövetkezet tagjai a saját maguk által előállított sertések, valamint azok minősége alapján kapják a felvásárlási árat. Az előállított kocák, hízók legalább 75 százalékát a termelők­nek a szövetkezeten keresztül kell leadniuk. NYEMCSOK LÁSZLÓ A nádudvari központtal működő szövetkezetét - melynek tagjai Hajdú-Bihar és Békés mellett Jász-Nagykun-Szolnok megyéből kerültek ki - a tagok 13 millió forint alaptőkével hozták létre. A működtetésre az in­dulás évében értéke­sített sertésenként 150 forintot fizetnek be. A szövetkezet megalakítását egyébként a nádud­vari NAGISZ-HAGE csoport kezdemé­nyezte, mely évente 12 ezer kocát nevel fel, és több mint 200 ezer ser­tést értékesít.- Az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Szö­vetkezet az idén 10 milliárd forint árbevételre szá­mít — hangsúlyozta tegnap érdeklődésünkre Csúvár Zsolt, a nádudvari HAGE Rt. termelési ve­zérigazgató-helyettese, a szövetkezet elnöke. A héten még cserélhető a vállalkozói Akinek nem lesz meg határidőre, igazolást kap FELÚJÍTANÁK, (i) Szeghalom közlekedésében fontos szerepet tölt be a Kossuth utca, amelynek útburkolata mostanra elhaszná­lódott. A város képviselő-testü­leté úgy döntött: az út felújításá­ra az Esélyt a jövőnek pályázat keretében próbálnak anyagi tá­mogatást szerezni. KALENDÁRIUM, (ö) Az idén először jelent meg a Szeged— Csanádi Egyházmegye kalendári­uma. A könyv több településről, közösségek életéről, események­ről ad tájékoztatást. Olvasható benne írás a Szeged-csanádi Püspökség történetéről, az egy­házmegye védőszentjéről, Szent Gellértről. Békés megyéből Kétsopronyról, Mezőberényről, Újkígyósról, Gyomaendrődről, Békésről, Gyuláról, Csorvásról, Békéscsabáról, Mezőhegyesről találhatók különböző informáci­ók a kalendáriumban. ÉDESSZÁJÚ BETÖRŐ, (o) Az Orosházi Rendőrkapitányság munkatársai vettek őrizetbe lo­pás miatt kedden egy helyi fér­fit, akivel szemben alapos a gya­nú, hogy még tavaly betört egy cukrászdába. ■ AZ AFORIZMA OLYAN, MINT AZ IGAZOLVÁNY- KÉP: SENKI NEM ISMER MAGÁRA. (Ismeretlen) szükségük. Az új esztendőben to­vábbi 519 kérelem érkezett be az irodához, ezeknek a kétharmadát tudták eddig feldolgozni. Dr. Szombathyné dr. Nagy Margit felhívta a figyelmet arra, hogy 175 el­készült, de át nem vett igazolvány is van náluk, holott telefonon vagy írás­ban értesítették kollégái az érintette­Útlevélügy: nincs létszámbővítés Azon kérdésünkre, hogy várható-e létszámbővítés az irodában arra való te­kintettel, hogy március 1 -jétöl a Békéscsaba körzetében lévő települése­ken - Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Kondoros, Szabadkígyós, Újkí­gyós és Telekgerendás - élők útlevélügyeit is itt intézik, dr. Szombathyné dr. Nagy Margit nemlegesen válaszolt. Hangsúlyozta, a normativ támogatá­suk és a saját bevételeik ezt nem teszik lehetővé, így a feladatot a jelenlegi 21 fővel - köztük vele - kell megoldaniuk. Annyit tudtak tenni, hogy egy kollégájukat áthelyezték a közlekedésigazgatásról az útlevélügyekhez. 2000. november 1-jétől lépett életi az a jogszabály, mely szerint a vállalkozóknak új igazolványt kell kiváltaniuk. A határidő első körben 2002. június 30. volt, ké­sőbb ezt módosították 2003. feb­ruár 15-ére.- Nem azon van a hangsúly, hogy mindenki kézhez kapja február 15-éig az új vállalkozói igazolványát, hanem, hogy be legyen adva a kérelme - nyilat­kozta munkatársunknak dr. Szom­bathyné dr. Nagy Margit, a csabai okmányiroda vezetője. A régi iga­zolványok ezen időpont után érvé nyűket veszítik, de ha valaki nem kapja meg a határidőig az új papír­ját, akkor adnak neki—ha igényli - egy igazolást. ügyet regisztráltak, s 4521 igazol­ványt adtak ki. A fennmaradó ese­tekben nem arról van szó, hogy nem kapták még meg a kérelme­zők az új vállalkozóijukat, hanem náluk más intéznivaló van, például megszüntetik vállalkozásukat, vagy hatósági bizonyítványra van két. Ezt a napokban ismételten meg­teszik. Zajlik az evára, azaz az egy­szerűsített vállalkozói adóra áttérők igazolványainak a cseréje is, mint azt már megírtuk, ez ügyben nem kell külön bemenniük az ügyfelek­nek, hanem majd az igazolvány el­készültekor értesítik őket is. p. n. Tarhos: „felfelé” a lejtőn A Magyar Közlöny szerint Tarhos ebben az évben „belépett” a fejlett települések sorába, annak ellenére, hogy a különféle mutatókat tekint­ve csak romlott a helyzetük, példá­ul 13 százalékra nőtt a munkanél­küliség. Mindez - Homok Sándor polgármester szavaival élve — csa­pásként érte a 25 millió forint for­ráshiánnyal küzdő települést, ugyanis a korábbi években az el­maradott települések támogatására az évente államilag finanszírozott 3 millió 376 ezer forint folyósítása el­marad. Az idén „vigaszdíjként” en­nek az összegnek a felét még meg­kapják. Mindez a pedagógusok be­sorolását is érinti, ugyanis a koráb­bi területi pótlékot - ez az összeg havi 3100 forint volt - megszüntet­ték, s ezzel együtt az elkövetkező időszakban a különféle pályázatok elbírálásánál is kedvezőtlenebb helyzetbe kerül a falu. iszi VÉLEMÉNY BEDE ZSÓKA Diplomával, csaláning nélkül Elnéztem a minap főiskolánk diplomaosztóján a boldog, fiatal arcokat. Su­gárzott róluk a remény, hogy megszerezték jövőjük biztonságát, hogy ér­demes tovább képezniük magukat, gondolataikban már tervezgették, hol tanuljanak tovább, kamatoztassák az elméleti tudást, amelynek birtokába kerültek. Bár nem volt könnyű az elmúlt néhány esztendő vizsgáival meg­birkózni, túltenni magukat néhány valós vagy vélt sérelmen, de megérte az a kis barna kötésű okmány, amelyet kezükbe most kaphattak. Elnézést tőlük, oktatóiktól, szüleiktől, de tapasztalataimnál, ko­romnál fogva én már csak kétke- dőbb vagyok. Vajon ezek a fiatal ...találnak-e ■ ■ pályakezdő diplomások találnak-e biztonságos biztonságos munkahelyet, boldo­i 1 I . K|H3p^j£H gulást kicsiny hazánkban? Vagy munKaneiyet, igen, vagy nem. Baráti, ismerősi kö­boldogulást: römbenjónéhányanakadnak,akik felsőfokú végzettség birtokában kénytelenek voltak a hazai mini­málbéres tudóstanonci munka helyett a külhoni kemény fizikai munkát vállalni. Már bocsánat, de ésszel teli koponyájukat nem te­hették próbára idehaza, mert nem kívánták továbbra is szüleik ke­nyerét enni. Idénymunkában aratnak, erőt próbáló mezőgazdasági munkát végeznek néhány határral odébb, tőlünk nyugatra. Takaríta­nak, felszolgálnak, pincérkednek, téglát hordanak, házi betegápolást vállalnak, a bennünket hamarosan bizonyosan befogadó Európa „cselédei” lettek. Nem, nem nekik kell magukat szégyellniük, kelle­metlenül érezniük, sőt büszkék lehetnek arra, mert így is helytállnak nemzetünk nevében. Külhonban megbecsült munkaerő a magyar, bár kevés értelmiséginek adatik meg, hogy végzettségéhez közelítő létrán munkálkodjon az ottani foglalkoztatók rangsorában. Versenyhelyzet dúl a honi munkaerőpiacon is, helyes ha a tehet­ségesebb, munkabíróbb, alkotóképesebb a győztes. Ki meri tiszta szívvel állítani, hogy így van ez a való világban? Persze, van, aki ész, intelligencia és emberi érték nélkül is bol­dogul. Szülői háttér, netán gátlástalan sandaság, egyéni dörzsölt­ség is elegendő ehhez, de attól nem az ország szintje, lakóinak bel­becse gazdagodik. Bocsánat a csalános ingért, kire nem illő, ne ve- gye magára!________________________ ■ Újabb kisgazdaháború? Leváltási híresztelésre felfüggesztések Pallag Lászlót felfüggesztet­ték országos alelnöki tisztsé­géből és fegyelmi eljárás indul ellene — közölte tegnap la­punkkal Szelezsán József, az FKGP gyulai elnöke. Dr. Réti Miklós, a párt országos elnö­ke azt nyilatkozta, hogy dr. Deák József ügyvezető alel- nök valótlanul jelentette be az FKGP elnöksége némely tagjá­nak képviseletében: a párt el­nökét és főtitkárát leváltották. Gyula—Budapest Dr. Réti Miklós szerint dr. Deák Jó­zsef valótlant állított, a közvéle­mény megtévesztése, botrányoko­zás vezette. Az FKGP fegyelmi sza­bályzata szerint a fegyelmi eljárást a párt (országos, megyei, fővárosi, helyi, kerületi) elnöke, vagy a párt­főügyész rendelheti el. Az elnök­ség tehát ezzel a joggal nem ren­delkezik, s bár a pártalkotmány szerint az elnökség rendkívül fon­tos fegyelmi ügyben maga is eljár és dönt, ez csak a megindított eljá­rásra vonatkozik. Azért sem vált­hatták le dr. Deák József és társai az elnököt, s a főtitkárt, mert szin­tén a pártalkotmány alapján min­den tisztségviselőt az a testület válthat le, amely megválasztotta. Ez a testület pedig nem az elnök­ség, hanem a nagyválasztmány volt. Dr. Réti Miklós közölte azt is, hogy a dr. Deák József által megje­lölt időpontban a 13, még működő elnökségi tagból 7-en írásba adták, az ügyvezető alelnök irodájában, az úgynevezett elnökségi ülésen nem vettek részt. Dr. Réti Miklós országos elnök úgy véli, dr. Deák József bosszúhadjárata a párt elle­hetetlenítésére vélhetően össze­függésben áll azzal, hogy a szék­ház eladásának lehetőségét elvette tőle. A tisztújítás ideje közeleg, az akció feltehetően ezzel is össze­függésben áll. Kijelentette, az utol­só pillanatig tartotta magát ahhoz, hogy szankciókat nem alkalmaz, senkit nem zárnak ki, ám a párt ér­dekeinek súlyos sérelme miatt feb­ruár 4-ei hatállyal tagsági jogaik­nak felfüggesztése mellett fegyel­mit indított dr. Deák József, Len­gyel Zsolt főtitkárhelyettes, Pallag László alelnök, Horváth Gábor fő­titkárhelyettes és Péter Sándor fő­titkárhelyettes ellen. Az országos vezetőség és az elnökség március elsejére összehívta az országos nagygyűlést, valamint a nagyvá- lasztmányt. sz. m. Szelezsán: jelentem, felébredtem! A jogszabály nem ír elő elvárt jövedelmet Számítógép-vásárlásra legfeljebb hatvanezer forintot fordíthatunk A Békéscsabai Ipartestület a napokban évzáró-évnyitó ülést tartott székházában. A megbeszélésen egyebek mellett Kopján Kiss Károly, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Békés Me­gyei Igazgatósága ügyfélszolgálati osztályának munkatársa a 2002. évi adóbevallással kapcsolatban tartott tájékoztatót. Békéscsaba A legutóbbi megyegyűlést ér­tékelte tegnapi sajtótájékozta­tóján két képviselő: a Fidesz megyei alelnöke, dr. Szelezsán Róbert és Dankó Béla. A pénz­ügyek kapcsán úgy vélték, a meglévő tartalékok felélése fo­lyik. Segítséget kér emellett a Fidesz az önkormányzatok­nak a hóhelyzet megoldására. Békés megye- Jelentem, felébredtem! Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, nem az írott sajtót, hanem a Csaba Tv élő közvetítését hiányoltam. Az elmúlt négy évben rendszerint élő­ben adták a megyegyűlést, úgy lát­szik, a baloldali többség nem kér a nyilvánosságból - mondta dr. Szelezsán Róbert a lapunk szomba­ti számában megjelentekre utalva, azaz, hogy a Hajnal-ügy kapcsán hi­ányolta a médianyilvánosságot. (Mint megírtuk, dr. Hajnal Lajos, a megyei humán fejlesztési és infor­mációs központ igazgatója levélben fordult a képviselőkhöz, miszerint hamarosan elbocsátják állásából. Az ügyre még visszatérünk - a szerk.) A megye ez évi költségvetéséről Dankó Béla úgy fogalmazott, hogy nagy gondok vannak vele, éppúgy mint a települések büdzséivel. - Több száz millió plusszal adtuk át az irányítást a baloldalnak — hangsú­lyozta —, s most ezeknek a tartalé­koknak a felélése folyik. A hóhelyzet kapcsán szólt Dankó Béla arról, hogy nem érti Varga Zoltán megyei elnök azon kijelentését, hogy nincs kataszt­rófahelyzet, így nem tudnak segíteni. Dankó Béla szerint a miniszter- elnök ígéretet tett a szükséges for­rások biztosítására, így vagy az fordult elő, hogy a megyei elnök­nek nincsenek információi ennek a módjáról, vagy megpróbál ma­gyarázkodni, s azt mondja, hogy a probléma nem is létezik. p.r. Nagykamarási pályázatok A nagykamarási önkormányzat pályázatot nyújtott be az Ener­giasegély Alapítvány kuratóriu­mához a községben lévő idősek klubjának korszerű, energiata­karékos melegvízellátásának biztosítására. A felújítás költsé­ge 360 ezer forint, mely tartal­mazza a villany- és gázbojler cseréjét, illetve a szerelési mun­kálatokat. Az önkormányzat a pályázat sikere érdekében 60 ezer forint saját erőt biztosít a költségvetés terhére - mondta lapunk érdeklődésére Hoff­mann Andrásné jegyzőnő. Nagykamarás település Almás- kamarással és Kunágotával tár­sulva idén ismételten pályázni kíván a szennyvízhálózat máso­dik ütemének kiépítésére, me­lyet a Környezetvédelmi Minisz­tériumhoz, a Vízügyi Miniszté­riumhoz és a Békés Megyei Te­rületfejlesztési Tanácshoz ter­veznek benyújtani. _________<y Kopján Kiss Károly számos válto­zásra hívta fel az adóbevallást ké­szítők figyelmét a találkozón. Az érdeklődők megkönnyebbülhet­tek, hiszen ettől az évtől jogilag nincs elvárt jövedelem. Ha vi­szont két egymást követő évben minimálbér alatti összeget vall be az adózó, a hatóságnak minden­képpen szemet szúrhat, és szá­míthat a revizor kellemetlen kér­désére: valójában miből él? A re­vizori vizsgálat idejét szintén vál­toztatták. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az ellenőrnek ki­lencven napon belül be kell fejez­nie a munkáját. Ha nem tette meg, a másodfokú hatóságtól kell engedélyt kérnie a folytatáshoz, így nem tartható akár évekig is bi­zonytalanságban az állampolgár. A számítógép-vásárlásra is ki­tért az APEH munkatársa, ugyan­is sok téves információ látott nap­világot. A számítógép-vásárlásra fordított összegből hatvanezer fo­rint írható le az adóból, de csak akkor, ha pedagógus, oktató, hall­gató, felnőttképzésben résztvevő magánszemély vagy az adózó nappali képzésben részt vevő gyermeke számára vásárolták a készüléket, és az oktatási, hírköz­lési, illetve munkaügyi miniszté­rium által kiírt pályázaton nyer­ték a pénzt. A felnőttképzésre és a számítógép-vásárlásra összesen hatvanezer forint vonható le. Az iskolakezdési támogatást is könnyítették, eddig ugyanis csak a tanév első napját megelőző hat­van napon lehetett igénybe venni az utalványt, most azonban a kö­vetkező harminc napban is, tehát ha a tanár újabb listát ad ki, a szü­lők a támogatásra kapott összeg­ből fedezhetik a kiadást. A meleg ételre adható utalvány értéke a ré­gi 2200 forintról négyezer forintra nőtt, hideg ételre 1400 helyett két­ezer forint adható adómentesen. FEKETE G. KATA Összefogással többre mennek- Bő egy év múlva már dán és holland beszállí­tókkal is versenyeznünk kell, tehát csak kellő mennyiségű és jó minőségű sertések előállítá­sával van esélyünk - mondta a sertésértékesitő és beszerző szövetkezet elnöke. Csúvár Zsolt hozzátette, a tagok biztosak abban, hogy ösz- szefogással többre mennek, mint külön-külön. Ezen a héten van még lehetőség a vállalkozói igazolványok cseré­jére, a régi papírok ugyanis február 15-étői érvényüket vesztik. A békéscsabai okmányirodán is folyamatosan zajlik a beérkezett ké­relmek feldolgozása, de lesznek olyanok is, akiknek a határidőig nem készül el az új papírjuk, ők egy igazolást kapnak helyette. Csaknem kétszáz, át nem vett igazolvány is van a csabai irodán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom