Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-08 / 6. szám
KÉK TÜKÖR 2003. JANUÁR 8., SZERDA - 9. OLDAL LÁNCFŰRÉSZT. (1) Hamis vagy álkulcs használatával ment be ismeretlen látogató Dombegyházon, a Perczel utca egyik lakóházába, ahonnan egy citromsárga hegesztővel, egy ugyanilyen Partner láncfűrészszel, öt liter lánckenő olajjal, valamint 14 liter benzinnel távozott. A lopással okozott kár meghaladja a 100 ezer forintot. ESZKÖZÖKET. (1) Manapság már az élettársi viszonyban élők sem bízhatnak teljes mértékben partnerükben, mert elég egy „családias” összeveszés és máris az anyagiak elosztása, illetve esetünkben az eltulajdonítása miatt fájhat a fejük. Egy kunágotai lakos volt élettársa lakásáról — a tulajdonos kérése és engedélye nélkül — vitt el a közelmúltban különféle ruhaneműt, kaszát, fejszét, karórát, plédet, cipőt, Crova kulcskészletet, fürdőkádat, ébresztőórát és egyéb eszközöket több mint 60 ezer forint értékben. ELFOGTÁK. (1) Mezőkovács- házán, a Petőfi utca egyik lakója tett bejelentést ismeretlen tettes ellen, aki egy éjjel betörte a lakása ablakát. A nyomozás eredményeként hamarosan egy békéscsabai lakosra terelődött a rendőrök figyelme, aki alaposan gyanúsítható a cselekmény elkövetésével. A rendőrség garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt kezdte meg az eljárást. ÁTÍRTA. (1) Rendőri jelentés alapján indult eljárás egy magyarbánhegyesi lakos ellen, akit a Mezőkovácsháza-Kun- ágota útkereszteződésben igazoltatott a járőrszolgálat. A gépkocsival utazó egy kölcsönadási szerződést adott át a rendőrnek, melyről kiderült, hogy a kölcsönadás dátumát átírták. A vezető elmondta, hogy valóban az okmányban szereplő dátum előtt vásárolta a személygépkocsit, de úgy gondolta, ha átírja a dátumot, nem kell átíratnia a járművet, így költséget takaríthat meg. A rendőrség magánokirat-hamisítás vétségének alapos gyanúja miatt kezdett eljárást a „kölcsönző” ellen. PÉNZRE UTAZOTT. (1) Egy battonyai lakosnak élelmes tolvaj emelte ki a zsebéből a pénztárcáját a Puskin utcában levő piacon. A tárcában a tulajdonos készpénze és iratai voltak. Dombegyházon szintén készpénzre utazott az az ismeretlen, aki ál- vagy hamis kulcs használatával ment be a Széchenyi utca egyik lakásába, ahonnan 40 ezer forintot zsákmányolt. FELTÖRT JÁTÉKGÉPEK, (r) A redőnyt kifeszítve, az ablakon jutott be nemrégiben egy betörő Gyomaendrődön, a Gulyás csárdába. Az ismeretlen tettes a játékgépekből kilencvenezer forintot lopott el. ELSIKKASZTOTT BEVÉTEL (z) A Family Frost Kft. tett feljelentést egyik vállalkozó ügyfele ellen, mert jelentős összeggel, pontosan 3 millió 905 ezer forinttal nem tudott elszámolni, s a pénzt sajátjaként kezelte. Az ügyben folyik a vizsgálat. GÁZPALACK, ERŐVÁGÓ. (z) A Tappe Kft. tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik tavaly december 25-ére virradóra betörtek a cég mezőberényi telepére. A hívatlan látogatók egy 22 kilogrammos gázpalackkal és egy 800-as méretű erővágóval távoztak. Az eltulajdonított eszközök értéke meghaladja a 30 ezer forintot. HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK, (z) Egy mezőberényi lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki tavaly december 26-ára virradóra betört ókerti tanyájába. A tolvaj eltulajdonított egy Hajdú mosógépet, egy Hajdú centrifugát, egy Szarvas SzV624 - gyári száma: 92210240 - típusú kávéfőzőt, egy Whirlpool - gyári száma: 853854110291 - mikrohullámú sütőt, egy 11,5 kilogrammos gázpalackot és száz magnókazettát. A lopási kár meghaladja az 50 ezer forintot. Világgá ment hazulról Az apa elkövetett-e bűncselekményt? Tizenhárom éves kislánya eltűnését jelentette be az édesapa január 6-án délután a Gyulai Rendőrkapitányságon. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a gyermek felkutatását, akire másfél óra múltán rátalált a járőr, amint gyalogolt immár a városból kifelé. Gyula A Gyulai Rendőrkapitányságon a helybeli K. E. január 6-án 17 órakor jelentette be, hogy 13 éves kislánya, K. Sz. eltűnt, ismeretlen helyre távozott. A kislány korára és a nagy hidegre való tekintettel a rendőrök azonnal kereséséhez fogtak. A gyermeket közel 20 rendőr, velük együtt a polgárőrök is keresték. A rendőrjárőr végül aznap, 18.30 óra tájban találta meg a városból kifelé haladó kislányt Gyula külterületén, a Békéscsaba felé vezető úton. Az eltelt másfél óra alatt városszerte keresték. K. Sz. el akart menni otthonról. Tettének hátterében családi probléma állt, a megromlott gyermek—szülő kapcsolat. A kislány nem járt rendesen iskolába, ezért apja megverte, a gyermek pedig megszökött otthonról. Testén nyolc napon bélül gyógyuló sérüléseket találtak. A rendőrség a kislányt már nem engedte haza, gyermekvédelmi intézménybe utalták és intézkedtek a gyámhatóságnál. Most azt vizsgálják, hogy az apa követett-e el bűncselekményt. A rendőrség a családon belüli erőszakra kiemelt figyelmet fordít - tájékoztatott dr. Tábi Tibor, Gyula rendőrkapitánya. SZ. M. Mamakedvenc ámokpilóta Frankfurt Akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik Franz-Stephan Strambachot. A német férfi a napokban hatalmába kerített egy kisrepülőt, és órákig rettegésben tartotta szülővárosát. Riasztópisztolyt fogott a babenhauseni repülőtér egyik őrére a 31 éves fiatalember, majd a kiszemelt motoros vitorlás géppel a levegőbe emelkedett. Strambachról senki sem gondolta, hogy ilyen durvaság elkövetésére képes. Akik ismerték, a csillagos égbolt álmodozó rajongójának tartották, aki a légynek sem képes ártani. Franz-Stephan azonban az utóbbi években igencsak összezavarodott. Reménytelen szerelem fűzte Judith A. rost kiürítették. Két vadászgép és kapcsán a tettes 73 éves anyja. Resnikhez, a Challenger űrrepülő egy helikopter szállt föl, és rádión Rath Strambach agyonkényeztet- szerencsétlenül járt asztronautá- felvették a kapcsolatot az te félárva fiacskáját (most is jához. A katasztrófa 1986-ban kö- ámokpilótával, hogy jobb belátás- együtt élnek), mindent megadott vetkezett be, ám a német férfi az- ra bírják. Strambach annak fejé- neki, ő kísérgette a repülőoktatás- óta sem tudta feldolgozni a tör- ben hajlandó volt elállni szándé- ra is. A félénk kamaszt már akkor ténteket. Azért is körözött a leve- kától, ha felhívják halott szerelme mindenki fura csodabogárnak gőben, hogy - mint ígérte - neki- bátyját, s elmondják neki, meny- tartotta, már csak azért is, mert vezetve a gépet egy nyíre imádja még most is Judith- lánnyal sosem látták, magasépülethez öngyilkosságot ot. Az üzenetet átadták, ezt köve- A frankfurti légi kaland végül is kövessen el, s így a túlvilágon tőén egy repülésirányító segítsé- szerencsésen végződött, csak sok- találkozhassék Judith-tal. gével sikerült is a landolás. ba került. Az ámokpilótát pedig a Frankfurt repülőterét, pályaud- „Azt hiszem, én vagyok a hi- zárt osztályra utalták be meg- varát azonnal lezárták, a belvá- bás mindenben” - mondta az eset figyelésre. _________toronyi attila Óráki g veszélyben volt a legmagasabb frankfurti irodaépület fotói europress/archív Nehézkes a behozott autók vámkezelése Aki használt autót, 250 köbcentiméter hengerűrtartalom feletti motorkerékpárt, vagy legfeljebb öt tonna össztömegű új vagy használt áruszállítót szeretne külföldről az országba hozni, annak a budapesti hetes számú vámhivatalhoz kell fordulnia, mivel itt vámkezelik ezeket a járműveket. Ha természetes személy szeretné belföldön forgalomba helyezni autóját, neki a X. kerületi Gergely utca 10. szám alá kell ellátogatnia, a szervezeteket, cégeket a XXI. kerületben, a Petróleum utca 4. alatt várják a vámosok. Mindenekelőtt azonban meg kell szerezni a Központi Közlekedési Felügyelet engedélyét a vámkezeléshez. Ezt követően kerül sor a vámkezelésre, amelyet az ügyfélnek kell kezdeményeznie az egységes vámárunyilatkozat benyújtásával. Ezután a vámhivatal megállapítja a vámterhet: ez egyrészt áll a vám összegéből, másrészt tartalmazza a fogyasztási adót, a környezet- védelmi termékdíjat és az általános forgalmi adót. A vámkezeléshez szükségünk lesz az egységes vámáru-nyilatkozatra, számlára, ezenkívül vigyük magunkkal az adásvételi szerződést vagy az ajándékozási nyilatkozatot, a külföldi forgalmi engedélyt, személyi igazolványunkat, a Központi Közfotói KOVÁCS TIBOR lekedési Felügyelet engedélyét, és egy nyilatkozatot arról, hogy az adott évben nem hoztunk be több gépkocsit az országba. Sipos Jenő, a vám- és pénzügy- őrség sajtóreferense lapunknak elmondta: az emberek legtöbbször hamis vagy kettős számlázással próbálják meg kijátszani a vámkezeléssel járó költségeket, vámkezelés nélkül azonban nem nagyon juthat be a gépjármű az országba. Ha azonban tisztességgel kifizettük a vámterhet, és az ezt igazoló papírok is a kezünkben vannak, már valóban sajátunknak érezhet- jük szerzeményünket, europress Budapest Kereskedelmi forgalmon kívül vezetői engedéllyel rendelkező személy évente egy gépjárművet vámkezeltethet. Ahhoz azonban, hogy az autót akadálytalanul behozhassuk az országba, több lépést is tennünk kell. Mielőtt üzembe helyezhetnénk gépkocsinkat a magyar utakon, engedélyeket és igazolásokat kell beszereznünk. Külföldi autók kálváriája Útiholminak álcázott üzemanyag Elsőfokú ítélet az olajcsempészek ügyében Az első fokon eljáró Gyulai Városi Bíróság nem jogerős ítéletében felbujtóként, folytatólagosan elkövetett csempészet bűntette miatt — végrehajtásában 3 évre felfüggesztett — 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a sarkadi O. K.-t. A bíróság emellett 100 ezer forint pénzmellékbüntetés megfizetésére kötelezte az ügy I. rendű vádlottját. Gyula A bíróság II. rendű Cz. I. B. vádlottat bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett csempészet bűntettében, ezért őt 75 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A városi bíróság G. I. III. rendű vádlottat vámorgazdaság miatt - mint visszaesőt - 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végreha- tását 2 évre felfüggesztette. O. K. 1998 nyarának elején Romániában gázolaj előállítására alkalmas kőolajszármazékot vásárolt nagy mennyiségben, s ezt - különböző adalékanyagokat felhasználva — Nagyszalontán gázolajjá kevertette. Az így előállított, legalább 3 ezer 100 liter, 278 ezer 435 forint vámértékű üzemanyagot az I. rendű vádlott megbízása alapján több, pontosan meg nem állapítható személy személygépkocsival, útiholminak álcázva a Magyar Köztársaság területére hozta. A gázolaj Magyarországra szállításában Cz. I. B. is közreműködött. A 3 ezer 100 liter gázolajat az I. rendű vádlott egy sarkadi ingatlannál gyűjtötte össze. AIII. rendű G. I. 1998. szeptember 12-én éjfél előtt — az I. rendű vádlott megbízásából, vagyoni haszon ellenében — az általa bérelt kistehergépkocsival ismeretlen helyre szerette volna szállítani az üzemanyagot, de az ingatlanról való kiállása során az árokba hajtott. A közlekedési baleset miatt foganatosított rendőri intézkedés során a jövedéki bűncselekmény elkövetését felfedezték, a szállított gázolajat a vámhivatal lefoglalta. Az ítélet ellen I., illetve II. rendű vádlottak, valamint védőik fellebbeztek. BOTH IMRE Marihuána a pénzváltó alatt A Vám- és Pénzügyőrség Délalföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai 112 jogsértő cselekményt tártak fel, összesen 1 millió 734 ezer 483 forint értékben a december 30-ától január 5-éig tartó héten. Dél-Alföld A Tompái Vámhivatalban szilveszterre készülve december 30-, án egy hölgy, M. K. jugoszláv állampolgár belépéskor nem jelentette be, hogy a személygépkocsijában 600 Pirat típusú petárdát hoz magával. Szabálysértés elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárás indult ellene, a vámhivatal a petárdákat 45 ezer forint értékben lefoglalta. Röszkén a régi átkelőhely területéről egy már használaton kívüli pénzbeváltó fülkét kellett december 30-án elszállítani. A fülke tehergépkocsira való felrakása után látható volt, hogy alatta egy reklámszatyorban csomag van. A tesztelés egyértelművé tette, hogy a csomag 700 gramm marihuánát tartalmaz. Az ismeretlen tettes ellen bevezetett eljárás során a vámhivatal a kábítószert lefoglalta 700 ezer forint értékben, majd az ügyet átadta a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársainak. J. S. jugoszláv állampolgár január 5-én nem jelentette be belépéskor, hogy személygépkocsijának csomagtartójában különféle teljesítményfokozó gyógyszereket hoz magával. A vámhivatal összesen 40 ezer forint értékben lefoglalta a 200 Naposim, 180 Stanazol, a 6-6 Deca-Durabolin és Omnadren injekciókat. Ugyanezen a napon J. N. belépő jugoszláv állampolgártól a vámhivatal lefoglalt egy Magnum típusú, 9 milliméteres gázpisztolyt és 6. hozzávaló patront. A bejelentés elmulasztása miatt indított eljárás során a vámhivatal a tárgyakat 10 ezer forint értékben lefoglalta. Nagylakon az új év első vasárnapján három huszonéves német férfi jelentkezett belépésre egy német rendszámú személygépkocsival. A vámvizsgálat során H. G. S.-nek a csomagtartóban elhelyezett hátizsákjából előkerült 11,6 gramm marihuána és 2,1 gramm amfetamin kábítószer; a vámhivatal kábítószerrel való visszaélés vétségének alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményezett H. G. S. ellen, a drogot 50 ezer forint értékben lefoglalta. Az ügyet a Makói Rendőrkapitányság vizsgálja. Az egyéb szabálysértések során a vámosok lefoglaltak még 672 karton cigarettát, 138 liter különféle italt és 75 liter tiszta szeszt. A kiszabott és beszedeti pénzbírság összege 379 ezer forint volt az elmúlt héten. MÉNESI GYÖRGY Régészeti leletek a Golfban A zöldfolyosón át vitték volna az értékes tárgyakat Római kori és őskori régészeti leleteket foglaltak le a vámosok a röszkei határátkelő- helyen január 6-án az esti órákban egy jugoszláv állampolgárságú férfitól. Röszke A negyvenéves S. Z. és felesége német rendszámú Volkswagen Golf típusú személygépkocsival, a zöldfolyosó igénybevételével jelentkezett belépésre Röszkén. A szolgálatot teljesítő határőr és vámos indokoltnak látta a jármű tételes átvizsgálását, s ennek során a csomagtartóból, a szokásos útí holmik közül nagy mennyiségű régészeti lelet került elő. A vámhivatal kulturális javakra elkövetett csempészet alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást S. Z. ellen, egyidejűleg lefoglalta tőle az alábbi tárgyakat: 26 római kori mécsest, 7 római kori ládikakulcsot, 22 különböző korú öntött bronzfibulát, 18 bronzdíszt, 8 csontkorongot, melyek annak idején játékul szolgáltak, 1 botvéget, 1-1 márvány férfi- és nőfejet, 1 kisméretű márványtorzót, 1 férfit ábrázoló domborművet, 1 római kori sírkő kicsinyített mását férfiábrázolással, 1 kőlapot Romulus- és Remus-ábrázo- lással, valamint 10 őskori kőbaltát. A lefoglalt leletek némelyikéről dr. Vörös Gabriella, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója úgy véli, hogy azok kimagasló muzeális értékkel bírnak, ám pontos értékmeghatározásukhoz hosszabb időre van szükség. A Röszkei Vámhivatal az ügyet további nyomozásra átadta a Vám- és Pénzügyőrség Csongrád Megyei Nyomozó Hivatalának. M. GY.