Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-04 / 3. szám

2003. JANUÁR 4„ SZOMBAT - 9. OLDAL Albert Györgyi szerint a magyar oktatási rendszer nem tanít meg élni Instant kávé, instant érzelmek, instant boldogság Albert Györgyi újságíróval, televízi­ós műsorvezetővel a Mindentudás Egyetemének sikere kapcsán a tu­domány, a műveltség és az oktatás mindennapjainkban betöltött sze­repéről beszélgettünk. — Érzékeli-e, hogy kialakulóban van va­lamiféle egyetemes tudás, vagy azokkal ért egyet, akik szerint élesen elkülönít­hető például a magyar, az európai és az amerikai műveltség?- Európai és amerikai műveltséget mindenképpen meg kell különböztetni. A távolság főként két területen, a föld­rajzban és a történelemben szembetű­nő. A tengerentúl Budapestet és Buka­restet összekeverik. Nem tudják, hogy a kettő nem ugyanaz, de nem is érdekli őket. Mindenesetre biztos, hogy mi töb­bet tudunk róluk, mint ők rólunk. Az amerikaiak saját történelmüket nagyon jól és a nyugat-európai demokráciákét valamennyire ismerik. Főként Angliá­ból és Franciaországból felkészültek a gyökerek miatt. De tőlem még tíz éve is megkérdezték Amerikában, hogy lehet- e nálunk Bibliát olvasni, és ha találnak egyet a házunkban, lecsuknak-e érte? A kis népek mindig többet tudnak a na­gyokról, mint fordítva.- Mit gondol arról a vádról, hogy a magyar oktatás túlságosan specializált, nem láttat rendszerben és inkább lexi­kális tudást ad, mintsem az életre ne­vel?- Lehet benne valami. Ha felkelte­nek éjjel kettőkor, akkor is azonnal megmondom, mikor volt a mohácsi csata. Izgalmasabb volna úgy tanulni, hogy azt is tudjuk, hogy a mohácsi csa­ta időpontjában mi történt a magyar iro­dalomban, milyen ruhát viseltek az em­berek, milyen volt a nők helyzete. A magyar oktatás a jegyek megszerzésére tanít, meg arra, hogyan keveredj be egy jó egyetemre. De élni nem tanít meg. Történelem szakos lévén, két kedvenc témám az ókori Görögország és a máso­dik világháború utáni korszak, ezekből még vetélkedő­ben való részvé­telt is mernék vállalni. Ám minden más ki­hullott a memó­riámból.- Van-e ked­ve, ideje felnőtt fejjel is tanulni?- Ha arra gondolok, mennyit olvas­tam egyetemista koromban, és mennyit most, szégyellem ma­gam. Boldog va­gyok, ha a napi sajtónak egy szeletét és a heti újságokat el tu­dom olvasni. Szépirodalmat pedig kampány­szerűen olvasok, összegyűjtöm a fontos könyve­ket, amikor síel­ni vagy nyaralni megyünk. Sok mindent így sem fogok tudni elolvasni, és hihetetlen rosszked­vű vagyok emiatt.- Felfedez-e magában új érdeklődési területeket?- Nem, mert nálam ez már húszéves korban stabilizálódott: film, színház, muzsika; ebben a sorrendben. A film a szakmám, zenében a jazz és a világze­ne, komolyzenében inkább az opera, Verdi, Puccini érdekel, Wagner nekem már sok.- Szükséges, hogy az átlagember be­lelásson a tudományos élet eseményei­be? — Annyit meg kell ismernie a té­nyekből, amennyi rá vonatkozik, és olyan mélységben, amennyire az életét befolyásolja. Gondolok például egy rák ellen kifejlesztett gyógyszerre, vagy egy találmányra, amely segíti a moz­gássérültek életét. A művelődés pedig nagyon ránk fér. A szüleim még betéve tudták a francia és az olasz filmek nagyjainak munkáit, de Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjét is egy­millió kétszázezer ember látta akkori­ban. A mai viszont egy instant társada­lom. Instant kávé, instant érzelmek, instant boldogság. Az emberek többsé­ge azt gondolja, hogy néhány piru­la azonnal megoldja az összes gondját. A művelődés területén is szeretnék megspórolni maguknak a befektetett időt, energiát, gondol­kodást.- Ha már így van, akkor talán a televízión kínált tudás hamarabb eljut hozzánk, mint a papírra nyomtatott.- Igen, örömmel látom, hogy a közszolgálati televíziók szerepet vállalnak a tudomány átadásában, hiszen ez feladatuk is. Én magán­emberként és szakmailag is a köz- szolgálathoz kötődöm, a kereske­delmi tévék nem érdekelnek. Értel­miségi fanyalgás ide vagy oda, na­gyon rossz véleményem van róluk. Nyugat-Európában azt tapaszta­lom, hogy egyáltalán nincs olyan nagy szakadék a kettő között, mint itthon.- Az informatika szerepét ho­gyan látja?- Én épp azt a generációt képvi­selem, amelynek még nem sajátja a számítógépes nyelv, de már nem is tudja megúszni használatát. Volt az életemben öt év, amikor azt hittem, meg tudom úszni, és ha karosszériala­katos lennék, talán sikerülne is. De az én szakmámban nem lehet meglenni a számítógép nélkül. Az például tetszik az internetben, hogy mindig eggyel to­vábbléphetek. Mindig van egy link, ahol még többet megtudhatok, ha en­gem éppen valami speciális kis részlet érdekel. M&H Communications „Az emberek többsége azt gondolja, hogy néhány pirula azonnal megoldja az összes gondot” A táncdalfesztivál és a Ki mit tud? győztese felhagy a koncertszervezéssel A taps már az énekes Bakacsi Bélának szól Az idősebbeknek a táncdalfesztivál és a Ki mit tud? idejéből csenghet ismerősen Bakacsi Béla neve. A fia­talabbak valószínűleg Zorán, Pres­ser Gábor, Koncz Zsuzsa turnészer­vezőjére gondolnak a név hallatán. Mindenkinek igaza van: a művész régen énekelt, később turnékat bo­nyolított. Jelenleg mindkettővel foglalkozik. Ősz haj, vadnyugati öltözék, sármos mosoly. Bakacsi Béla lendületesen lép be a szerkesztőség ajtaján. Nem is kell kérdeznünk, faggatás nélkül mondja, mi járatban van: a közelmúltban lemezt jelentetett meg Azok a hatvanas évek... címmel.- Frank Sinatra, Elvis Presley, Bobby Solo, Engelbert Humperding, Pat Boone. A nevek a beatzene hősko­rát idézik. Miért pont erre esett a vá­lasztása?- Úgy érzem, ebből a korszakból hi­ány mutatkozik, senki nem mer bele­„Németországban új stílust ismertem meg, ezt meghonosítottam a hazai haknivilágban is” vágni. Pedig ezt a zenét mindenki isme­ri, sokan szeretik is. Azokat, akik meg­hallgatják az albumot, kellemes meg­lepetés érheti, hiszen a dalszöve­geket nem szó szerint fordítot­tuk. Valla Attila teljesen új ma­gyar szövegeket írt az ismert dallamokhoz, a mindennapi élet gyötrelmei és szépségei csendülnek fel. A zene rólunk szól, a szerelmeinkről, a szakí­tásról, a bukdácsolásról.- A terep nem ismeretlen Ön számára. A táncdalfesztivá­lon és a Ki mit tud?-on is ilyen stílussal hódított.- Találó kifejezés, valóban hó­dítottam. Az első Ki mit tud?- ot 1962-ben én nyertem. Négy évvel később a tánc­dalfesztiválon közönségdí­jas voltam. - Utána vi­szont hosszú időre eltűnt. Azt suttogták, diszszidált.- Nem, visszajöttem, lát­hatja, itt vagyok. Né­metországban énekel­tem négy-öt évet. Amikor viszont hazatér­tem, a hatalom tudtomra adta, nem kí­vánatos a jelenlétem a szakmában. Nem szerettem volna elszakadni a ze­nétől, így koncertszervezésbe kezdtem. A Hungária, az LGT, az R-GO, Zorán, Koncz Zsuzsa útjait intéztem. Németor­szágban új stílust ismertem meg, ezt meghonosítottam a hazai haknivilág­ban is. A fellépésekre komoly díszlettel, ruhákkal utaztunk. Félóránként öltözé­ket cseréltettem a művészszel. Végig a háttérben maradtam, de a taps kicsit nekem is szólt.- Hogyan tovább? Teljesen felhagy a tumészervezéssel és az énekes pályájára koncentrál?- A körutakból nem lehet csak úgy kiszállni. Zoránhoz mély barátság fűz, nem hagyhatom cserben. Ettől függetle­nül a lemezemet is szeretném népsze­rűsíteni. Tavasszal belépőjegy nélküli bulikat tartok, hogy lássam, kellek-e még a közönségnek. Fekete G. Kata Hétvégi olvasmány ,,Míg gyermek voltam, felnőtt szerettem volna lenni. Mostanság mindinkább az a gyermek, aki voltam. ” (Ego) Odakint, a másik szobában Chopin ze­nél „minden mennyiségben”, idebent a könnyűfényű lámpa csalóka sugara mel­lett turkálom fel magamban legfrissebb múltú emlékeimet. Az öregedés poros országútján botorkáló lélek háza tája, a magából mindent és ihindenkit kizáró szellem tobzódása önmagával és önma­gában, emlékekkel való burkolózás, él­ményekkel való takarózás, önmagam el­és felfedése önmagam elől és előtt. Egy igazahb és mégis hamis világ torzu­ló vetülete e,z, harangszó-messzeségből ide­köszönő képek, emberek, hangok, illatok. Lélekvásár, emlékvásár! Aki ismer, tudhatja, ezt megint az Al­föld, az „én Alföldem” csalja ki és elő belőlem. Pontosabban Szarvas! Örök gyermekkorom örökéletű enyh-helye, emléktáraim reminiscencia-tékája. Ott jártam megint, ott járhattam megint, s most Chopinnal kézen fogva visszahal­lom és visszaérnem évtizedek ködébe ve­szett önmagam. Úgy látom a Körös-partot, ahogy akkor volt, s nem a modemkedő vil­lahadak koszorújában. A tó-mozi fehérre meszelt famonstrumát látom, a szomorú­fűzek tisztelgő karéját, a gingko-bilóbák ős­merevségét, a fel-felsikló szandolinok csendes surranását, a regatták ünnepé- lyeskedő hivalkodását, gyermekkacagáso­kat, úszóversenyeket, soha-ki-nem-húnyó- nak hitt szerelmeket, izgalmas tarzánosdit, titokban elszippantott nyárfalevél-töltésű cigarettákat, a horog végén vadul fickándo- zó törpeharcsát, görögdinnye karnevált, mindent, ami nekem múlhatatlanul Szar­vas és vele együtt mindaz, amit oly sokszor akarok elmondani, de amit igazán soha­sem tudok, mert toliam végére csupán egy szó tolul: gyermekkorom. A Petőfi utca, ahol most csendesen baktatok, kihalt. Üres. Hiába keresem az adóhivatalt, lebon­tották. Kertje, amelyhez talán a legtöbb Pihen a komp emlék fűz, játszótér és panelkocka-ott- honok megalázott udvara. A pemetefű-cukorkájáról elhíresült Réthy-féle ecetgyár illata beleette magát a némán bólogató parlagfüvek kicsiny tömegébe. A Donner-fatelep, Moravcsi- kék háza sem az, ami volt. Az egykor derékig érő kátyúk helyett szűkén aszfaltozott az utca. Kiszelyék há­za tán még régi, Schlajhóéké is, de bent az udvaron felismerhetetlen rend van. Garázs, kocsimosó. Huszadik század. A tímárlegények hangoskodásait és rekvizi- tumait csak emléktáramban lelem. A pá­zsit, amit páskónak hívtunk, elvadult, a Hősök-ligete már rég elfelejtette, kiknek emlékére is alkották. Már nincsenek, nem kellenek a hősök, meghalt az emlé­kezés. Modem monstrum a zsilip is, melynek őséről első fejeseimet ugráltam. De nini, ott van, megvan még a régi is! Apró csonk, pöttömnyi alkotmány az új mellett. Megmosolyogtatóan piciny, de ez az! EZ AZ! A régi zsilipemelő csiga! Rajta a lábnyomom, lábnyomunk! Gyer­mekkorom lábnyoma! EZ AZ! Odébb a lóúsztató hínárral takarózik. Békalencsés öblében alig észrevehető­en ott a komp is. Megborzongok. Be­ülök a csend ölébe és látom Jutkát, amint a komp sarkában megriadt szem­mel tiltakozik. De legalább egy puszit adhatnék. Nem engedi! S látom magunkat később, évtizedek múltán, amikor eggyé forrva óvodásko­runktól fogadott szerelmünkkel Ámor istennek áldozunk. A házban, hol oly boldog lehettem, már nyoma sincs a tamariscus- bokroknak. A valamikor hatalmas ud­var mélyén garázst építettek, a baromfi- udvaron kerékráfok, ócskavasdombok, egy kiégett vagy kifosztott Skoda-váz. A kapu korhadóban. DE MÉG AZ, MÉG ABBÓL, AMI VALAMIKOR VOLT! Csak Válenték háza a régi. Egyedül-Ajánló----------------­CD Be sh o droM: Nekemtenemmutogatol! Némi változás után készült el a balkáni és a közel-keleti hangulatokban legott­honosabb magyar együttes, a nagyváro­si folkot játszó Besh o droM második anyaga. Az előző lemezt (Macsó hím­zés) készítő társa­ságból négyen tá­voztak, helyükre két állandó tag érke­zett Zsoldos Tamás és Békési László személyében. A jelenlegi felállás két szaxofonból, trombitából, gitárból, basszusgitárból, ütősökből és cimba­lomból áll. A dallamok még inkább be­járják a világot, ezúttal már egyiptomi, libanoni, afgán és örmény tradíciókat is feldolgoznak az eddigi balkáni, cigány, közel-keleti harmóniákon túl, de az er­délyi tájegységekről is bővebb a merítés. MOZI Halj meg máskor! A világ leghíresebb ügynöke, őfelsége titkosszolgálatának különleges jogokkal felruházott embe­re, a legendás 007-es (Pierce Brosnan) újra bevetésen. A lélegzetelállító kalan­dok sora a két Koreát elválasztó akna­mezőn zajló légpárnás-jármű üldözéssel kezdődik, ezután Bond végigszáguld Hongkongon, Kubán és Londonon, hogy leleplezzen egy árulót, és megaka­dályozza egy újabb világháború kitöré­sét. KÖNYV A Sólyom gyémántja. A kötettel Tini krimik cím alatt új sorozatot indít az Animus kiadó. A sorozatcím arra utal, hogy a köteteket a 10-14 éves korosztály­nak szánják, másrészt, hogy a főhősök tizen­évesek. A brit szerző, Anthony Horowitz igen kedvelt az angol olvasók körében. A kri­mik iránti elkötelezett­ségét mutatja, hogy ő írta filmre Agatha Christie nálunk is be­mutatott Poirot-sorozatát. Horowitz ifjú­sági könyveiben a krimiírás klasszikus vonulatát követi: kevés vér, ám annál több meglepő fordulat és nem utolsó sorban humor. A Sólyom gyémántja egy 13 éves londoni srácról szól, akire egy doboz bonbon őrzését bízták. Amikor a nagyvilág összes nehézfiúja üldözőbe veszi őt és bátyját, akkor derül ki, hogy a doboz valójában hárommillió font ér­tékű gyémántot rejt... PROGRAM Emberek és egerek. A modem biológia legújabb, misztifikált területe a génsebé­szet. Az ember által tudatosan, előre megtervezett gének forradalmasíthatják a mezőgazdaságot. E témának ered nyo­mába szombaton délután a Spektrum televízió műsorán a 17.50-kor kezdődő Emberek és egerek című dokumentum­film. az! Belesek a kapun, épp olyan az ámbi- tus, mint valamikor volt, még az ablak­keret színe is a régi. Aprócska ablakok, mint a meseházakon. Ä kert is az, igen az, a régi. Lesem, nem jön-e valahol Ju- lika, nem hallom-e Válent néni hangját, vagy Mamsiét, amint engem hív. Atyus nem fütyül-e vidáman, mint mindig. Letaglóznak az emlékek. Körülölel­nek, belémcsimpaszkodnak, rámnehe­zednek, lehúznak. Lehúznak emlékeim mély kútjaiba, ahol már nincs fény, csak csillogás van, régmúlt képek csillogása, s ahol nem él már remény, csak a múlt mutogatja ma­gát szívfacsaróan, torokszorítóan. Mondják: nincs csoda az életben. Tudják-e, akik mondják, hogy pedig van! Csak vissza kell lopakodni csendes alázattal gyermekkorunk színterére és csak azt látni, ami volt, csak azt érezni, amit elfelejteni soha nem lehet. yan csoda! Én — ismét — részese voltam! Bokrétás András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom