Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-20 / 16. szám

SPORT 2003. JANUÁR 20., HÉTFŐ - 13. OLDAL ims Mim HÍRLAP Erőnlétileg fölé nőttek ellenfeleiknek Evés közben jött meg az étvágy Mérlegen a Mezőkovácsháza megyei II. osztályú labdarúgócsapata Remek első felvonást tudhat maga mögött Mezőkovácsháza megyei II. osztályú labdarúgócsapata. Az együttes fölényesen, harminchét ponttal vezeti a küzdelemsorozatot, ráadásul egyetlen gárda sem tudta kétvállra fektetni. Nem csoda, hogy Szabó Ferenc edző roppantmód elégedetten tekintett vissza az elmúlt fél esztendőre. Mezőkovácsháza- Az őszi szezonra heti négy edzéssel július elején kezdtük meg a felkészülést - kezdte be­számolóját a tréner. - Három új játékos, a kapus Bíró Géza, a csa­tár Szabó Gábor és a középpályás Farkas Csaba érkezett sorainkba. Az elnökség egyértelmű célként a megyei első osztályba kerülést határozta meg számunkra. A nyá­ri időszakban hat edzőmérkőzést vívtunk és ezalatt sikerült kialakí­tani a megfelelő csapatot. Dol­gunkat nehezítette, hogy kapus­poszton Bíró végig sérült volt, így az első mérkőzésen Vígh Tibor, majd a negyvenegy esztendős Marofka védett - utóbbi végig ra­gyogóan.- Nem panaszkodhatott, hi­szen a csapat egyre inkább bele­lendült, sorozatban nyerte a mér­kőzéseket.- Igen, szaporodtak a pontok, ráadásul eközben sikerült né­hány fiatalt - Szakáit, Némethet, Besenyeit - kipróbálni, akik nem vallottak szégyent. Nagy öröm, hogy úgy vendégként, mint pá­lyaválasztóként és természetesen összesítésben is őszi bajnoknak mondhatjuk magunkat.- Mely összecsapásokra emlék­szik vissza leginkább?- Pozitív emlék a kamuti, ahol nulla-nullás félidő után három-nullra nyertünk. A leg­több találkozón erőnlétileg fölé nőttünk ellenfeleinknek. Az egy- -egy ellenére a Mezőberénnyel szemben is jó futballal rukkol­tunk elő.- Milyen játékstílust követett együttese?- A hazai és a vidéki mérkőzé­sünkön egyaránt a biztonságos védekezésből gyors, kétérintős játékkal építettük fel támadásain­kat és a negyvenhat rúgott gól bi­zonyítja, nem bekkeltük végig a mérkőzéseket.- Egyéni értékelésében kit he­lyezne rangsora élére?- Amikor ennyire jól szerepel egy csapat, akkor nem szabad kü­lön egy-egy játékost megnevezni. Az egész csapatot dicsérhetem, minden futballista hozzáállásával elégedett vagyok. Az idő előreha­ladtával a fiatalok is bizonyították tehetségüket.- Mely játékosok szerepelnek a házi góllövőlistán?- Balázs vezeti tizennégy gól­lal, Marócsik kilenc, Szabó öt, Húsvéth három, Zsótész, Koncz, Mészáros, Kopócs két-két, Már­kus, Besenyei egy-egy góllal tűnt ki.- Elkészült-e már a téli felké­szülés menetrendje?- A tavaszi szezonra már jaunár 11-én elkezdtük az alapo­zást heti öt tréninggel. Célunk to­vábbra is a bajnokság megnyeré­se, s ennek érdekében leigazoltuk Kunágotáról Papp Jánost és Medgyesegyházáról Kindel Atti­lát. Jó alapozás után jöttek az eredmények Mérlegen a Mezőberény megyei II. osztály labdarúgócsapata Néhány éve még NB IlI-as mérkőzéseken szurkolhatott a mezőberényi futballközönség, a város focistái ma a megyei II. osztályban kergetik a labdát. A településen azonban ismét bi­zakodó a hangulat, s ha nem szakad meg az ősszel megkez­dett remek széria, a gárda ismét magasabb osztályban gyűjt- heti a pontokat. A társulat huszonnyolc pontot szerzett az el­ső felvonásban és ez a harmadik helyre segítette Ramos János csapatát. Mezőberény ” n‘- A nyári vezetőségváltás után az elnökségbe kerülők — Pecze Gábor, Egeresi Sándor és Balogh Dániel - is segítettek jó irányba befolyásolni a labdarúgókat.- A Mezőberény csapatát sem kerülték el a hullámvölgyek. — A félszezon közepén nem — A tavalyi kiesés után engem kértek fel arra, hogy juttassam fel a csapatot. A vezetők elvárásként a megyei első osztályba való fel­jutást tűzték ki elénk - mondta a tervekről Ramos János. — Nos, a harmadik helyen vagyunk, hi­szen minden esélyünk megvan arra, hogy telje­sítsük célunkat. Pedig a nyáron inkább gyengült a csapat, mintsem erősö­dött volna.- Mégis, minek tudha­tó be az egészen kitűnő szereplés?- Megváltozott a játé­kosok hozzáállása, és az is sokat számított, hogy kerettagjainak többsége mezőbe­rényi. Nem mindig vált elő­nyünkre, hogy a csapat fiatal (az átlagéletkor húsz-huszonkét év) játékosokból áll, mivel tapaszta­latlanságon gyakran veszítettünk pontokat. Hogy mégis jól szere­peltünk? Az alapozás igen jól si­került, és a megfelelő erőnléttel remek mérkőzéseket tudtunk vív­Rajt március 9-én A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban - miként az első osztályban is - március 9-én kerül sor a tavaszi szezon rajtjára. Az utolsó fordulókat június 15-én játsszák. A megyei III. osztály rajtja április 6-án lesz, a befejezés ugyancsak június 15. Az átigazolási időszak február 16-áig tart. úgy jöttek az eredmények, de a Kamut elleni vereség után száz- nyolcvan fokos fordulatot vet­tünk.- Többször igen kritikusan nyilatkozott fiai teljesítményéről, még akkor is, amikor elvileg elé­gedettnek kellett volna lennie.- Kellett a szigor, mivel a fiúk eleinte mindig másban keresték a hibát. Jó ideig dolgoztam a ma Kamuton edzősködő Borgula Já­nos mellett, akitől megtanultam, hogy csak az elvégzett munkának van meg a gyümölcse. Éppen ezért is bosszantott, hogy a baj­nokság vége felé visszaesett az edzéslátogatottság.- Mely mérkőzésre tekint visz- sza a legszívesebben?- Tetszett a Kaszaper elleni ta­lálkozó, amikor már az első fél­időben 4-0-ra vezettünk.- Kik feleltek meg az elvárá­soknak és kik okoztak csalódást?- Hozzáállása miatt dicsérhe­tem Bereczkit, Gézártot, Szűcsöt és a kapus Barabást, vala­mint a Szarvason tanuló, s emiatt kevés edzésre ellá­togató, de így is gólerős Wagnert.- Hogyan alakult a há­zi góllövőlista?- Wagner nyolc, Szűcs, Vári öt-öt, Kocsor négy, Bokor három, Bereczki, Benyovszki, Somvári egy- egy gólt lőtt.- Eldőlt-e már, hogy mikor kezdi az alapozást az együttes?- Január 20-án találkozunk először. Két hétig teremben, majd a szabadban készülünk, február 19-én pedig lejátsszuk az első elő­készületi mérkőzésünket is. AZ OLDALT IRTA, SZERKESZTETTE: GAJOÁCS PÁL. FOTÓ: VERESS ERZSI Arra kérjük a tápot forgatókat, hogy voksoljanak! Mégpedig arra, hogy érzésük szerint ki vott abszolút értelemben a legeredményesebb Békés megyei sportoló 2002-ben? Vagyis voksolhatnak.akár női, akár férfi sportolóra, akár csapatra. Azon olvasók között, akik SMS- ben beküldik szavazatukat Westel vagy Pannon telefonról és helyes választ adnak kérdésünkre HÁROM ÉRTÉKES AJÁNDÉKOT SORSOLUNK KI Nevezetesen egy 50 ezer, egy húszezer és egy tízezer forint értékű Adidas vásárlási utalványt. Ráadá­sul a három nyertest meghívjuk a vacsorával egybekötött Év sportolói díjátadó ünnep­ségre, amelyet 2003. február elején Békéscsabán rendezünk. SMS-voksaikat 2003. január 20-árg tehetik meg az emelt díjas (120 Forínt+Áfa) számon: 06 (90) 621-005. Hogyan keli a játékban részt venni? Küldje be SMS-ben a SPORT szót, majd először ta­lálja el, ki volt 2001-ben a legeredményesebb edző: 1 Gregor László 2 Dajka László 3 Lukács József A SPORT szó után ina be az Ön által helyesnek vélt válasz számát, majd annak a spor­tolónak a nevét, aki un szerint 2002-ben a legeredményesebb volt, legyen az hölgy, férfi vagy csapat. (Csak egyet jelöljön meg!) Például: SPORT 2 Kovács János Tehát az Ön által helyesnek vélt tippet és nevet a 06 (90) 621-005-ös telefonszámon Mérlegen a Csorvás megyei II. osztályú labdarúgócsapata Éppen egy éve érkezett a csorvási futballcsapathoz Bugyik Já­nos, az egykori kiváló hálóőr, aki edzőként próbált lelket ver­ni a II. osztályú, akkor még agonizáló együttesbe. Hogy nem végzett rossz munkát, arra bizonyíték az őszi ezüstérem, ép­pen ezért keltett kisebb meglepetést az edző távozása. A félszezon értékelését még Bugyik Jánossal készítettük el. Csorvás- Az elnökség konkrétan milyen helyezést tűzött a csapat elé?- Azt mondták, hogy mindig nyerjük meg a soron következő mérkőzést, és majd kiderül, hogy az mire lesz elegendő. Jól indul­tunk, s evés közben jön meg az ét­vágy alapon egész szépen hoztuk a mérkőzéseket. Harmincegy pontot szerzett a Csorvás, amivel | nagyon elégedett voltam. Az utol- I só mérkőzéseken éreztem, hogy a | fiúk fejébe szállt a dicsőség, és a hét győztes találkozó után jött a Sarkadkeresztúr és a Tarhos elleni döntetlen, majd az utolsó körben a kunágotai vereség. Ezeket az el­szórt pontokat nagyon sajnálom.- Milyen játékstílust követett a csapat?- Olyan védelmet igyekeztem kialakítani, amely magabiztosan áll a lábán. Ez többé-kevésbé si­került is, hiszen a legkevesebb gólt - tizenhármat - mi kaptuk. Annak örülök, hogy volt tartása a csapatnak. A védelemmel elége­dett vagyok, és valamennyire a védekező oldalát mutató közép­pályás sorral is.- Mely találkozókon nyújtott kiemelkedőt a társulat, és mikor maradt el a várttól? — A két vereség fájó, de Mezőkovácsházán nem is érde­meltünk pontszerzést. Szívesen emlékszem vissza a csabacsüdi 4-1-es, a nagyszénási 2-0-ás és a füzesgyarmati 4-1-es eredmény­re végződő mérkőzésekre. Jól ját­szottunk a Mezőberény ellen is. Az is a csapat érdeme, hogy a sportszerűségi versenyben a lista élén tudott végezni.- Biztosan állított fel a teljesít­mények alapján valamiféle házi rangsort. Kit, kiket helyezne a képzeletbeli,, dobogóra. ”? Kik sze­rezték a csapat góljait?- A kapusunk, Farkas Zsolt jó szezont produkált. Dicsérhe­tem a Krámli, Sitkéi, Pogonyi, Orvos összetételű közvetlen vé­delmet is. A középpályán Lábos és Botyánszki tett ki magáért, míg a többiek változó teljesít­ményt nyújtottak, és akadt né­hány játékos, akitől többet vár­tam. Nyilvántartásom szerint Lábos hétszer talált az ellenfe­lek hálójába, Belicza hat, Boldi­zsár öt, Ivanics három, Be­nyovszki, Laünyik két-két, Sit­kéi, Pogonyi, Kaszai egy-egy ta­lálattal tűnt ki.- A tavaszi programról nem kérdezem, hiszen ismert, hogy el­távozott Csorvásról. Talált-e már magának új csapatot?- Egyelőre pihenek. Azt vi­szont el kell mondanom, bor­zasztóan sajnálom, hogy nem tu­dom végigvinni a munkát. A csíkos mezes csorvásiak csak két alkalommal roskadtak össze, a Nagyszénáson készült kép éppen ezért is csalóka, hiszen itt 2-0-ra nyertek a vendégek _________________________ ■ El eget tettek az elvárásoknak Mérlegen a Kunágota megyei II. osztályú így, utólag visszatekintve lehetnek igazán bosszúsak a kunágotai labdarúgók a rajt után zsinórban elveszített négy mérkőzés miatt. A Szilágyi János pallérozta alakulat ugyanis a folytatásban mindössze egyszer hagyta el vesztesen a játék­teret, ami a negyedik helyre „futtatta be” az egységet. Nem le­hetnek így sem szomorúak a kunágotaiak, mivel hátrányuk egyáltalán nem behozhatatlan riválisaikkal szemben. Kunágota- Milyen elképzelésekkel startol­tak el az új bajnokságban? - kér­deztük Szilágyi János edzőt.- A sportvezetés konkrét he­lyezést nem tűzött ki a csapat elé. Ismerve a település sportszerető közönségét, a táblázat első felé­hez kötötték a várakozásokat, és a csapat célja volt, hogy minél jobban kiszolgálja a publikumot. Nem ennek megfelelően indult a bajnokság, mivel az első négy mérkőzést elveszítette a gárda, aminek persze megvoltak az okai is. A település mezőgazdasági helyzetéből adódóan, szerkezet- váltás történt a termelésben, va­gyis, ami máskor őszi munkát je­lentett, az most áttevődött a nyári idény elejére, hiszen többen - így az ebből éllő labdarúgók is - i a ciroktermesztésről a dinnyére álltak át. Mivel ezek a növények sok kétkezi munkát igényelnek, így az edzéslátogatottság gyakor­latilag a nullával lett egyenlő. Ez­után azonban a csapat a hagyo­mányokhoz hűen remekül szere­pelt. A hátralévő tizenegy találko­zóból egyetlenegy vereséget - azt is a listavezető Mezőkovács­háza ellen - szenvedett el, így a negyedik helyre futott be. Ezt ti­zennyolc — s ami nem elhanya­golható, saját nevelésű - kunágo­tai játékossal értük el. Itt senki nem pontpénzért, csupán a lab­darúgás szeretetéért harcolt.- Kik azok, akik megfeleltek várakozásainak és kik okoztak csalódást?- Az együttesben akadtak jó és kevésbé sikeredett teljesítmé­nyek. A társulat eléggé támadó felfogásban focizott, amit mutat a harminchárom rúgott és a vi­szonylag sok, huszonnégy kapott gól. A négy-négy-kettes rendszer­ben futballozó együttes támadó­részét jónak, a visszazárást, a vé­dekezést rossznak kell megítél­nem.- Mely játékosok riogatták leg­többször az ellenfelek kapusait?- A gólokon kilenc játékos osztozott. A házi gólkirály Bíró lett tizenhárom találattal, Mul- tyán Cs. öt, Papp négy, Varga, Jes­labdarúgócsapata zenszki három-három, Multyán L. két, Körösi, Dómján, Multyán Zs. egy-egy gólig jutott.- A mérleget levonva, milyen tanulságokkal szolgált az őszi szezon, miben kell még előrelép­niük? Várható-e változás a keret­ben?- Összességében úgy gondo­lom, hogy elsősorban a hazai mérlegünkön kellene javítani, mi­vel itthon ősszel nyolc pontot hullajtottunk el. A csapat eleget tett az elvárásoknak, és csak rosz- szabb gólarányának köszönhető­en csúszott le a dobogóról. Akkor sem lepődnék meg, ha a csapat az „érmes” helyek valamelyikére futna be. Nagy játékosmozgás nem várható, egyedül Papp János jelentette be távozási szándékát. Egy kapust szeretnénk igazolni, míg az ifjúsági csapatból három­négy játékossal komolyabban szeretnénk foglalkozni, akiket be kívánunk építeni a felnőtt együt­tesbe.- Mikor kezdik meg az alapo­zó munkát?- A tavaszi idényre a munkát január 21-én kezdjük el, mivel tornateremmel nem rendelke­zünk, ezért szabadtéri edzések­kel. Az első hónapban heti négy, februártól két tréning és két mérkőzés szerepel programunk­ban. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom