Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-18 / 15. szám

16. OLDAL - 2003. JANUÁR 18., SZOMBAT S P ŐRT A sérülések közbeszóltak Mérlegen a Békéscsabai Előre NK női kézilabdázói „The End” látogatása A profik állandóan készültségben vannak A Békéscsabai Előre NK NB I B-s női kézilabdacsapata az őszi idényben a harmadik helyen végzett a Keleti csoportban, ki­lenc győzelemmel és négy vereséggel. A tizennyolc pontot gyűjtött együttes teljesítményéről Szabó Károly vezetőedzővel beszélgettünk. Békéscsaba- Két évtized után a nyáron bú­csúztak az NB 1-től, milyen tervek­kel vágtak neki az őszi szezon­nak, mi valósult meg azokból?- A vezetés az első hely meg­szerzését, tágabb értelemben a dobogós helyek valamelyikét tűz­te ki célul azzal kiegészítve, hogy a fiatalok közül minél többet épít­sünk be a csapatba. A fel­készülés jól sikerült: nem­zetközi és hazai tornákon különböző erősségű ellen­felekkel játszottunk, és le­mérhettük, hogy hol tar­tunk. Az első négy fordu­lóban százszázalékos ma­radt az együttes, majd az ötödik fordulóban kezdő­dött a rangadók sorozata, és ekkor, sajnos, jöttek a sérülések. Tiszaújvárosban, bár végig partiban voltunk, egy góllal kikaptunk, itt Such betegség, Kovacsicsova és Szöllősi sérülés miatt nem szerepelhetett, ráadá­sul Csendes a találkozó második félidejében megsérült. Ezután szerkezeti változást kellett végre­hajtani a csapatban, Vass lett az irányító, majd néhány fordulóval később Vass is megsérült, így újabb váltás jött, Valaczkai lett az irányító. A hajrára Kovacsicsova felépült és fontos gólokat szer­zett, majd a szezon utolsó mérkő­zésein a fiatal Szöllősi is szerepel­Az ünnepek idejére álltak le csu­pán az edzésekkel a Gyulai SE tekézői, ami nem véletlen, hi­szen a „meghosszabbított” (a december első hétvégéjén a Nádújfalu ellen lejátszott 7:l-es fürdővárosi sikerrel zárult talál­kozót a tavaszi szezonból hoz­ták előre) őszi felvonás miatt mindössze másfél hónapra kor­látozódott a pihenőidő. Február 2-án ugyanis folytatódik az NB Il-es pontvadászat és mivel a gyulaiak különösen jó pozíció­ban, a harmadik helyen tanyáz­nak, így Pigniczkiék különösen nagy várakozásokkal tekintenek a a folytatás elé. Baksa Imrétől, a klub techni­kai vezetőjétől és játékosától megtudtuk, hogy az első, tiszakécskei bajnoki fellépést megelőzően a január 24-25-én Kétegyházán sorra kerülő megyei egyéni bajnokság kínálja a főpró­ba lehetőségét. A Baksa Imre, hetett. Itthon százszázalékosak lettünk, de idegenben sajnos négyszer kikaptunk, ráadásul kétszer (Tiszaújváros, Hajdúná­nás) egy-egy góllal.- Mely mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt a lila-fehér gárda, mikor akadozott a gépezet? — Az itthoni találkozók közül a Bőcs és Göd ellen jól játszottunk, idegenben a kötelező mérkőzése­ket hoztuk, de a rangadókon ki­kaptunk. Tiszaújvárosban parti­ban voltunk, Hajdúnánáson jól játszottunk, de nem feküdt ne­künk a játékvezetők stílusa, így egy góllal alulmaradtunk, bár nem érdemeltünk vereséget. Má­tészalkán és az FTC II. ellen ide­genben mérsékeltebb teljesít­ményt nyújtottunk és itt veszte­sen hagytuk el a pályát.- Kérem, értékelje egyénileg a játékosok teljesítményét! — Házi osztályzó könyvemben a jobbszélső Kovacsicsova áll az élen 7,05 ponttal, őt a hat mérkő­Makra György, Pigniczki Pál, Oláh Sándor, Püski Lajos, Nagy István, Fekete Sándor összetételű együttest eredetileg az első nyolcba várták, ám a szép őszi szereplés után már bátrabban nyilatkoznak az esélyekről.- Ha lehet, szeretnénk meg­nyerni a bajnokságot, de a dobo­góról semmi szín alatt nem aka­runk lekerülni - fogalmazta meg a gyulai csapat céljait Baksa Im­re. Mivel az idei bajnokságtól ta­lálkozónként kötelező legalább egy ifjúsági korú tekést szerepel­tetni, így továbbra is előtérben maradnak a fiatalok. Kiss Péter Pál, Szilágyi Sándor és Kiss Nor­bert már ősszel is többször szó­hoz jutott, igaz utóbbi fiú néhány hétig csak nézőként lehet jelen csapata meccsein, hiszen a kö­zelmúltban eltörött a bokája, a gipszcsizmát pedig csak a napok­ban távolítják el a sérült testrész­ről. G. P. zésen szerepelt Csendes követi 6,75-tel, majd a további sorrend: Ancsin 6,69, Kovácsáé 6,50, Vass 6,18, Szigeti 6,00, Hajdú és Triffa 5,83-5,83, Valaczkai 5,23, Such 5.22, Zsuzsa 5,05, Szöllősi 4,94, Felegyi 4,62, Valyuch 4,54, Mahler 4.22. Szerepelt még a fiatalok kö­zül Deák és Knyihár, míg Semjéni és Völgyi a cserepadon ült több­ször is, de nem kaptak lehetősé­get.- Mi lesz az együttes program­ja a tavaszi bajnoki rajtig? Biztosí- tottak-e az anyagi feltételek?- A felkészülést a tavaszi sze­zonra január 13-án kezdtük meg. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy meg­őrizzük a dobogós helye­zést, sőt megpróbálunk harcban lenni a feljutásért, mivel a négy ponttal előt­tünk álló Tiszaújváros és az egy ponttal vezető Máté­szalka hozzánk jön. Anya­gilag azonban nehéz hely­zetbe kerültünk, hiszen az önkormányzat a felére csökken­tette az éves támogatást, így ti­zenötmillióból gazdálkodhatunk 2003-ban. Szeretnénk minél több szponzort is megnyerni, remél­jük mellénk állnak a város kézi­labdát szerető vállalkozói. Ezután még takarékosabban kell gazdál­kodnunk, mint eddig. Fel kell gyorsítanunk a saját nevelésű fia­talok fejlődését. Az utánpótlás te­rületen egyébként jól állunk, hi­szen a Tobak Lászlóné által diri­gált ifjúsági csapatunk százszáza­lékos teljesítménnyel vezeti a ta­bellát. (VERASZTÓ) Ronaldo újra apa lesz Rio de Janeiro Ronaldo, a Real Madrid labdarú­gócsapatának brazil klasszisa is­mét apa lesz, de nem a jelenlegi felesége a baba édesanyja. A 26 éves csatár második gyermekét Viviane Brunieri hordozza a szí­ve alatt. — Kaito lesz a neve, mert az japánul azt jelenti, hogy óceá­non átkelő - mondta a Váran­dós modell szóvivője, utalva a vb-gólkirály távol-keleti sziget- országban nyújtott fantasztikus teljesítményére. u Sport a helyi médiában Csaba Tv. Január 19., vasárnap, 19.20: Sporthírek. Benne: Képes tudó­sítások a Horváth István kézilabda- emléktornáról, a Futsal női teremlab­darúgó-tornáról, az országos serdülő párbajtőrversnyről, további megyei sporthírek. Ismétlések: január 19., vasárnap, 22.05 és január 20., hétfő, 17.35. Orosházi Városi Tv. Január 20., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Január 19., vasárnap, 20.15: Hosszabbítás: a hétvégi sport- események összefoglalója. Hétköznap 17.45 és 20.30: Hosszabbítás. ■ Házi góllövőlista A Békéscsabai Előre NK női csapatának házi góllövőlistáját az őszi idény után Ancsin Tímea vezeti 85 góllal, a további sorrend: Kovacsicsova 62, Vass 47, Valaczkai 37, Hajdú 31, Csendes 25, Zsuzsa, Szöllősi 23-23, Valyuch 15, Felegyi 13, Such 6, Mahler 5. Két hét múlva folytatják A bajnoki rajt előtt megyebajnokság Gyula Arra kérjük a lapot forgatókat, hogy voksoljanak! Mégpedig arra, hogy érzésük szerint ki volt abszolút értelemben a legeredményesebb Békés megyei sportoló 2002-ben? Vagyis voksolhatnak akár női, akár férfi sportolóra, akár csapatra. Azon olvasók között, akik SMS- ben beküldik szavazatukat Westel vagy Pannon telefonról és helyes választ adnak kérdésünkre, HÁROM ÉRTÉKES AJÁNDÉKOT SORSOLUNK KI Nevezetesen egy 50 ezer, egy húszezer és egy tízezer forint értékű Adidas vásárlási utalványt. Ráadá­sul a három nyertest meghívjuk a vacsorával egybekötött Év sportolói díjátadó ünnepség­re, amelyet 2003. február elején Békéscsabán rendezünk. SMS-voksaikat 2003. január 20-áig tehetik meg az emelt díjas (120 Forint+Áfa) számon: 06 (90) 621-005. Hogyan kell a játékban részt venni? Küldje be SMS-ben a SPORT szót, majd először ta­lálja el, ki volt 2001-ben a legeredményesebb edző: 1 Gregor László 2 Dajka László 3 Lukács József A SPORT szó után írja be az ön által helyesnek vélt válasz számát, majd annak a spor­tolónak a nevét, aki ön szerint 2002-ben a legeredményesebb volt, legyen az hölgy, férfi vagy csapat. (Csak egyet jelöljön meg!) Például: SPORT 2 Kovács János Tehát az ön által helyesnek vélt tippet és nevet a 06 (90) 621-005-ös telefonszámon A vég, a végzet, a befejezés általában nem sok jót jelez. Akad­nak azért kivételek is. Az alacsony termetű, szigorú tekintetű olasz fiatalember, Giuseppe Lauri, akit a professzionális ököl­vívás világában „The End” néven ismernek, időről időre — fő­ként az ünnepek tájékán — feltűnik családjával Békéscsabán rokonlátogatóban. A mostani kemény télben sem hanyagolja pl az edzéseket. A WBO 63,5 kg-os kisvilágbajnoka lelátoga­tott a bokszterembe is, és teljes erőbedobással pörgött magyar sporttársai között. Békéscsaba A ritka alkalmat kihasználva be­szélgettünk a kitűnő öklözővei. — Mióta foglalkozik ökölvíyás- sal? — Négy-öt éves korom óta edzek, ami nem csoda. Nálunk az ökölvívás családi tradíció. Öcsém is profi bokszoló, s edzéseinket többek között édesapám és nagy­bátyám irányítják. — Versenyszerűen rögtön a pro­fik között kezdett, vagy amatőr múlttal is rendelkezik? — Amatőrként hosszú éveket töltöttem versenyzéssel, tizenhá­rom éves koromtól versenyzők és huszonegy éves koromtól tértem át a hivatásosok táborába. Az olasz rendőrválogatott tagja vol­tam, sőt az olasz ökölvívó váloga­tott színeiben is ringbe léphet­tem. Majd egy szemsérülés kö­vetkeztében otthon nem kaphat­tam versenyzési engedélyt, így külföldön próbáltam szerencsét. Nevezetesen Svájcban, Asconá- ban. A szemem közben rendbe jött, s most már Olaszországban is küzdhetek.- Nem hátrány az, hogy az édesapja az edzője?- Hát... Vannak jó oldalai is, de számos negatívummal is jár. Nem biztos, hogy szerencsés szituáció. De most már így marad ez mind­addig, amíg a ring világában élek.- Ön volt már a WBF és az WBA kisvilágbajnoka is, s most a WBO övét birtokolja. Mikor vívta első címmérkőzését?- Négy évvel ezelőtt, és vesz­tettem!- Hogyan élte meg a kudarcot?- Nagyon rossz volt, bántott, de túl tettem magam rajta.- Változtatott-e a felkészülésén?- Különösebben nem. Inkább a pszichikai részén módosítot­tunk. Fejben kellett felnőnöm a feladatokhoz.- Van-e ideális életkor a profi ökölvívásban?- Szerintem a huszonöt-hu­szonhat éves kor. S én most ép­pen annyi vagyok...- Az érettség az eredmények­ben is megmutatkozik?- Harminckét profi mérkőzés­ből huszonkilencszer nyertem és háromszor veszítettem. Giuseppe Lauri, akit a professzionális ökölví­vás világában „The End” néven ismernek- További céljai?- Természetesen a világbajnoki cím megszerzése valamelyik fajsú­lyosabb világszövetségnél, az ÍBF, WBC, WBO, WBA... Mind szóba jöhet. Ősszel nem sikerült a kihívó pozíciójába kerülnöm, mert Angli­ában szoros mérkőzésen veszítet­tem az angol Junior Witter ellen, s ennek a döntő volt a tétje.- Hogyan érzi magát Békéscsa­bán?- Kedves város. Otthon érzem magam.- Békéscsabán készül-e vala­milyen mérkőzésre?- Az edzéseken most a szinten tartás, a jó erőnlét megtartása a cél. Tíz nap múlva utazom visz- sza, februárban várható az év el­ső mérkőzése Olaszországban vagy Svájcban.- Nem rossz, hogy még bizony­talan, ki lesz az ellenfél?- Nem. A profiknak állandóan legalább hetvenszázalékos felké­szültségben kell lenni. S én profi vagyok.____________________________■ Giuseppe ,,The End” Lauri névjegye Született: 1976. május 28-án Nemzetisége: olasz Lakóhelye: Tradate Súlycsoportja: kisváltósúly (63,5 kg) Edzői: Augusto Lauri, Donato Abbatista, Franco Sottini Menedzsere: Marino Lareni Kiemelkedő profi eredményei: WBF kisvilágbajnoka (1999), WBA kisvi­lágbajnoka (2000), Olasz bajnok (2001), WBO kisvilágbajnoka (2002) LEGOLVASOTTABB AUTÓSLAPJA! AUTO-MOTOR A/ f»ft nvlcntlíix l.tp it|«( első '.zárnának csenni (léi közöli a Detroiti Au tőszalon újdonságaié a főszerep. '• >i frissén lu? mutatkozott Mitsubishi Pajtirólúl, a Monda AcCÖfdfŐl. a Toyota I Sport sorozatáról és m üícmanymjGiMátt Opel Zafíréról is számos ér dekcsség kiderül A tesztelt autók sorában ezúttal az uj Subaru Forester, a Daewoo Evaoda és a Peugeot Partner is felvonul, az időszerű témák cikkei pedig az országos útba lázat jelenével, jövőjé­vel és dijaival, továbbá a kötelező gépjármű-fe- lelösségbizlosilással foglalkoznak. A sportrovat oldalain a hírek mellett a hamaro­san kezdődő rali-vilag- bajnokság előkészüle­tei. egy témaba vágó komputeres játék, vala­mint a Dakar Rali ese­ményei szolgáltatnak tartalmas olvasnivalót. Extra DtJlDill MS'.ú./.iiun Bolognai Motorshow Bemutató Mitsubishi Pajoro Uj gMW fnotofkétgKpdfQk Menetpróba Telefon: (06-1)488-5568 titkarsag@automotor.hu i 4 /

Next

/
Oldalképek
Tartalom