Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-16 / 13. szám
12. Békés megyei agrárhíradó 2003. JANUÁR 16.. CSÜTÖRTÖK Agrárpolitikusok és az EU-csatlakozás a sikeres pályázat záloga Zsíros Géza: „Történelemformáló földosztás Az 1990-es rendszerváltás óta immár a negyedik, demokratikus keretek közt megválasztott parlament és az annak alárendelt kormány intézi az ország közügyéit, s felel az állampolgárok sorsáért, biztonságáért, jövőjéért, melyet az egykori politikai-gazdasági kényszerszövetség, a KCST kimúltával az európai közösségben képzeltek el politikusaink. A mezőgazdaság, mint a nemzet gazdálkodásában meghatározó súlyú ágazat, ebben a — mára beérett — csatlakozás-előkészítő folyamatban mindig is kiemelkedő szerepet játszott. Most induló sorozatunkban az elmúlt egy tucatnyi évben parlamenti szerepet vállalt agrárpolitikusok vallanak arról, hogyan képzelték el a törvényhozásban a magyar agrárium csatlakozását, s mi a véleményük a tavalyi év végén, Koppenhágában kinyilvánított fogadási és csatlakozási szándékról. Időrendben haladunk. Az első parlament (1990-1994) Békés megyei honatyát választott a mezőgazdasági bizottság elnökévé: a kisgazdapárt színeiben mandátumot szerzett képviselőt, a békéscsabai Zsíros Gézát. — Ha valaki úgy képzeli, hogy a csatlakozás gondolata csak a hangos „Európázás” felerősödésével született meg, téved. Az első szabadon választott parlament megalakulásától kezdve az európai kihívások ismeretében gondolkodtunk a mezőgazdaság sorsáról. Akkoriban az alapvető kérdés a magyar föld - akár keleti, akár nyugati, de mindenképpen idegen - érdekekkel szembeni megvédése volt. Nekünk, Békés megyei kisgazdáknak már az 1989-es programunkban is szerepelt a földtulajdon rendezése, s jómagam képviselőként indítványoztam, hogy az új alkotmány preambulumába kerüljön be: „a Magyar Köztársaság területét a magyar állam és a magyar állampolgárok tarthatják tulajdonban...” Az MDF—SZDSZ paktum révén nem lett új alkotmány és nem került bele a megmaradt, módosított alapokmányba sem. Pedig számomra most is ez az alapkérdés: azé az ország, akié annak (föld) területe. Szerettük volna elérni, hogy az - 1945-ös földosztás után telekkönyvileg akkorra már rendezett - 1947-es Zsíros Géza, az első demokratikus parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke. Csanád, az unoka „nagy dumás”. Lehet, hogy politikus lesz ő is? földtulajdon viszonyok alapján adjuk vissza a földet, de ezt sem sikerült keresztülvinni. Ennek ellenére sok-sok vita - és pártszakadás - utárt az általam vezetett mezőgazdasági bizottság közreműködésével véghez vittük — a kárpótlási törvény keretein belül — azt a történelemformáló földosztást, amely az országban minden idők legnagyobb szabású tulajdonrendezése volt. Az első parlamenti ciklus legnagyobb fegyvertényének ezt tartom, mert az agrárgazdaság területén megtörtük a Kádár-rendszer birtokviszonyokat megerőszakoló hatalmát. Csak érdekességként jegyzem meg: az állampártban politikai bizottsági döntés szólt arról, hogy a föld csak állami és szövetkezeti tulajdon lehet, ennek megfelelően meg kell semmisíteni a magántulajdonról szóló tulajdoni lapokat. Békésben nem hajtották végre, hanem félretették A kevermesi Keve-Coop Mg.-i Szövetkezeti Részvénytársaság egész évben az egyéni és társas vállalkozások rendelkezésére áll az alábbi szolgáltatásaival: t mezőgazdasági gépi munkák (szántás, talaj-előkészítés, vetés, betakarítás stb.) • növényvédelmi szolgáltatás • terményszárítás, -tisztítás • faipari szolgáltatás. VÁRJUK megrendeléseiket! CÍMÜNK: 5744 KEVERMES, BATTONYAI ÚT 5. SZÁM. TELEFON: (68) 434-002,434-055. ALFA-GÉP Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 84. Tel.: (66) 447-909, fax: (66) 449-434. E-mail: info@alfa-gep.hu ZÖLD MOTOROS, MINŐSÉGI ÉS TÍPUSBIZONYÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ MTZ TRAKTOROK KEDVEZŐ ÁRON! I ERŐ- ÉS MUNKAGÉPEK TELJES VÁLASZTÉKA, TAKARÓ- ÉS SÍKFÓLIÁK AKCIÓS ÁRON! a dokumentumokat, így már 1989-ben tízezer földigénylő lapot töltöttek ki a gazdák a mi segítségünkkel, holott még kárpótlásnak híre-hamva sem volt. Mi az európaivá válás alapjait teremtettük meg a magyar parasztság helyzetbe hozásával, s azt vallottuk, hogy az állam területe a nemzeti lét és az életminőség alapja, s nem piaci áru, ezért nem szabad alárendelni sem hatalmi érdekeknek, sem a tőke szabad áramlásának, de még profitérdekeknek sem. S itt jutok el arra a megállapításra, hogy az utánunk jövő parlamentek és kormányok munkáját a számomra legfontosabb ágazat szempontjából kritikusnak ítélem. Amikor ugyanis az előző miniszterelnök aláírta a tőke szabad áramlásáról szóló fejezetet, melybe bekerült a termőföld is, vesztes pozícióba került az egész ágazat. Nem kellett volna addig lezárni a tárgyalár sokat, míg nem gondoskodnak a magyar mezőgazdaság védelméről. Ennek eleme lett volna, hogy a - szerintem a Bokros-csomagtól napjainkig - kivont ezermilliárd forintnak a sorsát rendezik, visz- szaáramoltatva az „elszivárgott” tőkét, telekkönyvüeg teljes körűen rendezik a földtulajdon nyilvántartást, és a földtörvényben olyan kikötéseket tesznek, amelyek a magyar állampolgárok hosszú távú jogbiztonságát garantálják. Az a véleményem, hogy a - sok évtizedes támogatásoktól meggazdagodott - nyugati farmerek előnyét konzerválja a támogatás most elfogadott 25+30 százalékos rendszere. Ami pedig a föld- forgalmat illeti, hiába harcoltunk ki időbeli korlátozást, a lényeg mégis az: másé lesz a magyar föld, ha letelik a moratórium. Akinek több pénze lesz, az veszi meg. A történelemben sem hét év, sem tíz év nem nagy idő. Erre a lehetőségre én nyugodt szívvel nem tudok igennel szavazni. Zsíros Géza (FKGP) az 1990— 1994-es parlamenti ciklus mező- gazdasági bizottságának elnöke volt Az AGM PILS (Tótkomlós, Széchenyi u. 14.) az alábbi szolgáltatásait ajánlja tisztelt megrendelői figyelmébe: (szántás, talaj-előkészítés,. ? vetés, betakarítás). Érdeklődni lehet a (68) 385-064-es és a (68) 385-475-ös telefonszámokon. A szövetkezet igazgatósága Mezőgazdasági gépeinek biztos üzemeltetéséhez Kft. Nagy- és kiskereskedés- Kenőanyagok.- Akkumulátorok. - Csapágyak.- MTZ-alkatrészek, ékszíjak, szi- meringek, bilincsek, szűrők, láncok, kardánok, Tip-Top javítóanyagok, gumiköpenyek, autóápolók. Fagyállók, autós téli termékek, i ÜZLETÜNK: : Duvet Kft., Békéscsaba, Llpták A. u. 7. Tel.: (66) 445-410. 528-510. Békés megyei Írta és szerkesztette: Majsai Éva ÉS iGRICZl ZS1GMOND. Telefon/fax: (66) 321-978, (30) 9041-556 E-mail: szerk.bekes@axels.hu A vállalkozások nem létezhetnek megfelelő szellemi és anyagi tőke nélkül. Előbbi ügyes felhasználásával, az utóbbi is gyarapodhat. Ezt tapasztalhatják azok a vállalkozók, akik megfelelően elkészített pályázat segítségével hozzájutottak a központi forrásokból származó állami vagy európai uniós pénzekhez. Az említett vállalkozók azt is tudják, hogy megfelelő szakmai segítség nélkül kisebb eséllyel pályáznak a kiírt forrásokra. A D'Acorp Gazdasági Tanácsadó Bt. nagy gyakorlattal rendelkezik a pályázatírásban. Demeter Ákossal a cég vezetőjével beszélgettünk. A magyarországi kis- és közép- vállalatok, örikormányzatok, pályázati lehetőségeit jelenleg az a rutin határolja be, amelyet eddig szerezhettek meg a pályázati tevékenységük során. Az európai uniós csatlakozás előtt felmerülhet a kérdés, hogy ez a tudás vajon elégséges és megalapozott-e a várt sikerhez. A D'Acorp szeretné hozzásegíteni a pályázókat a hazai támogatási pénzeken túl, az uniós pénzek elnyeréséhez is. Tudniuk kell a vállalkozóknak, hogy egyelőre még hátrányban vannak a tapasztaltabb EU-s pályázat- írókkal szemben. A megfelelő gyakorlati tapasztalat hiányzik. Ezt a hátrányt a mi segítségünkkel le lehet dolgozni. Célunk, hogy ügyfeleink számára biztosítsuk azt a szakmai hátteret, melynek segítségével eredményesebben tudják forrásaikat felhasználni, illetve lehetővé válik számukra külső forrás bevonása is.- A pályázatok közül leggyakrabban a Sapardot emlegetik... — A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2002 szeptemberében a Sapard- program keretében több témában is pályázatot hirdetett a vidéki térségek fejlesztése és a magyar meIVECO ROAD PATROL I SZERVIZ ÉS KERESKEDELMI KFT, zőgazdaság versenyképességének javítása elősegítése érdekében. A program pályázati rendszere a jelenlegi uniós gyakorlat szerint került kialakításra. Cégünk ezeknek a formai és tartalmi követelményeknek ismeretében nyújt segítséget a megfelelő dokumentációk elkészítéséhez. Tájékoztatást adunk és konzultációs lehetőséget a fejlesztésekhez D 'Acorp Gazdasági Tanácsadó Kft. 6000 Kecskemét, Árpád körút 4.1/6. Telefon: 76/480-455, 20/433-2656 E-mail: dacorp@enternet.hu • 0% KEZDŐ BEFIZETÉS, AKÁR 3 ÉV INGYEN CASCO! 9 Új és használt IVECO haszon- gépjárművek forgalmazása. $ Gyári IVECO- alkatrészek forgalmazása, , i # Személy- és tehergépjárművek teljes körű javítása. Még tavalyi áron akciós modellek! Cim: Békéscsaba, Felsőnyomás 243. (Szarvas felé a tv-tarony előtt jobbra.) lel.: (66) 323-854, tel./fax: (66) 446-482, mobil: (30) 2799-443, (30) 466-0425. TARGONCAELADÁS Gáz- és dízelüzemű 21 db 1,5-1,81 Komatsu 1 db 1,5-21 Toyota 5 db 2-2,51 Komatsu 6 db 1,5-2,51 Mitsubishi 3db3t Jungheinrich 4 db 2,5-3,51 Linde 2 db 2,5-51 Clark TOTAL SZERVIZ KFT., Hódmezővásárhely, Szt. István tér 9. & Tel.: (62) 222-436. P felhasználható hazai és európai uniós forrásokról. Segítséget nyújtunk a támogatási portfolió kialakításához a partner fejlesztési igényei alapján. — Belülről is ismeri az uniót? — Szakmai gyakorlatomat Brüsszelben szereztem, ott közvetlenül részt vehettem a pályázatok lebonyolításában. Ebben a témakörben szakmai könyv társszerzője vagyok. — Mit nyújt a D'Acorp1 — Térítésmentesen végezzük a megfelelő pénzügyi lehetőségek folyamatos figyelését, cégek és önkormányzatok számára testre szabott pályázatfigyelést is vállalünk. Cégünk a pályázatok teljes körű lebonyolítását vállalja a teljes elszámolásig. A pályázati anyagok elkészítése kellő szakmai hátteret igényel, mind köz- gazdasági és pénzügyi szempontok alapján. A pályázati dokumentációk első része egy, a kiíró szervezet által meghatározott adatbekérő lapokból áll, valamint egy önállóan összeállított részből, ahol a fejlesztés lehetőségeit, a beruházási terveket, pénzügyi előrej elzéseket, j ö vedelmezőségi kimutatásokat kell vázolni, mindezt nagyon magas tartalmi és formai követelmények figyelembevételével együtt. A pályázatírási munka szakembereket igényel. A pályázatok kapcsán a legfontosabb pont a végeredmény, a kézzel fogható pénzbeli támogatás, amely vállalkozásunkba beépülve hatékony fejlődést idézhet elő. A végeredményhez való eljutásig viszont sok lépcsőfokon végig kell mennünk: a pályázatok beadása után a különböző bírálati szempontok, a befogadó nyilatkozatok, esetleges hiánypótlások figyelembe vétele. Mi elvállaljuk ezt a nyomon követést. Emellett a pályázat sorsának alakulását is nap mint nap szem előtt tartjuk, elvégre közös érdekünk, hogy ügyfelünk pályázata, ezáltal vállalkozása vissza nem térítendő támogatást nyerjen. A Sapard és más uniós pályázatokban egyébiránt a tanácsadói díj támogatásarányo- san - költségként - elszámolható. Cégünk kiépíti ISO minőség- biztosítási rendszerét. Ezzel egyetlen pályázatírással foglakozó vállalkozás leszünk a piacon, amely rendelkezik az ISO-tanúsít- vánnyal. Az idei első kiírások a napokban jelennek meg. Érdemes lesz tehát odafigyelni. y A BÉKÉSI BABALYTEGLAGYARBAN liSpjj még tavalyi áron kapható kisméretű, tömör falazótögla! I., II., III., IV. OSZtályÚ (raklapot). Békés, IX. kerület 84. Megrendelés telefonon Is, munkanapokon 7—14 óráig, (66)411-213 Viszonteladóknak további kedvezmény! Kedvezményes házhoz . . = , | é szám mennyiségtől \ Arukiadás: 7-14 óráig. függően! SZÁLKÁI SZAKMŰHELY Békés, Posta u. 4/1. Tel.: (66) 414-242. Autó, motor Kerti kisgép fúrása, hüvelyezése. javítása, hüvelyezése, fúrása. Motorok, robogók fúrása, hüvelyezése. Zsákhenger • ..........■»- h üvelyezése (STIH L). Fő tengely------köszörülése, centrírozása. PÁ KA-DUPLEX BT. ST/HL VIKING Kisgépszaküzlet és Szerviz Békéscsaba, Millennium 5. Tel.: (66) 443-040. t Chemicalseed Kft. VETŐMAGVAK Kukorica és napraforgó széles fajtaválasztéka. MŰTRÁGYÁK Orosz és Péti 34%-os ammonnitrát, valamint Kemira Power műtrágyák, kertészeti műtrágyák változatos összetételben. NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK Gyomirtó szerek, talajfertőtlenítők, gombaölő és? rovarölő szerek kedvező áron kaphatók. 5650 Békés, Borosgyán 052. (volt virágkertészet). Tel.: (66) 411-156, (30) 230-1181, (30) 488-4474.