Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-16 / 13. szám
6. OLDAL - 2003. JANUÁR 16., CSÜTÖRTÖK KÉK TŰK 0 R ÜGYELETI NAPLÓ este 6*tól este 6-ig GYILKOS. Elfogták a rendőrök a Budapesten, a Wesselényi utcai edzőteremben történt gyilkosság gyanúsítottját. Az ORFK terrorelhárító szolgálatának munkatársai kedden a fővárosban fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint két társával tavaly december 10-én egy edzőteremben melltájékon szúrt egy 39 éves férfit, aki belehalt sérülésébe, mti LAKÁSTŰZ. Lángokba borult tegnap éjjel egy családi ház Budapesten. Három embert kórházba kellett szállítani. A főváros XXIII. kerületében, az Ócsai úton egy kisméretű vaskályhával fűtött földszintes házban keletkezett tűz. Egy négytagú család - két felnőtt és két gyermek - volt az épületben. Az édesanya és ötéves gyermeke füstmérgezést kapott, kétéves gyerekét másodfokú égési sérülésekkel és füstmérgezéssel szállították kórházba, mti CIGARETTACSEMPÉSZ. Csaknem hárommillió forint értékű cigarettát találtak a határőrök tegnap két magyar rendszámú személygépkocsiban Hegyeshalomnál. Az útlevélkezelőknek feltűnt, hogy a Nyugat-Európába induló fiatalemberek zavartan viselkednek, ezért mindkét gépjárművet tüzetesen átvizsgálták. Az autók motorházában, utasterében, csomagtartójában csaknem 800 karton zárjegy nélküli cigarettára bukkantak, mti elégette csecsemőjét. Újszülött megölésének gyanúja miatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a 24 éves öttevé- nyi Cs. Alexandrát. Névtelen bejelentő közölte a rendőrséggel, hogy egy nő, aki tagadta látható terhességét, időközben lefogyott, azonban környezetében nincs újszülött. A nő beismerte, hogy tavaly december 25-én a reggel a fürdőszobában szülte meg gyermekét. Ellátatlanul egy plédbe csavarta, és késő estig a szobában hagyta. Miután családtagjai elaludtak, lement a pincébe és a kazánban elégette a tetemet, europress KÉSSEL HADONÁSZOTT. Rablás gyanúja miatt folytat eljárást a Kisvárdai Rendőrkapitányság egy 29 éves dombrádi férfi ellen. A fiatalember január 9-én este kifeszítette egy dombrádi lakás ajtaját, ám a házigazda észrevette a betörőt. Ekkor a támadó felkapott egy konyhakést és azzal hadonászott a tulajdonos felé, miközben ütlegelte áldozatát. A 62 éves férfi eszméletét vesztette. A rabló kivett áldozata nadrágzsebéből 20 000 forintot, a lakásból pedig elvitt egy fúrógépet, egy sarokcsiszolót, egy hajnyíró gépet és egy hűtőszekrényt, mti 10 ÉVES ZSAROLÓ. Robban tással fenyegetett meg egy csongrádi férfit egy tízéves kisfiú. A gyerek 10 ezer forintot követelt. Azt írta levelében, hogy amennyiben egy órán belül nem kapja meg a pénzt, akkor felrobbantja a házat. A rendőrség a nyomozás során kiderítette, hogy egy gyerek volt a tettes. A kisfiú elmondta, hogy a levelet egy évvel idősebb nővére írta, és csak gyerekcsínynek szánták az egészet, europress NAGYAPJÁRA TÁMADT. Saját nagyapját próbálta meg kirabolni egy 20 éves, fiatalember Pölöskén. Az unoka késsel megfenyegette nagyapját: ha nem ad pénzt, megöli. A kiabálásra átszaladt a szomszéd, aki megakadályozta, hogy a fiatalember betartsa a fenyegetést. Az unoka elmenekült a házból, de a rendőrök nem sokkal ké- sőbb elfogták, x-press____________■ Ráfáztak a hidegben a fára Ki a más portájáról, ki a más erdejéből hordta Főleg ilyen farkasordító hidegben nagy gond a tüzelő beszerzése Sarkad térségében is. Akadnak azért a hajdúvárosban, illetve vonzáskörzetében, akik a könnyebb módozatát választják a téli tűzrevaló beszerzésének. Sarkad—Sarkadkeresztúr M. Albert sarkadi atyafi december 25-én éjszaka jelentette a sarkadi rendőrkapitányságon, miszerint 22-23 óra között - akkor még ismeretlen elkövető - körülbelül 2 mázsa fűrészelt tűzifát tulajdonított el portájáról. A bűncselekmény felderítésében még az időjárás is a rendőröknek segédkezett, ugyanis nem sokkal előtte friss hó esett, így elegendő volt követni a tettes, illetve a vontatás nyomait. A nyomok ugyanis M. Károly portájára vezettek, ahol rövid helyszínelemzést követően az is kiderült, miszerint M. Károly a személygépkocsijához erősített kötéllel vontatta el a tüzelőfát a sértett portájáról. M. Károly ellen a Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás vétségének alapos gyanúja miatt kezdeményezett úgynevezett gyorsított eljárást. E. Sándor kisnyéki lakos valamivel tisztességesebb módját választotta a téli tüzelő beszerzésének, mert legalább kétszer melegedett meg a fa mellett. Először, amikor Sarkadkeresztúr külterületén kivágta és hazaszállította, majd másodszorra otthon, a kályha mellett. A kisnyéki férfi is a közelmúltban szaladt a rendőrök karjaiba, ám nem tudta igazolni az általa szállított fa származását. Később kiderült: nem a saját területéről származik a tüzelő, s a tél eleje óta legkevesebb 10 mázsa fát vágott ki a rendőröknek is megmutatott helyről. E. Sándor ellen is lopás vétségének alapos gyanúja miatt indult eljárás. B. i. HIÁBA KERESIK. Napok óta hiába keresik a hétfőn eltűnt tokodi Gyurkó Pált. A középkorú férfi egy ismerősével hétfőn délután indult falujából a Gete hegyen át a közeli Csolnokra. Hazafelé eltévedtek, s mivel időközben rosszul lett a cukorbeteg Gyurkó, társa egyedül indult tovább, ám a sötétben ő is eltévedt, s csak másnap kérhetett segítséget. - A keresést hétfő délután azonnal megindítottuk - tudtuk meg Turóczi Bálint dorogi rendőrkapitánytól. - Helikopter is segített felderítésben a 33 rendőrnek. Kedden az időjárás nem engedte a helikopter alkalmazását, így 80 rendőr, a tatai Klapka lövészezred 40 katonája, a tatabányai különleges mentőszolgálat kutyás mentői, valamint környékbeli vadászok, erdészek és helyismerettel rendelkező magánemberek járták a hegyes-völgyes terepet. A keresés tegnap estig tovább folytatódott - mindhiába. _______________________________________fotós farsang lajos Ku tyalánccal fojtotta meg a nőt Hétfőn este F. György dorogi hajléktalan vitába keveredett szállásadójával. A 84 éves nőt a nyakára tekert kutyalánccal fojtogatta, majd sorsára hagyva a közeli búfelejtő felé vette az irányt. Miután magába tuszkolt néhány féldecit, a mentő- szolgálathoz indult, ahol bejelentette a „balesetet”. A mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Dorog A Dorogot átszelő vasútvonal környékén még két nap múltán is kis csoportok taglalják a Petőfi tér környékén a történteket. Konkrétumot persze keveset tudnak a szomszédok, hiszen zárkózott életet élt a 84 éves Joli néni.- Harminchárom éve ismerem, azóta egyedül élt, nem volt férje vagy élettársa - meséli egy közelben lakó idős hölgy. - Nagy meglepetésemre mesélte egyszer, hogy rendszeresen segít neki egy fiatalember. Bevásárol, kertet ás... Egészen megnyugodtunk, hiszen bár a kora ellenére viszonylag jó egészségben volt, mégiscsak gondozásra szorult már... Mióta a bányatröszttől nyugdíjba vonult, kiegészítésként egy ideig a moziban segített be jegyszedőként.. Az áldozat hozzátartozóiról sem sokat tudnak az ismerősei. Korábban kutyája sem volt, a házőrzőt nemrég vitte oda a befogadott férfi A másik szomszéd- asszony a gyanúsítottról szolgál némi adalékkal: - Párszor láttam, de én bizony be nem fogadtam volna, nem volt bizalomkeltő! Bár tisztán öltözött, a viselkedése olyan idegenszerű volt... Itt járt el rendszeresen, de sosem köszönt rám. A búfelejtőben, F. György törzshelyén sem a személyzet, sem a vendégek nem akarnak tudni semmiről.- Most járok itt először - mondja egy fiatalember. A pultos keresztnevén szólítva teszi elé a „szokásost”. Végül önként lép elő egy középkorú férfi, majd így szól: F. György a közeli virágboltból akart telefonáltatni azzal, hogy öngyilkos lett a szállásadója. Persze nem hittek neki, hiszen ismerték a nénit... farsang lajos LÁNGOLT A RAKTÁR. Tűz ütött ki tegnap éjszaka a fővárosban egy nyomdaipari vállalkozás telepén. Senki sem sérült meg, az anyagi kár százmillió forint körüli. A X. kerületi Kada utcában egy nyomdaipari kft. 1000 négyzetméter alapterületű raktárépületében csaptak fel a lángok. A raktárban nyomdaipari anyagok, festékek, papírok, nyomdagépek voltak. A tűzoltók kiérkezésekor az épület alapterületének mintegy kétharmada és a tetőszerkezet nagy része égett. A helyiség közelében nem volt tűzcsap, az oltáshoz több száz méter tömlő se- gítségével tudtak csak vizet juttatni a tűzoltók. Több óra alatt sikerült eloltani a tüzet. _______fotó: europress Ké t év börtön bicskázásért Életveszélyt okozott Dénesmajorban egy férfi Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében hirdetett ítéletet tegnap Gyulán, a Békés Megyei Bíróságon dr. Végh Edit büntetőtanácsa. A vádlott, Cs. L. tavaly január 18-án egy dénesmajori vendéglátóhelyre tért be este, ahol szóváltásba keveredett a helyiséget bérbe adó B. J.-vel. Dulakodni kezdtek, ami az utcán folytatódott. Cs. L. egy 10 centiméteres pengéjű késsel kétszer hasba szúrta B. J.-t, akinek életét az időbeni orvosi beavatkozás mentette meg. Gyula Cs. L. első szúrása megakadt B. J. derékszíján, a másik köldöktájon érte és átszúrta a hasfalát. Az 53 éves Cs. L. az ellátások mellett alkalmi munkákból tartja el öt tagú családját, köztük lánya három kiskorú gyermekét. A család a létminimum alatt él. Az első tárgyaláson, szeptemberben Cs. L. elismerte bűnösségét. Akkor elmondta, azon a januári napon nagy hideg volt, fuvaros után szaladgált, hogy hazahozzák a fát. Napközben ivott, este betért a dénesmajori vendéglátóhelyre, ahol valaki nyitva hagyta az ajtót... Ebből alakult ki a szóváltás B. J.-vel és már kint az utcán valahogy előkerült a bicska. Perbeszédében az ügyész tegnap elmondta, a sértett szerint Cs. L. szóváltás nélkül, rögtön megszúrta az utcán, amit a tanúk nem erősítettek meg, de elképzelhetőnek tartották. Az azonnali szúrás nem állapítható meg. A vádlott szerint viszont szóváltás előzte meg a szúrást. B. J. a vádlott ruháját tépte, lökdöste. Az ügyész véleménye, hogy a jogos védelem sem állapítható meg. A szúrások azonban nem voltak véletlenszerűek, hanem irányítottak, ismétlő- dőek. Mivel túlnyomó részben enyhítő körülmények merültek fel, a törvény szerint kiszabható 2- től 8 évig tartó szabadságvesztésből közepes mérték alatti megállapítását indítványozta a bíróságnak. A védő álláspontja az volt, hogy bár a vádlott fogyasztott alkoholt, ittas nem volt. B. J. kezdte lökdösni Cs. L-t, ami kölcsönössé alakult. A vádlott ezt olyannyira be akarta fejezni, hogy a sörét is bent hagyta a kocsmában. B. J. sietett ki utána. Hogy pontosan milyen körülmények között került sor a szúrásra, senki nem tudja. A vádlott a jogos védelem határát túllépte, de rátámadtak, és nem tudni, hogy a fiatalember azt meddig folytatta volna. A védő felfüggesztett szabadságvesztést kért. Cs. L. az utolsó szó jogán annyit mondott: - Elismerem, megtörtént. Azóta nincs se éjjelem, se nappalom... A bíróság első fokon két év börtönbüntetésre ítélte Cs. L.-t. Feltételes szabadságra a szabadságvesztés háromnegyed részének letöltése után bocsátható. A vádlott 2002. január 18-án 19 óra tájban közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt és ugyancsak ittas volt a sértett is. A vádlott az utcán várta. A kocsmában és az utcán a sértett volt a kezdeményező. Az első szúrás megakadt a derékszíjon, a második közepes, nagy erejű volt. B. J. közvetlen életveszélyes állapotba került. Ölési szándék nem volt megállapítható. A súlyosbító és enyhítő körülményeket figyelembe véve a törvényi minimumnak megfelelő időnyi két év börtön- büntetésre ítélte a bíróság Cs. L- t, a büntetés felfüggesztésére nem látott módot. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a védő azonban fellebbezést jelentett be. Az ügy másodfokon, a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik. ______________________________SZŐKE MARÓIT Betegségben halt meg a baba A tegnap délutáni igazságügyi orvos szakértői boncolás eredménye szerint K. Szimonetta, a két hónapos csikériai kislány egy veleszületett rendellenesség miatt hunyt el január 3-án éjszaka. Ezt Vakulya Ottó bajai rendőrkapitánytól tudtuk meg tegnap este. Csikéria - Baja A boncolás szerint veleszületett rendellenesség okozta a két hónapos kislány halálát. A rendőrségi államigazgatási eljárás ezzel befejeződött, a csecsemőhalál ügyét lezárták. Ám ettől függetlenül eljárás folyik a bajai rendőrkapitányságon a szülők ellen kiskorú veszélyeztetése miatt. A csikériai ön- kormányzat feljelentése szerint ugyanis az érintett családban élő hat kiskorú gyermek testi, lelki és szellemi fejlődése nem garantált. A feljelentő szerint a család többször is elutasította a védőnőt, nem engedték be, illetve nem adatták be a gyermeknek a kötelező védőoltást sem. Mint azt korábban megírtuk, a feljelentés szerint a házaspár január 3-án este magára hagyta hét gyermekét, és egy helyi italboltba ment. Mire hazaértek, látták, hogy két hónapos kislányuk szájából vér folyik. Az orvos már csak a kislány halálát tudta megállapítani. A 24 éves édesanya azonban azt állította, a tragédia éjszakáján végig otthon volt, csak a férje ment el egy kis időre, de fél kilencre ő is hazaért. Amennyiben bebizonyosodnak az önkormányzat állításai, úgy a hat gyereket gyámság alá helyezhetik, ______■ ME SES AKCIÓK A PEUGEOT-NAL! PEUGEOT ű léffi0 30: 206 és a többiek... Téli gumi Ingyen Michelin téli gumik, hogy az autózás télen is biztonságos legyen! Finanszírozás Mesés finanszírozások, melyekkel az autóvásárlás varázslatosan könnyűnek tűnik! Husky Az akciós, extrákkal kínált Husky szériától nem fogja kirázni a hideg! Személyre szabott ajánlat Sok jó közül csak jót választhat: hogy melyik extrát, az Önön múlik, készletek a márkakereskedésünkben. * PEUGEOT, VEZETNI MINDIG ÉLVEZET. PEUGEOT Békéscsaba, Bajza u. 19. (Bejárat az Urszínyi u. felél.) Tel.: (66) 529-306, (30) 983-4122.