Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-12 / 289. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2002. DECEMBER 12., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL MLAP SZÜNET, (e) A Békés Megyei Bíróság elnöke, Martonné dr. Hárs Márta halála miatt me­gyénk valamennyi bíróságán ma és holnap tárgyalási és ügyfélfo­gadási szünet lesz. TÉRSÉGI TÉMÁK, (i) Ma dél­előtt 10 órától az ecsegfalvi va­dászházban tanácskoznak az Észak-Békés Megyei Önkor­mányzati Térségfejlesztéshez tar­tozó települések polgármesterei. A megbeszélésen többek között szó lesz a tagtelepülések környe­zetvédelmi problémájáról, a tér­ség által közösen beadni szándé­kozó pályázatokról. Délután 2 órától pedig Tóth Péter, az Agrár- Európa Kft. munkatársa a birtok- rendezés vidékfejlesztési célú megalapozását szolgáló kistérsé­gi programról ad tájékoztatást. FOGADÓÓRA, (y) Domokos László országgyűlési képviselő ma 9-től 10 óráig képviselői fo­gadóórát tart Békésszentand- ráson, a könyvtárban. TÁJ-TÉR-KÉP. (y) Machalek Rebeka festő, Gyarmati András festőművész és restaurátor, illet­ve Vollmuth Frigyes grafikus Táj- Tér-Kép című kiállítását ma 14 órakor nyitja meg Bielek Gábor apátplébános. A tárlat Békéscsa­bán, a Paliasz Galériában látható. TREND ÉS TRADÍCIÓ, (y) A békéscsabai Ruhaipari és Ipar- művészeti Szakképző Iskola és Kollégiumban a Trend és tradí­ció - Irányt adó hagyomány cí­mű kiállítást ma 11.30-kor Klampeczki Béla, a város képvi­selő-testületének oktatási bizott­sági elnöke nyitja meg. BÚCSÚ A „KAROSTÓL”, (i) A 47-es számú főúton hosszú ideje csak körösladányi vasúti átjáró­nál találkozhattak karos vasúti sorompóval a Debrecen és Sze­ged között közlekedők. Mától vi­szont Körösladányban is változik a helyzet: délelőtt 10 órakor ün­nepélyes keretek között felavat­ják az új fénysorompót, amely át­veszi a régi „karos” szerepét. ÁROKBA HAJTOTT, (o) Megcsú­szott és árokba hajtott egy személy­gépkocsi szerdán a kora reggeli órák­ban Békéscsaba külterületén. Az au­tó vezetője a balesetben súlyos sérü­léseket szenvedett. KITÖMÖTT HÉJÁK, (o) Három kitö­mött héját találtak szerdán a gyulai határátkelőn a vámosok egy, az or­szágba belépni akaró román kami­onban. Mivel nemzetközileg védett madarakról van szó, az ügyben a Gyulai Rendőrkapitányságon tettek feljelentést. ___________________■ „AHHOZ, H OGY VALAKI JÓL HAZUDJON, BÖLCSNEK KELL LENNIE. AZ OSTOBÁK JOBBAN TESZIK, HA BECSÜ­LETESEK MARADNAK.” (Norman Douglas) Ipari park fogadja a befektetőket Példaszerű a lehetőségekre, pályázatokra nyitott politika A gyomaendrődi ipari parkban kiépült az az infrastruktúra, amely feltétele, hogy befektetőket fogadjon a terület. Az ipari park tegnapi átadó ünnepségén elhangzott, példaszerű az a lehetőségekre és pályázatokra nyitott várospolitika, amely e zöldmezős beruházást sikerre segítette. Gyomaendrőd Az ipari parknak kijelölt területen mindenekelőtt az infrastruktúrát kellett megteremteni. Fel­vételünk a csatorna építésekor készült d^otó: kovács Erzsébet Az ipari park alapkőletételét egy éve tartották. Akkor sárban gyüle­keztek az ünneplők, most köves- útón hajthattak be a parkba, s a körforgalom szélén állíthatták le a gépkocsijukat. A változásokról Fá­bián Lajos, a Gyomaszolg Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója tá­jékoztatta az egybegyűlteket. A negyvenhektáros szántó területen idén februárban kezdődött az épít­kezés. Szilárd burkolatú utakkal, csatornával, ivóvíz-, gáz- és tele­fonvezetékkel látták el a területet, amely immár készen áll, hogy fo­gadja a betelepülő cégeket. Elhangzott, a tavaly elbírált pá­lyázatok eredményeként a munká­latokat a gazdasági tárca 50 millió forinttal, a vidékfejlesztési minisz­térium 76 millió forinttal, a megyei területfejlesztési tanács 30 millió forinttal támogatta. Ezt egészítette ki az önkormányzati saját erő. Az ipari parkhoz Domokos László országgyűlési képviselő, továbbá a gazdasági minisztéri­um nevében Nikodémus Antal fő­osztályvezető gratulált. Az ünnepség részeként a ven­dégek megtekintették a szintén a Széchenyi-terv támogatásával fel­épült huszonnégy önkormányza­ti bérlakást. A fiatal házasok ott­honteremtését, illetve az idősek elhelyezését szolgáló lakások egy részébe már beköltöztek az új la­kók. CBATH RÓZA Pórázon az önkormányzatok? Az ország jövő évi költségvetésének újabb, keddi parlamenti vitája után sajtótájékozta­tón beszélt szerdán Békéscsabán Domokos László, a Fidesz megyei elnöke arról, hogy to­vábbra is fenntartják a megyét érintő módosí­tó javaslataikat. A gázközművagyon rendezé­sét a Fidesz százszázalékosan várja el. Békés megye — Célunk az, hogy a megye számára fontos ügyek folyamatosan vitatémák legyenek a parlamentben- fogalmazott sajtótájékoztatóján Domokos László. A Fidesz megyei elnöke kiemelte, hogy - a múlt hét keddi leszavazások után - ismételten, immáron az egyes fejezeteken belül benyújtották módosító javaslataikat, melyek az útfejlesztések - köztük a 44-es főút gyorsforgalmivá tétele — mellett többek között a 31 érintett megyei település belvízrendezé­sét (a büdzsében egyelőre 8 szerepel), illetve a bé­késcsabai rendőrkapitányság épületének felújítását foglalták magukban. Pozitívumként említette meg a megyei elnök, hogy információik szerint támogatja a kormányzat a Körösladány—Gyomaendrőd közöt­ti út felújítását. A gázközművagyon témakörére áttérve hangzott el, hogy a kormányzat által tervezett 58 százalékkal ellentétben a Fidesz álláspontja szerint a teljes ösz- szeghez hozzá kellene jutniuk az önkormányzatok­nak, köztük 30 Békés megyeinek. Azon felveté­sünkre, hogy Hankó Faragó Miklós igazságügyi po­litikai államtitkár szerint megalapozott ez ügyben Békéscsaba többletigénye, Domokos László azt vá­laszolta: ez a város műszaki stábjának az érdeme, akik be tudták bizonyítani, hogy nagyobb az előze­tesen számítottnál a város területén a vezetékhossz. ____________________ _____________ P.R. Öt napirendi pont a megyegyűlésen December 13-án, pénteken idei utolsó ülését tartja Békés me­gye képviselő testülete. Ezúttal öt napirendi pont szerepel a fórumon. zett állami támogatással, a Pándy Kálmán megyei kórház új közpon­ti orvosi ellátó épülete, ugyanott a neuro-pszichiátriai tömb és mű­szerbeszerzés, valamint 31 telepü­lés belterületi vízrendezése, ezek összege 101, 686 és 102 millió fo­rint. Működésre összesen 20,2 milliárd forintot terveznek, a for­ráshiány 861 millió forint. F. VÉLEMÉNY CSATH RÓZA Egyre több gyermek küszködik elhízással. Kevés pénzből jól fflenni Ha a táplálkozás hazai állapotát elemző előadásra hívják az em­bert, sok meglepetés nem érheti. Ám a közelmúltban Szarvason tartott továbbképzés mélyen elgondolkodtatott. Az országos felmé­rés szerint, egyre több gyermek küszködik elhízással és magas vér­nyomással. A szomorú statisztikában a felnőttek önnön étkezési szokásai­kat látják viszont. Tény az is, hogy a 6-10 évesek többsége napközikonyhán eszik, és jelentős azoknak a száma, akiknek a menzai koszt az egyetlen étkezési lehetősége. E körülmények miatt a közétkeztetést méltán övezi kitün­tetett figyelem. Az ÁNTSZ Békés megyei szakemberei most górcső alá vették, mi kerül a gyermekek tányérjába. A felmérés tanulságai túlmutatnak megyénk határain. A napi zsír- és sófogyasztás a megen­gedett mennyiség többszöröse. A kényelmi termékek, így a levesporok tömeges felhasználását sem hagyták szó nélkül az elemzők. Kevesellték viszont a gyümölcsöt, a zöldséget, a tejet és a tejtermékeket. Mindez már azon a továbbképzésen hangzott el, amely a gyer­mekek ellátásával foglalkozó felnőttek - élelmezésvezetők, peda­gógusok, iskolaorvosok, védőnők és szülők - táplálkozási ismere­teinek bővítését célozza. A jobbító szándék tiszteletre méltó. De gondolnák-e, hogy egy városi napközikonyha százötven fo­rintból varázsol egy adag ebédet az asztalra? Aki ismeri az árakat, tudja, még nagy tételben való vásárlás mellett sem túlzás ezt a pro­dukciót bűvészmutatványnak nevezni. Márpedig sovány nyers­anyagnormából aligha sülhet és főhet ki minden igényt kielégítő kétfogásos ebéd. A táplálkozás egészségmegőrzésben való kulcsszerepét a nép­egészségügyi program elismeri és ennek megfelelő ajánlásokat tesz. Ha ehhez több állami támogatás párosulna, az nem csak a gyermekek mindennapjait tenné jobbá, de felnőttkori egészségét is, s ez hosszú távon jó befektetés. _________________________■ ÍZ- ÉS LÁTVÁNYKAVALKÁD. (s) „A főzés kicsit művészet, kicsit játék: ötletek, kísérletező kedv, de nem utolsó sorban a mesterség és a vendégek mindenek felett való szeretete ölt testet egy-egy jól összeállított menüsorban" - mondta vendégeinek a Gyula- Gasztro Bt. ügyvezetője, Berki Szabolcs tegnap a Lencsési Közösségi Házban megrendezett gasztronómiai bemutatón, ahol mesterségük, a partiszerviz legfontosabb kellékeit mutatták be: a szépen tálalt, kiváló ételkülönlegességeket, a kiszolgálást és a dekorációt dtotó: kovács ERZSÉBET Városvédő tervek 2003-ra A Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület ked­den megtartott éves köz­gyűlésén beszámolót hall­gatott meg a tagság az el­végzett munkáról. Cserei Pál ügyvezető alelnök a szervezet jövőbeni terveit is ismertette. Békéscsaba A márciusi tisztújítás mellett a 2003-as esztendő egyik legfon­tosabb feladata a tagság szerve­zése lesz a csabai városvédők­nél - közölte a közgyűlésen dr. Cserei Pál. Az ügyvezető alel­nök elmondta, szeretnék job­ban bevonni az aktív harmin­cas-negyvenes korosztályt tevé­kenységükbe, csakúgy, mint az iskolás generációt. Utóbbiak fe­lé a nyitást különféle számukra tervezett rendezvények, vetél­kedők segítségével képzelik el. Igyekeznek növelni jelenlegi 104 fős fizető tagságukat, eset­leg a tagként bejegyzett 20 jogi személyiség számát. Célul tűzik maguk elé a „hangosabb véle­mény-nyilvánítást”, ehhez a média hathatósabb közreműkö­dését szeretnék elérni, valamint egy, a jövőben felállítandó ta­nácsadó testület segítségét, amelynek tagjaiként a város ne­ves személyiségeit szeretnék megnyerni. A tagság részéről felmerült a rongálások - főként a firkálások — megszüntetésére tett hatéko­nyabb lépések igénye, a városi kutak felújításának folytatása, új kiadvány elkészítése Békés­csaba nevezetességeiről, a Szé­chenyi liget, valamint a német katonai, a Haan Lajos- és Baj- csy-Zsilinszky sírok rendbetéte­le is. V.J. Egyszeri betlehemes A gyulai Erkel Ferenc Általá­nos Művelődési Központ alapfokú művészeti iskolájá­nak Cimbora Táncegyüttese december 21-én 14 órától bet­lehemes játékokat mutat be a színházteremben. Gyula- A Gyula Diákiroda és Klub kere­sett meg bennünket szeptember­ben, hogy a decemberi városi kará­csonyi ünnepségre készüljünk rö­vid betlehemes műsorral, egy fel­vonás lett belőle — tudtuk meg Gyalog Lászlótól, a művészeti is­kola vezetőjétől. A forgatókönyvet Horváth Péter táncpedagógus írta, a szokásokat és a táncbetéteket Boriné Körösi Beatrix táncpedagó­gus, Horváth Péter és Gyalog Lász­ló, aki a betlehemes játék rendező­je is. — Minden érdeklődőt szere­tettel várunk, mert ezt a műsort csak egyszer mutatjuk be - mond- ta Gyalog László. __________sz.w. Az Ipszilon már nem ismeretlen Magyarországon 100 évvel ezelőtt jöttek létre az első napköziotthonok. A centenáriumi évforduló alkalmából a bé­késcsabai Ipszilon Kiadó és Pedagógiai Szolgáltató Kft. a jövő év elején kétnapos nagyszabású rendezvényt tart. Többek kö­zött erről is szó esett azon a megyeszékhelyi megbeszélésen, ahol a körös-sárréti városok polgármesterei és az Ipszilon Kft. ügyvezetői találkoztak. Körös-Sárrét Az Ipszilon Kiadó és Pedagógiai Szolgáltató Kft. több körös-sárréti várossal is kapcsolatban áll, ezért a kft. megalakulásának 10. évfor­dulója alkalmából a cég megbeszélésre hívta az észak-békési kistérség nagyobb településeinek polgármestereit.- A mögöttük lévő tíz esztendőt sok küzde­lem jellemezte. A megye közoktatásához valamit sikerült hozzátennünk. Ezt igazolják az intéz­ményektől érkező visszajelzések - hangoztatta dr. Becsei Józsefné, az Ipszilon Kft. egyik ügyvezetője. Povázsay Mihály ügyvezető a cég múltjáról, jelenéről és jövőjé­ről szólt. Megemlítette: a kft.-nek A minisztérium is támogatja- Megkerestük az Oktatási Minisztériumot. Azt a választ kaptuk, hogy idén már nincs lehetőségük finanszírozni az eseményt, a kétnapos programot áttettük jövőre. Várhatóan március 3-án és 4-én tartjuk meg a rendezvényt. Azt, hogy a minisztéri­umtól a teljes költségekre vagy csak a kiadások egy részére kapunk támogatást, most még nem lehet tudni - közölte dr. Becsei Józsefné. körös-sárréti szaktanácsadója is van: Csányi Istvánné, vésztői óvodavezető Comenius-szakértő- ként segíti a munkát. Az Ipszilon Kft. többek között szakvizsgával záruló közoktatás­vezetői képzést is végez. — A megszerzett ismeretek mellett azért is fontos volt ez a képzés, mert ott intézményveze­tők találkoztak, véleményt cserél­tek - mondta Várkonyi Imre, Füzesgyarmat új polgármestere, aki korábban iskolaigazgatóként tevékenykedett. A körös-sárréti polgár- mesterek úgy vélték: városa­ik közoktatásában több olyan terület van, amelynek fejlesztése érdekében érde­mes együttműködni az Ip­szilon Kft.-vel, hiszen a friss szakmai információk ezen a területen is nagyon fontosak. MAGYARI BARNA követőn a jövő évi gazdálkodási koncepciót. 2003-ra a működési célú források az idei eredeti elői­rányzathoz képest 24,5, a módosí­totthoz képest 5,8 százalékkal nö­vekednek. Három fejlesztés foly­tatható, illetve kezdhető meg cím­Békéscsaba A szociális témájú közmeghallga­tás után a lejárt határidejű határo­zatok végrehajtásáról hangzik el beszámoló, majd módosítják az idei költségvetési rendeletet, ezt

Next

/
Oldalképek
Tartalom