Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-14 / 291. szám

Püski Sándor, a budai Krisztináról A két világháború közötti magyar könyvkiadás egyik nagy alakja: Püski Sándor. Az akkori Ma­gyar Élet Kiadót jegyző Püski Sándor 92. évé­ben is a könyves szakmában dolgozik. Buda­pesten, a Krisztina körúti könyvesboltjában reggelente találkoznak vele az oda betérő könyvbarátok. A népi írók mentora — aki teljes szellemi frissességnek örvend — ma is Püski Sándor, a budai Krisztináról könyveket ad ki, Németh László, Sinka István, Veres Péter, Szabó Pál, Szabó Dezső és mások, főleg a népi írók műveit. Jellegzetes, de meglehetősen egyszerű, fehér borítójú könyvei sorában a közelmúltban egy 600 oldalas önéletrajzi kötet jelent meg Könyves sors — magyar sors címmel. Püski Sándor színes, de meglehetősen kalandos élet­útjának összegezése a kiadvány, amely egybe- gyűjtött dokumentumok alapján nyújt képet nem csak a szerző pályájáról, hanem a magyar irodalom mintegy hét évtizedéről, beleértve a nyugati magyar emigráns irodalmat is.- Önéletrajzi munkája, a ,,Könyves sors - magyar sors” nem egy vidám olvasmány...- Kilencven évem összes tragikuma át- meg át­szövi. Bármennyire is sikeresnek mondhatom ugyanis magam, hogy „föld nélküli földműves” csa­ládból való származásom ellenére nekem való értel­miségi pályára kerültem és mindig újra kezdhettem, életem tragikus részletekkel van tele. Elég a világhá­ború befejezését követő évekre, a két fordulat - 1948 és 1956 — utáni esztendőkre vagy a New York- i indulásomra, az amerikai magyarokkal való bajló­dásaimra utalni.- Pedig az ember azt gondolná, az ötvenhatban kiment fiaihoz érkező, rendszerellenes összeesküvés yádjáva.1 súlyos börtönbüntetésre ítélt könyvkiadót tárt karokkal várta az amerikai magyar emigráció.- Tárt karokkal is, de bizalmatlanul is. Köztudott volt, azért hagytam el az országot, mert nemhogy a politikában nem juthattam szóhoz, de még szépiro­dalmat sem adhattam ki. Miután azonban nemcsak az emigráns irodalmat, hanem a hazait is terjesztet­tem, főleg a '44-es emigráció, de a későbbiek egy ré­sze is rámsütötte, hogy kommunista hitre akarom téríteni őket. Semmi nem kellett nekik, ami a kádá­ri Magyarországról érkezett.- A hazatérése utáni pályája alaposan rácáfolt a gyanúsítgatásokra. Megkövették, bocsánatot kértek, egyáltalán, belátták tévedésüket?- Nem kellett addig várni. Hetvenben mentünk ki, és négy-öt év kellett ahhoz, hogy elfogadjanak, meggyőződjenek szándékaim üsztaságáról. Köz­„Nem váltottuk meg a világot, még a saját nemzeti közösségünket sem, de a mégiscsak folyó megváltásban - a népi mozgalom hatásában - néhány csepp erejéig ott vagyunk és maradunk mi is a többiekkel együtt” »FOTÓ! KOVÁCS ERZSÉBET ben kihívtam előadó körútra Csoóri Sándort, Sütő Andrást, Czine Mihályt, László Gyulát, Béres Feren­cet, Jancsó Adrienne-t és másokat, akiket ugyan a kinti magyarság kitűnő íróknak és művészeknek tar­tott, mégis előítélettel viseltetett irántuk, mert az „otthoni ügyeket képviselik”. A New York-i bolt vá­lasztéka ezalatt egyre szélesedett, a nyolcvanas évekre a világ legnagyobb magyar nyelvű könyves­boltjává nőtte ki magát. Pesten sem volt akkora vá­laszték mint nálam, mert itthon az idő tájt nem lehe­tett hozzájutni a népi írók két világháború közötti műveihez és a nyugati magyar irodalomhoz.- Amikor aztán hazatért, nehéz volt újrakezdeni?- Nem, mert itthon is megvolt mindjárt a vevőkö­rünk. Sokan jutottak hozzá korábban is illegális csa­tornákon a könyveinkhez, s ők vagy gyermekeik - akik ezeken nőttek fel - ma is járnak Névjegy hozzánk. így gyor­san kiépült a vevő­körünk, amit - fura módon - segített, hogy a rendszervál­tás után létrejött ter­jesztő hálózatokat nem nagyon érde­kelte az általunk for­galmazott irodalom.- Németh László, Veres Péter, Sinka Ist­ván, Szabó Dezső írásai? — Például, ál­talában a népi írók művei és bizonyos történelmi munkák. Ezeket a könyveket a bolthálózatok nem árulják, vagy csak néhány példányt tartanak belőlük, így az irántuk ér­deklődők ideszoktak. Messziről is eljönnek, s ha már betértek, mást is vásárolnak - sokszor barátság­ból vagy támogatásként. Könyveink jó részét tehát itt adjuk el a Krisztina körúti boltunkban. Postán is kapunk rendeléseket. Az itteni forgalomnak köszön­hetően folytathattam a kiadást, a 13 év alatt mintegy 400 könyvet jelentettem meg.- Sokáig élt Amerikában, a magyar nyelvű köny­vek legjelentősebb kiadójának számított a tengeren­túl. Hogyan lehet, hogy nem adott ki Márai- könyveket?- Nyolcvanhét végén kísérletet tettünk arra, hogy Márai műveit behozzuk Magyarországra. Az írószö­vetség és két ha­zai kiadó felkéré­sére 1988 márciu­sában fogadtam Furkó Zoltánt, és kijártam Márainál, hogy ta­lálkozzon vele. Az írót személyesen ismertem, mert a hetvenes évek vé­gén felkeresett bennünket a New York-i üzletünk­ben. Akkor annyi baja volt, hogy ha kapok rajta, bizto­san meg tudtam volna szerezni művei kiadói jo­gát, legalább is ot­tani kiadásra. Márairól ugyanis köztudott volt, hogy hallani sem akart arról, hogy könyvei Magyarországon megje­lenjenek, amíg szovjet csapatok itt tartózkodnak. Furkó látogatását személyes hangú levélben és tele­fonon készítettem elő. Ebben felhívtam az író figyel­mét arra, hogy az ország jelentős változások előtt áll, s azt neki is segítenie kell. A szovjet csapatok kivo­nását ugyan nehéz lesz kivárni, de el lehet érni, hogy munkáit cenzúrázatlanul adják ki Budapesten, őt magát pedig, aki akkor már súlyos beteg volt, sza­natóriumi ellátásban részesítsék. Úgy érzékeltem, hajlik az ajánlatra, ezért küldtem neki egy négyezer dolláros csekket előlegként, amit sajnos néhány nap múlva visszajuttatott, pár sor kíséretében. Visszatért korábbi merev álláspontjához.- Befejezésül mondana még valamit?- A könyvem utószavából néhány mondatot: „Nem váltottuk meg a világot, még a saját nemzeti közösségünket sem, de a mégiscsak folyó megvál­tásban - a népi mozgalom hatásában - néhány csepp erejéig ott vagyunk és maradunk mi is a töb­biekkel együtt”. Árpási Zoltán (Fenti interjúnk egy hosszabb beszélgetés része. A teljes szöveget lapunk holnapi kiadásában, a Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggel Arckép rovatában ol­vashatják.) Született: 1911. február 4., Békés. Családi állapota: nős, Zoltán Ilona (1935); gyermekei: Sándor (1936), Gábor (1938), László (1940), István (1943). Pályája: elvégzi a budapesti Pázmány Péter Tudomány- egyetem jogi karát (1935), ott 1931-től jogi jegyzeteket ad ki, könyvesboltot nyit Budapesten (1938), megalapítja a Magyar Élet Kiadót (1939), ahol főleg a népi írók műve­it jelenteti meg, konferenciákat szervez Balatonszárszón (1942, 1943), kiadóját államosítják (1950), koholt politi­kai vádak alapján elítélik (1962), kiszabadul (1963), az USA-ba költözik (1970), New Yorkban könyvkereskedést nyit (1974), megalapítja a Püski Kiadót (1975), hazatér Magyarországra, a kiadó székhelyét áthelyezi Buda­pestre, ahol könyvesboltot is nyit (1989). Elismeréseiből: Bethlen Gábor-dij (1990), % Pro űrbe Budapest (1996), Békés díszpol- - gára (1996), a Magyar-Köztársaság Ér­demrend Középkeresztje (2001). > * & « » # » í EURO 2008 Bozóky Imre, az MLSZ el­nöke állítólag azt mondta a genfi Intercontinental Ho­telben, a 2008-as labdarú­gó Európa-bajnokság ren­dezésére kiírt pályázat győzteseinek - Ausztria és Svájc - kihirdetése után, hogy Magyarország soha többé nem pályázik foci Eb-re. Aztán valame­lyik másik magyar azt is közölte, hogy vesz­tettünk ugyan, de mi lettünk a másodikak. (Mint a világszépségversenyeken, ahol a ma­gyar lány rendre a tizenegyedik helyen végez azon egyszerű oknál fogva, hogy csak az első tíz helyezett nevét ismertetik. E szerint a logi­ka szerint vagy százharmincán tolonganak a tizenegyedik »♦»•••♦•«•«»•»•♦»<>• ... de másodikak lettünk. ” helyen.) A két meg­jegyzés jelleg­zetes magyar mentalitásra utal. Háborúk elvesztését már megtanultuk elviselni, igaz a történelem jócskán adott le­hetőséget a gyakorlásra. Ezzel szemben pá­lyázaton veszíteni még nem tudunk. Leg­alábbis az elnök szavaiból ezt olvasom ki. Úgy gondolja, ha többé nem pályázunk, ak­kor jól kitolunk Európával. Mintha az Eb csupán focigála lenne, s nem gazdasági kér­dés, miként azt az osztrákok és a svájciak gondolják. A szomszédék szerint ugyanis az Eb-előkészületek csak Ausztriában hatezer új munkahelyet teremtenek, az idegenfor­galmi holtszezonba rendezendő fociünnep pedig plusz bevételt hoz az országnak. De hagyjuk az osztrákokat, meg a svájciakat, ők nem érzelmileg ítélnek meg kérdéseket, mint mi magyarok, hanem gazdasági ala­pon. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az eredményhirdetésig itthon minden­ki meg volt győződve: mi nyerünk. Egy szó sem esett arról, hogy az osztrákok, miután felmondták a velünk tervezett közös Eb-t, a svájciakkal léptek szövetségre, nyilván jobb reményekkel, mint a csóró Magyarország. Arról is lapítottak az illetékesek, hogy mi­közben a hazai lapokban alig lehetett olvas­ni arról, hogyan készülünk az Európa-baj- nokságra, az osztrák és a svájci lapokat im­már hónapok óta az EURO 2008 szöveg ural­ta, amitől a két ország a foci Eb lázában égett. Az egyik országos napilap munkatársa egy nappal az eredményhirdetés előtt arról tudó­sított Genfiből, hogy a svájci városban minden Ausztria és Svájc pályázatáról szólt, mintha a többiek - köztük a magyarok - ott sem len­nének. Ma már tudjuk, hogy ott voltak, ott voltunk, igaz, a kutya nem ,, látott” minket. Aztán amikor jól pofán csaptak bennünket, megsértődtünk, a világra és a körülményekre haragudtunk. Ja, és azzal vigasztaltuk ma­gunkat, hogy ,,... de másodikak lettünk". Mintha a világon nem az számítana, ki a győztes! Árpási Zoltán Hírtéo^fél Derrick befejezte. Minden idők egyik leghíresebb nyomozójának megformá- lója, Horst Tappert végleg befejezi szí­nészi pályafutását: Derrick felügyelő ro­konszenves, táskás szemű alakjának életre keltője búcsúzni készül a film vi­lágától. A 79 éves színész Romániában forgatja utolsó tévé­filmjét Korona szív nélkül címmel. „Tap- szpert egy nagyon személyes beszélge­tés során elmondta, hogy ez a film lesz életében az utolsó” — fecsegte ki a ZDF te­levízió egyik szerkesztője, Siegfried Braun. Tappert állítólag szeretne több időt tölteni a feleségével. Huszonnégy évig erre nemigen volt ideje: Derrick fel­ügyelőként 281 ügyet „göngyölített fel” - ennyi rész készült a sorozatból. Soha­sem léptették elő, senkinek sem tűnt fel, hogy már rég túllépte a nyugdíjkor­határt. A népszerű sorozatot száz or­szágban vetítették. Bojkottálják a kólát. Három hónapig nem vásárolnak a muzulmánok Coca- Colát Malajziában — ígéri a helyi fo­gyasztóvédelmi hivatal vezetője. Az ak­cióval az amerikai politika ellen tilta­koznak az ázsiai országban. „A bojkot­tal arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy az Egyesült Államok milyen dur­ván beavatkozik a muzulmán országok belügyeibe, miközben azt állítja, hogy a terrorizmus ellen harcol. Az üdítőt gyár­tó cég után három hónap múlva a McDonald's következik” - mondta az egyik szervező. Julia teli bukszája. Akárcsak tavaly, az idén is Julia Roberts bizonyult a legjob­ban kereső színésznőnek. Ebben per­sze a szerencse is közrejátszott: még az idén sikerült leszerződnie két elkövet­kező nagy szerepre. Roberts gázsija 20 millió dollár filmenként. A második he­lyen Cameron Diaz végzett. Drew Barrymore, Jodie Foster és Reese Witherspoon egyaránt a 15 millió dollá­ros kategóriát képvi­selik, ezzel a harma­dik, negyedik és ötö­dik helyet foglalhat­ják el. Sandra Bullock átlagosan 12-15 millió dollárt kap egy szerepért, ezzel a hatodik helyen áll. A hatalmas - összegek persze megdöbbentően hang­zanak, de be kell látni - emancipáció ide vagy oda - Hollywoodban a férfi­színészek kategóriákkal jobban keres­nek a nőknél. Boldog ország. Egy új felmérés szerint Guatemala a világ legboldogabb orszá­ga. Az egyik amerikai kutatóközpont ál­tal készített felmérésből az derül ki, hogy a guatemalai lakosok a világon a legboldogabbak, holott 10 ember közül 7 nyomorban él. Az adatok szerint a kö-, zép-amerikai ország lakóinak 71 száza­léka általában véve elégedett az életé­vel. A felmérés 44 országot érintett, köz­tük Kanadát, az Amerikai Egyesült Álla­mokat és Németországot. A legkevésbé boldogok Tanzánia és Bulgária lakosai. Latin-Amerikában az argentinok a leg­kevésbé boldogok. Fassbinder-díj. Pálfi György, a Hukkle című film rendezője (képünkön) nyerte el az európai filmművészek egyik leg­rangosabb elismerését, a Fassbinder- díjat, melyet minden évben a legígére­tesebb filmes tehetségnek ítélnek oda. A 15. Európai Filmdíj átadásán, a Ró­mai Operaház színpadán a fiatal rende­ző egyéni fogalmazásmódjáért, egy új filmnyelv megteremtéséért kapta az el­ismerést. Az alkotás elsősorban egy filmnyelvi játék, amelyben az idilli je­lenetek és képek mö­gött úgy helyezkedik el a történet, mint a századfordulón köz­kedvelt varázsképe­ken a keresett sze­mélyek: a képeket gyakran fejtetőre kell állítani, a valóban látottat el kell felejte­ni ahhoz, hogy előbukkanjon a kere­sett. Magyarok az Antarktiszon. Útjára in­dult az első hazai Antarktisz-expedíció, amelynek tagjai tudományos kutató­munkát végeznek és ismeretterjesztő filmsorozatot készítenek majd a jég bi­rodalmában. A hétfős, két nőből és öt férfiből álló csapatot sokféle szakma és tudományterület képviselői alkotják, hazaérkezésüket március végére terve­zik. A hivatalosan Quaestor Magyar Antarktisz Kutató és Filmes Expedíció­nak nevezett csapat egyik része már el­indult Patagónia felé, ahol december 27- én találkoznak majd később érkező tár­saikkal, s a chilei légierő egyik repülő­gépével jutnak el az Antarktiszi-félszi­get mellett található Déli-Shetland szi­getcsoport King George-szigetének nemzetközi egyezményekkel védett te­rületére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom